A naplemente színű ruha mintegy reflektorként izzott, a fekete-fehér vendég sokaság pedig egy emberként bámulta viselőjét. A fekete maszkos Liam visszafojtotta mosolyát a felbukkanó lány láttán, hisz rögtön tudta ki az.
- Ez meg ki a franc? És mégis mit képzel magáról? -kapta fel a vizet Baily, aki fehér nadrágkosztümöt viselt. Felháborodva nyomta kolléganője kezébe a pezsgőspoharát, majd sietve utat tört magának a rendháborítóhoz. Nina közben túltette magát a kezdeti sokkon, kizárta perifériájából a bámulókat és elindult Cris irányába, aki a többiekhez hasonlóan követte szemével a színfolt útját; rögtön kíváncsi lett, ki lehet ez a lány. Az üdítő, egzotikus narancs színt arany részletek egészítették ki. Mintha csak a tengerparti napfény szívta volna ki dús aranyszőke haját, ami teljesen fedetlen hátát súrolta. Dekoltázsát, karját, arany csillámok borították, szintén arany maszkjának ferde metszésű szemei voltak. A szandálját néhány vékony arany pánt alkotta. Cris egyelőre nem gyanakodott a Horan lányra. Félúton azonban Ninát karon ragadta a magából teljesen kikelt Baily.
- Szerintem eltévedtél virágom! Ha nem tűnt volna fel, ez egy black and white party.
- De feltűnt, csak kicsit későn -rántotta vissza karját Nina, miközben várta, hogy leessen a vöröskének a tantusz. Nem kellett sok.
- Nina?! -meredt rá szívbajközeli állapotban, ahogy beazonosította a karcolós hangot- Mi a büdös fenét csinálsz itt? -sziszegte összeszorított fogakkal, haragjához mérten a lehető leghalkabban. Egy kidobó is gyorsan csatlakozott a diskurzushoz, Baily utasítására várva.
- Bejutottam a bulidra. Csak nem gondoltad, hogy beállok pincérnőnek?
- Tök mindegy, szép próbálkozás. Sajnálom, de az estéd itt véget is ért, kösz, hogy benéztél. Steve, kísérje ki a hölgyet! Most rögtön és a lehető legkisebb feltűnéssel! És gondoskodjon róla, hogy ne szökhessen be újra, különben kereshet másik melót! Világos voltam?
- Máris intézkedem! -biccentett merev nyakkal, s a kijárat fele bökött- Megkérem, hogy hagyja el az épületet! -intézte szavait Nina fele, aki közben úgy tett, mintha friss manikűrjében gyönyörködne -Kérem távozzon! -ismételte meg a férfi nyomatékosabban, hajszál híján vállon ragadva a rá sem hederítő lányt. (ajánlott zene)
- Elnézést, de valami gond van? -lépett közbe pont jókor Cris, mert neki aztán benne kellet lennie mindenben, ami botrányszagú volt.
- Minden a lehető legnagyobb rendben van -mosolygott rá Bee erőltetetten- A hölgy csak kissé eltévesztette a házszámot, de már indul is! -legyintett önfeledt vidámsággal, mintha legbelül nem kerülgetné az idegösszeomlás a fiaskó miatt. Cristoph felcsúsztatta homlokára a maszkját, -s felfedve köztudott kilétét- nézett az arany-keretezte szemekbe, hogy tőle kapjon választ, tényleg minden úgy van-e, ahogy állítják. Nina halványan elmosolyodott a gesztustól, de nem maradt idő sokáig flörtölni; az őr újra távozásra szólította.
- Hát itt vagy édesem! -sóhajtott fel a lány színpadiasan, tétovázás nélkül átkulcsolta Cris nyakát, s zavarba ejtően szenvedélyes csókot adott neki. A Harland fiú akkorát koppant, hogy Nina tisztán hallotta.
- Na ne... -tátogta hang nélkül, ahogy elváltak ajkaik- Mit művelsz? -bámult rá zavartan. Összetéveszthetetlen csók volt.
- Vele vagyok, nem elég világos? -fordult vissza Nina Baily fele, a fiú döbbenetét figyelmen kívül hagyva.
- Ebből elég! Steve távolítsa el innen ezt a libát! -kelt ki magából ellentmondást nem tűrve.
- Légyszi, ne engedd! -súgta oda Nina sürgetően, Cris füléhez hajolva. Vajon ellen tudott állni neki? A pokolba is, nem! Döbbenten,zavartan, vegyes arckifejezéssel szólalt meg.
- Baily, nézd el kérlek ezt a félreértést! Tényleg Nina a partnerem.
- De tönkreteszi a koncepciót! Mindenki feketében vagy fehérben van. Miért kivételeznék vele?
- Nézz körbe, mindenki jól szórakozik, ahogy pedig fogy a pezsgő egyre inkább fokozódni fog a hangulat. Fogd rám a kivételezés okát, ha bárki is kérdezné.
- Legyen! -rázta meg a fejét gyűlölködve- De csak miattad! És jössz nekem eggyel!
- Akár kettővel is! -vágta rá nagylelkűen, miközben végigsimított a vörös kis hárpia vállán, aki erre csak a szemeit forgatta és sértődötten odébbállt a biztonsági őrrel karöltve.
- Na jó, gyere ki a teraszra! Magyarázatot akarok, most! -indult el Cris kétméteres léptekkel. meg sem várva Ninát. Kint hűvös volt egy szál kis koktélruhához, fedetlen testrészekhez. -Megmondtam, hogy kopj le, mi ez a hülyeség megint? -támadta le a lányt idegesen. Hiába babonázta meg külseje, illata, pillantása, képtelen volt másra gondolni, minthogy a szőkeség egy két lábon járó, időzített bomba, aki csak bajt fog rá hozni. Ugyan ki tudta, mi járt káosz uralta fejében? Bármi kitellett tőle, Cris csak ebbe az egyben volt holtbiztos.
- Hülyeség? -kérdezte elgondolkodva- Csak halálra rémítettél. Látni akartam, hogy biztos jól vagy-e.
- Nem vagy vicces. Mondd el végre, miért jöttél! -fonta össze karjait várakozóan.
- Fázok. Nem adod oda a zakódat? Úgy illik.
- Nem -rántotta meg a vállát türelmetlenül.
- Semmit sem tudtam rólad a meccsen történtek után. Amanda mondta, hogy megúsztad egy karcolás nélkül.
- Részeg vagy? Bipoláris? Vagy megpróbálsz átejteni? Csak szólok, hogy az nem fog menni.
Nina unottan csóválta a fejét. Imádott Crissel játszani.
- Próbállak nem kedvelni. És nem megy, mert itt vagyok. Belógtam, hogy lássalak.
- Miattam, mi? Bár hatásos belépő volt, annyi szent. Várj csak -emelte fel mutatóujját, s egy pillanatra lehunyta szemeit- Jól értettem, most azt mondod, hogy te? Kedvelsz. Engem. Ezt el is higgyem?
- Nem vagyok rá büszke és nem is szívesen mondom ki. Kösz, hogy megtetted helyettem.
- A-a, ez valami tréfa lesz -sétált a lány elé, mert azt hitte, ha némán stíröli, megleli az őszinte választ rezdüléseiből. Pedig tudhatta volna már, hogy a Ninával szemben nem működnek képességei. Az igazság pedig az volt, hogy Ninának voltak emlékei a szerelem érzéséről, s ezeket most -ha fájt, ha nem- elővéve sikerült elbizonytalanítania és megtévesztenie a színjáték-királyt, még ha a fürtös nem is ismerte be egyelőre.
- Te belelátsz az emberekbe, téged nem lehet átverni. Tudod, azt hiszem az történt, hogy addig utáltuk egymást, mígnem az egész a visszájára fordult. Rossz irányba sült el a fegyver -emelte fel vállait tehetetlensége jeléül. Vége ő is levette maszkját és elhajította.
- Mit akarsz, mit mondjak? -nevetett fel meghökkenve- A kettőnk ügye egy útvesztő. Csak egyre jobban belebonyolódunk.
- Már nincs kiút.
- Nina, te...-bátorkodott a szemébe nézni, miközben a lány rezdületlen, csontig hatoló pillantása el sem moccant Cristoph Harland zavart arcáról.
- Legalább ma estére hagy legyek a valakid. Próbáld ki! -puszilt a fiú füle mögé, majd lentebb ment a nyakához. Egyetlen hajszálon múlt, Cris majdnem megadta magát, de túl kockázatos volt ez a kaland. Elvágyódva viszonozta Nina selymes csókját a száján, majd egy hirtelen, feleszmélő mozdulattal eltolta magától.
- Vége! Vége! -rázta fejét, miközben láthatóan saját megingásán bőszült fel.
- Ha most ellöksz, ígérem nem jövök többé -jelentette ki Nina lesütve szemeit.
- Ennyi volt -jelentette ki száraz torokkal, megfeszített arcizmokkal.
- Rendben van, Cristoph -harapott alsó ajkába, azon hezitálva, egy búcsúölelés belefér-e még- Szia -bújt hozzá köszönésképpen. Szándékosan a lőtt sebe helyére csúsztatta kezét és enyhe nyomást gyakorolt rá. Cris feljajdult -Még szerencse, hogy megúsztad a lövöldözést egy karcolás nélkül -vigyorgott rá a lány, az angyali bájjal megáldott cselszövő. A srác köpni-nyelni sem tudott, csak az forgott a fejében, hogy Nina honnan tudja, hogy meglőtték, s ha tudja, valószínűleg összerakta a képet, lebukott előtte és teljesen felesleges a további színjáték.
- Bármire is gondolsz, felejtsd el! -szorította meg a lány csuklóját figyelmeztetően- Felejtsd el!
- Számítok neked?
- Ez meg miféle kérdés?
- Gondolhattam volna -rántotta ki kezét az egyre lazább fogásból, majd gyors léptekkel elviharzott.
- Várj egy percet...! Nina! -lépett utána párat Cris, mintha meggondolta volna magát, mintha vissza akarta volna vonni az egészet. Vadul szlalomoztak gondolatai, miközben lehajolt a félredobott arany maszkért.
Nina még egy kortyot sem ivott, mégis úgy érezte, mintha a fejébe szállt volna valami. Be kellett ismernie; minden porcikája élvezte az előbbi játékot. Amíg erre gondolt, végigsuhant a sakktábla-szerű termen, miközben láncreakcióban fordultak meg utána az emberek. Se maszkja, se buliszabályoknak megfelelő színű öltözéke. Halkan kacagott egyet; nem is akart galibát, ennek ellenére most is sikerült kisujjból rendet bontania. Tipikus én -gondolta. Útközben leemelt egy Martinis poharat a pincérnő tálcájáról, majd bele-belekortyolgatva a személyzeti mosdó fele vette az irányt, hátha megússza a sorban állást és a vele járó, agyzsibbasztó pletykák hallgatását. Az ajtóban egy síphangú lány állta el az utat, "ide most nem jöhetsz be" felkiáltással. Mintha Nina Horant érdekelte volna; határozottan ellenállt a lökdösődésnek, és gond nélkül benyitott. Már csak azért is, mert kíváncsi lett, ki rejtőzik odabent. Aztán egy pillanatra végigfutott agyán, mi van, ha valami kellemetlenül intimet fog látni, de az ettől való aggodalmát gyorsan felülmúlta a vagánysága. Csak egy lány ücsörgött odabent a kövön, pánikszerűen bömbölt, széthajigált tűsarkakkal, használt zsebkendőkkel, kiborított kistáskával, egy bontatlan üveg bor társaságában. Nina halkan felsóhajtott, letette a smaragdzöld mosdókagyló szélére poharát, s miközben azon hezitált felcsapjon-e rapid lelkisegélyesnek, kihalászta belőle az olívabogyót és jóízűen elrágcsálta. A tükörből sasolta a minden téren összetörtnek látszó lányt, s lassan leesett neki a tantusz; de hiszen ez Baily.
- Húzz innen, ez az én egyszemélyes bulim! -jött az elfúlt, elcsukló, szipogó üdvözlés.
- Mi a baj, Baily? -kérdezte Nina megfordulva, színtelen hangon.
- Csessze meg, te vagy az? -nézett fel Ninára lassan, undort tükröző arccal, melyen hosszú függőleges fekete maszatként vonult végig könny-mosta sminkje.
- Ennyire azért nem rémes a bulid! Attól hogy egy dilis narancsba jött?
- Nem rólad van szó! -fújta ki bepirosodott orrát sokadszorra- Nem kell a vigaszod. Vagy ha azért jöttél, hogy így láss és kárörvendj, tessék csak! Gyönyörködj!
- Te tényleg egy kiállhatatlan tyúk vagy. Valószínűleg mindenkiben magadat látod, hogy ilyesmit feltételezel rólam. Mégis miért akarnék segíteni neked? Kit érdekel miért bőgsz? -intett búcsút a szőke, a kegyetlen szavaktól felspannoltan. Lenyomta a kilincset, elkezdte magafele húzni az ajtót, és akkor valami megálljt parancsolt benne. Dühösen visszacsukta és szó nélkül odarohant Beehez. Letérdelt mellé és szorosan magához húzta vékony, rángatózó testét.
- Bármi is az, ami fáj, nem kell vele egyedül megküzdened -súgta oda neki, és lepetten konstatálta, hogy még mindig nincs kőből tulajdon szíve, mert érezte, ahogy összeszorul, ahogy Bee mély fájdalma a sajátjába is átdiffundál. Mintha a mellkasában tanyázó érzéketlen sötétségbe utat tört volna magának egy intenzíven érző vékonyka fénysugár.
- Köszönöm -zokogta a vöröske megállíthatatlanul és rettentő hálásan- Meg sem érdemellek!
Az ál-Alex hosszas ostrom után megadta magát Rooky lassúzásra való invitálásának. A csokibőrű szépség kislányos rajongással bámulta partnerét, miközben azon tűnődött, mi történhetett Alexszel, amitől most ennyire más. Amitől most majdnem úgy viselkedik, mint aki tényleg kapcsolatban van, mint aki büszke a barátnőjére. Feltűnt neki az is, hogy Alex csak őt nézi, és nem szemez más lányokkal, még csak nem is stíröli őket. De azért Brooknak nem voltak Disney hercegnős illúziói a Harland szívtipróval kapcsolatban, még ha titkon imádta is a rózsaszín-felhős tündérmeséket. Volt alkalma megismerni Alex minden oldalát, könnyűvérűségét, örök-vadászösztönét. A kellemes szokatlanságok sorát bővítette, hogy a fürtös herceg egy perverz megjegyzést vagy poént sem sütött el, nem gyújtott rá és a pezsgőt is csak finomkodva kortyolgatta. Rooky legszívesebben rögtön nekiszegezte volna a kérdést: mi van veled? Valami rossz fát tettél a tűzre? Átmosták az agyad? Titkolsz valamit? De a világért sem akarta volna megölni a különleges pillanatot, így csak némán lassúztak tovább, egymás tekintetében keresgélve. Mikor véget ért a szám és helyette egy pörgős ritmus kezdett lüktetésbe, bekövetkezett, amitől Felix egész idő alatt tartott. A rózsaillatot árasztó, kacér lány, huncut vigyorral húzta maga után, és a modellek üres öltözőjéig meg sem állt.
- Hé, mit akarsz csinálni itt? -kérdezte Felix, s csak arra ocsúdott fel, hogy a lány leveszi róla a maszkot. Hirtelen az az érzése támadt, hogy máris lebukott, pedig erről szó sem volt.
- Ezt te kérdezed? Minden egyes közös bulin elrángatsz egy sötét zugba, hogy jól meg...
- Nem, nem, Rooky! -tiltakozott Felix ledermedve, s fogalma sem volt már, hogy kell Alexnek lenni- A sérüléseim, tudod, még nem vagyok a legjobb formámban -szabadkozott félig-meddig sikeresen hozva a flegma stílust.
- Gőzöm sincs, mi történt veled a délután -emelte égnek szemeit eltűnődve- Sosem voltál még ilyen lovagias velem. Bárcsak ilyen lennél minden nap! -nevette el magát, mint aki csak viccel, de mindkettejük számára nyilvánvaló volt, hogy komolyan mondja.
- Nem vágom, mire célzol bébi -rántotta meg a vállát, és kezdett elege lenni saját magából, mert igenis érdekelni kezdte, vajon van-e valami értékes az istennős külső, a smink és a divatos ruhák mögött.
- Mindegy, csak meg akartam köszönni, hogy tényleg a kísérőmként viselkedsz. Őszintén megleptél, hogy te ilyen is tudsz lenni, ha akarsz.
- Bocsi, de van egy szempilla az arcodon -hajolt oda, s óvatosan, szakértő mozdulattal, két ujja közé fogta a pillát- Fújd meg és kívánj valamit! -mosolyodott el.
- Hülyéskedsz? -kacagott fel önfeledten, majd lehunyt szemmel eleget tett a kérésnek.
- Mit kívántál? -meredt rá Felix lelkesen, tudva, nem fog választ kapni.
- Máris meglátod - na erre, abban a pillanatban a fiú végleg nem számított, de a hosszú és érzéki csók alatt volt idő, hogy kezdeti zavara átformálódjon valami sokkal kellemesebbe, ami tiltott, rég elfeledett vágyakban manifesztálódott. Csak ők ketten, a sötét, kihalt öltözőben. Felix hallani vélte Brook felgyorsuló szívzaját, s ez éppúgy fokozta sajátjának dobbanásait is. Harlandnak fékeznie kellett, különben túl messzire ment volna és ő nem akart semmiféle kalandba belebonyolódni. Ahogy elváltak ajkaik egy aprócska szünetre, Brook begerjedve folytatta volna tovább, de Felix, kit Alexnek hitt, meghátrált. Még szép, hogy szegény lány nem értett semmit.
- Ez megint valami fogadás a haverjaiddal? Vagy csak egy új játékot próbálgatsz? Fel kell készülnöm, bármelyik pillanatban visszaváltozhatsz fojtogatós vadállattá?
- Tessék? -vonta hátra fejét Felix- Mikor bántottalak?
- Elég volt! Beszedtél valamit? -úgy tűnt lőttek a romantikának, mert a fekete miniruhás amazon kezdett begurulni. Felix érezte, hogy szorul a hurok a nyaka körül, de képtelen volt elárulni a szerepcserét. Megpróbálta menteni a menthetőt.
- Nem. Tudod, egészen máshol jártak a gondolataim.
- Oké. Még mindig fura vagy.
- Úgy akartam csinálni, mintha a barátnőm lennél!
- Hogy mi? Ez most komoly?
- Adhatok egy esélyt a normális párkapcsolatnak, nem? Hogy ne mondhassák, hogy gőzöm sincs, milyen az.
- Hosszú idők óta ez a legjobb dolog, ami velem történt -harapott alsó ajkába, s mintha az örömét eltompította volna az, ami hirtelen eszébe jutott.
- Miért mondod ezt? -kérdezte Felix egy bánatos kiskutya arcával, amilyen törődést Alex még sosem produkált. Rooky-nak is új volt a sziutációban, melyben mélyebbre ásott önmagában, s ennek megfelelően fájdalmas sebeket tépett fel, melyre egyikük sem számított. Újfent.
- Az anyukám miatt. Tudom, csak annyit mondtam el neked, hogy beteg és kezelés alatt áll. De lehet nem is emlékszel erre. Egész konkrétan... gyomorrákja van, és a szemem előtt épül le. Neki csak én vagyok, és nekem is sokáig csak ő volt, de aztán belecsöppentem a te világodba, és minden újra kezdett egyenesbe jönni.
- De Ale... nálam jobb embert érdemelsz, aki sokkal boldogabbá is tehetne. Én egy egoista, önző, kirakati majom vagyok, és kétlem, hogy a közeljövőben olyasvalakivé változnék, akit komolyan lehet venni, aki ott van a legpocsékabb helyzetekben, aki alkalmanként megfőzi neked a kedvenc kajád, aki igazán belevakul a románcba.
- Nincs szükségem ezekre, tényleg! Elég, hogy ott vagy és ettől én már kellően biztonságba érzem magam. Csak az kell, hogy tudjam, nem vagyok egyedül. Sosem volt igazi családom, anyámnak már gyerekkoromban sok harcot meg kellett vívnia, rám pedig nem maradt ideje, ereje, így korán elzüllöttem. Kint rekedtem a korombeliek közegéből. Nem voltak terveim, csak mentem a légből kapott ötleteim után, rosszabbnál rosszabb döntéseket hozva, mindig a rossz emberekben bízva. Elképzelni sem tudod, milyen érzés, hogy picit ti az én családommá is lettetek. Még akkor is, ha a legtöbben csak egy olcsó nőcskének tartanak, a háremed egy újabb húsdarabjának. Egy örök spirálban ragadtam, tudom. Nem is másoktól várom a megváltást. Szóval hidd el, nem kell, hogy félts a szívem, nem lehet összetörni, már rég össze van.
- Tessék, egy zsepi.
- Gondolom most egy időre eleged lett belőlem.
- Hagyd ezt abba, kérlek. Nem kell szégyellned, hogy érzékeny vagy. Délután, amit az a tapló Felix mondott rád... rosszul esett, láttam.
- Igen, de attól még igaza volt.
- Szerintem nem veled van baja, kompletten nem bízik a lányokban. Ha tudnád micsoda egy paprikajancsi! Hímes tojásként bánt a csajával, a tenyerén hordozta, és csodálkozott, hogy megcsalta őt. Szegény tesó, azóta minden nőneműben azt a kígyót látja, aki tönkre vágta őt egy életre.
- Ez sok mindent megmagyaráz -törölte le könnyeit- Furcsa egy páros vagytok -mosolyodott el váratlanul.
- Az már biztos.
- Nem is gondolnád, milyen szórakoztató titeket figyelni, amikor együtt vagytok, hülyéskedtek, vagy leginkább egymás szavába vágva vitatkoztok. Aki először látja, azt hiszi ki nem állhatjátok egymást. Pedig erről szó sincs! Különös, hogy a láthatatlan szeretet mindig ott vibrál köztetek.
- Ilyesmiken morfondírozol, amikor nem tudsz aludni?
- Megesik -rántotta meg a vállát- Köszönöm, hogy meghallgattál, hogy itt vagy, hogy a kedvemért megpróbáltad ezt a lelkizős dolgot, bármennyire is távol áll tőled. Nyugodtan hazamehetsz, ha elfáradtál, így is bőven túlteljesítetted a kérésemet.
- Szívesem tettem, oké? Tudom, hihetetlen -emelte fel megadóan a kezét- Egy táncra még felkérhetem, hölgyem? -vigyorodott el lelkesen.
- Egye fene -jött meg újra a macskanő életkedve. Felix nem is sejtette, hogy csókja édesebb volt Alexénél, hogy ez az, amit nem tudott álca mögé rejteni. Ez az ártatlan csók volt a lebukás legnagyobb veszélye.
Bármilyen furcsa is volt, de Nina minden tőle telhetőt megtett, hogy megvigasztalja Baily-t. Tudta, hogy a vöröskének nem maradt senkije, akit igazán a barátjának nevezhetett volna, bár nem csodálta, mégis sajnálta ezért. Tudta, hogy beszéltetnie kell. És az őzikeszemű szépség ki is öntötte a szívét, s hosszú idők óta végre hagyta, hogy a fájdalom beleeressze karmait, hogy utat törhessen magának a kétségbeesés. Már Nina sem emlékezett arra, hogy milyen volt Bee, amikor két lábbal állt a földön, amikor nyitott szemmel járt és egy egyszerű észérvek alapján cselekedett, amikor volt egy törhetetlennek látszó párkapcsolata. Baily mindent egyszerre zúdított Nina nyakába és reménytelenségében tőle várt valamiféle megoldást. Pont attól az embertől, akit egyrészt ellenségeként kezelt és akinek amúgy hosszabb problémalistája volt bárkijénél.
- Csúnyán megbántottam őt. Nem egyszer, és nem is kétszer, már tudom, de késő. Nem fog megbékélni, látom rajta. Annyira másképp néz rám, amikor találkozunk. Inkább ne nézne rám, de az az üres, érzéstelen tekintet! Nehéz felfogni, hogy ez ő. Hogy miattam ilyen.Pedig ő mindent megtett, hogy helyrehozza az életünket.
- De ő csak fogta magát és elköltözött?
- Olyan váratlan volt az egész; nem is tudom pontosan, mitől pattant el az utolsó cérnaszál. Csak arra emlékszem, hogy amikor este hazaértem egy nagy halom bőrönd és táska állt a folyosó közepén, Zayn meg sem szólalt, Atifát ringatta a kezében. Nem kérdeztem semmit. Aztán az egész este összefolyt az éjjellel és a másnap reggellel; Az erkélyen elszívott egy egész doboz cigit, aztán felmálházta magát és annyival búcsúzott, hogy egy hónapot kapok a kiköltözésre, mert kiadja albérlőknek a lakást. Azt mondta menjek anyámékhoz. Megígérte, hogy nem fogja nélkülözni a gyerekeit, sőt minden követ meg fog mozgatni, hogy jogilag magához vehesse őket. Én csak bőgtem a pániktól, hogy itt hagyott minket, hogy itt hagyta az egész életünket, a közös otthonunkat, hogy nem fog visszajönni, hogy ennek az egésznek lőttek egy életre. De hiszen én üldöztem el!
Nina meghökkenve és némán próbálta emészteni a hallottakat. Aztán egyszer csak, óvatosan végigsimított Bee vörös haján.
- Sosincs túl késő helyrehozni! Oké, most úgy tűnik. De ha egyszer szeret téged!
- Tettem róla, hogy sikerüljön kiölnöm belőle minden érzést.
- Nem, az nem lehet! Nem mondhatsz le róla ilyen könnyen! -Nina maga is elgondolkozott saját tanácsán.
Alighogy észhez tértem a Baily-vel való párbeszédből, rögtön csöppentem is bele egy másikba, ami sokkal váratlanabb, sokkolóbb irányt vett, belőlem pedig egyszer, s mindenkorra elfogyott a józanság. Tudtam, hogy most indultam el a lejtőn lefelé és eszem ágában sem volt megállni vagy lassítani. Hogy mit is éreztem pontosan? Csalódottságot, magányt, dühöt. Liam volt az egyetlen bizalmasom, miért csinálta ezt? "Nina, kérlek ne haragudj meg rám, nem akartam rosszat, tudod jól. Csak elhittem Niallnak, hogy megbocsájt, ha látja, hogy bármilyen szívességet megteszek neki." Nem fért a fejembe, hogy lehetett ilyen felelőtlen, pont ő, aki mindent tudott Niall betegségéről és annak minden veszélyéről. Hogy adhatott neki gyógyszereket? Ha nem kérdezem meg, mi van kettejükkel, talán még most sem szerzek tudomást róla, hogy az öcsém gyönyörűen játssza előttünk a gondtalant, miközben sokkal rosszabb bőrben van. A csalódottságot Liam iránt érzem; mert megint visszaigazolta magát korábbi bizalmatlanságom; magányos lettem, mert hirtelen az utolsó megbízható ember is eltűnt mellőlem, és az öcsém iránti ösztönös aggodalom alul maradt most a dühvel szemben, ami passzív agresszió formájában átvette az uralmat felettem, és egyenesen Dublin mulatozó fiataljaitól mentes, népszerűtlen és sötét utcáira vitt. Felkaptam lenge ruhámra a fekete bőrdzsekimet, amit igazából Nialltől loptam el és rohantam, méghozzá eszemet vesztve, nem is figyelve merre tartok. Gondoltam eleget teszek a kilométer hiányomnak.
- Szeretnél még valamit mondani? Mert szerintem szükségtelen! -szóltam bele a mobilba, miután a harmadik elutasításom után is újra próbálkozott a hívó fél.
- Mániád elrohanni, ha valami kiborít. Jó ez valamire? Inkább kitalálhatnánk valamit! -Liam hangja is kezdett olyanná válni, mint aki most az egyszer felveszi a bokszkesztyűt, de azt nagyon nem ajánlottam volna neki, mert biztosan megtalálom a módját, hogy telefonon keresztül is megfojtsam.
- Te csak ne találj ki semmit! Megleszek a fenenagy őszinteséged nélkül is. Cseszd meg, Liam! Végeztünk! -azzal rátettem a mobilt és gyorsan ki is kapcsoltam, hogy ne tudjon újra felhívni. Cigire gyújtottam, de nem csillapított, csak egyre inkább agyvérzés-közeli állapotba kerültem. Még az ujjperceimben is éreztem a feszültséget, amitől szabadulnom kellett, ezért bután azt gondoltam, ha leiszom magam, bajom elillan, gond egy szál se. Természetesen csak én lehetek az a futóbolond, aki a város leghírhedtebb késdobálós helyére libeg be komplett cicomában, őzike szempillákkal, parfümtől illatozva, combokat, vállakat, hátat villantva. Mit nekem beszariság! Rögtön két kör töménnyel indultam neki, de de valami lehetetlenül undorító íze volt és így gyorsan letettem róla, hogy most a sárga földig iszom magam. No meg a harmadik szemem is elég hamar érzékelte a bajos fazonok árgus figyelmét. Annyira még én sem őrültem meg, hogy ne működjenek a túlélő ösztöneim. A pulton hagytam a pénzt, majd mint aki jól végezte dolgát, tovább indultam. Olyan hihetetlennek tűnt a síri csendbe burkolt utcákat figyelve, hogy megtelnek forgalmi és emberi zsivajjal, ahogy feljő a Nap az égre. Mi a baj az éjszakával? Én odavagyok érte, beleborzongatóan izgalmas. Gőzöm sincs honnan vagy miért, de a fejemben egész nap Phil Collins dala, az In the air tonight szólt. Szimatoltam a levegőt, megpróbáltam tapintani a sötétséget, hallani a némának tűnő kis neszeit. És akkor tisztán hallottam. Méghozzá egy mély lélegzetet a hátam mögül. A hülye szandálom sarkai miatt túl lassan sikerült csak megfordulnom. Egy kőtömbökkel kirakott, rücskös házfalnak préselődtem háttal, mocskos, szappant rég látott kéz fonódott torkomra. Szívélyes üdvözlés.
- Hát szia kiscsillag! Az előbb láttalak bent a pultnál. Arra gondoltam megismerkedhetnénk -krákogta arcomba a pasas. Nagyjából apám korabeli lehetett, magassága Cristophos, szaga meg mint egy kolesz szobája egy ütős buli után. Furcsa volt, nem ijedtem meg, valahogy biztos voltam benne, hogy nem esik bajom. Nem tudom honnan jött ez s fenenagy hidegvér, mivel gőzöm sem volt, hogyan szerelhetném le a mumust, nem jutott eszembe egyetlen fogás sem azokból, amiket Rough vagy France tanított.
- Na, mi van? Elvitte a cica a nyelved? -röhögött fel és végighúzta smirgli ujjait az arcomon. Nem volt kedvem csevegni vele, pedig tele volt jó beszólással a tarsolyom. De pechére aznap csak szimplán nagyon rossz passzba kerültem és ki akartam engedni a bennem lappangó ördögöt - Talán zavarba jöttél a közelségemtől? Túl rámenős vagyok? Nem baj, ha félsz, meglátod nincs miért -folytatta monológját, miközben majdnem felfalt a szemeivel és gyakorta megnyalta a szája szélét. Sok marhaság kezdett el végigpörögni a fejemben egy time-lapse videóban; a Crisnek adott csók, Liam bűnbánó és Baily hálás arca, ahogy Cora fejét simogatom, ahogy Karlson önelégülten vigyorog, anya analizáló tekintete és a legvégén az, amikor a maszkos srác megjelenik az éjszakában, és könnyedén lelövi apámat én meg csak állok ott tétlenül és végignézem; minden vetítésnek ez a záróképe...
- Azon tűnődtem, mit keres egy ilyen lány késő este ezen a környéken? -hallottam meg a láncdohányos hangot, amihez üdítő cefreszag társult.
- A bajt -jelentettem ki nyugodt hangon. Kicsit olyan volt, mintha ez nem is velem történne, mintha csak egy filmet néznék.
- Nézzenek oda, te egészen más vagy, mint amit a külsőd sugall. És úgy látom ellenkezel -csóválta fejét.
- Még csodálod?
Az őszmelíros borostás arcáról lassan eltűnt a vigyor- Közlöm bébi, hogy nincs olyan opció, hogy nem működsz együtt -úgy tűnt elfogyott a türelme és minél hamarabb ki akarta elégíteni mocskos vágyait, mert finomkodástól mentes fogdosásba kezdett. De. Ez mégis velem történik. Még mindig nem volt ötletem, hogyan koptathatnám le balhé nélkül. Nem teljesen voltam önmagam. Lényegretörően a ruhám lepelszoknyájába markolt és vadul megrántotta a finom anyagot, melynek szakadó hangja eltépte az én idegeimet is, amik ki tudja mitől, eddig buddhai nyugalommal szenderegtek. Amikor erőszakosan a combomba nyomta ujjait hirtelen annyi levegőt szippantottam tüdőmbe, amennyit kieresztve a fél várost felébreszthettem volna sikolyommal, csakhogy vaskos tenyerét pofonszerűen a számra csapta. Zilált az éhségtől, kivehetetlenül motyogott, cuppogott, rángatott. Felfordult a gyomrom és szinte megrészegített a hirtelen jött adrenalin löket. Minden izomerőmmel ki akartam szabadulni mázsás súlya alól, s ezt a ficánkolásomat egy darabig élvezte is, de rövidesen megunta az ellenkezésemet; zsebtolvajos észrevétlenséggel előkapta rugós kését, amivel a torkom fele hadonászott.
- Jobban jársz, ha hagyod magad, gyorsan túl leszel rajta. Vagy vágjam át a nyakadat inkább, mint egy csirkének? -meredt arcomba, szemfehérjéje sárga volt, és miközben elfojtva suttogott, nyálcseppek záporoztak felém. Az jutott eszembe, hogy amióta a bűnüldözésre vágyom, meg is kapom; a bűn üldöz engem, tárt karokkal jön értem. Feleszmélek az ocsmány ogre érintésére; megtalálja a combbelsőmön hordott fegyvertokot. Megtorpan, hirtelen nem érti mi az odalent, arca röhejesen buta. A gond csak az, hogy nincs kibiztosítva a golyóvetőm és az irányomba tartott késpenge sem nyugtat túlságosan. Azért bepróbálkozok és előkapom a nehézsúlyú csajstukkert. Újfent meghökken, hátratántorodik egy lépésnyit. Végre levegő jut a légcsövembe.
- Ja, azt el is felejtettem mondani; dublini rendőrség, le van tartóztatva! -a pisztolycső felé nézett, de mindketten tudtuk, hogy nincs élesítve. Lepettségét leplezve felröhögött, és azon nyomban csuklóm köré szorította ujjait, amint megpróbáltam felhúzni a fegyvert.
- Mi ez, egy vízipisztoly? Netán paprikaspray van benne? Ügyes kis trükk -szorította össze állkapcsát, s láttam rajta, hogy elborult az agya és jobb, ha felkészülök a legrosszabbra. Persze erre nem volt túl sok időm, mindösszesen egy másodperc apró töredéke. Hiába próbálta kicsavarni fegyveremet a kezemből, nem eresztettem, pedig csuklóm majdnem körbetekeredett a tengelye körül, ami nem a legkellemesebb érzések közé tartozott. Nem téveszthettem szem elől bicskát szorító kezét. Hegyes cipősarkamat a lábfejébe nyomtam így esélyem nyílt a támadásra; pisztoly agyával lendültem a fejéhez, ami valószínűleg betonból készült, mert mintha meg se nagyon érezte volna. Végül is mindegy, mert ennyi idő elegendő volt, hogy kibiztosítsam a Kimber Solot.
- Dobja el a szúrószerszámot! -kiáltottam rá.
- Zsarunak képzeled magad te kis ribanc? -lódult felém késestől- Te csak arra vagy jó, hogy...-sikerült kitérnem a penge útjából és átbújnom a pasas hóna alatt, hogy hátrafeszíthessem a karját, de már akkor tudtam, hogy se elég erőm, se kiforrt technikám, se kellő gyakorlatom ebben. Váratlanul megmoccant a messzi sötétség, s a kivilágítatlan gyárépület dróthálóján átszökkenve felbukkant a fekete alak. Az a bizonyos. Az, aki szó nélkül lelőtte az apámat. Mit tehettem? Legbelül nem voltam más, csak egy rombadőlt világ. Valami sokkféleség dermesztette meg gondolataimat, s fojtotta belém a levegőt, a hangot. Villámgyorsan és egy nesz nélkül termett ott mellettünk, nem mellesleg tökéletes időben, mert amíg elbámészkodtam, mit sem érzékelő zaklatóm megszúrni készült.
- Szent Isten! -szaladt ki számon ösztönösen, mert tudtam, hogy rögtön valami szörnyű fog történni. A pasasra is a szívbaj jött a hátulról érkező meglepetés vendégtől. Nem egészen értettem mit csinált vele, csak azt, hogy a halálát fogja okozni. Robosztus teste hátrahajló ívbe feszült, az ordítása torkában rekedt. A vér is megdermedt ereimben arra a pár másodpercre. A fekete csuklyás tartotta őt egy darabig, majd megunva terhét hagyta, hogy elterüljön a betonon. Mindent olyan gyorsan csinált, hiába láttam az egészet testközelből. Valami fura pisztolyszerű szerkezetet rejtett háta mögé, ami hasonlított egy kis méretű tetoválópisztolyhoz. Hátborzongató hörgéssel kísérve fetrengett a fickó odalent. Mint egy partra vetett hal, magatehetetlenül tátogott, ha mondani is akart valamit, egyetlen szó sem jött ki a torkán. Borzasztóan felkavaró jelenet volt, elvesztettem a lélekjelenlétem.
- Mit csináltál vele? -mintha csak egy fal mögül jött volna hangom.
- Kálium injekció. Megállítja a szívet -szólalt meg a robotikus, géppel torzított hang.
- Megölöd...
- Megöltem -jelentette ki, mire félve a földre irányítottam tekintetemet. A férfi immár mozdulatlanul, megmerevedett arccal feküdt. A látványra mázsás kövekkel telt meg a tüdőm. Hiába akartam megemberelni magam, nem ment. Apám halála előtti pillanatok elevenedtek meg a fejemben. Beleszédültem.
- Körözte a rendőrség. Megölte a saját feleségét, és három fiatal lány megerőszakolása is a lelkén szárad. Te lettél volna a negyedik.
Miközben beszélt szilárd árnyékként állt, nagyjából 3 és fél méterre tőlem. Kapucnija túlságosan is arcába lógott, épp csak az orra hegye bukkant ki alóla, esélyem sem volt meglátni a szemeit, mégis biztos voltam benne, hogy ő az, akin bosszút kell állnom. Mérlegelés nélkül felrántottam pisztolyt szorító kezem.
- Miért ölted meg az apámat? -szegeztem neki a kérdést, s ahogy kimondtam megszakadt a szívem; szóval ilyen érzés. Mutatóujjam tettre készen remegett a elsütőbillentyűn. Nem akartam elhinni, hogy itt van a vágyott bosszú előttem.
- Nem én voltam -tárta szét karjait lekezelő hanyagsággal, s a fegyver visszhangzó eldördülésére rándultam össze. Alig hittem el, hogy meghúztam a ravaszt. Azt pedig még kevésbé, hogy a maszkos volt, nem volt, a föld nyelte el, legalábbis egy pillanatra megfordult a fejemben.
- Kukucs -szólalt meg mellőlem, egészen közel a fülemhez, s a szívem majdnem elhagyta a testem ijedtemben. Esküszöm azt hittem teleportált - Attól, hogy a rendőrök nem hajlandók megérteni mi a feladatunk, még nem nyírjuk ki őket. Viszont azzal, hogy ilyen nagy figyelmet kaptunk mostanában, napról napra több, ócska maszk mögé bújt piti bűnöző csap le, azt gondolva ránk kenhetnek mindent.
- Miért hinnék egy gyilkosnak?
- Ó, szóval az nem rémlik, hogy az imént mentettelek meg?
- Csak az rémlik, hogy ahol feltűnsz a társaiddal, ott vérfürdő borít be mindent. Az apám sok mindent tudott rólatok, akármik vagy akárkik is vagytok. Ezért lőtted le.
- És téged vajon miért hagytalak eddig életben?
- Nem tudom, de leleplezlek. Mindenki meg fogja tudni kik vagytok. Kiderítem azt is, hogy mivel állítottátok magatok mellé Cristophot.
- Kár a fáradozásért. Őt is éppolyan könnyű félrevezetni, mint téged.
Amiket ő mondott és amiket én akartam mondani, egymást kergetve zsibbasztották agyamat. Fent kellett tartanom a figyelmét, mert tudtam, ha megunja a szópárbajt és az üres fenyegetőzéseimet, akkor csettintésre elillan. Azt akartam, hogy beszéljen, bár tudtam, hogy nincs már sok időm csevegni, mert nem olyan pancser, hogy megvárja amíg ideérnek a zsaruk.
- A kocka előbb vagy utóbb, de mindig fordul.
- Bármerre is fordul, mi mindenre fel vagyunk készülve.
- Jó. De Cristophot hagyjátok békén!
- Valamit csúnyán félreértettél. Nem vagy abban a helyzetben, hogy parancsokat osztogass.
- Most még higgyétek csak azt, hogy ti hozzátok a játékszabályokat.
- Ó, szóval szerinted ez itt egy játék? Azt gondoltam számodra több forog kockán, de ezek szerint nem kell visszafognom magam -hallhatóan elvigyorodott, géppel torzított hang ide vagy oda. Ha egy kicsit is meg tudtam volna zabolázni a bennem őrjöngő poklot, az egész tárat beleeresztettem volna. De ahhoz, hogy teljes erőmmel gyűlölhessem, utána kell járnom minden homályos részletnek, mert a kérdőjelek mindig kétségeket fognak szülni és én most utoljára, biztosra akarok menni.
Tengermély búgásra figyeltem fel, mintha az aszfalt alól jött volna, s akkor váratlanul felém lendült a feketecsuklyás. Olyan szorosan fogott le, hogy az egyrészt több volt, mint intim közelség, másrészt a tüdőm felhagyott a funkciójával.
- A személyes tér az smafu? Kicsit gyors ez a tempó -préseltem ki magamból a megmaradt levegőt, és ezt nagyon rosszul tettem. Fogalmam sincs, hogy maradt kedvem és erőm a viccelődésre. Valószínűleg a feszültség beszélt belőlem. Megértettem, miért van minderre szükség, amikor beúszott a képbe egy éjfekete, viperaorrú sportautó, egynemű fekete ablakokkal.
- Mindenáron rendőr akarsz lenni? Ideje lenne rájönnöd, hogy ők sem különböznek sokban tőlünk. Apádnak sem hozott hosszú életet ez a hivatás.
- Mindannyian egy kétszer két méteres kis cellában fogtok megrohadni.
- Csak győzzük kivárni!
A kellemes csevej közben csatlakozott vendégmunkás kipattant a kormány mögül és mintha csak a napi rutinját végezné, vállra kapta a halott pasast és bedobta a csomagtartóba.
- Örültem a szerencsének! -miután elengedett végre fogvatartóm, szalutált egyet, én pedig térden támaszkodva lihegtem oxigénért kapkodva. Huss, eltűntek; a nindzsák, a hulla, a fantomjárgány. Oké, akkor nyugodjunk meg végre, szedjük össze magunkat, ellenőrizzük mentális és fizikális épségünket! Végigsimítottam megtépett ruhámon, hátrafésültem hajamat, felegyenesedtem és eljátszottam a mintha mi sem történt volna című jelenetet. Minden egyes lépéssel rosszabbul lettem; remegett kezem, lábam, összeszorult a torkom a benne dobogó szívemtől, eltompultak az érzékeim, szemeim megteltek könnyel. Én ehhez kevés vagyok -mondogattam magamban, amíg be nem értem a belvárosba, a jó öreg barátomhoz, a Liffey-hez. Ha mindez nem velem történne, most romantikus hangulatban ringatná lelkem a látvány. A város egyik legrégebbi hídján, a szimbolikus Ha'penny boltívének tetején állok, tapintatosan siklik alattam a Liffey. Különös, a Hold ma este annyira világítós kedvében van, hogy az ég még egészen világos, pasztell levendula. Frusztráltságom aligha fokozható, markolom a korlátot, mintha húzna lefelé a folyó mélye. Szánt szándékkal kedves dolgokra gondolok; mint mikor Floyd azt kérdezte, hogy mi van, ha azok az emberek, akik a tengerbe vesztek, sellőkké változtak? Egyszerre szomorú, mégis szép gondolat. El is képzeltem, ahogy kecsesen belevetem magam a folyóba és sellőfarkat növesztve leúszok a tengerig. Szeretem Floydban, hogy mindenről van egy sajátos kis elképzelése. Visszakapcsolom a mobilomat, és azt az utolsó megmaradt embert tárcsáztam, akiben jelen pillanatban kétségek nélkül megbíztam. Cesar nyugodt hangjára, kimért, bölcs mondataira és diszkréciójára volt szükségem.