Nina látszólag nyugodt, már-már szenvedve unatkozó arccal lökte magát körbe-körbe a forgószékben. Apja, valamint rajta kívül még 5 szigorú tekintetű rendőrtiszt és hadnagy ült a konferenciaterem hosszú asztalánál. Fojtott suttogásuk feltűnően háborgónak hatott, amit a fiatal és szakmán kívüli Horan lány jelenléte okozott. Nina zakatoló gondolatokkal hallgatta a falióra hatalmas, absztrakt mutatójának hangos kattogását, és a légkondi álmosító zümmögését a háttérben. Aztán amikor betoppant a várt hatodik tag, Karlson hadnagy is, Robert Horan megköszörülte a torkát.
- Ma reggel felhívott a britek különleges egységének vezetője, hogy ide akarja küldeni az embereit -kezdte eképp a taktikai megbeszélést. A férfi arckifejezése tele volt nyugtalansággal, mert tudta előre, hogy mi lesz erről a többiek véleménye.
- Még mit nem! Azok az öntelt seggfejek ide be nem teszik a lábukat! -csapott az asztalra a gyakran indulatos Karlson. Nem fűzte túl jó viszony a brit rendészethez.
- Inkább lásd be, hogy ha így folytatjuk, még több halott lesz, és mi még nagyobb szégyenbe kerülünk. Az emberek így is kezdik elveszteni a hitüket a rendőrség intézményében -szólalt fel egy kopasz férfi. Nina érdeklődve egyenesedett ki a székben; ez kezd érdekessé válni -gondolta.
- A saját országunkért mi felelünk! És igen, ezt becsületbeli ügy! -értett egyet apám Karlsonnal.
- Rendben van, ha így gondoljátok. De akkor ideje lenne kicsit összekapnunk magunkat. És nem akarlak megsérteni, se nem bírálni Robert, de lehet, hogy nem éppen ez a megfelelő pillanat a lányod repülni tanítására. Küldd el az akadémiára, ott nyugodtan megtanulhat mindent, amit tudnia kell, és ha helytállt, rendben, talán itt a helye -dőlt hátra a pasas, miközben többen is egyetértően bólogattak.
- Köszönöm, de ha majd tanácsra lesz szükségem szólok. Tudom mit miért csinálok. És mondok egy még jobbat! -emelte fel mutatóujját a lányára sandítva- Nina többet tud bárkinél az ittlevők közül a maszkos lovagokról.
- Ó, tényleg? Kíváncsian hallgatjuk! -csapta össze tenyerét kétkedve. Karlson érdeklődve felkönyökölt az asztalra. Szó, mi szó, neki is voltak kétségei afelől, jó ötlet-e a lány ittléte. Nina gúnyosan elmosolyodott, majd felállt, váltásban apjával, aki egy cinkos kacsintás keretében átadta a szót, leült és egy tollat kezdett ujjai közt forgatni.
- Inkább ezekbe a divatújságokba való, nem erre a kemény terepre -hallatszott a suttogás egy vastag szakállas fazontól, ahogy végigmérte a porcelánbaba arcú lányt.
- Mondhatok én bármit, önök itt mindannyian csak egy buta libának tartanak - jelentette ki Nina, aki kétségkívül kilógott a csapatból külső bájával. A mondatra halk és gonosz, egyetértő kuncogás hallatszott. Robert komoly arccal bólintott Ninának, aki felettébb örült apja belé vetett hitének, amit a kollégái előtt sem volt gyáva megerősíteni.
- De azért uraim, mégis mondanék én valamit! -emelte fel hangját, hogy elnémítsa a röhögést- Magasról teszek rá, hogy minek tartanak, mert ha elárulom, mi mindent tudok, máris érdekes leszek, ezt garantálom! -nézett végig a jelenlevőkön és magabiztosan fürdőzött a szarkalábakkal szegélyezett, elutasító pillantásokon. Ninán volt a sor, eljött az ideje, hogy bizonyítsa rátermettségét.
- Mint bizonyára tudják, volt szerencsém az egyik maszkoshoz a Champ bar-os incidenskor. Láttam közelről, mit is tud, de ezt szerintem a kórházi vérfürdőnél még inkább közszemre vált. Lássuk csak! Hányszor is bukkantak fel eddig? Háromszor. Helyesbítek. Három esetről tudunk biztosan. Apám azt tanította, csak úgy kaphatsz el valakit, ha ismered a módszereit, a logikáját, és előre látod, mit fog tenni. Szóval akkor vegyük is sorra. Kikről van egyáltalán szó? Tudjuk? -tárta szét karját- Nem annyira. Két férfi és egy nő. 25 és 30 év közöttiek lehetnek. Mivel minden esetben rosszfiúkat nyírtak ki, én azt mondanám, hogy néhány önbíráskodó igazságosztó.
- Nem minden esetben! A kórháznál meglőtték apádat és agyonlőttek egy ott dolgozót.
- Az ott dolgozó férfi Atkin Wrog alvilági király öccse volt. Szerintem ez elég evidenssé teszi a dolgot.
- A fickót még csak nem is Wrognak hívták.
- Persze, hogy nem, mert nevet váltott és Atkin azzal a hülye dumával jött, hogy ő mindig is imádta a kisöccsét, de megromlott a viszonyuk. Pedig ennek inkább az volt az oka, hogy egy teljesen átlag-ember benyomását keltse, és így még nagyobb biztonságban üzletelhettek.
- Vérrel.
- Vérrel. Milliókat pénzelő biznisz.
- Jó, térjünk vissza a feketeruhás bohócokra.
- Nem nevezném őket bohócoknak. Az ellenséget sosem szabad lebecsülni, pláne nem őket. Látták mit tudnak? Nem ma kezdték! Profizmusuk már-már irreális, észjárásuk megelőzhetetlen, harcmodoruk pedig az elképesztő kategória. Szuperkütyükkel vannak felszerelve, öltözékük egyedülálló, és a leírtak alapján mindig más. Maszkjuk nem hasonlít ahhoz, amiket a katonai szaküzletekben árulnak, végignéztem az összeset. Amennyire vissza tudom idézni az éttermünkben lezajló balhét, anyaga valami különlegesebb fajta neoprén lehetett, nyilvánvaló egyénre szabottan, légrésekkel ellátva, és egy olyan szerkezettel, ami eltorzítja a beszédhangjukat. Mozgásuk egyszerre parkour-os és ninjás, látták már őket menekülni motoron, futva, szublimálva.
- Na, na, na! Ne misztifikáld túl a dolgot! Úgy állítod be ezt a három vagányt, mint valami szuperhőst, természetfeletti erőkkel -akadékoskodott megintcsak a kopasz. Robert szándékosan nem szólt közbe, azt akarta, hogy Nina megtanulja a vitatkozás és a veszekedés közötti különbséget, illetve azt, hogy hogy őrizze meg a nyugalmát, és maradjon tisztelettudó a felette állókkal.
- Még egyszer sem sikerült az elkapásuk közelébe sem kerülni, nem? Úgyhogy szerintem nem túlzó azt mondani, hogy igenis különleges képességeik vannak. Nem tudjuk mi az inditékuk, hogy rajtuk kívül kik állnak még a háttérben, ha állnak. Tanakodhatunk még, de ők közben minden egyes percben egy újabb lépéssel kerülnek elénk és a mi esélyeink vészesen fogyatkoznak. Az emberek kezdenek félni, és ujjal mutogatnak a rendőrökre: Hagyjuk, hogy ilyen veszélyes alakok mászkáljanak szabadon?
- Ez mind szép és jó, ügyes kis beszéd volt, de a tettek mezejére lépni már nem ennyire egyszerű.
- Ki mondta, hogy az? -szólt közbe Robert haragosan összevont szemöldöke alól.
- Sosem fogják tudni őket elkapni. Miért? Mert ők igazán egy csapatot alkotnak! Bíznak egymásban, támogatják, egymást, összeszokottak -csóválta fejét Nina szándékosan provokálva a legellenségesebb fickót.
- Robert, jól hallom, hogy a lányod a rendőri szervet bírálja éppen? A maga nagytapasztalatú huszonpár évével?
- Felejtsd már el egy fél pillanatra a megrögzött hierarchiát, és lásd be, hogy akár egy beszélő macska mondhatná ugyanezeket, igaza van! -morrant rá Karlson kollégájára, aki továbbra is puffogott, jóformán magában.
- És akkor mi van? Mostantól a szöszi fog dirigálni? -vetette fel egy másik tiszt.
- Természetesen nem! És Nina -hangsúlyozza- továbbra is csak megfigyelő -szögezi le Robert szigorúan.
- Aha. Szóval? Mit fogunk tenni? Mert a kioktatást köszönjük, de javaslatot is várnánk az észosztás után.
Nina a füle mögé igazította tincseit, majd kemény hangon folytatta.
- Csapdába csaljuk őket. Ha tényleg brutális eszközökkel is jótevőnek képzelik magukat, akkor nincs más dolgunk, mint eljátszani valami rosszat -rántja meg vállát Nina, mintha mi sem lenne egyszerűbb -France Borowski elvállalta az álrosszfiú szerepét -tette hozzá mintegy mellékesnek szánva.
- Megőrültetek? -pattant fel eleddig kényelmes ültéből Karlson- Ezt a fiam önként vállalta? -meredt a két Horanra. Éppen ettől a reakciótól tartottak.
- Igen -bólintottak egyszerre.
- Nem! Nem engedem! Hogy kinyírassa magát? -tajtékzott a férfi, s a kollégái felé fordulva várt megerősítést. Nina kifújta a levegőt, és elsétált a sarokban álló vizes-ballonhoz, és halálos érdektelenséggel elkortyolgatott egy pohár vizet.
- Rád is számítunk az akcióban, Karls -nézett rá Robert- És minden ittlevőre. Közös munka lesz, és addig nem vágunk bele, míg minden apró részlet nincs megtervezve.
- Hallgatom eddig mit ötöltetek ki -fonta össze karjait mellkasa előtt, mintha kissé elzárkózna az egésztől.
- Először is -köszörülte meg torkát a főkapitány- Nyilvánvalóan úgy tudnak ott lenni minden tetthelyen időben, hogy hozzáférnek a köztéri kamerák képéhez. És ki tudja még milyen technikai hátterük van, amivel akár le is hallgathatnak bármilyen telefonokat, adóvevőket. Éppen ezért egy jól körbekamerázott helyszínt választunk, hogy biztosan tudomást szerezzenek az akcióról. Civileknek álcázott rendőrök fognak nyüzsögni a terepen. Mi eljátsszuk a szokásos zsaru szerepünket, és le sem vesszük a szemünket France-ről, aki természetesen mindenféle védőfelszerelést megkap. Nem értheti bántódás, mert mire a feketék kiérnek, France leleplezi a színjátékot, mi pedig nyakon csípjük őket, kihasználva, hogy ez egyszer mi vertük át őket. A figyelemelterelés fokozása érdekében Ninát megpróbáljuk az egyik maszkos tökéletes mására felöltöztetni, s bár biztosan nem kell majd sok idő nekik, hogy rájöjjenek, ez a fekete harcos nem közülük való, időnyerésnek kitűnő.
- Odacsalni ezeket a hidegvérű gyilkosokat? Szerintetek repesni fognak, amikor rájönnek, hogy átverés volt? Nem hinném, majd szépen kinyírnak mindenkit. Ti mind megbuggyantatok.
- Az lehet, viszont valami ilyen vakmerőt kell lépnünk, különben még évekig fogócskázhatnánk ezzel a bosszúálló bagázzsal. Elő kell őket csalogatnunk a barlangukból.
- Az sem zavar, hogy emiatt akár meneszthetnek is a tisztségedből? Sőt az egész szervezetből? -kérdezte egy megjelenésileg inkább rockernek, mintsem rendőrnek tűnő pasas, végigtetovált karokkal.
- Aki nem mer, nem nyer -intézte el ennyivel Robert, persze pont az ilyen beszólásoktól félt, melyek rámutattak szorongása fő tárgyára, amellett, hogy lánya miatt is tövig rágta a körmeit. Csak abban bízhatott, ha egy fekete ninja egyszer már jóformán megmentette a lánya életét, most sem fog ártani neki, se más ártatlan embernek, rendőrnek sem. Józan esze élesen tiltakozott, hogy naivan bízzon a puszta mázliban, de az idő sürgetett, és bármennyire is keresték, nem volt más lehetőség.
Kicsivel később Robert berekesztette a megbeszélést, mindenki ment a dolgára. Nina nem akart moccanni kedvenc forgószékéből.
- Te maradsz? -nézett hátra apja a válla felett- Megyek bedobok egy csirkés szendvicset.
- Csak azon tűnődöm, elég óvatosak vagyunk-e? -ujjbegyeit egymásnak támasztotta, s le sem vette a szemét róluk.
- Mire gondolsz? -fordult felé apja, visszalépve az ajtóból.
- Elképzelhetetlennek tartod, hogy van egy tégla idebent? -bökött a padlóra.
- Az egységem nevében kikérem magamnak! Ezer éve kollégák vagyunk, ismerem őket, mint a tenyeremet.
- Sosem bízhatunk meg senkiben.
- Miket beszélsz?
- És ha nem itt van a spicli? Elég nagy a rendőri szervezet. Lehet a kiképzőközpontban is, hogy csak egy példát mondjak.
-Megértem, hogy kezdesz paranoiás lenni, ez kezdetben szakmai ártalom, de próbálj meg te is bizalommal fordulni a csapat tagjaihoz, mert addig nem várhatsz csodát az ő részükről sem.
- Szerinted sikerülhet a tervünk? Ki tudjuk őket játszani? -futtatta tovább kérdéseit a válaszokat meg sem hallva.
- Ha nem hinnék benne, bele se vágnék. Persze! Mi vagyunk a vadászok! -a férfi óvó mancsa Nina vállán állapodott meg. A lány hirtelen felkapta a fejét és egészen mélyrehatóan bámult bele apja törődéssel teli kék íriszébe.
- Az lehet, de rókákra vadászunk.
Robert reflexből kacagott fel, de a műjókedv hamar elillant borostás arcáról, ahogy éket vert fejében a teljes felismerés; lánya nem beszél butaságot.
- Megtesszük ami tőlünk kitelik -mondta savanyú arccal- Mi bánt igazán?
- Az egységben...Ki nem állhatnak engem. Ahol megjelenek, lekezelően, gúnyosan szólnak hozzám, fintorognak, szemeiket forgatják, vagy fennhangon poénkodni kezdenek rajtam.
- Ó, ugyan szépségem! Nehezen viselik, hogy itt van egy ilyen csinos, fiatal "husi", aki ráadásul nem ijed meg tőlük, szemrebbenés nélkül elküldi őket a fenébe, esze is van, és elérhetetlen számukra. Az öregebbek pedig kissé begyöpösödöttek, ragaszkodnak a régi rendhez, és bántja a büszkeségüket, hogy egy 40 kilós kis tündérarcú fruska a húsos fazékba kóstoljon, amiért ők több éven át güriztek.
- Már 49 kiló! -javította ki apját sértetten- Nem tudom ezt miért zavar, mert eddig nem érdekelt, ki mit gondolt rólam. De most viszont bánt, igen bánt, amit rám mondanak, mert én nem ismerem magam már. Vagy még. És félek, hogy igazuk van. A tegnapi akció után, amikor későn értem haza, és azt mondtam neked, hogy csak lementem a kikötőbe, hazugság volt. Nem értetted, miért nevetett ma mindenki annyira; hát rajtam, mert este miután hazamentél és én még edzettem egyet a bázison, az egyik nagyszájú seggfej odajött mézesmázos hízelgéssel, hogy gratuláljon az aznapi, első akciómhoz, és aztán hirtelen lefogott, majd odabilincselt a futópad vázához. "Na, ha ebből kiszabadulsz, talán nézlek valamibe!"Egy csomó újonccal együtt ott röhögtek rajtam és a bosszankodásomon.
- Komolyan? McGregor volt, fogadjunk! -mosolyodott el Robert a nevetést leküzdve.
- Miért nevetsz!?
- Nina, ha hagyod, hogy az ilyesmik kiborítsanak, újra és újra megcsinálják majd veled, mert gyengének fognak tartani. Vedd fel a kesztyűt és ne add meg nekik az örömöt, hogy elérjék, amit akarnak. Nem lehetsz könnyű célpont, ha ide akarsz tartozni. Rengeteget kell tanulnod, magadról. El kell hogy sajátítsd, hogyan uralkodj magadon, hogy legyél erős mentálisan és lelkileg is. Tudom, hogy nem akármilyen fából faragtak, de hidd el nekem, mindig van hova fejlődni és erősödni. Azt akarom, hogy sérthetetlen legyél, érted? -fogta kezébe lánya arcát, majd megvizsgálta a homlokán éktelenkedő lilás színben pompázó puklit.
- Jó, így lesz. Idővel kiismerem a bugyuta szokásaikat. Eljön a nap, hogy túl fogok járni az eszükön, és akkor majd meglátjuk, hogy ki röhög a végén.
- Ezt már szeretem! Na jó, mára ennyi, menj ki a farmra, vagy találkozz a barátaiddal. Holnap teljesen itt kell lenned;agyban, lélekben, testben.
- Igenis kapitány!
"Sajnálom, kölyök - Hero lesütött szemmel zilált, ahogy cipőtalpát elemelte a halott férfi gégéjéről, amit épp az imént roppantott szét. Tarkója alól szabályos kör alakú vértócsa növekedett a csempézett padlón.
- Kérem -rebegte a sarokban kuporgó, alig tíz éves fiú- Ne bántson! -hangja alig hallatszott, annyira reszketett a rémülettől. Maszatos arcát könnyzápor öntötte el. Ezra nem szólt semmit, ezért újra-és újra elismételte a zokogástól elcsukló, vékony hang: - Kérem...Ne bántson!"
- Hé, minden rendben? -kérdezte tőle egy messziről jövő, fátyolos hang, ami félreismerhetetlenül Arthuré volt.
- Hogy mi? -kapta felé démonian kék tekintetét. Akkor tűnt fel neki, hogy még hozzá sem nyúlt az ebédjéhez, pedig a fogás több volt, mint ínycsiklandó.
- Isteni a sült kacsa, nem eszel? -bökött felé villájával Georga gyanakvóan, majd tudva, hogy nem fog választ kapni, bátyja felé fordult- Elmesélted már neki a kockafej görbe estéjét?
Arthur vonakodásképpen a lecsupaszított szárnycsontot kezdte el szopogatni.
"- Kérem...Ne bántson!" -még mindig a rettegő fiú könyörgése visszahangzott Hero fejében. Kísértette őt, akár egy szellem; ilyen még nem fordult vele elő.
- Ezra! -szólt rá Arthur jelentőségteljes szigorral hangjában- Amíg te akcióban voltál az éjjel, nekem is akadt ám egy kis piszkos melóm.
A szólított végre visszatért a jelenbe, megrázta fejét, és mindenféle étvágy nélkül megragadta az evőeszközöket.
- Mesélj Andersen, csupa fül vagyok -sóhajtotta, majd kicsit elidőzött tekintete Georga örök-vészjósló arckifejezésén.
- A jó öreg cimbidet meg kellett kicsit fenyíteni, mert hát összeszűrte a levet, akivel nem kellett volna.
- Esetleg ha beavatnánk végre -sziszegte dühösen, és úgy szorította marokra a kést, mintha bármelyik pillanatban le akarna szúrni vele valakit.
- Kockázatos még -vágta rá Georga katonásan- Amúgy sem mi döntünk erről -tolta félre üres tányérját.
- És veled mi a franc van? -könyökölt fel az asztalra Art- Elég látványosan marcangolod magad egész nap. Köze van az éjjeli ramazúrihoz?
Hero egy kicsit hezitált, de aztán belátta, hogy saját érdekében jobban teszi, ha könnyít a lelkén.
- Volt ott egy kissrác, talán a fia. Azt hitte őt is meg akarom ölni. Azt gondolta, ha nem vagyok jófiú, csakis rossz lehetek. Rettegés volt a szemében miattam. Én ezt nem akarom -mondta nyomatékosan az utolsó mondatot.
- Hát öreg, ha kinyírod az apját a szeme előtt, ne várd, hogy azt lássa, te nem vagy rossz. Hálásan a nyakadba kellett volna borulnia? -Art sosem a tapintatosságáról volt híres, de legalább kíméletlenül őszinte volt minden helyzetben. Próbált Hero fejébe látni, hunyorogva szuggerálta őt, miközben nyelvével egy fogpiszkálót forgatott a szájában.
- Persze, hogy nem, te barom! -morrant fel Ezra, majd tányérjával együtt felállt, és elsétált a lifthez. Mint mindig...megint egyedüllétre vágyott. Az igazság az volt, hogy a halálra vált arcú kissrácban saját magát látta viszont. A tíz évvel ezelőtti magát. Mielőtt azonban beléphetett volna az üvegliftbe, hogy saját szobájában, békében fogyaszthassa el az ebédjét, a csuklójára erősített óra éles sípolásba kezdett, ezzel egyidőben az asztalnál maradt testvéreké is. Mindhárman összenéztek, majd szó nélkül futásnak eredtek. Az Ezra kezében tartott tányér sülthúsostól repült el. Egyikük sem örült a fülsértő hangjelzésnek, ráadásul fényes nappal. Ha napközben kellett akcióba lendülniük, fokozott összpontosításra volt szükség, ugyanis biztosra lehetett venni, hogy a rendőrséggel és sok szemtanúval is meg kell majd küzdeniük.
- Mi a büdös f...-ért kellünk mind a hárman? -dohogott a lány, miközben ádászan farkasszemet nézet tükörképével, s felhúzta az orrcsont középig érő maszkot.
- Ne káromkodj, ez nem méltó egy nőhöz! -szólt bátyja vidáman. Fizikailag már nem egy térben tartózkodtak, csak a miniatűr adóvevőkön keresztül tudtak kommunikálni, amit a fülükbe rejtettek.
- Felbukkant végre a sötét furgon, aki diáklányokat rabol. Egyetlen szemtanúnak hála a rendőrség már üldözőbe vette őket, és le is zárták a városból kivezető utakat -szólt az éterbe Hero is.
- Merre? -kérdezte G morcosan.
- Kirwan street-i lányiskola, onnan észak-keletre tartanak. Átküldtem a koordinátákat.
- Pedig már azt hittem, végre megnézhetem a Lakers meccset -nyafogott Arthur, a srác, aki képtelen volt a komolyságra. De ez volt a jó benne, mert mindig oldotta feszültséget.
- Nem is szereted a kosárlabdát -akadékoskodott Hero.
- Srácok! Tizenkét másodperce úton kéne lennünk -szólt közbe Georga.
- Jól van na, anyuci! Csak belőttem a séróm! -hülyéskedett Art, majd egy atléta légiességével a koromfekete motorcsoda nyergébe pattant.
- Nem mintha látná bárki is a bukósisak alatt -forgatta szemeit a rideg amazon, majd felpattant bátyja mögé, és egy sötét alagúton keresztül kiszáguldottak Dublin forgalmas utcáira. Hero másik útvonalon ment, a műszerfal kijelzőjén villogó radaron pedig folyamatosan követte a társai, valamint az üldözöttek útját. A mit sem sejtő autósok, biciklisek, gyalogosok riadtan kapták fejüket a mellettük hangos dübörgéssel elhúzó fekete villanások fele.
- Mi a fene ez a felvonulás a Chruch Street-en?! Homoszexuálisak? -kérdezte Art költőien, mert a szivárvány színű lobogókból rögtön rájött.
- A LOOP feltörte a furgonban ülők mobilját. Lánykereskedők -közölte Hero színtelen hangon.
- Na ne mondd. Furgon, lányiskola, tisztasor. Ki nem találtam volna -zsörtölődött Art, majd a LOOP ismét jelentkezett, és közölte: a menekülő furgon elgázolt egy gyalogost.
- Az istenit! -húzta meg még inkább a gázkart Arthur.
- Neked bezzeg szabad csúnyán beszélni? -jegyezte meg Georga, de csipkelődése csak pótcselekvés volt.
- Inkább szállj ki, hugi! -lassított le a fiú, mire G szó nélkül leugrott a járgányról, egy artistás hátraszaltó keretében.
- A francba, a francba! -hallatszott Ezra hangja.
- Mi történt?! -kérdezte egyszerre a két testvér fülükhöz kapva kezüket.
- A nyomomban van egy motoros zsaru. Karlson Borowski az.
- Nyugi, az enyémben három rendőrautó lohol.
- És rád is lőnek? -kérdezte Hero felháborodva.
- Lőnek rád? -csodálkozott Art.
- Szerinted miért jajgatok? -ordított.
- Akkor sok sikert, én leszerelem addig a lányrablókat.
- Kösz -nevetett fel undokul.
- Ezek a rendőrök hihetetlenül pancserek, szem elől vesztették a rosszfiúkat. Én viszont látom őket.
- Óvatosan, a furgonban ártatlanok is vannak! -szólt rá Art- Itt vagyok mögötte. Látlak.
- Akkor mókázzunk! -bólintott tettre készen Georga és egy aprócska pisztollyal a markában kiállt a forgalmatlan út közepére, a furgont várva. Egyenesen farkasszemet nézett a sofőrrel maszkja mögül, kaján vigyoráról csak macskavágású, sötét szemei árulkodtak. Sem ő, sem két társa nem ismerték azt a szót "félelem". Kiírtották belőlük a kiképzés során még az érzésnek a csíráját is.
Georga tisztán látta a ragyogó napfény ellenére is a férfi dühös, eltorzult, borostás arcát. A talpig fekete, női alak nem mozdult az útról, a kormány mögött ülő gazembernek nem maradt ideje eldönteni, hogy a gázra lépjen vagy inkább a fékre. Elsült a már-már játékszernek tűnő fegyver, s hangtalan és láthatatlanul apró lövedéket irányzott a férfi homlokába. A kocsi lassan akart veszíteni nagy sebességéből, ezért Arthur a furgon mellé gurult és kaszkadőröket megszégyenítő módon kinyitotta az ajtaját és beugrott a volán mögé. Odébbtuszkolta a fejbelőtt pasast, és megfékezte a furgont.
- Kellek én még oda? -kérdezte közben Hero. Georga diadalmasan elmosolyodott, miként a füléhez emelte kezét.
- Ne fáradj, boldogulunk.
Arthur a szemére kapta átlátszó piros infraszemüvegét, és a furgon rakteréhez ugrott. Látta odabent mozgolódó alakokat, majd mátrixosan elhajolgatott a hirtelen feltörő golyózápor elől. Odabentről lányok sikítása hallatszott.
- Leráztam Borowskit, de jobb ha siettek. Felétek tart az egész gárda -tudósított Ezra.
- Vettem -felelte elhalkulva Art, miközben Georgával egyetemben macskaléptekkel lopóztak a megbeszélt állásba. Egymás szájáról olvasva kommunikáltak. Eldörrent egy újabb sorozat, amikor is Art felordított, és olyan hangokat adott ki magából, mint aki kínok közt vergődik.
- Ne! -zokogta Georga tökéletesen élethűen, majd testvére felé bólintott, és ujjain számolt vissza. Három, kettő, egy! A furgon ajtószárnyai kivágódtak, a bent levő három férfinek felocsúdni sem volt ideje, ugyanis ripsz-ropsz holtan estek össze. Mielőtt még azonban a Fray testvérek fellélegezhettek volna egyre erősödő szirénahangok ütötték meg fülüket. Rohanni kezdtek az út szélén elvágódott motor felé.
- Nem jó, ne arra! -ordított fülükbe Hero hangja- Ez csapda! Bekerítenek!
- Mi? Kinyírok mindenkit! -harsogta G, elborult az agya, ha sarokba szorítottnak érezte magát.
- Keressetek búvóhelyet, most! -utasította őket egy másik hang, valaki a LOOP-ból- A Hendrick utca tiszta, arra!
A rendőri gárda egész közel került ahhoz, hogy elkapja a fenegyerekeknek is nevezett fekete ruhás öldöklőket. Mégsem sikerült. Túl ügyesek, túl gyorsak. A furgonban két halálra rémült 14-15 éves lány kuporgott. Vallomásukból kiderül, hogy is történtek pontosan az események; igen, a maszkosok megint önkényes bírókat játszottak, de kétségkívül megmentették a két lány életét. A rablók észak-ír területről származtak, velük kapcsolatban nyomozást indítottak.
- Még visszaérünk a Lakers meccs végére! -ujjongott Arthur, majd amikor a sötét betoncsarnokba érve leállította a motort hátrahőkölve bámult húgára - Téged eltaláltak? -mutatott a lány combjára, ahol az erős fekete szövet elvékonyodott, és sötétvörös színűvé vált.
- Csak súrolt -rántott vállat, ügyet sem vetve rá. Az igazság az volt, hogy testreszabott fekete maskarájuk különleges tulajdonságokkal bírt; ha bármilyen külső behatás érte a szövetet, mely megbontotta egységét, mint egy lövés, abban az esetben speciális antibiotikus és fertőtlenítő hatású gyógyszer szabadult fel a sérült anyagból, rögtön ellátva a bőrfelületi sérülést. Öngyógyító ruha, ki ne akarna ilyet?
- Szép munka volt! -szólalt meg fülükben a tiszteletet követelő hang.
- Köszönjük! -mondták egyszerre, közben feltűnt Hero is, hóna alatt bukósisakjával, arcán még mindig a maszkkal.
- Ezra, gyere a 3-as szektorba. Ideje felfedned magad a barátod előtt -utasította a hang, és bár tudta, hogy a fiúnak ehhez nem fűlik a foga, tudta azt is, hogy nem fog ellenállásba ütközni. Mert ez a három különleges sorsra hivatott fiatal az ő nevelésének, tanításának a gyümölcse. És szót fogadtak feltétel nélkül neki.
- Máris ott vagyok -felelte megkövült vonásokkal, feszültségét mindig az arcán kidomborodó rágóizmai jelezték.
- Hajrá tesó! -veregette hátba Art a késdobáló tekintetű fiút.
- Nem lennék a helyében -csóválta fejét a sötéthajú amazon- Elmondani az egykori legjobb barátodnak, hogy mégsem haltál meg?
- Kínos -értett egyet Art- De Kockafej elég laza, szerintem gyorsan kiheveri a sokkot.
Ezra még mindig viselte a maszkot. Ökölbe szorított kezét lassan meglazította és megmozgatta ujjait, ahogy kettényílt előtte a fotocellás ajtó. Az ürességtől kongó tárgyalóteremben egyetlen ember ücsörgött csak. Az a fiú, akivel sráckorában mindent megosztott. Az egyetlen és a legjobb barátja volt. 15 évesek voltak, a gimit épp csak elkezdték, mikor egy napon az osztályfőnök gyászos arccal jött be órára, és a mit sem sejtő diákokkal sokkoló hírt közölt: diáktársuk, Ezra Theron meghalt. Hogy mikor, miért senki sem tudta pontosan, furcsa titkolózás és rejtély övezte a tragédiát.
- Térj gyorsan a tárgyra. Ki kell nyírnod? -bökött saját arcára kétkedve, de cseppet sem tűnt úgy, mint aki fél.
- Nem. El kell neked mondanom valamit -lépésről lépésre közeledett felé, de nem ült le a vele szembeni székre.
- Jaj ne. Nem létezik a mikulás? Tudtam! -hülyéskedett, de egyre inkább eltűnt a vidámság az arcáról, ahogy a fiú türkizkék szemei fogva tartották az övéit. Mintha kezdett volna derengeni neki az ismerős szempár.
- Meg kell tudnod, ki vagyok, mert mostantól te is a LOOP tagja vagy.
- Most is figyelnek minket, igaz?
Ezra némán bólintott, majd a tükörrel borított fal fele nézett, mely mögött egy kisebb seregnyi ügynök figyelt és fülelt.
- Kíváncsi vagy az igazi arcomra? A maszk nélkülire? -támaszkodott meg a hófehér asztal lapján.
- Remélem nem valami kellemetlen ismerősöm vagy -poénkodott megint, de akkorra már érezte, hogy a helyzet nem is annyira vicces. Kíváncsi volt, nagyon is.
- Remélem nem kellemetlen. És remélem nem csak ismerős.
- Oké, kezdesz összezavarni, szóval mutasd magad, öreg! -húzta ki magát ültében, és előre hajolt. Összekulcsolta ujjait, rossz előérzete támadt. Hero levette az álcáját jelentő maszkot, ledobta az asztalra, majd leszegett feje lassan felemelkedett. Nem nézett gyerekkori barátjára, perifériájából figyelte csak arca rezdüléseit.
- Te...Mi van? Te nem ő vagy, ugye? Nem, nem lehet! -pattant fel, és úgy lökte ki maga alól a széket, hogy az bukfencezett egyet. Nem számított arra, hogy sírásban fog kitörni, de ez történt. Nem érdekelte, hogy kínos-e vagy sem, képtelen volt észhez térni.
- Én vagyok az -jelentette ki Ezra nyugodt hangon, majd végre barátjára bátorkodott nézni.
- Ezra? Komolyan? -bámult férfias arcára semmit sem értve- De hogy? Hiszen...tíz éve már, és... -dadogta el-elcsukló hangon.
- Ez nagyon hosszú történet. Sajnálom, hogy így alakult -érzelemmentes vonásai ellenére őt is megérintették az események. Eszébe jutott, hogy mennyit szenvedett az elején, pont emiatt; hogy ilyen úton kellett megszakítania a kapcsolatot barátjával. De a sors fintora, hogy mégis összehozta őket az élet, és a LOOP, valamint egy közös cél.
- Istenem, Hero, mi történt veled!? -bömbölt a mondat végére elhaló hanggal a fiú, és képtelen volt megemészteni a tényeket. A legjobb barátja él, sosem volt halott. Elképzelni sem tudta min mehetett keresztül, amiért itt kötött ki - Nem tudom, hogy most dühöt vagy örömöt érzek inkább -lihegte könnyeit törölgetve. Újra és újra alaposan megnézte magának az emlékeiben élő kamaszfiú férfivá érett küllemét; feszes testét, kiugró arccsontját, halvány borostáját, és azokat a változatlanul világító kék szemeket. De a tekintete azért megváltozott, megkeményedett, baljóssá vált. Könnyei nem annyira a viszontlátásból fakadtak, hanem a félresiklott múltnak, mert a felnőtt Ezrában csak egy idegent látott, nem az akkori legjobb barátját.
- Csak a LOOP-ban létezek, a nevem igazából Louis Tomlinson -szólalt meg hosszas csend után.
- Nem lehet igaz -súgta maga elé riadtan a magas, nyurga srác, akit Art mindig Kockafejnek hív. A nagyfőnök szerint nincs még egy ilyen profi hacker, mint ő. Éppen ily módon került be a LOOP-ba is; tudta nélkül törte fel a LOOP (hurok) nevű titkos csoport számítógépes rendszerét. Akkor még csak szórakozásból csinált ilyesmit, fogalma sem volt arról, hogy mit tett ezzel: céltáblát rajzolt a homlokára. De szerencséjére még mielőtt likvidálták volna, fény derült rá, ki is ő, ráadásul páratlan informatikai érzéke még kapóra is jött a LOOP-nak. Nem volt sok választása a klaviatúra-betyárnak; vagy belép a szövetségbe vagy búcsút int életének.
Nina megállás nélkül püfölte a fekete bokszzsákot, mintha nagyon dühös lenne valakire. Talán az is volt. Talán nem csak egy valakire. Hangosan szuszogott minden egyes ütésnél, de nem úgy tűnt, mint aki abba akarja hagyni mostanában.
- Hű, nem lennék a zsák helyében. Nagyon haragudhatsz rá -sétált oda hozzá France fojtott vigyorral.
- Csá Borowski -köszönt két ütés között. Homloka gyöngyözött, feszes hasa, combja fénylett a verejtéktől.
- Kicsit ha lentebb engednéd a karodat -jegyezte meg a srác segítő szándékkal.
- Kicsit ha kibírnád beszólás nélkül -támadott a lány egyből, és igyekezett még erősebbeket odasózni, amikor France beállt a zsák mögé, és megfogta azt, hogy ne himbálózzon kicsit sem.
- Egyszer felkelhetnél a jobb lábaddal is.
- Köszönöm az újabb tippet -hátrált el a lány, majd fogával lecsatolta a kesztyű tépőzárát. Zilálva megtámaszkodott térdein, tincsek szabadultak ki meglazult copfjából.
- Érdekel mi történt az előbb a nagyvilágban? -billentette oldalra a fejét a srác.
- Belegebedek a kíváncsiságba -Nina a magas fiúra meresztette ezüst színű szemeit, majd hátat fordított és elindult a súlyzókkal teli állványhoz.
- Egy emberkereskedő banda elrabolt két iskolás lányt, de szerencsére gyorsan értesítette egy szemtanú a rendőröket.
- Hurrá, és? Te kaptad el őket? -kérdezte a megszokott gúnnyal és a tökéletes érdektelenséggel, miközben kiválasztott egy -egy három kilós súlyt.
- Nem, hanem a feketeruhás barátaink -nézett körbe az edzőteremben, néhány ismerősének odaintett köszönés gyanánt. Tudta, hogy ez az, ami igazán felcsigázza a flegma lányt.
- Hogyan? -tette le hangos puffanással a súlyzókat- A maszkosok ott voltak? -arckifejezése hirtelen megtelt élettel és kérdésekkel.
- Azt hittem nem érdekel -incselkedett a lánnyal szándékosan- Jaj, már az ennyi az idő? -pillantott csupasz csuklójára- Bocsi, de mennem kell.
- Ne hülyülj már! -kapott válla után Nina- Hányan voltak? -kérdezte sürgető kíváncsisággal.
- Mindannyian. A csaj meg az egyik pasi kinyírta a sofőrt, megállították a furgont, és a raktérben levő fazonokat is szíven lőtték.
- És a harmadik?
- Nem tudom, talán figyelemelterelő volt, vagy fedezte őket. Apám a nyomába eredt, de olyan gyors volt, hogy egyszer csak mintha a föld nyelte volna el motorostól.
- Megint a szokásos kámfor-effektus, hm? -töprengett el a lány, majd váratlanul fülig szaladt a szája- Senki sem menekülhet örökké.
- Az lehet, de ők szemrebbenés nélkül ölnek, ha fenyegetve érzik magukat.
- Betojtál? -kérdezte kihívóan az öltözők fele indulva.
- Na persze -nevetett fel France- Egyébként meg van az akció időpontja. Jövőhét kedd -súgta a lány füléhez hajolva.
Gyönyörű, szikrázó napsütés ragyogtatta a tengervizet. Az öböl ezen része nem vált a nagy halászhajók birodalmává, drága üzletsorok, ötcsillagos szállodák, pazar éttermek szegélyezték. A Salty Blue nevű gourmet bár terasza egészen benyúlt a vízbe, páratlan kilátással ajándékozva meg az ott falatozó vendégeket. Dublin top három luxusétterme között tartják számon, specialitásai között természetesen a tengeri herkentyűk és halak az uralkodóak.
Betty McGregor ücsörgött az üvegkorlátnál levő asztalnál, s közben feszülten dobolt tollával fekete bőrmappáján. Sűrűn pillantott kristályokkal kirakott órájára, ugyanis találka partnere már húsz perce késik, neki pedig még ezer a dolga ma; hiába, a rendezvényszervező cég, melynél ügyvezető igazgatóként dolgozik, nagy presztizzsel rendelkezik az egész országban. Személyes ittlétének csak is egy oka volt: az ügyfél -aki fiatal kora ellenére meglehetősen befolyásos ember- kimondottan Betty-t kérte tárgyalni.
A csinos, 20-as évei végén járó nő megpillantja az étterem elé guruló Lexust. Ettől egy kis idegesség kezd cikázni a gyomrában. Pár percen belül pedig megjelenik asztalánál Alex Harland; szigorúan hátrasimított hullámokkal, barackszínű ingben, tükrös napszemüvegben, vadítóan friss illatot árasztva minden porcikájából. Mintha csak egy profin photoshoppolt címlapról lépett volna le. Csakhogy ez a szívdöglesztő valóság volt, semmi retus.
- Helló Betty! -köszönt vigyorogva, s közben jólesően lehuppant a hófehér vesszőfonott fotelba, mintha csak haza ért volna egy fárasztó nap után.
- Szia! Nem lenne gond, ha máris a tárgyra térnék? Sajnos nincs sok időm! -habogta a nő, miközben igykezett kerülni a szemkontaktust.
- Lökd, szivi! -dől hátra a fiú széttárt karokkal, majd felemelte kezét és csettintgetni kezdett- Gustavo! -nézett körbe- Mit kérsz? -kérdezte a nőtől mellékesen.
- Csak egy kávét, köszönöm -vágta rá, majd feszengve lapozgatni kezdte mappája tartalmát.
- Megtisztel jelenlétével, Uram! -hajol meg az Alex mellett termett pincér, akinek tartása, hanglejtése, arckifejezése túlontúl mesterkélt volt. Persze Alex imádta, ha kiskirályt játszhatott. Itt márpedig annál is inkább játszhatott, mióta apja megvette a kóceráj felét - Miben állhatok rendelkezésére? -kérdezte szirupos kedvességgel, mintha bármelyik pillanatban kést állíthatna az ember hátába, amikor nem figyel.
- Én egy alkoholmentes mojitót és néhány kaviár patés miniszendvicset kérek, a hölgynek egy habos kávét, zsírszegény tejjel, édesítőszerrel.
- Máris hozom! -kellemesen sima hangja szinte énekelt beszéd helyett.
- Valaki helyettem is vigyázik a vonalaimra -jegyezte meg nevetve Betty és végre sikerült kicsit lelazulnia.
- Ezekre a vonalakra megéri vigyázni! -könyökölt fel az asztalra az ifjú Harland és levette napszemüvegét, hogy kihívóan a nő szemébe nézhessen. Tudta, hogy elindított valamit Betty-ben, mert a nő zavartan lehajtotta a fejét. Alex tisztában volt vele: olyan aduász van a kezében, ami ellen a legtöbb nő nem tud és nem is akar védekezni. Mert bizony mindig győzött csábereje, huncut, de fölényes tekintete, az a piszkosul tökéletes külcsín, amivel meg volt áldva.
- Akkor ahogy megbeszéltük, gondoskodunk a 20 fős személyzetről, az egyenruhájuk holnapra elkészül -szólalt meg bátortalanul az egyébként mindig mindenkivel könnyen, gördülékenyen szót értő Betty.
- Azok az üvegoszlopok, amikben pezsgő fog buborékolni? Megékeztek már? -kérdezte Alex, mintha meg sem hallotta volna az előzőt.
- Nem, de ma vagy holnapra várhatóan megérkeznek. Ne aggódj!
- Láthattad a két szép szemeddel, a terem óriási! -hajolt előre- Nem akarom, hogy az utolsó pillanatban legyen kapkodás - hangja bár incselkedő volt, mégis egyértelmű felsőbbrendűséget éreztetett.
- Természetesen minden időben készen lesz, ezt garantálom -bólogatott a nő feszülten.
- Helyes, el is várom! Ezért fizetek -túrt belőtt tincsei közé a szépfiú, majd visszatette szemére a szemüvegét- Akkor ugye olyan lesz, ahogy megálmodtam? Aranyban, feketében ússzon minden, kristályos, csillogós girlandok lógjanak a plafonról, és legyenek meg azok a korhű revolverek, amibe pezsgőt lehet tölteni.
- Ahogy megálmodtad. Egyetlen fontos dolog maradt csak hátra.
- Éspedig? -kukucskált ki szemüvege felett egy pillanatra.
- A svédasztalos menü véglegesítése. Kértem kóstolót mindenből, ezen a címen várnak ma délután 3-ra -csúsztatott oda az asztalon egy kártyát.
- Kafa! -vágta zsebre- Az udvari lámpák? -döntötte hátra a fejét, hogy érje arcát a nap.
- Éppen az előbb hívtak, hogy megérkeztek. Szombaton reggel 6-kor ott vagyunk a helyszínen, és megkezdjük az átalakítást.
- Hölgyem, a kávéja! -érkezik meg a pincér még mindig azzal az idegesítően széles vigyorral- Uram, egészségükre! -pakol le mindent a kerek üvegasztalkára, és elillan.
- A stylisttal mikor találkozhatok? A ruhám a legfontosabb! -jelentette ki Alex az izgatottságtól hisztérikusan, akár egy igazi díva.
- Ó igen. A LouLou divatházból Baily Bensonnal beszéltem erről, holnapra készen lesz a frakk.
- Hívj, amint nálad van, fel kell próbálnom!
- Természetesen.
- Van még valami?
- A meghívók ki lettek küldve a VIP vendégeknek. A vendéglistát véglegesíthetjük?
- Coco Fritch-t és Bronoi McAdams-t húzd ki róla. Ez minden -tapasztotta össze két tenyerét, közben pedig Alanis Morisette Ironic című száma szólalt meg, mint a mobilja csengőhangja. Betty képtelen volt elfojtani vigyorát.
- Ha nincs több kérdésed, kérésed, akkor én mennék is -hörpintette fel az utolsó korty kávéját is, majd sietősen felpattant, és összekapkodta a mappáit, mobilját, táskáját.
- Úgy elmennék veled -hunyorgott rá Alex perverzzé mélyült hangon, majd hozzátette- De még megeszem az uzsimat -vett kézbe egy gusztusosan megkreált falatkát.
- Őőő, igen -nevetett fel kínosan a lány, majd viszlátot intve elsietett. Alex amíg csak tehette követte szemével Betty alakját, aztán unottan beleszólt a még mindig éneklő mobilba.
- Mi van? -kérdezte kelletlenül forgatva a falatot a szájában- Nem Rooky, nem tudok érted menni. Oldd meg, ügyes kislány vagy. Az nem az én bajom. Majd később motorozunk! Dolgom van, igen, pá szivi!
Harland birtok, napsütés, Felix és Cris meg a birkanyáj. Cristoph sikeres felvételit nyert a Dublini Nemzeti Színház társulatába, és máris egy komoly főszerepet kapott Shakespeare Otthelójában, méghozzá a cselszövő Jago személyében. Alig két hét az első előadásig, így hát a legidősebb Harland fiúnak gyakorolnia kellett a szövegét.
- "Nekem ne mondd azt, rossz neven veszem, hogy te, ki előtt erszényem nyitva áll, s mintegy sajátod,- ebben részt vevél -olvasta Felix vigyorogva a kezében tartott papírlapot, majd kíváncsian felsandított Cristoph-ra, aki teljesen átszellemült arccal válaszolt, hevesen gesztikulálva.
- "Mennykőbe is! Ki sem hallgatsz; pedig kárhozzam el, ha csak álmodtam is ily csalfaságról."
- Zseniális -vetette hátra fejét nevetve az iker, kiesve az általa vállalt Rogrigo szerepéből.
- Hékás, most azt kellett volna mondanod, hogy "Azt mondád nekem, hogy gyűlölöd őt."
- Na látod, már a másik karakter sorait is fejből tudod -ütötte vállon Felix a bátyját, majd összehajtotta a lapot és visszaadta- Felnyergelték a lovakat, kinézünk a legelőre? -intett fejével az istállók fele.
- Na jó, úgyis egész nap ezt magoltam -rántotta meg a vállát- De stipstop, én ülök Palládiumra! -azzal játékos szökkenésekkel indult meg a nyerítések fele.
- Biztos vagy benne? -kérdezte Felix miközben testvére után szaladt- Nem ülte meg már senki hónapok óta. Tudod milyen kiszámíthatatlan! Ez rossz ötlet -figyelmeztette testvérét, egyre inkább ellenezve tervét. Bár tény és való, hogy Palládium különleges származása, ritka fajtája és impozáns külseje kiemelte a többi ló közül, nem véletlen, amiért a méltán híres és elismert versenylótól megvált előző gazdája.
- Ne izgulj apafej! -legyintett Cris, de amint közel ért Palládiumhoz és szemközt találta magát aranyló szemeivel, az állat hirtelen két lábra ágaskodott és kis híján fejbe vágta a fiút patájával - Hé, hé! -ugrott hátra ijedten, mögötte Felix lélegzetvisszafojtva figyelte az eseményeket. Cris nem adta fel, újrapróbálta a közeledést, ám ezúttal sikerült elhitetnie az ezüstszőrű csődörrel, hogy békével jött, barátkozni akar. Mire Felix észbe kapott, Cristoph már fel is pattant a nyeregbe.
- Remélem tudod, hogy ez a ló nem egy életbiztosítás -jegyezte meg Felix, majd saras kezét kockás ingébe törölte - Szia pajtás -simogatta meg Titán orrát, mire az a fiú nyakához dugta fejét.
Egy őrületes vágta után ráérősen sétáltak a gyümölcsöskert hatalmas zöldjében, és Cris megint azzal a témával szekálta öccsét, amit Felix ki nem állhatott. Utált róla beszélni, mert szerinte nem is volt miről.
- De most komolyan, Felix. Nem szívesen bókolok, de tényleg jó srác vagy, okos és persze jóképű. Ne mondd azt nekem, hogy a csajszik nem állnak sort az ajtódnál, mert nem hiszem el! -fékezte le Cris a lovat egy sárgabarack fánál. Felix égnek emelt szemekkel konstatálta, hogy már megint az a ő nemlétező nőügyeinél kötöttek ki.
- Miért ilyen nagy dolog ez? Vannak fontosabb dolgaim is, minthogy odaadjam a szívem egy lánynak, aki kedvére játszadozhat vele.
- Ó, ne legyél már ilyen nyálas. A te korodban elég ha jól elszórakoztatjátok egymást. Nem a sírig tartó nagy lamúrt kell keresni, mert azt felesleges is.
- Szerinted sem létezik?
- Nem azt mondom, de ritka, és a te meg az én koromban is marhaság. Élvezd a fiatalságot, a bolondságot! Ki a fene akar még komoly kapcsolatot elkötelezettséggel meg a sok hülye kompromisszummal?! -háborgott, mintha csak magát győzködné. Közben félelmetes mutatványt hajtott végre; óvatosan felállt két lábra a ló hátán, és a magasba nyújtózott egy érett barackért.
- De én nem ilyen vagyok! -erősködött Felix- Értsd meg, én... mindegy. A szerelem csak egy szappanbuborék. Eleinte szép meg minden, de úgy is kipukkan, csak idő kérdése. Átverés.
- Úgy beszélsz, mint egy megkeseredett, elvált 50-es -röhögött fel Cris, majd odadobta öccsének az élénk narancssárga gyümölcsöt, aztán magának is felpipiskedett egyért.
- Úgy is érzem magam, őszintén -sóhajtott lemondóan, majd kis hezitálás után folytatta- Nem veszem észre a lányokat, mert nem érdekelnek, és rögtön csak azt látom bennük, hogyan fognak átverni, ha hagyom, hogy belebolonduljak a szerelembe. Viszont valamiért borzasztóan érzem magam, mintha az élet szándékosan körbebástyázott volna szerelmespárokkal. Az Alex-Rooky páros, anya és Philip, most már Niall és Shelby is. Nem irigylem tőlük, nem erről van szó, csak zavar, és feldühít, ha látom, hogy enyelegnek -vallotta be szégyenkezve, majd savanyú arccal beleharapott a gyümölcsbe. Közben Cris visszahelyezkedett a nyeregbe, és újra útnak indultak. Az idősebbik Harland mosolyogva csóválta a fejét, mielőtt közölte volna hozzáfűznivalóját.
- Tudod öcskös te rémesen romantikus vagy. Ez persze nem baj, ha éppen egy Shakespeare hős vagy. De nem vagy az, ez a valós világ. Különben meg Alexet meg az afrós csajt túlzás szerelmespárnak titulálni, anyu és Philip helyett meg inkább anyu és Cesart akartál mondani. Ugye?
- Cesart? -bámult rá Felix kétkedve- Hülyéskedsz?
- Te nem vetted még észre?
- Nem, csak azt, hogy Nina a te szobádból lépett ki valamelyik reggel; kócosan, zaklatottan.
Cristoph nem sejtette, hogy bárki előtt is lelepleződött volna a Ninával eltöltött éjszakája kapcsán.
- És? -kérdezte Cris lazaságot erőltetve magára; nem akart magyarázkodni, ha kiderült, kiderült. Felixszel meg pláne mindig őszinte volt.
- Mi van köztetek? Inkább erre válaszolj! Úgy tűnt ki nem állhatod őt, örökké beszólogatsz neki, pedig nem hinném, hogy tett neked bármi rosszat. Vagy de?
- Nem, valóban nem tett nekem rosszat, de attól még megeshet, hogy nem csípem a stílusát. Nagyon nem. Nem tehetek róla, irritál a jelenléte, van ilyen -rángatta vállait, mint aki nagy ívben tesz az egészre.
- Akkor mit keresett nálad éjszaka?
- Mit, mit? Nem a kiesett kontaktlencséjét, gondolhatod -rázta meg fejét fintorogva, de az a fintor nevetésbe csapott át. Az esetek többségében nem tudott komoly maradni.
- Azt akarod mondani, hogy...? -tátotta el száját Felix, és úgy bámulta bátyját, mintha épp most derült volna ki róla, hogy ő a monacói herceg.
- Igen. Szexeltünk. Úristen! -fogta arcát két kezébe megjátszott szörnyülködéssel, de hamar újra kacagásban tört ki. Főként öccse kisfiús elpirulásától.
- De... komolyan? Nina nem is... -motyogott maga elé sokkosan, képtelen volt hinni a fülének, ezért újra és újra megkérdezte: "- Ugye szívatsz?", de Cris reakciója végleg megerősítette, hogy bizony igazat mondott. Az ilyesmivel való viccelődés amúgy is inkább Alex stílusa lett volna.
- Neked talán nincsenek szükségleteid? -vetette fel Cristoph könnyedén. Nem értette, miért olyan nagy dolog, hogy lefeküdt a lánnyal. Csak egy kis lelazulás volt, semmi több.
- De azt elintézem egyedül -nevetett fel kínosan Felix, majd megrázta göndör fürtjeit, hogy a helyére igazodjanak.
- Jézusom, akkor miért nem mész papnak, remetének, apácának? -sopánkodott Cris, és érezte, hogy zátonyra futott a beszélgetés ezen ága.
- Fogd be - bokszolta vállon a fiút- Amúgy nézz csak hátra! Ott van a kedvesed! -kacsintott rá, miután észrevette a karámoknál Ninát, aki éppen Chadwickkel beszélgetett.
- Mi? -kapta hátra fejét, majd lepetten érzékelte, hogy öccse nem verte át, a szőke hajú, mindig mogorva szépség ott támaszkodott az egyik szalmabálánál.
- Nem azért mondom, de én nagyon szeretem őt. Ne legyél vele szemét, jó?
- Miket gondolsz te rólam? -hőzöngött Cris, persze félig viccelve megint, mint mindig.
- Már ennyi az idő?
- Mennyi?
- Mennem kell a vakok intézetébe. Felolvasást vállaltam mára. Ott lesz Luna is, tudod akivel általánosban egy osztályba jártam. Jóban voltunk mindig is, csak aztán Skóciába költöztek egy időre, viszont most újra Dublinban van.
- Tényleg jóban lehettek, látnod kéne magad, ahogy róla beszélsz -jegyezte meg Cris felvont szemöldökkel.
- Igen. Nagyon okos lány. Olyan bölcsességei vannak, hogy csak tátom a számat.
- Másképp látja a világot -poénkodott Cris, miközben a lovakkal együtt visszafele vették az irányt.
- Másképp látja a világot -poénkodott Cris, miközben a lovakkal együtt visszafele vették az irányt.
- Nem vagy vicces. És igenis látja a világot ő is, attól, hogy vak. Talán sokkal többet észrevesz belőle, mint mi.
- Jól van na, le ne harapd a fejem! Mulassatok jól! Sőt! Miért nem hívod meg a szülinapodra?
- Még csak az kéne! Alex a saját nagyzoló ízlésének megfelelő felhajtást csap, Luna nem ilyen lány, nem érezné jól magát.
- Ez a te szülinapod is! Tégy ami jólesik!
- Még meggondolom -értett egyet elgondolkodva, de már szinte tudta is a választ. Leszálltak a nyeregből, s az itatókhoz vezették a lovakat.
- Majd én lecsutakolom őket, meg miegymás. Siess kis Jézus, gyámolítsd a rászorulókat! -intett Cris Felixnek, aki hálásan mosolyogva kacsintott egyet, majd szaladt is az öreg Jeepje felé. Amíg Cris Titán és Palládium szőrét kefélte, tovább gyakorolta szerepét, s monológot tartott a ló-hallgatóságnak. Mimikája hanglejtése színpadra termett volt.
- "Bár harcban öltem embert, mégis így hideg vérrel megölni valakit, lélekbe járó bűnnek tartanám. Nem ártana, egy kissé több gonoszság ha volna bennem. Tízszer is akartam oldalba szúrni."
- Hűha, nem túl biztató -szólalt meg a füstös női hang- Szerintem elég gonoszság van benned, nem kell több.- Muszáj mindig rosszkor rossz helyen lenned? Ha nem vetted volna észre, az előadásra gyakorlok -dohogott a csigás fürtökkel megáldott ifjú, majd kikukucskált a lányra a válaszfalt képző lótest mögül - Aranyos a kezedben az a balta -tette hozzá azzal a szánakozó hangsúlyával.
- Használni is fogom -szaladt elégedett vigyorba szája, majd egy távolabbi rönkhalmaz felé mutatott.
- Ha meg akarsz szakadni, nekem mindegy -rántotta meg vállát a fiú, míg Titán patáját tisztogatta.
Nina elengedte a füle mellett az újabb beszólást, mert arra gondolt, micsoda mázli, hogy Cris is pontosan úgy tesz, mintha az az éjszaka meg sem történt volna. Szóval elindult fát hasogatni, már éppen a magasba lendítette a hosszú nyelű baltát, ám amikor lesújtott vele, egy messzebbről jövő huhogás megzavarta, és a fejsze éle a földbe fúródott. Cristoph kárörvendő nevetése is elmaradt a nemvárt zajok miatt.
- Ezt nem hiszem el -szótagolta a fejét fogva, amikor meglátta, hogy a tisztáson legelő birkákat egy motoros alak kergelészi. Nem okozott fejtörést ki ez az őrült: Alex Harland.
- Nem tudtam, hogy cross motorozik is -egyenesedett fel Nina, s kezét homloka elé tartotta napellenzőként. Alex élénkzöld-fekete overallt viselt, légiesen pattogó motorja sötétkék volt. Ordítva cikázott a megrettent, folyamatosan bégető gyapjasak között, akik azt sem tudták merre meneküljenek.
- Az a Brook nevű csaj rángatta bele újra ebbe a hülye sportba. Évek óta ott porosodott már a garázsban az a motor.
A Harland birtok felhajtó útján ott parkolt az emlegetett Rooky is, sárga szerkóban, a fekete-piros motorjának dőlve. Láthatóan jót mulatott Alex ámokfutásán.
- Tönkreteszi a legelőt! -dühöngött Cris elhajítva a kefét, és a nyáj fele kezdett futni, hevesen kalimpálva. Hiába üvöltötte le Alex fejét, miután a motorhuszár végre abbahagyta a játékot, egyik fülén be, a másikon ki. Szerinte jó muri volt.
Niall kényelmesen bekuckózta magát az ablaka előtti piros babzsák-foteljébe, ölébe vette tavalyi szülinapi ajándékát, a pillesúlyú Macbook Air-t, maga mellé pedig egy tál csokis mazsolát helyezett. Hosszú ujjai villámgyorsan gépelni kezdték új blogbejegyzését.
"Sziasztok olvasók! A tegnap előtti bejegyzésem óta azért történt egy, s más, amit meg akarok osztani veletek. Vagy egyáltalán csak le akarom írni, értitek, ugye. Shelby sikeresen leérettségizett. Örökre emlékezni fogok a megkönnyebbüléstől kipirult arcára, ahogy kilépett a suli kapuján és tekintetünk találkozott. A nyakamba ugrott, és pörögtünk, mint a ringlispíl. Túlélte a tűzkeresztséget, és ha minden jól megy, ősztől ő is a Trinity-re fog járni, csillagászat szakra. Az biztos, hogy ő az én saját galaxisom. Csak ő.
Szóval amióta rájöttem, hogy tényleg szerelmes lettem, rohamosan és sokat javultak szorongásos tüneteim. Bár erről nem szeretek ide írni, azt hiszem most elég pozitív erő van bennem, hogy ezt mégis megtegyem. Tudjátok sokféle színes gyógyszert kellett szednem az enyhe depressziós hajlamaim miatt, a pánikbetegségem miatt, az idegeim kímélése miatt. A dokik szerint legalábbis. Az, hogy Shelby velem van, szeret és én viszont szeretem, olyan biztonságérzetet nyújt, mellyel el tudom hagyni a legtöbb dilibogyót, mert egyszerűen csak fényt látok, nyugodt vagyok és naphosszat csak vigyorgok. Igen, tudom, mintha kicseréltek volna. Örülök, hogy ez megtörtént velem, és így legalább már nem vagyok akkora teher anyáéknak sem, mert valljuk be, nem egyszerű velem. Mindig attól kellett félniük, hogy bekattanok, rohamom lesz, éppen ezért nagyon meg kellett válogatniuk a szavaikat, tetteiket egyaránt. De ennek egyelőre vége. Most nem is gondolkodok nagyon előre.
Shelby a barátnőm. Elmondani sem tudom mennyire csodálatos érzés. De ő nem az a tipikus barátnő ám. Egy roppant különleges ember, és lehet, hogy le sem fogom írni ide, mennyire. Mert ez önző módon csak rám tartozik. Meg hát nincsenek is rá jó szavak, az az igazság. Ő maga a remény számomra, mert mellette nem úgy gondolok magamra, mint a nyomi, depizős, defektes srácra, hanem egy normális jövőképpel rendelkező, erővel teli emberre. Mellette az vagyok, aki lenni akarok, és talán erre azt mondják sokan, csak az első szerelem nagy átverése mindez, nem érdekel, nem hiszek nekik. Tudom, mit érzek itt belül, mit látok. Shelby mellett elhiszem, hogy nincs nekem semmiféle betegségem. Mindenesetre úgy érzem, Bunny (csak meg nem tudja, hogy így becéztem) kívülről-belülről pont úgy szeret, ahogy vagyok. Azt mondta bukik a gyengeségeimre, és azok csak még igazibbá tesznek engem. Őrülten el tudok pirulni néha bókjaitól, vicces, nem?
Azért mondok mást is. Írtam pár új dalt, bár a fiúk szerint túl szerelmesek a szövegeim; de hát mit tegyek, ha egyszer ez van most terítéken. Őszintén szólva soha nem voltam jobban. No meg itt ez a kis csapat, a Blushboys. Nem szívesen innék előre a medve bőrére, nem akarom elbízni magam, de úgy érzem nagyot fog robbanni a dolog. A hangzás gyökeresen más, mint amit a Dubeedooval csináltunk, hálaégnek. Sokkal komolyabb, összetettebb, eredetibb, fülbemászóbb, egyszóval telitalálat. Felix istenadta tehetség, erre született. Hogy nem vettük észre hamarabb!? Remek barátokkal vagyok körülvéve, minden félelmetesen idilli kezd lenni. Olyan, mintha csak álmodnék. Ez lesz életem eddigi legmenőbb nyara"