A napsütés szabadságra ment, posztját veszett szelek, sunyi királykék fellegek vették át. Azon ritka napok egyike volt, mikor Amanda és Hugh együtt ebédelt. Természetesen a tengerbenyúló Salty Blue-ban, mert Mr. Harland a hely társtulajdonosa volt. Igaz, Amanda sokkal jobban szerette a meredek sziklafallal egybeépített, 2 Michelin csillagos konkurenciát, az Aquamarinet. Csakhogy Hugh évekkel ezelőtt összebalhézott az étterem tulajdonosával, akkori jó cimborájával, így később, "fiatal, ambiciózus vállalkozók támogatása" címszóval befektetett, valójában csak gyerekes szurkálódás céljából. Az igazság az volt, hogy a Salty Blue elég erőteljesen majmolta a nagy múltú Aquamarinet, de ettől függetlenül neve keringett a felső tízezer köreiben.
- Bocs a késésért. Cesar ma téged kísérget? Hívtam telefonon és nem vette el -suhant be lendületesen az üvegajtón Amanda. A pincér várakozóan megállt mellette, hogy átvegye a mázsásra telepakolt női táskát.
- Nem, szabadnapot adtam neki. Magánjellegű dolga akadt -dőlt hátra lábait megnyújtóztatva Hugh, majd hanyagul lehajította mobilját az asztalra, mindezzel jelezvén, már állatira unta magát. Acélkék öltönyt viselt, bőrszíjas okos-karórát, kanyargós fürtjei tökéletes kompozícióban, arrogáns mosolya természetellenesen vakító, makulátlan, rugalmas bőre irigylésre méltó. Mutatóujján ott fénylett egy ezüstgyűrű, ami a család hímneműinek sikkes védjegye is lehetett volna, mert mindhárom fia viselt egy hasonlót.
- Magánügy? Ez meg mit jelent? Sosem volt még ilyesmire példa. Beteg lett esetleg? -ült le a sztárfeleség, akinek érkezését minden vendég árgus szemekkel csodálta. Ha megjelenésről volt szó, a Harland klán sosem hibázott. Mindennapi életüknek jókora szelete szólt a külsőségekről, a látszatról, a tálalásról. Amanda ezúttal egy földig érő köpenyt viselt, tetőtől talpig elefántcsont színben tündökölt, mely a fehérarany ékszerekkel kiegészítve egyenesen ragyogtatta kreolos bőrét. Hugh tejesen belefeledkezett a látványba, így a válasz késve érkezett.
- Nem mindegy? Nem faggattam róla.
Egy hatalmas üvegfal választotta el a vendégeket a tenger és az égbolt összefolyt kékségétől. Újra felbukkant a pincér, italt töltött, felszolgálta a főételt, amit Hugh előre megrendelt. Amanda közben mély hallgatásba burkolózott, próbálta megfogalmazni mindazt, ami már régóta érlelődik benne. Felvezetőt próbált megfogalmazni, de végül a lecsó közepébe csapott.
- A gyerekeket nem lehet nevelni. A gyerekek azt csinálják, amit a szüleiktől ellesnek. Példaképként tekintenek rájuk. Amit ők csinálnak, az a követendő minta, az a normális. Mondhat apa bármit, ha ő maga sem cselekszik annak megfelelően, a gyerek nem fogja komolyan venni.
- Jézusom. Mi ütött beléd? Azt hittem megebédelhetek a feleségemmel nyugalomban.
- Én nyugodt vagyok. Te nem? Miért nem? Mert tudod, hogy igazam van?
- Hogy jön most ide egyáltalán ez az egész? Mire akarsz kilyukadni? Jobban esne egy könnyed csevej, szétrobban a fejem. Biztos front van.
- Igen, tudom, nem kell mondani, a világ összes baját cipeled a hátadon, Hugh Harland. Csakhogy engem nem érdekel. Nem fogok a finom rákfasírtról és a szeszélyes időjárásról csacsogni. A srácainkról akarok!
- Remekül megvannak. Felnőttek. Mindenük megvan -ingatta fejét értetlenül.
- Jellemző. Annyira jellemző. Csak a fiaim miatt nem bánom, hogy annak idején belédszerettem -tette le Amanda csörömpölve a villáját.
- Kezdesz felidegesíteni, de komolyan.
- Ja, hogy már idegesítelek is. Az egy külön téma, hogy a gyereknevelés csődjei vagyunk. Ez a hajó már rég elúszott. Arról van szó, hogy örökké azt hangoztatod, neked a családod az első. Csakhogy ez nem igaz. Neked a karriered és az imidzsed az első. És ez nem lenne akkora baj, ha beismernéd végre, hogy megbuktál, mint apa! Ne is próbáld meg a gyerekeidre hárítani a felelősséget. Ők csak azt látták, hogy a szüleiknek a hírnév és a pénz a prioritás. Én beismerem, hogy rossz anya voltam.
- De ez miért most kell, pont itt?
- Mikor kellene? Sosem beszélünk meg igazából semmit, besöpörjük a szőnyeg alá és eljátszunk a szent családot. Mert mit szólnak majd az emberek, ha kiderül...! Ráadásul verhetem a hátsóm a földhöz, hogy akadt a naptáradban számomra egy üres órácskád. Tudom, mit értek én a politikához, de sokkal hitelesebb lehetnél az emberek szemében, ha egyszer végre úgy állnál ki az ország színe elé, hogy nem hazudod azt magadnak, hogy egy mintapolgár vagy, minta apa, egy szavahihető fickó. Egyik sem vagy, ugye rémlik?
- Csak az rémlik, hogy néhány napja még forrón csókoltál. Imádsz mások érzelmeivel játszadozni.
- Mégis mindig hagyod. Netán erre buksz.
- Régen is imádtunk játszmázni. De sosem hazudtam, amikor azt mondtam szeretlek.
- Ne nosztalgiázzunk, jó? Ez a nap túl szép, hogy elrontsuk.
- Holott úgyis el fog romlani. Akkor beszéljünk a fiúkról, ha azt akarod!
- Én akarom?! Úgy mondtad, mint egy lusta diák, akinek semmi kedve megírni a leckét. Pedig a saját fiaidról van szó. Rémes alak vagy. De veszek egy mély levegőt, és nem borítom a fejedre a salátát. Beszéltél mostanában Cristoph-fal?
- Ő nem hajlandó beszélni velem!
- Mert te annyira próbálkozol, mi?
- Éppenséggel igen. De a tegnapi alakítása után már semmi kedvem. Mi az? Meglepődtél? Nem is tudod még? -azzal nyomkodni kezdte a mobilját, majd odadugta a felesége orra alá. Amanda folyamatosan váltakozó arckifejezéseket produkált a fénykép és a hozzá tartozó lájk valamint komment áradat láttán. Homlokát ráncolta, szemeit meresztgette, száját harapdálta, hangosan sóhajtozott.
- Nagy dolog. Kiadta a fáradt gőzt. Talán jobban bántja a látszatnál, hogy az apja még most sem támogatja az álmait, holott már bizonyította talpraesettségét.
- Fejezd be! Te akartál szülői értekezletet, akkor viselkedjünk is egy csapatként. Nem baj, hogy elfogult vagy vele, legyél is, de kérlek, hogy egy percig legalább ne engem támadj és okolj mindenért! -dőlt előre és igyekezett a lehető legjobban visszafogni mind a hangját, mind az arcára kiülő feszültséget.
- Rendben van -egyezett bele Amanda- De azt tegyük hozzá, hogy Alexről az ilyen képek mindennaposak, a hírhedt szórakozási szokásairól meg ne is beszéljünk.
- Jó, de Alex azért elég különc eset. Nem tudatosan, de felépített egy imidzset. Nem éppen a fiatalság példaképe, de rajta már nem botránkozik meg senki, mert valahogy elhitette az emberekkel, hogy ő így önmaga. Hevesen, pazarolva él, de hidd el idővel lenyugszik, benő a feje lágya.
- Vagy esetleg kiég. Naiv vagy tudod? Még csak 21 éves, de már mondhatok neki bármit, nagy ívben tesz rá. Te pedig úgy kezeled őt, mint valami kiváltságost, nem csoda, hogy kiskirálynak érzi magát. És egyáltalán nincs rendben az sem, hogy szörnyűek a tanulmányi eredményei. Csak a te befolyásod miatt nem rúgták még ki az egyetemről.
- Te mondtad az elején. A gyerek a szüleit utánozza. Késő ezen keseregni, mi mindent csesztünk el. Alex anyagias, lusta és önző, ez így van. De csak egy kölyök. Még van ideje tanulni. Ráadásul remek az üzleti érzéke.
- Te is csak egy kölyök vagy, ha neked az anyagi biztonság jelenti a megnyugvást.
- Hű, ez szörnyen álszent volt.
- Az utóbbi időben sok minden történt, és mind egy-egy pofon volt.
- Megvilágosodtál? De az nem változtat a tényeken.
- Nem változtat, de az elkövetkezőkön változtathat. Meginogtam, mint ember, amikor elvesztettük Robertet. Meginogtam, mint anya, amikor Alex kórházba került. Meginogtam, mint nő, amikor szakítottam Philippel.
- És amikor annyi idő után újra megcsókoltál? Megingott benned valami?
- Csak régi szép emlékeinket akartam felidézni. De nincs az a hosszú ebédszünet, ami elég lenne mindennek a kitárgyalására. Sok mindent újraértékeltem.
- Kérsz desszertet?
- Azt nem, de valami mást azt kérnék.
- Éspedig?
- Erőltesd meg magad, és ha más nem megy, legalább csinálj úgy, mint akit érdekel a fia sorsa. Most főként Felixre gondolok. Tudod te egyáltalán milyen szörnyen érzelmes az a gyerek? És fogalmam sincs hogy lett ilyen hősies és nagylelkű, ilyen segítőkész és bátor. Őt egyáltalán nem hatja meg a külcsín. Neki az a jó, ha adhat, alkothat.
- Remek srác, valóban. Büszke is vagyok rá! Benne van a reményem, hogy a nyomdokaimat kövesse.
- Ó, igen, a te nyomdokaid, majd elfelejtettem! Szorgalmas, eszes és kitartó, de azt szeretnénk, ha boldog lenne azzal, amit csinál, ugye?
- Persze. És...?
- Ne gyakorolj rá ekkora nyomást! Hagyd élni, hagyd dönteni! Meg akar felelni nekünk, mindenáron, de közben túlzottan is hű önmagához. Képtelen olyat csinálni, amit nem érez 100%-osan a sajátjának. Beszélgettem vele a minap és azt mondta, egyáltalán nem biztos már benne, hogy illene a politika világába. Elgondolkodtam a szavain, miközben néztem őt; a mentalitása, az erkölcsössége, a lelkiismeretessége kicsit sem politikus alapanyag. Ezt nagyon jól tudod. És erre ő is kezd rájönni.
- Szerinted meg lehet élni abból, hogy a szegényeknek osztjuk az ételt? Én csodálom a jótékonykodási mániáját, de adni csak az tud, akinek van.
- Nem, Felix olyan ember, aki akkor is odaadja, ha neki így nem jut belőle.
. Mire is akarsz rávezetni tulajdonképpen?
- Arra, hogy összetöröd. Volt ez a zenekaruk. A fiadnak tehetség van a torkádban! De te már rögtön az elején kinevetted, meg bohóckodásnak tituláltad. Nem is hallottad még őt!
- Miért te igen? Nézd, én örülök, hogy tehetséges és sokszínű, de ez a zenekarosdi jobb lenne ha megmaradna hobbiként, mint karrier, teljességgel komolytalan és nem méltó egy Harlandhoz.
- Tűzön, vízen, de főként embereken át, előre a rangért, a hírnévért, a vagyonért, nem igaz? Ez méltó. Hát persze.
Hugh nem válaszolt semmit, holott arcára kiült a mérhetetlen kényelmetlenség, s az, hogy egy egész gondolat-ár öntötte el az agyát.
- Legalább kicsit biztasd, hogy merje követni az igazi álmait!
- Nem fogok a szemébe hazudni.
- Jó, ne hazudj. Először győződj meg a két szemeddel, hogy többre hivatott, mint a lábnyomaid után kullogni.
- Így lesz, Amanda -bólintott lenyugodva, kissé elkalandozva.
- Lassan indulnom kéne.
- Várj még egy kicsit! -fogta meg a kezét kérlelően- Annyi együtt eltöltött év, és még mindig komoly fejtörést okoz, hogy megfejtselek.
- Hát nem adtad még föl?
- Nem én! Ma különösen ellenséges vagy velem. Az a tézisem, hogy ez azért van, mert még mindig nem tudsz túllépni rajtam, hiába minden bűnöm. Ez pedig téged felettébb bosszant.
- Az bosszant, hogy a nagy Hugh Harland meg van róla győződve, mindenkit irányíthat, beetethet. Pedig tudhatnád, hogy a manipulálás inkább az én erősségem. Már nem hatsz rám, fogadd el! Azt gondoltad, rajtad nem lehet túl lenni? Na ne menjünk bele. Te ugye Felicitevel vagy? Akkor szeresd! Mert én egyszer, s mindenkorra kiszerettem belőled. Senkire sem figyelsz a környezetedben. Nincs mit tisztelnem benned, sajnálom.
- Ez most... -ennek a férfinek csak ez a nő tudta elakasztani a szavát.
- Hagyjunk neked vacsit? Vagy későn érsz haza? -kérdezte mintha mi sem történt volna, aztán bármiféle reakció híján intett a pincérnek, hogy hozza a táskáját - Bocs, de meetingem lesz egy tévéstábbal. Kösz az ebédet!
- Cora, te most itt maradsz! -csapta be Nina maga mögött a Chevi ajtaját, mire a rendőreb a szokásos szemrehányó pillantásával jutalmazta a gazdáját. A szőke fejvesztve sietett be a Champ Bar-ba, ami persze újfent teljesen máshogy nézett ki, mint mikor legutóbb látta. A konyha felől fáradt sóhajtozásra lett figyelmes, majd pár pillanaton belül felbukkant öccse világító szőke feje. Niall megdermedt a mozdulatban. Egyáltalán nem számított rá, hogy nővére máris hazajön Galwayből. Másodpercekig csak bámult egymásra a zavart és a zaklatott tekintet.
- Bocsánat! -rebegte Nina elhaló hangon, s közben szeretetre éhesen rohant Niallhoz, hogy karjába zárhassa. A fiú lepetten viszonozta az ölelést.
- Semmi baj -súgta.
- Már el is felejtettem, milyen finom az ölelésed.
Cristoph képtelen volt napirendre térni. Attól ami volt, és attól ami ezután lesz. Nem véletlenül érezte magát végig kirekesztettnek, hiszen a tagja sem volt a szervezetnek, minden idáig csak vizsga volt.
Taxival ment haza este, és egész úton próbálta összeszedni magát, hogy lehetőleg senki ne vegyen észre rajta semmit, például azt, hogy az agya felrobbant, és hogy mostantól képtelen a valóságra ugyanúgy tekinteni. Leszámítva persze a hősi sérüléseket; azokat nem lehetett elrejteni. Végigbicegett a frissen nyírt gyepen, és egy órán át ücsörgött a teraszon. Furcsállta bár, de felettébb örült, hogy senkivel sem futott össze. Még Cesarrel sem. Olyannyira lekötötték a tücsökkoncerttel aláfestett gondolatai, hogy fel sem tűnt neki saját reszketése. Nem habozott, amint talált egy doboz cigit, s ezzel együtt egy pótcselekvést, de egy szál után megelégelte a füst bűzét. Épp az utolsót fújta ki, s a csikket nyomkolászta a hamutálban, amikor elhúzódott a tolóajtó és felbukkant az ikerpár egyik tagja -frizurája és óvatos, lassú lépései alapján Alex.
- Mi van öregem, még mindig a tegnap esti bulit nyögöd? -kérdezte szórakozottan, majd mikor közelebb ért és bátyja felemelte a fejét, lepetten oldalra döntötte a fejét: - Tyű, csini make up! Kérem a szaftos részleteket! Remélem te is cicomáztál az ő arcán! -helyezkedett el a szemközti vesszőfotelben. Automatikusan nyúlt az asztalon hagyott dobozkáért, s Cris hiába pöckölte odébb, hogy ne érhesse el, Alex csak-csak addig nyújtózkodott, míg megkaparintotta.
- A dokid világosan megmondta, hogy semmi bagó!
- Csessze meg -vágta rá morcosan. Utálta a szabályokat. Jólesően lehunyta szemét, ahogy beleszívott az oly' sóvárgott szálba.
- Péntek este, te, itthon, csaj nélkül? -fonta össze karjait mellkasa előtt a nagytestvér.
- Ja. Kivételesen csak ehhez a cigihez van kedvem -rántotta meg a vállát, mintha nem hatna rá semmi, mintha róla minden leperegne. De testvérek között nem marad semmi sem rejtve.
- Rooky? -kérdezett rá Cris, tudván, hogy a lényegre tapintott.
- Megkattant. Most találta ki, hogy neki mégiscsak vannak érzései -rántotta meg a vállát. Lazának próbált látszani, miközben ordított róla, hogy teljesen be van feszülve.
- Biztos, hogy most? Általában senkit sem szoktál észrevenni magadon kívül.
- Fogd már be! Csak megtalálta a noteszemet.
- Na és? Mit írtál bele? Kívánságlistát a Mikulásnak?
- Mit gondolsz?
- Jaj ne, azt ne mondd, hogy numera-rangsor volt. Egyáltalán mire jó az?
- Pedig sosem rejtettem véka alá, hogy más csajokkal is kavarok. Jól tudta. Na mindegy, kit érdekel, ő fogja megbánni.
- Miért? "Szakított" veled?
- Én tettem lapátra, vili? Odafent pakol -bökött az égő szállal az emelet fele- Tudod mióta fura? Amióta Felix helyettesített engem azon az álarcosbálon. Neked nem mondott valamit? Mármint Felix.
- Láttam, hogy jól elvoltak, de másról nem tudok. Miért, szerinted mi történt? Félsz, hogy Felix egy sokkal jobb önmagad volt, és Brookban lángra lobbant valami? Hülyeség volt ez a szerepcsere -morgott rosszkedvűen, egészen más jutott eszébe.
- Nem, legalább kiderült, hogy a csaj mégsem olyan laza, mint én. Szóval jobb is, ha elbúcsúzunk, nem kell a rinya.
- Te nem laza vagy, hanem érzéketlen. Öregem, néha bár letagadhatnám, hogy rokonok vagyunk -vigyorodott el Cris, jobbára kínjában, de közben kicsit sem volt ott fejben.
- Majd nem akarod, ha megnyerem a belfasti bajnokságot.
- Azt ne mondd, hogy indulni akarsz! Először is, rokkantnyugdíjas vagy, a teljes felépülésed még akár fél évbe is beletelhet. Másodszor pedig anya biztosan nem fogja megengedni. Meg én sem.
Alex csak legyintett.
- Van szűk 2 hónapom felkészülni. Ha nem versenyzek, gyengének vagy gyávának fognak tartani. Márpedig Alex Harlandot egyik sem jellemzi! -nyomta el mérgesen a csikket, majd újabb szálat harapott fogai közé.
- Istenem! -sóhajtott fel Cris arccal az égre meredve.
- Inkább meséld el, kivel sikerült összebalhéznod? Vagy inkább kivel nem? Elég komoly az a monokli. Az orrod egyben van? Csupa lila.
- Annyira berúgtam, hogy fogalmam sincs mi történt pontosan. Majdnem a rendőrséget is kihívta az egyik kidobó, akitől szintén kaptam pár pofont. Nyilván jogosan.
- Alábecsültelek! Büszke vagyok rád, tudod te, hogy mi az az igazi kanbuli! A kérdés már csak az, ki miatt ittad szét az agyad?
- Öcsike, kopj le a témáról! Inkább csak azon kattogj, hogy kit válassz a noteszedből magányos óráid kitöltésére. És nekem is átpasszolhatnál pár telószámot, ha már itt tartunk.
- Oké. Van választék. Gondolom szőke legyen és hívják Ninának.
- Vigyázz a szádra! Nem tudsz te semmit! -csóválta a fejét, majd érdeklődve Alex mögé bámult. Rooky vágtatott a képbe, motoros overallban, láthatóan indulásra készen. Ahogy összetalálkozott tekintete Alexéval, megdermedt pár pillanatra a levegő. Nem szólt semmit, de olyan feldúlt volt, hogy az aurája szinte izzott a feszültségtől. A fürtös kezében forgatott cigisdobozra pályázott.
- Add ide! -nyújtotta kezét, de a kisebbik Harland fiú csak tétován bámult rá- Mondom add ide azt a szart! -tépte ki kezéből, majd rágyújtott. Minden mozdulata zaklatott volt, szinte remegett az idegtől, de Alex úgy tett, mintha kicsit sem érintené meg a dolog.
- Elcseszett egy szitu, hogy az ember azt hiszi, engem is beleértve, csak úgy tud lenyugodni, ha valami károsat csinál. Tör, zúz, piál, szív, bogyót szed -morfondírozott Cris az igazi haj-koronával bíró lányt figyelve.
- Remélem minden vackodat összeszedted -jegyezte meg Alex kegyetlenül. Rooky úgy nevetett fel, hogy közben kiszaladt egy könnycsepp a szeméből. Úgy tűnt, a lány bánata Alexről szól...
- Én meg azt remélem, egy nap valaki mélyen megérint, és aztán cafatokra tép. Jussak eszedbe!
- Még mindig itt vagy? -vetette hátra fejét unottan, mintha csak a csillagokat fürkészné az égen. Cris elámult Alex bicskanyitogató modorától.
- Szia nagyikám, mi újság? -emelte füléhez mobilját Felix, miközben lerúgta tornacipőjét, hóna alatt egy dobozzal bűvészkedett, és próbálta nem eldobni a másik kezében tartott sütistálcát - Dehogyis, te sosem hívsz rosszkor! Aha, most értem haza. A Shamrock gyermekkórházban önkénteskedek péntekenként. Tudod csak játszok velük. Rajzolunk, énekelünk, mesét olvasunk, ilyesmik. Anyát is hívtad? Ó. Nem tudom, ő sincs sokat itthon. Átadom neki. Inkább azt mondd, te hogy vagy! Ismerem ezt a hangsúlyt! Na persze, nagyi! -nevetett. Teljesen belefeledkezett a beszélgetésbe, és észre sem vette a távolból őt figyelő Rooky-t. Lepakolt a konyhában, aztán a nappaliban körbe-körbe sétálgatva kacarászott. Ő és a nagyija nagyon szoros kapcsolatot ápoltak, ezt bárki megmondta volna a fiú hanglejtéséből.
- Oké nagyika, de te is vigyázz azért magadra! Jövőhéten beugrok hozzád! Köszönöm! Én is szeretlek! Szia! -a tömzsi kartondobozban egy vadiúj mikrofon és hozzá tartozó állvány lapult. Ugyanis attól, hogy a Blushboysnak gyorsan befellegzett mindenféle okok miatt, visszavonhatatlanul rákapott az éneklés ízére. De ezt nem reklámozta senki előtt. Amikor az emeletre indult volna, szembetalálkozott Rooky-val, aki sietősen próbált lelécelni.
- Heló -köszönt elfordított fejjel, de pechére Felix rögtön kiszúrta csurom könny arcát.
- Szi... Te sírsz? -kapott válla után, és a lány tiltakozásának különféle formái ellenére sem engedte megszökni.
- Úgysem érdekel. Engedj, légyszíves! -kérte erélyes hangon, de arckifejezéséből Felix arra jutott, hogy nagyon is vigasztalásra szorul. Nyughatatlan jó lelke nem hagyta annyiban.
- De érdekel. Mi történt? -nézett szemébe őszintén, megfeledkezve előítéleteiről, a lányról alkotott véleményéről- Elmondhatod!
A motoros csizmás indiánlánynak láthatóan halvány lila gőze sem volt róla, Felix miért ilyen. Mindig is ok nélkül unszimpatizált vele. Most meg úgy csinál, mintha valaha is lett volna bármiféle közük egymáshoz. Nem tudott kiigazodni rajta.
- Az nem Alexé? -kérdezte a Harland fiú a lány kezében szorongatott noteszre bökve.
- Az övé. És eleget nézegettem! -nyomta mellkasához lángra lobbant arccal. Felix kifejezéstelen ábrázattal lapozta fel a szaftos kis naplót.
- Gondolhattam volna -fintorodott el, majd várakozóan fel-felsandított a könnyei felitatásával bajlódó Rooky-ra. Megint olyan másnak látszott. Rájátszás nélkül volt feldúlt. Elképzelhető, hogy túl hamar ítélte el? Mégsem olyan érzéketlen és üres belül, mint amilyennek mutatta magát?
- A bálon tényleg úgy bánt velem, mint egy nővel, és végre nem csak egy húsdarabnak éreztem magam. Teljesen másképp viselkedett, másképp nézett rám, másképp szólt hozzám. Persze, hogy azonnal felcsillant szememben a remény. Röhejesen naiv voltam, ő csak egy estére erőltette meg magát.
- Tudom milyen veszélyes a remény. Észre sem veszed és már át is mosta az agyad.
- Nem is igazán rá haragszom, hiszen sosem titkolta el, milyen is ő. Én próbáltam az lenni, aki nem vagyok. Ezt onnan tudom, hogy most szörnyen érzem magam. Mindvégig átvertem magam. Kösz -fogadta el a felé nyújtott zsebkendőt- Jól hallottam, beteg gyerekekkel foglalkozol a szabadidődben?
- Mivel mindenem megvan és egészséges is vagyok, belső késztetésnek érzem, hogy kicsit jobbá tegyem a napjaikat. Mert megtehetem.
- Atyaég, tényleg félelmetes, hogy egypetéjű ikrek vagytok -mosolyodott el, majd mintha eszébe ötlött volna valami, megtorpant, elkerekedtek mandulavágású szemei.
- Mi az?
A lány meglepetésszerűen átkarolta Felix nyakát. Nem hagyott lélegzetvételnyi időt sem, mire Mr. Jótékonyság észbe kapott volna, már meg is történt. Rooky megcsókolta őt. Őt, az álarc nélküli Felixet, akit seperc alatt elöntött a riadtság. A riadtság, hogy kiderül a szerepcsere, az átverés, vagy hogy esetleg egy kósza szikra szíven üti.
- Mit csinálsz? -húzta el fejét, amint lehetett- Össze vagy zavarodva -tolta el magától a vállainál fogva.
- Ó nem, nem. Most látok csak igazán tisztán. Te jó ég, nem lehettem ilyen ostoba!
Pont a legjobbkor: a terasz felől megérkezett Alex és Cris.
- Mi van pillangókisasszony, máris találtál magadnak másik virágot? -állt meg mellettük őurasága.
- Könnyen pótolható vagy, nem tudtad? -vetette oda foghegyről a lány, de tekintete nem eresztette Felixét- Te voltál az a bálon, nem Alex. Ugye?
- Mi voltam én? -játszotta Felix az értetlent, majd gyilkos pillantással testvére fele sandított, hátha kidumálja mindkettejüket a slamasztikából, mert máshoz sem értett jobban, mint a hantázáshoz.
- Még most is hülyének néztek? Abbahagyhatjátok. Vagy ez a szórakozásotok? Megalázni másokat?
- Miféle megalázás? Jól érezted magad a buliban, nem? -még majdnem hogy Alexnek állt feljebb. Felix két másodpercre volt attól, hogy elküldje testvérét egy melegebb helyre.
- Jól, igen! -nevetett fel Brook dühösen- Az a csók volt a legjobb mind közül -sandított oldalra a megnémult Felixre.
Az ikrek tökéletes szinkronban, némán tátogtak. Hát kiborult a bili. Brook mély levegőt vett, majd az utolsóként ottmaradt, apró gombócot is leküzdte a torkából.
- Gondolhattam volna, hogy te sosem lennél képes áldozatot hozni egy lányért. Hogy is hihettem azt, hogy hirtelen megjavultál -fordult Alexhez- Hasznomat vetted, ha kanos voltál, ez minden. Annyit már azért nem értem neked, hogy elkísérj arra a rohadt bulira. Hiába volt fontos nekem, ha én neked egyáltalán nem. Egészen idáig azt hittem Felix különb nálad. Mindenesetre az ő színjátéka baromi hiteles volt, és jól bekajáltam. Hülye én! -vágta csípőre kezét, majd sűrűn pislogott felfelé, hogy visszafojtsa újra kibuggyanni akaró könnyeit.
- Várjatok, ti komolyan csókolóztatok? Felix! Szólalj meg, a fenébe is! -hüledezett Alex.
- Semmi jogod engem számon kérni! Brooknak van! Várj, hova tűnt? -kapkodta a fejét.
- Tök mindegy, mert mindjárt megfojtalak. Azt mondtad nem történt semmi érdekes azon az estén.
- És? Te akartad ezt a baromságot! Ez a csaj ápolt téged, minden óhajodra ugrott, minden hisztidet tűrte.
- Na ne mondd! Mondhatsz rám akármit! Tudom, hogy szar alak vagyok, nem újdonság. Te meg feddhetetlen volnál? Nem komám, ami te vagy, azt úgy hívják álszent! Ki is esett őrjöngve a csajnak a balesetemkor? Ki is varrt mindent a nyakába? Őt tetted felelőssé az én elszállt agyam miatt! Végig a saját bűntudatodtól próbáltál szabadulni, ezért látványosan utáltad őt! Úgyhogy most se csinálj úgy, mintha te nem lettél volna örömmel benne a mókában!
- Hát ez az! Hogy ez nem móka volt! És tudom, hogy én is saras vagyok. Megbántam, hogy belementem a hülye ötletedbe. Veled ellentétben én tudom, mi az, hogy beismerni, megbánni, jóvátenni a hibát.
- Nem hagynátok abba egymás szarrá oltását? -szólalt meg a háttérből a mérges harmadik, Cris. Felix-szel ellenben, Alex gyorsan lehiggadt:
- Jó, csak egy vicc akart lenni. Fene tudta, hogy a csaj egyszer csak átmegy érzelgősbe.
- Te idióta! Persze, hogy elkezdett kötődni hozzád, hiszen hónapok óta nálad lakik, veled fekszik, veled kel, végig aggódta a motorbaleseted minden mozzanatát, aztán az ápolónődnek állt.
- Kapott cserébe tőlem modell karriert.
- Baszd meg, ez nem üzlet! Alex, te...Egyszerűen nem lehetsz ilyen! -végighúzta hüvelyujját alsó ajkán, miközben keserűen elvigyorodott- Tudom, hogy egyetlen szavadat sem szabad komolyan venni. Fejben teljesen mást gondolsz, mint amit elém tálalsz.
- Örülök, hogy ebben a családféleségben mindenki természetfeletti képességekkel rendelkezik. Taníts mester, a te fejedben vajon mi jár? Várj látom már! Nem tán az, hogy beleszerettél a csajomba? Mi van, miért nézel ilyen kiguvadt szemekkel? Játszod itt az apáca showt, közben meg te sem rugdosnád ki az ágyadból!
- Ne beszélj így a nőkről!
Cristoph mindvégig a kanapén elnyúlva, popcorn híján volt kénytelen végignézni a műsort. Ha ugyanaz a fiú lett volna, mint régen, a LOOP előtt, ha tegnap nem esik át élete legmegrázóbb élményén, most nevetve bár, de a két marakodó fiú közé furakodna, és pár mondattal lenyugtatta volna a kedélyeket. Ehelyett viszont képtelen volt átérezni piszlicsárénak tűnő gondjaikat. Egy csomó mozgókép piszkálta az agyát; látta, hallotta a jeleneteket újra. Amikor azt mondta Heronak:
"- Hogy is várhatod el, hogy ne a barátomként tekintsek rád?
Ő pedig kegyetlen vigyorral, könnyedén azt felelte: - Úgy, ahogy én sem akként tekintek rád."
Azt kívánta, bárcsak elárulta volna. Nagyon haragudott magára, amiért -de saját maga sem tudta miért- nem tette.
- Kérlek... hagyd már ezt a hős lovag figurát, mert unom és mert hányok tőle -emelte fel tenyerét Alex.
- Rajtad nem lehet segíteni. Egyrészt nincs lelked, másrészt a töppedt agyadban van a baj; lecsúszott a gatyádba -nyomta kezébe az ominózus noteszt.
- Na jó, ez már több pontban is sértésnek minősül. Megint oda lyukadtunk ki, hogy te Dr. Szívszakértő annyira értesz a csajomhoz. Mert neked olyan sok lánnyal volt dolgod, mi? Várj csak, hagy számoljam meg! Ó, nézzenek oda, egynél megállt az emlékezetem.
- Aha, mert a te naponta cserélgetett numeráid olyan mélyen megtöltenek érzésekkel!
- Kurvára unom.
- Én nem különb.
- Akkor csinálj amit akarsz -hagyta ott Alex, és mintha mi sem történt volna beleszólt csörgő mobiljába: - Szia Hannah! Te? Sosem zavarsz!
- Viszont kívánom! -morgott Felix magában, majd kirohant a bejárati ajtón- Rooky! -kiabált az önnyíló kapun kihajtó motoros alak után. Késő bánat...
- Kurvára unom.
- Én nem különb.
- Akkor csinálj amit akarsz -hagyta ott Alex, és mintha mi sem történt volna beleszólt csörgő mobiljába: - Szia Hannah! Te? Sosem zavarsz!
- Viszont kívánom! -morgott Felix magában, majd kirohant a bejárati ajtón- Rooky! -kiabált az önnyíló kapun kihajtó motoros alak után. Késő bánat...
Cristoph feltüzelt érzésekkel nyitotta ki apja monumentális bor-vitrinjét. A sejtelmesen megvilágított üvegpolcokon tucatszámra sorakoztak a borkülönlegességek. Kikapott egy vöröset, aminek sosem halotta még a nevét és eltrappolt a konyhába. Amíg kivarázsolta a dugót a palackból, mint egy hatásvadász filmtrailer, úgy váltották egymást fejében az elmúlt napok felejthetetlen pillanatai.Valahol mindig is sejtette, hogy előbb vagy utóbb bedobják őt a mély vízbe. Nem lepte meg, hogy elfelejtették megkérdezni, tud-e úszni. De erre a mozivászonra illő őrületre sosem számított.
- Ez olyan, mintha lelöktek volna a szakadékba, és utánam ordítják: csak óvatosan a landolással, nehogy megsérülj! -motyogta maga elé, miközben egy poharat tologatott a pulton egyik kezéből a másikba. És az a pohár újra és újra, egy húzásra kiürült. -Persze, mert ez a srác olyan laza, mindig viccelődik. Igen, folyton poént csinál mindenből, biztos nincs egy komoly gondolata sem, nem hatja meg semmi. Mi baja lehetne ebből? Hogy viselné meg bármi is? Az arcába vághatod a legdurvábbakat is! Nyilván nincs szíve! Egy merevlemez van a helyén! -kacarászott eszelősen, majd hirtelen elnémult. Elfehéredtek ujjai a poharat szorítva. Aztán megint csurig töltötte és habozás nélkül fenékig legurította a nemes szőlőnedűt. Sajnálta Ninát, jobban mint valaha, hiszen a szeme előtt próbált előrevergődni a bosszú mutatta csapáson, amiről azt gondolja, segíthet neki kiútra lelni egyre mélyülő gyászában. Az apja pedig közben nagyon is él, és tehetetlenül végig kénytelen nézni ezt az egész borzalmat. Úgy érzékelte, egy végtelen spirálban ragadt. Minden könnyebb volna, ha nem ismerné ennyire a dráma szereplőit. De végre legalább meg merte magában fogalmazni: megmásíthatatlanul kötődik élete felbolygatóihoz. És ez az egyszerű, tiszta felismerés nem megkönnyebbüléssel, hanem vad indulatokkal töltötte el. Ezt persze a seperc alatt benyelt borocska is támogatta. Vehemensen csapta földhöz a poharat.
- Hé, Cristoph! Csigavér! -állt meg tisztes távolságban Cesar, fedezékben maradva a szétszállt üvegszilánkok elől.
- Nem, nem, ez Bikavér, ha jól olvastam a nevét. Apám hozta Magyarországról. Tényleg megvadultam tőle, mint egy bika.
- Ahogy elnézlek, a gödény találóbb jellemzés lenne -jegyezte meg komoran, de mintha nem is igazán Cris lenne az oka borújának.
- Ez jó! Neked legalább van humorod! -csettintett végigmérve az inast.
- Minden rendben? Ha jól láttam az a pohár nem csak úgy kicsúszott a kezedből.
- Minden rendben, naná! -csapott a pultra. Hangos hahotáját szándékosan eltúlozta. - Annyira jó minden! -csóválta fejét görcsösen vigyorogva.
- Megnyugtattál -bólintott a fickó, majd fáradtan elővette a pult alatti szekrényből a kisseprűt, leguggolt és összehúzta a szilánkokat egy kupacba. Cris közben lekászálódott a bárszékről, persze megfeledkezve a frissen szerzett öltésekről a combjában. A nagy lendület és a bormámor szédülete elég is volt, hogy odalegyen az egyensúlya. A szépen feltornyozott gyümölcspiramis is útban volt, aztán meg egy talpas tortatál. Cesar szerencsére időben odaugrott és megakadályozta az újabb törést, de az almák és narancsok sietősen gurultak szerteszét a konyhában. Karja alatt felnyalábolva az ingatag ifjút eltámogatta a nappali gyerek- és részegbiztos részébe.
- Mi lenne, ha itt pihennél, amíg én helyreállítom a rendet? És megtennéd, hogy nem fokozod a kupit?
- Jól van na! -sóhajtozott kissé ellenségesen. Elterült a kanapé lágy ölén, akár egy fadarab. Meg sem moccant. Fél perc múlva Cear is csatlakozott hozzá, persze csak a fotelbe ült, imént megvágott ujjára zsebkendőt szorítva.
- És mi újs'? -kérdezte morfondírozva. Arra számított Cristoph majd vállat ránt, legyint, hülyeségekről kezd el karattyolni, és magában tovább őrlődik. Mert általában ezt csinálta, ha valami bántotta. De ezúttal valami megváltozott, valami más volt, mert rögtön a közepébe csapott.
- Volt egy nagyon jó barátom, tudod? Megismételhetetlen legeslegjobb barát. Neked volt? Tuti. Képzeld csak el, a nagybetűs barátot. Aztán telik-múlik az idő, változtok, tudod, bla bla bla. De az idő nem tudja eltörölni ami már megtörtént. És ok nélkül bántani kezd téged ez a barát. Nem csak úgy bánt... hanem szándékosan és rohadt mocskosan. Még élvezi is. De nem ad magyarázatot. Csak azért, mert a saját sötét érzéseivel nem tud elszámolni, téged büntet.
- Ez sajnálatos.
- Ennyi?
- Mit szeretnél hallani?
- Valami szívderítőt, valami okosat. Tanácsot.
- Én nem tudhatom, mi a jó megoldás. Ha úgy van, ahogy állítod, ez a barát már a múlté, és nem érdemli meg, hogy foglalkozz vele. De neked kell érezned, hogy ennek a kapcsolatnak lejárt-e a szavatossági ideje vagy ez épphogy halhatatlanságának próbája.
- Öregem, te vagy a objektivitás mintaszobra, vagy mi.
- Így csinálják a pszichológusok is.
- De én nem akként tekintek rád. És azt hittem neked sem csak egy megoldandó eset vagyok. Családtag vagy! -ült fel töprengő arcot vágva. Mielőtt azonban a brit pasas teljesen zavarba jöhetett volna, Cris egy öblös böfögéssel szétzúzta a meghitt pillanatot. Mindketten jóízűt kacagtak. - Bocs... ez így komolytalannak tűnt -gyurmázta kunkori fürtjeit jókedvre derülve.
- Tudom, hogy őszintén mondtad és köszönöm. Jól esett. Mármint nem a gyomrod felküldött üzenete -nevette el magát újra, ami egyébként nála igen ritka volt. És mégis, ennek ellenére, ott lapult rezdüléseinek jól elrejtett részleteiben, hogy valami nincs rendjén. Sosem nyílt meg senki előtt, így senkinek nem tűnt fel, ha másképp csillant meg halvány szarkalábakkal keretezett tekintete.
- Tényleg köszönöm! Fáradhatatlanul segítesz mindannyiunknak. Már szinte zavar, hogy nem tudom meghálálni!
- Ugyan -mosolyodott el, majd a karórájára pillantott- Indulnom kell a farmra, villanyoltás van!
- Rendbe' -nyújtózott meg Cris lehunyt szemekkel, majd távirányítót ragadva hátravetődött. Hiába, egy kis alkohol is elég ahhoz, hogy felpiszkálja a tudat alatt őrzött vágyakat, pláne ha az emberfia alapból sincs élete magaslatán. Hogy, hogy nem, pont akkor unta meg a csatornák kapcsolgatását, amikor egy politikai talkshow kezdődött az egyik adón, és apja arca köszönt vele szembe. Egy darabig mérgesen kommentálta minden szavát, feleselt neki, aztán amikor csatlakozott hozzá Shelby és az ezer éve nem látott Chadwick, közös megegyezés alapján egy buta reality-t kezdtek el nézni. Cristoph-nak hamar elterelte figyelmét tulajdon kalandozni vágyó fantáziája. És az bizony kiszámíthatatlanul csapongott mindenfele az idősíkon és a valóság-álom vertikumán egyaránt. Elképzelte, ahogy a stégen ülnek, ő pedig kikapja a lány szájából a meggyújtásra váró cigit, két tenyere közé öleli arcát, és megcsókolja.
- Elég már! -hallotta meg saját tiltakozó hangját, majd figyelmen kívül hagyja Shelby és Chadwick kérdő tekintetét- Szörnyű ez a műsor -morogta, s azzal elcsoszogott a szobájába.
- Megkérdezhetem, hogy mit keresel a mobilomban? Nehogy letöröld a bombasztikus szelfijeimet!
Felix leblokkolva fordult meg, kezében Alex iphone-jával. A rajtakapó nem mellesleg egyenesen a zuhany alól érkezett, és anyaszült meztelen volt.
- Én csak... -kezdte volna Felix, de elege volt a mellébeszélésből. Felsóhajtva átadta a masinát. - Meg akartam szerezni egy telefonszámot.
- Mi lett volna, ha megkérsz? -vetette fel ökölnyire meresztett szemekkel, mintha valami zseniális jutott volna eszébe.
- Nem akartam kérni tőled semmit. Főleg az előbbi vitánk után. És azért sem, mert a szám, amire kíváncsi voltam, az Brooké.
- Öregem, mi ütött beléd? Mit akarsz te az ex szeretőmtől? Mármint nem zavar, a tied lehet...
- Az enyém lehet? -kérdezte undorral telt arccal- Hagyjuk. Egy veszekedés elég volt mára.
- Én nem is akarok! Folyton te kezded.
- Igen, mert nem tudok szó nélkül elmenni az ocsmány stílusod mellett!
- Gyere adj egy ölelést! -vigyorgott Alex pajzánul, s kitárta karjait. Csurom víz fürtjei szeme előtt csápoltak, kövér vízcseppek versenyeztek felsőtestén szánkázva.
- Ne közelíts, jesszus! Vegyél már fel valamit kérlek! Legalább egy boxert! És most tudom, hogy egy marhajó megjegyzés következne a földöntúli méretűnek vélt szerszámodat illetően. Úgyhogy azt a részt ugorhatjuk is.
- Túl csöpögős vagyok?
- Minden értelemben, ja! -nevette el magát Felix, feladva sértettségét.
- Hát jó. Akkor kell a csaj száma vagy sem?
- Nem, nem, nem! Felejtsd el! Meggondolatlan, hülye ötlet volt. Nem is értem. És bocs, hogy kérdezés nélkül turkáltam...
- Nyitott könyv vagyok, tesó! Nincs mit rejtegetnem. Amúgy neked bármit elnézek! Kivéve persze, ha a mocimhoz érsz. Akkor tudod hogy halott ember vagy!
- Féleszű... -ejtett el Felix egy apró kacajt, majd visszatért a saját szobájába.
Louis sziklamerev arccal lépett be a kétszobás kislakásba. Minden lélekjelenlétére szüksége volt, jobban, mint valaha. Túl régen járt itt, nem így kellett volna megtörténnie. Sokat látott és átélt ember volt, egész életét végigkísérte a fájdalom, a lelki és fizikai egyaránt. Megedződött. Sokat is tanult, sokat is tudott. Ismerte az embereket, olvasott az arcukról, olvasott a hangjukból. Ez volt a legerősebb fegyvere. Volt viszont egy, aki egyetlen megvető pillantásával össze tudta volna törni őt. Bordacsontról bordacsontra, szívig hatolva. Pedig csak egy apró kislány volt, Grace.
Ezra semmitől sem félt, de Louis-ként húga előtt minden másodpercben rettegett. Mi lesz, ha...? Hiába nőtt túl démonain. Ott volt Grace. Létezése adott hitet és értelmet mindennek, s törékennyé tett mindent. Csak ő számított, ő volt az egyetlen fénysugár. Az a fénysugár, amiben Ezra nem fürdőzhetett, mert a sötétséget választotta. De Grace közelében akart lenni. Ígéretet tett neki, ami egyre inkább túlnőtt rajta, és nem tudta teljesíteni. Megint túl későn jött. Nem volt itt mellette, amikor a legjobban kellett volna.
Egy pillanatra lehunyta szemét, mielőtt belépett az ajtón... sziklamerev arccal. Maszk nélkül bár, de mégsem teljesen önmagaként. Egy átlagos fiúként, álnévvel.
- Grace? -nézett körbe a takaros kis nappaliban. A kisszobából hallott neszek után ment. A háttal állt kislány lassan fordult meg, s a borostyánfényű hullámok mögül egy mély fájdalommal telt arcocska bukkant elő, amilyet Louis még sosem látott.
Ő volt az egyetlen fénysugár, mindig is az volt... de most akármeddig is bámulta a zsenge, fiatal, vonásokat, a torkot szorító sötétség nem mozdult. Minden erejével azon volt, hogy tartsa magát, hogy még véletlen se lazuljon meg kezében a gyeplő.
- Mi lesz most? -remegte fátyolos hangján- Egyedül maradtam.
- Nem! Én itt vagyok.
- Meddig? Egy napig? Egy óráig? -zokogta a kislány kérlelhetetlenül.
- Kérlek, Grace! Én...
- Nem hiszek neked el többé semmit! Játszod itt a mindentudót, de semmit sem tudsz, mert sosem vagy itt! És ha mégis felbukkannál, hát... a lehető legrosszabbkor teszed! Úgy csinálsz, mintha olyan jó testvér lennél! Ha annyira szeretsz, mint ahogy reméltem, találnál rá módot, hogy itt legyél!
- Igazad van, elszúrtam -ismerte el megfeszült rágóizommal- És te szeretsz annyira, hogy adj egy századik esélyt?
Védelmező karokkal ölelte át a zaklatottan fújtató lányt, aki minden maradék erejével azon volt, hogy lerázza magáról bátyja érintését, s minél távolabb lökje magától.
- Ne csináld ezt! -kérte Louis, miközben hagyta magát eltaszítani. Hirtelen oldalra fordította fejét, mint aki hallgatózni próbál, kitágult pupillája, majd riadtan Grace-re meredt. Felé vetődött, mozgásképtelenné tette végtagjait és erősen a szájára nyomta a tenyerét. - Csss! -parancsolt rá szigorú pillantással. Grace moccanni sem tudott, és hiába tiltakozott hümmögve, Louis figyelmen kívül hagyva fülelt tovább. Szembogara ide-oda cikázott, miközben összeállt egy terv a fejében. A következő koppanás már elég hangos volt ahhoz, hogy Grace is meghallja, kapcsoljon és összerakja a képet. Rémület futott át arcán. - Csss, egy hangot se! Ne mozdulj el innen! -tátogta Louis hang nélkül, a megszeppent kislány pedig szófogadóan bólogatott. Szinte kilebegett az ajtón, majd szabadjára engedte a benne lakozó igazit; Ezra Theront, a szuperkatonát.