El akarom mondani, hogy újra és újra ledöbbenek magamon. Sokat gondolok erre itt, ennek ellenére a legtöbbször fel sem tűnik, hogy minden amit leírok, szervesen kapcsolódik hozzám. Ahhoz, ami fáj, ami emlék, ami vágy, amit álmodtam, amit láttam, halottam, minden, ami megérintett és inspirált. Hihetetlen ez az írás, csak gépelek, mint egy eszelős, nem is igazán használom a fejem, valami önműködő dolog ez. Észre sem veszem, hogy a teljes tudatalattim itt van a sorokban és a sorok között. Félelmetes és fantasztikus egyszerre.
Tulajdonképpen ez nem egy regény, nem egy előre kitervelt történet, hanem egy terápia, egy lány nem szokványos naplója, egy titkos és biztonságos hely. Mindig úgy folytatódnak az események, amilyen állapotban, amilyen gondolatokkal és érzésekkel éppen leülök a gép elé. Én sem tudom előre, mi fog történni a következőkben. Észveszejtően izgalmas, nem? Most jöttem rá, hogy ez a legklasszabb dolog, amit valaha csináltam, és még csak rá sem jöttem. Ezidáig.
Engem nem érdekel a fogalmazás, hogy egy hivatásos író, hogy szokta, nem érdekelnek a mesterfogások. Megölné az egész lényegét, ha minden szó katonás sorakozna, s a lehető legmegfelelőbb formában és helyen szerepelne. Kit izgat?
Srácok, ne féljetek írni, bármi is legyen az! Tudjátok, a kedvenc idézetem Picassótól származik, és annyit tesz: Minden, amit elképzelsz, valóságos. Létezik, értitek?