Nagy terveik voltak. Mármint Robert Horannak, a gárdának. Olyanok, mint hogy tőrbe csalják a maszkosokat. Naivan abban bíztak, egy ócska trükkel túljárhatnak az eszükön. Eleinte tényleg úgy tűnt, működni fog.
- Hű! Ez igen! -füttyentett France Nina mögül, ahogy az egész alakos tükörben találkozott tekintetük - Jobb lett, mint gondoltam -bólintott elismerően, és le sem vette a szemét a Horan lányról. Nina testének szinte minden négyzetcentijét a fekete szín borította. Izmosabbnak is tűnt, hála a speciális golyóálló rétegnek a ruhák alatt. Lábán csatos bakancs, kezén rugalmas kesztyű, fején csuklya, fél arca előtt pedig a maszk. A feketeruhás gazfickók már-már tökéletes replikája volt. Nina is éppolyan sötét árnnyá változott, mint ők, és ez nagyon tetszett neki. Mintha egy nagy adag magabiztossággal ruházta volna fel ez az új szerep. Kicsit maga is elhitte, hogy éppolyan rettenhetetlen, bátor és erős , mint a maszkosok; ő is egy közülük, és nem ismeri azt a szót, hogy félelem. Apja a háttérben áhítattal vegyes rettegéssel figyelte a felismerhetetlenné öltöztetett lányát, és közben azon őrlődött, milyen kimenetelei lehetnek a vakmerő akciónknak, vajon jó döntést hozott-e, amikor Ninát is az akció egy főszereplőjévé tette.
- Vess csak egy pillantást erre! -érkezett meg a hátsó raktárból a fickó, akit Nina már a lőtérről ismert. Kezében egy bársonnyal bélelt dobozt tartott.
- Ez lenne az? -vette kezébe a kicsi, de kellően tömör fegyvert. Furcsa volt, egy teljesen fekete modellre számított, ennek ellenére csak a tár volt az, minden más fényes fémből volt, melyen szivárványosan tört meg a fény.
- Ez a kis veszedelem a finom női kezekbe teremtődött -szólalt meg a fegyverszaki- Kritikusként azt mondhatom, hogy ez az amerikai gyártmányú önvédelmi pisztoly kiemelkedő darab. Rendkívül jó az elsülése. Egysoros táras, 9 mm-es, biztosítókarral ellátva.
- Játékszernek látszik -jegyzi meg Nina viccelődve, mire France c betűt hallat, majd kuncogni kezd.
- Amint elsütöd, nagyon is bebizonyosodik az ellenkezője -vigyorodott el a fegyverek mindentudója.
Minden sínen van, gondolta Nina, de a buszmegálló felé sétálva beütött a ménkű egy váratlan telefonhívással. 15 perc telt el azóta, hogy Liam anyja felhívta őt. Azóta már az idegroham és a sírógörcs is rá akart törni, de valahogy csak leküzdötte mindkettőt. Egyáltalán honnan volt meg neki a számom? Azt mondta, azért hív pont engem, mert tudomása szerint én vagyok a fia egyetlen barátja. Már ekkor tudtam, hogy semmi jóra nem számíthatok. Mikor rákérdeztem, miért, mi van Liammel, a nő hangja hirtelen elcsuklott és akadozó lélegzettel közölte: "Tegnap este öngyilkos akart lenni." Először majdnem felnevettett, de ahogy a szavak elfurakodtak tudatának legbelső zugába, azon kapta magát, hogy görcsösen szorítani kezdte a mobilt, nehogy kiejtse a kezéből. Épp a Tara streeten sétált, és a nem csekély gyalogos forgalom ellenére meg kellett, hogy álljon az út kellős közepén, a munkából hazafele siető emberek pedig bosszankodva kerülgették. "Talán neked beszélt az érzéseiről. Nem utalt semmi jel arra, hogy ilyen szörnyűséget akarna megint csinálni?"
- Nem...nem...nem...nem!!!
Ezt válaszolta, vagy csak elméje ordibálta a fejében, nem tudta már pontosan. Mindenesetre gombóc ott volt a torkában és alig tudta kinyögni: - Milyen az állapota?
Kérdésére viszont meglepő válasz érkezett. Semmi baja, most is bent van az egyetemen, és képtelen elszakadni a kémia laborból. A nő valami több napos kísérletet emlegetett, és szerinte mivel Liam lebukott önártó szándékával, most úgy tesz, mintha teljesen jól lenne, és azt hajtogatja, hogy neki esze ágában sem volt ilyesmire vetemedni. Ninaát kellően összezavarta a sok állítás, a hír sokkja még mindig fojtogatta, de végül abban maradtak, hogy megkeresi Liamet, és beszél vele. Nina zakatoló fejjel indult a Trinity College főbejárata felé, onnan csak pár utcasaroknyira volt. Épp a zebránál toporgott átjutásért türelmetlenkedve, amikor egy lány kocogtatta meg a vállát, és nagyon úgy tűnt, mint aki direkt Nina után loholt. Nagy libegős szoknyája volt, meg pöttyös harisnyája, kacifántosan font haja, könyékig tele fagyöngyös karkötőkkel.
- A tied ez a Blackberry? Úgy láttam, hogy a te farzsebedből esett ki -nyújtotta felé a mobilt lihegve.
- Igen, az enyém -bámult rá lepetten Nina, még mindig azt sem tudva, fiú-e vagy lány.
- Kiabáltam is utánad. Te aztán jó gyorsan tudod szedni a lábaidat. Várjunk csak, te vagy az tornász? -kapta kezét szájához- Apád a gárda főkapitánya! -lelkendezett felismerésén, mire Nina nagynehezen kierőltetett magából egy kedvesnek szánt mosolyt.
- Köszönöm a mobilt! -próbált búcsúzni.
- Nagyon szívesen, ne viccelj! -fogta meg a vállát fülig érő szájjal, s már-már rajongó áhítattal fürkészte a szőke lány arcát, majd vidáman elköszönt. Csoda, hogy autogrammot nem kért. Gyorsan írt is egy üzenetet Liamnek, majd végigvágtázott a Fellows Square zöld övezetét szegélyező macskaköves sétányon, és a Természettudományi Intézet vörösesbarna épületóriása előtt várt. Szóval azóta 15 perc telt el, de Nina idegeit egy kisebb örökkévalóság emésztgette. Pedig a környezet igazán nyugalmas volt, az egyetem labirintusszerű birodalmán belül, mintha minden épület parkostól egy külön kis várost alkotna.
- Hékás! -ölelte át vállát hátulról valaki, mire a lány ijedtében megugrott kicsit - Ne haragudj! -szabadkozott a simogató és kedves hang.
- Liam! -bömbölte arcába miután megfordult, s jó szorosan magához húzta rég nem látott barátját.
- Mi a baj? -kérdezte letargikus aggodalommal, miközben tenyere a lány hátát simogatta.
- Veled mi a baj?! -vágta rá kétségbeesetten.
- Hogy-hogy? -bámult rá lassan elkerekedő szemekkel, mintha halvány lila gőze sem lenne semmiről.
- Anyukád hívott az előbb! -ripakodott rá, még ha nem is szándékozott, s mivel erre sem válaszolt rögtön, hozzátette: - Tényleg meg akartad...ölni magad? -kérdezte nevetségesen elvékonyuló hangon, ami igazán nem vallt rá. Rettegett attól, mi van, ha meglátja arcán a titkolt választ, még ha azt elképzelhetetlennek is tartotta.
- Jézusom, dehogyis! -nevetett fel félig örömtől, félig a méregtől- Anyám teljesen bekattant -szorította mutatóujját halántékára, majd tőle még sosem látott felháborodással tárta szét karjait - Túlreagálja a dolgokat. Vagyis félreérti. Én nem akartam semmit tenni magammal, de nem hisz nekem.
- Valami oka csak volt ilyesmit feltételezni -Nina kétkedve vonta fel a szemöldökét, közben érezte, hogy kezd csillapodni szívverése, mert hitt Liamnek. Nem úgy nézett ki, mint aki mély lehangoltságtól szenved. Már rég nem nézett ki úgy.
- Jól vagyok, Nina, te is tudod! Mármint... te ne tudnád! Csak te tudod!
- Igen, de a nagyid...
- Gyászolom. Mind gyászoljuk -rázta meg fejét elkomorodva, majd pár pillanatra elhallgatott- Amióta berontottál a szobámba, és megóvtál a tűzhaláltól, majd jól kiosztottál, észhez tértem! Őszintén a mindent jelenti nekem, hogy barátok vagyunk. Miért ne akarnék élni, mikor végre vannak terveim? -mutat végig sárga-barna foltos, helyenként lukas, gyanúsan savmarta köpenyén- Egy hatalmas kísérletsorozat kellős közepébe csöppentem, és a legnívósabb nevekkel dolgozhatok együtt. Egy ritka, ezidáig gyógyíthatatlan kórra keressük a gyógyírt, s bár nem vagyok orvos, a különböző vegyületek szervezetre gyakorolt hatásaiban eléggé jártas vagyok. Ráadásul felvettek gyakornoknak! Tudod ez mit jelent? -mosolyodik el szélesen- Azt, hogy a jövőm biztos útra terelődik. Ha minden így megy tovább, a Trinity College kiválóságai közé választanak, szemtelenül magas ösztöndíjat fogok kapni, és ott lesz a nevem a tudományos hírekben.
- Ez nagyszerű, komolyan! De anyukád sírt a telefonban. Mi a fene történt akkor? -Liam mélyarany íriszét figyelte, mintha hangulatának megfelelően változtatna kissé az árnyalatán.
- Nagy marhaság! -legyintett halk nevetéssel- Rohanásban voltam, kiborult a gyógyszeres fiókom a pultra, ami persze megint anyám konyhakerti zöldségpalántázásnak nyomait őrizte, szóval gyorsan a markomba söpörtem és a szemetes fele siettem volna vele, amikor anyám betoppant. Azt hitte, hogy be akartam gyógyszerezni magam. Volt ott minden abban a dobozban, erős nyugtatók, százféle antidepresszáns, nem játékszerek. Régen azokon a vackokon éltem, nem is értem hogy.
- De miért nem hiszi el, hogy már jól vagy?
- Csak te hiszel nekem. Ezért vagy te a barátom.
- Szóval már nem a szerelmed? -húzta fel orrát viccelve.
- Ó, nem, sajnálom -nevetett fel, majd lehajtotta fejét kisfiús zavarában- Tök égő voltam, nem? Csak tudod olyan hirtelen csöppentél bele az életembe, és előtte pedig olyan régóta nem volt senkim, hogy lelkesedésemben azt hittem szerelmes vagyok beléd.
- Azért örülök, hogy mégsem. Velem csak a baj van úgy is.
- Tényleg, mi újság a rendőrségen? -villant fel arcán a kíváncsiság.
- Egyelőre semmi. A sötétben tapogatózunk és időt nyerünk a gazfickóknak -rántotta meg vállát elkedvetlenedve. A holnap esedékes akcióról szándékosan nem szólt egy szót sem, furcsa paranoiája miatt. Jobb, ha a lehető legkevesebbszer emlegetik, és a lehető legkevesebb ember tud róla. Pedig olyan szívesen megosztotta volna vele mindazt a zűrzavart, amit érzett ezzel kapcsolatban; az izgatottságot, az adrenalint, a tettvágyat, és egy kis aggodalmat, frusztráltságot. Annyira megmutatta volna neki a hátizsákjában pihenő pisztolyt meg a fekete hacukát - De kaptam egy rendőrkutyát. Most nincs velem, továbbképzésen van -nevette el magát.
- Majd bemutatsz neki? Szeretem a kutyákat. És mik ezek a zúzódások az arcodon? -kérdezte közelebb hajolva. Már halvány kis horzsolásnak tűnnek csak, látta volna pár napja.
- Semmiségek, csak bunyózni tanulok -legyintett a lány, aztán összevont szemöldökkel rávágta: - A francokat! Nem semmiségek! Kivel legyek igazán őszinte, ha nem veled? Baromira sokat szenvedek. Van egy pszichopata, Rough a neve, és nem tudom, hogy megölni akar vagy tényleg tanítani. Múltkor pedig elütött egy autó. Aztán meg le akart puffantani egy őrült, de Cora, a kutyám megmentett. Floydtól megtudtam, hogy a balesetünk talán mégsem baleset volt, odabilincseltek egy futópadhoz, megtanultam lőni, hamarosan pedig egy olyan titkos akcióban veszek részt, amivel el kell kapnunk a maszkosokat, vagy legalább egyet közülük.
Az arc amit vágott, leírhatatlan volt, és Nina akkor döbbent rá, hogy talán túl sokat fecsegett ki. Túl nagy falat ez neki. Arra nem is gondolt, hogy ezzel akár őt is veszélybe sodorhatja.
- Ne haragudj, hogy ezt rád zúdítottam, de valakinek el kellett mesélnem. Vedd úgy, hogy nem mondtam semmit.
- Mégis hogy vehetném úgy? -hangja most először, de tényleg először, dühösnek tűnt. Nem annyira, mintha Nina lenne dühös. Talán aki nem ismeri a srácot, észre sem venné rajta.
- Igazad van -ismerte be a szőke, amivel meg is lepte Liamet.
- Milyen sokunkat tennél boldoggá, ha abbahagynád ezt bűnüldözősdit -ábrándozott fájdalmas képpel.
- Nem tehetem. Te abbahagynád a kutatásaidat? -nézett rá komolyan.
- Nina, nekem van egy megérzésem veled kapcsolatban. Elmondjam? - újfent lehajtott fejét lassított felvételben emelte fel- Nem lehet, hogy te nem pontosan olyan szándékkal akarod megcsípni a feketeruhásokat, mint apádék?
- Ezt meg hogy érted? -összefonta karjait a mellkasa előtt.
- Szerintem te nem vagy benne biztos, hogy ők annyira gonoszak. Inkább csak ki akarod találni, kik ők és miért csinálják, amit csinálnak. De nem a skalpjukat akarod, mint mindenki. Te egy kicsit játszani akarsz, nem?
Liam volt az egyetlen ember, akinek a szavain a lány mindig előbb megpróbált elgondolkozni, és nem hirtelen felindulásból reagálni rájuk. Most is így tett, s nagyon úgy tűnt ezúttal sem vetett fel képtelenséget.
- Mi az? Beletrafáltam? -kérdezte óvatosan, hosszas némaság után.
- Olyasmi. Káosz vagyok. Látnod kellene őket, olyanok, mint a szuperhősök. Baromi menők és nem tudnak hibázni. Gyilkolnak de közben megmentettek. Nem tudom mit higgyek, te tudnád?
- Nagy valószínűséggel nem. Éppen ezért nem is kockáztatnám a testi épségemet miatta.
- Mások vagyunk -rántottam meg a vállam kissé duzzogva. Már éppen kezdtem volna magam végtelenül egyedül érezni, amiért mindenkitől ugyanazt kapom, s lényegében azt jelenti: mi a fene bajod van, miért akarsz önként a bűnözők prédája lenni? Miért teszed ki csalinak az életed, mikor nem lehetsz benne biztos, hogy nem akarnak rád harapni?
- Meg foglak érteni téged, amint megérted magad -szólalt meg Liam bársonyos, óvó hangon.
- Kezdesz Cesarra hasonlítani, ő szokott még ekképp búvárkodni a lelkemben.
- Én csak szeretnélek annyira megismerni, amennyire lehet, amennyire engeded.
- Nehezet kérsz, mert még én sem tudom ki vagyok.
- Akkor engedd hogy segítsek.
- Ha meg kellett volna győznöd engem arról, hogy nem akartál öngyilkos lenni, sikerült. Látványosan élő vagy -bokszolt finoman a vállába, mire szégyenlősen elmosolyodott.
- De komolyan, Nina. Tudom, eléggé el vagyok veszve mostanság a kémcsövek között, de továbbra is tudni akarom, mi történik veled. Nem szeretnék lemaradni semmiről. Bármikor a rendelkezésedre állok! -mondta zavart arccal, miközben a halkan pittyegő mobilja után kutatott köpenye zsebében- A francba, muszáj mennem! -pillantott a képernyőre bocsánatkérően.
- Persze, menj csak és váltsd meg a világot! -azzal megölelték egymást, majd Nina integetve hátrálni kezdett.
- Rajta vagyok! Te pedig légy óvatos! Ígérd meg!
- Megpróbálok -emelte égnek szemeit, majd jelentőségteljesen egymásra néztek, némán szavakat cseréltek, s Nina láthatta, ahogy Liam írisze csokoládészínűre változik.
Kezdett esteledni, mire Nina felszállt egy Sandycove felé tartó buszra. Goromba felhők gyűltek az égre, melyek a semmiből termettek ott. Az ujjlenyomatoktól maszatos ablakon keresztül bambult az elszürkült városra. Őszintén szerelmes volt Dublinba. Ezt onnan tudta, hogy bármilyen színbe öltözött is, esett vagy fújt, minden utcáját, épületét, plakátját áhitattal csodálta. Útközben Liam szavai jártak a fejében. "Nem a skalpjukat akarod, mint mindenki. Te egy kicsit játszani akarsz, nem?" Igen. Minél többször elismételte ezt magában, annál biztosabbá vált: Liam tökéletesen megfogta a lényeget; azt amelyet ő hetek óta keresett. Nem mondta azt, hogy nem bűnösek, de bárhogy is nézzük, tény, hogy jó pár ártatlan életet mentettek már meg. Amikor hazaért keleti fűszerek illata csapott arcába, orrába, s halk lantmuzsika szólt mellé.
- Anya? -kérdezte, de nem kapott választ. Lehuppant a konyhapulthoz, ahol egy összehajtott papírlap várt rá, rajta a nevével. Sóhajtva nyitotta ki; elég gyakori mostanában ez. A feladó írása viszont üzenetről üzenetre csúnyább lett, régen kecses, finom vonalai mára szaggatottá váltak, mintha megállás nélkül reszketett volna a keze, a szavak görcsösen terpeszkedtek a tintamaszatos lapon,: Szia csillagvirág! Ugye nem vettél semmi őrültséget a fejedbe? Ugye minden rendben? Ugye látlak hamarosan? Kérlekszépen legalább te ne tűnj el az életemből, ha már én eltűntem a tiedből. Várlak bármikor, csodalány! Csókol: F.A.
- Gondolom nem ettél ma még sokat. Gyerünk a Champbe! -csoszogott el mellettem Niall kócos hajjal és az örök szerelmes mosollyal szája szélén. Fogadom, hogy egész délután aludt.
- Nincs itthon semmi?
- Anya éppen a csakráit vagy mijeit tisztítja, és ráadásul ma léböjtöt tart, úgyhogy vacsira van cékla- és feketereteklé meg víz. Melyik a szimpatikus? - vigyorgott nővérére, mint aki gúnyolódik anyjuk hóbortjain.
- Apát is ott fogjuk találni, az előbb beszéltem vele. Elég rendesen bírálja anya úgy életmódját. Múltkor is azt mondja "Én meg nem eszem azokat a nyers vackokat! Különben is! Lehet, hogy vén vagyok, de kecske nem. Nem akarok legelni! Valami normális kosztra vágyom, húsra! Gyanútlanul leültünk vacsorázni, és áldást kellett mondanom! Ha tudtam volna mit kell megennem, nem áldást, hanem átkot mondok rá!"
- Lehetne vele kicsit elnézőbb, legalább sokkal nyugodtabb, amióta meditál, füstölőket gyújt, meg színes kendőket hord. Engem nem zavar, ha így érzi jól magát.
- Aha. Ráfért már az idegeire. Különben teljesen kikészítette volna magát az értetek való aggódásában.
Másnap.
Az akció napján tetőtől talpig feszült volt mindenki. Nina is izgult, kétségtelenül. Bár lazának és magabiztosnak akart tűnni a tapasztalt rendőrök előtt, legbelül remegett, ahogy a "mi lesz ha" című lavina útnak indult a fejében. Hiába is próbálkozott csupa pozitív gondolattal mantrázni. Bent az őrsön Robert Horan vagy tizedszerre is ismertette az akció menetét, pontról pontra, percről, percre, már betéve-kitéve fújta mindenki. Aztán ütött az óra, s onnantól kezdve, mintha minden egy perc leforgása alatt történt volna. Az egyik pillanatban Nina még egy sötét furgon rakterében csücsült, a másikban pedig már apja harcra lázító hangját hallotta, ahogy kiadja a végső parancsot. Mindenki a helyén volt, egyszerre csak élesben ment a móka, bár Nina egyáltalán nem tartotta már olyan szórakoztatónak, mint amilyennek a tervezgetési fázisban tűnt. A mesterlövészek készen álltak, France Borowski pedig a vérre és pénzre szomjas ámokfutót alakítva, kinyúlt melegítőben és símaszkban rontott be a fővárosi bank épületébe. Gépfegyvere nagyon is igazinak tűnt. Nina szabályosan leblokkolt, mintha víz alá nyomták volna a fejét, s a külvilág zajait mély halksággal, torzan hallotta. Akkor tért vissza a valóságba, amikor Karlson hangja ordított füldugójába: Itt van egy maszkos, Nina hol vagy!?
Abban a pillanatban Nina azt kívánta, bárcsak sosem kezdett volna bele. Bárcsak elment volna inkább felszolgálónak a Champ Bar-ba. Karlson újra, sokkal zaklatottabban szólalt meg: - Nina!
- Vettem. Én a helyemen vagyok -jelentette ki önmagát győzködve arról, hogy minden sínen van.
A józan észnek nem maradt esélye közbeavatkozni, csakis a lecsupaszított ösztönök irányítottak, amint végigfutott ereiben az adrenalin. Nem olyan volt, mintha egy szuperhős filmbe csöppent volna, de mégsem volt benne egy fikarcnyi gátló erejű félsz sem. Elnehezült testtel rohant végig egy krómozott falú folyosón, jobb kezében a pisztolyát szorítva.
- A francba! -hallotta meg a fülében- A déli kijárathoz mindenki! Nina! Feléd tartanak!
Nesze neked bűvös-mágikus fekete hacuka; Nina megfagyott a rémülettől, s hirtelen fogalma sem volt, mit kellene tennie. Egy helyben toporgott a hatalmas hangárban, remegő térddel, semmit sem értve: máris meghiúsult volna a terv? Felnézett a zölden világító exit táblára, majd észrevette alatta az S betűt. Ez a déli kijárat, kétségtelenül. A paranoia gonosz játékba kezdett a lánnyal. Ijedten tekintgetett körbe, miközben kibiztosította a pisztolyát. Valami azt súgta neki, a maszkosok itt vannak, egészen közel, és őt figyelik rejtekükből. Nemlétező neszeket vélt hallani, miközben képtelen volt elhalkítani szuszogását. Nina, az istenért, egy gyilkos közeledik feléd! -ismételte egy hang a fejében. Szabályosan sóbálvánnyá kövült, amikor a semmiből ott termett előtte egy fekete alak, majd mintha kettéosztódott volna, kettő lett belőle. Csupán néhány méterre voltak tőle. A Horan lány próbált nem elájulni, miközben gyomra bukfencezett kettőt. Lőnie kellett volna, de csak állt ott bokáig zuhant állal. Halálra volt ítélve, tudta, így hát annyit mondott a fülére szerelt headsetbe: - Egy nő és egy férfi a 2B szektornál.
Az
a néhány másodperc, amit a ragadozók a sarokba szorított prédájuk
mustrálásával töltöttek, örökkévalóságnak tűnt. A nő alakja
természetfeletti volt, a Macskanő jutott róla Nina eszébe. Ádászan bámult démonian fekete szemeivel. A pasi halálos nyugalommal állt
mellette, lehajtott fejjel, mintha még halkan fel is nevetett volna.
Ninának volt egy olyan érzése, pontosan tudták, ki ő az utánzat öltözék és maszk mögött.
- Cuki jelmez -
szólalt meg robotikussá torzított hangon a nő- De ha nem hagyod ezt abba, könyörögni
fogsz a halálért -felsőbbrendűsége letaglózó volt. Nina hirtelen tűszúráshoz
hasonlót érzett az egyik combjában. Odakapta kezét.
-
Felszíni véna -szólalt meg a nő megint, mintegy elismerően a férfi fele
fordulva. Nina akkor vette csak észre a kezében tartott, beazonosíthatatlan apró csövet, ami leginkább egy fuvolához hasonlított. Látványosan könnyedén,
szinte lebegve futottak el a lány mellett, két különböző irányba. Nina váratlan dologgal szembesült; hiába futott volna utánuk, mint egy rossz álomban, ólommá vált teste nem volt hajlandó megmoccani, majd pár pillanaton belül lábai feladták a szolgálatot, s egyszerűen összecsuklottak alatta.
- Mi a
franc ez? -kiabálta feldúltan, mert a tehetetlenségtől és a leggyőzöttségtől elöntötte agyát a
vörös köd. Fogait összeszorítva próbált meg felkecmeregni a földről,
teljesen sikertelenül. Rohanó léptek közeledtek.
- Nina! -kiabálta felé France, és halálra vált arccal csúszott térdein le mellé- Mi...
-
Semmi, semmi, nem golyó, menj utánuk! -ordította dühösen, s azzal letépte
arca elől a maszkot. Lábait egyre fokozódó, bénító zsibbadás kínozta.
Úgy kúszott a földön, mint egy fóka.
- Mi történt? -termett mellette kisvártatva Karlson és sérülések után kutatott.
- Valami bénító lövedék lehet, mert nem tudom mozgatni a lábamat -sziszegte a lány még mindig azzal küszködve, hátha engedelmességre bírja lábait.
-
Azonnal látnia kell egy orvosnak! -jelentette ki határozottan a férfi, azzal karjaiba kapta a pillesúlyú lányt, akárcsak egy
rongybaba volna- Akármi is ez, nem tetszik nekem! -szuszogta verejtékező
homlokkal. Őszintén pánikot keltett Ninában a fickó aggodalmas arca, a zsibbadás
pedig egyre erősebb volt. Szóval
így végződött a zseniális akció. A maszkosok bár egy másodpercre
bedőltek, vagy bedőlni látszottak a trükknek, ugyanennyi idő alatt összerakták, mire is megy ki a játék, és
leléceltek. Természetesen bármiféle nyom hagyása nélkül. Pluszként pedig megfenyegették Ninát, amit jobb komolyan venni. France kergette
őket egy darabig, de hamar felszívódtak. Senki sem sérült meg, csak a rendőrök hiúsága. Nina végre a saját szemével is
láthatta, a maszkosok milyen lehetetlenül ügyesek. Csöbörből vödörbe, vagy ahogy
Karlson mondta a mentőautóban: - Adtunk a szarnak egy pofont.
Pár óra múlva teljesen megszűnt Nina szobormerevsége. Az átmeneti bénulást okozó aprócska tű bevizsgálása sehova sem vezetett. Nagyon úgy tűnik, minden szuperkütyü, fegyver és felszerelés, amit a fenegyerekek használnak, saját gyártmányú, méghozzá a legprecízebb fajtából. Egyértelmű, hogy csúcstechnológiákkal dolgoznak. De mégis kik és hol készítik ezeket a különleges eszközöket?
-
Ez egy szar terv volt -dühöngött France is- Sosem kapjuk el őket így.
Kezd ez az egész túlnőni rajtunk. Ez...ez meghaladja a képességeinket,
lássuk be! -pont úgy beszélt, mint az apja.
Nina is úgy érezte,
igaza van, de nem akarta még inkább felbosszantani az apját azzal, hogy elismeri. Robert túl büszke
volt, és mint olyan, könnyen is sérült hiúsága. Azt gondolta, ha ezt a
komoly problémát nem képes megoldani, nem méltó a dublini gárda élére.
Magánnyomozóként is a maszkosokhoz köthető bűncselekményeket keresgélt,
kutakodott, információmorzsákat csipegetve, használható eredmények
nélkül. Rögeszmésen beleásta magát a titkos bűnbanda
leleplezésébe, és lánya mindenáron be akart szállni a játékba. Mert eleinte annak hitte, most már azonban kezdi felismerni, ennek fele sem tréfa. Hát így
kötöttek ki itt. Momentán teljességgel tanácstalan a rendőri szerv, hogyan tovább, de az biztos, hogy a feletteseik Dublinba rendelik az Észak-Ír egységeket is, aminek senki sem örült.
Felix egyre többet találkozik egy Luna nevű vak lánnyal, és meg is hívja őt a szülinapjára. Niall feje körül azóta is rózsaszín szívecskék röpködnek, sokat gitározik és a Champben dolgozik.
Zayn és Bee között minden ugyanolyan szeszélyes és viharos, mint eddig. Egyik nap megfojtják egymást egy kanál vízben, másnapra ők a legszerelmesebb csodapár. A konfrontálódások gyökere a régi: Zayn éjt nappallá téve gürizik az étteremben és szabadidejében kocsikat bütyköl, Baily pedig éjszaka buliról bulira jár, a karrierjéhez nélkülözhetetlen "kötelező körök" címen, miközben két kézzel szórja a pénzt. A peluscsere, fürdetés és éjjeli gyereksírás elszenvedője pedig Mr. Malik, ki más, aki anyjuk helyett anyjuk a piciknek.
Nina újabb leveleket kapott Floydtól, melyben megint a lány nélküli értéktelenségét és magányát ecseteli abban a reménykedve, Nina meglátogatja. A negyedik levél után Nina beadja derekát, és megbeszél egy "szigorúan baráti jellegű" találkozót a francia fiúval.
- Salut mon beau! -köszön Floyd fülig érő mosollyal, lázas gyémánt tekintettel, tárt karokkal.
- Szia Floyd! -eresztett felé egy gyors mosolyt a lány, bár semmi kedve nem volt most társalogni exével, egészen másfele jártak gondolatai- Ő, izé, köszi -vette el a fele nyújtott sárga rózsacsokrot- Nem kellett volna- mormolta orra alatt. Cora fegyelmezetten odasimult Nina lábához, miután körbeszagolta a számára új alakot.
- Ha rólad van szó, minden nap különleges, s mint olyan, virágot kellett hozzak neked. Gyönyörűek, ugye? -kérdezte, miközben bálványozva végigmérte Nina teljes alakját. Oda-és visszavolt érte, jelenléte életkedvet adott neki, de főként elvakult reményét táplálta. A lánnyal ellentétben ő élesen emlékezett minden vele eltöltött percre, minden szóra, érintésre, kacajra. Ismerte minden porcikáját, angyalfinomságú vonásait, kiemelkedő kulcscsontját, a karján világító pihéket, lekerekített körmeit. Vágyálma csak egy karnyújtásnyira állt előtte, ma két kis csigába csavart szőke hajával, fekete-fehér csíkos pólóban, sárga sortban, a sokat megélt Converse tornacipőjében, csuklóján ezer éves, cérnából szőtt karkötőjével. Térde most is kék-zöld volt, hosszú combjai láttán még mindig elvesztette az eszét.
- Igen, azok.
- Ő a rendőrkutyád? -kérdezte lelkes örömmel, s leguggolt a kutya elé. Cora távolságtartóan tűrte a simogatást, de visszajelzést várva fel-felsandított immár gazdájává fogadott lányra.- Corának hívják. El sem hinnéd milyen okos. Megtanítottam, hogy reggel elhúzza a sötétítőt, meg hogy utánam hozza a mobilomat.
- Nem vagyok benne biztos, hogy ilyen célokra lett kiképezve -nevetett fel a fiú.
- Ellátja hivatásbeli kötelességeit, de amikor civilben vagyunk, miért ne tanulhatna további hasznos dolgokat? Egyébként ha már hivatás, találtál valami munkát?
- Igen, egy pékségben segítek. Nem egy leányálom, de átmenetileg megfelel, legalább tudom fizetni a rezsit. De nem is ez a fontos. Engem inkább te érdekelsz. Mesélj még!
- Velem nem történik sok. Próbálok bele-belelesni a bűnüldözők világába -rántotta meg vállát. Nem szeretett volna belemélyedni a témába.
- Apád mást is mesélt -jegyezte meg a fiú mindentudó huncutsággal.
- Jó, akkor valószínűleg többet is tudsz, mint én.
- Említette, hogy azokat a maszkosokat akarjátok elfogni. Láttam a híradóban, hogy kinyírtak egy lánykereskedő bandát. Meg azt is mondta, hogy megtanultál lőni, verekedni, bilincselni, meg minden ilyen klassz dolog.
- Klassznak tartod? -fordult felé lepetten.
- Szerintem elég vagány. Úgy értem... elképesztő az akaraterőd meg az elszántságod. Irigyellek.
- Nem gondoltam volna, hogy ezt fogod mondani, de jól esik.
- Miért, ki az aki nem ezt gondolja?
- Csak féltenek.
- Az apád?
- Ő túlvan rajta. Legalábbis igyekszik úgy tenni. Meglepő, de anyám is belenyugodott. Liam az egyedüli, aki nem nagyon tudja elfogadni, mivel is foglalatoskodom.
- Liam? A depis gyerek? -ocsúdott fel Floyd váratlanul ellenségesen.
- Ne hívd így, már jól van, és világrengető tudomány van a fejében.
- Nem úgy gondoltam, csak... -hirtelen zavarában dús mogyoróbarna hajában felejtette ujjait.
- Az őszinteség sosem rossz taktika -emlékeztette a fiút.
- Kicsit bánt, hogy vele sokkal több időt töltesz, mint velem.
- Éppenséggel ő nem volt a pasim.
- Tudom Nina, de... ez így annyira nem fer. Nekem is szükségem lenne rád. Vagyis: csak rád van szükségem. Gondolj bele!
- Sajnálom, bár lyukas a memóriám, azt, ami legutóbb történt közöttünk, nemigen tudom elfelejteni.
- Jó, befejeztem, ne rontsuk el ezt a szép délutánt. Eszünk egy fagyit? -mutatott a Grafton sétálóutca turistákkal hemzsegő forgata fele.
- Te aztán gyorsan tudsz váltani. Eszünk hát! -nevetett fel Nina, majd kezére tekerte Cora pórázát.
- Bevallom gyakran felhívom Robert bá'-t, hogy mi van veled.
Nina kezdett begőzölni Floyd tapadásától. Sosem tagadta egy percig sem, hogy a francia akcentusú ifjú maga volt Barbie Kenje, mosolya tündérszerű volt, érzékisége minden lány álmának netovábbja. De hiába mindez, ha nem érzett iránta egyebet, mint idegenséget, bizalmatlanságot, taszítást. Tudta, ha viszonozna legalább egy kis töredéket is szerelméből, Floyd tejben-vajban fürösztené, a tenyerén hordozná, és mindent megadna neki, amit csak kíván. Nem irányíthatta az érzéseit, sajnos. A szerelem egy spontán, mély, megmagyarázhatatlan valami, nem pedig döntés kérdése. Nem emlékezhetett vaníliapudingos boldogságukra. Csak az álmában szeretett fiúra emlékezett, nap nap után ugyanúgy. A róla őrizgetett képzetek nem halványultak, iránta érzett kötődés inkább csak mélyült. Szerencsétlen helyzet volt. Szeretni egy nem létezőt, elutasítani a lábainál könyörgő hús-vért.
- Nem ismerkedsz más lányokkal? -kérdezte Nina finoman puhatolózva, miközben a csokifagyijába meredt.
- Értéktelenek. Nem is pazarlom az időm rájuk -legyintett megbántva- Úgyis mindben csak téged keresnélek- rántotta meg a vállát, majd megállította őket egy fiatal francia házaspár, akiknek Floyd kedvesen útbaigazítást adott. Ahogy a francia szavak 'zs' és 'sz' betűit kiejtette, az tényleg elbűvölő volt.
Nem sokkal később Floydnak indulnia kellett, ugyanis esti műszakot vállalt a pékségben. Fájó szívvel vett búcsút a bálványozott lánytól. Ninának egy percig sem kellett azon törnie fejét, mihez kezdjen a nap hátralevő részében Niall SMS-e miatt: Pattanj a Chevibe, a Harland villában várunk! Nem habozott, bármilyen programot is terveznek a fiatalok, ráfér a teljes kikapcsolódás -gondolta. Cora a lehúzott ablakon kidugott fejjel utazott, füleit hátracsapta a szél, retro popzene bömbölt a rádióból, Nina a kezével hullámokat rajzolt a levegőbe. Amikor megérkezett nem ment be egyből, hanem kint a teraszon rágyújtott egy szálra.
- Megkínálsz? -érkezett meg a hátsó kertből Chadwick. Nehézkes léptekkel vonszolta fel magát a lécsőn.
- De csak mert jó kedvemben találsz -vetette oda a lány; szeme sarkából végigmérte az albínónak is beillő, égimeszelő srácot.
- Látom, majd kicsattansz -jegyezte meg szánakozva a fiú, majd elvette a felé nyújtott fémdobozkát, s kivett belőle egy betekert szálat, meg a vigyorogva röpködő egyszarvúkkal díszített gyújtót.
- Te beszélsz Drakula? Hogy megy az elvonás? -könyökölt a márványfal tetejére, onnan bambult a felhajtót szegélyező egzotikus kertre.
- Nem akarok csevegni, nem vagyunk jóban -fújta ki a füstöt, mely az orrcimpájába lőtt karikán keresztül távozott.
- Én sem csevegni akarok. Egy komoly kérdést tettem fel -húzta fel vállait.
- Mit érdekel ez téged? Nézz rám b*szki, úgy nézek ki, mint akinek megy a leszokás? Különben meg jobb ha lekopsz, hallom zsaru akarsz lenni, azokat meg elvből rühellem - a mondat végére egészen felhergelte magát, a fene sem érti mi okból. Remegő ujjai közt idegesen forgatta a cigit.
- Biztos rendes srác lennél. Talán még helyes is. Miért teszed magad tönkre?
- Te meg egy kib*szott idegesítő kiscsaj vagy. Már értem miért kap agyvérzést tőled Cris -azzal elpöckölte a félig szívott csikket, és heves ajtófeltépéssel berontott a házba.
- Jót beszélgettünk! -kiáltotta már a csukott ajtónak. Elnyomta a csikket egy égig nyújtózó ciklámen leander cserepében.
- Hé! Hát itt vagy! -rikkantotta Felix a kanapéról felpattanva, amint meglátta Ninát.
- Szia...sztok -köszönt, miközben észrevett a háttérben egy idegen lányt. Hófehér porcelán, hamvas bőre volt, vérpiros mosolygós ajkai, derékig érő, egyenes barna haja. De a tekintetét... mereven előre szegezte, s ebből Nina egyből kapcsolt; a lány nem lát. Illedelmesen odaszökkent elé, és kezet fogott vele.
- Nina Horan -vette elő legkedvesebb hanglejtését, mert mély sajnálatot érzett iránta.
- Luna Todd -mosolygott melegen- Felix már mesélt ám rólad.
- Csupa rosszat, gondolom -vigyorgott fürtös barátjára, aki bőszen bólogatott.
- Egyébként Luna éppen a Braille írás olvasására tanít. Az eszem megáll tőle -újságolta Felix egy fehér kartont legyezve Nina előtt- Arra gondoltunk elkocsikázhatnánk Howthba, tennénk egy laza kis túrát fel a sziklásba, és onnan megnéznénk a naplementét. Utána pedig lemennénk a parti házba, tüzet gyújtunk, sütögetünk. Van kedved jönni? -nézett a szőkére lelkesen, rábólintásban reménykedve, miközben F betűs medálját pöckölte.
- Ha ő jön, én maradok -jött a háttérből Cristoph bosszús hangja, mire öccse szörnyülködő arccal fordult hátra.
- Cris! Mi a fene bajod van? -artikulált lassan, semmit sem értve. Nina sem tudta, pontosan mivel is érdemelte ki a legidősebb Harland fiú nyílt ellenszenvét. Megint. Vagy még mindig?
- Én szívesen megyek -fonta keresztbe karjait Nina, fittyet hányva az ellentáborra.
- Ez a lényeg! -csettintett Felix, majd rosszalló homlokráncolással visszafordult bátyja felé, aki a konyhapulton pakolászott, mert utálta, ha egyetlen pohár is elől maradt - De...ezt most nem mondod komolyan! -habogta teljesen lehűlve.
- Dehogynem. Nem akarok vele lenni, ennyi -jött a lekezelő válasz.
- Bocs miatta Nino, beszélek vele, addig menj nyugodtan a játszószobába, ott vannak Niallék -szabadkozott Felix szégyenkező arccal pislogva Ninára, aki jobbnak látta, ha tényleg odébb áll, mert érezte, ha még egy másodpercig Cris indokolatlanul undok pofavágásait kell néznie, elillan napsugaras kedve és az undok és harcias Nina veszi át az irányítást. Néhány téves ajtónyitogatás után megtalálta a Felix által játszószobának nevezett helységet. Nina most van itt először, s már érti is, miért szeret öccse annyit Harlandéknál lógni. A falakra képregényhősöket festettek, a plafonból színüket változtató fénykörök emelkedtek ki, tündérvilággá varázsolva a tágas kuckót. Az egyik falat teljesen beborította egy szinte kartonlap vékonyságú kijelző. Az alatta levő üvegpolcon ezerféle világító doboz sorakozott, vezetékekkel, játékvezérlőkkel. Olyan érzése volt az embernek, mintha egy filmbe csöppent volna, mert a hangok mélyről, minden irányból érkeztek, dübörögve, akárcsak a moziban. Niall és Shelby egy-egy babzsákfotelben terpeszkedett, kidugott nyelvvel összpontosítva, két marokra szorított kontrollerrel. Hatalmas, földönkívüli szemüveget viseltek, majdnem olyat, mint Willy Wonka, mellyel három dimenzióban élvezték a jobbra-balra ugráló lények harcát. De volt itt csocsó, darts, retro pacman- és flipper gép is, billiárd asztal meg egy teljes guitar hero felszerelés.
- Na azt már nem! Kicsinállak te gülüszemű mutáns! Shelby itt a mindenható -nevetett ördögien, teljes átéléssel.
- Álmodj királylány! A titkos fegyveremet még nem láttad! Háhá, rettegj! -jött a válasz Nialltól. Észre sem vették a mellettük ácsorgó Ninát.
- Én is örülök, hogy látlak titeket! -szólalt meg, de a hangzavarban továbbra sem talált fülekre mondandója- Na jó -sóhajtotta fejcsóválva, és visszasétált a nappali fele, hátha elült már a Cris-krízis. Naiv álmok...
- Én nem tudom mi történt köztetek, de az biztos, hogy a bátyám ok nélkül nem viselkedik így -toppant Felix Nina elé. Luna közben Corát simogatta, aki halkan nyüszítve tette le fejét a lány ölébe.
- Arra célzol, hogy az én hibám, amiért egy tősgyökeres tahó?
- Ő a testvérem, tudom, hogy nem ilyen -erősködött Felix a száját harapdálva, attól félve két tűz közé kerül, ha nem vigyáz.
- Komolyan mondom, hogy semmilyen okot nem adtam rá, hogy ennyire utáljon -szorította össze állkapcsát a lány, és egészen beleremegett a szíve valamilyen heves érzelembe. Dühbe vagy megbántottságba. Hiszen annyira jól egymásra találtak azon az éjszakán. Attól, hogy puszta szükségkapcsolat volt, valami rejtett intimség mégis csak maradt Ninában Crisből, éppen ezért nem volt jó érzés a fiú szitkozódásait tűrni.
- Nehogy sírj emiatt! -tette kezeit Nina vállára, majd mérgesen és elszántan kirángatta bátyját a konyhapult mögül. Nina a föld alá akart süllyedni; nem táplált gyengédségeket Cristoph iránt, nem akarta, hogy erre következtessen bárki is, egyszerűen csak elege volt a folyamatos elutasításból. Előbb állítólagos megmentőjétől, Louistól, aztán az őrsön, majd Cristől. Azt hitte jogosan kapja mindezt és észre sem vette emellett a sok törődést és érdeklődést, amit mindenki mástól kapott: Floydtól, Liamtől, Cesartól. Nem sírt, de a határán volt.
- Ne csináld már ezt Cris, légyszíves! -ragadta csuklón Felix a bátyját, és Nina elé vonszolta- Kérj tőle bocsánatot!
- Nem kell -rázta fejét Nina, de már egy csepp ereje sem maradt, hogy felvegye törhetetlen páncélját; goromba arckifejezését és érdektelen tekintetét. Elege volt erősnek tettetnie magát.
- Bocsánatot kell kérnem az őszinte érzéseimért? -hőkölt hátra égnek emelt szemöldökkel, de őt is meglepte azért a Horan-lány kissé elanyátlanodott ábrázata. Felix nem szólt semmit, kezdett ritkamód begorombulni bátyja bunkóságától. Akármi is történt kettejük között, nem engedhette, hogy így beszéljen egy lánnyal, főleg nem Ninával.
- Jó. Akkor bocs -tette össze két kezét, aztán morogva felszáguldott az emeletre.
- Szívből jövő volt -sóhajtott Nina, majd felbukkant végre a gerlepár is, és az előbbi kínos eseményekről mélyen hallgatva, vidámabb témákra evezve felmásztak Felix rozsdás Jeep-jének platójára. Luna Felix mellé ült az anyósülésre. Már éppen a motor beindulásáért rimánkodott a fürtös, amikor nagymacska-mód doromboló kétkerekű fékezett le mellettük.
- Heló, hát ti merre? -pattant le a nyeregből Rooky, testén pattanásig feszülő műbőr overallban.
- Kiruccanunk -vakkantotta oda Felix hozzá nem méltó flegmasággal. Ahogy újra és újra gyújtást próbált adni, a Jeep köhögő hangot hallatott.
- Naplementét nézünk. Van kedved jönni? -szólt ki Shelby kihajolva a platóról, s éppcsak felcsillant Brook szeme, amikor Felix morcosan hátrafordult:
- Nincs is több hely már -zöld szemei szigorúan Shelby-re villantak.
- Ugyan már! Kicsit összehúzzuk magunkat, nem srácok?Minél többen vagyunk, annál mókásabb! -rántott vállat Shelby, s gyermeki mosollyal arcán intett fejével Brooknak, hogy pattanjon fel.
- Csodálatos -bólintott Felix a kormányra fonva ujjait, s ahogy belepillantott a tükörbe, összeakadt tekintete Brookéval- Mehetünk akkor? -kérdezte beletörődötten, majd bekapcsolta az autósrádiót. Niall meghallva a muzsikát huhogott egyet, megalapozva ezzel a jó hangulatot.
Langyos nyári huzat tépte a platón utazók haját, a Nap akkor még bőszen fent ragyogott. Cora Nina ölében élvezte az utazást, zokszó nélkül tűrte a fiatalok hangoskodását. Eleinte magas mohás sziklafalak által közrefogott szűk, egyirányú-, majd domboldalon fel-le, jobbra-balra kanyargó, egyre sűrűbb zöld-övezte utakon hajtottak végig. Egy kicsit alacsonyabbon fekvő síkon parkoltak le, onnan fél órás sétával pedig megérkeztek a Deereye sziklák tetejére, ahonnan képeslapra illő panorámának köszönhetően mindenki pár percre elnémult, s lélegzetvisszafojtva gyönyörködött a tenger és ég kékségének egybemosódott végtelenjén.- Tudom mire gondolsz -súgta oda Luna, a vállait törődően átkaroló Felixnek- Hogy bárcsak láthatnám én is.
- Honnan tudtad? -hökkent meg a fiú.
- A látásomért cserébe kaptam egy pót-érzéket -vigyorodott el- De megnyugtatlak, hogy bár nem látom, de érzem, hogy csodálatos helyen vagyunk. Érzem a szél járásából és sós illatából, érzem a gyengülő napsugarakat az arcomon táncolni, ahogy a természet hangjai visszaverődnek a sziklákról, ahogy a hullámok öblögetik a partot, hallom a sirályokat. S mivel nem voltam születésemtől vak, el tudom képzelni ezek alapján a képet.
- Bámulatos vagy -bukott ki Felixből csodálata, mire Luna lehajtotta fejét, hogy elrejtse arcára nyílt pipacsokat - Mi volt ez? -kérdezte zavartan a lány ide-oda fordulva. Felix szórakozott mosollyal húzta ki polaroid kamerájából az elkészült képet.
- Semmi. Csak megörökítettem egy különleges pillanatot.
- Rólunk is csinálj! -ujjongott Shelby egy lila virágot tűzve hajába.
- Mondjátok, hogy vizibicikli! -röhögött Felix kamerájának ablakába hunyorogva. Shelby Niall nyakába csimpaszkodva pózolt. Rooky immár egy falatnyi sortban és topban ücsörgött a fennsík peremén, vadvirágokat fonva egymásba. Nina egyre messzebbre botorkált a többiektől. Cora jólesően elnyúlt a bársonyos gyepen, fogai olykor hangosan csattantak, ahogy a körülötte repkedő bogarakra vadászott.
- Már-már giccses, de akkor is gyönyörű -bámult a messzeségbe Niall, elvarázsolt mosollyal konstatálva, ahogy Shelby a nyakába puszilt. Bár az ég alja vörösbe öltözött, akár a pokol tüze parázslana belsejében, mégis egy karnyújtásnyira levő, mennybéli világnak tűnt.
- Várjunk csak, hova lett a nővéred? -kérdezte Felix kétszer körbefordulva tengelye körül.
- Itt állt mellettem az előbb -szólt hátra válla felett Rooky.
- Nyugi, itt vagyok! -bukkant elő egy terebélyes bokor mögül.
- Szöszi, minden rendben? -nézett rá Felix mélyreható zöld szemeivel.
- Naná -húzta mosolyra száját erőltetetten- Jó ötlet volt ide jönni -motyogta, s onnantól le sem vette a szemét a vakító narancs labdáról az égen. Miután elnyelte őt az este, s csak néhány halvány rózsaszín paca őrizte nyomát, a csapat megindult a lejtőn lefelé, s meg sem álltak a tengerpart langyos homokjáig, és a meredek sziklafal tövében megbújó magánkuckóig. Tetőtől talpig fehér faházikó volt, szürke palatetővel, hangulatos kis terasszal, vízbe nyúló stéggel.
- Emlékszel erre a helyre? -kérdezte Niall a nővérétől, aki borúsan megrázta a fejét.
- Voltam itt? -nézett öccsére kétségbeesve kutakodva emlékei között.
- Kétszer. Talán majd közben beugrik minden. Ne félj! -nyomott egy puszit homlokára.
- Az nem ártana -gondolta magában a lány. Lehemperedett a homokba, és hagyta, hogy lábfejét csiklandozzák az egyre fentebb merészkedő, hideg hullámok. Az iszapba markolt, hagyta kifolyni ujjai közül, majd ezt újra és újra megismételte. A homok szemcséire összepontosított, a gyémántosan megcsillanó szemeket kereste benne, s akkor hirtelen előbukkant valami emlék-szerű. Nem tudta honnan és miért, de csak ez az egy mondat ismétlődött fejében: "Minden várba kell egy királyfi, nem?"
Mindeközben a fiúk a tűzrakó hely megépítésével foglalatoskodtak, Shelb karamellás forró csokit csinált, Rooky pokrócokat készített a lassan éledező parázs köré.
- Tulajdonképpen neked mi is a bajod Brookkal? -kérdezte Niall lehalkítva hangját, amíg a kunyhó háta mögötti fatárolónál felnyalábolták a tűzrevalót.
- Nekem? Semmi -vágta rá ártatlan arckifejezéssel Felix.
- Ne már haver. Jópofa csaj. Olyan vicceseket tud beszólni. Van öniróniája is.
- Lehet, de akkor is egy gátlástalan rib...
- Felix! -ocsúdott fel Niall barátja által sosem használt szó hallatán.
- Jó, de ez tény. Csak az érdekli, hogy neki jó legyen. Hetek óta nálunk lakik, cserébe pedig Alex ágypajtása. Hát mi jó véleményem lehetne róla?
- Oké és Luna? Nem akarok kombinálni, de elég félreérthető az a pátyolgatás, amiben részesíted.
- Mondtam már tesó, nem kell keritőnőt játszanod, attól, hogy te szerelmes vagy, nekem nem kell annak lennem. Tényleg nem, jól megvagyok, te meg merjél szemtelenül boldog lenni Shelby-vel!
- Legyen így! -paskolta hátba, és jobbnak látta, ha nem hozza szóba a lányokat ma már- Bulizzunk!
- Ég a tűz! -énekelte Shelb, s a Jeepből szóló muzsikára táncikált.
- Te hoztál bort? -bámult Felix Niallra lassan szélesedő vigyorral- Lábaid elé borulok!
És az a bor gyorsan el is fogyott, a levegő hűvösödött, a kedv fokozódott.
- Hát téged mi szél...? -tátotta el száját Felix, amikor magas alak közeledett feléjük.
- Akad még egy hely a tűz körül? -állt meg vigyázban Cris, hatványozottan kedvesebb arccal, mint pár órával ezelőtt. Miután helyet kapott Rooky és Niall között, kínos csend állt volna be, ha nincs Felix, és az ő egyedülálló világjáró élménybeszámolói. Úgy tudott mesélni, mint senki más; szavaival képeket festett, s elképesztő tájakra és hangulatokba repítette hallgatóságát. Cris mindvégig kerülte Nina tekintetét, Felix meg Brookét. Shelby -ki más- gondoskodott csillagszórókról, még különlegesebbé téve a közös estét, melyből az lett, hogy kacarásztak, kiabáltak, táncoltak, sörögtek, pörögtek a bokáig érő vízben pacsálva.
Még Cris is megfeledkezett olykor magáról és nevetve karolta át Ninát, alaposan megtáncoltatva a lányt,
aki elfeledve megbántottságát átadta magát a jelentőséggel bíró
pillanatoknak. Még akkor is, ha Felix fényképezőgépe jó párat közülük
kép- és videó formába rögzített.- Ez most bénán fog hangzani, de nem akartam annyira bunkó lenni veled.
- Pedig sikerült. De nem lényeg.
Cristoph felhúzott térdekkel ült Nina mellett a stégen. A parázzsá csitult tűz még pattant olykor egyet-kettőt, de azon és a víztakaró halk libegésén kívül mély csend honolt. A legfiatalabbak nagyjából egy órája kidőltek, miután Niall elgitározott néhány altatódalnak is beillő akkordot és mindenki felhörpintette a forrócsokit. Nina nem volt álmos, görcsösen emlékezni akart. "Minden várba kell egy királyfi, nem?"
- Történt már veled olyan, hogy az volt a jó döntés, ha hazudtál egy olyasvalakinek, aki nem érdmelte meg? Voltál már olyan helyzetben, hogy teljesen félreértettek az emberek, de nem volt semmi a kezedben, amivel megmutathattad volna, hogy ki is vagy te valójában?
- Nem tudom jó ötlet-e ezt pont velem megbeszélned.
- Igen, tényleg -rázta meg a fejét- Igazad van. Össze-vissza beszélek. Tudom, hogy mi már nem leszünk országos cimborák.
- Nem rajtam múlt, gondolom feltűnt -Nina mereven bámult előre a fekete színű vízfelszínre. Feneketlennek és végtelennek tűnt, mintha egy mindent elnyelő űr lenne. Felpattintotta fémdobozkája tetejét, és egy szál bagót dugott ajkai közé, de nem gyújtotta meg rögtön.
- Esküszöm, egy nap minden kiderül majd, és akkor megértesz engem. Hogy mit miért csinálok.
- Miért, mit csinálsz? -kérdezte a lány kihívóan, s végre bátorkodott a fiúra nézni, aki lesütötte a szemét egy pillanatra, mintha elnézést kérne saját magától, aztán kikapta Nina szájából a cigarettát, elhajította a messzeségbe, s megcsókolta őt. Ami a parton történt, az ott is marad!?
- Jól elbeszélgetek magamban is, szó se róla! -legyintett anyám játszi sértettséggel. A Stephen's Green bevásárlóközpont üvegkolosszusában mozgólépcsőztünk fel-le, mert anya elfelejtette melyik szinten is van a butik, ahonnan a ruhámat rendelte.
- Bocsi, csak elbambultam -karoltam belé engesztelően, mire megadóan rám mosolygott.
- Alig várom, hogy lássalak a ruhában. Pezsgőszínű, kristályos és...-hadarta majdnem olyan rajongással, mint ahogy Baily szokott beszélni a ruhákról.
- Álljon meg a menet! -kaptam rá rosszalló tekintetemet- Abban egyeztünk meg, hogy semmi csillogás, csak valami egyszerű egyszínű -emeltem fel kezemet.
- Ne butáskodj már! Bízz bennem! Összedugtuk fejünket Amandával, megmutatta a hall látványterveit, meg a díszleteket. Ráadásul megnéztem a filmet és utánanéztem a 20-as évekbeli női estélyiknek. Nem állíthatsz oda egy uncsi feketében! -hőzöngött teljes megszállottsággal.
- Kezdem bánni, hogy igent mondtam a meghívásra.
- Nem mondták még, hogy néha olyan vagy, mint egy házsártos vénasszony? -csipkelődött velem, miközben ide-oda kapkodta tekintetét a kirakatokon- Ez a party olyan lesz, mint egy jelmezbál! Minden korhű lesz, mintha csak belecsöppentél volna a filmbe. Láttad egyáltalán? DiCaprio a főszereplő.
- Momentán az életem jobban leköt, mint bármilyen film. Nincs időm ilyenekre.
- Azért ne felejtsd el, hogy fiatal vagy! -sandít rám huncutan- Nem is meséltél, milyen volt tegnap este a parton.
- Jó volt -próbáltam rövidre zárni, bár felesleges próbálkozás volt, valamint igyekeztem elrejteni arcomra ülő zavaromat, az estére visszagondolván. Ha a mai puccparádén találkozom azzal a skizofrén Harland gyerekkel, egészen biztos, hogy helyre teszem a kettőnk dolgát. Velem ne szórakozzon. Vagy A-t vagy B-t mondjon, és tartsa magát ahhoz.
- Áh, ez az! Ide jövünk! -kiáltott fel anya, s csuklómnál fogva húzott maga után.
- Nem akartál pórázt kötni rám? -morogtam orrom alatt. Ahogy beléptünk a boltba az eladónő kedvesen megkérdezte miben segíthet, mire anyám büszkén felém mutogatva újságolta: - Ő a kislányom, a Gigi Chifon estélyi ruhájáért jöttünk. Maura Horan néven van a rendelésünk.
Amíg a bohócvigyorú nő eltűnt a pult mögötti raktárban, addig anya teljes átszellemülve mutogatta nekem a kiállított ruhakölteményeket.
- Ezt nézd! De gyönyörű! Rajtad sokkal jobban állna, mint a próbababán! Idenézz! Ez milyen?
- Fáj a fejem ettől a tömény parfümillattól -fontam össze karjaimat mellkasom előtt. Nincs kedvem az esti bájolgáshoz. Voltaképpen alig fogok ott ismerni valakit.
- Szóval ott tartottunk, hogy mit csináltatok az este? Cristoph is ott volt? -kérdezte sejtelmesen, melyből rögtön tudtam, hogy Amanda mégiscsak kikotyogta, hogy látott azon a reggelen a fiacskája szobájából kiosonni.
- Ott, de nem értem, mire föl ez a hangsúly. Nem túlzottan vagyunk oda egymásért -fintorogtam.
- Pedig összeillenétek -rántotta meg a vállát, és egy hajszál választott el attól, hogy ráförmedjek.
- Hát én abban nem vagyok olyan biztos -mélyen beszívtam a levegőt- Ha itt végeztünk, megiszunk egy tejeskávét? Rákívántam egy bagelre is -tudtam, hogy a nemlétező éhségemre hivatkozva egyből elterelődik anyám figyelme. Ugyanis merő aggodalom volt, mióta kiderült, hogy sérült éhségközpontom miatt gyakran elfelejtek enni.
- Persze drágám, amit csak akarsz -vágta rá boldogan, majd visszatért az eladónő egy hatalmas krémszínű díszdobozzal.
- Fel szeretnéd próbálni? -nézett rám kissé megvetően, mintha sajnálná tőlem az eladásra váró ruhát.
- Nem kösz, jó lesz. Anya, mehetünk? -sürgettem, mire megadóan bólintott, átnyújtotta a bankkártyáját, és fél percen belül távoztunk is. Amint kiléptünk a butik üvegajtaján, tátott szájjal fordultam anyám felé.
- 510 Euró? Te megvesztél? Egy darab rongyért? -levegőért kapkodtam, mint egy partra vetett hal.
- Most meg olyan vagy, mint apád -nevetett fel anya, miközben helyet foglaltunk a szemközti szendvicsbár egy üres asztalánál - Majd ha felvetted a ruhát, mást fogsz mondani. Tudom, hogy azt gondolod, ez csak egy buta este, minek ilyen mértékű költekezés, de hidd el nekem, én tudom, hogy csodálatosan fogod magad érezni. Csak kapcsolj ki kicsit! Off gomb, tudod.
- Jó, majd megpróbálok. De ne csak rólam beszéljünk. Inkább nyugtass meg, ugye minden a régi közted és apa között? -fogtam meg anya kezeit átnyúlva az asztalon. Fogalmam sincs az ilyen gesztusaim miért törnek rám.
- Ki van bukva az új hóbortom miatt, mi? -hajolt közel cinkos vigyorral.
- Azt nem mondta, de hiányolja a sonkával megpakolt reggeli asztalt, meg a közös vacsikat.
- Akkor jó. Hiányolja csak.
- Ezt hogy érted? -meredtem rá értetlenül.
- Bevallom szándékosan túljátszottam kicsit a dolgot. Nem kattantam meg, ki akarna lemondani Bert bácsi sonkájáról?! -bukott ki belőle az igazság.
- Viccelsz ugye? Nem is vagy vegán, se nem buddhista? Minden hókuszpókusz volt? Miért?
- Azért nem minden. Próbálok új kultúrákat megismerni, és igenis oda fogok figyelni a táplálkozási szokásaimra. A meditálás is nagyon hasznos. De az tény, hogy az egészre rászínészkedtem. Egy kicsit meg akartam ijeszteni apádat. Ennyi megtorlás nekem is jár, azok után, hogy nyomozgatni engedett anélkül, hogy velem megbeszélte volna. Nyugi, azóta már elfogadtam a döntésedet, bízom benned. Csak kicsit meg kellett bolygatnom apád idegeit -vonta fel vállait ártatlanul.
- Hogy te milyen kis bestia vagy -nevettem fel lepettségemben- Jó lesz veled vigyázni!
- Azt hiszem ma be is vallom neki ördögi tréfámat. Kíváncsi leszek milyen arcot vág, amikor végre normális vacsorával várom haza.
- A lábadhoz borul majd és sírva csókolgatja a kezeidet -hülyéskedtem, miközben magam elé képzeltem kettejüket a szituációban.
Az anya-lánya nap végén elmentünk a Chevivel az autómosóba, aztán beugrottunk a Champ Bar-ba megnézni ég-e már a konyha, ugyanis Zayn lebetegedett és Niall állt be a helyére. Anya sem hitte el amit lát; minden flottul ment, a vendégek a szokásos gyorsasággal kapták meg rendeléseiket. "Mondtam, hogy kézben tartom az egészet. Piti ügy!" -menőzött az öcsém, majd a vállára csapta a konyharuhát. Szó, mi szó, a kis krapek egész biztosan viszi még valamire, mert olyan talpraesetten mozgott az étterem kulisszái előtt és mögött, s úgy irányította a konyhai dolgozókat, mint aki másra sem született.
- Mi történt Zaynnel, nem tudod? -kérdeztem anyát, aki lelkesen törölgetni kezdte a pultot.
- Nem, de nem is csodálkozom, hogy ledöntötte valami nyavalya a lábáról. Az a szerencsétlen fiú mást sem csinál, mint gürizik. Itt, otthon, éjjel és nappal. Beszéltetek mostanában?
Válaszul megráztam a fejem.
- Tabuszemély vagyok.
- Odanézz, hogy elszaladt az idő! -anyám kapkodva eligazgatta a mogyoróvajas kekszeket a talpas üvegbúra alatt- El kell kezdened a készülődést!
- Nem menyasszony leszek! Előbb elviszem Corát sétálni a partra. A buli csak 8-kor kezdődik, szóval elég, ha 9-re odaérek -jelentettem ki ellentmondást nem tűrve.
Anya teljesen be volt sózva, ez nem lepett meg. De az igen, hogy amikor hazaértünk a kutyával és beléptem a nappaliba, egy komplett szépségszalon fogadott.
- Atyavilág, itt meg mi a bánatos franc történt? -csodálkozva meredtem anya tettrekész arcára, majd arra a tömérdek mennyiségű kozmetikumra, ami beterítette az egész dohányszóasztalt és a kanapét.
- Ha tetszik, ha nem, elő fogom belőled csalogatni a legvadítóbb nőt, akit valaha láttál.
- Kezdek félni; pisztolyt kell majd rántanom, hogy levakarjam magamról a hímeket.
- Akkor ne hagyd itthon! -súgta anya a fülembe, majd mint egy pajkos kislány, dúdolva-táncikálva kezembe nyomott egy barackszínű- és illatú golyót, majd a fürdőszoba felé irányított.
- Merülj el a habokban, de ne sokáig ázkolódj! Ja! Alex hívott az előbb, autót küld értetek -vonogatta szemöldökét fel-le, de még mindig nem sikerült rám ragasztania lelkesedését.
- Figyi anyukám, ha te annyira odáig vagy ezért a jelmezbálért, mi lenne, ha te mennél helyettem. Olyan jól nézel ki, mint 20 éve, észre sem veszik a különbséget.
- Ne szemtelenkedj, hanem csipkedd magad, negyed órád van pancsizni! Különben is, ma este apáddal romantikázunk. Az öcséd mindjárt kész! Vehetnél példát róla, ő csudamód élvezi az egészet, nem hisztizik. Elvégre is buliba mész, nem fogorvoshoz.
- Jó, jó, jó -sóhajtottam, és engedelmesen nyakig töltöttem a fürdőkádat, majd beledobtam a fürdőbombát, ami pezsegve hányta a buborékokat. A gőzölgő forróságban elmerülve olyan érzésem támadt, mintha egy kád baracklekvárba csücsültem volna. A nappaliból kihallatszódott Niall kacaja, szinte visszhangozták a vaníliaszínű csempék. Ettől kezdtem én is jobb kedvre derülni; végül is, mi bajom lehetne a ma estétől? Iszok pár pohárral és sokkal szociálisabb leszek, onnantól kezdve pedig bárkit elviselek magam mellett. Cristoph-ot pedig sarokba fogom szorítani, és a helyére teszem bizarr kapcsolatunkat.
Felkaptam egy kinyúlt trikót meg egy sortot, majd egy percnyi erőgyűjtés után besétáltam anya csapdájába. Jobbnak láttam, ha tényleg nem vonakodom többet, és nem kérdezek, szóval megpróbáltam gúnyos megjegyzések nélkül tűrni, ahogy mindenfélét pingált az arcomra. Nem is volt olyan vészes, csak ültem a fotelban és miközben anya úgy dolgozott rajtam, mintha egy műalkotás lennék, az öcsém ökörködését élveztem. Ő már akkor talpig díszben parádézott. Fekete-fehér frakkos-inges összeállítást viselt, de a szettet egy arany flitteres csokornyakkendő meg egy korhű cilinder tette Nagy Gatsby-ssé. Komolyan nem emlékszem, volt-e egyáltalán valaha is ennyire boldog? Mintha nem is ő lenne. Eszembe sem jutna, hogy valaha pánikrohamokkal és szorongással küszködött.
- Szentséges ég... -kapott anyám olykor szívéhez. Hátrahúzta fejét, rámhunyorgott, majd újabb sminkeszközt vett elő. Néha úgy éreztem, ki fog folyni a szemem még egy gramm festéktől. Láttam magam hatalmas műszempillákkal, piros bohócarccal, vastag rúzzsal.
- Esküszöm asztma rohamom lesz a púdertől.
- Már kész is vagy! Jöhet a frizura!
Ó, remek, még ez is. Anyu ide-oda tűzgélte, fonta a hajam, elképzelésem sem volt, mi lesz ebből. A legvégén feltett egy vékony, apró kövekkel kirakott hajdíszt, s kihúzott alóla pár tincset, hogy "természetesebb hatást keltsen". Amikor tükröt tartott elém ajkaiba harapva, visszafojtva elégedettségét, muszáj volt szurkálódnom egy utolsót.
- Ezt csináltad ennyi ideig? Pont így néz ki a hajam, amikor reggel felkelek.
Niall jót mulatott, anya sértetten megrázta a fejét. Jöhetett az utolsó lépés. Előkerült a ruhám. A látványától levert a víz. Álmomban sem gondoltam, hogy így fog kinézni.
- Hülyéskedsz? Ez a röhejes rongy került ennyibe? Ebben úgy fogok kinézni mint egy strucc! -ripakodtam anyára, és ezúttal nem szándékos piszkálódásból. Bár sosem érdekelt különösebben mi van rajtam, de az a karneváli gönc vállalhatatlannak tűnt. Nemcsak, mert ribisen rövid volt és a dekoltázsa szemérmetlenül mélyre merészkedett, hanem mert az egészet -kiváltképp a felsőrészét- strucctoll vagy inkább valami szőrmeszerű borzalom szegélyezte. Aztán felvettem, mert hát nem tehettem mást, és kénytelen voltam elnézést kérni kirohanásomért. A franc tudja hogy, de már nem is volt olyan gusztustalan az a ruha. Alig akartam beismerni, de még nekem is tetszett az összkép. Meglepődtem, hogy így is tudok kinézni; már-már jól éreztem magam. Sőt, azt hiszem igazán szépnek láttam a tükörképem, ez pedig hatalmas szó. Tetszett a sminkem, mert roppant szolid volt; kicsit csillogott a szemhéjamon, nagyobbnak tűnt a szempillám, arccsontom halvány pírt kapott. Niall is éppolyan lepettséggel bámult rám, mint én magamra. Anya büszkén, szinte meghatottan csodált minket. Kintről dudaszó hallatszott, furcsa, rekedt hangú. Cora vakkantással válaszolt.
- Itt van, itt van! -rohant oda az ablakhoz anya- Úristen! -sikította üvegrepesztő hangon- Egy igazi, veterán Cadillac jött értetek! Nem lehet igaz!
- Komolyan!? -tátotta el a száját öcsi is és feltépte a bejárati ajtót- Haláli! -csapott combjaira, s a térdein rugózott- Gyere Nino!
A négykerekű csodamobil pont olyan volt, mintha egy múzeumból szabadult volna el. A kormánykerék mögül Cesar szállt ki, természetes ő is korhű öltözékben, frissen borotváltan, makulátlan mosollyal.
- Jó estét kívánok! -toppant elém és lehajtott fejjel kezet csókolt- Indulhatunk, Uram? -nézett Niallre.
- Várjatok! -loholt utánunk anya, s a fényképezőgépet szorongatva hadonászott felénk- Álljatok egymás mellé!
A vakufénytől szédelegve megöleltem őt és a fülébe súgtam: - Köszi anya. Mindent. Tényleg jól összeraktál -mutattam magamra. Nem volt könnyű beismerni - Cora, jól viselkedj! -intettem szőrös barátom felé, aki vigyázban ült anya mellett. Miután búcsúcsókot dobtunk egymásnak, végre beszálltunk a mesebeli nyitott tetejű négykerekűbe. Recsegő rádiója, motorjának pöfögő hangja, a bőrkárpit nyikorgása mind-mind egyre csak azzal hitegetett: ma estére tényleg visszarepülünk az időben.
- Akkor ma végre mindenki megismerheti a Blushboyst? -böktem oldalba öcsémet. Haja ezúttal nem egy madárfészekre emlékeztetett, mert anya gondosan hátrazselézte. Sokkal urasabb lett tőle.
- Így van! Dobtok majd egy hátast! -csapta össze tenyerét, s izgatottan meredt maga elé - Alex cirkuszolt még emiatt? -kérdezte előrehajolva Cesarhoz.
- De még mennyire! Látnotok kellett volna, micsoda harc folyt egész nap, amíg Felixék a hangtechnikát szerelték.
- Mintha Alex megfeledkezne róla, hogy ez nem csak az ő szülinapja - csóválta a fejét Niall.
- Felix rettentő dühös rá, szóval nem éppen ünnepi a hangulata.
- Mindig bosszankodik valami miatt Alexre, de ez nem véresen komoly - legyintett Niall vállrántva.
- Ebben nem lennék olyan biztos. Az utóbbi időben Felixnél mintha betelt volna a pohár. Néha rá sem ismerek. A reakciói olyan erőteljesek és ha nem ismerném az aranyszívét, azt mondanám gyűlölettel telik -magyarázta Cesar.
- Majd mi feldobjuk a kedvét. Alex elég egyedi eset, az tény, de mivel Felix nem haragtartó típus, sosincs köztük huzamos idejű konfliktus. Az egyik pillanatban még egymást osztják, a másikban meg már együtt röhögnek.
- Mikor elindultam értetek, épp az emeleten ordibáltak egymással, de reméljük azóta már megitták a pertut.
- Biztos! -elereszt egy bizakodó mosolyt felém, s rajtam felejti tekintetét- Tényleg gyönyörű vagy.
- Te sem nézel ki olyan rosszul -nevettem el magam.
Amint megérkezünk a szokottnál is látványosabb kép fogad. Amolyan "hűha!". A kacsalábon forgó Harland villa pompázatos fényárban úszik, a toronymagas tujákon spirálban égősorok futnak fel. Elképedek a kertet és felhajtót ellepő kocsitömegen.
- Hányan vagyunk? -kérdezi öcsém az egytől egyig felsőkategóriás autókat nézegetve. A számból vette ki a szót.
- Százötvenen. Nagyjából. De az este végére lesz az kétszáz is -nyitja ki a hátsó ajtót nekünk Cesar vigyorogva. Kiszálláskor jövök rá, hogy cérnapántos szandálom nem éppen a legkényelmesebb része viseletemnek, bár az igaz, hogy így legalább végre egymagas vagyok az öcsémmel. Meztelennek érzem magam kirívó dresszemben, mindenem kivan, ez nem rám vall. Egymásba karolva fellépkedünk a kőlépcsőkön; s mielőtt csatlakoznánk a bejutni szándékozó vendégek sorához, ismerős hang háborgására leszünk figyelmesek.
- El az útból, ők a kiemelten fontos vendégeim! - bukkan elő Felix arca, félretolva maga elől a biztonsági őröket - Hű, jól néztek ki! -derül fel, amint találkozik tekintetünk.
- Na öreg, mégis csak bevállaltad a szmokingot? -ütötte vállon Niall cimboráját.
- Be, de ha gyanúsan sok időre eltűnnék, éppen az öcsém holttestét ásom a kertben. Tartsatok szemmel! - magyarázza kissé morcosan, majd üdvözlésképpen kapok tőle két puszit. Enyhe alkoholillata van. Ma különösen dögös a kisugárzása. Azt hiszem nem is láttam még őt ilyen elegánsan.
- Luna is itt van? -kérdi Niall, de a hangzavarban elvesznek szavai; Felix beinvitál minket, elsőbbséget élvezve haladunk el a sorban állók mellett, pedig a vendéglistán sem vagyunk rajta. Átjutva a csillogó szalagfüggönyön, az 1920-as évek Amerikájába csöppenünk. Nem tudok hinni a szememnek.
- Baszki! -csúszik ki a számon. Azt sem tudom hova nézzek. Ami legelőször szembetűnt, az a színek bámulatos harmóniája, nem csak a díszleten, hanem a jelenlevőkön is. Mindent az arany és a fekete szín uralt.
- Öregem, ez le-he-tet-len! -tátogott Niall, de neki nem is maradt több ideje az ámulásra, mert a nyakába ugrott egy igazi Charleston kisasszony, Shelby. Hosszú, fekete lobonca apró csigás tincsekből állt, épp csak a vállát súrolta. Fekete minijén csak úgy himbálóztak a rojtsorok. Mellkasomban lüktetett a basszus, igazán telitalálat volt a muzsika, majdnem táncolhatnékom támadt. Szóval Niall Shelby-vel karöltve gyorsan fel is szívódott a tömegben. Képtelen voltam betelni a hatalmas hall látványával. Akkor eldöntöttem, hogy mindenképpen meg kell néznem ezt a filmet.
Hirtelen egy fehér inges, csokornyakkendős, húzentrógeres fickó állt meg előttem poharakkal megpakolt tálcával. A pezsgőben málna és szederszemek úszkáltak. (aláfestő zene itt)
Kortyolgatás közben a tömeget figyelem; mindenki komolyan vette a dresszkódot, és rendesen kitett magáért. A lányok szebbnél szebbek, mindenkin gyémántok, gyöngysorok, fejpántok. Vörös rúzsok, fehér mosolyok, sejtelmesen kivillanó combok, gyűrűs tincsek, boák, legyezők. Nagy sikere van a meglehetősen élethű revolvereknek, melyekből pezsgő spriccelhető, csupán a móka fokozása miatt. Erről jut eszembe a pisztolyom... megmarkolom retikülömet, érzem benne a kis nehézsúlyút. Persze nincs csőre töltve biztonsági okokból, a tárat a belső combomra erősített tokban hordom. Csak nehogy felcsússzon a szoknyám.
A vendégseregben megpillantom Lunát is, káprázatosan néz ki ő is. Hófehér flitteres estélyit visel, mogyorószínű haja egyoldalra fésült hullámokban omlik vállára. Felix le sem veszi róla a tekintetét, valósággal issza szavait, lesi minden mozdulatát. El tudnám őket egy párként képzelni.
A mennyezet fele emelem tekintetem, melyből lágy esésű, aranyló fátyolok ereszkednek le, mint egy nyíló virág, melynek szirmait apró égőkből álló füzérek szegélyezik. Középen egy monumentális, szikrázó kristálycsillár ékeskedik. Az emeletre vezető lépcsősor felett egy kisebb mozivászon méretű, fekete tábla tudatja az ünnepeltek nevét arany betűkkel: Alex & Felix Harland. Ezenkívül több felületen is láttam már az A&F logót. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy mindenki feltűnően egy irányba néz, mutogat. Hamarabb is rájöhettem volna, kire a nagy lelkendezés; Alex Harland érkezik meg, mint maga Gatsby, a házigazda. El kell ismerni, van kisugárzása a srácnak. Imádja, ha a középpontban lehet. Elégedettnek tűnik, ahogy felsőbbrendűséget sugallva vonul le a lépcsőn. Mint minden férfi, ő is sötét öltönybe, csokornyakkendőbe öltözött, de mégis rögtön kitűnt a tömegből, s mágnesként vonzotta a tekinteteket. Arany tigrisfejes sétapálca, gyémánt mandzsetták, hátratúrt fürtök, beképzelt vigyor. Ez volt ő. Láthatóan élvezte az őt körülrajongó vendégeket. Felixszel ellentétben ő nagyon ravaszan visszaélt nem mindennapi küllemével, ráerősített, sztárként ünnepeltette magát; és mindig elérte, amit akart. Mindenféle diszkréciótól mentesen magához húzta Brookot miközben a fenekébe markolt, majd hosszan megcsókolta. A motoros csaj úgy fest, akár egy swing istennő. Földig érő ruhájának szinte hiányzott a hátrésze, csak néhány cérnavékonyságú pánt tartotta. Az alsó rész felvágása combközépig engedte közcsodálatra hosszú lábait. Az egész olyan volt rajta, mint egy ezüstösen csillogó vízesés. Királynői fejpántja eszméletlenül részletgazdag volt, igazgyönyök és drágakövek csillantak meg benne, a homlokánál egy háromágú levélformájú dísszel. Mire észbe kapok, valaki velem szemben állva bámul.
- Hívjátok a mentőt! -kap szívéhez perverz vigyorral Alex, és nem szégyell tüzetesen végiganalizálni a fejem búbjától a lábujjamig. Na, most érzem magam igazán meztelennek - Mi a fene Nina Horan? -szűkíti össze szemeit huncut mosollyal. Őszinte lepettség tükröződik szépfiús arcáról.
- Na na! Csak nézni szabad, nyúlkálni nem! -emelem fel figyelmeztetően az ujjam- Amúgy egész jó lett a kéglid Gatsby -tartom felé poharam, s koccintunk.
- Tetszik? Pedig még a legjobbat nem is láttad. Várlak szeretettel a hátsó teraszon. Oda csak az igazán fontos személyeket hívom ám meg -szája féloldalas mosolyra húzódik, s alig észrevehetően rám kacsint.
- Jó, talán majd arra is elnézek -azzal búcsút intünk, én felfedezőútra indulok, őt várják a rajongói. Elhaladok a pezsgőspoharakból kirakott, magasságommal megegyező piramis, és egy ajándékokkal telehalmozott asztal mellett. Addigra a második pohár pezsgőmet is benyakalom, úgyhogy pont a kellemes feloldódás állapotába kerültem, és végre már nem zavar sokat látni engedő ruhám sem.
- A pofám leszakad, komolyan! -hallom Felixet, de olyan gyorsan vágtat el mellettem, hogy esélyem sincs megállítani és megkérdezni, mi a baja. Egy pillanatra csípem el arcának jobb oldali profilját, árad belőle a feszültség. Aztán beugrik idegbajának oka: biztosan be van rezelve a Blushboys közelgő debütálása miatt.
- Gigi Chifon. Ez igen! -szólalt meg mögülem a hang, melyet beazonosítva nem mondanám, hogy repestem az örömtől.
- Heló -villantottam Bailey felé egy művigyort- Nem gond, ha nem csinálok úgy, mint akit kellemes meglepetés ért?
- Ja, ne félj, engem sem az érdekel, hogy vagy -mosolyog szándékosan negédesen, félrebillentett fejjel, akár egy üresfejű barbibaba- Csak a rucidat dicsértem.
Benson kisasszony sem egy egyszerű darabot választott; mintha a ruháját fekete, ezüst és arany szalagok tartanák egyben, melyek hegyes háromszögekben végződtek a karomnyi vastag combjain, onnan pedig arany szerpentinek lógtak le a térdéig.
- Nekem is tetszik a te ruhád. Jó választás, mert olyan gyönyörű, hogy képes ellensúlyozni a belsőd rondaságát.
Meghökkenek saját kíméletlenségemen, de nem igazán bánom, hogy kimondtam. A vöröske lefagy pár másodpercre, majd zavartan hajához kap.
- Kösz, hogy emlékeztetsz, miért nem beszélek már veled.
- Igazán nincs mit, megnyugtat, hogy nem csak nekem defektes a memóriám -simogatom meg vállát, mire tőrdöfő pillantással jutalmaz - Zayn miért nem jött? -kérdeztem ártatlanul.
- Kopj le róla!
- Majd azt én eldöntöm. Beteg lett, hm? Te meg otthon hagytad két síró bébivel.
- Ez az év felhajtása és engem meghívtak rá. Ilyen az, ha áldozatot kell hoznod a karriered miatt -fintorodott el undorodva.
- Várj egy picit! Mindjárt megsajnállak! -biggyesztettem le számat- Nem Bee, ilyen az, ha valaki önző és karrierista.
- Én legalább teszek azért, hogy ne középszerű életet élhessünk! Zayn az örökkévalóságig gürizhet a koszos kis kajáldátokban, abból a pénzből sosem fogunk egyről a kettőre jutni.
- Persze, hogy innen fúj a szél!
- Mondd azt, hogy a pénz nem boldogít, úgysem hiszek neked. Álszent vagy. Tudom, hogy a milliomos Cris Harlanddal kavarsz.
- Honnan szedsz ekkora marhaságokat?! -meredek rá lepettséget színlelve, s közben azon pörög az agyam, vajon kitől tudja.
- Megvannak a kapcsolataim, mindenesetre örülök, hogy veled már nincs semmilyen -kuncog az arcomba győzedelmesen
- Hé Bee! -tartom fel gyors búcsúm erejéig, mielőtt odébbállna- Semmit, csak a legjobbakat kívánom neked! -intek felé, s mielőtt eltűnik a gigászi virágcsokrok mögött, zavart arckifejezése arról árulkodik, nem tudja eldönteni gúnyolódok-e vagy sem. Maradjon csak kétségek között.
A terasz felőli félreeső, csendesebb szegletbe csal az italbár és a rogyásig pakolt svédasztalok látványa. Mögöttük készséges személyzet lesi minden kívánságom. Az enni- és inniválaszték bősége feladja a leckét. Nem tudom eldönteni, hogy Gin Daisy-t vagy Fifty-Fifty-t igyak, bár édes mindegy, mert nem is szeretem a gint, és mivel beúszik látóterembe a feltűnően feszengő Cristoph, felkapok egy poharat és egy citromos kekszet, majd nyakon csípésének szándékával felé indulok. Amint kiszúr a tömegből zavartan elfordul, mintha észre sem vett volna, és sietősen beszédbe elegyedik egy lánnyal, majd karon fogja és a tánctérre invitálja. Elszántan italomba hörpintek, szuggerálom őt egy darabig, aztán elvonja a figyelmem az Alexet körülölelő tömeg, akik hangosan huhogva biztatják a szépfiút. Utat török magamnak, látni akarom mi a hangoskodás tárgya. Alex egy széken áll, kezében egy óriási pezsgősüveggel; van vagy 15 literes. A pohárpiramist fogja felülről megtölteni. Retikülöm rezeg a hónom alatt, értetlenül meredek a mobilom villogó kijelzőjére, melyen az áll: Floyd.
- S'il vous plait, non! -motyogom magam elé az ő páratlan francia kiejtését csúfolván.
- Mondtál valamit? -kérdezte Cesar a semmiből mellettem teremve. Épp felé fordulnék, de egyből nekem ütközik valaki hátulról; öcsém örömittas arcát látom utoljára, majd hangos durranásra, üdvrivalgásra kapom fel a fejem. Hirtelen azt sem tudom hol vagyok, lemaradok a történésekről. Egyetlen képbe olvadva lassul le az idő; aranyló konfettieső hullik le ránk, tekintetem összeláncolódik Crisével. Mi a fene!? Tanácstalanul mered rám, sötétzöld szemei kérdeznek. A tegnap esti csillagszórók jutnak eszembe. Alex újfent magát ünnepeltetve pezsgővel füröszti a lelkes vendégsereget, miután a pohárpiramist csurig telt vele. A hajkoronák arany konfettitől csillognak; megrázom fejem. Csak egy pillanatra veszem le szemem a legidősebb fürtöskéről, s máris elkámforolódik. Közben megtudom, hogy Felix, elvileg az est másik főszereplője, teljesen be van gerjedve, és nem az alkoholtól, hanem öccse viselkedésétől, aki perverz és ízléstelen beszólásokkal illette Lunát; mint például: "micsoda vakszerencse, hogy ismeritek egymást. Egész este a kis vakegeret akarod pesztrálni? Figyi, én is szívesen pesztrálom odafent a szobámban". Erre Felix -öcsém pletyója szerint- majdnem átharapta Alex torkát, de mivel túl kulturált és jólnevelt, ezért visszafogta indulatait, és inkább ledöntött egy brandy-t a torkán. Koktélcseresznyémet szopogatva hallgatom Niall históriáját. Azt mondja, sosem látta még ilyen feszültnek Felixet, hiába próbált beszélni a fejével, nem hajlandó lehiggadni. A jó hír az -nyugtat öcsi- hogy a Blushboys fellépéséről meglepő magabiztosággal nyilatkozott: "Majd most megmutatjuk ennek a kis görénynek! Lemossuk a színről a hülye Gatsby-partyját." Őszintén szólva úgy érzem ma nem hat meg semmi, így inkább szórakoztat, mintsem aggaszt, ami a ikrek között történik.
- Felix nagyon régóta készül erre a fellépésre, mert tudod, neki rettenetesen fontos, hogy bizonyítson.
- De elsősorban az apjának akart, nem?
- Perszehogy! Hugh bá tiszteletét teszi a buliban a zenekar miatt, mert Felixnek ez volt az egyetlen kívánsága. 11-re érkezik Berlinből, ezért kezdünk akkor.
- Az első sorból csápolok majd! -nyomok egy puszit a halántékára- Most megyek és elszívok egy... -mielőtt befejezném a mondatot, Niall rosszalló pillantására észbe kapok, és kijavítom magam- levegőt -vigyorodom el angyalian. Csak égnek emeli a szemeit, aztán eltűnik. Eredeti tervemhez híven kicsücsülök arra a bizonyos VIP teraszra. Valóban hatcsillagos a látvány. Az emlegetett Alex is megérkezik közben és szivarral pöfékelve enyeleg egy idegen lánnyal. A csokifondue barna bugyogásába meredve lazítok, kikapcsolom az agyam, a zene ritmusára bólogatok. Körülöttem ismeretlen fiúk és lányok, mindenfelől füst gomolyog arcomba. Az asztalon ezerféle szivar és cigaretta kínálkozik díszdobozokban, így hát kiszolgálom magam, egy karcsú gyertya lángjából lopok tüzet. Erről Floyd jut eszembe, mert ez az ő szokása. De most nem akarok rá gondolni. Lecsatolom tűsarkúmat; elég volt ebből a kínzóeszközből. Óvatosan magam alá hajtogatom lábaim a párnázott ülőkén, a rezidencia messze nyúló udvara fele fordulok. Az üvegkorlát peremének támasztom csuklóm, az anyám által ráaggatott karkötő arany medáljainak csüngését figyelem. Lustán slukkolgatok. Nem mintha ízlene, de van benne valami jó. Shelby kacajfoszlánya üti meg a fülem, közben Niall nevét hajtogatja. A második szálat égetve mit tesz isten, hát nem megint Cris és a kis barátnője kerülnek a látóterembe? Nem feltételezek semmiféle szándékosságot, sőt. A színészpalánta minta direkt kerülne. De mégsem tudom szem elől téveszteni. Semmi baj, Cris -gondolom magamban- ha Mohamed nem, majd megy a hegy...
- Tedd azt le, de rögtön! -bök rám mutatóujjal az öcsém. Shelby, Luna és Felix is csatlakozik, mindannyian letelepednek körülöttem.
- Nem gondolod, hogy kicsit már idős vagyok, hogy megnevelj? -hunyorgok rá rosszallóan.
- Nem gondolod, hogy elég idős vagyok, hogy megneveljelek? -csóválja fejét bekapva egy pálcikára szúrt eperszemet.
- Inkább azt meséld -biccentek Felix fele- mit kaptál szülinapodra, öregharcos?
Felix hideglelést imitálva elborzad, majd nehézkes sóhajjal térdeire könyököl. Mintha erőteljes gondolkozást igényelne a válasz, s közben a fél világ terhe nyomná a vállait.
- Ivott ez a fiú ma rendesen? -fordulok a többiek felé kérdően. Most kezd el komolyabban foglalkoztatni Felix szokatlan viselkedése.
- Egész este ilyen, én mondtam -súgja oda Niall, majd hirtelen hátrahőköl, és felkiált- El sem fogod hinni, mit kapott Alex az apjától! Vagyis inkább mit sírt ki Alex az apjától.
- De, el fogom hinni -biztosítom.
- Egy Ferrarit. Érted?! Egy Ferrari F12 Berlinettát! Irreális az a járgány, lent parkol a mélygarázsban, megnézed?
- Aha, majd meg. De mit kapott a búsképű fürtös?
- Az se semmi. Bár először nem akarta elfogadni, tudod, mert ő saját erejéből akar boldogulni, meg utazgatni. Felix majdnem bejárta már a világ legklasszabb helyeit, de Új-Zélandon még sosem járt. Szóval kapott egy 1 hónapos utazást költőpénzzel, meg amit akarsz. Ez se kutya, mi? -ábrándozott öcsém, majd összevont szemöldökkel meredt a szóban forgóra, aki láthatóan nem a földön járt.
Gondolatai egészen mélyen, sötétben barangolhattak - Na jó, most már túl rendesen iszol! -szólok Felixre, aki szélsebesen ledönt egy pohár gint, rossz nézni. És történetesen az enyémet. Aztán a távolban észrevesz valakit, és miután annyit motyog nekünk "mindjárt jövök", elrohan. Észreveszem, hogy Cris magára marad pár percre, gyorsan kapok is alkalmon, hogy nyakon csípjem. Cipőtlen lábakkal szökkenek elé, az útban szembejövő pincérlány tálcájáról leemelek két poharat. Cristoph riadtan fogad, nem készült fel rám. Nekem meg egy őrült ötlet jut eszembe. (aláfestő zene itt)
- Szióka! -nyújtom át neki az egyik poharat, majd vállára ejtem a kezem.
- Szia -köszön gyanakodóan előbb a vállára, majd felém sandítva.
- Nem tudom mennyit kell még innom, hogy elmúljon a szomjúságom -nevetek rá bárgyún és poharának koccintom az enyémet.
- Egészségedre -motyogja homlokráncolva- Mondd, hányat nyakaltál már be?
- Hhárom után minek számolni.
Meglepően könnyű eljátszani az erősen spicces libát. A meg-megcsukló hang, az összefüggéstelen beszéd, az idióta vihogás; minden gyerekjáték, könnyebb, mint az 1x1.
- Lehet, hogy most már elég, nem? -néz rám hirtelen megszelídülve, sokkal nyitottabban, mint előbb- Inkább ehetnél valamit.
- Ne csináld már Krisztike! -nyavalygok, mire végre elröhögi magát- Nem vagyok holmi tinilány, aki két sörtől kivetkőzik magából. Csak felszabadultam. Szóval gyerünk, igyál velem az egészségünkre! -kérlelem.
- Jó, legyen, de csak ezt az egy kört! -azzal biccent és összeszorított szemekkel fenékig dönti az italt. Közben az enyémet észrevétlenül kilöttyintem a korláton kívülre. Hiába ósdi trükk, de működik. Nem tart sokáig, sem nagy erőfeszítésembe, hogy rábeszéljem Crist még egyre, aztán még egy "utolsóra, becsszó". Amíg minden csepp alkohol a véráramba kerül, táncolunk egyet, és még majdnem józanon is élvezem. Egy egész risza-hullámot indítunk el, egyre többen csatlakoznak hozzánk. Az egész bulit kezdi tényleg áthatni a spiritusz. Cris is kezdi teljesen elengedni magát, hülyéskedik, százágra csillog a szeme, levakarhatatlanul vigyorog. Ilyenkor igazán szimpatikusnak tűnik. Sikerülni fog gonosz kis tervem, ekkor már tudom; most megvagy Mr. Szarkazmus, elkaplak. Felerősödő szívveréssel, lihegve szökünk el a tánctérről. Cris a hátsó kert fele húz, egy egészen eldugott zöld övezetbe, ahol egy lélek sem jár. Engedek a bohó retró hangulatnak, a huncut romantikának.
- Tényleg kezd nagyon tetszeni ez a buli -lelkendezik fülig érő szájjal, majd fáradtan lehuppan a selymes fűtakaróra- Na, csücsülj ide! -rángatja csuklómat lefelé, ki is billent nem legstabilabb egyensúlyomból, s majdnem rávetődöm. Mint újabban mindent, ezt is viccesnek találja - Jól becsíptünk, hm? -kuncog, mint aki teljesen más univerzumban jár éppen.
- Ez már kicsit több, mint becsípés -duruzsolom magamnak, úgysem hallja. Vagy ennyire rosszul bírja a piát vagy egész nap nem evett egy falatot sem. Ádáz küzdelmet vív frakkjával, mire lecibálja magáról, majd a vállamra teríti. Hölgyeim és uraim, egy gentleman.
- Meg ne fázz! -néz végig rajtam, majd feltűnően gondolkodóba esik- Gyönyörűszépséges vagy -bámul szemembe, majd riadtan elkapja rólam tekintetét, és tenyerével befogja a saját száját.
- Figyelj! -karolom át pusztán barátilag- Tudom, hogy nem vagy bolond, de úgy viselkedsz velem. És engem is annak nézel. Miért? Mi a baj? Miért nem bököd ki? Vagy tisztázod magad és a viselkedésed, vagy felejtsük el egymást végleg. Nekem nem fekszik ez az egyszer akarlak, egyszer alázlak játék -próbálom nem ereszteni zöld tekintetét, még ha az szabadulni is akar enyémtől. Elhagyom részegségi színészkedésemet, nincs már rá szükség. Látom a srácon, hogy letargiába esik, és csak pillanatok kérdése, hogy feltörjön védőburka.
- Sajnálom, hogy ilyen igazságtalan voltam veled, de az életem teljesen összekuszálódott -rázta a fejét, majd gondterhelten gyűrűs fürtjei közé markolt- Nem szabadna... nem lehet. Ez... -szuszogta hirtelen elfátyolosodó szemekkel. Én csak azt akartam, hogy megeredjen a nyelve, és végre őszinte legyen velem. Erre a kifakadásra azonban se ő, se én nem voltunk felkészülve. - Kamaszkoromban meghalt a legjobb barátom -suttogta kibuggyanó könnyekkel- És most derült ki, hogy hazugság volt az egész. Él és virul, sosem volt élőbb! Fel tudod ezt fogni? -az a gyámoltalan, gyenge, kétségbeesett fiú, aki akkor meredt arcomba, az igazi Cristoph volt- Sosem halt meg. Él. Nem tudhatod, oké? Nem...nem mondtam semmit. Erről nem tudhatsz, istenem! Ígérd meg, hogy elfelejted, amit mondtam, kérlek, könyörgök! -pislogott rám a könnyektől összetapadt szempilláival.
- Jó, jó, ígérem! -simogattam meg a hátát- Titok volt és az is marad.
- Nem kérhetem, hogy megértsd, mi ez az egész.
- De megpróbálom, rendben?
- Mi ketten... el kell, hogy kerüljük egymást. Nem tölthetünk együtt több időt. Bármennyire is szeretném -szorítja össze szemeit- távol kell tartanom magam tőled -jelenti ki undorodva.
Egyszerre száz kérdés visszhangzott fejemben, kánonban, de Cris igencsak a végső stádiumba esett, és a jobbjánál meghúzódó cserjébe dobta a taccsot. Így megintcsak válaszok nélkül maradtam; cseberből vederbe effektus. A spiccesség utolsó szikrája is eltűnt fejemből, és gyorsan elrohantam egy pohár vízért. Mire visszaértem, Cris az ottfelejtett kistáskámban megtalálta a pisztolyomat, még véletlen sem a sminkfelszerelésem kötötte le a figyelmét. Persze, hogy a kis Kimber Solo-m.
- Nem, nem, az nem játék, oké? Tedd vissza! -gyanítom nem sokat fogott fel szavaimból, mert bambán mosolyogva nézegette tovább a fegyvert- Idd ezt meg inkább! -nyomtam a kezébe a poharat. Miután elkortyolta tartalmát letöröltem arcáról a síráscsíkokat. Kissé lelkiismeret furdalásom támadt, ahogy lesápadt arcát és kipirult szemeit nézegettem. És még csak okosabb sem lettem. Ha eddig zavaros volt a sztori, most teljes a káosz. Mi a fenéért kell elkerülnie engem?
Fél órányi ücsörgés a friss levegőn kezdte visszahozni a fiú arcszínét és szalonképességét.
- Neked is így zsong a fejed? -kérdezte, majd gyanútlanul elhitte, amikor bólogattam.
- Szeretnél visszamenni a buliba? Tudsz egyáltalán járni? -nevettem el magam.
- Igen, bemegyek, mindjárt zenélnek Felixék.
- Támaszkodj rám, van itt erő! -nyújtottam karom felé, mire gorombán ellökte.
- Nem kell segítség! Mostantól ne keress! Kerülj el messze, különben mindketten megütjük a bokánkat! -sziszegte fülembe fenyegetően. Hirtelen olyan más volt; idegenként kezelt.
- Ez az utolsó, amit mondasz? -fontam össze karjaim mellkasom előtt.
- Ez -vetette oda hátra sem nézve, majd eltámolygott. Fel sem ocsúdtam a döbbenetemből, mikor a teljes vendéglétszám kirontott a bejárati ajtón és a hátsó kijáraton. Égnek emelt fővel visongtak, és mire ráeszmélhettem volna, hogy miért, ágyúdörrenés erősségű durranások hozták rám a szívbajt. Csillogó-aranyló fényrózsák nyíltak a sötét fellegekre. Rémséges hangulat hömpölygött fel bennem, nem akartam már egy perccel sem többet mulatozni. Ezt a tűzijátékot már tényleg túlzásnak tartottam, mindenesetre gyönyörű volt, s amíg én is az eget bámultam, arra gondoltam, milyen rossz érzés. Milyen rossz érzés elutasítva lenni; milyen rossz lehet Floydnak. Ilyen most nekem is. El kell fogadnom -nem tehetek mást- hogy Cristoph nem kér belőlem. Tiszteletben kell tartanom a döntését, bár szörnyen nehéz így, hogy egyáltalán nem értem okát. Azon kapom magam, hogy teljesen felhergelt a dolog, és képtelen vagyok nem erre gondolni. Otthagyom az égi cirkuszt és beviharzom. Gondolkodás nélkül nyúlok egy pezsgőspohárért, de egy kéz fonódik csuklómra.
- Most miért nézel így? -förmedek Cesarra.
- Az alkohol nem megoldás, csak halogatás.
- Jó. Én halogatni akarok, mert megoldani nem tudom -morgom oda, és látom atyai pillantásán, hogy szívesen segítene- Tudom, hogy neked elmondhatom, de felesleges.
- Biztos vagy benne?
- Igazából nem is az én problémámról van szó, hanem Cristophéról. Ti elég bizalmas kapcsolatban vagytok, tudod mi a fene baja van?
- Én is észrevettem, hogy mostanában meglehetősen zavart. Próbáltam puhatolózni, de nem szeretek faggatózni -rántotta meg a vállát egy mosolyszerű grimaszt vágva.
Azon filózom megemlítsem-e a halottnak hitt, de mégis élő barátját, vagy legyek hű titoktartási eskümhöz. Még akkor is, ha Cesar mindenki titokládája?
Elhallgatnak a kinti puffogások. Két hasonló hang ingerült párbeszédjére leszünk figyelmesek.
- Alex, miért nincs itt még apa? -támadt Felix öccsére. Rosszat sejtve próbált olvasni az ördögien cserfes vonásokról.
- Nem is jön. Mondtam neki, hogy a kelleténél kicsit jobban felöntöttél a garatra, szóval nem lesz itt ma semmilyen koncert.
Cesar jól hallhatóan szívja be a levegőt mellettem, tartása megfeszül, szinte ugrásra kész. Hirtelen besűrűsödik a levegő, majd puskapor szárazzá válik.
- Hogy mit csináltál? Mondd még egyszer! -szorította össze fogait a fiú, egészen kirajzolódtak rágóizmai, nyaka mereven tartotta fejét. Az egész olyan volt, mintha egy filmet néznék, izgatottan vártam a fejleményeket. A zene sem szólt, a vendégek apránként csordogáltak vissza a hallba. Mindenki rögtön érzékelte, hogy gáz van, valami készül...
- Jól hallottad. Egy csomó szervezésem van ebben a buliban, nem hagyom, hogy a garázsbandátok belerondítson az összképbe. A Dublin's News-tól is vannak itt újságírók! Bármikor máskor kornyikálhatsz, de nem ma!
- Egyetlen dolgot kértem! Semmi baj, felhívom apát! A Blushboys ma zenélni fog, ha a fejed tetejére állsz is! -bökött testvére mellkasára haraggal telt hangon.
- Egy frászt! -azzal Alex a kezében tartott brandy-s üveg teljes tartalmával beterítette a zenekar felszerelését, különösképpen az erősítő ládát célozva, ami hangos pattanással és füstöléssel rögtön ki is lehelte a lelkét.
- Basszus -súgta maga elé Cesar.
Abban a pillanatban a feje tetejére fordult a világ. Felix csatakiáltáshoz hasonló hanggal rontott testvérének. Olyan erővel taszította meg, hogy az est Gatsby-je a svédasztalokig repült, meghemperegve az összes fogásban. Döbbent hőzöngés hallatszódott, majd valaki, talán Shelby, Felix nevét jajgatta. Azt hittem nem lesz folytatás, de amikor a felkecmergő Alex egy egészen szépen kivitelezett balost kapott a képébe, világossá vált, hogy itt a pokol van elszabadulóban. Felix letépte magáról zakóját, s mint egy vadállat úgy zilált.
- Felix állj már le! -toppant a képbe Brook, s amíg a fiú figyelmét ez kötötte le, Alex hátulról a nyakába csimpaszkodott. Együtt tántorogtak jobbra-balra, s Felix addig-addig rángatózott, míg az ajándékokkal megpakolt asztalra nem estek. Egyikük sem adta fel, próbáltak mindketten gyorsan két lábra állni. Alex a mennyezetet díszítő fátyolt használta kapaszkodónak, így a berendezés is széthullásnak indult. A meghívott "barátok" között voltak akik szörnyülködve és tehetetlenül toporogtak, s voltak akik élvezve a műsort, mobillal kamerázták az ingyen cirkuszt. Repültek a cintányérok, a mikrofonállvány. Végül Felix mérhetetlen indulata erősebbnek bizonyult; ikertestvére mellkasára nehezkedve püfölte, ahol érte. Ököl ököl után csattant a nőcsábász arcán. Cesar megpróbálta leszedni az önmagából teljesen kifordult Felixet. "Rohadj meg!" -üvöltötte teli torokból, majd szilánkosra fagyott csend állt be, csak Alex válogatott szitokszavait hallani, meg Cesar ingerült hangját, ahogy a harmadszorra is verekedni induló Felix után kap; minden erejére szüksége volt, hogy visszafogja őt.
- Dögölj meg! Gyűlöllek, érted!? Nem vagy a testvérem! -bömbölte Felix olyan hangerőn, melytől kéken kirajzolódtak nyakán az erek. Brook rohan oda elsőként a földön fetrengő szépfiúhoz, akinek felrepedt szájából vér csordogál, egyik szemére pedig feltűnően hunyorít. Úgy tesz, mint akinek semmi baja; "részeg idióta" -rendezi le ennyivel testvére váratlan kirohanását, majd leporolja öltönyét és elhárítja Brook pátyolgatását. Odasietek a fejét riadtan kapkodó Lunához, és elmagyarázom neki mi történt. Próbálom őt megnyugtatni, érthetőmód kevés sikerrel. Aztán öcsémmel is összeakadok, kiakadva újságolja, hogy nem fognak fellépni ma, ráadásul a dobosuk és a basszusgitárosuk bejelentette, hogy kiszállnak a bandából. Sokkol a hír, nálam is a betelik a pohár, s legszívesebben én is összevernék valakit. Őszintén szólva nem csodálkozom Felix agy-elborulásán. Végérvényesen elegem van a buliból; mindekinek elment az esze, az enyém is ronggyá ment. Ignorálom a környezetemet majd sürgősen hazavitettem magam egy taxival. Egy dobozba rúgok az ajtómon belépve, de nincs erőm eltenni az útból vagy megnézni mi az. Holnapig várhat. Teljes puccban, felháborodottságommal bajlódva, Corát simogatva nyom el az álom.
- Atyavilág, itt meg mi a bánatos franc történt? -csodálkozva meredtem anya tettrekész arcára, majd arra a tömérdek mennyiségű kozmetikumra, ami beterítette az egész dohányszóasztalt és a kanapét.
- Ha tetszik, ha nem, elő fogom belőled csalogatni a legvadítóbb nőt, akit valaha láttál.
- Kezdek félni; pisztolyt kell majd rántanom, hogy levakarjam magamról a hímeket.
- Akkor ne hagyd itthon! -súgta anya a fülembe, majd mint egy pajkos kislány, dúdolva-táncikálva kezembe nyomott egy barackszínű- és illatú golyót, majd a fürdőszoba felé irányított.
- Merülj el a habokban, de ne sokáig ázkolódj! Ja! Alex hívott az előbb, autót küld értetek -vonogatta szemöldökét fel-le, de még mindig nem sikerült rám ragasztania lelkesedését.
- Figyi anyukám, ha te annyira odáig vagy ezért a jelmezbálért, mi lenne, ha te mennél helyettem. Olyan jól nézel ki, mint 20 éve, észre sem veszik a különbséget.
- Ne szemtelenkedj, hanem csipkedd magad, negyed órád van pancsizni! Különben is, ma este apáddal romantikázunk. Az öcséd mindjárt kész! Vehetnél példát róla, ő csudamód élvezi az egészet, nem hisztizik. Elvégre is buliba mész, nem fogorvoshoz.
- Jó, jó, jó -sóhajtottam, és engedelmesen nyakig töltöttem a fürdőkádat, majd beledobtam a fürdőbombát, ami pezsegve hányta a buborékokat. A gőzölgő forróságban elmerülve olyan érzésem támadt, mintha egy kád baracklekvárba csücsültem volna. A nappaliból kihallatszódott Niall kacaja, szinte visszhangozták a vaníliaszínű csempék. Ettől kezdtem én is jobb kedvre derülni; végül is, mi bajom lehetne a ma estétől? Iszok pár pohárral és sokkal szociálisabb leszek, onnantól kezdve pedig bárkit elviselek magam mellett. Cristoph-ot pedig sarokba fogom szorítani, és a helyére teszem bizarr kapcsolatunkat.
Felkaptam egy kinyúlt trikót meg egy sortot, majd egy percnyi erőgyűjtés után besétáltam anya csapdájába. Jobbnak láttam, ha tényleg nem vonakodom többet, és nem kérdezek, szóval megpróbáltam gúnyos megjegyzések nélkül tűrni, ahogy mindenfélét pingált az arcomra. Nem is volt olyan vészes, csak ültem a fotelban és miközben anya úgy dolgozott rajtam, mintha egy műalkotás lennék, az öcsém ökörködését élveztem. Ő már akkor talpig díszben parádézott. Fekete-fehér frakkos-inges összeállítást viselt, de a szettet egy arany flitteres csokornyakkendő meg egy korhű cilinder tette Nagy Gatsby-ssé. Komolyan nem emlékszem, volt-e egyáltalán valaha is ennyire boldog? Mintha nem is ő lenne. Eszembe sem jutna, hogy valaha pánikrohamokkal és szorongással küszködött.
- Szentséges ég... -kapott anyám olykor szívéhez. Hátrahúzta fejét, rámhunyorgott, majd újabb sminkeszközt vett elő. Néha úgy éreztem, ki fog folyni a szemem még egy gramm festéktől. Láttam magam hatalmas műszempillákkal, piros bohócarccal, vastag rúzzsal.
- Esküszöm asztma rohamom lesz a púdertől.
- Már kész is vagy! Jöhet a frizura!
Ó, remek, még ez is. Anyu ide-oda tűzgélte, fonta a hajam, elképzelésem sem volt, mi lesz ebből. A legvégén feltett egy vékony, apró kövekkel kirakott hajdíszt, s kihúzott alóla pár tincset, hogy "természetesebb hatást keltsen". Amikor tükröt tartott elém ajkaiba harapva, visszafojtva elégedettségét, muszáj volt szurkálódnom egy utolsót.
- Ezt csináltad ennyi ideig? Pont így néz ki a hajam, amikor reggel felkelek.
Niall jót mulatott, anya sértetten megrázta a fejét. Jöhetett az utolsó lépés. Előkerült a ruhám. A látványától levert a víz. Álmomban sem gondoltam, hogy így fog kinézni.
- Hülyéskedsz? Ez a röhejes rongy került ennyibe? Ebben úgy fogok kinézni mint egy strucc! -ripakodtam anyára, és ezúttal nem szándékos piszkálódásból. Bár sosem érdekelt különösebben mi van rajtam, de az a karneváli gönc vállalhatatlannak tűnt. Nemcsak, mert ribisen rövid volt és a dekoltázsa szemérmetlenül mélyre merészkedett, hanem mert az egészet -kiváltképp a felsőrészét- strucctoll vagy inkább valami szőrmeszerű borzalom szegélyezte. Aztán felvettem, mert hát nem tehettem mást, és kénytelen voltam elnézést kérni kirohanásomért. A franc tudja hogy, de már nem is volt olyan gusztustalan az a ruha. Alig akartam beismerni, de még nekem is tetszett az összkép. Meglepődtem, hogy így is tudok kinézni; már-már jól éreztem magam. Sőt, azt hiszem igazán szépnek láttam a tükörképem, ez pedig hatalmas szó. Tetszett a sminkem, mert roppant szolid volt; kicsit csillogott a szemhéjamon, nagyobbnak tűnt a szempillám, arccsontom halvány pírt kapott. Niall is éppolyan lepettséggel bámult rám, mint én magamra. Anya büszkén, szinte meghatottan csodált minket. Kintről dudaszó hallatszott, furcsa, rekedt hangú. Cora vakkantással válaszolt.
- Itt van, itt van! -rohant oda az ablakhoz anya- Úristen! -sikította üvegrepesztő hangon- Egy igazi, veterán Cadillac jött értetek! Nem lehet igaz!
- Komolyan!? -tátotta el a száját öcsi is és feltépte a bejárati ajtót- Haláli! -csapott combjaira, s a térdein rugózott- Gyere Nino!
A négykerekű csodamobil pont olyan volt, mintha egy múzeumból szabadult volna el. A kormánykerék mögül Cesar szállt ki, természetes ő is korhű öltözékben, frissen borotváltan, makulátlan mosollyal.
- Jó estét kívánok! -toppant elém és lehajtott fejjel kezet csókolt- Indulhatunk, Uram? -nézett Niallre.
- Várjatok! -loholt utánunk anya, s a fényképezőgépet szorongatva hadonászott felénk- Álljatok egymás mellé!
A vakufénytől szédelegve megöleltem őt és a fülébe súgtam: - Köszi anya. Mindent. Tényleg jól összeraktál -mutattam magamra. Nem volt könnyű beismerni - Cora, jól viselkedj! -intettem szőrös barátom felé, aki vigyázban ült anya mellett. Miután búcsúcsókot dobtunk egymásnak, végre beszálltunk a mesebeli nyitott tetejű négykerekűbe. Recsegő rádiója, motorjának pöfögő hangja, a bőrkárpit nyikorgása mind-mind egyre csak azzal hitegetett: ma estére tényleg visszarepülünk az időben.
- Akkor ma végre mindenki megismerheti a Blushboyst? -böktem oldalba öcsémet. Haja ezúttal nem egy madárfészekre emlékeztetett, mert anya gondosan hátrazselézte. Sokkal urasabb lett tőle.
- Így van! Dobtok majd egy hátast! -csapta össze tenyerét, s izgatottan meredt maga elé - Alex cirkuszolt még emiatt? -kérdezte előrehajolva Cesarhoz.
- De még mennyire! Látnotok kellett volna, micsoda harc folyt egész nap, amíg Felixék a hangtechnikát szerelték.
- Mintha Alex megfeledkezne róla, hogy ez nem csak az ő szülinapja - csóválta a fejét Niall.
- Felix rettentő dühös rá, szóval nem éppen ünnepi a hangulata.
- Mindig bosszankodik valami miatt Alexre, de ez nem véresen komoly - legyintett Niall vállrántva.
- Ebben nem lennék olyan biztos. Az utóbbi időben Felixnél mintha betelt volna a pohár. Néha rá sem ismerek. A reakciói olyan erőteljesek és ha nem ismerném az aranyszívét, azt mondanám gyűlölettel telik -magyarázta Cesar.
- Majd mi feldobjuk a kedvét. Alex elég egyedi eset, az tény, de mivel Felix nem haragtartó típus, sosincs köztük huzamos idejű konfliktus. Az egyik pillanatban még egymást osztják, a másikban meg már együtt röhögnek.
- Mikor elindultam értetek, épp az emeleten ordibáltak egymással, de reméljük azóta már megitták a pertut.
- Biztos! -elereszt egy bizakodó mosolyt felém, s rajtam felejti tekintetét- Tényleg gyönyörű vagy.
- Te sem nézel ki olyan rosszul -nevettem el magam.
Amint megérkezünk a szokottnál is látványosabb kép fogad. Amolyan "hűha!". A kacsalábon forgó Harland villa pompázatos fényárban úszik, a toronymagas tujákon spirálban égősorok futnak fel. Elképedek a kertet és felhajtót ellepő kocsitömegen.
- Hányan vagyunk? -kérdezi öcsém az egytől egyig felsőkategóriás autókat nézegetve. A számból vette ki a szót.
- Százötvenen. Nagyjából. De az este végére lesz az kétszáz is -nyitja ki a hátsó ajtót nekünk Cesar vigyorogva. Kiszálláskor jövök rá, hogy cérnapántos szandálom nem éppen a legkényelmesebb része viseletemnek, bár az igaz, hogy így legalább végre egymagas vagyok az öcsémmel. Meztelennek érzem magam kirívó dresszemben, mindenem kivan, ez nem rám vall. Egymásba karolva fellépkedünk a kőlépcsőkön; s mielőtt csatlakoznánk a bejutni szándékozó vendégek sorához, ismerős hang háborgására leszünk figyelmesek.
- El az útból, ők a kiemelten fontos vendégeim! - bukkan elő Felix arca, félretolva maga elől a biztonsági őröket - Hű, jól néztek ki! -derül fel, amint találkozik tekintetünk.
- Na öreg, mégis csak bevállaltad a szmokingot? -ütötte vállon Niall cimboráját.
- Be, de ha gyanúsan sok időre eltűnnék, éppen az öcsém holttestét ásom a kertben. Tartsatok szemmel! - magyarázza kissé morcosan, majd üdvözlésképpen kapok tőle két puszit. Enyhe alkoholillata van. Ma különösen dögös a kisugárzása. Azt hiszem nem is láttam még őt ilyen elegánsan.
- Luna is itt van? -kérdi Niall, de a hangzavarban elvesznek szavai; Felix beinvitál minket, elsőbbséget élvezve haladunk el a sorban állók mellett, pedig a vendéglistán sem vagyunk rajta. Átjutva a csillogó szalagfüggönyön, az 1920-as évek Amerikájába csöppenünk. Nem tudok hinni a szememnek.
- Baszki! -csúszik ki a számon. Azt sem tudom hova nézzek. Ami legelőször szembetűnt, az a színek bámulatos harmóniája, nem csak a díszleten, hanem a jelenlevőkön is. Mindent az arany és a fekete szín uralt.
- Öregem, ez le-he-tet-len! -tátogott Niall, de neki nem is maradt több ideje az ámulásra, mert a nyakába ugrott egy igazi Charleston kisasszony, Shelby. Hosszú, fekete lobonca apró csigás tincsekből állt, épp csak a vállát súrolta. Fekete minijén csak úgy himbálóztak a rojtsorok. Mellkasomban lüktetett a basszus, igazán telitalálat volt a muzsika, majdnem táncolhatnékom támadt. Szóval Niall Shelby-vel karöltve gyorsan fel is szívódott a tömegben. Képtelen voltam betelni a hatalmas hall látványával. Akkor eldöntöttem, hogy mindenképpen meg kell néznem ezt a filmet.
Hirtelen egy fehér inges, csokornyakkendős, húzentrógeres fickó állt meg előttem poharakkal megpakolt tálcával. A pezsgőben málna és szederszemek úszkáltak. (aláfestő zene itt)
Kortyolgatás közben a tömeget figyelem; mindenki komolyan vette a dresszkódot, és rendesen kitett magáért. A lányok szebbnél szebbek, mindenkin gyémántok, gyöngysorok, fejpántok. Vörös rúzsok, fehér mosolyok, sejtelmesen kivillanó combok, gyűrűs tincsek, boák, legyezők. Nagy sikere van a meglehetősen élethű revolvereknek, melyekből pezsgő spriccelhető, csupán a móka fokozása miatt. Erről jut eszembe a pisztolyom... megmarkolom retikülömet, érzem benne a kis nehézsúlyút. Persze nincs csőre töltve biztonsági okokból, a tárat a belső combomra erősített tokban hordom. Csak nehogy felcsússzon a szoknyám.
A vendégseregben megpillantom Lunát is, káprázatosan néz ki ő is. Hófehér flitteres estélyit visel, mogyorószínű haja egyoldalra fésült hullámokban omlik vállára. Felix le sem veszi róla a tekintetét, valósággal issza szavait, lesi minden mozdulatát. El tudnám őket egy párként képzelni.
A mennyezet fele emelem tekintetem, melyből lágy esésű, aranyló fátyolok ereszkednek le, mint egy nyíló virág, melynek szirmait apró égőkből álló füzérek szegélyezik. Középen egy monumentális, szikrázó kristálycsillár ékeskedik. Az emeletre vezető lépcsősor felett egy kisebb mozivászon méretű, fekete tábla tudatja az ünnepeltek nevét arany betűkkel: Alex & Felix Harland. Ezenkívül több felületen is láttam már az A&F logót. Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy mindenki feltűnően egy irányba néz, mutogat. Hamarabb is rájöhettem volna, kire a nagy lelkendezés; Alex Harland érkezik meg, mint maga Gatsby, a házigazda. El kell ismerni, van kisugárzása a srácnak. Imádja, ha a középpontban lehet. Elégedettnek tűnik, ahogy felsőbbrendűséget sugallva vonul le a lépcsőn. Mint minden férfi, ő is sötét öltönybe, csokornyakkendőbe öltözött, de mégis rögtön kitűnt a tömegből, s mágnesként vonzotta a tekinteteket. Arany tigrisfejes sétapálca, gyémánt mandzsetták, hátratúrt fürtök, beképzelt vigyor. Ez volt ő. Láthatóan élvezte az őt körülrajongó vendégeket. Felixszel ellentétben ő nagyon ravaszan visszaélt nem mindennapi küllemével, ráerősített, sztárként ünnepeltette magát; és mindig elérte, amit akart. Mindenféle diszkréciótól mentesen magához húzta Brookot miközben a fenekébe markolt, majd hosszan megcsókolta. A motoros csaj úgy fest, akár egy swing istennő. Földig érő ruhájának szinte hiányzott a hátrésze, csak néhány cérnavékonyságú pánt tartotta. Az alsó rész felvágása combközépig engedte közcsodálatra hosszú lábait. Az egész olyan volt rajta, mint egy ezüstösen csillogó vízesés. Királynői fejpántja eszméletlenül részletgazdag volt, igazgyönyök és drágakövek csillantak meg benne, a homlokánál egy háromágú levélformájú dísszel. Mire észbe kapok, valaki velem szemben állva bámul.- Hívjátok a mentőt! -kap szívéhez perverz vigyorral Alex, és nem szégyell tüzetesen végiganalizálni a fejem búbjától a lábujjamig. Na, most érzem magam igazán meztelennek - Mi a fene Nina Horan? -szűkíti össze szemeit huncut mosollyal. Őszinte lepettség tükröződik szépfiús arcáról.
- Na na! Csak nézni szabad, nyúlkálni nem! -emelem fel figyelmeztetően az ujjam- Amúgy egész jó lett a kéglid Gatsby -tartom felé poharam, s koccintunk.
- Tetszik? Pedig még a legjobbat nem is láttad. Várlak szeretettel a hátsó teraszon. Oda csak az igazán fontos személyeket hívom ám meg -szája féloldalas mosolyra húzódik, s alig észrevehetően rám kacsint.
- Jó, talán majd arra is elnézek -azzal búcsút intünk, én felfedezőútra indulok, őt várják a rajongói. Elhaladok a pezsgőspoharakból kirakott, magasságommal megegyező piramis, és egy ajándékokkal telehalmozott asztal mellett. Addigra a második pohár pezsgőmet is benyakalom, úgyhogy pont a kellemes feloldódás állapotába kerültem, és végre már nem zavar sokat látni engedő ruhám sem.
- A pofám leszakad, komolyan! -hallom Felixet, de olyan gyorsan vágtat el mellettem, hogy esélyem sincs megállítani és megkérdezni, mi a baja. Egy pillanatra csípem el arcának jobb oldali profilját, árad belőle a feszültség. Aztán beugrik idegbajának oka: biztosan be van rezelve a Blushboys közelgő debütálása miatt.
- Gigi Chifon. Ez igen! -szólalt meg mögülem a hang, melyet beazonosítva nem mondanám, hogy repestem az örömtől.
- Heló -villantottam Bailey felé egy művigyort- Nem gond, ha nem csinálok úgy, mint akit kellemes meglepetés ért?
- Ja, ne félj, engem sem az érdekel, hogy vagy -mosolyog szándékosan negédesen, félrebillentett fejjel, akár egy üresfejű barbibaba- Csak a rucidat dicsértem.
Benson kisasszony sem egy egyszerű darabot választott; mintha a ruháját fekete, ezüst és arany szalagok tartanák egyben, melyek hegyes háromszögekben végződtek a karomnyi vastag combjain, onnan pedig arany szerpentinek lógtak le a térdéig.
- Nekem is tetszik a te ruhád. Jó választás, mert olyan gyönyörű, hogy képes ellensúlyozni a belsőd rondaságát.
Meghökkenek saját kíméletlenségemen, de nem igazán bánom, hogy kimondtam. A vöröske lefagy pár másodpercre, majd zavartan hajához kap.
- Kösz, hogy emlékeztetsz, miért nem beszélek már veled.
- Igazán nincs mit, megnyugtat, hogy nem csak nekem defektes a memóriám -simogatom meg vállát, mire tőrdöfő pillantással jutalmaz - Zayn miért nem jött? -kérdeztem ártatlanul.
- Kopj le róla!
- Majd azt én eldöntöm. Beteg lett, hm? Te meg otthon hagytad két síró bébivel.
- Ez az év felhajtása és engem meghívtak rá. Ilyen az, ha áldozatot kell hoznod a karriered miatt -fintorodott el undorodva.
- Várj egy picit! Mindjárt megsajnállak! -biggyesztettem le számat- Nem Bee, ilyen az, ha valaki önző és karrierista.
- Én legalább teszek azért, hogy ne középszerű életet élhessünk! Zayn az örökkévalóságig gürizhet a koszos kis kajáldátokban, abból a pénzből sosem fogunk egyről a kettőre jutni.
- Persze, hogy innen fúj a szél!
- Mondd azt, hogy a pénz nem boldogít, úgysem hiszek neked. Álszent vagy. Tudom, hogy a milliomos Cris Harlanddal kavarsz.
- Honnan szedsz ekkora marhaságokat?! -meredek rá lepettséget színlelve, s közben azon pörög az agyam, vajon kitől tudja.
- Megvannak a kapcsolataim, mindenesetre örülök, hogy veled már nincs semmilyen -kuncog az arcomba győzedelmesen
- Hé Bee! -tartom fel gyors búcsúm erejéig, mielőtt odébbállna- Semmit, csak a legjobbakat kívánom neked! -intek felé, s mielőtt eltűnik a gigászi virágcsokrok mögött, zavart arckifejezése arról árulkodik, nem tudja eldönteni gúnyolódok-e vagy sem. Maradjon csak kétségek között.
A terasz felőli félreeső, csendesebb szegletbe csal az italbár és a rogyásig pakolt svédasztalok látványa. Mögöttük készséges személyzet lesi minden kívánságom. Az enni- és inniválaszték bősége feladja a leckét. Nem tudom eldönteni, hogy Gin Daisy-t vagy Fifty-Fifty-t igyak, bár édes mindegy, mert nem is szeretem a gint, és mivel beúszik látóterembe a feltűnően feszengő Cristoph, felkapok egy poharat és egy citromos kekszet, majd nyakon csípésének szándékával felé indulok. Amint kiszúr a tömegből zavartan elfordul, mintha észre sem vett volna, és sietősen beszédbe elegyedik egy lánnyal, majd karon fogja és a tánctérre invitálja. Elszántan italomba hörpintek, szuggerálom őt egy darabig, aztán elvonja a figyelmem az Alexet körülölelő tömeg, akik hangosan huhogva biztatják a szépfiút. Utat török magamnak, látni akarom mi a hangoskodás tárgya. Alex egy széken áll, kezében egy óriási pezsgősüveggel; van vagy 15 literes. A pohárpiramist fogja felülről megtölteni. Retikülöm rezeg a hónom alatt, értetlenül meredek a mobilom villogó kijelzőjére, melyen az áll: Floyd.
- S'il vous plait, non! -motyogom magam elé az ő páratlan francia kiejtését csúfolván.
- Mondtál valamit? -kérdezte Cesar a semmiből mellettem teremve. Épp felé fordulnék, de egyből nekem ütközik valaki hátulról; öcsém örömittas arcát látom utoljára, majd hangos durranásra, üdvrivalgásra kapom fel a fejem. Hirtelen azt sem tudom hol vagyok, lemaradok a történésekről. Egyetlen képbe olvadva lassul le az idő; aranyló konfettieső hullik le ránk, tekintetem összeláncolódik Crisével. Mi a fene!? Tanácstalanul mered rám, sötétzöld szemei kérdeznek. A tegnap esti csillagszórók jutnak eszembe. Alex újfent magát ünnepeltetve pezsgővel füröszti a lelkes vendégsereget, miután a pohárpiramist csurig telt vele. A hajkoronák arany konfettitől csillognak; megrázom fejem. Csak egy pillanatra veszem le szemem a legidősebb fürtöskéről, s máris elkámforolódik. Közben megtudom, hogy Felix, elvileg az est másik főszereplője, teljesen be van gerjedve, és nem az alkoholtól, hanem öccse viselkedésétől, aki perverz és ízléstelen beszólásokkal illette Lunát; mint például: "micsoda vakszerencse, hogy ismeritek egymást. Egész este a kis vakegeret akarod pesztrálni? Figyi, én is szívesen pesztrálom odafent a szobámban". Erre Felix -öcsém pletyója szerint- majdnem átharapta Alex torkát, de mivel túl kulturált és jólnevelt, ezért visszafogta indulatait, és inkább ledöntött egy brandy-t a torkán. Koktélcseresznyémet szopogatva hallgatom Niall históriáját. Azt mondja, sosem látta még ilyen feszültnek Felixet, hiába próbált beszélni a fejével, nem hajlandó lehiggadni. A jó hír az -nyugtat öcsi- hogy a Blushboys fellépéséről meglepő magabiztosággal nyilatkozott: "Majd most megmutatjuk ennek a kis görénynek! Lemossuk a színről a hülye Gatsby-partyját." Őszintén szólva úgy érzem ma nem hat meg semmi, így inkább szórakoztat, mintsem aggaszt, ami a ikrek között történik.
- Felix nagyon régóta készül erre a fellépésre, mert tudod, neki rettenetesen fontos, hogy bizonyítson.
- De elsősorban az apjának akart, nem?
- Perszehogy! Hugh bá tiszteletét teszi a buliban a zenekar miatt, mert Felixnek ez volt az egyetlen kívánsága. 11-re érkezik Berlinből, ezért kezdünk akkor.
- Az első sorból csápolok majd! -nyomok egy puszit a halántékára- Most megyek és elszívok egy... -mielőtt befejezném a mondatot, Niall rosszalló pillantására észbe kapok, és kijavítom magam- levegőt -vigyorodom el angyalian. Csak égnek emeli a szemeit, aztán eltűnik. Eredeti tervemhez híven kicsücsülök arra a bizonyos VIP teraszra. Valóban hatcsillagos a látvány. Az emlegetett Alex is megérkezik közben és szivarral pöfékelve enyeleg egy idegen lánnyal. A csokifondue barna bugyogásába meredve lazítok, kikapcsolom az agyam, a zene ritmusára bólogatok. Körülöttem ismeretlen fiúk és lányok, mindenfelől füst gomolyog arcomba. Az asztalon ezerféle szivar és cigaretta kínálkozik díszdobozokban, így hát kiszolgálom magam, egy karcsú gyertya lángjából lopok tüzet. Erről Floyd jut eszembe, mert ez az ő szokása. De most nem akarok rá gondolni. Lecsatolom tűsarkúmat; elég volt ebből a kínzóeszközből. Óvatosan magam alá hajtogatom lábaim a párnázott ülőkén, a rezidencia messze nyúló udvara fele fordulok. Az üvegkorlát peremének támasztom csuklóm, az anyám által ráaggatott karkötő arany medáljainak csüngését figyelem. Lustán slukkolgatok. Nem mintha ízlene, de van benne valami jó. Shelby kacajfoszlánya üti meg a fülem, közben Niall nevét hajtogatja. A második szálat égetve mit tesz isten, hát nem megint Cris és a kis barátnője kerülnek a látóterembe? Nem feltételezek semmiféle szándékosságot, sőt. A színészpalánta minta direkt kerülne. De mégsem tudom szem elől téveszteni. Semmi baj, Cris -gondolom magamban- ha Mohamed nem, majd megy a hegy...
- Tedd azt le, de rögtön! -bök rám mutatóujjal az öcsém. Shelby, Luna és Felix is csatlakozik, mindannyian letelepednek körülöttem.
- Nem gondolod, hogy kicsit már idős vagyok, hogy megnevelj? -hunyorgok rá rosszallóan.
- Nem gondolod, hogy elég idős vagyok, hogy megneveljelek? -csóválja fejét bekapva egy pálcikára szúrt eperszemet.
- Inkább azt meséld -biccentek Felix fele- mit kaptál szülinapodra, öregharcos?
Felix hideglelést imitálva elborzad, majd nehézkes sóhajjal térdeire könyököl. Mintha erőteljes gondolkozást igényelne a válasz, s közben a fél világ terhe nyomná a vállait.
- Ivott ez a fiú ma rendesen? -fordulok a többiek felé kérdően. Most kezd el komolyabban foglalkoztatni Felix szokatlan viselkedése.
- Egész este ilyen, én mondtam -súgja oda Niall, majd hirtelen hátrahőköl, és felkiált- El sem fogod hinni, mit kapott Alex az apjától! Vagyis inkább mit sírt ki Alex az apjától.
- De, el fogom hinni -biztosítom.
- Egy Ferrarit. Érted?! Egy Ferrari F12 Berlinettát! Irreális az a járgány, lent parkol a mélygarázsban, megnézed?
- Aha, majd meg. De mit kapott a búsképű fürtös?
- Az se semmi. Bár először nem akarta elfogadni, tudod, mert ő saját erejéből akar boldogulni, meg utazgatni. Felix majdnem bejárta már a világ legklasszabb helyeit, de Új-Zélandon még sosem járt. Szóval kapott egy 1 hónapos utazást költőpénzzel, meg amit akarsz. Ez se kutya, mi? -ábrándozott öcsém, majd összevont szemöldökkel meredt a szóban forgóra, aki láthatóan nem a földön járt.
Gondolatai egészen mélyen, sötétben barangolhattak - Na jó, most már túl rendesen iszol! -szólok Felixre, aki szélsebesen ledönt egy pohár gint, rossz nézni. És történetesen az enyémet. Aztán a távolban észrevesz valakit, és miután annyit motyog nekünk "mindjárt jövök", elrohan. Észreveszem, hogy Cris magára marad pár percre, gyorsan kapok is alkalmon, hogy nyakon csípjem. Cipőtlen lábakkal szökkenek elé, az útban szembejövő pincérlány tálcájáról leemelek két poharat. Cristoph riadtan fogad, nem készült fel rám. Nekem meg egy őrült ötlet jut eszembe. (aláfestő zene itt)
- Szióka! -nyújtom át neki az egyik poharat, majd vállára ejtem a kezem.
- Szia -köszön gyanakodóan előbb a vállára, majd felém sandítva.
- Nem tudom mennyit kell még innom, hogy elmúljon a szomjúságom -nevetek rá bárgyún és poharának koccintom az enyémet.
- Egészségedre -motyogja homlokráncolva- Mondd, hányat nyakaltál már be?
- Hhárom után minek számolni.
Meglepően könnyű eljátszani az erősen spicces libát. A meg-megcsukló hang, az összefüggéstelen beszéd, az idióta vihogás; minden gyerekjáték, könnyebb, mint az 1x1.
- Lehet, hogy most már elég, nem? -néz rám hirtelen megszelídülve, sokkal nyitottabban, mint előbb- Inkább ehetnél valamit.
- Ne csináld már Krisztike! -nyavalygok, mire végre elröhögi magát- Nem vagyok holmi tinilány, aki két sörtől kivetkőzik magából. Csak felszabadultam. Szóval gyerünk, igyál velem az egészségünkre! -kérlelem.- Jó, legyen, de csak ezt az egy kört! -azzal biccent és összeszorított szemekkel fenékig dönti az italt. Közben az enyémet észrevétlenül kilöttyintem a korláton kívülre. Hiába ósdi trükk, de működik. Nem tart sokáig, sem nagy erőfeszítésembe, hogy rábeszéljem Crist még egyre, aztán még egy "utolsóra, becsszó". Amíg minden csepp alkohol a véráramba kerül, táncolunk egyet, és még majdnem józanon is élvezem. Egy egész risza-hullámot indítunk el, egyre többen csatlakoznak hozzánk. Az egész bulit kezdi tényleg áthatni a spiritusz. Cris is kezdi teljesen elengedni magát, hülyéskedik, százágra csillog a szeme, levakarhatatlanul vigyorog. Ilyenkor igazán szimpatikusnak tűnik. Sikerülni fog gonosz kis tervem, ekkor már tudom; most megvagy Mr. Szarkazmus, elkaplak. Felerősödő szívveréssel, lihegve szökünk el a tánctérről. Cris a hátsó kert fele húz, egy egészen eldugott zöld övezetbe, ahol egy lélek sem jár. Engedek a bohó retró hangulatnak, a huncut romantikának.
- Tényleg kezd nagyon tetszeni ez a buli -lelkendezik fülig érő szájjal, majd fáradtan lehuppan a selymes fűtakaróra- Na, csücsülj ide! -rángatja csuklómat lefelé, ki is billent nem legstabilabb egyensúlyomból, s majdnem rávetődöm. Mint újabban mindent, ezt is viccesnek találja - Jól becsíptünk, hm? -kuncog, mint aki teljesen más univerzumban jár éppen.
- Ez már kicsit több, mint becsípés -duruzsolom magamnak, úgysem hallja. Vagy ennyire rosszul bírja a piát vagy egész nap nem evett egy falatot sem. Ádáz küzdelmet vív frakkjával, mire lecibálja magáról, majd a vállamra teríti. Hölgyeim és uraim, egy gentleman.
- Meg ne fázz! -néz végig rajtam, majd feltűnően gondolkodóba esik- Gyönyörűszépséges vagy -bámul szemembe, majd riadtan elkapja rólam tekintetét, és tenyerével befogja a saját száját.
- Figyelj! -karolom át pusztán barátilag- Tudom, hogy nem vagy bolond, de úgy viselkedsz velem. És engem is annak nézel. Miért? Mi a baj? Miért nem bököd ki? Vagy tisztázod magad és a viselkedésed, vagy felejtsük el egymást végleg. Nekem nem fekszik ez az egyszer akarlak, egyszer alázlak játék -próbálom nem ereszteni zöld tekintetét, még ha az szabadulni is akar enyémtől. Elhagyom részegségi színészkedésemet, nincs már rá szükség. Látom a srácon, hogy letargiába esik, és csak pillanatok kérdése, hogy feltörjön védőburka.
- Sajnálom, hogy ilyen igazságtalan voltam veled, de az életem teljesen összekuszálódott -rázta a fejét, majd gondterhelten gyűrűs fürtjei közé markolt- Nem szabadna... nem lehet. Ez... -szuszogta hirtelen elfátyolosodó szemekkel. Én csak azt akartam, hogy megeredjen a nyelve, és végre őszinte legyen velem. Erre a kifakadásra azonban se ő, se én nem voltunk felkészülve. - Kamaszkoromban meghalt a legjobb barátom -suttogta kibuggyanó könnyekkel- És most derült ki, hogy hazugság volt az egész. Él és virul, sosem volt élőbb! Fel tudod ezt fogni? -az a gyámoltalan, gyenge, kétségbeesett fiú, aki akkor meredt arcomba, az igazi Cristoph volt- Sosem halt meg. Él. Nem tudhatod, oké? Nem...nem mondtam semmit. Erről nem tudhatsz, istenem! Ígérd meg, hogy elfelejted, amit mondtam, kérlek, könyörgök! -pislogott rám a könnyektől összetapadt szempilláival.
- Jó, jó, ígérem! -simogattam meg a hátát- Titok volt és az is marad.
- Nem kérhetem, hogy megértsd, mi ez az egész.
- De megpróbálom, rendben?
- Mi ketten... el kell, hogy kerüljük egymást. Nem tölthetünk együtt több időt. Bármennyire is szeretném -szorítja össze szemeit- távol kell tartanom magam tőled -jelenti ki undorodva.
Egyszerre száz kérdés visszhangzott fejemben, kánonban, de Cris igencsak a végső stádiumba esett, és a jobbjánál meghúzódó cserjébe dobta a taccsot. Így megintcsak válaszok nélkül maradtam; cseberből vederbe effektus. A spiccesség utolsó szikrája is eltűnt fejemből, és gyorsan elrohantam egy pohár vízért. Mire visszaértem, Cris az ottfelejtett kistáskámban megtalálta a pisztolyomat, még véletlen sem a sminkfelszerelésem kötötte le a figyelmét. Persze, hogy a kis Kimber Solo-m.
- Nem, nem, az nem játék, oké? Tedd vissza! -gyanítom nem sokat fogott fel szavaimból, mert bambán mosolyogva nézegette tovább a fegyvert- Idd ezt meg inkább! -nyomtam a kezébe a poharat. Miután elkortyolta tartalmát letöröltem arcáról a síráscsíkokat. Kissé lelkiismeret furdalásom támadt, ahogy lesápadt arcát és kipirult szemeit nézegettem. És még csak okosabb sem lettem. Ha eddig zavaros volt a sztori, most teljes a káosz. Mi a fenéért kell elkerülnie engem?
Fél órányi ücsörgés a friss levegőn kezdte visszahozni a fiú arcszínét és szalonképességét.
- Neked is így zsong a fejed? -kérdezte, majd gyanútlanul elhitte, amikor bólogattam.
- Szeretnél visszamenni a buliba? Tudsz egyáltalán járni? -nevettem el magam.
- Igen, bemegyek, mindjárt zenélnek Felixék.
- Támaszkodj rám, van itt erő! -nyújtottam karom felé, mire gorombán ellökte.
- Nem kell segítség! Mostantól ne keress! Kerülj el messze, különben mindketten megütjük a bokánkat! -sziszegte fülembe fenyegetően. Hirtelen olyan más volt; idegenként kezelt.
- Ez az utolsó, amit mondasz? -fontam össze karjaim mellkasom előtt.
- Ez -vetette oda hátra sem nézve, majd eltámolygott. Fel sem ocsúdtam a döbbenetemből, mikor a teljes vendéglétszám kirontott a bejárati ajtón és a hátsó kijáraton. Égnek emelt fővel visongtak, és mire ráeszmélhettem volna, hogy miért, ágyúdörrenés erősségű durranások hozták rám a szívbajt. Csillogó-aranyló fényrózsák nyíltak a sötét fellegekre. Rémséges hangulat hömpölygött fel bennem, nem akartam már egy perccel sem többet mulatozni. Ezt a tűzijátékot már tényleg túlzásnak tartottam, mindenesetre gyönyörű volt, s amíg én is az eget bámultam, arra gondoltam, milyen rossz érzés. Milyen rossz érzés elutasítva lenni; milyen rossz lehet Floydnak. Ilyen most nekem is. El kell fogadnom -nem tehetek mást- hogy Cristoph nem kér belőlem. Tiszteletben kell tartanom a döntését, bár szörnyen nehéz így, hogy egyáltalán nem értem okát. Azon kapom magam, hogy teljesen felhergelt a dolog, és képtelen vagyok nem erre gondolni. Otthagyom az égi cirkuszt és beviharzom. Gondolkodás nélkül nyúlok egy pezsgőspohárért, de egy kéz fonódik csuklómra.
- Most miért nézel így? -förmedek Cesarra.
- Az alkohol nem megoldás, csak halogatás.
- Jó. Én halogatni akarok, mert megoldani nem tudom -morgom oda, és látom atyai pillantásán, hogy szívesen segítene- Tudom, hogy neked elmondhatom, de felesleges.
- Biztos vagy benne?
- Igazából nem is az én problémámról van szó, hanem Cristophéról. Ti elég bizalmas kapcsolatban vagytok, tudod mi a fene baja van?
- Én is észrevettem, hogy mostanában meglehetősen zavart. Próbáltam puhatolózni, de nem szeretek faggatózni -rántotta meg a vállát egy mosolyszerű grimaszt vágva.
Azon filózom megemlítsem-e a halottnak hitt, de mégis élő barátját, vagy legyek hű titoktartási eskümhöz. Még akkor is, ha Cesar mindenki titokládája?
Elhallgatnak a kinti puffogások. Két hasonló hang ingerült párbeszédjére leszünk figyelmesek.
- Alex, miért nincs itt még apa? -támadt Felix öccsére. Rosszat sejtve próbált olvasni az ördögien cserfes vonásokról.
- Nem is jön. Mondtam neki, hogy a kelleténél kicsit jobban felöntöttél a garatra, szóval nem lesz itt ma semmilyen koncert.
Cesar jól hallhatóan szívja be a levegőt mellettem, tartása megfeszül, szinte ugrásra kész. Hirtelen besűrűsödik a levegő, majd puskapor szárazzá válik.
- Hogy mit csináltál? Mondd még egyszer! -szorította össze fogait a fiú, egészen kirajzolódtak rágóizmai, nyaka mereven tartotta fejét. Az egész olyan volt, mintha egy filmet néznék, izgatottan vártam a fejleményeket. A zene sem szólt, a vendégek apránként csordogáltak vissza a hallba. Mindenki rögtön érzékelte, hogy gáz van, valami készül...
- Jól hallottad. Egy csomó szervezésem van ebben a buliban, nem hagyom, hogy a garázsbandátok belerondítson az összképbe. A Dublin's News-tól is vannak itt újságírók! Bármikor máskor kornyikálhatsz, de nem ma!
- Egyetlen dolgot kértem! Semmi baj, felhívom apát! A Blushboys ma zenélni fog, ha a fejed tetejére állsz is! -bökött testvére mellkasára haraggal telt hangon.
- Egy frászt! -azzal Alex a kezében tartott brandy-s üveg teljes tartalmával beterítette a zenekar felszerelését, különösképpen az erősítő ládát célozva, ami hangos pattanással és füstöléssel rögtön ki is lehelte a lelkét.
- Basszus -súgta maga elé Cesar.
Abban a pillanatban a feje tetejére fordult a világ. Felix csatakiáltáshoz hasonló hanggal rontott testvérének. Olyan erővel taszította meg, hogy az est Gatsby-je a svédasztalokig repült, meghemperegve az összes fogásban. Döbbent hőzöngés hallatszódott, majd valaki, talán Shelby, Felix nevét jajgatta. Azt hittem nem lesz folytatás, de amikor a felkecmergő Alex egy egészen szépen kivitelezett balost kapott a képébe, világossá vált, hogy itt a pokol van elszabadulóban. Felix letépte magáról zakóját, s mint egy vadállat úgy zilált.
- Felix állj már le! -toppant a képbe Brook, s amíg a fiú figyelmét ez kötötte le, Alex hátulról a nyakába csimpaszkodott. Együtt tántorogtak jobbra-balra, s Felix addig-addig rángatózott, míg az ajándékokkal megpakolt asztalra nem estek. Egyikük sem adta fel, próbáltak mindketten gyorsan két lábra állni. Alex a mennyezetet díszítő fátyolt használta kapaszkodónak, így a berendezés is széthullásnak indult. A meghívott "barátok" között voltak akik szörnyülködve és tehetetlenül toporogtak, s voltak akik élvezve a műsort, mobillal kamerázták az ingyen cirkuszt. Repültek a cintányérok, a mikrofonállvány. Végül Felix mérhetetlen indulata erősebbnek bizonyult; ikertestvére mellkasára nehezkedve püfölte, ahol érte. Ököl ököl után csattant a nőcsábász arcán. Cesar megpróbálta leszedni az önmagából teljesen kifordult Felixet. "Rohadj meg!" -üvöltötte teli torokból, majd szilánkosra fagyott csend állt be, csak Alex válogatott szitokszavait hallani, meg Cesar ingerült hangját, ahogy a harmadszorra is verekedni induló Felix után kap; minden erejére szüksége volt, hogy visszafogja őt.
- Dögölj meg! Gyűlöllek, érted!? Nem vagy a testvérem! -bömbölte Felix olyan hangerőn, melytől kéken kirajzolódtak nyakán az erek. Brook rohan oda elsőként a földön fetrengő szépfiúhoz, akinek felrepedt szájából vér csordogál, egyik szemére pedig feltűnően hunyorít. Úgy tesz, mint akinek semmi baja; "részeg idióta" -rendezi le ennyivel testvére váratlan kirohanását, majd leporolja öltönyét és elhárítja Brook pátyolgatását. Odasietek a fejét riadtan kapkodó Lunához, és elmagyarázom neki mi történt. Próbálom őt megnyugtatni, érthetőmód kevés sikerrel. Aztán öcsémmel is összeakadok, kiakadva újságolja, hogy nem fognak fellépni ma, ráadásul a dobosuk és a basszusgitárosuk bejelentette, hogy kiszállnak a bandából. Sokkol a hír, nálam is a betelik a pohár, s legszívesebben én is összevernék valakit. Őszintén szólva nem csodálkozom Felix agy-elborulásán. Végérvényesen elegem van a buliból; mindekinek elment az esze, az enyém is ronggyá ment. Ignorálom a környezetemet majd sürgősen hazavitettem magam egy taxival. Egy dobozba rúgok az ajtómon belépve, de nincs erőm eltenni az útból vagy megnézni mi az. Holnapig várhat. Teljes puccban, felháborodottságommal bajlódva, Corát simogatva nyom el az álom.
_________________________________________________________
- Ne most, Cesar, kérlek! -emelte fel tenyerét Felix, amint a férfi belépett a szobájába- Tudom, hogy csak jót akarsz, de most nem akarok lehiggadni, nem akarok megbékélni -jelentette ki ellentmondást nem tűrve. Rossz közérzettel kelt, mely tegnap esti dühével párosult.
- Felix, a testvéred... -lépett beljebb Cesar pár lépést, nem találta rögtön a megfelelő szavakat.
- Nem. Akarok. Róla. Hallani. Többé -szögezte le hozzá nem illő könyörtelenséggel szemében- Egy szemernyit sem bánom, hogy pofán vertem tegnap! Már sokkal hamarabb meg kellett volna tennem, tudod? De mi baja lett tőle, hm? Ma már kint kelleti magát a motocross versenyen. Ő ne indulna?! Majd ő megnyeri, persze. Mi a francot akar ez az élettől? Kinek képzeli ez magát? Hogyan lehetünk vérszerinti rokonok? Nála undorítóbb embert még sosem láttam! Nincs benne semmi, amit szeretek! -emelte fel a hangját, és az ágya melletti könyvstócba rúgott. Cesar önmagában örlődött egy ideig, végül csak kibökte:
- Az előbb vitték be a sürgősségire, balesete volt a versenypályán. Már a mentőben újra kellett éleszteni.
Felix kifejezéstelen arccal emelte tekintetét az öltönyös férfire.
- Mi? -motyogta hang nélkül, mintha nem akarna eljutni agyáig az információ. Hátrasimította homlokára omló fürtjeit - Mi van? Mi... -duruzsolta maga elé, és erőtlenül lehuppant az ágyra.
- Válságos az állapota. A szüleid és Cris már a kórházban vannak. Beviszlek.
- Nem. Ez nem...Mi? Mi történt?
Felix nem mutatta a kétségbeesés indulatait, mert valósággal lefagyott. Mintha bebetonozta volna testvére iránt érzett szeretetét.
- Gyere -intett a férfi aggódva méregetve Felixet. Shelby is velük tartott, aki végigpityeregte az utat, de ez semmiféle hatással nem volt az ikerre. A kórház előtt egy egész lesifotós és újságíró hadsereg tolakodott a bejutásért, persze Hugh Harland biztonsági emberi gondoskodtak ennek megakadályozásáról. Ahogy elértek az első emeleti folyosóra, Shelby szédülni kezdett, kishíján elájult. Hugh, Amanda és Cris hajszálnyira a sírástól, kipirult arccal szobroztak a sürgősségi ambulancia bejáratánál. Felix tétován és látszólag érzelemmentesen fogadta látványukat. S akkor hirtelen egy orvos stáb rontott ki a lengőajtókon, tetőtől talpig zöldben, futva tolták végig a hordágyat, rajta egy mély békével pihenő, véres arcú fiúval. Felix mozdulatlanul lapult a falnál, csak szeme követte a mellette elsuhanó jelenetet. Nem akarta felismerni légzőmaszkra kötött testvérét. Túl nyugodt volt gazfickós arca, nem vigyorgott olyan elégedetten, nem voltak nyitva sunyin csillogó szemei. Élettelen testként feküdt, az orvosok képességeire bízva életét. Felixben elpattant a képzeletbeli cérna; bár próbálta lenyelni a torkába szaladó gombócot, nem sikerült. Előbb csak lefelé biggyedő ajkai kezdtek el remegni, majd összeszaladt szemöldöke, s amint pislogott egyet, kövér könnycseppek futottak végig arcán.
- Alex? -súgta magának, s arra lett figyelmes, hogy egyre csak csúszik lefelé a fal mentén.
- Kelj fel, fiam! -termett mellette apja, hangja gyenge és ingatag volt.
- Ezt biztos csak álmodom -bólogatott meg sem hallva a külvilágot.
- Mr. Harland -lépett oda Cesar- Mi történt pontosan?
- Az a hülye motor! Meg az a fene nagy hiúsága! Nem látta be, hogy neki sem sikerülhet minden. Azt mondják borzasztó magasról esett le, a motor meg rá. Csoda ha maradt ép csontja. Valami átszúrta a tüdejét is... -sorolta elcsukló hangon.
Miközben Amanda és Cris Shelby-t legyezgette, Hugh pedig jobbkezével, Cesarral diskurált elfojtottan suttogva, a neonfénytől vakító folyosó végén feltűnt Rooky is, természetesen a motoros overálljában, bukósisakkal a hóna alatt, talpig rémületben. Felix váratlanul felpattant, és a lánynak esett.
- Ez a te hibád! Te beszélted rá erre a nyamvadt versenyre! Miattad történt minden! Miattad fog meghalni! -üvöltötte torkaszakadtából, mire apja mellette termett, és figyelmeztetés nélkül lekevert neki egy pofont. A fiú megrökönyödve kapta kezét égő arcfelére, majd csalódással telt vonásokkal elviharzott. Cris nem helyeslően, összeszorított ajkakkal reagált apja tettére, majd Felix után rohant. Az a nap soha véget nem érőnek bizonyult a Harland família számára. Felix nem akart mozdulni a kórház kényelmetlen padlójáról, de aztán amikor Cris nagynehezen rábeszélte öccsét, hogy vegyen be egy nyugtatót, s az hamar álomba is nyomta Felixet, hazavitték őt. Persze az úton felébredt, és álmatagon csak úgy ömlöttek belőle a szavak és mellé a könnyek.
- Annyira rossz ember vagyok -szipogta- Soha nem bocsájtom meg ezt magamnak. Szánalmas vagyok; azt mondtam neki, hogy gyűlölöm. Cesar, én tényleg a legrondább dolgokat kívántam neki, és úgy éreztem, hogy bánom, hogy a testvérének születtem. De... ez nem igaz. Kit érdekel, milyen ember ő, ha szeretem?
- Nem foglak kábítani -jelentette ki mereven az utat bámulva- Nagyon súlyos az állapota. Imádkoznunk kell érte. Nem lehet tudni, hogy felépül-e, hogy túléli-e. A legfontosabb, hogy nem okolhatsz senkit a történtek miatt. Sem Brookot, sem magadat. Te nem ilyen vagy.
- Utálom, hogy mindig igazad van -temette arcát tenyerébe, miközben ujjai közt kilesett az elsuhanó városra.
- És ne haragudj apádra sem.
- Nem tudom már mit érzek, mert üres vagyok. Ez egy igazi rémálom, és képtelenség felébredni belőle -szuszogta rángatózó mellkassal.
- Nem véletlen mondják, hogy csalánba nem üt a ménkű -mosolyodik el bíztatóan.
- Én komolyan megölöm magam, ha nem jön rendbe -jelentette ki Felix a markában szorongatott A-medálos nyakláncra meredve.
- Fel kell készülni a legrosszabbra is, de nem szabad hinni benne egy percig sem. Minden rendben lesz. Makacs és akaratos srác, imád élni, és nem fogja itthagyni a vadiúj Ferrariját.
Cesar örömmel vette, hogy sikerült kicsikarnia Felixből egy apró, keserű kis kacajt.
A lélekőrlő nap után újabb következett. Harlandék felváltva virrasztottak a nyomasztó csempefolyosón a legapróbb biztató eredmény reményében. Bár senki sem gondolta volna, Felix került leginkább a padlóra. Nem beszélt, nem evett, nem eresztette kezéből Alex nyakláncát. A harmadik napon azonban könnyfakasztó megkönnyebbülésben volt végre részük; a dokik bizakodóan nyilatkoztak Alex állapotáról. Túl van az életveszélyen, de még így is temérdek idő és fájdalom ára lesz felépülésének. Kilátásba kerül a teljes gyógyulás lehetősége is. Felix végre hajlandó kommunikálni, kezd helyreállni az otthoni rend. Országszerte két dologtól hangos a média: A Harland ikrek szülinapi hajbakapásától és Alex motorbalesetéről. A por nehezen akar leülni. Hugh Harland igyekszik minél több időt a családja mellett tölteni, amit kedvese, Felicite nem annyira díjaz. Brook Amanda marasztalása ellenére felszívódik pár hétre, de Alexet rendszeresen látogatja.
- Hé Brook! -kocog Felix a lány mögött- Szia -int neki félve. Mindketten Alex magánkórterme felé tartanak.
- Heló! -fordul vissza elsőre hűvösnek tűnve- Menj csak be hozzá te elsőként -támaszkodik a falnak elsőbbséget adva.
- Oké, kösz -nyel egy nagyot, majd mutatóujjával alsó ajkát kezdi el dörzsölgetni, mint amikor ideges- Figyi... -hajtja le fejét, miközben lekapja hátracsapott baseball sapkáját- Ne haragudj rám! -kérte őszinte megbánással.
- Miért tenném? -rántotta meg a vállát Rooky, mint aki nem is emlékszik rá, hogy átsírt két éjszakát Felix vádaskodó hangjával a fejében.
- Ocsmányul neked estem. Sajnálom, hiba volt. Nem gondoltam komolyan, jó? -sandíott fel rá szempillái alól, s még csak nem is sejthette, mennyire jól állt neki ez az arc.
- Spongyát rá -bólintott a lány halvány mosollyal, majd az ajtó fele biccentett.
- Értékelem, hogy ilyen elnéző vagy. Na jó, megyek -borzolta össze haját, s a falnak támasztotta gördeszkáját. Izzadt kézzel nyomta le a betegszoba kilincsét; most találkozik testvérével úgy, hogy végre ébren van. Próbál minél kisebb zajt csapni érkezésével. Nem biztos benne, de mintha öccse rég nem hallott, gúnyos kacaját hallaná a háta mögül, amíg becsukja az ajtót.
- Rossz szoba -tájékoztatja egy feimserhetetlenül rekedt, erőtlen hang.
- Szia Alex -vigyorodik el Felix meghatottan, ahogy meglátja a zöld szempár csillogását.
- Ha azért jöttél, hogy kinyírj, közlöm, hogy felesleges. Ez bőven rosszabb, mint a halál.
Az infúzióra kötött fiút nyakmerevítő, láb- és kézgipsz tartja össze, arcán vágások, szeme alatt színes foltok, szoláriumbarna színe most holtfakó, vérszegény ajkai cserepesek.
- Ne mondd ezt! Élsz!
- Mintha valami nem stimmelne ezzel az állítással -szűkíti össze szemeit- Ja, megvan! Hogy a te szádból hallom.
Felix bűnbánóan égnek emeli szemeit, aztán fogja magát és térdre ereszkedik az ágy mellett.
- Jaj, ne, most megkéred a kezem? -viccelődött a ripityára tört fiú. Úgy tűnik nincs az a ramaty állapot, hogy ő megkomolyodjon.
- Teljes szívemből átkozom magam, amiért azt mondtam, hogy nem vagy a testvérem.
- Azt nem, hogy megagyabugyáltál az egész baráti köröm előtt? -kérdezte féloldalas vigyorral.
- Nem, azt nem -felelte Felix, mire mindkettőjükből kibuggyant a nevetés- De most komolyan. Lehet, hogy seggfej vagy, de majdnem belepusztultam a gondolatba, hogy elpatkolsz.
- Na jó, tudod, hogy utálom a csöpögős részeket, de azért én is tartozom egy bocsánatkéréssel. Messzire mentem, belátom. Ez még tőlem is szemét húzás volt. Olyan zenekari debütálóestet szervezek neked, hogy csak na.
- Hagyd csak -legyintett Felix- A Blushboysnak annyi. Feloszlott. Ketten maradtunk Niallerrel.
- Miért? Ne már! Végre nem lettél volna olyan cikis, végül is a rocksztárok még mindig menők, a bigék buknak a frontemberekre.
- Javíthatatlan vagy. Hálaégnek felépülsz -csóválta fejét mosolyogva Felix- Inkább azt meséld, hogy vagy? Mid fáj?
- Semmim! -vágta rá büszkén- Pár törés, zúzódás, hamar kiheverem.
- Leállt a szíved.
- De újraindult.
- Öregem hülyét kapok tőled.
- Nem szoktál még hozzá?
- Mutasd a vágást -sóhajtott Felix, és segített felhúzni Alex felsőtestén a kórházi pizsamát -Jézus! -hőkölt hátra kissé a frissen műtött seb látványtól.
- Nem nagy cucc -nyögte a fiú a pólóját lehúzva- Na jó, azért kicsit fáj még.
- Kicsit, gondolom -bólogatott szaporán Felix- Kérsz valamit? Mindened van? -nézett körül a világos szobában, amely egy hajszálnyit sem hajazott a többi kórteremre. Barátságos volt, modern, jól felszerelt. Külön fürdőszoba is tartozott hozzá. A szemközti falon egy gigászi tévé terült el.
- Volt egy világraszóló bulim, amit még a hírekbe is bekerült, van egy modell csajom, egy sportkocsim, meg egy ilyen tesóm, mint te. Mindenem megvan -vigyorodott el ezerféle fájdalma ellenére. Felix próbálta leplezni hálás meghatottságát; az ágy melletti szekrényen tornyosuló újságkupacból leemelte egyet, melynek a címlapján a bunyójukról készült lesifotó díszelgett.
- Egész jó a beállítás, nem? Bekeretezzük és kitesszük a nappaliba! -nevettek össze újra.