Sziasztok! Nem szeretek a bejegyzés elejére bepofátlankodni, de muszáj felhívnom a figyelmeteket arra, hogy a Characters menüben újdonság van. Na, ennyi lettem volna mára, jó olvasást! Puszi.
______________________
Megfagyok. Várjunk csak, én ismerem ezt a kocsibelsőt. A kesztyűtartó letört kallantyúját, a visszapillantón függő kristályfüzért. Ez Floyd autója. De miért vagyok itt? Az ott hó az út mentén?
Rettentő sötét volt, csak a hó világított körülöttünk mindenhol. Kietlen útszakasz, sehol egy kósza jármű.
Uramisten! -sikítottam fel hisztérikusan- Hallasz? Szólalj meg! -hangom testemmel szinkronban reszketett. Floyd a kormányra bukva, vérző fejjel, eszméletét vesztve ült mellettem. Éreztem, hogy potyognak meleg könnycseppjeim. Aztán sokkoltan tapasztaltam, hogy nem tudok megmozdulni. Segítségért akartam rohanni. Egy pillanatra elsötétült a kép, s arra lettem figyelmes, hogy a puha takaróm alatt fekszem. A szobámban voltam, iszonyatos halálfélelemmel küzdve. Lebénultam; minden létező erőmmel koncentráltam, hátha legalább a karomat meg tudnám mozdítani, de eredménytelenül. Mi a fene ez? Miért érzem azt, hogy veszélyben vagyok? Csak egy hülye álom volt az előbbi, nemde? Kelj már fel! Miért nem bírok?
Egy alig észrevehető villanás kísérte a helyszínváltást. Megint a hó, a kocsi, a félholt Floyd sehol. A pánik viszont csak ezután hatalmasodott el rajtam. A szélvédő helyén tátongó űrön kibámulva egy sötét emberi alakot fedeztem fel. Néhány pillanat volt csupán, amíg megkönnyebbülést éreztem, s reménykedtem a megmenekülésben. Ezután viszont tudtam, hogy ez nem lehet a valóság, álom kell legyen. A felismerés azonban nem volt elég ahhoz, hogy felébredjek. Sokkal inkább a kulcs volt, mellyel bezártam magam a lidércnyomásba.
Az alak egyre csak közelebb ért, suhant felém, mint egy fekete árny. Megveszve kapkodtam levegőért, miközben bizarr suttogások jöttek valahonnan.
- Floyd, ébredj! -nyöszörögtem- Valaki jön. Bántani fog! - de Floyd nem is volt ott.
A félelemtől észre sem vettem, mikor ért oda az alak a kocsi mellé. Majdnem megállt a szívem, amikor megkopogtatta a mellettem épen maradt ablaküveget. Azt hittem lelkem egész egyszerűen kiszökik a testemből. Odakaptam a fejem, de ekkor újra a szobámban, az ágyamban találtam magam. A plafon egyszínű síkja fogadott. Fellélegeztem egy kicsit, bár még mindig nem tudtam uralni ólom végtagjaimat, s ettől a kiszolgáltatott állapottól a rettegés sem hagyott alább. Világossá vált: az álom és az ébrenlét közötti cérnavékony mezsgyén rekedtem.
- Kösz, hogy vigyázol rá. Azóta alszik? -hallottam meg öcsém hangját az éterből. De a szobám üres volt, nem volt itt senki.
Nem tudok felébredni, segítség!
Egyszer azt olvastam, ilyen esetben egy pontot kell mereven bámulni, úgy vissza tudunk térni. Nos megpróbáltam. Kézfejemre szegeztem a tekintetem, mely fokozatosan halványodott, majd teljesen áttetsző lett. Bevált. Újra kinyitottam a szemem, megint a plafon. Végre fel tudtam ülni, kitakaróztam, az ablakhoz botorkáltam. Elrántottam a sötétítőket, de a kilátás, amely fogadott megdermesztette a vért az ereimben. Mindent hó borított. Aztán rádöbbentem, hogy az én plafonom világéletében fehér volt. Ez pedig itt sárga.
Ezzel egyidőben a sötét alak sziluettje tűnt fel perifériámban, engem nézett, éreztem. Megint hallottam azokat a fura, elfojtott, kivehetetlen suttogásokat. "Az északi főúton, a Gabonakutató előtti leágazásnál, fának csapódtak. Egy 20 év körüli fiú és lány. Az én nevem Louis Tomlinson" A félelem milliónyi apró tűként szúródott bőrömbe. A teljes összezuhanás előtt azonban felriadtam, rimánkodva, hogy végre tényleg a valóságba. Az egyetlenbe.
- Szia Delaney! -köszöntött egy halk hang. Gyorsan leellenőriztem: a plafon fehér, odakint százágra süt a nap, lentről Niall nevetését hallom - Jobban vagy?
- Hála az égnek, Floyd! Csípj meg! Ugye ébren vagyok? -sóhajtottam nagyra nyílt szemekkel, s szorosan magamhoz húztam. Beszippantottam jólismert illatát, ami most többet jelentett, mint biztonságot.
- Na, mi a baj? Rosszul aludtál? -kérdezte hajamba csókolva. Nem tudtam megszólalni, azt hiszem rájöttem, mi is történt velem. Alvásos paralízis. És ez az élménynek nem nevezhető dolog, vagyis, hogy a saját álmom, elmém fogságába estem, egészen hasonlított a kómás állapotra.
Szívem legőszintébbjéből örültem Auben jelenlétének. Nem értem magam.
- Figyelj, nekem mennem kell -cirógatta meg arcom.
- Biztos? Nem maradsz itt velem? -nyafogtam tiszta tekintetét falva. Szomorkás mosollyal pillantott fel számról szemembe.
- Tudod, hogy maradnék, ha lehetne.
- Akkor holnap átjössz? Megnézzük a My fair lady-t?
- Hát persze. Jövök Nina, amint lehet! -szorította meg a kezem, majd vérvörös ajkába harapott- Pihenj!
Floyd dolgozni ment, én meg a konyhába. Anya nyakig lisztben, tespikkel csörög. Miután kiaggódta magát, meggyőztem róla, hogy már semmi bajom, s nem említettem, hogy még szédülök, hasogat a fejem, diónyi a gyomrom. Apropó dió! fügés-mézes scones-t sütött, ami régen a kedvencem volt, de most valahogy már az illatától is megkörnyékezett a hányinger. Könnyed anya-lánya csevejt folytatunk, miközben megtudom, mi a nagy készülődés tárgya: Harlandék meghívtak minket vacsorára. Ha ezt hamarabb tudom, nem hitetem el anyámmal, hogy remekül érzem magam. Így nincs esélyem az otthon maradásra. Aztán megdorgálom őt, amiért a "Inzulinodat beadtad már?" kérdésemre, csak legyintget. Frászt kapok a felelőtlenségétől, és hihetetlen, hogy én is éppen ilyen voltam álmomban. Azt hiszem, most értem meg csak igazán, miért aggódtak annyit értem.
A nappaliba vonulok sosem létezett cukorbetegségem emlékeiben kutatva, s lehuppanok egy fotelbe. Niall szelíden bámul rám, amikor észrevesz; félredobja a joysticket, nem zavarja, hogy a tévében száguldó versenyautója letér a pályáról, felhajt a nézőtérre, majd alkatrészeire robban. Game Over - ordítja egy feldúlt hang.
- Igen, jól vagyok -vetem fejem a puha fejtámlának- Még mielőtt megkérdeznéd.
- Miért ittál annyit? -kérdezte cseppet sem felelősségre vonóan, inkább bocsánatkérően.
- Csak.
- Elnézést fogok kérni Liamtől, rendben? -ujjait tördelte, ami azt jelentette, hogy őszintén szégyenli tettét. És emellett tudom, hogy rémesen érzi magát, ha kivívja a haragomat. Tegnap este pedig rendesen kivívta, azt észrevehette rajtam.
- Felőlem. Te dolgod -rántottam vállat. Eljött a pont; sejtem, mire készül a szőke kis gazfickó. Érzelmi zsarolás...
- Ne légy már morcos! Nem is haragszol rám, ugye? -jött oda, s leült a fotel karfájára. Bújt hozzám, mint egy majombébi az anyukájához.
- Ronda dolgokat mondtál neki. Rád sem ismertem -morogtam.
- Igen, igazad van. Nem akartam megbántani őt, csak úgy... kicsúszott. Na békülj meg, Nino! -ringatott erős ölelésében. Fel kellett, hogy nevessek.
- Egy feltétellel.
- Mondj bármit! -vágta rá lelkesen.
- Engedj el, mert húzod a hajam.
Meglazította ölelését, összenevettünk. A fotel mögé szökkent, hátulról még egyszer átölelt, aztán a konyhába sietett. Pár pillanaton belül annyit hallottam, hogy "Niall, teszed le azt a kést! El a sütitől!"
Aztán sunyin kuncogva újra felbukkant. Kérdezem, mi ütött belé, majd észrevettem a kezében szorongatott kalácsdarabot, amit rekordidő alatt betömött a pofazacskójába. Édes kis öcsém...
- Ráérsz most? -kérdezte tele szájjal, majd kikapcsolta a tévét.
- Mit szeretnél?
- Segítesz nekem? -lenyeli a falatot, majd a dohányzóasztal üveglapjára halmozott füzetekben lapozgat. Gondolkodik, keres valamit.
- Én? A tanulásban? -meredek rá azzal az "Ugye most viccelsz?" arcommal.
- A matekban -bólint- Észrevettem, hogy különösen jóba lettél a számokkal.
- Mi van? -hunyorgom rá, majd utánagondolok. Most, hogy mondja...
- Nem vetted észre, hogy amióta felépültél mindent megszámolsz, valószínűségeket számítasz ki, fejben váltasz pénzt, a napokat, heteket is úgy vonod, adod össze, mint valami matematikus?
- Pontosan milyen gyakran csináltam ilyesmit?
- Nem tudom Einstein, sokszor. Például tegnap este. A csillagokat kémlelted, majd halkan magad elé súgtad: 98. Plusz-mínusz három repülő.
- De fura. Fel sem tűnt -ráncoltam homlokom- De attól még az egyetemi tananyagodhoz kuka vagyok.
- Fogadjunk -paskolta meg a maga melletti helyet. Engedelmesen odaültem- Itt ez a feladat. Csak egy egyenlet, de valamiért nem jön ki a jó eredmény.
Ahogy nézem a számok, törtvonalak egymásutánját, az jut eszembe: mégis honnan kéne tudnom? A gimiben is bukásra álltam matekból, most miért konyítanék hozzá?
- Nem tudom, Niall -emelem égnek a szemem.
- Ne már! -rázza meg a vállam.
- Szerintem 340,5 a megoldás, de csak mondtam valamit. Nehogy odaírd.
- Elmondanád, hogy számoltad? -hajolt a szamárfüles füzet fölé lepetten, ceruzájával pedig szüntelenül dobolt az asztalon.
- Nincs is ezen mit számolni. Leosztasz ezzel a kifejezéssel itt. Felbontod a zárójelet, kivonod a 600-at, ott van az x. Osztasz ezzel, kész -mutogatok.
- Beszarok -dünnyögi foga közé harapva a grafit radíros végét- 10 másodperc alatt kiszámoltad fejben. Ez a megoldás, ennek kellett volna kijönnie. Itt van, látod?
- Szuper. Ennyi?
- Várj még! -vigyorgott rám nagy kerek szemekkel- Mennyi 5452 meg 22987?
Végül is, hálásnak kéne lennem. Niall döbbentett rá, mire is vagyok képes. Gőzöm sincs, hogy csinálom.
- 28439. Na szia.
- Azt a kutyafáját! -visongott a térdét csapkodva. A többit már nem vártam meg. Végeredményben is, nem olyan nagy ügy ez. Sokan jó fejszámolók. Bár kétségtelen tény, hogy én eddig sosem voltam az.
Beesteledett. Furán tompultnak éreztem magam; kicsit már sok a másnaposságból. Apa lehurrogott, amiért a kopott, szerinte két számmal nagyobb farmeremet húztam fel. Nem érti, hogy kifogytam a ruháimból? Különben meg nem fogom magam puccba vágni, csak mert Harlandék aranyból fabricskált palotájába megyünk.
Furcsamód nem nyílik ki a kapu az előtte vesztegelő kocsinknak, hanem Cesar tárja ki dolgos két kezével. Amikor kiszállunk, Hugh Harland örömteli arca bukkan fel. Üdvözöl minket, rögtön el is panaszolja, hogy elromlott a kapukitáró automatika. Szegény fickó, egyeseknek kemény életük van.
A hófehér kövű terasz lépcsőin lépdelünk fel egy üvegajtóig. Az öltönyös Cesar is utolér minket, köszönök neki, cinkosan összevigyorgunk, mintha ezer éve ismernénk egymást.
- Sziasztok! -terem előttünk Amanda, aki most is olyan, akár egy dél-amerikai amazon. Bőre, mint a nyár, szája húsos, szemei feketék, kicsit macskásak. Gyönyörű nő. Észreveszem, hogy Cesar is áhitattal figyeli őt, meg úgy mindenki.
- Na, gyertek már beljebb -int Hugh, majd elém tárul a nappalival egybenyitott étkező. A Vízcsepp-kristályokban logó csillár felettünk türkiszes fényfoltokat rajzol a plafonra. Amíg nézelődöm -hiszen ezzel az enteriőrrel sosem lehet betelni- a többiek jókedvűen társalognak, ahogy illik. Itt van már mindenki, Shelby egy piros garbóban, Felix a védjegyévé vált kockás flanelben, Alex egy padlizsánlila ingben. Két új embert mutatnak be nekem. Az egyik Hugh Harland élettársa, Felicité, aki furcsán sokat pislog, és megállás nélkül mosolyog, bárhová is nézzen. A másik egy férfi, jó magas, ő Shelby apja, és egyben Amanda Harland hódolója. Szimpi a pasi, bár elég csöndes. Állítólag fogorvos.
- Hercegnőm, foglaljon helyet! -húzza ki a széket nekem Alex. Leülök, gyanúsan végigmérem. Várom, hogy előálljon valami nagy marhasággal, ahogy szokta.
- Már sokkal jobban nézel ki! -jegyzi meg Felix kedvesen, közben helyet foglal mellettem.
- Jobban is érzem magam -bólintok füllentésemre. Rimánkodva néznék öcsémre vagy Shelby-re, üljön le a másik oldalamra, mert nem bírnám ki Alexet a vacsi végéig. Niall kisvártatva elkapja tekintetem, veszi a lapot. Leül.
- Képzeld Nina! -szólal meg a fürtös, A betűs medállal nyakában- Azt állítja a Horoszkóp, hogy a Rák férfiak, mint én, tökéletesen illünk a Bikákhoz.
- Akkor ülj meg egyet, torreádor -villantok rá egy gyors és gúnyos vigyort, bár tudom ellene az ilyesmi hatástalan. Rá tud tapadni az emberre, mint egy vizes hajszál. Niall, Shelby és Felix felnevet.
- Nem, nem. Úgy értem te Bika vagy. A csillagok jóslata szerint pedig a mai nap épp megfelelne ahhoz, hogy bebizonyítsuk, az ezotéria igazat mondott. Vagyis, eddig mindig a valóságot tükrözték állításai: rólam azt írták, hogy szórakoztató és érdekes ember vagyok, érzelmes, gyengéd és jólelkű, és hogy van bennem valami sajátos vonzerő. Most mit mondjak, ez tagadhatatlanul én vagyok -túr kanyargós tincsei közé, ujján gyűrű csillan.
- A csillagokat ne keverd bele! -mutat rá Shelby megjátszott feldúltsággal. Most veszem csak észre a hajában színjátszva sziporkázó pántot.
- Így van! -száll be Felix is- Örökké ezzel próbálsz csajozni, pedig a csillagok is jól tudják mekkora egy seggarc vagy -röhög fel megállapításán, amikor Amanda rámorran és szigorú anyai tekintettel nyelve fékezésére kéri.
- A csillagokról beszélgetünk? -kérdezem zavartan. Shelby, aki Alex mellett, velem szemben ül, felém hajol, át a terítéken.
- Nem, de szólj ha érdekel a téma! -kacsint rám a széken ficánkolva. Alex összekócolja mostohatestvére fekete sörényét, mire Shelby vállon üti. Niall hangosan hahotázik. Deja vu érzésem támad, a múltkori ikrek-szervezte bulin is valami ilyen szöveggel környékezett meg Alex.
További értetlenségemre Felix világosít fel.
- Shelby hobbija a asztrológia. Imád minden ilyesmit, és tud is a témáról mindent. Kafa a kiscsaj.
- Az előétel! -érkezik Cesar, majd televarázsolja a hosszú asztalt gusztusosan megpakolt tálakkal. Kis falatok sorakoztak rajtuk. Töltött tojások, lazac, pástétomok. Anélkül is tudtam, hogy odanéztem volna: Niall nem szégyenlősködött, rögtön neki is fogott.
- Nialler, ez csak az előétel, nem kell egyből telezabálni magad! -bököm oldalba, de rám sem hederít. Ha kaja van, kizárja a külvilágot.
Az igazi felnőttek jól elszeparálódtak tőlünk. Ahogy néha feléjük lesek, belehallgatok, miről is diskurálnak. Az előbb Amanda fényezte párja lexikális tudását, most meg Hugh-t kapta el a láz, s belelendülve meséli a legutóbbi pert, melyet megnyert egy ismert dublini újság ellen.
Visszabámulok a tányéromra, majd óvatosak fellesek a többiek gyertyafény világította arcára. Shelby Niall előbbi viccén somolyog az orra alatt, Alex analizáló fintorokkal bólogat minden falat után.
- Nem eszel? -kérdi Felix az evőeszközök monoton csörömpölésében. Eszembe jut róla valami. Nem akarom esetleg kellemetlen témába vonni, kíváncsiságom és gyanútlanságom azonban legyőz.
- Jóllaktam azzal, hogy néztem az öcsémet -rántottam vállat- Te Felix! Van neked most barátnőd? -bukik ki belőlem csak úgy.
Hirtelen megáll a rágással, hangos csörennéssel teszi le a villát. Alex zöld szeme is felvillan, s jókedvű várakozással méregeti testvérét. Niall rám néz.
- Most mi van? Valami rosszat mondtam? -hőkölök hátra a tányéromtól.
- Dehogyis! -intett fejével Alex- De tőlem kellett volna megkérdezned -hosszú ujjait poharára fonta, majd kihívóan belekortyolt.
- Nem Nina, csak... -sóhajtott Felix, majd dobott egy gyilkos pillantást öccse felé- Hagyjuk ezt. Nincs barátnőm, nem is akarok.
- A kis álszent -horkantott fel Alex, s lehajtott fejjel vigyorgott- Ceso, üres a poharam! -emelte fel kezét csettintgetve.
- Bocs Felix -súgtam oda neki.
- Ugyan. Semmi baj. Talán csak nem emlékeztél már erre -húzta végig mutatóujját alsó ajkán.
- Mármint? -kérdeztem kissé idegesen.
- Hogy kiütést kapok ettől a témától. Hogy felfordul a gyomrom a szerelmespároktól. Szóval ugorjuk is.
- Jó átvágyat! -hajol be a képbe Cesar, s az előbb leszedett asztalt újra telepakolja. Komolyodik a helyzet ételfronton. Kacsa- és libamáj, malacpecsenye, saláták, krumpliköretek széles választéka. Még az én számban is összefut a nyál. Fűszeres sültek illata kényezteti szaglószerveinket.
Hugh felkel az asztalfői helyről, pohárköszöntőt mondd a volt felesége egészségére; Amanda szülinapja alkalmából koccintunk. Én szigorúan csak üdítővel.
A desszert már csak látvány, enni már alig tud belőle valaki. Felix kimegy a konyhába, Shelby felszalad a szobájába valamiért, amit meg akar mutatni Niallnek. Én is felkelek az asztaltól, kicsit kóválygok, aztán a nappaliba érek, ahonnan egy csábító lépcsősor vezet felfelé. Elindulok rajta, lépteimre két lépcsőfokonként apró fények gyúlnak ki lábamnál. Tátott szájjal ballagok fel, amerre a kis spotlámpák kísérnek. Ripsz-ropsz elkap a rosszullét, mintha gyomorszájon rúgtak volna. A falnak szorított vállal araszolok előre, forog velem a föld. Szerencsémre ebben a házban minden harmadik ajtó mögött általában egy fürdőszoba terpeszkedik. Megmenekültem, bár a vécécsésze fölé görnyedni nem volt egyszerű feladat, mivel a szédítő érzés el akart borítani. Azt hiszem utána vagy 10 percig csak feküdtem a padlófütésű kövön, átkulcsolt térdekkel. Aztán egy újabb görnyedés vált szükségszerűvé. Legyen már vége!
- Nina, úristen! -toppant be Cesar, azaz a brit akcentusa alapján csakis ő lehetett az.
- Most már jól vagyok -mondtam lassan felkecmeregve, majd megmostam az arcom. Ott sündörgött körülöttem, mint egy búgócsiga. Arra kértem, ne szóljon erről senkinek, felesleges pánikkeltés lenne.
- Biztos ne szóljak? Legalább Mrs. Horannak.
- Ne. Csak egy kis másnap, tudod -erőltettem egy mosolyt hullasápadt arcomra.
- Jó. De akkor legalább igyál egy pezsgőtablettát -kérlelt.
- Rendben. És kösz, megint -tűrtem hajam fülem mögé. Hülyén éreztem magam. Cesar mást sem lát belőlem, minthogy valami baj ér, és rólam ordít, hogy gyenge vagyok - És ki az a magas, szőke fiú? Akivel a konyhában beszélgettél -kérdeztem, miközben elhagytuk a pezsgőszínű fürdőszobát, mely királyi pompáját csak most tudtam megszemlélni.
- Ja, ő Chadwick. Voltaképpen ő is Harland -simított végig állán. Lepetten meredtem rá.
- Az meg hogy lehet? -éreztem, ahogy homlokom akaratom ellenére is csíkokba szalad.
- Mr. Harland sok nőnél kereste a... szerelmet. Mondjuk úgy -kapott tarkójához féloldalas mosollyal.
- Milyen finoman tudsz fogalmazni -haraptam le hüvelykujjamról egy kis beszakadt bőrdarabkát. Cesar megállt, és finoman egy vaskos oszlop mögé húzott.
- Elmondok róla pár dolgot, mert ha esetleg tőle kérdezed meg, begorombul.
- Oké. De róla miért nem hallottam eddig? És miért nem eszik velünk?
- Nézd. Gyerekről szó sem volt, mégis megfogant és meg is született. A nő el is titkolta néhány évig, aztán mikor újra felbukkant a politikus már beteljesedni látszó életében, port kavart rendesen. Harland minden eszközt bevetett, nehogy nyilvánosságra jusson, hogy van még egy fia. A családja előtt is eltitkolta végig, aztán pont két éve, a nagy választási háborúban, illetéktelen kezekbe került a titkos információ. Akkor aztán volt világraszóló botrány, na meg válóper. Abban az időben kerültem Harlandékhoz. Nem volt könnyű kezdet. De végül látod, minden milyen jól helyreállt? Mindenki megbékélt, éli az életét, Mr. Harland újraépítette hírnevét, befolyásosabb, mint valaha. Nem tudom milyennek ismerted meg ezt a családot, de azóta is egyben van. Amanda sokat szenvedett tönkrement házassága miatt, de egész rövid időn belül lecsillapodtak a kedélyek, és közös egyetértéssel bólintottak a válásra. Főleg Felixet viselte meg a dolog, szóval az ikrek miatt nem akartak különköltözni. Hugh próbálja helyrehozni, amit elrontott, ezért vette magához Chadwicket, miután meghalt az anyja. Ez alig fél évvel történt a választás után. Azóta ki-ki új párt talált magának, láthatod.
- Furcsa, hogy ezek után együtt laknak -töprengek.
- Úgy tűnik, de nem az. Ráadásul Harland legtöbbször külföldön van, ahová gyakran viszi Felicité-t is. Nem zavarják egymás köreit Amandával. Ez a ház ráadásul egy hodály, mindenki élheti benne a saját kis életét.
- Ledöbbentettél -meredek magam elé, majd belépünk a konyhába.
- Ja, és ne lepődj meg, de elég sokat káromkodik -súgta oda diszkréten.
- Hidd el, már nem fogok.
Ahogy közel értem hozzá, attól tartottam, nehogy valami árulkodóan csodálkozó arcot vágjak: Chadwick betegesen sovány volt, bőre egészségtelenül fakó, járomcsontja élesen kiugró. Könnyen el tudnám képzelni őt egy fantasyben, valami másvilági lényként.
- Bemutatom neked, Ninát! -szólalt meg Cesar.
- Nina Horan -nyújtottam kezemet felé. Szemtől szemben még bizarabb volt az arckifejezése, mint messziről. Szemei szúrósan, színtelenül bámultak rám, szinte kényelmetlenül éreztem magam. Orrcimpáját vékony, ezüst karikával szúratta át, svédszőke haját mintha egy szélvihar rendezte volna egyoldalra.
- Tudom ki vagy -biccentett, majd kelletlenül elfogadta végre a kézfogást. Közben Cesart a kisherceg rikácsolása szólította el mellőlünk: "Ceso, Ceso! Hányszor szóljak?"
- Ó -támaszkodtam érdeklődve a pultnak. Beszélgetni akartam vele. Az jutott eszembe, mennyire igazságtalan volt vele az élet. - Nem is tudtam, hogy az ikreknek van egy féltestvére -mondtam spontán.
- Szarok rájuk. Gondolom nem dicsekedett ezzel az a két elkényesztetett ficsúr. Nincs közöm hozzájuk -morogta nem éppen arra ösztönözve, hogy tovább kommunikáljunk- Egyedül Shelby-t bírom, bár ő sehogyan sem a rokonom -tett hozzá komoran, miközben a konyhaszekrényben pakolászott.
- Igen, Shelby tényleg egy tündér -helyeseltem.
- Bár őt eltiltották tőlem. Mert Amanda szerint nem kellene barátkoznia ilyen lesüllyedt alakokkal.
- De Amanda nem is Shelby anyja -feleltem töprengve, s furcsamód fenn sem akadtam a "lesüllyedt alak" elnevezésen.
- Nem, csak a cs*szett pasijának a lánya. Meg amúgy imád mindenbe belepofázni. Mert annak a r*bancnak mindig a középpontban kell lennie -szinte köpte gyűlölettel teli szavait.
- Hé, ne beszélj így róla! Régóta ismerem őt, olyan mintha a nénikém lenne -szóltam rá mérgesen.
- Jólvan már, nyugi van Nelli! -fordult hátra egy pillanatra, s gunyorosan elvigyorodott.
- Nina! -javítottam ki mérgesen.
- Akkor az -rántotta meg a vállát.
- Neked mi bajod? Komolyan.
- Hogy nem hagysz lógva, az.
- És mi a francért tiltották el tőled Shelbyt?
- Mi ez, egy kib*szott vallatás? Jaj, várj már, te vagy az a kómás csaj! -csettintett derült arccal, bár még így is kísértetiesen festett. Kicsit szociopata vonásai voltak, tudom nem szép, és nem is éppen normális dolog ilyet gondolni valakiről.
- Kómás csaj... -a szóra védekezően összefontam karom a mellkasom előtt. Már rég szertefoszlott a sajnálatom, amit nyomokban éreztem iránta.
- Amúgy ismerem a pasidat -fordult felém teljes testtel. A hideg rohangált a hátamon tekintetétől.
- Floydot?
- Ő a pasid nem? -kérdezte ridegen, majd unottan megforgatta szemeit- Tartozik nekem, 80 fonttal.
- Vagyis 98 euró, 83 centtel? -meredtem rá értetlenül- Hogy-hogy?
- Kérdezd csak meg, mit vett rajta. És üzenem neki, hogy fogy a türelmem -lökte el magát a hűtőtől, majd kalap, kabát elillant. Én meg csak álltam ott elhűlve, és nem értettem semmit. Kezdem úgy érezni, mintha nem is ebben a világban élnék. Mintha képtelen lennék felzárkózni a történésekkel.
- Mit csinálsz itt? -lépett oda mellém nevetve Felix- Nem jössz ki a medencéhez? Sütünk pillecukrot!
- Miért nem mondtátok? -rivallok rá gorombaságomat szabadjára engedve.
- Mit? -karol át aggódó arccal.
- Hogy nem mellesleg van egy féltestvéretek.
- De, mellesleg.
- Miért nem kedvelitek őt? -kérdem lenyugodva, s azt hiszem meg tudnám érteni a választ, bármi legyen is az.
Felix megrázza fejét, reng vele bozontja is.
- Jobb, ha nem tudod, szőke -tiltakozik elkomorulva, s végighúzza mutatóujját alsó ajkán.
- Nina, az öcséd itt alszik, mi indulunk haza. Jössz te is? -toppan elénk anya, őt szorosan követi Alex.
- Jövök -biccentek.
- Na ne már! Olyan nagy az ágyam, kényelmesen elférnénk rajta ketten! -karol át másik oldalról Alex, csukott szájjal futtatja végig nyelvét fogain. Felix újfent lehurrogja, majd rögtönzött verekedésbe kezdenek. Megköszönjük a vendéglátást, búcsút intünk. Harland bá nagy cuppanóst nyom az arcomra, mint kiskoromban. Közben már hallom is ahogy Niall és Shelby kint pancsolnak a medencében. Nem lehet tudni, alakul-e valami köztük. Olyan kis furabogár mindkettő.
Hazafele megállunk a Champnél, Floyd éppen felmos, Zayn a székeket teszi fel az asztalra.
Minden flottul ment, jelentik; Auben különösen büszke magára, amiért kitette egy részeg zavargó szűrét. Zayn emlékeztet, azt ígértem, beszélek Bee-vel. Floyd valami romantikus regényről lelkendezik, és lelkemre köti, hogy menjek el a könyvtárba, s kölcsönözzem ki. Ezt is megígérem. Szívem szerint megkérném, hogy aludjon ma velem, mert rettegek, mi lesz ha megint álomcsapdába kerülök. De valami visszatart, s én este egyedül fekszem az ágyamon. Nyomja a lelkem valami. Vagy valaki.