Végre olyan langyos volt a levegő, hogy elég volt egy farmering a póló fölé. Jön a nyár, megállíthatatlanul. Nina rágyújtott. Beszív, benntart, kifúj - ezt ismételgette. Nem is tudta igazán, kell-e ez neki. Ninát egyszerűen nem érdekelte, mit miért csinál.
A bársonyos ég alját kémlelte, meg a rajta elsuhanó 8 tagú madárcsapatot. Ja nem, 9. Délelőtt 11 óra van. Próbálta emésztgetni a reggelit és az aközben történteket. Vagyis inkább a reggeli helyett történteket, mert enni aztán elfeleljtett. Nem hagyták békén apja szavai, ahogy hosszasan ecsetelte véleményét "lánya sosem tapasztalt könnyelműségéről". Na ja. A tegnapi nap kissé hirtelen és homályosan ért véget. Ma pedig fájtak fülének a hangok, főleg, ha azok Robert Horan hadnagy úr recsegő-zengő torkából fakadtak. "Elegem van belőled!" Hangulata még a tegnapinál is tüskésebb volt, melyet csak fokozott kialvatlansága. "Karlson hozott haza az éjszaka közepén, és..." Egyfelől Nina bánta már felelőtlen tettét, hiszen ezzel megintcsak a szülei idegrendszerét bombázta. " Mi ütött beléd, hm? Üzenni akarsz ezzel valamit?" Nem kellett volna azt a hülye hasissal töltött bonbont elfogadnia.
- Nem akarom, hogy aggódj miattam -motyogta orra alatt, még mindig a lépcsőn állva. Tudta, hogy apja az a fajta, ha dühös, a saját hangján kívül nem hall meg mást. Így Nina csak elmélyülten vizsgálta lábujjai táncát , hátha hamarabb túlesik a fejmosáson.
- Utoljára mondom el neked, és légyszíves vésd az eszedbe! Felnőtt nő vagy és ha ennek ellenére ilyenek művelsz, én leveszem a kezem rólad! -harsogta levegőért kapkodva. Lefogadom, hogy a vérnyomása a csillagokig szökött. Kijelentését véresen komoly fenyegetésnek szánta, de Nina tudta, hogy mindennél jobban szereti őt. Szóval vívódni kezdett lelkiismerete a feldúltságával. És egyre csak gyűlt benne a feszültség, ahogy apja haragos vonásaira sandított. A hegyi beszéd végére már az anyja és Niall is a háttérben figyelt. Semmiből jövő hányinger vágta gyomron. A konyhába akart jutni, hideg vízért. És egy fejfájáscsillapítóért. Halántékát masszírozva indult volna útnak, de apja utána kapott. Teljesen begőzölt. Nina minden erejével azon volt, hogy bűnbánatával megpuhítsa szívét, igazat adott neki, bocsánatot kért sokadszorra és belátta azt is, hogy nagyon rossz döntést hozott. De aztán csak nem bírta ki, csak nem tudta ennyivel lezárni a dolgot és befogni a száját.
Mert akárhonnan is nézte, eltitkolták előle előző élete legfontosabb momentumát. Az akkori álmát. Most pedig, hogy az utolsó hiányzó képkocka is a helyére került, mindennel tökéletes tisztában volt. Emlékezett végre mindarra, melyre az orvos szerint emlékeznie kellene. És, hogy miért is volt ennyire fontos mindez? Mert az akkori életcélja sosem halt ki belőle, tovább élt az újjászületett Ninában is.
Niall úgy tett, mintha nem értené miről beszél nővére. Nyugodtságot kényszerített magára, de arca minden rezdülése egy olyan nyitott könyv volt, melyet még Nina - átmeneti analfabéta- is olvasni tudott. Sosem sikerült lepleznie érzelmeit, lánytestvére előtt meg végképp.
- Volt valami, amire egyáltalán nem emlékeztem. Telt az idő, és minden emlékem visszajött ezt az egyet leszámítva. Végül is, ti nem csináltatok semmit. Igaz? Nem mondtátok el, abban bíztatok nem fogok erre soha többé rájönni -mondta visszatartva idegességét. Úgy bámultak vissza rá mind a hárman, mintha Nina kínaiul beszélne. - Rémes színészek lennétek egytől egyig! -emelte fel kissé a hangját. Végül Robert bátorkodott közbeszólni, és bevallott mindent. Igen, Nina jól sejtette. Zsaru akart lenni, majd megveszett a gondolattól. Ők pedig hülyének nézték és kihasználták amnéziáját. Csalódottságában nevetnie kellett. A jövőjéről volt szó. Hogy ki lesz belőle. Ezek szerint elég szilárdan tudta, mit akar kezdeni az életével.
Robert -mert Nina így hívta apját, ha dühös volt rá- azt mondta, minden az ő sara. Ő kötötte az anyja és öccse lelkére, hogy ne szóljanak neki erről egy szót se. Mégis mit képzelt? Mindezt azért, mert ő csak olimpikonként tudta a lányát elképzelni? Vagy élsportoló lesz vagy semmi? Azzal jött, hogy szerette az atlétikát, volt hozzá tehetsége, de egyszer csak elvesztette a fejét és ellógta az edzéseket. Nina fejében erősen dereng valami; folyton veszekedtek apjával emiatt, de ő egyre csak azt hajtogatta: rendőr leszek!
- Azelőtt csak szimplán meg akartalak óvni attól, hogy kamaszos fellángolásból felrúgd a sportolói karriered. Most viszont egyszerűen csak rettegek. Rettegek attól, hogy újra elveszíthetlek. Nem bírnám ki, ha a lányom nap, mint nap életveszélyben lenne. Csak most kaptunk vissza.
- Ezért inkább legyek boldogtalan, hm... -fogta ujjai közé állát. Nem tagadhatta, azért kissé szíven ütötte majd' két méteres melák zsaruapja vallomása, mégsem tudott meglágyulni a témában. Tüzesen izzó akarata úgysem ereszti.
- Nina, a világban annyi foglalkozás létezik. Miért pont az kell neked, amelyik orosz rulett nap, mint nap? -hallotta meg anyja kellemes és nyugtató hangját.
- Sajnálom -rántotta meg a vállát a lány, majd visszaindult az emeletre. Az első néhány fokon azonban megtorpant, és visszaszaladt a családjához. Fékezés nélkül ugrott apja karjaiba. Pár pillanaton belül csak annyit érzett, hogy a többiek is csatlakoznak a nagy összeboruláshoz. Igen. Úgy tűnik ez jelenleg elég volt ahhoz, hogy elűzzék otthonról a viharfelhőket.
A feje fölül viszont még nem sikerült. Meg kellett ugyanis látogatnia valakit. Valakit, akire nem akart már gondolni egy ideje, de kötődése hozzá rémesen lassan múlik.
Egy hangosan pöfögő, tűzpiros motorcsoda repeszt el Nina ráérősen sétáló alakja mellett. Hangja nem csak hogy visszarántotta a jelenbe, de már-már meglékelte a fejét.
- Az istenit! -morogta, s ahogy a fénysebességgel elszáguldó alak után kapta fejét, észrevette, hogy integet neki- Alex Harland, hát persze, ki más.
Átbattyogott az úton, a Hoverton utcában folytatta túráját. Jesszusom, hanyadik szálat szívom? -miután rámered az ujjai közt szorongatott cigarettára, ledobja, s rátapos. Hoverton street 45. takaros kis társas ház. Malikék szomszédja már ismeri Ninát, beengedi, csengetnie sem kell.
- Látod Mazen? Ez itt a karburátor - magyarázta Zayn, akit tetőtől talpig gépolaj borított és különböző motoralkatrészeket mutogatott a 18 hónapos fiának. A mackómintás overallba bújtatott csöppség hatalmas, barna szemekkel pislogott apjára, mintha csak értené, miről van szó. Mindenesetre a csavarhúzó végét jól elszopogatta.
- Ha ezt Baily látná! -állt meg a dohos műhely ajtajában- Ideális hely egy babának -vigyorgott rá.
- Ó. Szia! -emeli égnek szemöldökét, majd barátságos arccal végigmér- Mi szél...?
- A múltkor nagy ívben tettem rád, pedig segíteni akartál.
- Várj, melyik múltkor? -veszi el Mazen kezéből a csavarhúzót- Amikor otthagytál a Champ bárban, vagy amikor elmentem hozzátok? Esetleg amikor háromszor hívtalak?
- Jó, jó -sóhajtotta morcosan. Elege volt, hogy örökké bocsánattal tartozott mindenkinek.
- Felejtsd el! -legyintett.
- Nem vagy pipa?
- A barátom vagy. Csináltál már nagyobb hülyeséget is, mégsem buktam ki rád. És persze volt ez fordítva is így. Szóval? Hogy vagy azóta, hm? -kelt fel a kibelezett motorháztető mellől, majd leporolta magát. Nina elmosolyodott. Zayn jóságos, ez rá a megfelelő szó. Na meg türelmes, kitartó és hűséges. Néhanapján kicsit macsóskodó, de egyébként egy igaz barát.
- Egész jól, nem vészes. Most épp hozzá tartok -felelte könnyedén, pedig ólomsúlyú volt a mellkasa.
- Hogy? Elmész hozzá? De miért is? -húzta össze sötét szemöldökét. Közben megtörölközött egy rongyban, majd felkapta Mazent. Túlontúl édes látványt nyújtottak így együtt.
- Teljesen magára maradt. Meg kell néznem, mi van vele -mintha magát próbálta volna meggyőzni.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? Bár nem tudom, de úgy hallottam, elég csúnyán váltatok el.
Nina nem tudta levenni a szemét a babáról, aki apró ujjaival Zayn orrát vizsgálta.
- Nem, nem jó ötlet. És jól hallottad. Csúnyábban el sem válhattunk volna. De valamiért piszkál a lelkiismeretem.
- De már nem tartozol hozzá. Nem tartozol érte felelősséggel.
- Hiába! -vágta rá tiltakozóan.
- Jó, megértelek -látja be, majd vicces prüszkölő hangot ad ki, hogy kacajra bírja Mazent.
- Zayn, veled ez az apaság csodákat művel!
- Azt mondod?
- Hidd is el! -bólintott, majd óvatosan átvette tőle az apróságot. Régen a falra mászott a kisbabáktól, amióta viszont megszülettek az ikrek, mintha valami furcsa anya-ösztön bűvölte volna meg. Vállának döntötte a picit, keringőzött egyet vele. Mazen a kobakját Nina vállára hajtotta. Éles hangon vijjogott. A dobhártyámnak mára már mindegy -gondolta a Horan lány.
- Tetszik neki -nevet Zayn őket figyelve, majd elkomorodva pakolászni kezd a szerszámos ládájában. Farmeringje tiszta nyál lesz, és Ninát még ez sem zavarja.
- Idefele Alex robogott el mellettem. Szóval megjavítottad a féltett kis motorját?
- Uh. Meg. Csak a pénzért, nem miatta. Úgy irritál még mindig az a gyerek -csóválja fejét Zayn. Nina jól kifigyeli, hogy eszébe jutott valami, de nem meri elmondani. Tudta kiről van szó. Eltökéli, hogy kifaggatja.
- Baily merre van? Rég beszéltem vele -közben összedugják orrukat Mazen babával.
- Céges megbeszélés.
- Szombaton?
Zayn vállat ránt.
- És Atifára ki vigyáz?
- Anyám. Bent vannak -biccent a lakás ajtaja fele.
A legutóbb már minden rendben volt köztük, mi történt már megint? - Nina gondolatait mintha Zayn meghallotta volna.
- Tudom, a múltkor azt mondtam, hogy Bee-t mintha kicserélték volna, de azóta megint minden a régi. Figyelj Nina, ezt ne mondd el senkinek, de...
- Ígérem.
- Szerintem Bee kezd munkamániás lenni, túlhajszolja magát, nem eszik, azt hajtogatja, hogy kövér és ronda és nem hajlandó a picikkel foglalkozni. Örökké nekem kell róluk gondoskodni. Már amikor tudok, mert így, hogy apád előléptetett főszakáccsá, sokkal több a melóm. Én próbáltam vele felnőttek módjára megbeszélni ezeket, de meg sem hallgat, mert ő "nem ér most erre rá". Kávén és hülye vitaminokon él!
Mazen sírdogálni kezdett, talán apukája ingerült hangjától. Nina igyekezett csitítani.
- Kedves tőled, hogy elmondtad mindezt, csak mert azt hiszed, én vagyok az egyetlen normális ember a környezetedben. Kár, hogy nem sejted, nálam nincs zakkantabb. Mindenesetre segíteni akarok nektek, csak tudnám hogyan. Általában magamon sem tudok.
Zayn felsóhajt.
- Nina, ez a Baily kicsit sem olyan, mint akibe beleszerettem. Önző és elképesztően felelőtlen. Nem csak az fáj, hogy szinte tudomást sem vesz arról, hogy anyai kötelességei vannak. De velem sem foglalkozik egy percet sem. Én azt hittem más lesz. Olyan boldogan vártuk, hogy megszülessenek az ikrek, erre minden széthullott. Próbáltam rá hatni szép szóval, türelmes voltam vele. Aztán próbáltam keményebben, dühösen, akkor pedig sírni kezdett és azt vágta a fejemhez, hogy durva vagyok vele, és nem érthetem, min megy keresztül.
Nina szíve majdnem meghasad, ahogy barátja könnybe lábadt szemekkel mesél. Sérelmei listája hosszú. Megérti őt, ha minden úgy van, ahogy mondta, megérti és még akkor is, ha Bee a barátnője, Zayn mellé kell állnia, teljes vállszélességgel.
- Ne haragudj -néz rá szomorúan- Nem akartam rádzúdítani mindent, csak nincs több ötletem. Kétségbe vagyok esve. De tudom, hogy neked sem könnyű. Éppcsak visszakaptad az életed, az emlékeid, de itt a Floyd dolog is. Sajnálom.
- Nem kell -adja át neki Mazent- Igaz, fogalmam sincs merre halad az életem. Tényleg! Te tudtad, hogy rendőr akartam lenni, semmi más?
- Miért te tudod? Úgy értem... -dadogása egyet jelentett azzal, hogy Nina apja őt is bevonta a titkos "Ninának egy szót se!" szövetségbe.
- Szóval igen. Jó, hagyjuk is -emelte fel a kezét- Én most elmegyek Floydhoz, és elbúcsúzom tőle rendesen. Oké? Ezt meg kell tennem, vagy becsavarodok. Aztán pedig leülök Bee-vel, és beszélek a fejével.
Egy cingár, karamellbőrű lány lépett be Harlandék birodalmába. Haja apró csigákból álló vattacukor volt, szája húsos szivecske forma, szemei mélyreható feketék, kissé keletiesek. Elámulva sétálta körbe a tágas teret, mely fogadta. Elefántcsont színű fa és üveg határolt mindent. A kora nyári napfény csak úgy tódult befelé, fellangyosítva a padlót.
- A mindenit! -súgta maga elé. Csípőre tett kezekkel bámult a fel-le kanyargó lépcsősorok irányába. Lenyűgözte az enteriőr; a skandináv stílusú padlóvázák, a semleges színek harmóniája, az égig érő fátyolfüggönyök, s a kristálycseppekből fűzött csillár, ami imbolygó színes fényfoltokat vetített a világos falakra. Erősödő hangokra lett figyelmes, valaki dúdolva közeledett. Felix teljesen megfeledkezett a világról, ha fejhallgatója a fülén bömbölt. Szinte csukott szemekkel táncolt át a nappalin, majd teljes lendülettel a süppedős fotelkreációba ugrott.
- Love me harder baby! -énekelte hátradőlve, hunyorogva és vicsorogva, de amint kinyitotta szemét, halálra vált arccal dobta le fejhallgatóját. Ujjai a fotel puha karzatába markoltak.
- Ugye nem ijesztettelek meg? -kérdezte a behatoló ártatlanul- Jól énekelsz -mérte végig Felixet leplezetlenül.
- Most hordtam ki egy szívrohamot, de kösz -bökte ki nagynehezen.
- Te vagy Alex Harland? -billentett oldalra fejét.
- Nem -sóhajtotta Felix. Most kezdett csak feltűnni számára, mennyire dögös is halálra rémisztője.
- Jól hallom, hogy engem keresnek? -tűnt fel hangtalan léptekkel a szívtiprók szívtiprója. Frissen vasalt inget viselt, hátrasimított fürtöket, csibész vigyort.
- Ó, hogy kettő van belőled! -nevetett fel a lány, majd nyakláncának medáljához kapott.
- Á-á-á! Téves, hölgyem! Belőlem csak egy van. Az a slampos tökfej ott csak a silány utánzatom. Olcsóbb replika -futatta végig nyelvét fogain. Felix halkan felhörrent.
- Aha. Én Brook vagyok. De jobban komázom a Rooky-t -mutatkozott be, jóformán csak Alexnek.
Ahogy beszélt teljesen hipnotizálta a Harland ikreket. Felix a háttérbe szorulva, zavarát palástolva meredt a nem mindennapi külsejű lányra, míg Alex... nos nyilvánvaló, mire gondolt. Zöld szemében már ott csillogott a vadászösztön.
- Bármi is sodort erre, érezd magad otthon! -tárta szét karjait elégedett mosollyal. Csapdába csalogató, mézes mosoly volt.
- Köszönöm -a lány szája is szélesre szaladt, fogai szabályosan világítottak- A komornyikotok engedett be, azt hiszem -bökött hüvelykujjával a háta mögé.
- Nem a komornyikunk -bátorkodott közbeszólni Felix. Hangja kötekedő volt- Családtag -erősködött láthatóan megsértve.
- Ugyan! -legyintett Alex egy pillanatra sem eresztve Rooky tekintetét- Inas, komornyik, csicska. Rooky észrevéve az ikrek közt kialakult puskaporos hangulatot, témát igyekezett váltani.
- Olyan jó illat van itt -szimatolt a levegőbe.
- Fréziát és mangót érzel -bólintott Alex, miközben ezüstgyűrűjét forgatta mutatóujján.
Egész közel sétált a lányhoz. Pont egymagasak voltak. Felix feleslegesnek kezdte magát érezni, főleg, hogy Brook felé sem pillantott, mióta Alex is képbe került.
- Ja, mielőtt találgatni kezdenél: félig afroamerikai, félig indián származású vagyok -vonta fel vállait álszerényen, miközben jól tudta, hogy különleges vér fut az ereiben.
- Hát ez egyre izgalmasabb -simított végig haján Alex, majd bűvölő zöld tekintete túl sokáig elidőzött a lány nemigen takargatott dekoltázsán, mely csábítóan kivillant bőrdzsekije alól. Végül mélyrehatóan végignézett teljs alakján - Na várjunk csak... -emelte fel mutatóujját, amikor feltűnt neki Rooky neon-mintás bakancsa, melyet csakis a cross motorosok viselnek- azt ne mondd, hogy motorozol! -féloldalas mosolya kétkedő volt.
- A Bull Islandi pályára indultam gyakorolni, de útközben kissé rángatni kezdett a moci, nem egy mai darab már. Kéne néhány szerszám, hogy megbütyköljem. Tudsz segíteni?
Alex tátott szája lassan fülig érő, jellegzetesen fölényes vigyorba nyúlt.
- A lehető legjobb helyen vagy, édes. Motoron ülve születtem. A motorcrosst csak freestyle-ban nyomom, de gyorsaságiban az élmezőnyben vagyok. Nem létezik, hogy nem hallottál még rólam! A tavalyi ír nagydíjon harmadik lettem -mesélte büszkén, elismerésre várva. Imádta hallgatni, ha fényezték.
- Bocs, a gyorsasági motorozás nem az én pályám.
- Igen, sejtettem -rebbent meg szemöldöke egy pillanatra- Szóval a motocross a te pályád. Miért nem versenyzel?
- Apám szerint még nagyon kezdő vagyok.
- Az nem olyan biztos. Lenne kedved megmutatni, mit tudsz?
- Mármint, hogy...
- Hogy bírod-e a menetet. Velem -mélyült el még jobban a hangja, amely hallatán Rooky karja hirtelen lúdbőr pettyes lett.
- Most? -harapott alsó ajkába nem palástolva lelkesedését. Imádta a kétértelmű szójátékokat, főleg ha azok erotikától túlfűtöttek voltak.
- Fúj, te jó ég! -háborgott Felix, majd fújtatva elsietett. Rooky kérdően nézett utána.
- Hagyd, hiányzik legalább két kereke -legyintett Alex, majd átkarolta a lányt- Gyere! Megmutassam, amit csak kevesek láthatnak?
- Alex! -kuncogott Rooky.
- A motoromra gondoltam. Egyelőre. Vagy te engem akarsz megülni?! -hajolt arcával a nyakához.
- Csak ha bírod tartani a sebességet - flörtölt tovább.
- Szépségem, együtt fogunk elmenni, ezt garantálom.
- Jó, de vigyázz, nehogy durr-defekt legyen a vége! -markolta meg a fiú ágyékát, mire Alex elégedetten felmorrant- Rossz kislány vagy, a gyengém.
Felix feldúltan trappolt végig a konyhán, majd onnan ki az arborétumra hasonlító kertbe. A medence szélére ült, és olyan látványosan duzzogott, akár egy megsértődött kisfiú.
- Na kivele! Mi a hézag? -guggolt le mellé Cesar.
- Semmi -rántott vállat egykedvűen, s közben azon tépelődött: mi kavarta fel ennyire? Hogy apja megint elfelejtette a beígért közös programjukat, vagy ez a semmiből idepottyant dögös lány, vagy öccse elviselhetetlen egoizmusa, netán a Blushboys énekesi posztjára való felkérés. Vagy mi?
- Jó. Nem nyaggatlak. Egyébként apád telefonált, és...
- Tudom, nem ér rá, mert minden mindig fontosabb, bla, bla -grimaszolt unott arccal.
- Hát... nagyjából. Felix, kezeld kicsit érettebben a dolgot. Apád nem akárki.
- Naná, hogy nem. Ő valaki. A fiai viszont senkik számára -puffogott, majd hirtelen lecsillapodott- Tudom mivel jár, ha az ember ilyen életpályát választ. Tudom, hogy neki a karrierje az első. Nem hibáztatom ezért. Csak nehéz elfogadni, érted?
- Hogyne. De hidd azt el, hogy ő igyekszik jó apa lenni.
- Tudod, hogy erről mi a véleményem.
- Igen. Jólvan, Felix, nekem mennem kell. Anyád kérdezi, hogy itthon vacsorázol-e.
- Persze, hogy itthon. Mégis hol máshol? Megint összekever Alexszal, aki sosincs itthon vagy ha igen, akkor elvonul valami csajjal a kis lakosztályába hancúrozni. Apropó, ezt a Brook nevű lányt, te engedted be?
- Igen. Gond volt a motorjával, gondoltam segíthetnénk rajta. Rendes lánynak tűnik -rántotta meg vállát Cesar, majd azon kezdett töprengeni, mivel javíthatna Felix hangulatán.
- Rendesnek, aha.
- Gondolom Alex már kezelésbe is vette.
- Szó szerint -vágott undorral telt arcot, de amint kimondta hangos motorbúgás kíséretében felemelkedett a mélygarázs ajtaja.
- Úgy tűnik nyeregbe pattantak -hunyorgott a kapubejáró fele, miközben a Honda cross motor morgó hangja egyre távolabbinak tűnt.
- Utálom őt! -kapta ki Felix csupasz lábfejét a medence kristálykék vizéből, majd megfeszített testtel felegyenesedett.
- Felix! -Cesar kellemes, nyugtató hangján szólt a fiúra - Most hova mész? -kérdezte leblokkolva a fiú sietve távolodó alakja felé.
-NINA-
Kissé nehezen jutottam az elhatározásra, hogy eljövök Floydhoz. Akartam is, meg nem is, végül csak a szívem győzött. Tök mindegy, ha már itt állok az ajtajában, becsengetek. Furcsa idegesség vett hatalmába. Csend. Talán nincs itthon. Nem tudom miért, de újra és újra megnyomtam a csengőt, mintha egy részem mégis azt akarta volna, hogy itthon legyen. Halk neszekre lettem figyelmes, de a hallucinálás lehetőségét sem zárhattam ki a tegnap éjjel után.
- Floyd? -kérdeztem az ajtótól rátapasztott tenyérrel, de aztán megint megfordult a fejemben a menekülés gondolata, miként visszanéztem a lépcsőház fele.
Akkor jött az alig hallható kijeletés: - Nyitva.
Ezt vegyem beinvitálásnak? Rendben, sétáljunk önként a kelepcébe! Erőt vettem magamon, határozottan benyitottam, és a keserű sóhajok irányába indultam. Beértem a bérlakás egérluknyi nappalijába, de a látvány több volt, mint sokkoló. Nem az ablakról félig leszakított függönyökre, vagy az ízekre szedett komódra gondolok, és nem is a padlót beterítő szilánktengerről, ételmaradékról, sörösüvegről. Á, nem.
Hanem róla. A porcelán arcú francia fiúról, akinek gesztenyebarna szemei mindig csillogtak. Régen legalábbis. Döbbenetemet értelmetlen lett volna rejtegetni, hiszen Floydnak is tisztában kellett lennie rémes állapotával.
- Úristen! -ennyit tudtam csak köszönésképp kibökni. Egykori nagy Ő-m szerelmi bánatban fuldoklott, és teljesen leamortizálta önmagát, a szó lehető legsúlyosabb értelmében.
- Szia! -köszönt egy borosüveget szorongatva. Nem úgy néz ki, mint aki fel tudna kelni a kanapéról. Szórakozott arca eltorzult, maszatos, tekintete fakó, zsíros haja kusza tincsekben omlik homlokába. Beljebb lépnék, de egy szilánk találkozik cipőm talpával és a hangos pattanástól összerezzenek - Nem ülsz ide mellém? -kérdezi szinte nevetve. Végignéz rajtam és tovább nevet; halkan, szinte sírva.
- Mi a fenét csinálsz? -számon kérném őt, de úgy sejtem, nem fogok vele előre jutni.
Szemembe próbál nézni, de elkapom tekintetemet. Nem megy. Közben tovább szörnyülködök a fénytelen szoba részletein: a dohányzóasztal közepén egy tömzsi gyertya ég, körülötte legalább négy csomag cigi hever, mindenütt csikkek. Szorul nyakam körül a hurok, ahogy néha-néha felé sandítok és életundorral teli arcát nézem. Meghúzza az üveget, és nem zavarja vagy nem veszi észre, hogy a bor végigfolyik állán, le a nyakáig. Jaj Floyd Auben, mi történt veled?
- Nem akarlak szeretni, a fenébe is! -emeli fel hirtelen a hangját, mégis erőtlen minden rezdülése- Nem volt bekötve a biztonsági övem, így én kirepültem a szélvédőn. De te? Olyan erővel verted a fejed a műszerfalba, amelytől hosszú álomba zuhantál. A kocsi felrobbant volna veled együtt, ha nincs ott az a fiú. Tényleg azt álmodtad, hogy meghaltam?! -bömbölte hunyorogva, szemét könnyek marták.
- Miért fontos ez? -sütöm le a szemem.
- Talán tényleg meg kellene halnom.
Önsajnáltató szavak ide vagy oda, tudtam, hogy Floyd komolyan beszél, és a gondolat felrázott.
- Ennyi? Ez a terv? Lenyűgöző, gratulálok! -tapsoltam meg a lehető legkomorabb arcomat elővéve.
- Persze, neked nem úgy fáj.
- Na és? Férfi vagy vagy nem?
- Delaney, mon chéri... -csóválta fejét megtört mosollyal- Minek is jöttél ide?
Lepetten vettem észre, hogy sírok.
- Aggódtam érted -fújtatok. Még mindig az ajtóban állok, és azt hiszem innen nem is kellene bentebb lépnem. Így is túl közel kerültem Floydhoz, s mi újra ott voltunk, ahol abbahagytuk. Az összetört szerelem zsákutcájában - Szakítottam veled, de... azt akarom, hogy tedd le azt az üveget, hogy kelj fel onnan és ölelj meg, és mondd azt, hogy "rendben leszek Nino, a kedvedért". Kérlek Floyd! Nem azért, mert én nem bírlak így látni, hanem azért mert... értékes ember vagy és nem teheted ezt az életeddel. Csak miattam... nem.
- Nem, nem, te nem érted - könyökölt fel térdeire, s közben egy spanglit dugott szájába. A gyertyaláng fölé hajolt, s míg meggyújtotta benne cigijét, meleg fény vetült arcára. Arra a pillanatra újra az a srác volt, akire emlékeztem, akit régen Nina szerethetett. De aztán elfújta a gyertyát, majd mélyen beleszívott a ki tudja hanyadik szálba. Nem mozdult, nem nézett felém már - Kíváncsi lennék mit tennél fordított esetben. Mivel ez azonban lehetetlen, törődj magaddal. Nem kellek neked, így én sem fogok a kedvedért tenni semmit.
- Látom már, hogy feleslegesen jöttem. Sajnálom.
- Felfogtad akkor, hogy így már nem kell a törődésed? És cseppet sem érdekel, mennyire önző vagyok, de nem érdekel, hogy aggódsz értem, nem érdekel a problémád. Nekem te vagy a szűnni nem akaró problémám. S'il vous plait aller! -vetette hátra fejét lehunyt szemekkel. Köhögött párat, miközben pedig feltette lábait az asztalra fellökte a boros üveget.
- Méltó befejezésben reménykedtem. Hülye voltam. Rágódj rajtam! -azzal sebesen eljöttem onnan, a lehető legszélesebb lépteimmel. Pokoli érzésekkel ültem a buszon, aztán amikor bementem, hogy segítsek a Champ Bar-ban, kicsit sem javult a helyzet. Niall szorgosan gyúrta a cipókat a konyhában, anya meg három ember helyett sürgölődött, aztán megérkezett a műszakváltásra Zayn. De nem ez a lényeg, hanem, hogy azt hittem legalább itt minden rendben van. Vagy még sincs rendben semmi? Ezt csak azért gondoltam, mert Niall furcsán szótlan és komor volt. Anyu elküldött minket bevásárolni, persze szigorúan csak úgy, ha öcsi vezet a tegnap esti kedélyfokozómnak hála. Bepattantunk a Chevrolet-be, de szőke herceg még mindig mufurc volt. Kérdeztem, faggattam a tegnapi bálról, a hogylétéről, a vizsgáiról, és azt hittem a pofám leszakad: még csak egy vállrándítást sem ejtett meg.
- Elvitte a nyelved a macska? -kérdeztem azon töprengve, mi lehet a baja. Nem viselkedett így mostanában. Semmi reakció, egy félpillanatnyi szájbiggyesztés sem. Hát jó, játsszunk csendkirályt!-gondoltam elszántan. Ha valaki, hát én be tudom fogni a számat. A mellettem elsuhanó kivilágított kirakatokra próbáltam összepontosítani. Végül tekintetem mégiscsak visszalopakodott Niallra, majd nyakában lógó nyakláncon állapodott meg; a töltényhüvelyen, amit tőlem kapott szülinapjára.
Annál a nagykereskedésnél állt meg, ami a Phoenix parknál van. Ki sem kapcsolta a biztonsági övét, a mobilját olvasgatta. Kezdtem átmenni morcosba. Egyszer csak a kezembe nyomta a bevásárlólistát, és annyit motyogott oda az orra alatt, nem eresztve az átkozott telefon képernyőjét: - Én addig benézek a hangszerboltba.
Mire kiszálltam, már csak arra eszméltem fel, hogy el is tűnt az említett irányba. Tök jó; magamra maradtam egy méteres listával és a forrongó haragommal. Azt hiszem a mai napom egy kész kudarc. Kedvemre válogathattam, mi bánt jobban, és melyik miért. Közben összevásároltam az egész boltot. Négy tele szatyorral manővereztem vissza a kocsihoz, Niallt kerestem a szememmel. Útközben sikeresen meg is találtam őt, egy billiárdklub előtt beszélgetett.
- Szia Nina! -köszönt Felix fülig szaladó szájjal, mikor észrevette katonás közeledésemet. Jóságos ég, de ki ez az édes pasi mellette?
- Sziasztok -nyögtem ki nem éppen lelkesen. Éreztem, ahogy ujjbegyeimben lüktet a teljes vértérfogatom.
- De régen láttalak! -mosolygott rám barátságosan, s akkor csattant fejemben a felismerés, hogy ki is ő. Azok a gyűrűs fürtök! Hát persze.
- Cristoph Harland? -néztem rá zavartan, és próbáltam az örömöt az arcomra is ráerőltetni. Atyavilág, ha tudná milyen nehéz néha az emlékezés. Ha tudná ezt bárki is...
- Látjátok engem nem felejtett el! -húzta ki magát, de közben észrevettem Niall arcán a viszolygást. Betelt a pohár, nem csendkirályozunk többet!
- Niall! Niall!
Öcsém folytatja a csevejt a két sráccal, akik szintén nem értik a helyzetet. Cris rosszat sejtően Niall arcába néz.
- Hé Niall! A nővéred szólt! -bökött felém. Olyan aprónak éreztem magam, mégsem akartam kifakadni.
- Jó, mindegy -intézte el ennyivel a dolgot- Szóval az a lényeg, hogy Felix...
- De... -ráncolta homlokát Felix, s aggódva rám nézett. Megőrülök ezektől a kölyökkutya tekintetű Harland fiúktól. Mindig elgyengülök, legyen szó bármilyen élethelyzetről. Előbb az öcsém nyelve tűnik el, most meg a füle megy tönkre. Közben Cris elveszi tőlem a súlyos szatyrokat. Ha nem teszi meg akkor, néhány pillanat múlva úgyis eldobtam volna őket. Hálálkodva szemébe nézek, s közben az jutott eszembe, hogy miért is kéne nekem erősnek látszanom? A válasz az volt, hogy hipp-hopp megtelt a szemem könnyel. Igenis sírhatok, ha akarok. Akár itt és most. Nem kell visszafojtanom.
- Mi a baj? -kérdezi Cristoph olyan arccal, mintha most omlott volna össze egy világ a lelkében.
- Igen. Mi a baj?! -kérdezi Niall gorombán- Mi lehet a baj már megint veled?
- Velem? Veled! -erősödik meg a hangom végre- Reggel még nem voltál ilyen. Mi változott?
- Te! Nem akartam anyáék előtt drámázni. Jó, sajnálom, hogy elhallgattuk a rendőri ambícióidat. Mindenki elhallgatta. Megértetted az okát, nem? Nem örökre akartuk őrizgetni a titkot, csak amíg fel nem épülsz teljesen.
- Szóval nem vagyok ép? Még nem vagyok ép, hm?
- Nem tudom! Néha olyan, mintha nem is ismernélek. Főleg ez a tegnapi. Egyáltalán honnan szereztél füvet?
Összeszorítottam állkapcsom, mielőtt egy átgondolatlanul kiborulok pánikbeteg öcsém előtt.
- Muszáj volt ezt? Dicsekedni akarsz vele? -tártam szét karom, és akkor éppen nem bántam volna, ha helyén szárnyaim lettek volna. El akartam tűnni.
- Én füveztem vagy te? Eszedbe sem jut, hogy ezzel apát milyen rossz helyzetbe hozod? Főkapitány lett, felfogtad?
- Tökéletesen -bólogatok. Ha Niall tudná, hogy a lövöldözés helyszínén is ott voltam tegnap este...
Nem merek Harlandék fele nézni. Szégyellem magam, miközben torkom szakadtából tudnék üvölteni. Tudom, hogy helytelen, amit tettem. Valami mégis ott neszel az agyamban, hogy lázadjak, hogy port kavarjak.
- Az van, hogy hívtalak tegnap este, mert... rohamom volt. De te csak magaddal vagy elfoglalva.
- Rohamod? -érzem, hogy ellágyulnak vonásaim, de Niall nem szakad ki magára erőltetett szigorából. A ki voltam-vagyok-leszek problémakör jelenleg eltörpült amellett, hogy mostanában csak fájdalmat látok szeretteim arcán. Sokukén miattam.
- Felix velem volt. Ezért ő a legjobb barátom, tudod?
Görcsbe ugrott gyomorral mértem végig az említett legjobb barátot. Buggyos sapkáját, F betűs nyakláncát, kapucnis pulóverét. Kiérdemelte a címet. Felix tényleg mindig másokat helyez maga elé.
- Sajnálom, hogy nem voltam veled és azt is, hogy úgy érzed nem ismersz. Igazad lehet. Kicsit sem vagyok olyan, mint előtte. Ne haragudj, nem akartam kómába esni 13 hónapra -a mondandóm vége szarkasztikusra sikerült, mellyel nem meglepő módon nem sikerült pontot tenni ennek a kínos testvér háborúnak a végére. Láttam, hogy a két Harland mukkanni sem mer, csak döbbenten figyelik az eseményeket.
- Én is sajnálom, mert azóta vagyok pánikbeteg.
A Niallal való kapcsolatom kezdett viharossá válni.
- Ó, ne csinálj úgy, mintha ez lenne a véleményed a kómámról!
- Van még véleményem ahonnan ez jött, ha már így belefogtunk a kinek mi baja témába. Nem vetted észre, hogy megnehezíted az emberek dolgát? Például a költözés! Elsősorban a szüleink régi álmáról volt szó, te mégis teljes erőbedobással tiltakoztál ellene. És Floyd? Örökké melletted volt, végig segített a gyógyulásodban. Te meg csak eldobtad őt, amikor már nem kellett.
- Mit tudsz te Floydról és rólam? -emeltem fel a hangom. Annyira elegem volt már, hogy mindig ezzel jött. Miért ítélkezik, ha nem is ismeri a teljes történetet!? Fogtam magam és elrohantam a kocsihoz.
- Nina! -szólt utánam Felix. Nem érdekelt, hogy nem vezethetnék; én száguldani akartam. Hangosan motorbőgéssel húztam el a járdán ácsorgó három fiú mellett. Akkor már sejtettem: sosem lesz normális életem. Mert nem akarok normális életet.