2. rész - Emlékek karácsonyra

Mindig csillogott a szemed, de minden nap másképp. Mint az éjszakai tenger, olyan volt a fénye, mikor dühös voltál. Bár ne imádtam volna annyira.

Léted megismételhetetlen, valamiért mégsem tudom elhinni. Azóta semmiről sem álmodom. Csak várom, hogy emlék legyél, semmi más.

Huncutan kavarogtak a hópelyhek a szélben, és Nina felettébb dühösen meredt ki rájuk a szélvédőn keresztül. Valójában csak az a bosszantó gondolat hergelte, hogy Baily idegen fickókkal flörtölve átbulizza az éjszakát, holott a családja mellett lenne a helye.

- Biztos ne szóljunk Zaynnek? -markolta meg a kormányt Felix, s töprengve elfordította a slusszkulcsot.

- Biztos. Siessünk! -bólintott feszülten a lány.

- De ha Baily bulizik, Zayn pedig a Rockpepper-ben van, akkor ki van a babákkal? -ráncolta homlokát, aztán rutinszerűen összekócolta a haját, mintha ettől jobban állna.

- Anyám vigyáz rájuk. Itt kanyarodj balra! -kocogtatta meg ujjával az ablakot. Hamarosan villogó neonfény áradat késztette őket hunyorgásra. Felkapott hely ez, nagyon úgy tűnik. Bejuthat bárki, ha van elég türelme végigállni a kígyózó sort a mínusz fokokban.  Itt mulatnak azok, akik szívesen kidobnak egy vagon pénzt szines koktélokra, s emellett szeretnek fullasztó tömegben táncolni. Baily mostanság gyakran járt ide, egyrészt presztízskérdést csinált belőle, másrészt valamiért kezdett úgy viselkedni, mint egy felelőtlen tinilány.

Leparkoltak, majd sietve kiszálltak. Nina felvetette, ő erre megy, Felix menjen arra, így gyorsabban megtalálhatják, akit keresnek.

- Nem, szó sem lehet erről! Nem hagyom, hogy egyedül mászkálj! Fura alakok vannak az utcán -jelentette ki szigorú arccal, majd fejére húzta sapkáját.

- Jó, legyen. De így sosem fogjuk megtalálni.

- És mit szólsz, ha azt mondom, már meg is találtuk? -nézett át Felix viszolygó arckifejezéssel a lány válla fölött.

- Mi? -fordult hátra Nina is. Bee látványa tényleg kiábrándító volt. Kusza hajjal, bizonytalan léptekkel, az épület falába kapaszkodva araszolt előre. Bézs szőrmekabátja alól kibukkant lenge öltözete. Nyomában egy majdnem kopaszra nyírt srác loholt, aki igencsak rámenősnek tűnt. Felix odarohant, s udvariasan megkérte a nála egy fejjel magasabb fiút, hogy hagyja békén Baily-t. Persze, ahogy a nagy könyvben megvan írva, a pasi kötözködni kezdett, esze ágában sem volt az általa elmondott "dögös pipiről" csak úgy lemondani. Felix helyzetén az sem sokat segített, amikor felismerték: - Különben is, ki vagy te mi? Várjál, már! Én ismerlek, cseszd meg! Te vagy az a seggfej, akivel megcsalt a barátnőm! Megismerlek!

- Nem, öreg, összekeversz! Az az ikertesóm volt! -tette fel kezeit, mert okos volt, nem provokált, pedig lett volna egy-két szava.

A fazon nem nagyon akart hinni a fürtös szépfiúnak, így hát lendítette böhöm öklét. Szerencsére nem voltak túlzottan gyors mozdulatai, Felix tudta tompítani az ütést.

- Hé, elég! Húzz el innen, vagy hívom a... -robbant be közéjük Nina éktelen haraggal hangjában. Valamiért teljesen kiborult az erőszaktól, amióta felébredt az életbe- Megütött? -fordult Felixhez, aki legyintett, majd tenyere élével letörölte a szája szélén kiserkent vért. Aztán végre sikerült felnyalábolni Baily-t, aki a hazaúton végig kornyikált.

Malikék lakásába érve már ott szobrozott a konyhában Zayn is. Őrjöngött, Ninát és Felixet vonta kérdőre; miért nem szóltak neki; miért nem vették fel a telefont; Baily hozzá tartozik, neki kellett volna megkeresnie őt. Ninának nem rémlett Zayn ezen arca; ilyen is tud lenni? Úgy tűnik, ha a szerettei épségéről van szó, igen. Olyan volt, mint egy eszelős.

- Megnyugodnál végre? -kérdezte Nina.

- Nem! Halálra aggódtam magam! -rázta fejét hisztérikusan, s közben elszörnyedve pillantott a kanapén fetrengő Bensonra. Feldörrenő hangjára babasírás ütötte fel a fejét. Baily rögtön nyavalyogni kezdett: - Sírnak a kölkök, Malik! Csinálj már valamit! -dünnyögte a díszpárnába temetett arccal. Zayn lecsillapodni látszott, de mintha átfutott volna arcán valami keserűség, ahogy lesütötte szemét. Hirtelen mint akit megszállt a szentlélek, úgy kapta a karjába Mazent. A baba pillanatokon belül elhallgatott, apró ujjacskáival apukája borostájához ért.

- Csss, jól van. Itt van apa. Csss -óvatos puszit lehelt az aprócska homlokra; egyszerűen tökéletesen illet a karjába a csöppség. Aztán elnézést kérően felnézett- Köszönöm a segítségeteket!

Nina örömittas mosolyra húzta száját.

- Nem láttam még csecsemőt ilyen gyorsan megnyugodni. Anyai karokban sem, nemhogy apaiban - szólalt meg Nina anyja.

- Na jó, akkor mi már nem kellünk ide - vakargatta feje búbját Felix.

- Och! Rub a dub, row de dow, Corposal Casey! -kornyikált a vöröske, elfojtott kacajokat közbeékelve.

Felix résnyíre szűkítette a szemét: - Jól hallom, hogy az ír markotányosnőt énekli?

- Emlékszem! -ugrott meg Nina- Gyerekkorunkban minden St. Patrick napon énekeltük - lépett Zayn mellé, s a felismerésnek láthatóan nagyon örült.

- Aha, és milyen hamisan! -vigyorodott el végre Zayn is, de közben le sem vette a szemét Mazenről. Gyakorlott mozdulatokkal  ringatta, s úgy bámult rá, mintha az egész világot jelentené számára ez a kis emberke.

- Úgy látom remekül elboldogulsz -hajolt oda füléhez Nina- Mi most megyünk.

- Mrs. Horan, köszönöm, hogy vigyázott az ikrekre! Felix, bátor voltál - mutatott a Harland fiú sebes szájára- Nina, nagyon szeretlek, ne haragudj, hogy úgy a torkodnak ugrottam -szelíd őzike szemei egyenesen felmelegítették az ember szívét.

- Jó éjszakát Zayn.

Furcsa, a másnap Karácsonyra virradt. Nina korán felkelt, ugyanis két-három órákat tudott csak aludni az utóbbi időben. A doki szerint ezt teljesen normális most. A sok megspórolt idővel viszont Nina nem igazán tudott mit kezdeni, mert bár nem kevés lemaradással küszködött saját élete tekintetében, a múlt nem leplezte le magát ilyen könnyen. Régi családi fotók, gyerekkori rajzok, elfeledett kacatok - az emlékezés kulcsai voltak mind, de nem mind nyitott kapukat egyből.

Nina az ablakpárkányon könyökölt. Áhitattal, kesernyés nyugalommal - úgy meredt ki az ujjlenyomatos üvegen. Málnafagyi színű, vattacukor felhők és lila, mentakék foltok tették már-már giccsessé a látványt. Mégis olyan szép volt. Los Angeles jutott eszébe, az a nap, amikor megérkeztek. A hatalmas teraszon pezsgőfürdő bugyogott, Louis pedig az elhagyottnak hitt Tíz kicsi négert olvasta napszemüvegben. Akkor kevert le neki egy nagy pofont. Mintha tegnap lett volna. Ilyen és ehhez hasonló, valótlan emlékek égtek benne még elevenem, a valósak pedig csak gyenge árnyékokként tünedeztek fel mellettük.

Végül az ábrándokból a fahéjas-gyömbéres keksz illata rángatta ki, amikor felkúszott a lány szobájába, s rögtön le is csalogatta őt a konyhába.

- Jó reggelt anya! -simított végig a tükörsima pulton- Isteni az illata.

- Szia Nina! Ugye? Viszem az étterembe. Apád már ott robotol. Ma különleges menü lesz -mondta vidáman, szőke hullámos haja tarkójánál volt megtűzve, de egy kunkori tincs mindig kiszabadult, s szeme előtt lóbálózott, ahogy most is.

- Megvettétek már a fenyőfát?

- Apád az étteremben lesz délutánig, úgyhogy megkértem Floydot, hogy hozza el a fát, amit félretetettünk.

- Várj -kerekedtek el Nina szemei- Floyd velünk tölti a Szentestét?

- Ezt úgy mondod, mintha nem a családhoz tartozna -pillantott fel a tészta nyújtása közben.

- Mert nem is tartozik! -fonta keresztbe karjait duzzogva. Ordítani tudott volna.

Maura hangos koppanással tette félre a sodrófát.

- Te is tudod, hogy Floydnak nincs rendes családja! Mit ártott neked ez a szegény fiú, hogy így kezeled? Odavan érted, mellesleg. 

Nina régen is, és most is utálta anyja kioktató hangnemét. De sajnos be kellett látnia, igaza volt.

- Fordíts meg kérlek a sütit! -bökött a sütő fele, aztán zavartan kijavította magát, amikor eszébe jutott, hogy lánya képtelen használni a kezeit- Vagyis, majd én. Bocs. 

- Floyd jobbat érdemel -rántotta meg Nina a vállát. Anyja úgy tett, mintha meg sem hallaná.

- Küldök a kekszből Harlandéknak is. Majd Niall elviszi nekik valami szép díszdobozban.

- Nincs jogom átverni, ez a legkegyetlenebb tréfa.

- Már egy adag kisült, de még van itt pár. Kész ipari mennyiség, nem? 

- Anya! Figyelsz te rám?

- Igen, jól hallom amit mondasz! Csak nem értelek. És különben is, Karácsony van! Légyszíves ne rontsd el senkiét! -dörrent fel a nő megint, remegő kezei Ninának is szemet szúrtak.

- Ugye ettél, miután beadtad az inzulinodat? -kérdezte számon kérően, majd a bögréje fölé hajolt, s szájába vette a fekete szívószálat. Fenékig itta a mentateát, s a pöttyös bögre alján egy képmás nézett vele farkas szemet. A képmás ő volt, még mindig.

- Még nem volt időm - legyintett.

- Anyu...

- Jó, máris eszek! -tette fel kezeit szemforgatva. Ilyenkor pont olyan volt, mint Nina.

- Na azért -bólintott- Figyelj, én addig megyek és sétálok egy kicsit, jó? -ugrott le a bárszékről, ki akarta szellőztetni a fejét. Nem akart vitázni ma. 

Odakint fagyott, fehér deres díszbe takaróztak a fák. Dublin kertvárosa csendes volt még. Ahogy Nina kilépett az ajtón, s végigért az égősorokkal díszített, bokrokkal szegélyezett kövezett feljárón, megakadt tekintete az út túloldalán. A garázsbejáró előtt parkoló autóba egy házaspár szállt be, Liam szülei. Gyönyörű kabátot viseltek, passzoló színben. Liam pizsamában állt meg a lépcső alján. Integetett nekik, úgy tűnt, mintha szülei hosszabb útra mennének. A kocsi sebesen elhúzta a csíkot, Liam lehajtott fejjel támaszkodott az ajtófélfának. Csak úgy áradt mozdulataiból, s aztán mozdulatlanságából a szomorúság. Ninát elkeserítette a látvány, ahogy látta a fiút most, s látta maga előtt régen. Niall, Liam és ő legjobb barátok voltak. Csak átszaladtak egymáshoz és egész délutánokat játszottak át együtt. De mi történt? -kongott Nina fejében a kérdés. 

- Szia Liam! -kiáltott át a túloldalra hirtelen jött ötletből, s hozzá lelkesen integetett. A fiú rémült arccal kapta fel a fejét, mint aki halálra van ítélve. Bátortalanul biccentett egy kicsit, aztán gyorsan magára csukta a bejárati ajtót. 

Nina azon kapta magát; minél több emberrel és hellyel találkozik a múltból, annál hamarabb, szinte robbanásszerűen tódulnak fejébe az emlékek. Hát persze, a felébredése után eltöltött fél év a kórházban nem annyira juttatta egyről a kettőre. Akkor csak meséltek neki az életéről, az élményeiről, az egykori céljairól és mindennapjairól; egészen rémisztő volt. Nina történeteket hallgatott, s alig akart rádöbbenni: ez bizony a saját élete.

Tovább haladt, közben ismerős kapuk előtt haladt el, kellemes érzéssel eltöltő parkokon vágott át. Jó is tud lenni ez a tudatlanság; furcsa játék volt. Ok nélkül mosolyogni kényszerült, ahogy meglátott egy rozsdás mászókát a játszótéren, aztán hirtelen kellemetlen érzés áradt szét gyomrában, mikor egy hatalmas szomorúfűz mellett sétált el. Az i-re a pont akkor került, mikor egy hatalmas, fémes épülettel találta szemben magát. Egy sportcsarnok volt. Nina pedig elfojtott lélegzettel játszotta vissza anyja tegnap esti szavait: - Órákig fent voltál a felemás korláton. Amikor végre lejöttél, akkor sem tudtál megállni egy helyben. Azonnal nekifutottál és könnyedén levágtál egy duplaszaltót, aztán egy flikket, végül egy arábelt. Az edződ titkos fegyvere voltál, azt mondta: Maura, ez a lány piszok tehetséges, de még fontosabb, hogy félelmetesen kitartó. Jövőre jön az Olimpiára és dobogóra fog állni, ezt garantálom.

Szép jövő lett volna, ha. Most viszont újra be kell járnia egykor megtett útját, de ezúttal másképp. Talán sok emléket visszakap majd, de azokat már sosem fogja teljesen a magáénak érezni. A múlt összetört. S, hogy vajon mi a jövő? Vagy ki? Nina tudta, mert tudat alatt rég elhatározta.

- Nem fáztál? Merre jártál? -Nina anyja még mindig a konyhában sürgött-forgott, de ezúttal már a csillag, harang és fenyő formájú sütiket pakolta dobozokba.
- Jóval korábbi időkben jártam. Elsétáltam a régi sportcsarnokig.

Maura szemébe könny szökött.

- Sosem fogom megbocsájtani Floydnak, hogy nem vezetett óvatosabban. Ha nem történik meg a baleset, már rég olimpikon lehetnél. Ehelyett itt vagy megfosztva mindentől, amiért küzdöttél.

Nina furcsállotta, hogy mielőtt elment, anyja pártfogásba vette Floydot, most pedig mindenért őt okolja.

- Nem is az ő hibája volt. Én vontam el a figyelmét. Csak magamnak köszönhetem a jelent.

- Már mindegy -dörzsölte meg szemeit. Nina nagyon jól tudta, miért volt ekkora szívfájdalom ez anyjának. De nem akarta feleslegesen vigasztalni, mert nem lehetett. Inkább megpróbálta elterelni a gondolatait.

- Figyelj, inkább arra lennék kíváncsi, mit tudsz, mi van a Payne családdal?

- Azt hiszed tudom? -emelte égnek szemöldökét, hangsúlya pedig egyértelművé tette, hogy nem is érdekli.

- Mégis miért romlott így el a viszonyotok? Ha jól rémlik, gyerekkorunkban együtt nyaraltunk a francia riviérán.

- Miért érdekel ennyire? Történt valami?

- Csak...eszembe jutott. Szóval? -könyökölt föl a pultra.

- Hosszú történet. Kezdtek egyre furcsábban viselkedni, aztán jöttek a fura állatvédős elveikkel, meg a fiukat valami nyári kiképzőtáborba küldték, amikor egy négyest kapott fizikából. Egyszerűen nem jöttünk ki többé, mert nem értettünk velük együtt semmiben. Sem a gyereknevelésben, sem a politikai kérdésekben. Mikor kezdtünk jóba lenni Harlandékkal, Joseph Payne már vissza sem köszönt, ha találkoztunk, inkább elfordította a fejét. Úgy fent hordja azóta is az orrát, mintha valami nemesi sarj lenne. 

- Liam is a Trinity-re jár, mint Niall?

- Azt hiszem igen. De láttad te azt a fiút? Két nemzedék világfájdalmát hordja az arcán. Mégis miféle szülei vannak az ilyennek?

- Ma reggel láttam. Nem volt szívderítő látvány, az igaz.

- Állítólag abban a nyári táborban kicsit megkattant -fintorodott el az anya- Oda égetnivaló kamaszokat küldenek, de Liam nem hinném, hogy az volt. Egy négyes fizikából, atyaég! Bezzeg, ha te kaptál volna négyest, örömömben kiugrottam volna a bőrömből.

- Mi lenne, ha vinnék át neki egy kis süteményt? -hajolt Nina a ínycsiklandó finomság fölé.

- Tessék? Ez komoly? Miért vinnél? -sopánkodott. Ninával nem lehetett ellenkezni, már eldöntötte, hogy visz neki.

- Karácsony van, nem? Ráadásul láttam, hogy a szülei elutaztak. Furcsa, hogy pont ilyenkor.

- De...jó, vigyél -adta meg magát, de arcán látszott, hogy továbbra sem tudja hova tenni lánya szokatlan gesztusát.

Csengettek. Floyd volt az a fával. Nina az ablakból nézte, ahogy a fiú némi erőlködéssel leszedte az utánfutóról a normand fenyőt, aztán betántorgott vele az ajtón.

- Ott jó lesz! -csapta össze tenyerét Maura- Kösz Floyd! Gyere, igyál egy teát, megérdemled.

- Az jól esne -dobta le kabátját a fiú- Hé Nina, tetszik a fa? -huppant le a kanapéra, szorosan mellé.

- Szép.

- Minden rendben? -kérdezte aggódva. Nina megelégelte saját modorát; erőt vett magán és elhatározta, hogy boldoggá teszi a fiút. Legalábbis megpróbálja.

- Persze, csak sajnálom, hogy nem tudom feldíszíteni -görbítette le a száját- Jó, hogy itt vagy -kucorodott hóna alá.

- Tu es mon tout -súgta fülébe mosolyogva- Erre emlékszel?

- Ezt sosem felejtettem el -ölelte át feszes mellkasát. Jó érzés volt, mert nem nézett arcára, s azzal az őrült gondolattal kínozta magát, hogy a meleg test, akit átkarol, az Louis.

- Hé fiatalok, ha ennyire ráértek bemehetnétek az étterembe segíteni. Kész diliház van ott! -kiabált ki Maura a konyhából. 

- Nagyon jól megy a hely. Remélem bírni fogom a hajtást -csókolt Nina füle mögé, de a lány oldalra hőkölt fejével.

- Ezt hogy érted? Mi...ez...

- Apád felvett felszolgálónak. -fordult lelkesen arccal Nina fele.

- De már nem a CD boltban dolgozol? -csattant fel érthetetlen módon.

- A Champ Barban csak részmunkaidőben fogok dolgozni. Kell a pénz, tudod...fenntartani a lakást meg minden -hajtotta le a fejét, s miközben beszélt mutatóujjával körözött tenyerében. Mindig ezt csinálta, ha zavarba jött.

- Figyelj, ha pénz kell -halkult el- csak szólj, tudod, hogy szívesen adunk kölcsön.

- Nem, erről szó sem lehet. Majd spórolok ezzel, azzal. Amióta hideg vízben fürdök sokkal jobb a közérzetem, energikusabb és éberebb vagyok -nevetett fel, mert viccnek szánta. De Nina ebből nem csinált tréfát.

- Floyd, nézz rám! -fogta meg az állát, és maga felé fordította fotómodellnek is beillő arcát- Mi lenne, ha ideköltöznél? 

- Nem, dehogy, csak útban lennék és különben sem akarok a terhetekre lenni. 

- De nem élhetsz így! Le merem fogadni, hogy zsemlén és teán élsz. Légyszíves, hagy segítsek! - erősködött a szöszi, bár maga sem értette ki ez a jótét lélek, aki belőle beszél. Attól félt, hogy kettéhasadt a tudata; egyik percben eltolja magától a fiút, hallani sem akar róla, aztán azon kapja magát, hogy két kézzel kapaszkodik belé, s felajánlja neki, lakjon vele egy fedél alatt.

- Végre -szólalt meg Floyd.

- Mi végre?

- Olyan vagy, mint előtte. Vagyis nem, jobb.

- Kösz a bókot -ütötte vállon halkan nevetve, holott tudta, Floyd téved. Nagyon is.

- Na jó, akkor menjünk apukádnak segíteni! -pattant fel lelkesen.

- Hé szépfiú! 

- Igen? -fordult hátra huncutan.

- Azért megfontolod, amit felajánlottam? 

- Becsszó! -tette szívére kezét.

Este pedig, mindenki szépen felöltözve ült a nappaliban, meghitt hangulatban. Apró mécsesek égtek mindenhol, a karácsonyfa talpig aranyban csillogott. 

- Akkor boldog Karácsonyt! -emelte fel poharát Robert, majd mindenki követte példáját.

- Én csak azt szeretném mondani, hogy ez a legboldogabb karácsonyom, mert visszakaptam a nővéremet -Niall hangja elcsuklott, s ez felettébb megindította a jelen levőket. Nina odasétált hozzá, szorosan átölelte öccsét és azt súgta neki: - Érted megérte felébredni.