3. rész - Harland's Residency

Hogy lehet az, hogy olyan elevenen éreztem a fájdalmat, ha csak álmodtam? És még mindig érzem.

Kezdtem erőre kapni, ezzel együtt pedig kész hormonális katasztrófa voltam. Bárki tanúsíthatja, agyzsibbasztóan gyorsan változtam a tündériből kibírhatatlan bestiává és fordítva. Magam is beleszédültem. Nem hinném, hogy skizofrén lennék. Azt viszont, hogy mi is történik velem, még nem sikerült megfejtenem. Kit kell szeretnem, hova tartok, mit akarok. Túl nehéz volt mindezt felfogni.

A karácsonyi hangulat varázsában még csak-csak elvoltam, nem agyaltam annyit, de amikor véget értek az ünnepek, mintha egy csapásra kiüresedtem volna. Mosolyogtam én mindenkire, még Floydra is. De valahogy utamat vesztettem, nem volt kedvem talpra állni és szembenézni sorsommal. Aztán eszembe jutott valami, amit még pont Floyd mondott nekem régen: "Hunyd le a szemed, hogy lásd merre kell menned." Hasaltam az ágyamon, és így tettem. Furcsán hangozhat, de működött; előtte nem látott képek vetültek elém. Vagy ki tudja? Láttam már őket.

- Hé Nina! -lépett be a nyitott ajtómon öcsém. Olyan nesztelenül tudott járkálni és most is a szívbajt hozta rám.

- Basszus, a szívem! -kaptam mellkasomhoz- Mi az? -néztem rá kicsit lágyabb vonásokkal.

- Cs-csak azt akartam mondani, hogy, hogy...-úgy dadogott, mint aki azt sem tudja fiú-e vagy lány- Mindjárt jön Felix. Elmegyünk hozzájuk, ugye jössz? -nézett rám földöntúlian ártatlanul. Nem tudtam nem észrevenni a homlokán gyöngyöző verejtéket, és azt, ahogy próbál egyenletesen lélegezni. Dühített, hogy nem kérdezhettem rá konkrétan, megint rosszul volt-e? Nem mondhattam azt sem, hogy: -Csessze meg, Niall! Ez a héten már a második rohamod!

- Persze, mehetünk! -bólintottam bénán, olykor rémes színésznő voltam, és az arcom nyitott könyv volt.

- Tudom mire gondolsz. De ugye mindig mellettem leszel? -ült le mellém. Nyirkos kezeivel megfogta az enyémeket, de nem éreztem. Niall hiába tudja az eszével, mindig számíthat rám, el kell neki mondani minél többször, hogy megnyugodjon.

- Mindig! Semmi okod aggódni. Mindent megoldunk együtt, hm? -hajtottam fejem a vállára. Kész őrület, hogy milyen hamar felnőtt. Alig hagytam magára, s mire viszont látom már ifjú felnőtt.

- Biztos érdekel, hogy vagyok, csak nem mered megkérdezni. Igaz?

- Ismersz, mint a tenyeredet -simítottam végig mellkasán.

- Hát az nem olyan biztos -nevetett fel félénken- Szerintem most nem akarsz róla beszélni, de ha eljön az idő, akkor elmondhatnád mi az, ami ennyire szorosan fűz ehhez a Louis-hoz?

Ahogy kimondta nevét, sírni támadt kedvem.

- Miből gondolod, hogy bármi is szorosan fűz hozzá? -minden erőmmel azon voltam, hogy elrejtsem hangom remegését.

- Csak róla faggattál eleinte. És még most is teljesen megváltozol, ha szóba kerül. De figyelj, nem firtatom. Lehetnek titkaid -rántja meg vállát a maga szerény módján.

- Jófej vagy, hogy megengeded -lélegeztem fel nevetve.

- Én viszont elmondok egy titkot. De légyszi, ne mondd el anyának, jó? -nézett rám könyörögve. Rosszat sejtően bólintottam, s halántékon pusziltam. Éreznie kell, hogy ő a legfontosabb nekem.

- Ne izgulj, oké? A héten voltam terápián, és vannak már olyan helyzetek, amikor ki merem mondani. Mint most. Ki merem mondani, hogy a Rockpepperben pánikrohamom volt. Attól gerjedtem be, hogy mi lesz, ha a közönség előtt jön rám a dili.

- Ne hívd így! Nem vagy dilis -morrantam rá. Utáltam, ha így nevezi magát- És mi volt ez az előbbi?

- Fóbiás rosszullét.

- Az autofóbiád vagy a klausztrofóbiád?
- A hoplofóbiám -hajtotta le fejét, majd rám sandított, s látván lepett és értetlen arcomat, folytatta- Nem rég jelentkezett az első ilyen roham.
Égbe meredő tincseit figyeltem, és próbáltam rájönni, mi lehet az a hoplofóbia. Az egész beszélgetés kezdett szörnyen nyomasztóvá válni, mert végig attól rettegtem, nehogy Niallnél elszakadjon a cérna. Eddig kétszer kellett végignéznem, ahogy eluralkodik felette a pánik. Borzasztó volt, segíteni akartam, de nem tudtam. Az egyik ilyen eset pont az autóbaleset előtti napon történt, legalábbis nekem így rémlik. Fogalmam sincs, micsoda szörnyű érzés lehet a betegség alá rendelődni, de kicsit azért sejtem. Egy évig végül is álombeli cukorbeteg voltam.

- Ez fegyverektől, főként lőfegyverektől való félelem. Miután felébredtél örökké a kórházban tébláboltam melletted. Aztán anyáék megelégelték és szinte kötelezővé tették, hogy menjek el Harlandékkal egy kicsit kikapcsolódni. Paintballoztunk a farmon. Lövésem sincs, hogy történt -vakarta meg tarkóját a szóviccén elmosolyodva, majd tekintete mereven megállapodott a szőnyegen, ami baljós jel volt- Ott állt velem szemben Felix, felém tartotta puskáját, engem pedig... szóval azt hittem az egy igazi pisztoly és meg fogok halni.

Furcsa volt. A fejemben feljajduló kérdésekre nem találtam magyarázatot.

- Az év utolsó napja van Niall. Ma van a szülinapod. Őrült jól fogjuk magunkat érezni!

Mintha épp most jutott volna öcsém eszébe, hogy milyen nap is van ma. Cinkos vigyora megerősítette bennem: történhet bármi, ma kirúgjuk a ház falát. (Persze, csak óvatosan. Nekem kell vigyáznom az öcsémre, még ha azt is hiszi, tud ő magára. S mindezt úgy kell tennem, hogy magam sem vagyok testileg-lelkileg megerősödve.)

A ház előtt egy Jeep motorja berregett, Niall lelkesen rohant kifelé. Mielőtt én is csatlakoztam volna, anya főhadiszállására siettem; a konyhába. Minden bűntudat nélkül szegtem meg az ígéretem: beárultam az öcsémet, azzal nyugtázva tettemet, hogy féltem őt, s a javát akarom. Újonnan megjelent fóbiájáról anyának is tudnia kellett. Aki várható módon és hozzám hasonlóan, kiakadt a hír hallatán.
Felix és Niall már nevetgélve társalgott a kocsiban, amikor kiértem. Rám vártak. Egyre fakulva világított a nap, odakint a messzi tavasz csalfa illúziója ragyogta be a környéket. Nem hinném, hogy ezelőtt ilyen szentimentális lettem volna, de folyton megigézett a természet sokféle, s gyönyörű arca. Levendulaszín volt az ég alja, a hónak már nyoma sem volt, az összes tócsa és latyak tovaúszott a kellemes meleggel. Amikor beszálltam a terepjáró hátsó ülésére, Felix szótlanul hátrafordult, mosolya valamiért bizalmat ébresztett bennem. Mintha jobban kedvelném a fürtöst, amióta Harry megtestesítőjeként is megismerhettem. Kicsit elbambultam az úton, csak arra emeltem fel a fejem, mikor éles felfele menetben kúszott alattunk  a négykerekű. Mikor újra vízszintbe értünk, Felix leállította a motort, s a fiúk már szaladtak is előre. Az agyam majdnem eldobtam attól a látványtól, ami fogadott. Könnyen lehet, hogy tátott szájjal szálltam ki. Nem tudom, hogy szomorú, kétségbeejtő vagy ijesztő inkább, hogy cseppet sem emlékeztem erre. Pedig az ember nem minden nap lát ilyen luxust testközelből. A kopár fákat hófehér égősorok ragyogtatták, olyan volt, mint egy elvarázsolt erdő, a teraszra vezető márvány lépcsősor ugyancsak ünnepi fényben úszott, a korlátot sötétzöld fenyőgirland szegélyezte. Bámészkodó turistának éreztem magam, miközben Felix átkarolt és régi történetekkel bombázott, s mindet így kezdte: - Nem emlékszel, mikor...?
Niall helyeselt, ő emlékezett helyettem is. Meg sem kéne, hogy lepjen: az ajtót előre nyitotta nekünk egy férfi. Megtippelni sem tudnám hány év körüli, enyhén hullámos a haja a feje tetején, vonásai szimpatikusak. Mélyet bólint, olyan alázatosan, hogy nem értem okát. Karját felém nyújtja.
- Üdv, Nina Horan - viszonzom a gesztust, de nem fogja meg a kezem, hogy megrázza- Gyönyörű a birtokuk uram -próbálok udvarias lenni. Felix és Niall a nyelvét harapdálja, majdnem kipukkadnak a nevetéstől.
- Nina, ő Cesar, a komornyik.
- Üdvözlöm hölgyem a Harland Rezidencián! -csókolt kezet, majd némi csínnyel szemében sandított Felixre, aki intett.
- Jó, oké Fredison, elég lesz a színészkedésből -kacagott tovább, én meg kezdtem teljesen bolondnak érezni magam. Aztán leesett, mi áll a tréfa mögött, ugyanis Cesar, a régimódi komornyik figura hirtelen átalakult. Tartása meglazult, arca egy vidám bohócéra emlékeztetett. De komolyan. Olyan széles volt a mosolya, hogy majdnem a füléig ért. És ezek mellett is, én sem értem egészen, de sármos pasas volt.
- Olyan, akár egy jó fej nagybácsi, aki nem mellesleg egyben sofőr, testőr, inas, pincér -sorolta Niall.
- Apropó sofőr! El tudnál minket vinni este a Rockpepperbe? -kérdezte Felix.
- Naná! Mikor induljunk? -igazította meg az öltönye alatti ingnyakat.
- 9 körül, rendben? Alex?
- Öhm, izé... a szobájában van. Azt hiszem. De...-forgatta fejét zavartan.
- Oké, köszi Fredison! -paskolta meg Felix a vállát, aztán elindult egy robosztus lépcsősor felé. Szerintem márványból volt, na mindegy. Követtük őt.  Én tátott szájjal, a fejemet kapdosva. Viszont mikor felértünk, kínos hangok ütötték meg a fülünket. Az "Ó, egek! Alex, ne hagyd abba!" és ehhez hasonló felkiáltások, sűrű sóhajok és arcpirítóan hangos nyögések egyértelművé tették számunkra, hogy megtaláltuk, akit kerestük, és azt csinálja éppen valakivel, amit.
- Talán most nem kellene zavarnunk -jegyeztem meg, hogy oldjam a hirtelen támadt feszült némaságot közöttünk. Ez a gátlástalanság annyira Alex-hez illő volt, hogy engem nem is igazán hozott zavarba, ellenben a fiúkkal. Niall zavartan lesütötte a szemét, és azon volt, nehogy fülig vörösödjön. Felix dermedt vigyorral legyintett egyet, mint aki nem is hallotta igazán a félreérthetetlen hangokat, és nagy léptekkel a saját szobája fele invitált minket. Az előbb szobát mondtam? Lakosztályra gondoltam. 

Ahogy beléptünk, azt sem tudtam, hova nézzek. Persze a fiúk otthonosan közlekedtek, Niall eldobta magát a barna bőrkanapén, amíg Felix a neonkék fényben úszó hangtechnikát bűvölte.
- Na, mi az? Ott fogsz a küszöbön ácsorogni? -paskolta meg kárpitot Niall.
- Bírjátok a The Clash-t? -kérdezte Felix paródiás rekedtséget erőltetve hangjába, majd mikor elindult a muzsika léggitározni kezdett.
- Még szép! -vágtuk rá véletlen egyszerre öcsémmel.
Olyan volt a szoba, mint egy földi paradicsom. Volt csocsó és billiárd, darts és persze egy külön leválasztott rész hatalmas babzsákfotelekkel és játékkonzolok tucatjával. Gyanítom, mikor Niall itt lóg, nem unatkoznak. Aztán felnéztem a plafonra; ilyen nincs- gondoltam. Mintha a csillagos ég alatt állnánk, milliónyi apró, kisebb-nagyobb izzó csillogott fentről.
A fiúk beszélgetni kezdtek valamiről, mivel nem értettem, nem is figyeltem rájuk, inkább tovább nézelődtem. Végül a falnál álltam meg, amely tetőtől talpig könyvespolcokkal volt borítva. Volt ott minden; képregények, tudományos lexikonok, klasszikusok a világirodalomból, novellagyűjtemények, kelta mitológia és ír költészet. És aztán megtaláltam a krimiket és detektívregényeket, Edgar Allan Poe-t és Agatha Christie-t is. Furcsa szívsajdulást éreztem a mellkasomban, amikor megláttam a könyvgerincen a kopott betűket: Tíz kicsi néger. Hirtelen elcsöndesedett a beszéd.
- Azt még régebben adtad kölcsön. Vissza akartam adni, de addigra már te...tudod -lépett oda hozzám Felix.
- Hogy tetszett? -néztem rá meghatottan.
- Kétszer is elolvastam -mosolyodott el halványan.
Nem viccelek, ekkor a könyvespolc egy része kettéhasadt, és kettényílt, akár egy fotocellás ajtó.
- Mi ez, a Harry Potterben vagyunk? -tártam szét karom csodálkozva. Lassan eljutok odáig, hogy meg sem lepne, ha egy gombnyomással tengeralattjáróvá lehetne alakítani a házat.
- Helló-belló - lépett be a szobába Alex. Félmeztelenül. Hű, azt a...
- Hé, az a tetkód új? Még nem láttam - szökkent oda mellé Niall. Én csak álltam ott leforrázva. Nyilvánvalóvá vált, hogy az ikrek szobája egy varázslatos könyvespolcon keresztül egybe nyitható.
- Öhm, az a lány ott... - böktem fejemmel Alex mögé.
- Ja, mára végeztünk -rántotta meg a vállát, miután hátrasandított az idegen, fehérneműben parádézó csajra.
- De Alex! -sipított felháborodva, majd néhány másodpercnyi hisztérikus nyafogás után csendbe maradt.
- Szóval! -csapta össze tenyerét, s pimasz vigyorral végigmért- Nina, van kedved megnézni az én szobámat is?
Nem tudom hogy csinálta, mert bár szívesen lekevertem volna neki egy hatalmas pofont, mégis rabul ejtette érdeklődésemet egy kicsikét. Na meg hát ahogy kivillantak farmerjéből csípőjének mély barázdái!
- Fogd be, Nina nem akar a te...-lökte meg Felix ikertesója mellkasát.
- Szívesen! -csúszott ki számon, és kénytelen voltam elvigyorodni. Agyatlannak és méltóság-vesztettnek éreztem magam, de ennek a kísértésnek nem tudtam ellenállni. Nem is értettem, hogy lehetséges: Felix és Alex tényleg megszólalásig hasonlít egymásra -leszámítva persze az általában különböző hajviseletet és öltözetet- mégis gyökeresen más személyiségek voltak. Alex az, akinek nem lehet nemet mondani.
Niall és Felix lepetten meredt rám, én meg küldtem feléjük egy "most mi van?" pillantást.
- Győzelem! -szorította ökölbe kezét Alex, majd csuklón ragadott és erőteljesen a polc túloldalán elterülő palotába húzott.
- Gyökér -forgatta szemeit Felix, majd megpaskolta Niall vállát- Gyere, van számodra egy meglepetésem!

Alex játszópajtásának, azaz az előbb még az ágyon akrobatikázó lánynak, már nyoma sem volt. Nem akartam arra gondolni, hogy pár perce itt még ők ketten mit műveltek. Inkább csak némán tekintgettem a falon ékeskedő motoros posztereket, bár hamar meguntam és inkább bugyután bámultam a felettébb nagyképű Harry-klónt. Dimbes-dombos mellkasi izomzatát fehér pólóval takarta el, aminek nem örültem, bár különösen tetszik, ha egy fiú fehér pólót visel.
- Láttad Casablanca-t? -kérdezte váratlanul.
- Mit? -húztam fel szemöldököm, mire elmosolyodott, majd megnyalta szája szélét.
- Őket itt! -intett, hogy lépjek közelebb. Egy fekete lepellel letakart téglatestre mutatott az íróasztalán. Két ujja közé csípte az anyagot, amit felemelni készült.
- Mi az? Bűvészkedni fogsz? -vágtam csípőre kezem. Gyanútlan voltam.
- Kasza! Blanka! Ébresztő picikéim! -rántotta le a kendőt. Az üvegdoboz egy terrárium volt benne két hatalmas és gusztustalan pókkal.
- Jézus! -ugrottan hátrébb.
- Nem, ezek háziállatok. Nem bántanak!
- Mondd ezt annak, aki elhiszi! -szó szerint a hideg futkosott a hátamon. Majdnem elájultam, amikor Alex kivette az egyiket, a nagyobbikat, ami majdhogynem teljesen beterítette a fiú nem kicsi tenyerét.
- Ő Kasza. Brazíliai fekete madárpók. Meg akarod simogatni? Szerintem téged kedvelne -forgatta tenyerét, közben pedig gügyögött neki. Ez a gyerek tutira nem százas.
- Majd ha piros hó esik, inkább tedd vissza! -arcom nem akart ellazulni az undorodó fintorból, amit vágtam.
- Oké, ne félj! Ott van Blanka. Látod? -kocogtatta meg az üveget.
- Aha, szuper -vágtam rá.
- Chilei rózsaszín tarantula.
- Mi más? -gúnyolódtam borzongva.
- Ha ennyire begőzöltél, én szívesen megnyugtatlak. Van néhány remek módszerem -lopózott hátam mögé, meleg leheletével súrolta nyakam. Szorosan fogó kezei végigszántották oldalamat, bennem meg beindult a védelmi mechanizmus, és olyan erővel lendítettem hátra a lábam, hogy sarkam pont a leggyengébb pontját érte. Összegörnyedt, felszisszent én meg sebes léptekkel hagytam el ezt a rémes szobát. Mit is gondoltam; Alexnek semmi sem szent.
- Oké, menj csak! De tudd, hogy kitartó vagyok! Úgysem tudsz ellenállni sokáig! -kiabálta utánam. Ez tiszta hülye. Levágtattam a lépcsőn, de hallottam, hogy Alex lohol a nyakamban. A nappaliba érve Niall ujjongott egy gitárral a kezében.
- Nino, nézd, nézd, nézd! -hadarta- Istenem, gyönyörű! -csillogó szemekkel simított végig a karcolásokkal teli, kopott gitáron. Mint aztán kiderült, ez annál sokkal-sokkal több, mint ahogy én láttam.
- Méltó gazdája leszel -jegyezte meg Alex feltűnve a képben, s ahogy elhaladt a diszkrét távolságban ácsorgó Cesar mellett, kezébe nyomott egy slusszkulcsot: - Este a Lexusommal megyünk, csillogjon-villogjon addigra! -lökte oda félvállról, majd lehuppant egy fotelba, s peckesen keresztbe tette lábait, majd dobott nekem egy csókot. Kicsit még megbotránkoztam bicskanyitogató stílusán, de kezdek hozzászokni. Úgy látom, mindenki más már hozzászokott.
- Ez is csak egy gitár, nem? -kérdeztem ártatlanul, miután beintettem kecses mutatóujjammal a dilis, pókos gyereknek. Közben Cesar eltűnt, kötelességét teljesíteni.
- Csak egy gitár? -tátotta el száját Niall- Nem. Ez a legelső Fender Stratocaster model, 1954-ből. Három hangszedős, látod? És a koptatólap még most is csillog -olyan lelkesen és mámorosan beszélt róla, hogy kénytelen voltam csatlakozni felhőtlen öröméhez.
- Akkor ez egy nagyon értékes hangszer, igaz? -bólogattam, de a válasz elmaradt, ugyanis egy vékony hang ütötte meg a fülünket, Niall tekintete pedig megállapodott valakin. Kíváncsian fordultam hátra. Egy sötéthajú lány volt az, világító rózsaszín sortban és egy sárga hosszú ujjúban.
- Hát ő? -kérdezte Niall teljesen ledermedve.
- Az új mostohatesónk, Shelby. Mostanában sokat lóg itt, mivel anya új pasija is sokat lóg itt -közölte Felix faarccal. Pajkos, életvidám lánynak tűnt. Éppen telefonon beszélt valakivel, amikor észrevett minket. Gyorsan elköszönt a vonalban levőtől, majd széles vigyorral lépett be a süllyesztett nappaliba.
- Sziasztok! -köszönt földöntúli jókedvvel, majd illedelmesen bemutatkozott- Shelby Bunn vagyok.
- Én pedig...
- Nina! -vágta rá imádnivaló kacajjal- Örülök, hogy megismerhetlek -kézfogás helyett finoman megölelt. Tele volt energiával és napfénnyel. Rögtön a szívembe lopta magát, erőteljesen pozitív kisugárzása, s különleges személyisége volt.
- És Niall, igaz? -szökkent öcsém elé, aki kisfiúvá töpörödött szégyenlősségében. Gyáván ölelte vissza a tündérarcú lányt.
- I-igen. Szia. Szia Shelby -makogott, én pedig a legközelebbi párnába fúrtam arcom, hogy ne lássa Niall, kinevettem bénázását.
- Jól van, puszinyuszi -szólalt meg Alex a gyűrűjét fel-feldobálva- Menj most twitterezni vagy mit szoktál csinálni. Itt a felnőttek mulatnak -hessegető kézmozdulatokkal terelte őt az emelet fele.
- Tényleg menned kéne Shelb, már így is szűkösen vagyunk Alex arcától -helyeselt gúnyosan Felix. A lány újfent csilingelve kuncogott egyet, aztán útban elfele összekócolta Alex hátrafésült fürtjeit, aki persze ezt nagyon nem díjazta. Amikor megint csak négyen maradtunk, Felix eszelős vigyorral bökte oldalba Niallt: - Mi van, belezúgtál?
- Dehogy -fonta össze karjait mellkasa előtt.
Aztán tovább beszélgettünk, és egész jó társaságnak bizonyultak a fiúk. Alex új oldalát mutatta meg: van humora, és nem mindig olyan közönséges. Felix pedig csak úgy sziporkázik, amikor szarkasztikus megjegyzéseivel pörköl Alex cinizmusa alá. Már csak arra kaptuk fel fejünket, hogy odakint leszállt a koromsötét est, ami csak egyet jelentett. Kezdődhet az év utolsó, egyben az újév első bulija. Az öcsém huszadik szülinapja.