42 - What makes you Hero
Mielőtt Cris és Georga megérkezett volna a föld alatti bázisra, a minden porcikájában feszült számítógép-mágus addig-addig kötötte az ebet a karóhoz, míg betértek útközben egy kiskocsmába. "Kell valami a nagy ijedtségre."-erősködött, majd le is gurított rögtön két kört az ismeretlen szurokszínű löttyből. Az amazon viszolyogva figyelte Cristoph undortól összehúzódó arcát. Akármi is volt az a karcos párlat, felért egy lórúgással...csakhogy a leszedálás helyett, ez a ló lángba borította indulatait.
Hero egyelőre sehol sem volt. Cristoph addig hangoskodva randalírozott a termek között, mindenkihez volt pár akadékoskodó megjegyzése. Úgy idétlenkedett, mint egy zabolátlan kamasz.
- Miért engedted, hogy piáljon? Tiszta sor, hogy nincs rá jó hatással -kérdezte Arthur húgától.
- Felnőtt férfi. És én sem vagyok az anyja. Nem volt kedvem hallgatni a vinnyogását, gondoltam, igyon akkor. Az embereket általában lazítja, oldja az alkohol.
- Biztos ő a kivétel, aki erősíti a szabályt. Mostanában gyakran piához nyúl és elveszti magát. Nem ártana elküldeni őt is egy pszichoanalízisre.
- Jó, csak előbb derüljön ki, mi a fene történt. Hol van már Hero?
- Itt vagyok -szólalt meg a sötét hang, ahogy kinyílt a fotocellás fémajtó. Az állig felfegyverzett, fekete akcióruhában feszítő katona úgy menetelt feléjük, mint aki karót nyelt; jégcsap tekintetét meredten egy pontra szögelte. A cirkuszi bohócként neki tapsikoló Cristophra.
- Csakhogy megjöttél! -vigyorgott mit sem sejtve nevetséges viselkedéséről- Ne csak nézzél! Mondjad már, mi van! Mit állsz ott, mint egy totemoszlop? Asszed' félelmetes vagy? -kopogtatta meg Ezra mellkasán a fémszálas szövetet. A maszkjától megvált harcos látványosan visszafogta magát, nehogy hirtelen felindulásból valami olyasmit tegyen, amit később megbánna. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni az önkívületi állapotú Harlandot.
- Menjünk be a vallatóba! -intett fejével két társának.
A gond csak az volt, hogy a delíriumos srácnak nem tűnt fel, ő nem kapott meghívót a kupaktanácsba. Bizonytalan, de annál lendületesebb léptekkel követte a nindzsákat.
- Kifelé! -dörrent rá Hero- Hat szem közt kell beszélnünk!
- Még mit nem! Hallani akarom! -dobbantott lábával Harland- Majd becsukom az enyémet, ha téged ennyire zavar a szemek száma.
- A füleden ülsz? Azt mondtam kifelé, B1! -lépett Hero fenyegetően közel egykori barátjához, aki ezen csak gúnyosan kacarászott, mert nyilván semmit nem érzékelt Ezra Theron dühtől szikrázó aurájából. Georga viszont hiper érzékeny radarainak köszönhetően majd összeroppant idegileg a Harland-Theron viharban.
- Fogalmam sincs mit ivott, mit nyelt be, de tedd őt takarékra! -vetette oda Hero az amazonnak.
- Mit nyeltem? Mindent lenyeltem neked! -vinnyogott Cris.
- Elintézem -biztosította Georga megfeszülő vonásokkal. A szóban forgó háborogva érzékelte, hogy a jelenlevők úgy csinálnak, mintha ő itt sem lenne.
- Elintézel? -kacagott fel prüszkölve, fél kézzel a falba kapaszkodva.
- Most rohadtul nem érünk rá ilyenekre -morgott Arthur egyre inkább begorombulva, ami egyébként nem volt szokása.
- Cris, tényleg... -lépett mellé Georga, de már előre látta a Fürtös zavarodott tekintetében, kár a gőzért; nem fogja tudni leállítani. Aztán támadt egy kockázatos ötlete. Sötét szemeinek mozgatásával kommunikálta le bátyjának, mi a terve, aki rögtön fejét ingatta, szavak nélkül sugallva, szerinte ez nem jó ötlet. A lány erősködött. Bólintása volt a rajtjel. A Fray testvérek hirtelen kirebbentek a teremből, és rázárták az ajtót a bentiekre, akiknek felocsúdni sem maradt idejük.
- Georgi, miből gondolod, hogy ez a megfelelő pillanat? -kérdezte Art immár hangosan, miközben a kukkolónak hívott szobába tartottak, ahonnan minden bekamerázott, bemikrofonozott helyiség eseményeit nyomon lehetett követni egy jókora monitoron.
- Onnan, hogy sosem lesz megfelelő pillanat. Nekem már állatira elegem van belőlük! Hát neked?
- Szó, mi szó... -rántott vállat beletörődően Arthur- Ajánlom, hogy beváljon, különben Hero kifiléz minket, az fix.
- Srácok, ugye csak szórakoztok? -kérdezte Ezra, tudva, hogy látják és hallják őt. Sikeresen elrejtette haragját, majdnem még saját maga elől is. De ott volt az a furcsa, parázsló érzés a bőre alatt.
- Oké, fiúk! Terítsétek ki végre, amitek van! -szólalt meg a lány hangja, ezzel teret engedve a nagy csatának. Senki sem sejthette mi fog ebből kisülni.
- Nem félted a kis mentoráltadat tőlem? -nézett Hero egyenesen a kamera szemébe.
- Sok mindent túlélt már -jött a válasz.
- Rendben -szólalt meg a csapat állítólagos lelke- Elég volt a cirkuszból. Ha ez az izgága szeretne kérdezni vagy mondani valamit, itt a lehetőség -azzal Hero szélesre tárta merészen izmolt karjait, de mozdulata olyan mesterien volt provokatív és lekezelő, hogy Cristoph agya végleg eldurrant. Az alkohol már szín tiszta méregként cirkulált ereiben, s a keresetlen szavak szökőárként buktak ki belőle.
- Te utolsó, pökhendi szemétláda! -bökött rá mutatóujjal, majd a felesleges ócsárolás helyett rögtön a leglényegesebb részbe csapott- Mégis mi a francot gondoltál? Mi az, hogy hajszál híján lelőtted Ninát?
- Bár ne sikerült volna megálljt parancsolnom magamnak! -köpte arcába kegyetlenül, miközben törzse mellett veszteglő keze lassan ökölbe kövült, olyan szorosba, hogy ujjai is belefehéredtek. Az onnan eltávozó vérmennyiség valószínűleg az agyába szállt, vörös köddel lepve el szemeit, melyek gleccser kéksége most sötét tengervízként örvénylett. Cristoph fejében hasonlóképp félreérthetetlen, szín tiszta düh tombolt. Egyre közelebb lépkedtek egymáshoz; Hero feszesen, félisteni erőfölényét fitogtatva, míg a Fürtös imbolygó totyogással, piamámoros bátorsággal.
- Fogadjunk, ez nem is a csajról szól, hanem rólam! Engem akarsz a padlóra küldeni, ugye?
- Igen, persze, téged, ki mást! Mert nincs jobb dolgom, csak hogy veled foglalkozzak! -sziszegte arcába gonoszan. Cristoph megsüketült, és felemelt hangerőn folytatta.
- Minden világos! Azt hitted elbukok majd a végső próbán, ám amikor teljesítettem, új eszközökhöz nyúltál. Tudod, hogy Nina fontos nekem, ezért rajta keresztül akarsz kikészíteni, mígnem alkalmatlanná válok a Hurokban való munkára! Mert nem bírsz megférni mellettem, a bűntudatod mellett.
- Fejezd be, Cristoph. Semmit sem tudsz. -kérte Hero különösen elhalkulva, leszeget fejjel. Mintha hirtelen rosszullét környékezte volna meg, a levegőt egyre nehezebben vette.
- Olyannyira szörnyű vagy, hogy a saját mocskos lelkiismereted kínjait másokon vered le! Engem büntetsz, pedig magadat kéne! Annyi fájdalmat okoztál nekem! -üvöltötte Cris sakálként, arca lángolt, nyaki erei szembetűnően kirajzolódtak. És abban a pillanatban történt valami megmagyarázhatatlan. Ezra minden porcikája mintha izzani kezdett volna az energiáktól, törzse megfeszült, izmai egyszerre rándultak meg, ettől a lökettől pedig magatehetetlenül térdre rogyott, miközben a teremben álló asztal mellől az egyik szék megelevenedett. Méteres magasságba emelkedve húzott át a termen, és megpördült a levegőben, mielőtt hangos robajjal a falnak csapódott. Cristoph sokkosan vetődött az ajtó felé, őrjöngve rángatva a kilincset.
- Engedjetek ki! Halljátok?! Segítség! Jézusom! Itt démonok vannak!
- Én vagyok a démon -nyögte Hero felegyenesedve, akadozó lélegzettel; zavartan kapta fejét a fejjel lefele landolt fémszékre. Harland hátra sem mert sandítani, pánikja már-már bömbölésre késztette. Biztos volt benne, jól látta, amit látott. A Fray testvérek siettek ajtót nyitni. Harland úthengerként rontott ki a helyiségből, nem érzékelve, hogy durván Arthur vállának ütközött. Úgy trappolt előre a gyéren megvilágított alagútban, mint akit megszállt egy idegen lélek.
- Kockafej! Hé! Kockafej! Cristoph! -ordított Arthur, futólépésben követve az elszabadult srácot.
- Odaadod az egyik szupersebes-robogódat? -állt meg egy betonfal előtt és idegesen pásztázni kezdte, mintha keresne rajta valamit. Ordított róla a teljes zavarodottság, s hogy fogalma sincs, mit beszél.
- Ugyan hova szeretnél robogni? -kérdezte a nindzsa, vállig érő, fekete hajába fűzve ujjait. Feszengve tekintgetett hátra.
- Jó, ne fáradj, megoldom egyedül is - Cris türelmetlenül tapogatta végig a falat, s egy-egy ponton előrenyújtott tenyérrel nekifeszült- Tuti, hogy itt van az egyik titkos ajtó. A múltkor láttam. Gyerünk már! -üvöltött maga elé. A robosztus falnak esze ágában sem volt megmozdulni. A fürtös nem tudta hova vezesse indulatait, ezért vehemens talprúgásokkal próbált szerencsét. Hiába.
- A világért sem akarlak zavarni, de elmondhatnád, hogy mit ártott neked a fal! -fonta össze karjait az idősebbik Fray.
- Ki akarok jutni a föld alól, levegőt kapni! -ripakodott rá, majd hisztérikusan belemarkolt fürtös hajába- Te tudtad?- nézett kétségbeesetten Arthurra- Persze, hogy tudtad! De hogy... Hogy lehetséges ez? Ez nem egy cseszett szuperhős mozi! Most akkor minden létezik, ami sci-fi? Vérfarkasok, zombik, hókuszpókok? Lehet, hogy te meg vámpír vagy? Jobb, ha most nem szívod a vérem, mert megégeti a szádat. -lihegte cikázó gondolatokkal, zaklatottságtól verejtékező homlokkal- Ugye tudod, hogy ettől a rohadt szervezettől semmit mást, csak egy tucat életre szóló traumát kaptam?!
- Rendben van, művész úr! -bólintott mélyen Art- Tombold ki magad, neked sem tilos. Elég sok szakadt a nyakadba egyszerre, mi tagadás. Ha sikerült lecsillapodnod, megérkeztél. Nincs több bónusz meglepi. Mindent tudsz. Érted már, miért Hero a Hurok középpontja? Miért ő a kivételezett? Miért az ő szava az első és az utolsó? Hogy miért kell bujdosóként élnie, álnévvel? Gondolkodj el ezeken, jó?
- Gondolkodni? Ésszel? Ezek után? -röhögött eszelősen csillogó szemekkel.
- Cristoph, próbálj megnyugodni! - érkezett meg Georga is a sötétből, majd anyáskodó aggodalommal végigmérte a nála egy fejjel magasabb srácot. Aztán tanácstalanul a bátyjára sandított - Tudom, ez durva volt, de...
- Durva?! -lépett hozzá közelebb Cris- Tudod mi volt a durva, G? Durva volt, amikor golyó súrolt, és ráébredtem, hogy akár meg is halhattam volna vagy amikor székhez kötözve tértem magamhoz egy ismeretlen helyen! Ez nem durva, ez lehetetlen! Ez őrület! -hajolt arcába, minden szavát erősen megnyomva. Szó, mi szó, reakciója színpadért kiáltott, pedig zsigeri ösztönből jött.
- Van nálam pár szem Xanax, ha kérsz -szólt közbe Arthur, majd hátba vágta Harlandot, mintegy biztatásként- Fel a fejjel, tesó! Amúgy a moci a D alagútban van, nem itt -bökött hüvelykujjával a háta mögé. Cristoph megfáradva roskadt le a földre. Tudta, hogy a látottakat nem fogja feldolgozni, ha most hazarohan pánikolni. Túl kell ezen lennem -mantrázta magában.
- Mondd csak ki hangosan is! -guggolt le mellé a lány.
- Nem megy. Nem merek mit gondolni.
- Mi lenne, ha szembenéznél a félelmeddel egyszer, s mindenkorra?
- Miféle félelmemmel?
- Inkább kiféle.
- De hát én nem félek tőle -vágta rá egyértelmű füllentését.
- Nem mondtam, hogy tőle félsz -vonta fel vállait az amazon, mintha csak találgatna- Szerintem magadtól jobban félsz, mert valahol még mindig reménykedsz, hátha visszakapod a kamaszkori barátodat, még ha nem is akkori formájában. Elsősorban nem is attól buktál ki, amit láttál. Hanem attól, hogy megint megvillant agyadban az a félelem, ami kiírtani igyekszik az utolsó reménysugarat. Pedig hidd el, okkal van ott az a sugár. Okkal rejtetted menedékbe az Ezrába vetett hitedet.
- Anyám borogass! Soha többé ne merészelj így leleplezni -gúnyolódott, majd megadóan felsóhajtott- Úgy beszélsz, mint akinek fontos vagyok.
- Itt mindenkinek fontos vagy! -szorította meg a fiú csuklóját- Nekem elhiheted.
- Ezt a mentori etikett mondatja veled?
- Nem, ezt a sátáni lelkem mondatja.
- Amúgy most hogy belegondolok, te vagy jelenleg az egyetlen ember az életemben, aki ha más nem, legalább úgy tesz, mintha a barátom volna.
- Én nem szoktam barátkozni. De aki számít, azt szemmel tartom, hogy ne kattanjon be.
- Úgy megölelnélek, de attól tartok, orrba versz.
- Jogos a félelem. Látom, te is figyelsz rám. -bólintott elvigyorodva, majd kis habozás után, két másodperc erejéig átölelte Crist, és ez bőven több volt, mint amire számítana az ember tőle- Tudom, hogy Ezrát eddig csak a szörnyeteg szerepében láttad, de higgy nekem, az igazibb oldalát még nem fedte fel előtted. Ő a csapat lelke, az ő emberfeletti akarata ad erőt mindannyiunknak. Ígérem, hamarosan te is átlátsz majd a tüskés védőburkon. Most pedig veszel egy nagy levegőt.
- Nem bírok. Most az egyszer komolyan beszélek. Félek, hogy az imént vesztettem el a józan eszemet. Szóval ezért ő a rettegett Hero. Mert amikor olyanja van, tárgyak repdesnek körülötte. Ti pedig összezártatok vele -motyogta révületbe esve.
- Ne haragudj. Az van, hogy még soha senki nem bőszítette fel Ezrát annyira, hogy ilyesmi történjen.
A háttérben feltűnt a szóban forgó közeledő alakja. Cris ösztönösen összerezzent, és dübörgő pulzussal a falnak préselte hátát.
- Ne merészeljetek magamra hagyni vele! -suttogta őszinte rettegéssel hangjában. Ezra immár jóval nyugodtabbnak tűnt. Katonás fegyelemmel szólalt meg.
- Kinek az ötlete volt? -nézett kemény tekintettel hol Georgára, hol Arthurra.
- Az enyém -sóhajtott a lány.
- Hát nem adod fel ezt a hülye kibékítősdit? Nem kiskölykök vagyunk már. Ne is válaszolj, mindegy.
Cristoph váratlanul összeszedte magát és rátalált hangjára.
- Tudni. Akarom. Mi. Vagy. -tagolta mondatát, de közben nem nézett Ezrára.
- Azt hittem tudod. Az ördög maga.
- Te nem veszel engem komolyan! -kapott bátorsága új szárnyakra.
- Hogy vegyelek, ha mindig toporzékolsz, mint egy drámakirálynő? Ráadásul bűzlesz a piától! Mostanában kicsit gyakran veszted el a mértéket.
- Te nem vagy normális! Szerinted miért iszom le magam? Ki miatt?
- Szabad a gazda -emelte fel kezeit gúnyolódva.
- Pedig a torkomat is elvágattam volna érted, te majom! -csuklott el hangja, majd fájdalmas fintorral elfordította arcát - Miért csinálod ezt, Hero? -nyöszörögte fáradtan, és hangjából végleg eltűnt a dac. Bármit megadott volna ott és akkor, hogy visszakapja egykori barátját. Rémesen hiányzott neki az a Hero. Ha most az a 16 éves fiú áll ott, biztosan vállon bokszolja őt, majd valami felejthetetlen programmal próbálná baját feledtetni. De ez a 10 évvel idősebb fiú nem így tett, helyette hűvösen megjegyezte:
- Fogadd el azt a nyugtatót Arthurtól! Többé meg ne lássalak ilyen felmosórongy állapotban a bázison!
Azzal a nindzsatrió elvonult kupaktanácskozni. Cristoph bekapott két szem Xanaxot, majd Doki és Mack ellenjavaslatát elengedve füle mellett, gyalog indult neki a városnak az éjszaka közepén. Az ideggyógyszer hamar hatott, de egyúttal össze is veszett az alkohollal, és egy öntudatlan zombit csinált a Harland fiúból. Halántékát nyomkodva bandukolt a belváros szívében, és traumatikus állapotának köszönhetően képtelen volt rájönni, hogy hol is lakik; minden utcasarok ismerős volt, de beazonosítatlan maradt. Aztán hangtalanul megállt mellette egy matt fekete csodajárgány. Kinyílt neki az első ajtó.
- Szállj be! -utasította egy kísérteties hang- Hazaviszlek, te lökött! -szólt a sofőr, látva a Fürtös habozását, aki végül vontatottan, de beszállt démonja mellé. - Hogy vagy? -kérdezte Ezra, Cris legnagyobb meglepetésére.
- Mint akinek láncfűrésszel szabdalják épp az agyát -morogta fejét a hátradöntve a támlának. A csúcstechnológiával felszerelt sportautó lágyan búgott alattuk. Ráérősen siklottak végig a kihalt utcán. Crisnek az jutott eszébe, vajon Hero mióta követi őt?
- Hogy-hogy nem Georgát állítottad rám?
- Hogy-hogy nem Georgát állítottad rám?
- Úgy, hogy a csaj példátlan módon kiosztott, miután eljöttél. Azt mondta nekem kell rendet tennem, mert én csináltam a kupit. Ilyen anyatigrisnek még sosem láttam őt. Bepipult nőkkel jobb nem ujjat húzni. Szomjas vagy? -nyújtott át Hero maga mellől egy ásványvizes palackot, majd résnyire leengedte az ablakokat. Cristoph szinte feszengett attól, hogy most először nem vicsorognak egymásra. Persze örült is, csak épp szürreális volt megtapasztalni, hogy Hero emberi gesztusokra, hangnemre is képes. Ez a nap már úgy sem lehet őrültebb.
- Kérdezhetek valamit? -Ezra bólintására folytatta- Mégis mióta repkednek a tárgyak körülötted?
- Csak amióta te is láttad. Mindjárt megmagyarázom, de ha tényleg érdekel, ahhoz többet kell autóznunk.
- Ráérek. Te meg tartozol nekem némi magyarázattal.
- Legyen. Ismered azt a szót, hogy pszichokinézis?
- Nem, de szerintem tudom, mit jelent -felelte felélénkülve, pingpong labda méretűre nőtt szemekkel.
- Mindazon képességek összefoglaló neve, amik az elme anyag fölé rendeltségét jelentik. Tudom, ez hogy hangzik; marhaság. Gondolattal irányítani a részecskék mozgását? Dobhattam a kukába mindent, amit a fizika törvényei tanítottak. Én sem akartam elhinni, még úgy sem, hogy közvetlen megtapasztalója voltam a lehetetlennek.
- Szóval ez olyan, mint az a nőci abban a képregényben. Hogy is hívják? Tudod! Csak ránéz az ajtóra és becsukódik. -magyarázta agyában kutakodva, s próbált felülkerekedni kábaságán.
- Közismertebb nevén telekinézis. A lényeg, hogy te ma példátlan eset tanúja voltál. És lehet, hogy ijesztően hangzik, de fogalmam sincs, hogy csináltam.
- Hát mérhetetlen indulatból. Legalábbis úgy látszott, mert minden izomrostod görcsösen megfeszült. és összepréselt ajkakkal ziláltál. Mint aki éppen egy idegösszeomlást hord ki lábon. Amint lerogytál, huss, a szék magától tovaszaltózott.
- Tíz éve gyakorlok és azalatt tudod mire jutottam? -nevetett fel cinikusan- Bármelyik amatőr bűvész tud olyat.
- A különbség az, hogy a te mutatványod valóság, nem pedig szemfényvesztés. Ugye? Ugye nem? -villant fel Cris szemében a hirtelen gyanú. Megannyi furfangos trükk volt a Hurok tarsolyában, amellyel korábban kedvükre manipulálták gondolatait. Mi van, ha ez is egy előre kitervelt ravaszság része? -futott át Cris agyán- Várj, hogy érted azt, hogy gyakorolsz?
- Akarod látni? Hogy ne maradj kételyek között?
- Tényleg? Meg tudod mutatni? Csak így? -csettintett hitetlenkedve.
- Talán. Ha sikerül elérnem azt a tudatállapotot. De ne számíts filmbeillő látványra. Tényleg zsong a fejem. Keress a kesztyűtartóban valami apró és könnyű tárgyat, például egy zsebkendőt.
Cris izgatott kotorászásba kezdett. Volt ott minden; legfőképp lő-és szúrófegyverek, álcázási kellékek, baseball sapka, szemüveg, miegymás. Végül egy vaskos bankjegy guriga akadt kezébe. Kihúzott belőle egy 10 euróst.
- A súlya jó, méretileg határeset. Tegyünk egy próbát. -azzal leállította a motort egy üres üzlethelyiség előtt, s megkezdte az átszellemülést. Előbb csak meredten bámulta a tenyerébe fektetett papírdarabot, aztán lehunyta szemeit, s jól hallhatóan szívta tele tüdejét levegővel, hogy kiürítse gondolatait. A Harland fiú dermedten, lélegzetvisszafojtva figyelt. A műszerfal adta gyér fények ellenére is jól látszott, ahogy Hero vonásai egyre jobban ellazultak, szempillája sem rebbent, lassan már csak egy üres testnek tűnt. Cris meg is feledkezett róla, hogy egy gyilkos nindzsa mellett ül. És aztán a bankó sarka fellebbent, alig észrevehetően. Egy darabig megint semmi nem történt. Percek araszoltak tova. Végül pár centire megemelkedett az egész és finoman rezgő tenyere felett kezdett imbolyogni. Egyre feljebb, egészen szemmagasságig emelkedett. Cristoph megbizonyosodhatott róla, ez bizony nem csalás, nem ámítás. Akármi is ez, egy biztos: rémisztően igazi. Heronak váratlanul összeszaladt a szemöldöke, mintha egy váratlan gondolat szabotálta volna elnémított elméjét. Rugóként pattantak ki szemei, tekintete összeütközött a révületbe esett Harlandéval. A ringatózva lebegő papírpénz fogta magát és egyetlen gyors mozdulattal galacsinná töpörödött, majd leesett valahova az ülések alá.
- Mondtam, hogy csak egy ócska trükk lesz -engedte le kezét irritált arccal, majd megrántotta fejét, mintha egy rossz látomást akart volna elhessegetni. Mentálisan kimerültnek látszott.
- Ilyesmi hogy lehetséges? Ezt nem lehet csak úgy megtanulni, jól mondom? Már így születettél? Hogy jöttél rá, hogy ilyen képességet birtokolsz? Hogy csinálod? Rákoncentrálsz és paff, megtörténik? -hadarta kérdéseit. Ezra legszívesebben befogta volna a száját, de belátta, hogy teljesen jogosak a Harland fiúban felmerülő kérdések.
- A szervezetnek arra nincs erőforrása, hogy a pszichokinézist kutassa. Az egyelőre még az emberiségen is túlmutat. Hogy mikor derült fény először a különös erőre? Az egy hosszú, bonyolult és sötét történet, amit talán egyszer majd, egy másik alkalommal elmesélek. Ez a képesség semmit nem érne, ha a Hurokba kerülésemkor nem kezdenek el nekem agykontroll technikákat tanítani. Ez a tudás a végtelenségig fejleszthető. Amit az előbb láttál, 10 évnyi kemény fejmunka eredménye. Sajnos még csak makroszinten megy, és csak ilyen pillekönnyű tárgyakkal. Egyszer sikerült egy bögrét kemény 2 centivel odébb tolni. Az, hogy ma egy széket hajítottam odébb, ráadásul teljesen akaratlanul, számomra is különös.
- Akkor nem lehet, hogy csak rosszul közelítettél az erődhöz, és végig ott volt benned a nagyobb potenciál?
- Megeshet. De fogalmam sincs hogy csináltam. Még csak nem is fókuszáltam, teljesen máshol jártak a gondolataim. Nem mondanám, hogy összeszedett voltam.
- Te meg a szétszórtság? Ez nekem új. Mire gondoltál abban a pillanatban? Dühös voltál, igaz?
- Nem is kicsit. Alapból rossz hanglatban voltam, és a tény, hogy te mégjobban fel tudtál húzni, csak még dühösebbé tett.
- Szóval az utálat a kulcs?
- Nem. Nem az utálat -hajtott ki az útra, átmenet nélkül váltva sétakocsikázó módból szélvész tempóba, melybe a csodajárgány észrevehetetlen átmenettel simult- Pont az a bajom, hogy nem tudlak utálni, akármennyire is akarom.
- Igazán? Hát akkor nem szeretném megtapasztalni, milyen ha tényleg utálsz valakit -vigyorodott el jókedv híján. Hero elnyomott egy halk kis kuncogást, de gyorsan vissza is komolyodott.
- Örülök, hogy viccesnek találod -emelte égnek szemeit Harland- Szerinted meddig lehetne fokozni? Mármint az erődet vagy midet. Van határ?
- Az emberi mivoltom a határ. Már ha emberből vagyok, ugyebár -húzta száját féloldalas mosolyféleségre.
- Na ja, már ha emberből... Oké, megpróbálom ezt az egészet most félretenni egy kis időre, hogy megkérdezzem: Ninára miért pöccentél be? Elképzelni sem tudom, mi történt.
- Mindig pont ott van, ahol épp elintéznivalóm lenne. Nem tűnt még fel, hogy a csaj és a baj kéz a kézben jár? Nincsenek számodra jó híreim -szorította össze szögletes állkapcsát. Miközben beavatta Crist az események részleteibe, rá kellett jönnie, hogy nincs értelme tovább büntetnie se őt, se saját magát. Könnyen lehet, hogy ő volt az egyetlen, aki ismerte a Hurok előtti, eredeti arcát. S most, hogy a maszk mögé bújt gyilkost is ismeri, még mindig ragaszkodik barátságához. Mi ez, ha nem egy életre-halálra szóló kötelék?
- Nem tudom elképzelni, honnan bányászta elő a nevedet. Liam szimatolta ki mégis? Mikor, hogyan...?
- Az már mindegy. Nina tudja ki vagyok és ezen a ponton már biztos nem fog leállni.
- Ő az a magányos harcos típus, tutira nem avat be senkit, nem szeret csapatban játszani. Egyedül pedig mit árthat nekünk?
- Kiszámíthatatlanok a lépései. Lebecsültem őt. Folyamatosan szemmel tartottuk, és semmi jel nem utalt arra, jutott volna bármerre is a bosszúhadjáratával. Kórházba küldtük a haverját is, úgy tűnt visszavonult. Erre ma az arcomba vágja a nevem. Csak az a baj, hogy nagyon sajátos helyzetben van. A Hurok ellen ténykedik gőzerővel, mégis ártatlan a maga módján. Hajszál híján kiiktattam őt, de... nem tehettem, mert pont olyan kivételezett a főnöknél, mint te.
- Várj! Te tényleg lelőtted volna őt, ha rajtad múlik? -Cris döbbenetében ujjai közé szorította orrnyergét. Nem akarta hallani a választ.
- Nem szívesen, de megtettem volna. Nem kérem, hogy érts meg, hiszen még nem ismered a múltamat. A gond az, hogy Nina tudja, hogy Ezra Theron és Christoph Harland barátságban állnak.
- Már nagyon kíváncsi vagyok ki lehet a góré és mi okból kifolyólag szimpatizál ily mértékben Ninával. Na meg velem.
- Ő mindenkiről mindent tud, előtte nincs titok. Próbálja úgy mozgatni a szálakat, hogy lehetőleg ártatlanok ne sérüljenek, de ma ő is belátta: vészhelyzet van Nina Horan bosszantó kotnyelessége miatt! A lánynak fogalma sincs, mit csinál! Ha elszivárog valahogy az infó, miszerint Ezra Theron él és a többi, engem az alvilág teljes erőbedobással le akar majd vadászni. Az alvilág azon részére gondolok, amelynek a rendőrség legfelsőbb szintjein is vannak emberei. Akiket próbálunk leleplezni. Az olyanok pedig ha csak megneszelik, hogy közöd van a Hurokhoz, kérdezés nélkül lemészárolják a családodat és téged is. Hogy honnan tudom? A bőrömön tapasztaltam. Így kerültem ide. Felfogod mit mondok? Én most nem a saját életemről beszélek, azt már jó ideje nem féltem. Grace-ről van szó. Ő a legfontosabb. Nem tehetem ki semmiféle borzalomnak, nem érdemli meg, nem bírná ki. Normális életet akarok neki biztosítani, nem olyat, amit én választottam. Meg kell védenem, bármi áron.
- Megértettem, Hero, tényleg. És nagyon sajnálom, hogy elvesztettétek a nagymamátokat. Gracie belevaló kislány, biztosan szépen helyrerázódik majd.
- Nem, te nem láttad a kis arcát. Teljesen összetört a szíve. És én ebben a nehéz időben sem tudok vele lenni. Persze hogy úgy érzi, mindenki elhagyta őt.
- Én is láttam egy gyásztól szenvedő lány arcát. Szerinted az a lány nem érdemel egy normális életet, mindazok után, amin keresztülment?
- Azért mondod, mert szereted.
- Ahogy te is a húgodat.
- Cristoph, ne keverd össze a kettőt! Grace a testvérem. Neki csak én vagyok. Nina meg a te gimis plátóid, egy szimpi, de idegesítő kiscsaj, aki magának keresi a bajt.
- Igen kamaszként bálványoztam, de azóta már sokkal többről van szó. Megismertem őt, és az a lány bámulatos! Minden fantáziát felülmúl bátorsága, ereje. Ha te is rájönnél, milyen ő igazából, eszedbe sem jutna ártani neki. Figyelj Ezra, ő ismeri a te kevésbé marcona Louis-arcodat, mi több, valamiért ragaszkodik Louishoz, csak azért mert vele élt le egy évet álmában. Neki Louis egyfajta valóság volt és gyanítom romantikus szálakkal teleszőtt sztori volt, mert miatta Floydot sem tudta már szeretni.
- Sajnálatos, ami vele történt, de nem változtat a mi problémánkon.
- Jó, szóval megint oda lyukadtunk ki, hogy majd ti eldöntitek, hogy élhet-e. És mi lesz a nálunk bujkáló Roberttel? Ők átlagon felülien jó emberek! Öldöklés helyett megoldást kell találni!
- Én is ilyen naivan kezdtem. Azóta már beláttam, egy pisztolygolyó sokszor az egyetlen megoldás.
- De te elsősorban életeket mentesz! -szörnyülködött megnyúlt arccal.
- Van, akit nem lehet megmenteni.
- Látod, ebben igazad van -csóválta fejét a Fürtös lesajnálóan, majd kedveszegetten az ablaka fele fordult. Némi szótlanság után, fejében megfogalmazódott gondolata automatikusan kiszökött száján- Idefigyelj Ezra Theron! Tudd meg, hogy én egyáltalán nem haragszom rád, pedig nagyon sokszor bántottál és azt is tudtam, hogy szándékosan. Mégsem tudtam rád igazi gyűlölettel gondolni egyszer sem. Helyette téptem a hajam és ahogy ti mondtátok "hisztiztem". Tojok rá mit tettél és mit nem, hogy mi tapad a kezedhez, hogy varázsolsz-e, te te vagy, mindig az az Ezra maradsz, akit mindentől függetlenül szeretek. Rég megbocsájtottam mindent. Ilyen defektes a szívem, most mit csináljak.
Ezra kissé megilletődve bámult Cris őszinte zöld szemeibe.
- Fátylat borítani ennyi szarságra?
- Nem hazudtam, amikor kilencedikben kijelentettem, te leszel örökre a legjobb barátom. Sok hülyeséget tudok összehordani, de ilyen mondatokat nem dobálok ok nélkül, tudhatnád.
Hero zavarában visszafordította tekintetét az útra. Képtelen volt kiengedni érzelmeit, s azt mondani: nekem is vagy a legjobb barátom.
A hatásszünet után Cris hozzátette: - De ha kinyírod Ninát, azt sosem bocsájtom meg neked. Soha.
- Értem -bólogatott elmerengést színlelve- Nem baj, ha kapcsolok egy kis rhythm and bluest?
- Számított bármikor is, én mit akarok? Te vagy a főnök, nem? -rántott vállat- Viszont lassan hazamennék.
- Hol laksz?
- Mintha nem tudnád! A Hastingsben.
- Az elit lakónegyed a Charlotta Quay utcában -bólintott elismerően.
- Bejött az élet. E téren legalábbis -sóhajtott a fürtös.
Az út hátralevő részében, kínos csendben hallgatták az andalító R'n'B-t. Amikor Cris kiszállt a kocsiból a lélektelen utcára, Hero utánaszólt:
- Hé, Kocka!
- Hm?
- Most mondom és többször nem: lenyűgöztél a Non Plus Ultrás szerepléseddel. Majd megpróbálok méltó lenni a barátságodra, amiből te csillagos ötösre doktoráltál.
- Kevés vagy ahhoz, hogy elérd, lemondjak rólad -vigyorodott el cinkosan, és tisztán érezte, ahogy kalitkába zárt madarak szabadulnak ki mellkasában. Örömében aligha jött álom a szemére.
A másnap reggel kevesek számára kezdődött nyugodtan. Mindenkit az elmúlt éjjel kísértett.
Alex megszeppent kisfiú volt, hozzá nem illő udvariassággal köszönt a bejárónőnek, a kertésznek, Cesarnak. Nem játszott kiskirályt, nem kérte a reggelit az ágyba. Csak elszívott pár szál cigarettát, aztán felöltötte sikkjét. Úgy döntött, rajta most csak szívszerelme segíthet; vadító sárga Ferrarijába pattant.
Amanda Harland is rossz gyomorral ébredt. Legfőképpen saját ostobasága miatt. A pasas, akiért napról napra hevesebben lobogott szíve, kerülte őt, amilyen messzire csak lehet. Cesarnak minden oka megvolt, hogy az elhidegültet játssza.
Delion a sokkoló események után képtelen lett volna egyedül tölteni az éjszakát a lakásában. Nina felajánlotta, hogy nála alszik. Reggel némán, kialvatlanságtól gyűrött arccal kavargatták a kávét, egymás arcába bámulva. Végül a szókimondó szőke csak kibökte.
- Ugye tudod, hogy ez kivételesen nem az én hibám volt?
- Jó, beismerem -sóhajtott fel Delion gondterhelten, majd kenyérmorzsák pöckölésébe kezdett.
- Miféle taxisofőr az ilyen, aki nem oda viszi az utasát, ahova kéri? -morgott tovább a szőke.
- Mit gondolsz, miért vagyok France informátora? Ilyen környékekről szerzem a pletyiket. Különben is! Nem lett volna semmi baj, ha te nem bőszíted fel azt a csávót! Az megvan, hogy majdnem meghaltál?
- Homályosan -gúnyolódott- Nem kell részt venned ebben az egészben! Nem kényszerített senki! Ha ez sok, még most szállj ki! -dobta félre a kiskanalat, majd az ajtó fele vette az irányt.
- Nyugi, nem kell kétszer mondanod! Tudod, nekem kedves az életem! Játszd csak ezt a magányos revolver szerepet, amíg a rosszarcúak meg nem unják. A temetésedre azért meghívsz? -válaszolta ingerülten, majd lepett arccal meredt a combján pihenő mobilra- Várj! Cristoph hív! Mit csináljak?! -meredt már az ajtókilincset szorongató Ninára.
- Például vedd fel? -forgatta meg szemeit. Egy kicsit sem tudott most a Cristoph című fejezetre koncentrálni. Állati feszült volt attól, hogy elárulta magát a maszkos előtt. De legalább kiderült, hogy Liam információja holtbiztos. Telibe is talált. De ennél jobban frusztrálta egy másik dolog...
Delion a sokadik csörgést kivárva, az izgalomtól kipirulva kapta fülére a telefont.
Delion a sokadik csörgést kivárva, az izgalomtól kipirulva kapta fülére a telefont.
- Hé, Cris! Mizu? -szólt bele megremegő hangon, sikertelenül adva a lazát. Közben felpattant a konyhaszékről és céltalanul bolyongani kezdett a garzonban- Komolyan? Tyű! Nem semmi! A Hastingsben? Nem is tudom, mit csinálok ma. Szabadnapos vagyok. Ó. Tartsd egy pillanatra, csöngetettek -azzal eltakarta a készülék alján elhelyezkedő mikrofont. Segítségkérően rohant az ajtóban vesztegelő lányhoz.
- Találkozni akar. Nem randi, de érted! Tök gyanús ez nekem. Pár napja összefutottunk. De most mit akar? Mit csináljak? Nem akarok vele beszélgetni. Főleg, hogy tudjuk-kik közé tartozik. Szóval ha úgy vesszük, ő is bűnöző. Mert hát az!
- Találkozz vele! -erősködött Nina visszafogott hangerőn.
- De...-kapott homlokához Lio.
- Semmi de! Minél többet tudunk róluk, róla, annál jobb.
- A francba is! Oké -szívta be mélyen a levegőt, majd füléhez emelte a mobilt- Bocs, itt vagyok! Hol is tartottunk? Ja, a ma este? Miért is ne? Nálad? Ja, nem azért...de, de, jó lesz! Charlotta Quay 9, megjegyeztem. Rendben. Szia!
Amint bontották a vonalat Delion teljesen megkergült, legalábbis Nina így jellemezte mániás állapotát. Ennek ellenére megkísérelte a lelkére kötni a játékszabályokat...több-kevesebb sikerrel.
- Próbáld meg őt a lehető legobjektívebben szemlélni. Bár ahogy elnézlek, ez nehéz lesz. Te még mindig odavagy érte, tőle. Eltaláltam?
- Engem nem érdekel Cristoph, oké? Komolyan. Teljesen ki vagyok bukva rá. Hogy vehet részt ebben a borzalomban? Még az is lehet, hogy ő is erőszakos, mint azok a jelmezesek.
- Nem, biztos nem. Annyira azért ismerem.
- Bocs, de a te ítélőképességed a tegnapi után nem mérvadó.
- Figyelj, a nyakamat rá, hogy Cris a legyet sem meri lecsapni!
- Szuper! És mi a garancia, hogy amint belépek a lakásába, nem az a gyilkos fog ott várni? Lehet, hogy csapda. Lehet, hogy tudják, hogy neked segítek. Illetve, hogy segíteni szándékozok.
Nina ezen elgondolkodott egy kicsit. Végül vállat rántott. Teljesen tanácstalan volt. Nem kényszeríthetett másokat veszélybe, csak azért, mert rá már hatástalan volt.
- Igazad van, Lio. Komolyan. Látod, megint elkapott a hév! Tényleg ne hallgass rám! Én magam sem értem, tulajdonképpen mit is csinálok. Tégy megérzésed szerint, benned még működik a józan ész! Csak egy telefonodba kerül és lemondhatod az estét. Ha bármi van, hívj nyugodtan, de nekem most mennem kell.
- Mikor meséljük el France-nek?
- Majd értekezek vele. Te csak írd a blogodat vagy midet, próbáld meg feldolgozni a kalandunkat.
- Átgondolom, mihez is kezdjek -bólogatott.
- Pá! -slisszant ki Nina az ajtón.
Egy DART megállóba igyekezett, egészen addig, amíg a zebrán majdnem elcsapta egy feltűnően sárga sportautó. Nem sok Ferrari száguldozik Dublin utcáin. Dübörgő motorhang, 2x2 kipufogó, lapos, földön kúszó karosszéria, öntelten csibészes tekintetű suhanc a volánnál. Ahogy eltépett a lány mellett, már csikordultak is a fékek, kigyúltak a vörös féklámpák. Kit érdekel a KRESZ: a sofőr hátratolatott és zebra kellős közepén megállt; mi sem természetesebb. A lassan leereszkedő ablakból összetéveszthetetlen hang szólt ki.
- Hé gyönyörűm! Hova ilyen sietősen? Ráadásul gyalog, mint a pornép. Pattanjon be mellém!
A filmbeillő álomjárgányt szitkozódva kerülgették a gyalogosok, szatyros nénik rikácsoltak feleslegesen. Nina sietve huppant be a majdnem fekvőhelyzetű ülésbe. Az esze is megállt; először a jövőből származó kocsibelsőtől, aztán az utazás élményétől.
- Soha többet nem vágyok vidámparkba, hajóra, lóra, motorra. Ez a kocsi tényleg nem viccel.
Alex Harland csak vigyorgott a lány ámulásán. Úgy csinált, mintha mi sem lenne evidensebb a ténynél, hogy egy ilyen luxusjármű birtokában van. De azért csak feltűnt Ninának is, hogy elmaradnak a pajzán beszólások, az öntömjénező félmondatok, hogy hiányzik a huncut csillogás a zöld szemekből. Alex nagyon nehezen akarta elárulni, miért ilyen visszafogott, de egy lány unszolásának sosem állhatott ellen. Elmesélte, hogy úszta meg a tegnap estét. Nina kezdett belezavarodni az egészbe; nem fért össze fejében a harag és a hála, amit egyszerre érzett a maszkosok iránt.
- Kösz a potyafuvart! -paskolta meg a fiú vállát.
- Bármikor máskor is! Jöhetnél gyakrabban is arra mifelénk -kukucskált ki tükrös pilóta szemüvege mögül.
- Majd egyszer csak betoppanok, ha olyanom lesz.
- Ha addig nem is, majd Cristoph szülinapi zsúrján találkozunk.
Nina próbálta leplezni, hogy nincs képben. Alex sumák módon mosolygott; egyre jobban izgatta fantáziáját, vajon mi folyik a bátyja és a szöszi között?
- Azt ne mondd, hogy nem kaptál meghívót! Ne foglalkozz vele, az én meghívottam vagy! Jövőhét péntek, Charlotta Quay 9.
- Kösz mindent, Alexandrosz! -csapta be maga után a keskeny, szárnyszerű kocsiajtót- Ne felejts el néha a fékre is rálépni! -intett búcsút. Legnagyobb örömére egy kicsit sem foglalkoztatta az említett buli, ripsz-ropsz elengedte Cristoph gondolatát. Persze, mert valaki más volt ma az ügyeletes agycincáló.
- Kösz a potyafuvart! -paskolta meg a fiú vállát.
- Bármikor máskor is! Jöhetnél gyakrabban is arra mifelénk -kukucskált ki tükrös pilóta szemüvege mögül.
- Majd egyszer csak betoppanok, ha olyanom lesz.
- Ha addig nem is, majd Cristoph szülinapi zsúrján találkozunk.
Nina próbálta leplezni, hogy nincs képben. Alex sumák módon mosolygott; egyre jobban izgatta fantáziáját, vajon mi folyik a bátyja és a szöszi között?
- Azt ne mondd, hogy nem kaptál meghívót! Ne foglalkozz vele, az én meghívottam vagy! Jövőhét péntek, Charlotta Quay 9.
- Kösz mindent, Alexandrosz! -csapta be maga után a keskeny, szárnyszerű kocsiajtót- Ne felejts el néha a fékre is rálépni! -intett búcsút. Legnagyobb örömére egy kicsit sem foglalkoztatta az említett buli, ripsz-ropsz elengedte Cristoph gondolatát. Persze, mert valaki más volt ma az ügyeletes agycincáló.
Amikor Hero hazahozott és beléptem az ajtón, nem tagadom, nem szégyellem; eszelősen picsogni kezdtem. Ki kellett engednem végre. Azt hiszem egy részem megkönnyebbült.
Szóval hiába voltam félig piás, félig leszedált, agyam még pörgött, mint a búgócsiga. Odahúztam királyi méretű matracomat az üvegfalhoz, elhasaltam, és laptopom otthonos légkörében próbáltam emésztgetni. Nem ment túl jól, mivel valljuk be, eddig ez a mai volt a legmeredekebb. Hiszen természetfeletti élményben volt részem, és ez sokkal mélyebben megrengetett, mint amikor bicskát döftek a lábamba. Pedig az sem volt kéjutazás. Úgy próbáltam meg elterelni gondolataimat, hogy Delion egyszer már feltört Facebook és e-mail fiókjában kutakodtam, hátha rábukkanok egy hasznos beszélgetésre, félmondatra. A plafon bámulásánál ez is jobb. Gondoltam egyszer majdcsak reggel lesz.
Hát lett. Méghozzá pocsék. Mondhatom marha jól aludtam... kár volt becsukni a szemem. Levegőben szálldosó tárgyakról, szíven lőtt szőke lányokról álmodtam. Egy egész délelőttbe telt, mire valamelyest összeszedtem magam. Vegyes-heves érzelmek kavarogtak bennem. Volt miért örülni, volt miért egyre komolyabban aggódni. Hosszú percekig bámultam magam a tükörben, a mosdókagyló peremének támaszkodva. Próbáltam fontossági listát állítani fejemben. Nem ment. Végül a jó öreg figyelemlekötés mellett döntöttem; a Volvóba szálltam, zenével töltöttem be fülcimpáimat, és lakás felszerelési körútra indultam. Mígnem egy ismeretlen szám hívott. Nem hittem volna, hogy Hero lesz az. Feladata volt számomra, amit gyűlöltem és imádtam egyszerre. Tudtam, hogy nem helyes, amit tenni készülök, mégis égtem a vágytól, hogy belevágjak. Aztán Deliont tárcsáztam. Randi lefixálva. Könnyebben és gyorsabban ment, mint vártam. Hihetőnek akartam tűnni, ezért kerestem egy receptet a neten, bevásároltam hozzá, beleértve tányérokat és evőeszközöket is, majd anyai távsegítséggel összekutyultam valami egészen étvágygerjesztőt. A kaja kisült, de hogy az estéből mi fog...?
- Te komolyan vacsorát csináltál neki? Nem estél kicsit túlzásba? -kérdezte Georga a telefonban.
- Bízd ide, a színészet az én asztalom, és úgy terítek meg rajta, ahogy akarok. Egyébként nem hinném, hogy nehéz dolgom lesz, mert a lány régen rendesen odavolt értem. Csak újra lángra kell lobbantani.
- Megnézem a hamuból hogy csinálsz te tüzet -nevetgélt az amazon. Értettem a viccet, de nem értékeltem. Titkon nagyon is izgultam az este miatt.
- Figyelj, segítened kéne valamiben.
- Na mesélj!
- Ki kéne szúrnod a kocsigumiját. Talán rá tudom venni, hogy nálam aludjon, és akkor onnantól sínen vagyok -tettem le a tányérokat a pultra.
- Hű, öregem, kisebb arccal! A megfektetés nem volt a feladat része. Bár bejön ez az ajtót berúgós Cristoph.
- Ha más nem, elvontatom az autót egy szervizbe, őt pedig hazafuvarozom. Nagyon hálás lesz majd.
- Csináld, ahogy akarod, csak deríts ki róla mindent! Tudnunk kell, hogy van-e valami köze a szőkéd ügyletéhez. És lehetőleg a koponyádban levő agyaddal gondolkodj.
- Kac-kac, én azzal szoktam! Amúgy csak szólok, ez nem egy pár órás meló. Beletelhet egy-két hétbe. Komoly színházat kell csinálnom, és csak úgy fog megbízni bennem, ha mindenemet bevetem. Többek között az őszinteségemet. A nők egyből kiszúrják a hazugságot.
- Ácsi! Mit akarsz elmondani neki?
- Egyelőre semmit. De ha kiderül, hogy sejt rólam valamit, nem fogok tagadni.
- Okosan! Vészhelyzet esetén morzézz! De bízok benned. Nem fogod elszúrni.
- Nem hiszek a fülemnek! Kösz!
- Jó randit! -búcsúzott Georga.
- Úgy legyen!
41 - Ha már baj, jöjjön csőstül!
Tudhattam volna. Ha drága szülőanyám hozzáfog valamihez, nem tököl, olyan eltökélt. Vagyis: egy nap elég volt neki ahhoz, hogy találjon nekem egy lakást. Valójában nem egyet, hármat. "Már most tudom, melyiket fogod választani, és azt is, hogy oda meg vissza leszel érte. Még ma meg kellene nézned, mert lehet, hogy holnapra elkel." -közölte lelkesen a telefonban. Így hát hátrahagytam a LOOP-ot, kocsiba pattantam és felvettem anyát a Grafton streetnél.
- Te jószagú kelkáposzta! -öleltem meg üdvözlésképpen, közben pedig fülig szaladt a szám.
- Mi az? -kérdezte kirobbanó jókedvvel, s a hajamba túrt.
- Rossz kedvűen, fáradtan is magával ragadó jelenség vagy, de most?! Már messziről érezni, hogy valami nagyon rendben van veled. Ragyogsz, szikrázol, tündökölsz, folytassam?
- Nem fogod elhinni, ha azt mondom, hogy szimplán a jobbik lábammal keltem fel.
- Hát nem! Úgyhogy kivele! Valami jó hír? Leárazott Vuitton táska? Titkos hódoló? -faggattam csillogó barna szemeit figyelve. A hipnotizáló tekintetéről akaratom ellenére is Delion arca villant eszembe.
- Az ilyen vénasszonyoknak már nincsenek titkos hódolóik -legyintet sejtelmesen mosolyogva. Tudtam, hogy beletrafáltam, pasi lesz a dologban. A lüktető sétálóutca forgatagába vetettük magunkat, turistacsoportokat kerülgetve.
- Miért erre jövünk? -kérdeztem a fenségesen vonuló nőt, majd összeütközött a vállunk egy fickóval- Jaj, elnézést! -emeltem fel a kezem.
- Azért, mert erre rövidebb. Kocsival egy rémálom lenne kivárni a sok piros lámpát.
- Én még szerintem sosem láttalak ennyire önfeledtnek. Netán kibékültél Philippel? Nem, az biztos nem -töprengtem hangosan- Egy új pacák van láthatáron?
Anya hagyta, hogy magammal barkóbázzak. És folyamatosan kuncogott. Csak úgy fürdőzött a napfényben és a boldogságban, olyannak látszott, mint akit ma nem lehet kihozni a sodrából.
- Jaj ne. Ugye nem? -fogtam meg csuklóját- Ugye nem apa az?
- Ne hülyéskedj! -rázta meg fejét égnek emelt szemekkel.
- Akkor szabad a gazda!
Édesanyámból persze semmit nem sikerült kiszednem. Hiába mondta, hogy már csak megint élénk a fantáziám, biztos vagyok benne, hogy titkolózik. De ki fogom deríteni ki miatt tündököl újra a család királynője, mert köztudottan egy minden lében kanálkészlet vagyok.
Az ingatlan minden vágyamat felülmúlja. Az elhelyezkedése ideális, mert bár a nyüzsgő városközpontban helyezkedik el, csendesebb kis utcák határolják. Az újépítésű apartman-komplexum egyik legfelső emeleti gyöngyszeme ez a loft. Az ingatlanügynök vezet minket körbe és bőséges információáradatot zúdít ránk. Az eladási ár mondjuk nem karcsú, mi több, egy vagyon. Amikor beléptünk a 8 ponton záródó, dupla falú, golyóálló páncélajtón, rögtön meg is értettem, miért. Elakad a szavam. Először a közel 6 méteres belmagasság és az elképesztő kilátás üt szíven.
- Azt szabad megkérdeznem, mégis miféle ember a tulaj? -kopogtatja meg anyám a vaskos ajtószárnyat. Tisztességes, jómódú üzletember, mi más, jött a válasz. Ki ne szeretne biztosra menni? Igazából én is nyugodtabban csicsikálnék egy ilyen ajtó mögött, főleg, hogy az új munkám nem teljesen veszélytelen... A szürke öltönyös pasas tovább mesél, miközben én lenyűgözve totyogok körbe-körbe.
- A tulajdonos örökre a tengerentúlra költözik. Két napja jelezte, hogy túladna a lakáson, és azóta óránként jönnek az érdeklődő telefonok. Úgyhogy nincs sok idő vacillálni -közli unottan a mobilját nyomkodva. Már amikor beléptem, tudtam. Szerelem első látásra. Anyám jobban ismer, mint én saját magamat.
- Egy perc elég lesz -biztosítom vigyorogva, mire anya sürgetően félrehúz.
- Biztos vagy benne? Ez rengeteg pénz, Cris! -markol vállamba a nyomatékosság kedvéért.
- Édes vagy, hogy félted a pénzem, de ne tedd! Ha majd esetleg nem akarok itt lakni többé, bérbe adom. Remek befektetés, te magad is mondtad! Ráadásul egy ilyen építésű ingatlan?! Ilyen helyen?! Igazi jolly joker!
- Ha engednéd, beszállnék az árba.
- Tudod, hogy nem engedem. Nagykisfiú vagyok már. Te pedig egy istennő, amiért megtaláltad a tökéletes Cris-kecót! -csókoltam homlokon, amitől mindig elmosolyodik. Enyém lett a kéró. Hihetetlen érzés. A vásárláshoz nagyban hozzájárult LOOP-beli életem is, így nem kell napi szinten valami füllentéssel előállnom, hol voltam, hova megyek, és nem kell a szúrt sérülésemből eredő sántítást sem "jelentéktelen színházi balesetnek" bagatellizálni. Mindazonáltal remélem nem lesz rendszeres a lesérülés...
Készpénzes előleg ellenében pár órán belül már a kezemben csörögtek a kulcsok. Néhány szignó választ el, hogy hivatalos legyen a dolog. Igen, így fogom hívni: Criskecó. Egyébként nem teljesen bútortalan, de közel sincs berendezve. Viszont ha az anyád a kontinens egyik legismertebb és legszenvedélyesebb enteriőr tervezője, nincs miért aggódni. Spontán anya-fia nap kerekedett a délutánból, és sorra jártuk Dublin összes bútor- és barkácsáruházát. Közben kibeszéltük az élet nagy dolgait, például az aktuális Nina Horan mutatványt a tizedik emeleti ablakban. Anya mesélt a hamarosan induló házátalakítós műsor kulisszatitkairól is, melyben közreműködik, én meg meséltem neki valakiről, aki csak nem hagyott nyugodni; nem és nem: Ms. Delion Clark.
Fogalmam sincs mi volt ebben a Delion nevű lányban, de mintha már előző életünkben is ismertük volna egymást. Első blikkre nem is gondoltam, hogy ott rezeg majd köztünk az a bizonyos hullámhossz. Pedig nem sokban hasonlítottunk. Ő szeretett mesélni magáról, én kevésbé. Este jött is értem, ahogy ígérte, France viszont hullafáradtságra hivatkozva lemondta a traccspartit. Gond egy szál sem, volt egy pörgős nyelvű taxisofőröm. Delion egy vérbeli 21. századi fiatal volt, életének szerves részét képezte az online lét, 5 percenként ellenőrizte a közösségi oldalait, vezetés közben fél kézzel mindig az okostelefonján pötyögött, vloggerekről, netes vírustrendekről, mémekről meg lájkmaffiáról beszélt. Van egy blogja is, ahol megrögzötten közzéteszi napi élményeit, persze név nélkül, és még így is 200 embert érdekel az anonim napló. Már kezdtem azt hinni, hogy ez a csaj a virtuális világban éli a valóságát, de aztán kiderült, hogy van neki rendes hobbija is. Fest, rajzol, mindennel, ami fog. Bár olykor meglehetősen hadart és csapongott a témák között, valamiért mégis jó volt hallgatni őt. Még mielőtt teljesen behálózhatott volna személyisége, megpróbáltam katonásabban gondolkozni, és szem előtt tartani, hogy nem a barátkozás a cél, Delion elsősorban mint titkos informátor segíti küldetésünket. Ilyen rövid ismeretség után senkiben sem szokásom megbízni, mégis, ezekben a kakaóbarna szemekben volt valami rendíthetetlenül mély és igazi. Ráadásul kiejtette a száján a kulcsnevet. Máris összefonódott sorsunk, tudtam.
- France szerint jóban vagy a híres Harlandékkal. Akkor te is ismered Cristoph Harlandot? -kérdezte teljesen megváltozott hanglejtéssel; sokkal lassabban, gondosabban megformálva a szavakat. Szóval újra ott kötöttünk ki, ami elől menekülni próbáltam; a személyes érintettség.
- Ismerem, futólag. Miért? -böktem ki nagy nehezen, ami Delionnak is feltűnt, lévén, hogy nem vak és nem süket.
- Borowski azt mondta, faggassalak ki, mi a helyzet veletek. Miért, mi, kérdeztem. De nem árult el semmit. Elég gyanúsan viselkedett. Szóval?
- Mire vagy kíváncsi? A jelenünkre? Mert olyanunk nincs. Nem tartjuk a kapcsolatot.
- Mi van a múltatokkal? -kérdezte félve és zavartan, majd kisvártatva hozzátette- Ti jártatok? -Közben megálltunk egy McDrive-nál két kóláért meg két sajtburgerért. Amíg Delion bediktálta az automatának a rendelésünket, nyertem egy kis időt, hogy megfogalmazzam mindazt, amivel Cristoph-fal való ügyemet jellemezni lehetne. Kissé megfeszült a csend, amíg a kajánkra vártunk. Aztán amikor megkaptuk, Lio az ölembe halmozta a papírdobozt és a két műanyag poharat. Kihajtottunk a külváros fele vezető útra, és folytattuk a cél nélküli kocsikázást.
- Nem jártunk, dehogy is. Hogy is mondják ezt... mi csak néha...
- Kavartatok? -kérdezte megkönnyebbülten.
- Ja, kavartunk -húztam össze szemöldököm a felrémlő eseményektől; így visszatekintve cseppet sem tűnik játéknak, amit mi annak gondoltunk és a végén most egyikünk sem nevet. Össze-vissza manipuláltuk egymást.
- Belőled aztán nem lehet semmit kihúzni -sóhajtott fel türelmetlenül- Miért vagytok fasírtban? Már ha abban vagytok. Érzel iránta valamit?
- Nem szerelemből szeretem őt, és ő sem engem. Ezt tisztáztuk egymással. Pont azért vagyunk fasírtban, mert mindenféle szerelmi sallang nélkül, pusztán csak féltjük egymást -kezdtem mesélésbe, és éreztem, hogy mivel a téma kicsit sem hagy hidegen, menten megered a nyelvem.
- Féltitek egymást? Mitől? Hogy érted ezt?
- Elmondok mindent, de előbb tudnom kell, téged mi köt a fürtöshöz.
Delion megpróbált önfeledten felnevetni, de csak egy feszült nyekergésre futotta. Kezdett végre izgalmasra fordulni a sajtburgert majszolós csevej.
- Engem már évek óta nem köt hozzá semmi. Az egyetem alatt bulicimborák voltunk, ez minden. Mindketten ugyanabba a nagy haveri társaságban mozogtunk. Hát így. Sztori vége -harapott a világ legkedveltebb gyorskajájába.
- Szóval ha jól értem ma már csak távoli ismerősök vagytok.
- Slussz -bólintott- Te biztos jobban ismered őt. Mit szeretsz benne? -habozásomra hozzátette- Őszintén!
- Majdnem mindent. Erőteljesen kedvelem kívül és belül. Hogy teljesen lökött, rendmániás, hogy egy igazi computer-einstein, a béna vicceit, ahogy gesztikulál, ahogy mosolyognak a zöld szemei, ahogy előadja laza srácot, de közben ott az aggodalom kutyus-tekintetében, az érzelmeit, az exhibicionizmusát. Ilyesmiket -szürcsöltem jégkockáktól hangos üdítőmbe.
Delion még az eddiginél is jobban elkomorodott. Már-már bánatosnak tűnt.
- Isteni a burger -jegyezte meg, csakhogy mondjon valamit.
- Tök mindegy, milyen jófej a srác -morogtam, amit eredetileg csak gondolatnak szántam- Egyre biztosabb, hogy teljes erőbedobással az ellenség csapatában játszik.
- Várj, mi!? -tette le a műszerfalra a körbeharapdált szendvicset.
- Remélem bízhatok benned! -fordultam felé nyomatékosításul. Lepetten bólogatott, majd elhallgattatta a halkan duruzsoló rádiót. -Az van, hogy az egyik fekete maszkos gyilkológép Cristoph legkedvesebb cimbije. Ez eddig piskóta, a durva az, hogy Cristoph is a titkos megtorlók bandájában sürgölődik, méghozzá utánozhatatlan hacker-tudományát bevetve.
A Honda élesen torpant meg alattunk, majd döccent egyet a kavicsos-törmelékes útszélen. Csak akkor tűnt fel, hol is vagyunk. Azaz, hogy "Hol is vagyunk?". Nem volt ismerős, de sanszos, hogy a város rettegett nyomor- és maffianegyedében. Éljen!
- Miért jöttél erre?! Lio! -emeltem feljebb a hangomat.
- Azt mondtad erre jöjjek! - ripakodott rám válaszul.
- Dehogy mondtam! -vetettem hátam az üléstámlának- Jó, hagyjuk. Rükverc.
- Én még emberben ekkorát nem csalódtam -motyogta maga elé, mint aki süket- Ezt egyszerűen nem néztem ki belőle -ráncolta homlokát, miközben a kormány bőrpikkelyes borítását kapargatta.
- Mit vagy úgy oda? -kérdeztem rá, hátha kiugrik végre a nyulacska a bokorból. Volt egy sejtésem kezdettől fogva, hogy ott lapul az a tapsifüles.
- Hogy úgy? Sehogy -meredt rám látványosan kitágult pupillákkal.
- Akkor meg? Mi van? Elsápadtál, sík ideg vagy. Én kiteregettem mindent. Te jössz! Neked sem olyan közömbös Harlandka?
- Bele voltam zúgva! Örülsz?
- Nem tudom. Örüljek?
- Bár sajnos nem volt köztünk soha semmi, én belebetegedtem a szerelembe. Színt vallottam neki, ő meg nagy ívben tett rá, majdnem hogy kiröhögött. Soha nem éreztem szánalmasabbnak magam. Aztán megcsúsztam kicsit a bánattól, kifordultam magamból, a séma tipikus. Aztán a fülébe jutott szegény lepattintott lány elzüllése, ezért felkeresett és megpróbált enyhíteni saját bűntudatán.
- Mire te?
- Mire én elküldtem egy melegebb éghajlatra. Aztán még jobban szenvedtem, amikor tényleg ment, és egészen Californiáig meg sem állt. Itt a snitt.
- És azóta? Mondd hogy kigyógyultál belőle!
- Ki, persze. Csak tudod, ez az egész sok éven át megpecsételte az életemet. Nehéz volt túltenni magam. Senki miatt nem akarok ennyit bőgni többé.
- Úgy legyen! -érintettem meg a vállát, mire elmosolyodott.
- Egy ölelés is belefér? -kérdezte könnyfátyolos tekintettel. Kikapcsoltam a biztonsági övemet és karjaimba zártam. Hálásan fogadta.
- Azt hiszem ezzel hivatalosan is összeismerkedtünk.
- Öribarik -nevetett fel tenyéréllel itatgatva könnyeit.
- De miért pont itt kellett megállnod? Induljunk! -javasoltam a hátborzongató sötétséget kémlelve. Paranoid érzések futkostak a hátamon.
- Mitől parázol? Egy lélek se jár erre -szipogta.
- Pont ez az. Lélek se. Tudod te itt hogy szokás? Ha gyanúsnak talál valaki, tüzet nyit rád az ablakból, probléma volt, nincs. Hidd el, tudom, mert apám zsaru volt.
- Az én anyám is.
- Komolyan beszélsz? Ezt eddig miért nem mondtad?
- Na jó, nekem levegő kell. Megbuggyanok -állította le Delion a motort - Csak egy perc.
- Mi? Megvesztél? Nem! Csukd vissza az ajtót, de rögtön! Levegő máshol is van! -kérleltem tőlem szokatlanul. Sajnos ha rosszat sejtek, mindig igazam van. Én barom meg addig szuggeráltam a visszapillantót, míg megjelent benne egy sötét sziluett. Tök mindegy, hogy ki az és mi a szándéka, nem tetszett, hogy a kocsi fele tartott. Méghozzá futólépésben! Delion még nálam is szuicidebb, ezt leszögezném. Nyugodtan fújkálta a cigifüstöt az ajtónak dőlve, pedig azt mondta levegő kell neki. Kipattantam, hogy rendre utasítsam és javasoljak egy tengerparti sétát a gettókirándulás helyett. Volt egy olyan fantáziadús megérzésem, hogy a vészesen közeledő alak menekül valaki elől és látván a Honda taxi táblácskáját, fuvarban reménykedik.
- Lio, van ott valaki, aki nem tetszik nekem. Menjünk légyszi! -pattantam ki a helyemről.
- Jól van már! Pedig azt beszélik te nagyon vakmerő és akcióhajhász vagy. Nos...
- Teszek rá mit beszélnek. Ma speciel már nincs kedvem több kalandhoz, elég volt.
Az alak hirtelen megtorpant, megfordult, majd durr-durr, annyi volt neki, eldőlt, mint egy öles fadarab. A három leadott lövés élesen tépte fel az éjjeli csendet. Az ütő megállt bennem, de gyanítom Lioban is, mert úgy bámult rám, mint aki magát az ördögöt látja éppen. Rögtön el is kezdett úristenezni, amikor az újabb dörrenés pár méterrel előttünk rázott meg egy kiszáradt cserjét.
- Indulhatunk végre, Lio drága? Csessze meg! -átkozódtam, miközben reflexből nyúltam a hónaljtokba a játékméretű pisztolyomért. Aligha lett volna értelme találomra belepuffogtatni a sötétbe, mégis betáraztam és rajtra készre állítottam a kicsikét. Egy egész golyózápor indult útjára a homokot csapkodva, s egyik-másik vérfagyasztóan közel ért cél. A négykerekű két oldalán is végigpattogott az ólom. Na ekkorra már tényleg teleszaladt a gatyám.
- Kússz a kocsi orrához! -sürgettem a sokkos lányt, akivel karöltve azt se tudtuk, hova bukjunk, merre dőljünk. Pár másodpercig szívinfarktus közeli állapotban lapultunk a porban, pattanásig feszült idegekkel. Hiába némult el a gépfegyver ropogása, nem mertünk rezzenni sem.
- Ez meg mi? -kapta hátra fejét Lio a mennydörgés szerű búgásra. Teljes íriszét felfalta pupillája.
- Motor -suttogtam- Ha elhúz mellettünk uzsgyi a kocsiba. Ugye nem golyóálló?
- Mit gondolsz?
A kétkerekű nem kapcsolta fel a fényszóróit, kedélyborzolóan mély hangjából ítélve csúcskategriás járgánynak tippeltem. Éjfekete árnyként repesztett el mellettünk, vastag porködöt vonva körénk. Látványosan farolással hatalmas körívet húzott a homokba, majd beparkolt a kocsi mögé. Mire feleszméltünk, a tetőtől talpig feketébe csomagolt fazon, várakozva ácsorgott a motorja mellett. Félszemmel kikukucskáltam a karosszéria mögül, majd Lio idegbajos pisszegése ellenére felegyenesedtem. Semmi mást nem láttam szemem előtt, csak a maszkot. Gondolkodás nélkül felrántottam pisztolyt tartó kezem.
Megint az a fölényes, torz kacaj fogadott...
Szép lassan lépkedtem felé, a fegyvercsövet célra tartva. Amikor a Honda csomagtartójához értem, még mindig nem mozdult. A harag ezer formája próbált hatalmába keríteni.
- Megint azért jöttél, hogy megments? -kérdeztem puskapor száraz torokkal.
- Megint megpróbálsz lelőni? -billentette oldalra a fejét. Már-már jókedvűnek tűnt.
- Egyszer majdcsak sikerül -rántottam meg a vállam, de aztán valamiért kitáraztam a Kimber Solot és visszatettem a hónom alá. Talán az előbbi golyózápor újrakezdi, és akkor kap a hátába párat.
- Megkérdezhetem mit keres két fiatal lány ilyenkor, errefelé? Netán a bajt?
- Az megtalál, nem kell keresni. Amúgy csak eltévedt a taxisofőr, még tanulja a jobb meg a balt. Szívesen csevegek gyilkosokkal, ne érts félre, de nincs jobb dolgod? Például ott egy hulla a bozótban, az előbb eresztettek bele három golyót.
- És nektek is szántak párat, ahogy látom -mutatott a lukmintás földre. Váratlanul levette kapucniját. Még sosem láttam anélkül. Dús, gesztenyeszínű haja, a menetszélnek hála, madárfészkesen meredt minden lehetséges irányba, mígnem egy gyakorlott mozdulattal összeterelte a tincseket. Arcának apróbb részleteit az éjszaka cinkosan bújtatta.
Indulni készült, nyilván levadászni a lövöldözőket. Majdnem fellendült a böhöm járgányra, amikor kicsúszott számon az, aminek nagyon nem kellett volna. De legalábbis semmiképp nem ott és nem akkor.
- Te vagy Ezra Theron, igaz? Nem létezik, hogy te legyél Cris legjobb barátja.
A kérdésre előbb félelmetes csend volt a válasz, miközben megdermedt a mozdulat közben, majd arra eszméltem fel, hogy némán elém szökken, erőszakosan a lökhárítónak passzíroz és gerincem ívbe feszül. Érzi azt az ember, ha esélye sincs. Éreztem. Az egésznek az előnye csak annyi volt, hogy végre testközelből láthattam a dermesztő kék tekintetet, ami mélyen a zsigereimbe hatolt. Tele volt indulattal és kiszámíthatatlansággal.
- Hát te tényleg nem érted? Nem tántorított el a kis barátod kórházba kerülése? Mégis tovább feszítetted a húrt? -sisteregte résnyire szűkített szemekkel, melyek szélén ettől szarkalábszerű ráncolódás jelent meg. Próbáltam uralkodni magamon, felfogni mi történik, de közben be akartam gyűjteni minden apró részletet. Meredten figyeltem pupillájának növekedését, hosszú szempilláinak rezgését, ahogy a maszk rugalmasan követte szája mozgását. Ahogy megrémített, éppúgy vonzott is földöntúlian igéző tekintete. Mindentől függetlenül meg kell hagyni, ritka különleges szemei voltak. Beleborzongtam újra és újra.
- Na mondd el szépen, mi mindent gyűjtöttél még össze rólam? Horoszkópom? Kedvenc színem? -markolt hajamba finomkodás nélkül. Felmorrantam.
- Csillagjegye féreg. Színe? Babarózsaszín? Ja nem! A fekete lesz az, ugye? Hát persze, hisz amilyen kívül, olyan belül!
- Megadtam az esélyt, többször is -csóválta meg fejét, és akkor végleg kiégett egy biztosíték az agyában; láttam elsötétülni pillantását. Furcsa, de fel voltam készülve a legrosszabbra, és még furcsább, hogy nem féltem.
Kesztyűs kézzel ragadta meg a torkom. Kissé felemelkedtem, mintha a gravitáció a felére csökkent volna. A szorításából olyan erő áradt, amivel senki sem tudott volna szembeszállni. Fogalmam sincs anatómiailag hova nyomta ujjait, amitől az egész koponyám hangosan lüktetett, kánonban. Olybá tűnt, a levegő és a vér is megállt a jövés-menésben. Megbénultam. Csak azt hallottam, ahogy Delion pityereg a háttérben és a nindzsa mindenre készen szuszog kétujjnyira arcomtól. Késpenge villant elő kezéből, s egyenesen a szívemnek szegezte. A látványra egy csapásra minden megszűnt körülöttem, mintha véget ért volna a film. Egyetlen másodperc töredéke alatt rohanta le agyam egy álomszerű jelenet. Lehet, hogy lecsukódott a szemem, fogalmam sincs. Olyan érzésem támadt, mint akinek az aneszteziológus épp most számol vissza. Mély tudatlanságba készültem merülni, amikor dobhártya bántó közelről sült el egy fegyver. Erre tértem észhez. A maszkos teste erősen megrándult és ezzel egy időben elengedte a torkom. Hörögve borultam féltérdre. Muszáj volt hinnem a szememnek; lepergett róla a golyó. Aztán infravörös szemüveget illesztett a maszk vonala fölé, hangtompítós stukkert varázsolt elő combtokjából és rövidre zárta a vitát. Lassan hozzászokom, még pár hulla és a szemem sem fog rebbenni. A riadtságom egyre töpörödött, sokkal inkább úgy éreztem magam, mint aki nagyon sokat piált.
- Nagyon ügyes vagy szöszi, de a lényeget csak nem sikerült kiderítened. Akkor megsúgom. Apád azért halt meg, hogy a családjának ne essen bántódása. A másik hírem az, hogy sikeresen elintézted, ennek az áldozatnak ne legyen értelme -azzal felemelte néma golyószóróját, és ahogy farkasszemet néztem hol a fegyvercsővel, hol a ravasz mögött állóval, valahogy cserben hagyott az élni akarás ösztöne. Csak ácsorogtam ott, mint egy szobor, tehetetlenül, önkívületben hagyva, történjen, ami történni fog. Hiába próbáltam elképzelni a fájdalmat, nem ment.
- Kérlek, ne bántsd őt! Ez a lány ma megmentett egy életet! -bömbölte Delion előmerészkedve fedezékéből. Arra lettem figyelmes, hogy arca felenged feszességéből, és megkönnyebbülten égnek emeli finom metszésű szemeit. Perifériámból érzékeltem, ahogy a maszkos elteszi fegyverét, visszarántja fejére a csuklyát és légies akrobatamozdulattal nyeregbe száll. Mindez csupán egy villanásnyi idő alatt. Összerezzenünk a szándékosan megbrummogtatott motor váratlan hangjára. Mielőtt elhúzott volna mellettünk, felém veti jeges, mégis pokolba kívánós pillantását.
Besózott hátsómnak köszönhetően még este hazaugrottam a számítógépekért, a laptopokért, táblagépekért, és egyéb kütyükért, amik nélkül olyan vagyok, mint egy kar nélküli óriás. Olyan ez nekem, mint a csajoknak a sminkfelszerelés. Az l-alakú, egyterű loft egyik sarkába halmoztam minden elektronikát, és a Macbookomról gyorsan rá is csatlakoztam a Hurok hálózatára, hogy képben legyek, ha bármi rendkívüli ütné fel a fejét. Ja, hogy a lényeget nem is említettem?A déli falat teljes széltében-hosszában üveg alkotja, melyet fekete fémpántok osztanak fel kisebbekre.
- Ez a lakás egy szupermenő akvárium! Ó mamám, ez a kilátás! -csaptam össze tenyeremet, majd akár egy bogár a szélvédőre, rácuppantam az ablakra. A panoráma elemei közé tartozott a neoreneszánsz stílusú bazilika kupolája, a Grafton egy része, egy tükrös irodaház, távolabb a folyó, ahogy a nagy kékségbe torkollik, a kikötő, és felbukkant néhány halászhajó is. Fel sem foghatom, hogy ezentúl minden egyes naplementét mozivásznas szélességben élvezhetek. Jót is fog tenni a lelkemnek. Lenéztem az épület elé, a díszfákkal szegélyezett, macskaköves utcára. A macska szóról eszembe jutott Plutónium. Imádni fogja új és tágas birodalmát. Persze még ágyam sincs, de a matracomat már a délután ki is szállították, úgyhogy tutifix, én ma itt alszok, felavatom nem szerény odúmat. Le is szaladtam a szomszéd utcai kisboltba egy mirelit pizzáért, mert természetesen birtokba akartam venni a futurisztikus konyhát is. Útközben elvisongtam Felixnek a nagy újságokat, és szerencsére ő is tovább fűzte a jó hírek láncát.
- Köszönöm, Istenem! -őrjöngtem a mobilba, amikor az öcsém közölte, hogy nem hagyja annyiban az éneklést, merthogy elemére talált benne. A lépcsőházban egy nőci furán nézte, ahogy örömtáncolok - Heló, üdv, én vagyok az új szomszéd -intettem neki vigyorogva, miközben elhaladtam mellette - Figyi csak Felix, az ötlött az eszembe, mi lenne, ha a szülinapi bulim egyben lakásavató és Blushboys bemutatkozó koncert is lenne?
Öcsém odavolt az ötletért.
- Hazaértem drágám! -léptem be a visszhangzó térbe fütyörészve, majd farkaséhes kapkodással bedobtam a pizzát a sütőbe, a dobozos jégkrémet a fagyasztóba, a sört a hűtőbe. Kész háziasszony vagyok.
- Leolvasztó funkció kiválasztva -szólalt meg egy robotikus női hang.
- Te meg ki a frász vagy? -pördültem meg tengelyem körül. Anya mintha magyarázta volna, hogy ez afféle okos lakás, és a konyhai gépeket, a mosógépet, de még a redőnyöket is központi automatika vezérli, és a hűtőre szerelt érintőképernyőn keresztül lehet szabályozni. Kérdem én: minek okos otthon egy ilyen okos fiúnak? De amúgy nem véletlenül csúfoltak mindig is kockának, értek én az ilyesmikhez és nem is áll távol tőlem. Lám az a mocsok fagyasztószekrény mégsem akart engedelmeskedni.
- Leolvasztó funkció kiválasztva -ismételte robotbarátnőm sokadjára.
- Oké, akkor olvassz, maximum bekanalazok egy kiló fagyit -morogtam neki a kezelőfelület menüjében böngészve.
- Éjjeli üzemmód bekacsolva -közölte a test nélküli lakótárs.
- Hé szivi, itt én parancsolok -vitáztam vele, miközben a redőnyök lassan leereszkedtek, eltakarva a napnyugtámat, ezzel együtt hangulatos fényfoltok derültek fel a lakás szétszórt pontjain, beleértve a konyhapult környékét, a konyhasziget feletti galériát, de még itt ott a fapadlóba épített spotok is halványan felderengtek. Veszetten romantikus volt. - Jól van, semmi baj, hamarosan összecsiszolódunk -gügyögtem neki, majd pár koppintással visszavarázsoltam a redőnyöket.
- Manuális vezérlés kiválasztva. Árnyékolás kikapcsolva.
- Köszönöm, drágám! -simogattam meg a kijelzőt, és kitaláltam, hogy Lola lesz az interface neve. Közben elkészült a pizza, engedelmeskedett a fagyasztó. A Nap borostyán fényjátékában gyönyörködve elhasaltam a bitang kényelmes matracon, falatozás közben Delion twitter bejegyzéseit és instagram fotóit nézegettem, aztán jóllakott óvodásként bealudtam. Az ajtó felőli csilingelő hangra ébredtem. A kamerás kaputelefon kijelzőjén Georgát pillantottam meg, baseball sapkával és ráhúzott kapucnival álcázva magát.
- Hát te? -kérdeztem lepetten, a kómásságot dörzsölgetve a szememből. Akkor vettem észre, hogy tíz perc múlva éjfél.
- Beengednél? Beszélnünk kell -morogta sürgetően, majd miután kinyílt a lenti bejárat, kisvártatva vandál mód dörömbölt széfkamra vastagságú ajtómon. Sietve pattintottam ki a tucatnyi reteszt.
- Nem is rossz -rugdosta meg bakancsával az atombiztos szerkezetet, majd szigorúan körülnézett- Igazán otthonosan sikerült berendezni -bökött fejével a semmi közepén heverő, csupasz matrac fele.
- Haha, legközelebb akkor gyere, ha meghívlak. Nem is gondolnád, milyen kreativ és stílusos vagyok. Az állad le fog esni, ha minden a helyére kerül. Mellesleg üdv az új kéglimben! Szóval mi az az életbevágó?
- Elmondom, ha nem kezdesz el hisztizni, mint egy kislány.
Élesen szippantottam be orromon a levegőt. Tudtam, hogy nem jó hírek.
- Nyugi, mindenki él! -szögezte le morcosan- De az öcséd megint alakított. Hero védte meg a hátsóját.
- Melyik öcsém? Alex? Hülye kérdés.
- Még nem volt időnk felderíteni a háttérsztorit, Hero csak annyit mondott, hogy egy késdobálós bárban összetűzésbe keveredett egy rosszarcú fazonnal, aki ránézésre valami kis piti bűnbanda feje lehet. Először csak verbálisan karatéztak, aztán a kigyúrt kopasz Alex képébe villantotta cápafiléző kését.
Éreztem, ahogy kifut a vér az arcomból.
- Egyetlen tincsecskéje sem bánta, Ezra gyorsan és feltűnésmentesen cselekedett, senki nem sérült meg. A csürhe megijedt, ahogy kell, Alexka is sietősen motorra pattant, vissza se nézett, tépett haza. Ennyi. Kifújhatod a levegőt -paskolta meg a vállam, majd felült a konyhasziget pultjára, lábait lóbálta.
- Szerencse, hogy a Huroknak van egy rakás rejtett térfigyelő kamerája a zűrös környékeken. Apropó, kérsz fagyit?
Próbáltam gyorsan túltenni magam a dolgon és csak arra fókuszálni, hogy öntelt de attól még imádott kisöcsémnek semmi baja. Ha tetszik, ha nem, jár a pirospont Ezrának.
- Kösz, nem. Sikerült már belemásznod valamelyik Youtube fiókba?
- Micsoda kérdés ez hölgyem! Pikkpakk kész volt. Az első LOOP videó feltöltését holnap reggelre ütemeztem.
- Nagyszerű -bólintott a lány a haját kócolva.
- Ugye nem hagyjuk annyiban ezt a késsel fenyegetőző jancsibohócot?
- Persze, hogy nem! Fogadni mernék, hogy a saját kis szemétdombján csak nemrég lépett elő főkakassá. Kiszagoljuk mihez van köze, és intézkedünk, amint sorra kerül a dolog.
- Sorra kerül?
- Vannak most extrém prioritású ügyek is.
- Igen?
- Igen.
- Oké Ms. Fray, felettébb furcsán viselkedik. Elő a farbával! Merthogy van még valami a tarsolyában, ugye?
- Mindig van. Hogy szeretnéd? Lényegre törően vagy részletesen?
- Előbb a lényeget, aztán a rizsát!
- A város azon negyedében, ahol a napi rutin szerves része a droggal és fegyverekkel, néha prostikkal való seftelés, szokás szerint kitört a botrány, ment a vérontás, A egyén hasba lőtte pár soron B egyént. Csakhogy ennek négy oda nem való szem is tanúja volt. Tippek?
- Ha az egyik Nina, tökön szúratom magam -fogtam meg fejem két kézzel.
- Te tudod, de azt hittem a combon döfés elég volt egy életre. Már ez is addiktív? -hülyült azzal a megfontolással, hátha még idejében elfojthatja a bennem éledező bozóttüzet.
- Ki volt vele? -sürgettem.
- Csak egy taxisofőr. Clark akárki -rántott vállat. Egy éles hang kezdett sípolni a fülemben.
- Nem! Nem! Delion Clark nem lehetett! -csaptam öklöm a pultra.
- Te mindenkit ismersz? -meredt rám tágra nyílt szemekkel az amazon.
- Mondd, hogy épségben vannak! -emeltem fel a hangom- Mi a francot csinálnak ezek? Ennyi véletlen egybeesés nincs a világon! Hogy kerül mindenki bajba? Ebben a városban csak kettyósok laknak?! -éreztem, ahogy elönti agyamat a vér, és nem tudom kontrollálni a dühömet. Azt a mérhetetlen dühöt, amit a féltés szült. Hiába mondta az amazon, hogy senkinek semmi baja.
- Az utolsóra tudom a választ; igen, veled az élen. Na folytathatom, vagy továbbra is költői kérdéseket fogsz üvölteni?
Georga Fray általában egy antipatikus, érzéketlen perszónának tűnt. De én tudtam, hogy valójában nem az. Csak mesterien tudta jegelni magát. Én viszont nem. Arról a két nőről volt szó, akik- mint kiderült- a leginkább foglalkoztatják a szívemet. Mondjuk egyiket sem értettem.
- Figyelj -szökkent le ültéből és megállt velem szemben- A sokkot leszámítva mindketten jól vannak. Viszont én is tűkön ülök, mert Hero nem mesélt sokat és azóta is válság-értekezletet tart a góréval. Azt nyilatkozta, hogy egy hajszálon múlt, hogy ne eresszen golyót a szöszibe. A gépkarabélyos pacák amúgy Herora is rálőtt, mit sem sejtve, hogy golyóálló a mellkasa.
- Kaphatta volna a fejébe is. Várj, hogy-hogy majdnem golyót eresztett Ninába?!
- Nem tudom Cristoph, engem is érdekelnének a részletek, de azt Heroból kell kiszedni. Fogalmam sincs a mentőakció hogy csapott át majdnem öldöklésbe. Ne nézz így, tudom mire gondolsz. Nem ment el Hero esze! Erejénél csak az önkontrollja a nagyobb. Valaminek történnie kellett. Szerintem a szöszid is sáros.
- Ez kész agyrém. Most azonnal hallani akarom Hero verzióját! Menjünk a bázisra!
ááá
Alex olyan lassan és nehézkesen bicegett be a házba, mint akinek béklyót kötöttek mindkét lábára. Arca akárha kísértetet látott volna. Motoros dzsekijét, bakancsát magán hagyva rogyott a fotelba, s mozdulatlanul meredt maga elé. Cesar egy darabig messziről figyelte csak, aztán egyre jobban nyugtalanította a fiú különös viselkedése.
- Szia Alex! Merre jártál? -közelítette meg diszkréten, s fel volt készülve rá, hogy elküldi őt a fenébe. Helyette azonban teljesen más reakciót produkált.
- Én csak... -bambult kővé vált arccal- csak a városban. Jóvá akartam tenni -motyogta letargikusan.
- De mit?
- Hogy seggfej voltam, tudod, Brookkal -sóhajtott, majd végre a férfire emelte tekintetét.
- Füveztél? -kérdezte a legkevésbé sem elítélő hangon.
- Mi? Én? Dehogy -könyökölt térdeire és folyamatosan a fejét rázta, eszelősen.
- A vörös szemeid elárulnak -dőlt hátra kényelmesen.
- Jó szívtam kicsit, mert... figyi, ha elmondom...
- Elmondhatsz bármit.
- Esküdj meg, hogy senkinek nem beszélsz! Légyszíves! Senkinek! -erősködött előre hajolva, majd ön-nyugtatólag kipréselt ó-alakot formáló ajkai közül egy újabb sóhajt. Cesar elkezdett rosszat sejteni, merthogy Alex Harlandot még soha semmi nem sokkolta ilyen szinten. Pedig meglehetősen hajmeresztő dolgokat tudott művelni. Szemöldöke össze-összerándult, ujjait megállás nélkül tördelte, feszes tartással próbálta koncentrálni gondolatait. - Kaptam egy üzenetet Rooky-tól. De most már tudom, hogy igazából nem tőle, csak az ő mobiljáról. Azt kérte van-e kedvem összefutni, tisztázni ezt-azt. Bevallom, azért örültem a kezdeményezésnek, vágod? Persze nem lepett meg, mert a csaj odavan értem. Alpári egy lebujba hívott, mégis gyanútlan voltam, csessze meg. Aztán hamar összeállt a kép, amikor nekiállt kötözködni velem egy izomagyú tuskó. Kiderült, hogy Rooky exe az, akivel megint kavar, mert ha ló nincs... Elkezdett ócsárolni, de rendesen. Én is tudok rondán beszélni, de ez?! Még jó, hogy nem hagytam szó nélkül, vágod? Hát ez tökre érthető, nem? Sértegethetett volna akárkit felőlem, na de ha engem a szájára vesz valaki?! Vágod? Piti dumája volt, hánynom kell a pofájától. Nem is csoda, hogy gyorsan eldurrant az a borsónyi agya.
- Miért, mit mondtál neki?
- Mittudomén -vakarta meg tarkóját, mert az elszívott spangli nehezítette a szó szerinti emlékezést- Jött nekem azzal, hogy Brook mindig is az ő csaja volt, és mindig visszamenekült hozzá az ilyen pojácák után, mint én. És hogy én biztos a pénzemmel csak a férfiasságomat kompenzálom. Mondtam neki: valamit nagyon rosszul csinálhattál, ha a nőd hónapokon át az én nevemet sikongatta. Mesélt is valami vadbarom exéről, bizonyára te vagy az. Most, hogy újra rád fanyalodott, próbáld meg végre valahára kielégíteni, jó? Nehogy a végén újra az ágyamban kössön ki.
- Uhh, Alex... -vonta össze szemöldökét Cesar.
- Ő kezdett osztani, hát így járt! Nyilván azért akadt ki, mint a kakukkos, mert fájt az igazság. És csak arra eszméltem fel, hogy amikor el akartam jönni onnan, utánam jött, a falnak lökött, majd egy késsel kezdett el hadonászni az orrom előtt. Olyanokkal fenyegetett, hogy kibelezlek te kis féreg, meg hasonlók. Valamelyik híres akciófilmből vette, tuti, mert ismerős volt a szöveg. A társai bátorították a háttérből. Aztán huss és pöcc, mellettünk termett egy olyan fekete csuklyás, maszkos nindzsa! Tudod, akikkel tele a sajtó, a rettegett megtorlók! Elakadt a lélegzetem, ahogy pár másodperc alatt hatástalanította a kopasz melákot. Vágod, Cesar?! Ott voltam és láttam testközelből. Majdnem összekakáltam magam, esküszöm! Valahogy éreztem, hogy nem fog bántani, de azért paráztam rendesen tőle. Brutális volt a hacukája, a kisugárzása, az ereje. Kicsit irigy is vagyok rá, tuti, hogy a kisujját sem kell megmozdítani, és a nők egymást ölik a kegyeiért. Na, elkalandoztam. Szóval hátracsavarta a csávó kezét, elszedte a kést tőle, az meg óbégatott, mint a fába szorult. Persze a haverkái fejvesztve rohantak a világba, gondolkodás nélkül hátrahagyták a sógorkomát! Hát mondjuk oké, én sem vártam meg, mi lesz a buli vége, pattantam a nyeregbe, és végigtéptem 120-szal a városon. Figyelj Cesar, te felfogtad? Meg lettem mentve, ez történt. Ha nem jön a fekete lovag, lehet, hogy felnyársal az a birkapásztor. Lehet, hogy egy döfés után kedvet kapott volna, és agyonszurkál. Mondok én neked valamit! Ha meg kell halnom, engem nehogy már egy bőrfejű tulok vagdosson szét! Gondolj bele milyen undorító és hozzám nem méltó befejezés lenne. Ha meg kell halnom, csakis a mocin, a ferrariban, vagy egy dögös pipi lábai között, slussz!
- Az a gyanúm, hogy te nem is keveset szívtál -jegyzi meg Cesar egyszerre mosolyogva és elborzadva - Nem is igazán tudom, hogyan vélekedjek erről mentő-gyilkoló fickóról, de kétségkívül segítő szándékkal érkezett.
- Tutira! Ezt soha nem felejtem el! Kár, hogy úgy betojtam, hogy még egy köszit sem tudtam utánakiabálni.
- Hozok neked egy pohár vizet, jó? -veregette meg Cesar a fiú vállát.
A konyhába érve szíve nőjének hangjára, hárfaszerű nevetésére lett figyelmes a medence felől. Azt gondolta a californiai barátnőjével beszélget telefonon, a késői csevej pedig az időeltolódásnak tudható be. Erős dobbanással válaszolt szíve az ötletre: mi lenne, ha kiosonna hozzá és lopna pár csókot tőle. Arról fogalma sem volt, hogy Hugh Harland ücsörög odakint Amanda társaságában, mivel főnöke nem közölte vele hazaérkezését. Gőzerővel elstartolt a kampányidőszak, ha a szociáldemokrata párt tervei bejönnek, Hugh lesz jövő évtől az ország külügyminisztere. És erre minden esély megvan, ezt maga a jelölt is érezte. Előre akart inni a medve bőrére, egy kis konyakot tukmálva Amandára. Úgy kezdte, hogy: - Kérlek, nem akarok veszekedni, csak örülj velem kicsit, abból baj nem lehet. Koccintsunk már egyet!
Aztán következett a: - Csak még egy kortyot szopogassunk már el!
És aztán újabb koccintások következtek, már kérlelni sem kellett. Hugh tudta jól, Amandára csak az édes nosztalgiázással tud hatni. Be is vetette az "emlékszel, amikor Cris 4 éves volt és..." kártyát, ami a konyak közreműködésével bevált. Olyannyira bevált, hogy Amanda már csak arra ocsúdott fel: Hugh ragaszkodóan csókolja, miközben tekintete összeolvad egy csalódott kék szempárral. A teraszajtóban megtorpant Cesar feldúlt belsővel viharzott vissza a házba.
Subscribe to:
Posts (Atom)