Kidomborodó inakkal vonalazott kézfejét lassan elemelte az arca elől. A szempár azúrkéken világított ki barna bőréből. Hosszasan nézett farkasszemet a tükörképével. A csap csak csobogott tovább, cseppek csillantak meg hosszú, sötét szempillái végén. Mardosták az aznap történtek. Mert bár ketrecbe zárta lelkiismeretét, elnémítani nem tudta teljesen. Nem! -csitította magában a hangokat.
- Ezra! Hát te mit csinálsz? Csak nem Louis? -tűnt fel mögötte Georga Fray, a macskajárású amazon. A nő, aki mindig tudta, mit akar.
- De -morrant oda, majd egész egyszerűen a vízsugár alá dugta a fejét.
Georga kacaja olyan volt, mint valami veszedelmes mágia. Nem tudta levenni szemét a férfinek tűnő fiúról. Izmai árnyjátéka, bőre fűszeres illata, finom borostája, magas, mégis borzas hangja csak tovább fokozta mindazt a dermesztő bűvöletet, akit úgy hívtak Ezra Theron. Társai sokszor csak úgy hívták: Hero. Hogy helytálló volt-e beceneve...?
- A rohadt életbe -kapta fel fejét Georga, miközben a csuklójára pillantott. A karórának tűnő négyszögletű kijelzőn egy név állt, villogó piros betűkkel. Hosszú ujjával az érintőképernyőre bökött kétszer, majd felháborodva Ezrára meredt.
- Azt ne mondd, hogy én is kellek! -elzárta végre a csapot és megrázta a haját.
- Csak te kellesz! Arthur nem jön -csippentett le egy láthatatlan szöszt blúzáról.
- Arról volt szó, hogy...-vágta csípőre a kezét, de addigra már Georga felszívódott, mintha csak teleportált volna. Ezra nem nyűgölődött tovább. Feladata volt, át kellett szellemülnie, méghozzá villámgyorsan. Elöntötte a tettvágy, ledobta magáról maradék álruháját is és felöltötte igazi énjét. Tekintetében láng lobbant. Futásnak eredt, s olyan volt, mintha lába földet sem érne.
- Retinaszkennelés kész. Belépés -jött a robosztikus hang. Fotocellás fémajtók nyíltak meg előtte. Belépett.
Két perc múlva éjfekete árnyként bukkant elő. Az esti utcák fedezték őt. Majdhogynem repülve pattant a futurisztikus kétkerekű nyergébe. Sebességkorlát nélkül, mégis szinte hangtalanul száguldott. Észrevehetetelen volt, mint mindig. Csuklóját a szájához emelte, mielőtt halkan elmormolta:
- Elindultam. Mit tudunk?
A válasz az észrevehetetlenül apró füldugójából érkezett, a utcazaj és menetszél ellenére kristálytisztán.
- Az úticél Crumlin városrész. Két fegyveres ámokfutó puffogtat a Kildare utca sarkán álló supermarket tetejéről. Egy járókelő megsérült. A rendőrségre pontosan...32 másodperce érkezett meg a bejelentés. Új főkapitányuk van, Robert Horan.
- Vettem. Mesés.
- Nem tűnsz valami lelkesnek.
- Szappanbuborékokat kéne fújnom?
- Csak ne gőzölj be. Fedezlek. A fickó inkább szakácsnak remek, mintsem kopónak.
- Jó. Fogd be!
- Miért varrattad a seggedet a fejedre? -jött a feldúlt hang; Georga utálta, ha Hero ilyen hangnemben beszélt vele.
- Inkább mondd meg, hol vagy!
A Kildare utcában ezalatt javában tombolt a terror. Meglőtt autók riasztójának vijjogása töltötte meg a környéket. Néhány sikoltozó járókelő rohant át az úton fedezéket keresve.
- A francba. Hogy értek ide a zsaruk ilyen hamar? -hallatszott újra Georga hangja, s Ezra hiába kérdezett vissza, nem kapott választ. Ez éppen elég sürgető jel volt számára. Nem ért rá az úton közlekedni. Áthajtott egy étterem kültéri részén, az ezt követő parkon, és egy sétáló utcán.
Niallt újra elővette a gyomorszorítás, amit régen a koncertjei előtt érzett. Pedig csak a bálba készült. De előtte még ki kellett írnia magából azt a sok mindent, ami a fejében körözött. Felnyitotta laptopja tetejét, és pergő ujjakkal gépelni kezdett.
"Most, hogy betelt az imádott kapcsos noteszem, nagy döntést hoztam; nem írok tele több noteszt. Ebbe a blogba fogom vezetni a napjaim. A tippet Shelb adta. Hiszen változunk, s remélhetőleg előre tartunk. Új dolgokat kell kipróbálni. Tegnap költöztünk ide, Sandycove-ba. Messze mindentől, legfőképp a múlttól: az elmúlt két év fájdalmaitól, Liamtől, a régi életünktől. Június 15. van, Shelby végzős báljának napja. És csupán két éve annak, hogy a sajátomra nem mentem el. Nos akkoriban csak...azokra az időkre nem akarok emlékezni.
Furcsa érzésem van. A jövőnk olyan képlékeny, olyan halvány és illékony. Félelmetes, hogy bármi megtörténhet. Most még itt ülök a képernyő előtt, teljes díszben. Kicsit béna a válltömés ebben a zakóban. Perceken belül indulok Shelby-ért. Igaziból bánt valami és csak remélni tudom, hogy Bunny (Shelb nem díjazza, ha így becézem) nem haragszik már rám. Mert az van, hogy a minap kissé rámjött a néhai dilim, és megint feleslegesen jártattam a számat. Olyanok buktak ki belőlem, hogy nincs is kedvem ehhez a bálos cécóhoz. Meg azon hisztiztem, hogy milyen kínos lesz, ha mindenki azt fogja hinni, hogy én vagyok Shelby pasija. Ráadásul nem tudok és nem is akarok táncolni. Rosszul érzem magam a sablonos balladákra meghitten ringatózó párocskáktól. Olyan ciki. Őszintén ezeket gondoltam abban a pillanatban, de hozzátettem, hogy mindezeket örömmel vállalom miatta. Hiszen az a legfontosabb, hogy elhívott engem a báljára, ráadásul kísérőjeként. Érte megteszem. Szókimondóságommal viszont megsértettem őt, azt hiszem. Úgyhogy ki kell békítenem, és gondoskodni fogok róla, hogy élete legemlékezetesebb estéje legyen a mai."
Izgatott mosollyal szaladt le az U alakú lépcsősoron. Anyja fejcsóválva próbálta lecsillapítani fiát, akiben mintha egy egész atomerőmű dolgozott volna. Gyakran előfordul, hogy izgatottságában hiperaktívvá válik. Maura gondosan körbenézte a fejére nőtt suhancot, szinte csak pipskedve tudta megkötni csokornyakkendőjét.
- Na, hogy nézek ki? -kérdezte anyjától gyémántosan csillogó szemekkel, lábai megállás nélkül doboltak, jobbra-balra lépkedtek. Egy kar ölelte át mellkasát hátulról.
- Mint aki bolondgombát evett -nevetett fülébe nővére. Niall imádta ezt a kacajt hallani, s gyanútlanul azt gondolta, Nina végre rendbejött. Tényleg úgy tűnt, ez igaz is.
- De most komolyan! Mint a szőke herceg maga! -porolta le színpadiasan saját vállait. Huncut vigyorától Nina is jókedvűnek érezte magát.
Ekkor Robert Horan látványosan átvágtatott a nappalin, pisztolytáskáját becsatolta, füléhez mobiltelefont szorított. Szemében idegesség és egyszerre elszántság lobogott. Aggasztóan feldúlt volt.
- Mi a... -morogta orra alatt Maura, s csak kapkodta a fejét.
- Apa, mi történt? -Niall is hüledezve bámult a férfi után.
- Akció van. Ketten lövöldöznek a Kildare utcán. Mozgósítunk mindenkit -hadarta gépiesen, miközben vissza sem nézett. Már az ajtóban állt.
- Robert...! -kiáltott Maura kétségbeesetten.
- Ne izguljatok. Elkapjuk őket -jelentette ki hangjába higgadtságott kényszerítve. Senkit nem győzött meg vele. Utoljára hátrasandított, majd hangosan csapódott a bejárati ajtó.
- Apátok kemény fickó -szólalt meg hosszas csend után Maura- Tud magára vigyázni. Te viszont el fogsz késni! -pillantott vékony csuklóján lötyögő órájára. Igyekezte kisimítani aggodalomról árulkodó vonásait - Jó mulatást! -csókolta homlokon fiát, s ez csak úgy sikerülhetett, hogy Niall lehajolt hozzá.
- Gyere Prince Charming! -indult Nina az ajtó fele. Már tudta, hogy mi lesz a ma esti programja, miután elfurikázta a bálozókat.
A kocsiban andalító jazz szólt. Ninának túl sok dolog járt egyszerre a fejében, melyeket nem volt kivel megosztania. Például az, amin mostanság sokat agyalt: Amikor betörtek a Champ Bar-ba, a rosszfiúk nem biztos, hogy elsősorban a pénzért jöttek. A legfőbb cél a széf volt, melyben Robert Horan feljegyzései, nyomozói előéletéből fennmaradt aktái lapultak. És a maszkos! Elégette az egyiket, mely valószínűleg veszélyt jelentett rá. De milyen akta volt az, és miért ennyire fontos ez mindenkinek? Robert Horan tajtékzott, amikor átkutatva az irathalmazt rájött, melyik tűnt el közülük, azaz égett porrá. Ninát egyszerre foglalkoztatni kezdte a rejtély, és érezte, hogy valami nagyon bűzlik Dublinban. Arra gondolt, mi lenne, ha kicsit jobban kinyitná a szemét, kutakodna, játszana? Szüntelen késztetést érzett arra, hogy kiderítse mi a célja a maszkosnak, és egyáltalán ő a jófiú vagy a rosszaknál is rosszabb?
- Arra gondoltam, csináltatok egy tetoválást. Szerinted faterék kibuknak? -nézett egy pillanatra merev háttal ülő öccsére. Próbált lazán viselkedni, hogy oldja Niall ragályos feszültségét.
- Tutira. Komolyan varratni akarsz magadra? -húzta fel orrát- Az ikreknek is van, de ők fiúk. A tetkó az fiús dolog.
- Nem, a tetkó egy talizmán.
Niall csak fújtatott. Kezdett elhatalmasodni rajta az idegesség. Nina elszántan próbálta lekötni a figyelmét.
- Kösz amúgy -mondta barátságosan- Hogy nem mondtad el apának. Tudod, hogy ránktámadtak Liammel.
- Nem mondtam el, mert te fogod -néha egész szigorú tudott lenni.
- Felejtsd el -vágta rá a lány- Végre visszaadta a jogsimat. Ráadásul sok most a gondja, hogy újra nyomozó lett. Nem akarom terhelni.
- Tudod, hogy gyűlölöm a titkokat! -enyhült meg.
- Tudom, öcsi -rázta meg a fejét morcos arccal- Ahogy én is -morogta, mert bár könnyebb lett volna mindent elárulni, nem lehetett. Egyszerűen azt érezte, muszáj titkolóznia.
- És milyen tetkót szeretnél? -kérdezte váratlanul.
- Nem is tudom, talán egy virágot, vagy valami ilyesmit -töprengett vállat rántva, pedig pontosan tudta, mit szeretne bőrén látni: egy kék nefelejcset. Niall kétkedő arccal kuncogott fel.
- Fura vagy.
- Tudok róla, ne félj! Egyébként gondolkoztam, és szerintem megvan, honnan olyan ismerős az a jelmeztervező szalon.
- Tudod? -meredt nővérérére döbbenten.
- Ott varrattuk a tornadresszemet a diákolimpiára, nem? Nem biztos, csak úgy eszembe jutott. Nyisd csak ki a kesztyűtartót! Nézd meg azt az újságot! Még nem mertem elolvasni. Mondjuk kit érdekel.
Niall feszengve nyúlt be a kacatokkal teletömött tárolóba. Szinte remegett kezében a tavaly nyári People magazin. Dublin legnépszerűbb hírforrása.
- Imádom ezt a képet. Olyan erősnek nézel ki rajta -szökött ki Niall száján a felismerés, majd félve pillantott szeme sarkából a lányra.
- Igen -ennyit tett csak hozzá.
- De azóta csak erősebb lettél. Remélem ezzel tisztában vagy -fiúsan tasla tenyerét nővére törékeny vállára simította.
- Ha te mondod, elhiszem -bólintott komoran, majd halkan szitkozódott a beragadó sebességváltóra.
Minden megváltozott, Niall is tudta. S bár Nina emlékei napról-napra, meglepő gyorsasággal tértek vissza, az a lány, aki előtte volt, már sosem lehetett. Nem vigasztalta a tudat, hogy törhetetlenné vált. Sóvárgása nem eresztette, csak kínozta. Ugyanakkor egyre több minden kezdte mozgatni a fantáziáját, s olykor azt érezte, a világ túl széles, túl színes, túl mulandó. Soha nem volt ennyire szabad, miközben álma börtönében ragadt. Élni akart végre. Csapongó gondolatai zűrzavarában mégis kezdett megszületni az új Nina Horan.
- Szerinted meg van még ez a fókagúnya? -szólalt meg hosszas csend után, s öccse kezében tartott újságra mutatott. Niall behúzta a nyakát.
- Biztosan. Anya mindent megtart, ismered.
- Tudom, hogy anyáék még reménykednek benne, hogy visszatérhetek a DUSC-hoz.
- Mert meg is lenne rá minden esélyed. De úgy hallom a hangodon, hogy már nem úgy tekintesz egykori szenvedélyedre, mint előtte.
- Már nem a szenvedélyem. Ilyen egyszerű. Lehet, hogy a Dublini Sport Klub egykori reménysége voltam, de a jövőnk olyan halvány és illékony. Minden megtörténhet.
Niall lepetten nézett maga elé, de nem kommentálta nővére szavait. Igaza volt, ezt egyből belátta. S ennek fényében elnyomott bűntudata jutott eszébe...Ideje lenne elmondania neki azt az egyetlen igazságot, amit képes volt elhallgatni előle. Pont ő, az őszinteség élő szobra.
- Szerinted jól áll ez a ruha? De biztos? -forgolódott Shelby a tükör előtt.
- Nyuszikám, ha még egyszer körbefordulsz, tutira elszédülök! -nevetett Alex. De ránézésre lehetett volna Felix is, ugyanis az ő stílusát tükröző farmerban és kockás ingben terpeszkedett a pezsgőszínű kanapén.
- Ma elég sok lány fog téged utálni a bálon -simított végig a lány karján Amanda. Szó, mi szó: a mindig bohón és tarkán öltözködő Shelby most olyan volt, mint egy fenséges pillangó. Ruhája egyik felén apró kristályok futottak le, mintha csak harmatcseppek lennének a lepke szárnyain. Éjkék ruhája térdig ért, vállán cérnavékony pántok sokasága futott, melyek a hátán keresztezték egymás útját. Bizonytalanul méregette magát a tükörrel borított falon.
- Lehet, hogy... -kapott hajához ajkába harapva, de ekkor Cesar lépett be a hallba, mögötte pedig egy rég nem látott arc bukkant fel.
- Helóbeló szépségeim! -tárta szét karját széles vigyorral a fiú, majd mikor észrevette Alexet, elbrozadt- Uh, nem rád értettem! - tette fel mutatóujját. Aztán újra felnevetett.
- Cristoph! -sikította Amanda, és sietve megölelte legnagyobb fiát. A 26 éves Cristoph az Egyesült Államokban dolgozik évek óta, a Google Inc-nél. Meglehetősen ritkán jár haza.
- Mi szél hozott erre bratyó? Kirúgtak? A gugli többé már nem a barátod? -hülyéskedett Alex is, majd kezet fogtak, s összeütötték vállukat.
- Szabadságot kaptam. Gondoltam benézek -rántotta meg a vállát, s le sem vette a szemét a számára leggyönyörűbb nőről a világon: Amandáról. Oda volt érte, szinte rajongásig.
- Mesélsz majd San Fransiscóról? -kérdezte Shelby lelkesen.
- Még szép, Pillangókisasszony! De te hova-hova ilyen törvénytelenül csinosan? -fogta meg kezét, s körbeforgatta. A ruha szoknyája lágyan fellibbent, színei összemosódtak.
- Ja, csak a végzős buli -legyintett vidáman.
- Jön érted valaki? Vagy elvigyelek? -kérdezte.
- Egy fuvar jól jönne -biggyesztette le a száját. Alex már éppen kérdezni akarta, hogy mi van Niall-lel, amikor Cristoph összecsapta a tenyerét.
- Na! Akkor gyertek! Kirakjuk Shelbót a sulinál, utána pedig meghívok mindenkit vacsorázni.
- Cris -köszörülte meg torkát Alex- Apa lett a társtulajdonosa Dublin legjobb éttermének -vonta fel szemöldökét gúnyosan.
- Ki szerint a legjobb? Mert szerintem ahol legalább 6 fogást kell rendelnem egy havi fizetésemért azért, hogy azt mondhassam jóllaktam, az nem a legjobb. Különben meg valami kevésbé gourmet-ra gondoltam. Egy jó spagettis taco?
- Zseniális ötlet! Ezer éve nem ettem olyat! -lelkendezett az anyja.
- Kezd uncsi lenni a libamáj, hm? -karolta át Cris.
Alex fintorgott, fújtatott. Sosem volt egy véleményen bátyjával. Igazából teljesen másként vélekedtek a világ dolgairól, és ellentétes nézeteik gyakran durva vitákká fajultak. Ráadásul Alex hűen követi apja fényűző és pazarló életmódját, ami az alkotókedvű és tettvágyó Cristoph-nak nem kicsit csípi a szemét. A gimnázium után egyből el is költözött otthonról, mert a saját lábán akart megélni. Az államokba utazott, és ott megtalálta a helyét. Azóta is keményen dolgozik, és köszöni szépen, apja nagylelkű adományaiból és ajándékaiból nem kér. Szóval ő a legidősebb Harland utód, s Hugh legnagyobb szívfájdalmára nem akar a nyomdokaiba lépni. Ígyhát az ikreken a sor, bár Alex csak várja, hogy minden az ölébe hulljon. Felix viszont céltudatos, tanulmányi eredményei figyelemre méltóak. Talán belőle még egy nap komoly politikus válhat.
- De hol a kedvenc öcsikém? -nézett körbe a páratlan ízléssel berendezett előtéren.
- Felix dolgozik. Tudod abban a nagy CD-boltban.
- Közben indulhatnánk! -rohant el Shelby a kabátjáért, de Cesar megelőzte és feladta rá.
- Érezd magad nagyon jól! -súgta a fülébe a férfi. Shelb kedves mosollyal köszönte meg.
- Alex, jössz? Vagy ez neked túl köznépi? Nem ereszkedsz le a pornéphez? -fordult felé Cris. Öccse habozott, mobiljára pillantott, aztán bólintott, hogy velük tart.
A Chevrolet kerekei csikorogva találkoztak az apróra zúzott díszkövekkel. A felhajtó le volt zárva, melyet elegáns fénypontok szegélyeztek. Néhány pillanaton belül fekete alak körvonalazódott ki. Cesar volt az, és közölte, hogy Shelby már elment a bálba. Kísérő nélkül. Niall kétségbeesve sürgette nővérét.
- Egyébként...mutter -törölte meg száját Cristoph- Mi újság a Rómeóddal? Philippel.
- Fogakat fúr reggeltől estig. Álommeló -nevet fel Alex, majd sokadszorra egy pajkos pillantást küld a mögöttük levő asztalnál ülő lánynak.
- Legalább ő nem szorul az apja pénzére. Ezt úgy hívják öcsisajt, hogy karrier. A te agyaraid sem maguktól ilyen világító fehérek -vágott vissza Cristopher, s mint mindig, most is derűsen, mosolyogva tette. Alex úgy csinált, mint akit nem érdekel a megjegyzés. Mintha mi sem történt volna, folytatta a flörtölést. Önelégült mosollyal kacsintott egyet.
- Bocs édesanyám -rázta meg fejét a bátty- Hol is tartottunk?
- Ott, hogy Phil és én remekül megvagyunk -billentette fejét oldalra szégyenlősen.
- Ezt jó hallani, de feltűnt valami -könyökölt fel az asztalra. Körülöttük lárma, tányércsörgés, jövés-menés.
- Ne csigázz -bíztatta Amanda a nyakában lógó gyémántot ujjai közé véve.
- Van valami az inasotokkal. Úgy értem, ahogy rád néz. Szerintem odavan érted, de persze én nem tudhatom. Jó pasi, nem? Bejön? Nem akarok gonoszkodni, de ezerszer szimpibb és szexibb, mint Phil.
- Várj, várj! Mi van? -nevetett fel zavartan Amanda- Megbuggyantál? Az időeltolódás?
- Jó, nyugi, csak egy észrevétel volt. Ha neked jó a fogdokival, akkor áldásom rátok. Csak az érdekel, hogy boldog legyél -mosolyodott el, és anyja kézfejére csókolt. Aztán újra elkapta a pillanatot, amikor Alex tudomást sem véve róluk néma csókokat dobott a levegőbe. Cristoph gúnyos kacajjal csóválta a fejét, majd hátrafordult, hogy megnézze végre öccse flörtpartnerét. Smaragd színű szeme találkozott a lányéval, kinek arcáról abban a pillanatban lefagyott a kacér bájmosoly, s elpirulva visszafordult a barátnője felé. Úgy látszik ezúttal a nagytesó volt a befutó. Alex számonkérően meredt bátyjára, aki Harlandokhoz méltó genetikával rendelkezett. Haja göndörebb volt, szemöldöke vastagabb, de a tekintete pont olyan révületbe kergető és pajkos.
- Na mi az öcsisajt, beijedtél? Új vadász érkezett a terepre? Csak nem elfogyott a csáberőd? -ingerelte nevetve. Amanda halkan kuncogott a szívószálával játszadozva.
- Te, mint ellenfél? Számomra? A nőknél? Ha-ha! -túrta hátra haját megrögzött mozdulatával, majd lesujtóan végigmérte testvérét - Mikor indulsz vissza a hamburgerzabálókhoz?
- Ne aggódj, még nem most. Hé, rezeg a harmadik füled -bökött fejével az asztalra. Alex kíváncsian kapott mobiljáért- Nina? Az a Nina?
- Az. Heló hercegnőm! -szólt bele fennkölt hangon, mire Cris kikerekedett szemekkel pislogott anyjára.
- Nem, ő nem. Dehogy. Nina nem olyan lány -válaszolt fiának elfojtott hangon, anélkül, hogy kérdezett volna valamit. Alex közben hátradőlt, keresztbe tette lábait, és éppen a legújabb versét akarta elszavalni Ninának, de a Horan lány beléfojtotta a szót.
- Chadwick számát? De minek?
A név hallatán hirtelen elkomorultak az asztalkánál ülők.
Nina a szélvédőn kibámulva figyelte, ahogy öccse beszalad a bálterembe. Közben hirtelen jött feszültség uralkodott el rajta.
- Alex, mit nem értesz ezen? Gael nyelven mondjam? Küldd el Chadwick számát! Fel kell őt hívnom. Ne érdekeljen miért. Magánügy.
- Szeretem, ha ilyen vadmacska vagy. Erre beindulok cicám.
Nina közben bekapcsolta az övét és a Trinity College felé kanyarodott.
- Örülök neki. Na akkor megteszed nekem? Várom az sms-edet -azzal vékony pamut parka kabátja zsebébe csúsztatta a sokgombos mobilt- Én tutira megőrültem. Apa pedig ki fog nyírni -jegyezte meg hangosan, aztán visszakapcsolta a rádiót és feltekerte a hangerőt. Néhány másodperc múlva megkapta Chadwick Grei telefonszámát az utóirattal: édes csókodról álmodom.
- Arról álmodhatsz -nevetett fel, de hirtelen kintről valami zajra lett figyelmes. A Club Nassau neon felirat sütött arcába. Odakapott a rádióhoz, hogy elnémítsa. Akkor tudatosult benne, hogy éppen a Kildare Streeten hajt végig. Már messziről látta a kék-piros fények pulzálását. Hirtelen egy egyenruhás futott felé, feldúltan integetve. Leállította a motort, félreállt. A pasas zseblámpájának fénye kis híján megvakította.
- Forduljon vissza, amilyen gyorsan csak tud. Le van zárva az utca, az előbb még lövöldöztek a tetőről! - a férfi homlokán még a sötétben is látható módon csillogott a verejték. Teljesen eluralkodott rajta a pánik. Talán még sosem volt bevetésen. Nina leengedte az ablakot. - Veszélyes most itt lennie. Menjen, kérem! -paskolta meg a motorháztetőt a kopó.
- Szóval elkapták őket? -kérdezte Nina a szeme előtt táncoló fénykörök hipnózisában.
- Megszűnt a fenyegetettség, de jobb, ha távol marad! -azzal elrohant, s a hangyabojként nyüzsgő fények elnyelték. Ninának több sem kellett, utánairamodott. Fel akarta kicsit hevíteni a vérét. És nem bánta, ha apja tüzet okád majd rá emiatt. Fogalma sem volt, miért vágyott adrenalinra, de az új felismerésnek örült. Tette hát, amit a szíve diktált, még akkor is, ha tudta, hogy szívének nincs esze.
Niall a külön Shelby számára rendelt csuklócsokrot szorongatva rohant végig egykori gimnáziumjának jól ismert folyosóján. Izgatottan loholt a sportcsarnok felé, ahonnan andalító zene és némi huhogás ütötte fel a fejét. Alig tudta kivárni a pillanatot, hogy meglássa a lányt. Valami olyasmire számított, mint amiket a romantikus filmekben látni; az idő lelassul, majd mikor tekintetük találkozik, megfagy egy kicsit, egyszerre mosolyodnak el, szégyenlősen egymás felé indulnak, ki-ki töri a maga útját a tömegben és akkor...
Nem értette miért érezte azt a szívszorító érzést. Ahogy a bálteremmé dekorált csarnok bejáratához ért, fejjel lefelé fordult vele a világ. Az arany szalagfüggönyön átlépve rémálomszerű kép fogadta. És bár Shelby még gyönyörűbb volt, mint ahogy elképzelte, nem erre számított. Pedig még az idő is lelassult: de a kép lidércként kísértett fejében, és nem tudta elhinni, hogy ez valóság: Shelby arcán félszeg, kislányos mosoly, zavartan a csigába tekert kontyjához kap, kezei valaki máséba siklanak. Dylan arca rámenősen közelít felé, egyértelmű mire készül. Csókra. Shelby nem hátrál, hagyja magát?
Niall képtelen volt mozdulni. Földbegyökerezett lábakkal állt. Szíve szerint hanyatt-homlok menekült volna el innen messze, valamiért azonban képtelen volt rá. S mielőtt elfordíthatta volna a fejét, csalódottságtól telt tekintete hirtelen összeért Shelby-ével. Akkor mintha szilánkosra tört volna a környezet minden zaja, fal omlott köréjük, és egy véget nem érő pillanatig meredtek egymásra. Shelby sötét szemei riadt őzikeként fürkészték a szőke fiú keserű arcát. Dylan is észrevette az ajtóban ácsorgó Niallt. Kínos mosollyal intett neki, hisz ők afféle barátok lennének, vagy mik. Niall most sem palástolta érzelmeit. Ösztönből a földre hajította a ciklámen csokrocskát, s akkor végre lábai mozgásba lendültek. Okát nem értette, de tudta, hogy baj van. Rohama lesz. S mint olyan, megmagyarázhatatlan sürgetés fogta el, ki kellett jutnia innen, amilyen gyorsan csak lehet.
- Niall! Niall, várj! -kiáltotta utána egy elmosódott hang.
- Shelb, hagyd! Hova mész?
- Ő volt igazából a kísérőm, Dylan! Nem szabadott volna veled...mindegy. Niall! Állj meg!
Hunyorogva nézett körbe. Minden olyan világos volt; a szirénák fénye, a mentőautók belseje, a zseblámpák pásztája, a köztéri világítás. Dermedve vette észre az élénk piros vért egy orvos fehér kabátján. Meglőtt rendőr karját kötözte, fiatal fiú volt, egész kölyök még. Két mentőautó indult el visítva. Közben megállás nélkül a fülében duruzsolt a rendőri adóvevők recsegése. Lárma és fejetlenség uralkodott.
- Mit keres itt? -fogta meg a karját valaki, de Nina egy sötét árnyra lett figyelmes a távolban. Előrerohant, mint aki se hall, se lát, közben pedig két egyenruhás és egy másik férfi is feltűnt. Úgy sprinteltek, mintha dobbermannok kergetnék őket.
- Apa!? -hasított Ninába a megérzés, amikor felismerte a robosztus alakot. Lövés dörrent el. Nem értette mi folyik itt. Hiszen az ámokfutókat elkapták, az előbb látta a saját szemével. Az egyik mozdulatlanul feküdt egy hordágyon, a másik félkábán, megbilincselve térdelt három rendőr gyűrűjében - Apa! -kiabált a legrosszabbra gondolva, rémképek cikáztak szeme előtt.
- Hol az apám? - ragadta meg az egyik zsaru dzsekijét, aki épp utolérte őt.
- Ki az apád? -meredt arcába a férfi.
- Robert Horan, Sherlock! Lövést hallottam! Menjen már oda! Mit áll itt?
Nina olyannyira bepánikolt, hogy sírás kezdte mardosni torkát. Nem is értette mi a fene ez a kislányos reakció, azok után, hogy annyira vágyott egy kis izgalomra. Segíteni akart, máskülönben pedig beleőrült a tétlenségbe.
- Te vagy Nina, hát persze! Ne félj, csak a szokásos macska-egér harc. A maszkost üldözik -közölte bosszantó lezserséggel.
A név hallatán megfagyott Nina ereiben a vér.
- Mit mondott? -motyogta maga elé.
- A rohadt életbe! -lendületes léptekkel közeledett valaki a St. Stephen's park felől - Vigye innen a civileket! -ordította dühösen.
- De kapitá...
- Ez parancs! -harsogta teljes extázisban, a futástól kifúltan.
- Apa, én vagyok az! -vékonyodott el Nina hangja a megkönnyebbüléstől.
- Te mi a fenét keresel itt? -kérdezte döbbent szigorúsággal. Megszorította a lány karját, miközben apai aggodalmát palástolva végigmérte.
- Semmit. Vagyis téged. Jól vagy? Azt mondták a...maszkost üldözöd! A maszkost? Azt a maszkost? -dadogta, majd észrevette apja zsebéből kikandikáló papírt. A papírt, melyre Nina lerajzolta a titokzatos fiút, aki játszi könnyedséggel legyőzte az éttermüket feldúló gazfickókat. De most akkor ő is rosszfiú?
- Miért vagy itt? Elment az eszed? -lihegett levegőért kapkodva- Ki engedte őt ide? -fordult oda a közelben ácsorgó beosztottjához.
- Uram én nem tudom! Egyszer csak itt termett, épp erősítést akartam hívni.
- Ezek szerint megint meglógott? -trappolt Karlson Borowski a képbe. Meglehetősen idegesnek látszott, mint mindenki más.
- Ezek szerint megint meglógott? -trappolt Karlson Borowski a képbe. Meglehetősen idegesnek látszott, mint mindenki más.
- Miből jöttél rá? -csóválta fejét Robert fáradtan, majd újra lányára meredt. Amolyan szülői számonkéréssel az arcán.
- Ne nézz így! Addig nem mondok semmit, amíg te sem. Elloptad a rajzomat?
- Lehet, hogy neked rajz, de nekem nyom.
- Elloptad! -hajtogatta Nina bosszúsan. Egy makacs és hisztis kislányra hasonlított. Duzzogva félrevonult, várt valamire, még maga sem tudta mire. Közben pedig elcsípte a Karlson nevű zsaru és apja bizalmasnak szánt csevejét.
- Várjunk még ezzel. De az biztos, hogy ketten voltak. A Shelbourne hotel tetejéről lőtt az egyik, és pillanatok alatt leszerelte a két őrültet. Infrahullámú célbemérője lehetett. Beküldtem néhány embert a hotelba, állítólag ott senki sem látott semmi gyanúsat. Sem érkezni, sem távozni.
- Egy talpig feketébe öltözött, maszkot viselő alak azért elég szembetűnő kellene, hogy legyen.
- Megint nincs semmi a kezünkben. Csak a lányom rajza. Csak ő látta közelről az egyiket.
- Várj Robert, de akkor összesen hány ilyen igazságosztó van?
- Eddig úgy számoltam három. Nem tudom kik ezek, kinek dolgoznak, vagy mi a céljuk, de elkapom őket, addig éljek. Nem számít, hogy mit tesznek és még mielőtt hősöket látna benne valaki, kijelenthetem, hogy veszélyesek. Módszereik távol állnak a törvénytől, a tisztességtől és az emberességtől. Kegyetlen gyilkosok és kész. Nem akarom, hogy Dublinban ilyenek mászkáljanak az utcán.
- Értem én. De azért azt beláthatod, hogy profik. Bármit is akarnak elérni, nagyon felkészültek és szinte tényleg láthatatlanok.
- Csigavér Karlson. Csak egyszer kell egy apró hibát véteniük, és mi ott leszünk, hogy lecsapjunk rájuk. Mindenki hibázik egyszer. Legalább.
- Úgy legyen főnök! - biccentett- Ha nem bánod bemennék a kórházba. Meglőtték az újoncot.
- Melyiket?
- A fiamat, France-t. Vállsérülés, nem annyira súlyos, de azért aggódom érte.
- Melyiket?
- A fiamat, France-t. Vállsérülés, nem annyira súlyos, de azért aggódom érte.
- Természetesen. Menj csak. Később értesíts az állapotáról!
Robert Ninához lépett. Nem tudta, mit is mondhatna neki. Hiába teremtette volna le, ismerte. Azt nem gondolta, hogy valójában Nina nyomozósdit akart játszani, még ha igazából jól tudta, hogy ez kicsit sem játék.
- Szóval nem is ti fogtátok el a tetteseket? A feketeruhások voltak -nevetett fel szánakozva, s cinizmusa apja legérzékenyebb pontjába döfte magát.
- Hallgatóztál? Erről nem szabadna tudnod! Senkinek sem beszélhetsz róla, értsd meg!
- Nem fogok. Viszont a helyedben aggódnék. Nem érzed azt, hogy a rendőrség munkája nem ér egy kalap sza...
- Nina! -rivallt rá elfojtott haraggal, majd hátrafordult- Mennem kell. Jó lenne, ha kicsit visszafognád magad- Indíts haza! Most! -mostanában rendesen ki tudott jönni a sodrából, de ez is csak azt mutatta, mennyire imádja és félti a lányát.
- Jó éjt! -morgott a lány, majd sietve nyomkodni kezdte mobilját- Chadwick? Bizalmas ügyben hívlak. Fontos, oké? Tudunk most találkozni? A River Liffey alaksora? Tíz perc és ott vagyok -amint bontotta a vonalat, halkan csilingelni kezdett a telefon. Vetett rá egy gyors pillantást, de amikor meglátta, hogy Niall az, visszasüllyesztette zsebe mélyére. Most nem ér rá öccse élményeit hallgatni, találkozója volt. Valami felelőtlent akart tenni, mert fogalma sem volt róla, vajon meg meri-e tenni.
Niall szabálytalanul kapkodta a hűs levegőt, torkát csalódottság és önszánakozás marta. Hátát erősen az épület falának feszítette, és még csak nem is próbálta meg felvenni a harcot azzal, ami rá várt. Ninát próbálta hívni, ő volt jelen esetben az egyetlen reménye, de hiába. Mikor másodszorra akarta tárcsázni, a mobil kiszökött reszkető ujjai közül. Zúdulni kezdtek könnyei, melyeket bőszen igyekezett zakója ujjával letörölni.
- Niall! -toppant elé Shelby, s kétségbeesett arcára mély döbbenet, s látványos riadalom ült ki -Sajnálom, jól vagy? -nyöszörögte bűnbánóan, de amikor megakarta ölelni a fiút, elutasító karok hárították vissza.
- Hagyj most -préselte ki magából zilálva-hüppögve. Arcát karjával takarta. - Menj el, Shelb!
- De...de -dadogta elfátyolosodó szemekkel, majd erősen az ajkába kapott fogaival- Minden rendben lesz! Melletted maradok!
- Kérlek hagyj magamra! -hörögte könnyeit kortyolva, légszomjával küszködve. Már azt sem tudta, melyik borítja ki igazán; a rohama vagy hogy mindez Shelby előtt játszódik le.
- Hívok segítséget! Ne mozdulj! Rendben? Mindjárt jövök! -azzal elrohant, Dylan után. Niall bármit megtett volna, csak hogy pánikroham közben ne lássák őt. Elég mára, hogy Shelby ilyen állapotban látta őt, az kéne még csak, hogy Dylan is megtudja. Nem akarta, hogy sajnálják. Erőt vett magán, és bizonytalan léptekkel elindult az utcán. Ahogy tőle kitellett, kapkodta lábait, közben pedig lassan elült a benne tomboló vihar. Azt a barátját hívta, akire mindig számíthatott; Felix Harlandot.
Felix vidáman vette fel a telefont, szinte szóhoz sem hagyta jutni Niallt; gyorsan el is újságolta, hogy hazajött a bátyja Californiából. Aztán leesett neki Niall hallgatagságából, hogy cimborájával nincs minden rendben. Felajánlotta, hogy elmegy vele enni egy hotdogot, vagy amit csak akar. A szöszinek volt is ötlete. A zenekari társaihoz indultak, miután bevásároltak két szatyornyi Guiness sörből.
A Monkeyfunky a dublini egyetemisták egyik közkedvelt pubja, ahol délutántól késő estig zajlik az élet. A nyüzsgés-pezsgés folytonos. Különben nem vészes a hely, tágas, olcsó, és olykor még egész elviselhető zenekarok is játszanak itt. Van egy alaksora, melyet egy vaskos acélbetétes ajtó zárt le, rajta a felirat: Privát - idegeneknek tilos a belépés. Nos, néhány perce ez az ajtó tárult ki Nina előtt, s ami odabent fogadta, az cseppet sem hasonlított arra a képre, amely odafent látható. Valahogy stílusos és vonzó módon volt lebuj. A füstöt késsel lehetett volna szeletekre vágni és az ember ha akart, ha nem, jóllakott vele. A szürke homályban némi csiklandozó parfümillat ütötte meg Nina orrát. Chadwicket kereste, s hiába volt a legfeltűnőbb emberek egyike, az andalító félhomály csak sziluetteket láttatott.
- Hé, bocs! Nem láttad Chadwick Greit? Magas, démonian fehér...-sorolta, miközben a szórakozott arcú srác rubintvörös kanapébarikádok fele mutatott - Ó. Kösz -intett, s ki is szúrta az albínófiút.
- Szóval ez a te titkos törzshelyed? -ült le Nina a srác mellé, és nem is zavarta, hogy a másik oldalánál ülő párocska lassan félmeztelenre vetkőzik egymásra gerjedésük hevében. Chadwick most is hozta a tőle szokott kísérteties attitűdöt. Világító haját feje egyik felére túrta, sopánkodva égnek emelte a szemét, majd vontatottan Nina fele fordított arcát. Mint akit halálra kínoz az unalom.
- Azt hiszed behoználak a titkos törzshelyemre? Ez itt csak egy elbaszott babazsúr -hangja fakó volt és nem evilági nyugalomtól sima. Nina újabban el tudott veszni a részletekben, az emberek elemezgetésében. Most is; fel sem tűnt neki, hogy túl régóta bámulja Chadwick csontos ujjait, a mutatóujján ékeskedő ezüst koponyás gyűrűt, vagy a halványan parázsló cigicsonkot.
- Menő gyűrű -mondta zavarában, feleszmélve kínos bámészkodásából.
- Na, kinyögöd-e mi kell? Előre mondom, ha nincs elég zsetonod, bele se kezdj. Van egy kis marim, nem a legjobb minőség, de nem is túl drága. Mennyit kérsz? Egy elég.
Nina felélénkült, és bátorkodott Chad démonian világos, szinte színtelen szemeibe nézni.
- Hasis kell.
A fiú gúnyos halksággal felnevetett. Megérintette orrkarikáját, majd szánakozó mosollyal végigmérte Ninát.
- Hülyülsz, ugye? Épp csak élsz, na hagyjál már!
- Várj, ti másképp nevezitek, mi? Haska, csoki? Érted te. Komolyan beszélek.
- A válaszom nem, nincs, nem adok -felelte erőltetett higgadtsággal. Nina összepréselt ajkakkal pásztázta körbe a termet. Világos volt, hogy itt senki sem ezen a bolygón jár.
- Kár. Pedig azt hittem te vagy a megfelelő ember -mondta álszenten. Tudta jól, hogy ez a kijelentés akármelyik ember hiúságát felpiszkálja.
- Persze, hogy én vagyok, csessze meg! -nyomta el a csikket a dohányzóasztal üvegén, majd félrepöccintette.
- Csak egy icipicit, amitől nem lehet bajom!
- Az apád a fővárosi rendőrkapitány, totál idiótának nézel?
- Nem érdekel az apám. Attól, hogy van egy jelvénye, még nem zsaru. Töketlen -puffogott megjátszott daccal. Persze nem gondolta teljesen komolyan amit mondott, de a színlelés valahogy gondolkodás nélkül, ösztönből jött.
- Úgy látom, nem fogsz leszállni rólam -fújtatott egyet, majd feltűnésmentesen a zsebébe nyúlt és átcsúsztatott egy kis zacskót Nina markába. - De nem ismerjük egymást, és nem tőlem kaptad. Megértetted? -súgta fülébe, amitől Nina hátán pengeként hasított végig a borzongás. Akkor jött rá, hogy nem is bízik ebben a fiúban.
- Heló, téged még nem láttalak itt ezelőtt! Bethany vagyok -állt meg előtte egy miniruhás lány, hatalmas, fekete műszempillákkal, karnyi vastagságú aranylánccal a nyakában. Egy pohár italt tett le Nina elé az asztalra. Kedvesen mosolygott, amikor Nina is bemutatkozott, aztán néhány sablonos bájcsevej után eltűnt.
- Kösz. Mennyi? -kérdezte Grei felé sandítva, visszatérve oda, ahol félbehagyták az üzletet.
- Bemutató ajánlat. Most az egyszer és soha többé.
- Az előbb még el akarták küldeni a fenébe.
- Az előbb volt. Na, most már tényleg sicc -fordult el Chadwick.
- Jó. Isten veled! -emelkedett fel a kanapéról, majd megragadta a teli poharat, amelyet az idegen csajtól kapott. Nem is olyan gázos ez a hely -gondolta végül- persze a drogseftelést leszámítva. Ahogy átfutott az agyán a szó -drog- kissé elszégyellte magát. Komolyan ezt akarja tenni? Elsétált a pultig, s háttal nekidőlt. Végignézett az egybegyűlteken, de újra Chadwicken akadt meg a tekintete. Hiába; Mr. Hófehérke látványos volt, s ezt csak tovább fokozta, hogy olyan mozdulatlanul gubbasztott helyén, s olyan ádáz pillantással, mint a vacsora után keresgélő vad. Nina a poharába meredve filozofálgatni kezdett. Legfőképpen a maszkosokról, akik mint kiderült többen vannak. Az jutott eszébe, borsot kéne apja orra alá törnie; és ha visszalopja a rajzát? Nem eresztette a vágy, mindenkinél előbb akart rájönni kik ezek. Megakarta tudni mire készülnek, mekkora az erejük. Nyomokat akart, izgalmat. Kerüljön bármilyen veszélybe, közelebb és közelebb akart jutni a darázsfészekhez.
Túl sok volt a mai nap, zsongott a feje. Próbált felidézni, mire kellene még emlékeznie. A doktor azt mondta, az elmúlt évek emlékei ha nem is maradéktalanul, de vissza fognak térni. A legmélyebbek mindenképpen. Nina hitt ebben s ez hatásos módszernek bizonyul. Viszont valami mégis frusztrálta. Mintha egyetlen morzsányi híja lenne a teljes megvilágosodásnak. De ez nem úgy működött, hogy nagyon akarta vagy nagyon koncentrált. Ezt nem irányíthatta, vagy várt türelmesen, vagy... vagy hallucinogénekre vetemedett, hogy megbolygassa elméjét.
Nem pislogott tovább a kétes eredetű italba, úgy döntött lehúzza.
- A helyedben nem tenném -szólalt meg Chadwick jeges hangja egészen a füle mellől. Nina lepetten vette észre az előtte állót. Nem értette, mit akar - Bethany mániákus önértékelési zavarokkal küzd.
- Mi van?
- Egy féltékeny ribanc -vágta rá égnek emelt szemekkel- Láttam, amikor beleszórt egy kis műhavat az itókádba -fejével a kijárat fele intett, majd elindult. Nina megkukulva követte őt.
- Anorex ringyó -hallotta félfüllel, amint elhaladt az előbb még kedvesen barátkozni próbáló Bethany mellett.
- Már egyszer bemutatkoztál -emlékeztette hátrafordulva Nina, legnyájasabb mosolyát elővéve, közben pedig kezébe nyomta a tőle kapott poharat. Aztán Chadwick mögött kullogva kiért az utcára.
- Többé nem üzletelünk -közölte a fiú- És nem játszok ezek után ovóbácsit sem -mormolta, s azzal fejére húzta kapucniját. Nina arra eszmélt fel, hogy keze integet, de már csak egyedül ácsorog a Monkeyfunky előtt. Egyedül alatt persze egy tucat részegen ordibáló fiatalt értek. Felélénkülő pulzussal kapott zsebéhez; ideje kicsit a felhők fölé emelkedni -hergelte a benne szunnyadó tinilány, túlkiabálva az észérveket felsorakoztató felnőtt nőt.
- Kicsit mintha szomjas lennél -jegyzi meg Felix enyhe aggodalommal hangjában. Niall vállat ránt; ezt nővérétől tanulta. Letette a sörösüveget az erősítő mögé, majd gitárt ragadva az Omnipotence intróját kezdte el játszani. Pár pillanaton belül lábdob és basszus is csatlakozott. Felix lehunyt szemmel bólogatott a ritmusra. Ha valamit szívből szeretett, az a hangszeres muzsika volt. Ezernyi dalszöveget raktározott fejében. Hirtelen ötlettől vezérelve a mikrofonállvány elé lépett, és beszállt a dalba énekléssel. Kizárt minden gondolatot, átadta magát a tiszta zenének. Niall és a többiek kikerekedett szemekkel néztek össze. A hang, mely Felix torkából jött, egyszerre volt képtelenség és nagyon is valóságos: mély volt, kicsit borzas, mégis olyan könnyed és egyeneltes, és volt megvolt benne a szemtelen dögösség, amelyhez hasonlót Dylan soha életében nem produkált.
A dal közepén azonban kettészakította a varázst, mikor valaki dörömbölni kezdett a garázsajtón.
- Hé, fiúk, én vagyok az! -kiabált Dylan. Felix kérdően fordult a többiek felé, felengedje-e a kaput.
Niall megfeszülő vonásokkal bújt ki gitárja hevederjéből. Nyugodtnak tűnő léptekkel sétált a ajtóhoz, és nyomta meg az 'up' feliratú gombot. Alig emelkedett fel derékig, az öltönyös Dylan átbújt alatta, s bár a legártatlanabb képű teremtéssel találta szemközt magát, ami aztán jött, azt sosem hitte volna. Niall kibontott csokornyakkendőben, fehér ingben állt előtte.
- Niall, figyelj... -ennyi szót kapott csupán, mielőtt a szőke magából kikelve meglökte mellkasát és kiabálni kezdett.
- Nem! Te figyelj! Tudom, hogy azt mondtam, Shelby csak a haverom, és ha még így is van, akkor is engem hívott el a bálba! Hetek óta erre készültem! Veled ellentétben én tényleg szeretek vele lenni, és nem ágyba akarom vinni! -csapkodott a levegőben, mutogatott, s bár mindenki tudta, hogy a légynek sem árthat, ezúttal tényleg dühös volt. Minden eddig elfojtott mérge kiszabadításához csak egy sokkoló élmény és pár üveg Guiness kellett.
- Shelby mesélte, hogy nincs kedved menni! Régóta kiszemeltem őt, úgyhogy nekem járt volna az elsőbbség ígyis-úgyis.
Niall elhallgatott, mozdulatlanná vált egy kis időre. Felix közéjük ugrott, pont a legjobb pillanatban.
- Hogy mondhatsz ilyet? Te egy önző szemétláda vagy! -robbant fel.
- Nyugi -fogta meg karját Felix, de hasztalan gesztus volt. Niall észre sem vette.
- Tudod mit Nialler? Szerintem a következő próbánkat hagyd ki. Sőt az azt követőt is. Higgadj le, oké? -tette fel tenyerét Dylan, arrogáns viselkedését immár a többiek sem hagyhatták szó nélkül.
- Ácsi, ácsi! -szólalt meg a dobos a háttérből- Te vagy az Dylan, akinek nem kell jönnie ide többé. Soha. Többé -hangsúlyozta.
- Miről dumálsz? Kirúgtok a bandából? -nevetett fel lassan elkomolyodva.
- Röviden, tömören -bólintott.
Dylan pár másodpercig emésztette a híreket, majd hetykén felhorkant, s öntelt arccal végignézett barátain. Volt barátain.
- A hangom tette igazán zenévé azt a bénaságot, amit műveltetek hangszereiteken. Sok sikert a lúzerkedéshez. Úgysem fogtok ilyen énekest találni, mint én.
- Ó, jaj, és ha azt mondom, már találtunk is? -sétált be a háborús övezetbe a basszusgitáros srác is, majd széles vigyorral Felixre nézett. A többieknek is egyből leesett, mire, vagyis kire céloz.
- Ch! Kit? Őt? A celeb Harland ficsúrt? Az év vicce, de sok sikert! -vágta rá dühbe gurulva, s ezt látva a többiek jól szórakoztak. Dylan távozott, a többiek pacsiztak.
- Vá-vá-várjatok! -emelte fel kezét jelentkezéskép Felix, majd homlokát ráncolva Niall arcába meredt- Ezt most komolyan gondoltátok?
A srácok lelkesebbek aligha lehettek volna. Szuperlativuszokban áradoztak Felix hangjáról, de a szóban forgó, épp most felfedezett őstehetség kétkedve reagált. Nem akarta elvállalni a hirtelen jött ajánlatot. Eddig nem is sejtette, hogy fülbarát lenne a hangja. Niall viszont eltökélte, hogy rábeszéli barátját a banda fronemberi posztjára. Újra megteltek inspirációval, már az új nevüket is kitalálták: Blushboys. Felix félt a hirtelen változástól, félt magától, nem hitt képességében. Nem tudott se igent, se nemet mondani.
Előbb csak kellemes zsibbadtság lazított hangulatán, némi gyenge szédüléssel, később felélénkültek érzékszervei.
- Mit...-bámult feszülten- mit művelsz? Hallod?! Nina Horan! Figyelj rám! -rántotta a lány csuklóját maga felé valaki. De Nina csak nevetett, le-lecsukódó szemekkel. A Prada kirakata előtt álltak meg, ahonnan selymes lila fény bukott Nina szőke hajára, arcára.
- Csak jól érzem magam végre! -nézett komolyan egy pillanatra, de íriszét elnyelő fekete pupillájának nem lehetett hinni. Kitágult számára a világ, érzései sokszorosukra erősödtek. A sötét nyugalomtól áradó utca ellenére minden olyan élő és lüktető volt. A tárgyak, a színek, a környezet legapróbb rezdülései. Fogalma sem volt, ki az az idegen, aki gyámolításba vette. Nem is látta az arcát, szétfolyt előtte. Az viszont már feltűnt neki, hogy a Chevrolet hátsó ülésén ül, hátravetett fejjel, aztán kirángatják őt a fénybe, végül az ananász alakú párnája képe az utolsó aznapi emlékeiben.
Amikor ismét kinyitja szemeit, a kinti vakító napfény körbefutja a szoba falait is. Nina könnyedén kiugrik az ágy krémes takarói alól. Elborzad a rémképektől, melyek álmában kísértették. Közben leér a nappaliba, s kicsit megugrik a pulzusa, amint észreveszi a kisebb fogadóbizottságot kinek tagjai nagyon hirtelen, egyszerre hallgatnak el, s meredten bámulnak rá. A kanapén ül az anyja, apja és Niall, a mellettük levő fotelban pedig Floyd. Tekintetük félelmetesen komor, kissé talán megvető is.
Hosszas csend után Nina kénytelen megszólalni, mert a jelen levők mintha szobrokká kövültek volna.
- Mit néztek?
- Felébredtél? -kérdezte Niall aggódva.
- Igen -vágta rá idegesen- Vagy szerinted alvajárok? -sétált közelebb. Nina egyre csak furcsállotta viselkedésüket, és cseppet sem volt jó előérzete.
- Jobban vagy már? -vette át a szót apja, mintha megkoreografálták volna, ki, mikor, mit mond.
Nina irritált arccal válaszolt. Mire feltehette volna a kérdést: "Mi a franc folyik itt?!", addigra Niall arca látványosan meglágyul, bűnbánóba formálódik. Felsóhajt, és annyit mond: - Kérlek, ne haragudj ránk! El akartuk mondani, csak...
- De mit? -emelte fel a hangját, s türelmetlenül végignézett egyesével mindenkin.
- Erre az egyre nem emlékeztél. Hogy az igazi vágyad az volt, hogy rendőr lehess.
Nina hirtelen összerezzent, s robotszerűen felült az ágyban. Kellett pár perc, mire helyretette tudatát. Szóval csak álmodta. De a Chadwickkel való találkozás és a hasis keksztől való zsibbadtság meg kellett, hogy történjen, ebben biztos volt.
Lomhán battyogott le a még mindig szokatlanul kanyarodó lépcsőkön. Az utolsó fok előtt azonban megtorpant, ugyanis egy 45-ös cipőtalp dobolt rajta. Nina kábán emelte fel tekintetét apjáéval egy magasságba.
- Na idefigyelj Delaney! -mondta vészjóslóan egyenletes hangsúllyal, miközben felemelte a kezében tartott apró zacskót.