Azzal, hogy az apja hírnevének
árnyékából mindig kibújni akaró Christoph Harland felmondott a méltán
álommunkahelynek titulált Google Inc-nél, vakmerőt tett és
visszavonhatatlant. De hiszen pont ezt akarta, borsot törni apuci orra
alá. S hogy ezt újra és újra megtehesse, itt kell maradnia. Dublinban.
Persze azért nem utálta annyira szenvedélyesen a saját apját, hogy csak
emiatt változtasson lakóhelyet. Más valaki húzta idáig szívét. Noha nem a
nagybetűs szerelem nevében, de valamiért mégis egyre többet gondolt
Ninára. Annyira pedig nem is ismerték egymást, mert Nina még
tinikorszaka javában lubickolt, mikor ő már az egyetemen próbálta
kitalálni, mit kezdjen az életével. Aztán megtudta, hogy az
autóbalesetet szenvedett lány talpra állt, csodával határos módon. Egy
évre rá Cris elég elszántságot gyűjtött, hogy elvágjon minden szálat,
ami San Fransiscóhoz kötötte. Szinte kislányként emlékezett Ninára, de
amikor annyi év után viszontlátta őt, nem akart hinni a szemének.
Gyönyörű, erős nővé vált. Igazán meg szerette volna ismerni.
-
Ha randira akarnád hívni, figyelmeztetlek, hogy rossz ötlet -szorította
meg Cris vállát hátulról egy kéz. A fiú megugrott ijedtében, majd
lesújtó pillantással díjazta a mögötte szobrozó Cesart, aztán mikor
leesett neki, hogy a ház rendjéért felelős fickó a fejébe látott, a
földig zuhant az álla.
- Honnan... én nem is -dadogta összegabalyodott gondolatokkal. Nem tudta eldönteni, hogy beismerjen vagy tagadjon.
- Médium vagyok -vonogatta szemöldökét vigyorogva- De nyugi, nem mondom el senkinek a titkodat.
- Ne szívass pajtás, tudom, hogy blöffölsz.
- Drukkolok neked. Nina kemény dió -súgta füléhez hajolva.
- Megijesztesz, öregem! De tényleg, hogy jöttél rá? -dörzsölte meg állát.
-
Igazad volt, csak blöfföltem és úgy látszik bele is trafáltam -rántotta
meg a vállát, majd büszkén megigazította nyakkendőjét- Egyébként a
minap, mikor Felixszel Nináról pletyiztetek, észrevettem valami
szokatlant a testbeszédeden és a mimikádon.
Cris kissé eszelősen felkacagott.
- Te tényleg pszichomókus vagy. Megtennéd, hogy nem elemzel engem többé?
- Ki megy randizni és kivel? -érkezett meg egy szemrevaló estélyi ruhában a ház úrnője, ex-Mrs. Harland.
- Őőő, csak... -kapott fejéhez Cristoph, majd segítségkérően Cesarra meresztette szemeit.
-
Csak kipróbáltam a gyakorlatban, amit legutóbb tanultam az online egyetemen emberismereti módszertanból. Vagyis, hogy hogyan reagál egy általunk ismert fél egy
kellően merész, hamisnak vélt állításra. Azt mondtam Crisnek,
tudom, hogy randira akar hívni egy lányt. A reakciójából pedig ki lehet
olvasni, hogy az csupán a képtelenségre reagált meghökkenés, vagy netán
az eltalált igazság elrejtésére való törekvés -magyarázta tökéletesen
sima hangon, akárha előadást tartott volna.
- Roppant izgalmas -bólintott a nő palástolva elismerését, majd vállai mögé söpörte sötét hullámokból álló fürtjeit.
- De az eredmény negatív lett -tette hozzá gyorsan a legidősebb Harland fiú.
-
Mondja csak, Cesar! Rajtam is ki tudná próbálni látnoki képességeit?
-kérdezte a nő kacéran, s közben előretolta vállait, melyet felülről kristályos
fülbevaló súrolt. Cris jókedvű kíváncsisággal várta a fejleményeket,
közben citromos vizébe kortyolt.
- Persze asszonyom! Készen áll? -fordult felé mindentudó mosollyal- Piszkosul bejövök önnek.
Kijelentésére Cristoph látványosan kiprüszkölte az épp bekortyolt vizet. Amanda lepetten felnevetett.
- Ez jó! -vágta csípőre kezét vidáman. Cesar is megadóan felnevetett, s nem tudta levakarni a vigyort szájáról.
- Na, Mr. Hazugságvizsgáló? Mi a véleménye? -sürgette Cris, száját törölgetve.
-
Az állításom hamisnak bizonyult -mondta mélyen a nő gesztenyebarna
szemeibe nézve. Úriembernek kellett maradnia, nem mondhatott mást.
-
Ó, ne már! -fújolt Cris. Amanda ártatlanul felemelte vállait- Amúgy
drága édesanyám, megkérdezhetem hova ilyen törvénysértően csinosan?
-
Csak vacsizni megyünk Philippel, és ahogy hallom pont megérkezett
-azzal a hallba indult. Félúton azonban visszakiabált: - Cesar!
- Igen, asszonyom? -kérdezte finoman csengő brit kiejtésével.
- Szerintem még korrepetálja magát kicsit emberismeretből!
- Hoppá! -tátotta el a száját Cristoph, majd füttyentett egyet. Cesar titokzatos mosollyal az arcán válaszolt.
- Kérése számomra parancs!
- Na jó Cesar, akkor titkot a titokért! Most már kvittek vagyunk -porolta le színpadiasan a férfi vállát.
- Ti meg mi a szart vigyorogtok ennyire? -slattyogott be a nappaliba Chadwick, akár egy élőhalott.
- Chad, úgy volt, hogy ma a farmon leszel segíteni a karám építésénél, nem? - kérdezte Cesar rosszat sejtve.
-
Ja, úgy volt. De rohadt szarul lettem -mormolta elharapott szóvégekkel.
Nem lehetett nem észrevenni a sápadt arcán kéklő ereket, és a szeme
alatti fekete árkokat.
- Te csak a szar szót ismered? -hőzöngött Cris, de Cesar leintette.
-
Mit vettél be? Chadwick! Hahó! Mit vettél be már megint? -karolta fel,
és éppen jókor, mert az albínófiú kilengései egyre közelítettek a padló
fele, ahogy lábai kezdtek kicsúszni alóla. Cris a másik oldalról támogatta.
- Nem, semmit, tényleg. Próbálok lejönni róla, de látjátok.
-
Vigyük fel a szobámba, ott a kutya se veszi észre. De ha behánysz,
szétrúgom a hátsód! - kedveskedett Cris, aki megrögzött tisztaság mániás
volt. Chadwick akkora már egy félájult test volt csupán. Az ágyra
fektették, majd Cesar elrohant valamit motyogva.
- Tesókám, engedd el az Isten lábát, ha élni akarsz -guggolt le mellé, s végignézte az összeszurkált vénáit.
Cesar szinte repülve térdelt az ágy mellé, és egy nem túl bizalomgerjesztő, opálos löttyel itatta Chadwicket.
- Nem kéne inkább orvost hívni? Mi ez? Fogadom nem limonádé.
- Fenékig! -parancsolt Chadre, majd hozzátette: - Vitamin. Ettől jobban lesz, bízd ide!
- Nem tudtam, hogy a pszichomókusi szak mellett titokban doktor bubóvá is avanzsálódtál.
-
És mennyi mindent nem tudsz még! -rázta a fejét komoran, miközben a
falfehér srác homlokára tapasztotta tenyerét - Chadwick, mondtam már,
hogy ha egyik napról a másikra vonod meg az anyagot, nem fogsz tudni
leszokni róla.
- Mi az, te vagy a drogterapeutája? -hőzöngött Cris.
- Csak próbálok rajta segíteni. Te is tudnál, ha csendben maradnál legalább egy fél percre -morgott Cesar kivételesen nem barátságosan.
- Jólvan már na! -emelte fel kezeit megadóan- Amúgy rezeg a mobilod.
- Igen. Az apád lesz az, úgyhogy mennem kell -egyenesedett fel.
- És itt hagysz Hófehérkével? -sopánkodott.
- Kénytelen vagyok. Hívj, ha valami baj van! -biccentett a rá valló fegyelmezettséggel arcán, majd eltűnt.
-
Csúszuper! -ujjongott Cris színpadiasan. Lett volna jobb dolga, de nem hagyta egyedül az igen csak
ramaty állapotban tengődő féltestvérét. Még akkor sem, ha nem voltak
különösebben se jó, se szoros kapcsolatban.
A térdig lógó kardigánomnak akkora zsebe volt, hogy egy heti hideg élelem bőven elfért volna benne. Mondjuk tele is volt mindenféle vacakkal, úgyhogy eldöntöttem, hogy kipakolom tartalmát. Miközben unottan kortyolgattam kólámat, előkerült a kulcsom, a mobilom, egy kis bőr irattartó, benne a TB kártyámmal, személyimmel, jogsimmal, satöbbi. Találtam egy hajgumit, egy gyűrött zsepit, egy karkötőt, egy marék kilyukasztott buszjegyet, egy 10-est és néhány centet, s végül a kis fém flakont, apám nyugodt lelkiállapotának zálogát: a paprikasprayt. Veszekedni kellett vele kicsit miatta, de aztán bölcsen beadtam a derekam és azóta hűen viszem magammal mindenhova.
Az ölembe halmozott kacatokat egyesével visszasüllyesztettem a zsebeimbe. Mondjuk ahhoz képest, hogy micsoda pánik tört ki három hete a lövöldözések miatt, most az egész város a központi térségbe koncentrálódott. Az Ír Köztársaság ünnepe van, ami a nagyhírű Dublini Ifjúsági Fesztivállal egybefonódva hatalmas esemény. Hogy ez mit jelent? A Liffey folyó két oldalán áll a bál; majdnem akkora, mint Szent Patrick napon: vásárok, pompás kajálási lehetőségek fillérekért, ingyen koncertek, móka kicsiknek és nagyoknak. A fő események színtere minden évben az O'Connell híd, ott zajlanak a legjelentősebb események. Ott áll a nagyszínpad is; vele szemben ülök éppen és várom az est nagy durranását, hogy fellépjen a Fall Out Boy. A fesztivál végignyújtózik a folyó mentén, egészen a Grand Canalig, ahol a Threearena is áll, ami Dublin zenei arzenálja egész évben. Most éppen egy számomra eddig ismeretlen előadó zenél, James Bay a srác neve, ha jól értettem. Beleszerettem a hangulatba, ami a dalaiból áradt.
- Heló szöszi! -ugrott mellém valaki, aki egyébként az öcsém volt. Mielőtt köszönhettem volna, arcomba villant egy vaku, s miután eltűnt a szemem előtt táncoló fehér folt, észrevettem egy fekete polaroid kamerát, s a mögüle előbukkanó meleg Harland-mosolyt.
- Heló fiúk! -örültem meg nekik, majd kíváncsian pislogtam a Felix kezében tartott fénykép fele. Együtt néztük, ahogy lassan feldereng a fehér kis kártyán a pillanatkép egy undok arcú, a fésűt hírből sem ismerő lányról.
- Jó kép -mondtam, és beleszimatoltam a levegőbe. Korgott a gyomrom, de egy falatot sem kívántam.
- Ennünk kéne valamit, nem? Falafel? Itt van a giccses ringlispíl mellett -mutatott maga mögé Felix.
- Nem vagyok éhes -emeltem fel vállaim, de az izomláz még mindig ádázan kínozta minden mozdulatomat.
- De eszel-intett le Niall.
Bár ebből a helyzetből is láttam a sárgán világító arab betűket a fabódé tetején, mégis egy egész örökkévalóságig tartott eljutni odáig. Amíg utat törve igyekeztünk a pocakunkat jóllakatni (főleg a kalapban parádézó szépfiúét), agyam akaratom ellenére is végigpörgette az elmúlt hetek eseményeit, mert megállás nélkül edzettem és dolgoztam, és kattogott az agyam, de most, hogy kicsit beleszabadultam a fiatalok és a szórakozás légkörébe, teljesen ellazultam. Hagytam, hogy fülembe kússzon a nyüzsgés hangja, a színpadon gitározó fiú reszelős éneke, Felix és öcsi fel-feltörő kacaja, hagytam, hagy sodorjon előre a lökdösődő tömeg, hagy csiklandozzák orromat a vegyes illatok; a fűszeres sültek és a vattacukor. Nem törődtem mindazzal, ami volt.
És akkor puff. Niall hátába ütköztem, s mikor megértettem, miért, vagyis hogy kikért álltak meg, nem örültem.
- Sziasztok! -köszönt Baily kimérten. Alig egy negyed pillanat erejéig sandított rám. Zaynnel kínosan egymásra próbáltunk mosolyogni. - Heló -formáltuk meg szánkkal egyszerre.
Niall és Felix közben elpárologtak, és csatlakoztak a falafelért ácsingozók sorába. Ott maradtam velük, és igenis, még mindig sértett voltam, ahogy Bee is, hiszen áradt megfeszült vonásairól. Azt láttam Zayn arcán, hogy legszívesebben a képünkbe röhögne, amiért képesek vagyunk ezt a gyerekes haragot fenntartani. Miért?
Az ölembe halmozott kacatokat egyesével visszasüllyesztettem a zsebeimbe. Mondjuk ahhoz képest, hogy micsoda pánik tört ki három hete a lövöldözések miatt, most az egész város a központi térségbe koncentrálódott. Az Ír Köztársaság ünnepe van, ami a nagyhírű Dublini Ifjúsági Fesztivállal egybefonódva hatalmas esemény. Hogy ez mit jelent? A Liffey folyó két oldalán áll a bál; majdnem akkora, mint Szent Patrick napon: vásárok, pompás kajálási lehetőségek fillérekért, ingyen koncertek, móka kicsiknek és nagyoknak. A fő események színtere minden évben az O'Connell híd, ott zajlanak a legjelentősebb események. Ott áll a nagyszínpad is; vele szemben ülök éppen és várom az est nagy durranását, hogy fellépjen a Fall Out Boy. A fesztivál végignyújtózik a folyó mentén, egészen a Grand Canalig, ahol a Threearena is áll, ami Dublin zenei arzenálja egész évben. Most éppen egy számomra eddig ismeretlen előadó zenél, James Bay a srác neve, ha jól értettem. Beleszerettem a hangulatba, ami a dalaiból áradt.
- Heló szöszi! -ugrott mellém valaki, aki egyébként az öcsém volt. Mielőtt köszönhettem volna, arcomba villant egy vaku, s miután eltűnt a szemem előtt táncoló fehér folt, észrevettem egy fekete polaroid kamerát, s a mögüle előbukkanó meleg Harland-mosolyt.
- Heló fiúk! -örültem meg nekik, majd kíváncsian pislogtam a Felix kezében tartott fénykép fele. Együtt néztük, ahogy lassan feldereng a fehér kis kártyán a pillanatkép egy undok arcú, a fésűt hírből sem ismerő lányról.
- Jó kép -mondtam, és beleszimatoltam a levegőbe. Korgott a gyomrom, de egy falatot sem kívántam.
- Ennünk kéne valamit, nem? Falafel? Itt van a giccses ringlispíl mellett -mutatott maga mögé Felix.
- Nem vagyok éhes -emeltem fel vállaim, de az izomláz még mindig ádázan kínozta minden mozdulatomat.
- De eszel-intett le Niall.
Bár ebből a helyzetből is láttam a sárgán világító arab betűket a fabódé tetején, mégis egy egész örökkévalóságig tartott eljutni odáig. Amíg utat törve igyekeztünk a pocakunkat jóllakatni (főleg a kalapban parádézó szépfiúét), agyam akaratom ellenére is végigpörgette az elmúlt hetek eseményeit, mert megállás nélkül edzettem és dolgoztam, és kattogott az agyam, de most, hogy kicsit beleszabadultam a fiatalok és a szórakozás légkörébe, teljesen ellazultam. Hagytam, hogy fülembe kússzon a nyüzsgés hangja, a színpadon gitározó fiú reszelős éneke, Felix és öcsi fel-feltörő kacaja, hagytam, hagy sodorjon előre a lökdösődő tömeg, hagy csiklandozzák orromat a vegyes illatok; a fűszeres sültek és a vattacukor. Nem törődtem mindazzal, ami volt.És akkor puff. Niall hátába ütköztem, s mikor megértettem, miért, vagyis hogy kikért álltak meg, nem örültem.
- Sziasztok! -köszönt Baily kimérten. Alig egy negyed pillanat erejéig sandított rám. Zaynnel kínosan egymásra próbáltunk mosolyogni. - Heló -formáltuk meg szánkkal egyszerre.
Niall és Felix közben elpárologtak, és csatlakoztak a falafelért ácsingozók sorába. Ott maradtam velük, és igenis, még mindig sértett voltam, ahogy Bee is, hiszen áradt megfeszült vonásairól. Azt láttam Zayn arcán, hogy legszívesebben a képünkbe röhögne, amiért képesek vagyunk ezt a gyerekes haragot fenntartani. Miért?
A Harland név nem kis presztízst, reklámot és pénzt jelentett, így történt meg az, hogy Alex egy csettintésével modellt csinált Brookból, a Lou Lou divatházzal ápolt kapcsolatának hála. Hiába való volt a menedzsmenti asszisztensként tevékenykedő Baily Benson ellenállása, a legifjabb Harland minden óhaját kezet-lábat törve rohantak teljesíteni, így rögtön össze is csődítettek egy rendkívüli castingot. Ha Alex befolyására ha nem, mindenesetre Rooky-tól el voltak alélva; olyan jelzőkkel illették a különleges származású lányt, mint: dzsungel királynő, amazonistennő, s hogy ő a tökéletes vérfrissítés. Mivel a lány sosem csinált még ilyesmit, a teljes körű leszerződtetés még váratott magára, de megelőlegezett bizalom alapján bevették a Baily által irányított Dora Padora kampányba. Brook jogosan érezte, hogy a vöröske kezdettől fogva erős ellenérzésekkel viszonyul hozzá.
- Micsoda? Hogy őt? Az én kampányomba? -hőzöngött, miközben látványosan csapkodta az asztalára halmozott ruhatervekkel teli mappákat, dossziékat. Kollégája, James szemforgatva konstatálta a jelenetet. És őszintén szólva én sem értettem fenenagy hisztijét.
- A Lou Lou kampánya -javította ki- Nem értem, miért vagy kiborulva. Csak a vak nem látja, hogy nagyon különleges lány, az ég küldte. Pont ő az a színfolt, amivel teljes lesz az arculat. A főnökség is kajálja -próbálta meggyőzni a lányt.
- Ne gyere te is ezzel! Egyébként is, miért vagy ebben olyan biztos? -állt meg a pakolással- Attól, hogy ez az utcáról berángatott kis...jól néz ki meg vékony, attól még nem modell! -rikácsolta.
- Még nem is ismered, de már elküldenéd a pokolba -bátorkodtam megszólalni. Eredetileg azért jöttem, hogy személyesen is felköszöntsem Bee-t az előző napi szülinapja apropójából.
- Ebből maradj ki, nem értheted. Én évek óta itt gürizek, hogy elérjek valamit. Ezért a kampányért is vért izzadok, és nem fogom hagyni, hogy mindenféle jöttment kis fruska áthúzza a számításaimat. De hiába magyarázom, ezt nem értheted. A divatvilág több és nagyobb, mint hinnéd -lekezelő stílusával pillanatokon belül felperzselte szundikáló indulataimat.
- Bocsánat, hogy túl pornép vagyok. Te viszont eltorzult énképpel élsz és csak magaddal vagy elfoglalva, miközben észre sem veszed, hogy a családodnak szüksége lenne rád.
- Na végre! Ezt vártam, mikor térsz rá a megtérítő szövegre. Most jön a kioktatás a lánytól, aki annyira képbe van család terén. Aki naprakész a pasim lelkivilágából! -vadul villant fel tekintete.
Meghökkenve húztam hátra a fejem.
- Mi a franc bajod van? -néztem sötét szemeibe.
- Hogy a magánéletem körül ólálkodsz. Te, a nagy szerelem-szakértő! Még a saját pasidra sem emlékezel!
Baily Benson célzott, lőtt, telibe talált. A legelevenebbik pontomba.
- Na jó. Nem akarhatod, hogy erre reagáljak, mert hidd el, te lennél az, aki sírva rohan ki innen! -ekkorra már komoly erőfeszítésembe került, hogy ne emeljem fel a hangomat. Meg sem vártam Baily reakcióját, hangos ajtócsapódással távoztam. Azóta nem beszéltünk, viszont időközben azt csiripelik, hogy országos barinők lettek a fentebbiekben ócsárolt Brookkal. S hogy ki lett a gonosz álbarátnő? Nem nagy ügy kitalálni.
- Hallom újabban minden nap több órán át edzel. Ez az új életformád? Ez az új Nina? -kérdezte álszent kedvességgel, de számomra félreérthetetlenül gúnyosan. Látni kellett volna azt a magasztos fejtartást, és a félig csukott tekintetet.
- Aha -bólintottam, miközben farzsebre dugtam kezeimet- Én meg hallom, hogy újabban egy kétszínű tyúk vagy. Ez az új életformád? Ez az új Baily? -küldtem felé egy Oscar-díjas bájmosolyt, s kitartóan vártam válaszát. Elcsíptem Zayn döbbent arcát is. A vörös ciklon majdnem ketté roppantotta a kezét.
- Élj tovább a kis álmaidban! Gyere Zayn! -húzta maga után a fiút. Az arab vérű Malik bocsánatkérően visszapillantott rám, aztán elnyelte őket a sokaság.
- Fala-fel! -áriázta Felix, a mindenkori haspók, s kiosztotta a papírtálcákat. Leültünk a híd tartópillérei elé a földre. Közben igyekeztünk megvitatni, hogy a nagykoncert előtt merre nézzünk még szét. Javasoltam a kiállított motorcsodákat, de Felix rögtön tiltakozott, mondván, Alex is ott lebzsel Rookyval és a "tahóparádéval", vagyis a haverjaival. Ezalatt rájöttem, hogy egy falat sem megy le a torkomon.
- Amúgy nem is mesélitek, hogy haladnak a próbák? Mikor mehetünk Blushboys koncertre? -böktem oldalba Felixet.
- Sajnos nem árulhatok el semmit -nézett rám komoran, már-már gyászosan.
- Nem? Miért nem? Niall? -fordultam a másik felemen ücsörgő, szalmakazal hajú titánra. Épp a cipőfűzőjével veszekedett.
- Bocs tesó, szigorúan bizalmas. Türelem, dolgozunk rajta -lökte oda azzal a nagyvagány stílussal, amit csak akkor vett fel, amikor társaságban voltunk.
- Oké. Akkor azt áruld el, kibékültél Shelby-vel? -közben Felix legnagyobb örömére az ölébe tettem a vacsorámat. Alig nyúltam hozzá.
- Na nem! Ez aztán végképp tabutéma -vonta össze szemöldökét Niall, majd próbálta tekintetét elvegyíteni a színpadon, ahol éppen azon ügyködtek a technikusok, hogy felhúzzák a Fall Out Boy névvel díszített vászon hátteret.
- A nővéred vagyok! Tudnom kell a szerelmei ügyeidről!
- Miféle szerelmi ügyek, te jó ég!? -vágta rá méltatlankodva, s a hozzá elmaradhatatlan orrfelhúzással.
- Nem is beszélnek már egymással! -szólt közbe Felix rosszalló fejrázással.
- Magánügy, oké? -morgott Niall, és akkor jobbnak láttam, ha tényleg nem firtatom a témát tovább.
- Elmegyek ahhoz a kézműves szappanokat áruló nénihez. Veszek anyának egy olyan levendulavirágosat, jó? -vetettem fel hirtelen ötletem.
- Rendben. Adjak pénzt? -kérdezte Niall tele szájjal.
- Van nálam.
- Hé Nina, voltál már Provance-ban? -szólalt meg ujjait végignyalogatva Felix, hirtelen fellobbanó lelkesedéssel. Válaszul érdeklődve ráztam a fejem; Felix rengeteg érdekes dolgot szokott mesélni mindenféle földrajzi egységről -Voltam ott két éve. Lélegzetelállító levendulaföldek vannak arra, ameddig csak a szem ellát, mint egy lila óceán -csillog zöld lombokat idéző tekintete.
- Gyönyörű lehet -megpróbáltam magam elé képzelni, de azt hiszem még a leggazdagabb fantázia sem képes visszaadni azt, amit Felix valójában látott.
Szóval elmentem anyának szuvenírt venni, de mire visszaértem, a fiúk már sehol sem voltak. Akkora robaj ütött szíven, mintha leszakadt volna az ég, vagy bomba robbant volna. Vakító fények sütötték ki szemem a színpad felől, s a tébojultnak hangzó sikoly arra késztetett, hogy befogjam a fülem. Lábujjhegyen nyújtózva próbáltam megkeresni az egyre tömörödő tömegben Felix kalapos- vagy öcsém világító szőke kobakját. Nem akartam elmozdulni a helyemről, de megkergült korombeliek rohamozták meg a színpadot, és szinte sodortak magukkal.
- Hé! Ne lökdöss már! -dühöngtem a körülöttem ugrálóknak, de hangom mintha nem is lett volna. Legalább tízszer oldalba könyököltek, a lábamra léptek, jobbra-balra taszítottak. Apró hangyának éreztem magam, aki arra vár, mikor tapos rá egy cipőtalp. Egyszer csak a színpad előtt álló védőkordonnál találtam magam. Tényleg nem értem hogyan. Akkorra már elviselhetetlen súllyal szorított közre a tömeg. Izzadva kapkodtam levegőért. Bármilyen hihetetlen is, de semmit sem hallottam a zenéből.
Kezdtem megszokni a csontjaimat összeroppantani akaró erőket, de valami akkor sem volt rendben velem, ezt tisztán éreztem. Ráadásul kiszúrtam egy igen furcsa tekintetű fickót a tömegből, aki mintha engem nézett volna. Félrepillantottam, majd kisvártatva újra megkerestem őt a szememmel, hogy éledező paranoiám lenyugtassam; nem is engem figyel, meg miért is figyelne engem. A döbbenet jeges verejtékként csurrant le hátamon, de talán csak ezt is hallucináltam. Engem nézett, még mindig, folyamatosan, "úristen, miért vigyorog"?! Azt vettem észre, hogy ujjaim görcsösen markolták zsebemben a paprikasprayt. Elnyomtam néhány szitokszót, amiért még nem tudtam elkezdeni az önvédelmi kiképzést. A rokkantnyugdíjassá amortizáló izomlázamon kívül semmim sincs. A hetek során valamiféle szükségszerű üldözési mánia eresztett gyökeret bennem, s akkor indult hajtásnak. Biztosra vettem, hogy bajban leszek. A férfi úgy bámult, mintha engem kívánna elfogyasztani vacsorára. Megehetné a meghagyott falafelemet... Nem tojhatsz be, Nina!- utasítottam magam, feldühödve kislányos viselkedésemen.
- Hé, minden rendben? -kérdezte valaki. Nem gondoltam volna, hogy tőlem. Szorítást éreztem a karomon- Hahó!
Idétlenül néztem a szeplős fiúra, nem értettem, mit akar. Abban a pillanatban vészesen közel merészkedett a fémkorlát az arcomhoz. Fehér lett minden, mint egy hipóreklám, komolyan. Fájt ahogy végigsúrolta valami a bőröm, a hasamtól a lábamig. Azt hittem kiszakadnak a karjaim a helyükről. Az agyam majdnem eldobtam, amikor a banda énekese, Patrick Stump bámult az arcomba. Olyan volt, mint aki halálra aggódja magát éppen. Közben éreztem, hogy valaki lenyom egy székre, majd egy vizespalackot nyom a kezembe. Azt sem tudtam melyik bolygón vagyok. Rövid kis képkockákra bomlott a valóság. Biztosra vettem, hogy lemaradtam néhány jelenetről... Felnéztem jótevőmre, és újabb szívbaj kerülgetett, mikor felismertem Pete-et, a basszusgitárost.
- A francba, csak álmodom! -hajtottam le a fejem, de az éles fájdalom, ami ezt kísérte, kétségeket vetett fel állításom felől.
- Feltűnt, hogy elájultál és a biztonsági emberek rángattak be a kordon mögül? Hogy érzed most magad? -hajolt arcomba Patrick, megfogva vállamat. A kábaságomat felülírta a rajongásom. Eszméletlenül barátságos tekintete volt.
- Nem, de már sokkal jobban -vigyorodtam el, és úrrá lett rajtam az izgalom. Az a tinilányos rajongás: itt vagyok a kulisszák mögött és a Fall Out Boy engem pátyolgat. Őrület, csípjetek meg!
- Hogy szólíthatunk? -kérdezte Pete, miközben kacéran felvillant a szeme.
- Nina, vagy ahogy akartok -ráztam a fejem szűnni nem akaró mosollyal.
- Nos, kedves Nina, ha akarod végignézheted innen is a koncertet! -rántotta meg vállát aranyosan.
- Nyugodtabbak lennénk, ha nem mennél vissza a tömegbe. Ettél valamit? Nagyon sápadt vagy -apáskodott Pat továbbra is. Tüneményes volt.
- Ma még nem, mert...
- Semmit? -csattantak fel szinte egyszerre. Nem akartam elkezdeni a szokásos mesét, mi is van velem, amiért nem annyira működik bennem minden úgy, ahogy kéne.
- Ezt azonnal majszold el. Egyenesen az Államokból -kacsintott rám Pete, s adott egy szelet Reese's csokit, amit itt nem lehet kapni.
- Nem szédülsz? -folytatta a faggatást Patrick.
- Srácok, most már színpadra! -kiabálta valaki türelmetlenül.
- Tehetünk még érted valamit? -karolt át finoman- Bármit.
- Lenne itt valami -támadt egy hirtelen vad ötletem- Be tudnátok a következő számotok előtt mondani Felix Harland és Niall Horan nevét?
- Nem gond! -vonta fel vállát Pat.
- Te vagy Szent Patrick, Írország védőszentje, ugye? Vallj színt! -nevettem el magam.
- Csss -meredt rám, majd kisfiúsan kuncogott. Olvadoztam- Vigyázz magadra Nina! Még látjuk egymást! -intettek felém, s máris felszökkentek a színpadra. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént. Sosem örültem még ennyire annak, hogy elájultam, de apropó! Miért is ájultam el?
- Srácok, a következő dalunkat bizonyára mind ismeritek, szóval ne fogjátok vissza magatokat! Külön szóljon ez most Felix Harlandnak és Niall Horannek! Úgy hallottuk csípik a bandánkat!
Történelmi pillanat volt. Hangosan nevettem. Bárcsak láthattam volna Felix és az öcsém döbbent arcát!
A koncert végére kiverekedtem magam a tömegből, és megírtam az öcsémnek SMS-ben, hogy elmegyek a motorosok fele, ott megtalál, ha akar. Olyannyira este lett addigra, hogy szinte csak 14-30 évesekre korlátozódott az egyre felszabadultabb kedélyű tömeg. Ha gőzöm sem lett volna, merre a motortalálkozó, akkor is odatalálok, akár csukott szemmel is, mivel már messziről hallatszott a kétkerekűek fültépő csattogása. Amíg elsétáltam az öbölig, persze kerestem a bajt, és pechemre meg is találtam...
Négy vagy öt, 17-18 év körüli kamaszokból álló, igencsak besörözött-borozott társaság cammogott előttem. Halomra dobálták el a kiürített Guiness-es üveget, parázsló csikkeket, és persze minden szembejövő nőneműnek igyekeztek megmutatni vagányságukat, tetézve ezt a nem éppen kulturált udvarolási szándékukkal. Nekem sem kellett több; amúgy is mostanság szerteszét a hormonháztartásom. Alpári viselkedésüket nem bírtam idegekkel, sem szó nélkül. A zsebemben levő spray pedig még inkább felbátorított.
- Hé skacok! -felgyorsítottam lépeimet, hogy beérjem őket- Adnék nektek valamit! -nyúltam zsebembe. Értetlenül bámultak, röhögtek, és persze egyből elárasztottak tenyércsiklandozó "bókjaikkal", amikről látszólag nem vettem tudomást. Feléjük nyújtottam a levendulás szappant, amit anyának vettem. - Ezzel mossátok ki a szátokat szépen! -mosolyogtam, s vártam, hogy leessen nekik, nem ismerkedni akarok velük.
- Mi van cica? -rázta meg fejét az egyik, gyanítom a legnagyobb szájú mind közül- Problémád van talán? -fonta össze karjait mellkasa előtt.
- A nevem nem cica -szögeztem le sötét pillantást vetve felé- De leköteleznétek ha ocsmány megjegyzéseiteket megtartanátok magatoknak.
A reakció egy kollektív szánakozó kacaj volt, majd az egyik közelebb lépett hozzám: - Én inkább az ágyamhoz köteleznélek -lihegte arcomba büdös sörlehelettel. El kellett ismernem, nem volt rossz poén.
- Álmodik a nyomor -nevettem rá vidámság nélkül- Tökön rúgjalak most, vagy meg kell várnom, amíg eszedbe jut még egy felettébb ötletes beszólás?
- Hűha, Dr. Szöszi nagyon kemény! -tárta szét karját, majd a végignézett társain megerősítést várva- Bevegyük a csapatba? -vigyorgott rám megint.
- Velem ne foglalkozz, inkább csak rakd sebességbe azt a mazsola agyadat, mielőtt megszólalsz.
- Oké, most már kezdesz idegesíteni. Bajt akarsz? Jó -keményedett meg a hangja, majd szoros félkörként fogott közre a társaság. Mielőtt megijedtem volna, egy motor brummogott fel, és egyenesen felénk száguldott. Alig akart megállni, végül füstölögve befarolt mellénk, mire mindenki félreugrott. Miután elillant a fullasztó füst nagy része, a járgányon büszkén feszítő fiú felcsapta sisakja színesen tükröződő üvegét.
- Na végre! Ezt vártam, mikor térsz rá a megtérítő szövegre. Most jön a kioktatás a lánytól, aki annyira képbe van család terén. Aki naprakész a pasim lelkivilágából! -vadul villant fel tekintete.
Meghökkenve húztam hátra a fejem.
- Mi a franc bajod van? -néztem sötét szemeibe.
- Hogy a magánéletem körül ólálkodsz. Te, a nagy szerelem-szakértő! Még a saját pasidra sem emlékezel!
Baily Benson célzott, lőtt, telibe talált. A legelevenebbik pontomba.
- Na jó. Nem akarhatod, hogy erre reagáljak, mert hidd el, te lennél az, aki sírva rohan ki innen! -ekkorra már komoly erőfeszítésembe került, hogy ne emeljem fel a hangomat. Meg sem vártam Baily reakcióját, hangos ajtócsapódással távoztam. Azóta nem beszéltünk, viszont időközben azt csiripelik, hogy országos barinők lettek a fentebbiekben ócsárolt Brookkal. S hogy ki lett a gonosz álbarátnő? Nem nagy ügy kitalálni.
- Hallom újabban minden nap több órán át edzel. Ez az új életformád? Ez az új Nina? -kérdezte álszent kedvességgel, de számomra félreérthetetlenül gúnyosan. Látni kellett volna azt a magasztos fejtartást, és a félig csukott tekintetet.
- Aha -bólintottam, miközben farzsebre dugtam kezeimet- Én meg hallom, hogy újabban egy kétszínű tyúk vagy. Ez az új életformád? Ez az új Baily? -küldtem felé egy Oscar-díjas bájmosolyt, s kitartóan vártam válaszát. Elcsíptem Zayn döbbent arcát is. A vörös ciklon majdnem ketté roppantotta a kezét.
- Élj tovább a kis álmaidban! Gyere Zayn! -húzta maga után a fiút. Az arab vérű Malik bocsánatkérően visszapillantott rám, aztán elnyelte őket a sokaság.
- Fala-fel! -áriázta Felix, a mindenkori haspók, s kiosztotta a papírtálcákat. Leültünk a híd tartópillérei elé a földre. Közben igyekeztünk megvitatni, hogy a nagykoncert előtt merre nézzünk még szét. Javasoltam a kiállított motorcsodákat, de Felix rögtön tiltakozott, mondván, Alex is ott lebzsel Rookyval és a "tahóparádéval", vagyis a haverjaival. Ezalatt rájöttem, hogy egy falat sem megy le a torkomon.
- Amúgy nem is mesélitek, hogy haladnak a próbák? Mikor mehetünk Blushboys koncertre? -böktem oldalba Felixet.
- Sajnos nem árulhatok el semmit -nézett rám komoran, már-már gyászosan.
- Nem? Miért nem? Niall? -fordultam a másik felemen ücsörgő, szalmakazal hajú titánra. Épp a cipőfűzőjével veszekedett.
- Bocs tesó, szigorúan bizalmas. Türelem, dolgozunk rajta -lökte oda azzal a nagyvagány stílussal, amit csak akkor vett fel, amikor társaságban voltunk.
- Oké. Akkor azt áruld el, kibékültél Shelby-vel? -közben Felix legnagyobb örömére az ölébe tettem a vacsorámat. Alig nyúltam hozzá.
- Na nem! Ez aztán végképp tabutéma -vonta össze szemöldökét Niall, majd próbálta tekintetét elvegyíteni a színpadon, ahol éppen azon ügyködtek a technikusok, hogy felhúzzák a Fall Out Boy névvel díszített vászon hátteret.
- A nővéred vagyok! Tudnom kell a szerelmei ügyeidről!
- Miféle szerelmi ügyek, te jó ég!? -vágta rá méltatlankodva, s a hozzá elmaradhatatlan orrfelhúzással.
- Nem is beszélnek már egymással! -szólt közbe Felix rosszalló fejrázással.
- Magánügy, oké? -morgott Niall, és akkor jobbnak láttam, ha tényleg nem firtatom a témát tovább.
- Elmegyek ahhoz a kézműves szappanokat áruló nénihez. Veszek anyának egy olyan levendulavirágosat, jó? -vetettem fel hirtelen ötletem.
- Rendben. Adjak pénzt? -kérdezte Niall tele szájjal.
- Van nálam.
- Hé Nina, voltál már Provance-ban? -szólalt meg ujjait végignyalogatva Felix, hirtelen fellobbanó lelkesedéssel. Válaszul érdeklődve ráztam a fejem; Felix rengeteg érdekes dolgot szokott mesélni mindenféle földrajzi egységről -Voltam ott két éve. Lélegzetelállító levendulaföldek vannak arra, ameddig csak a szem ellát, mint egy lila óceán -csillog zöld lombokat idéző tekintete.
- Gyönyörű lehet -megpróbáltam magam elé képzelni, de azt hiszem még a leggazdagabb fantázia sem képes visszaadni azt, amit Felix valójában látott.
Szóval elmentem anyának szuvenírt venni, de mire visszaértem, a fiúk már sehol sem voltak. Akkora robaj ütött szíven, mintha leszakadt volna az ég, vagy bomba robbant volna. Vakító fények sütötték ki szemem a színpad felől, s a tébojultnak hangzó sikoly arra késztetett, hogy befogjam a fülem. Lábujjhegyen nyújtózva próbáltam megkeresni az egyre tömörödő tömegben Felix kalapos- vagy öcsém világító szőke kobakját. Nem akartam elmozdulni a helyemről, de megkergült korombeliek rohamozták meg a színpadot, és szinte sodortak magukkal.- Hé! Ne lökdöss már! -dühöngtem a körülöttem ugrálóknak, de hangom mintha nem is lett volna. Legalább tízszer oldalba könyököltek, a lábamra léptek, jobbra-balra taszítottak. Apró hangyának éreztem magam, aki arra vár, mikor tapos rá egy cipőtalp. Egyszer csak a színpad előtt álló védőkordonnál találtam magam. Tényleg nem értem hogyan. Akkorra már elviselhetetlen súllyal szorított közre a tömeg. Izzadva kapkodtam levegőért. Bármilyen hihetetlen is, de semmit sem hallottam a zenéből.
Kezdtem megszokni a csontjaimat összeroppantani akaró erőket, de valami akkor sem volt rendben velem, ezt tisztán éreztem. Ráadásul kiszúrtam egy igen furcsa tekintetű fickót a tömegből, aki mintha engem nézett volna. Félrepillantottam, majd kisvártatva újra megkerestem őt a szememmel, hogy éledező paranoiám lenyugtassam; nem is engem figyel, meg miért is figyelne engem. A döbbenet jeges verejtékként csurrant le hátamon, de talán csak ezt is hallucináltam. Engem nézett, még mindig, folyamatosan, "úristen, miért vigyorog"?! Azt vettem észre, hogy ujjaim görcsösen markolták zsebemben a paprikasprayt. Elnyomtam néhány szitokszót, amiért még nem tudtam elkezdeni az önvédelmi kiképzést. A rokkantnyugdíjassá amortizáló izomlázamon kívül semmim sincs. A hetek során valamiféle szükségszerű üldözési mánia eresztett gyökeret bennem, s akkor indult hajtásnak. Biztosra vettem, hogy bajban leszek. A férfi úgy bámult, mintha engem kívánna elfogyasztani vacsorára. Megehetné a meghagyott falafelemet... Nem tojhatsz be, Nina!- utasítottam magam, feldühödve kislányos viselkedésemen.
- Hé, minden rendben? -kérdezte valaki. Nem gondoltam volna, hogy tőlem. Szorítást éreztem a karomon- Hahó!
Idétlenül néztem a szeplős fiúra, nem értettem, mit akar. Abban a pillanatban vészesen közel merészkedett a fémkorlát az arcomhoz. Fehér lett minden, mint egy hipóreklám, komolyan. Fájt ahogy végigsúrolta valami a bőröm, a hasamtól a lábamig. Azt hittem kiszakadnak a karjaim a helyükről. Az agyam majdnem eldobtam, amikor a banda énekese, Patrick Stump bámult az arcomba. Olyan volt, mint aki halálra aggódja magát éppen. Közben éreztem, hogy valaki lenyom egy székre, majd egy vizespalackot nyom a kezembe. Azt sem tudtam melyik bolygón vagyok. Rövid kis képkockákra bomlott a valóság. Biztosra vettem, hogy lemaradtam néhány jelenetről... Felnéztem jótevőmre, és újabb szívbaj kerülgetett, mikor felismertem Pete-et, a basszusgitárost.
- A francba, csak álmodom! -hajtottam le a fejem, de az éles fájdalom, ami ezt kísérte, kétségeket vetett fel állításom felől.
- Feltűnt, hogy elájultál és a biztonsági emberek rángattak be a kordon mögül? Hogy érzed most magad? -hajolt arcomba Patrick, megfogva vállamat. A kábaságomat felülírta a rajongásom. Eszméletlenül barátságos tekintete volt.
- Nem, de már sokkal jobban -vigyorodtam el, és úrrá lett rajtam az izgalom. Az a tinilányos rajongás: itt vagyok a kulisszák mögött és a Fall Out Boy engem pátyolgat. Őrület, csípjetek meg!
- Hogy szólíthatunk? -kérdezte Pete, miközben kacéran felvillant a szeme.
- Nina, vagy ahogy akartok -ráztam a fejem szűnni nem akaró mosollyal.
- Nos, kedves Nina, ha akarod végignézheted innen is a koncertet! -rántotta meg vállát aranyosan.
- Nyugodtabbak lennénk, ha nem mennél vissza a tömegbe. Ettél valamit? Nagyon sápadt vagy -apáskodott Pat továbbra is. Tüneményes volt.
- Ma még nem, mert...
- Semmit? -csattantak fel szinte egyszerre. Nem akartam elkezdeni a szokásos mesét, mi is van velem, amiért nem annyira működik bennem minden úgy, ahogy kéne.
- Ezt azonnal majszold el. Egyenesen az Államokból -kacsintott rám Pete, s adott egy szelet Reese's csokit, amit itt nem lehet kapni.
- Nem szédülsz? -folytatta a faggatást Patrick.
- Srácok, most már színpadra! -kiabálta valaki türelmetlenül.
- Tehetünk még érted valamit? -karolt át finoman- Bármit.
- Lenne itt valami -támadt egy hirtelen vad ötletem- Be tudnátok a következő számotok előtt mondani Felix Harland és Niall Horan nevét?
- Nem gond! -vonta fel vállát Pat.
- Te vagy Szent Patrick, Írország védőszentje, ugye? Vallj színt! -nevettem el magam.
- Csss -meredt rám, majd kisfiúsan kuncogott. Olvadoztam- Vigyázz magadra Nina! Még látjuk egymást! -intettek felém, s máris felszökkentek a színpadra. Nem akartam elhinni, hogy ez megtörtént. Sosem örültem még ennyire annak, hogy elájultam, de apropó! Miért is ájultam el?
- Srácok, a következő dalunkat bizonyára mind ismeritek, szóval ne fogjátok vissza magatokat! Külön szóljon ez most Felix Harlandnak és Niall Horannek! Úgy hallottuk csípik a bandánkat!
Történelmi pillanat volt. Hangosan nevettem. Bárcsak láthattam volna Felix és az öcsém döbbent arcát!
A koncert végére kiverekedtem magam a tömegből, és megírtam az öcsémnek SMS-ben, hogy elmegyek a motorosok fele, ott megtalál, ha akar. Olyannyira este lett addigra, hogy szinte csak 14-30 évesekre korlátozódott az egyre felszabadultabb kedélyű tömeg. Ha gőzöm sem lett volna, merre a motortalálkozó, akkor is odatalálok, akár csukott szemmel is, mivel már messziről hallatszott a kétkerekűek fültépő csattogása. Amíg elsétáltam az öbölig, persze kerestem a bajt, és pechemre meg is találtam...
Négy vagy öt, 17-18 év körüli kamaszokból álló, igencsak besörözött-borozott társaság cammogott előttem. Halomra dobálták el a kiürített Guiness-es üveget, parázsló csikkeket, és persze minden szembejövő nőneműnek igyekeztek megmutatni vagányságukat, tetézve ezt a nem éppen kulturált udvarolási szándékukkal. Nekem sem kellett több; amúgy is mostanság szerteszét a hormonháztartásom. Alpári viselkedésüket nem bírtam idegekkel, sem szó nélkül. A zsebemben levő spray pedig még inkább felbátorított.
- Hé skacok! -felgyorsítottam lépeimet, hogy beérjem őket- Adnék nektek valamit! -nyúltam zsebembe. Értetlenül bámultak, röhögtek, és persze egyből elárasztottak tenyércsiklandozó "bókjaikkal", amikről látszólag nem vettem tudomást. Feléjük nyújtottam a levendulás szappant, amit anyának vettem. - Ezzel mossátok ki a szátokat szépen! -mosolyogtam, s vártam, hogy leessen nekik, nem ismerkedni akarok velük.
- Mi van cica? -rázta meg fejét az egyik, gyanítom a legnagyobb szájú mind közül- Problémád van talán? -fonta össze karjait mellkasa előtt.
- A nevem nem cica -szögeztem le sötét pillantást vetve felé- De leköteleznétek ha ocsmány megjegyzéseiteket megtartanátok magatoknak.
A reakció egy kollektív szánakozó kacaj volt, majd az egyik közelebb lépett hozzám: - Én inkább az ágyamhoz köteleznélek -lihegte arcomba büdös sörlehelettel. El kellett ismernem, nem volt rossz poén.
- Álmodik a nyomor -nevettem rá vidámság nélkül- Tökön rúgjalak most, vagy meg kell várnom, amíg eszedbe jut még egy felettébb ötletes beszólás?
- Hűha, Dr. Szöszi nagyon kemény! -tárta szét karját, majd a végignézett társain megerősítést várva- Bevegyük a csapatba? -vigyorgott rám megint.
- Velem ne foglalkozz, inkább csak rakd sebességbe azt a mazsola agyadat, mielőtt megszólalsz.
- Oké, most már kezdesz idegesíteni. Bajt akarsz? Jó -keményedett meg a hangja, majd szoros félkörként fogott közre a társaság. Mielőtt megijedtem volna, egy motor brummogott fel, és egyenesen felénk száguldott. Alig akart megállni, végül füstölögve befarolt mellénk, mire mindenki félreugrott. Miután elillant a fullasztó füst nagy része, a járgányon büszkén feszítő fiú felcsapta sisakja színesen tükröződő üvegét.
- Hogy, s mint fiatalok? Vadulunk, vadulunk? -Alex jóllakott óvodás arckifejezésével találtam szemben magam. Most az egyszer örültem jöttének, de tényleg.
- Próbáltam kommunikációs kapcsolatot létesíteni ezekkel az egysejtűekkel -rántottam vállat, mire az egyik megragadta a karomat; azt hiszem elege lett belőlem, talán magára ismert sértéseimben.
- El a kezekkel a szöszimről! -háborgott Alex, s mikor fittyet hánytak szavára, hirtelen megrántotta a gázkart. Én is összerezzentem ijedtemben. Fejével maga mögé intett, hogy pattanjak fel. Különben is csábított a gondolat. Hihetetlen nagy, de mégis sportos motor volt, a géptest alól pedig valahonnan neon fény festette kékre az aszfaltot. Habozás nélkül ültem fel mögé, és karoltam át a derekát. Bár nem láttam arcát, szinte éreztem a zsigereimben, hogy fülig elvigyorodik. Szélvész módon indultunk el, otthagyva a roppant kellemes csürhét.
- Örültem a szerencsének! -kiabáltam hátra, majd nem túl kulturált módon kifejeztem nemtetszésem feléjük, és felemelt középső ujjal intettem búcsút. Elhúztunk a motortalálkozó magja mellett, végigrepesztettünk a kikötőbe vezető sétányon. Volt valami veszedelmesen gyönyörű és felfoghatatlanul szabad ezekben a nagy-teljesítményű járgányokban. Alex hátának szorítottam a fejem, hogy ne tépje a hűvös szél. Úgy éreztem, mintha repülnék; leírhatatlanul felemelő érzés volt.
Elhaló dorombolással állt meg a motorcsoda. Mindenki minket figyelt; hát perszehogy: Alexet ki ne ismerné; az apja révén, a nőügyei révén, a partijai révén, így ő amolyan "celebbé" nőtte ki magát.
- Te aztán tökös vagy -jegyezte meg, miután levette bukóját és ujjaival hátrafésülte fürtjeit. Bőrdzsekije alatt világoskék inget viselt, mellkasközépig kigombolva, nyakában három ezüst nyaklánc csilingelt: egy, a legészrevehetőbb, az ikonikus A betűvel, egy a rózsaarany bilétával, és egy hosszabb, rajta egy kulcs medállal.
- Kösz a fuvart Harland -bokszoltam vállába, mire kedvesen elmosolyodott, s ettől megzavarodva véletlen tettem egy felelőtlen kijelentést: - Jövök neked eggyel.
Több se kellett neki; felvillant ezúttal mohaszínűnek tetsző szeme.
- Bizony, jössz egy csókkal -futtatta végig nyelvét makulátlan fehér fogsorán. Nem tudom mi ütött belém, de úgy éreztem, ideje meglepni őt. Nem hagytam időt, hogy felfogja, mit fogok csinálni. Hosszan tartó puszit nyomtam szájára. Amikor elhúzódtam tőle, s megláttam azt a semmit nem értő zavart, azt gondoltam, ez a nap már nem is lehetne jobb. A szívéhez kapta kezét, talán infarktusra gyanakodott.
- Na mi van Casanova? Mintha torkodon akadt volna a szó -mulattam rajta, s akkor lassan, de biztosan, felkúszott arcára tipikus, önelégült és pajzán Alex-vigyor.
- Hű -nyögte ki, majd nyelt egyet- "De láthatod, az istenek, a por meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szerelem tériszonya és kicsinyes aggodalma."
Rögtönzött verseit már volt időm megszokni, de ez akkor őszintén megérintett, ezt viszont nem sejthette.
- Nem mindig vagy olyan rémes, mint amilyennek látszol -vallottam be.
- Már tuti boldogan murdálok meg -túrt hajába újra, majd az ég fele röhögött.
- Nem fogjátok elhinni! -kiabálta mögülem egy Alexéhez hasonló, de annál mélyebb hang. Felix, Niall, a zenekaruk másik két tagja, és a roppant magas Cristoph Harland érkezett meg. Az öcsém és Felix önkívületi állapotban mesélték, hogy a Fall Out Boy bemondta a nevüket a színpadon, és fogalmuk sincs miért vagy hogy ki intézte ezt el nekik. Elnyomtam egy vigyort, és megtartottam a titkot magamnak. Elég volt látni, hogy milyen őrült módon odavoltak az örömtől, s ezt csak Alex nem tudta értékelni.
- Szia Nina! -köszönt oda nekem Cris mindeközben.
- Szia Cris! -bólintottam, s véletlen túl sokáig időztem el játékosan derült arcán. Nagyon hasonlított öccseire, de nem ugyanazt a kamaszos vadságot sugározta, sokkal inkább kiegyensúlyozottságot és mozdíthatatlannak tűnő békét. Férfiasabb volt, mindenképpen, de még így is letagadhatott volna 7-8 évet. Zavarba jöttem magam is, mikor ráébredtem, kendőzetlenül bámulom, úgyhogy gyorsan Felixre kaptam tekintetem, aki ezúttal egy szelet pizzát majszolt, amiről folyamatosan potyogtak le a kukoricaszemek. Ez a srác reggeltől estig tud enni és közben karcsú, mint a nád.
- Ki a francot érdekel a hülye zenekarotok, amikor ennél sokkal nagyobb dolog történt az imént -szónokolt Alex fennkölt módon. Felix a szemét forgatta. Irtóra elege lehetett testvéréből, ahogy megkeményedett vonásaiból leszűrtem.
- Kímélj meg a gusztustalan nőügyeidtől! -tette össze kezeit Cris, majd bátorkodott felém irányítani sopánkodó grimaszát. Összevontam a szemöldököm, és jelentőségteljesen Alexre néztem.
- Hékás, vigyázz, hogy beszélsz erről az istennőről itt! -bökött felém hüvelykujjával, majd figyelmen kívül hagyva rosszalló-kérlelő pillantásomat, s megelőzve a többiek értetlenkedést, gyorsan folytatta- Nina Horan, igen, ő ott; megcsókolt. Engem. -bökött saját mellkasára, s vigyorogva nyugtázta, hogy kellő döbbenetet okozott.
Cris és Felix egyszerre bámult össze, majd rám. Megfagyott a levegő.
- Csak egy szájrapuszi volt, Rómeó. Ne fantáziáld túl -pillantottam fel az arcomba omló tincseim mögül, gyilkolni vágyó tekintettel.
- Öregem, látnotok kéne az arcotokat! -örvendezett "Rómeó", majd végigfuttatta nyelvét felső fogsorán. Ez volt számára az igazi siker.
- Komolyan, Nina?! -meredt rám hitetlenkedve Felix. Cristoph csalódottnak tűnve bámulta arcom minden rezzenését.
- Tényleg megcsókoltad? -kapott észbe Niall is.
- Miért csókoltad meg? Mi a fene vonz benne? -bátorkodott Cris is hozzám szólni- Azonkívül, hogy úgy néz ki mint egy giccses selyemfiú.
- Semmi jelentősége nincs. Vicc volt! -hangsúlyoztam megfeszített fejtartással. Őszintén reméltem, hogy leakadnak Harlandék végre erről a témáról. Miért olyan nagy dolog ez?
- Ó, ja értem! Szóval te csak úgy viccből csókolgatsz. Érdekes szokás, nem gondolod? -dörzsölgette állát művin ábrándozva. Kinyílt a bicska a zsebemben.
- Ki vagy te, hogy ítélkezz, hm? Nem is ismersz! -ugrottam torkának hurrikánszerűen kikelve magamból, de karcos hangom nem emelkedett meg. Próbáltam kisimítani vonásaimat.
- Ezek után megérted, ha nem is vágyom rá, ugye? -billentette oldalra a fejét, s ajkai egy vékony vonallá préselődtek. Elszántan belebámult a szemembe.
- Majd valahogy megpróbálom túltenni magam eme tragédián -mosolyogtam vissza kegyetlenül, mire ő szó nélkül, de annál hatásosabban elviharzott.
- Cristopher Harland! -szólt bátyja után Alex- Hogy sikerült röpke 2 perc alatt a Szőke finom kis lelki világába tipornod? -háborgott szórakozottan, s közben egyik medálját szopogatta. Cris visszafordult.
- Ami neki van, az nem éppen egy finom kis léleknek tűnik -morgott gyűrűs fürtjei közé fűzve hosszú ujjait. Niall komor pillantásával figyelmeztette Crist: vigyázzon, mit mond rólam. Én nem voltam hajlandó reagálni szavaira többé. Niall egykedvűen pillantott rám, majd megcsóválta a fejét.
- Na, hölgyeim és uraim! Ha már ilyen jó kis hangulat kerekedett, megyünk bulizni? -lelkendezett Alex, s a Treearena melletti épület felé mutatott. Elindultunk, én pedig nem kérdeztem hova is tulajdonképpen. Aztán kiderült: az aréna VIP klubjában exklúzív, zárt körű koncerteket tartanak, s immár a jó időnek hála nem odabent, hanem az avantgard stílusú épület tetején. Pechemre Cris is arra tartott.
- Hogy lehet ide bejutni? -kérdeztem, mikor odaértünk.
- Úgy, hogy te vagy Alex Harland -jött a pökhendi válasz, és csont nélkül besétáltunk a 'művészbejárat' feliratú kapun. S hogy mi fogadott, amikor felértem? Jobbról a tenger végtelen öle, balról egy fényárban úszó bárpult, előttem egy kisebb színpad, felettem pedig a csillagporos ég. Olyannyira lenyűgözött, hogy már nem is puffogtam tovább Cristoph viselkedésén. Kit érdekel az a hólyag?
Alkohollal kínáltak a felszolgálók, de nem ihattam. Holnap reggel korán kell kelnem, hogy teljes erőbedobással belevethessem magam a feladataimba. Előtte még azért lesz egy köröm apunál, ugyanis valahogy be kell majd neki adagolnom legújabb - és fogadom szerinte vakmerő- ötletemet. Már előre láttam az arcát, és hallottam a hangját, ahogy azt mondja: "- Nem, erről szó sem lehet." Megértem, hogy miért próbált óvni mindentől, de utáltam szót fogadni.
Közben megérkezett Ellie Goulding, és énekelni kezdett. Amúgy is kezdtem fázni, de hangjától még inkább lúdbőrzött a karom. Én inkább a fekete vízen ringatozó vitorlásokat és tranzithajókat nézegettem. Nem volt kedvem az emberekhez, egyet kivéve. Egyetlen ember volt jelen pillanatban, akinek most szívből örültem volna, és akivel mindent meg akartam osztani. Lemondóan nyúltam zsebembe a mobilomért, ami kitartóan rezgett. Alig egy órája, a FOB koncert végén, írtam Liamnek. Azt írtam, látni akarom. Nem tudom miért nem válaszolt az üzenetemre. Több hete nem láttam őt.
- Haló.
- Nézz le! -szólt bele a rég nem hallott, gyengéd és bátortalan hang. Kihajoltam a korláton, ő pedig nekem integetett. Megtébolyultam rohantam át az emberek között, nem figyeltem senkire, még az is lehet, hogy pont Cristoph volt az, akit véletlen meglöktem; nem érdekelt semmi. Izgatottan rohantam le, egyenesen karjaiba. És furcsa volt, mert másképp ölelt.
- Istenem -súgtam magam elé- Annyira örülök neked!
Nem akartam őt elereszteni, mert ölelésében megnyugvást találtam.
- Nagyon jó látni téged -engedett el, s találkozott tekintetünk. Nem hittem el, amit látok; Liam?
- Veled meg mi a fene történt? -tártam szét karom teljesen ledöbbenve. Nem az volt a legszokatlanabb, hogy borostás volt és a haja is megnőtt, hanem kiszélesedett vállai - Gyúrni kezdtél? -nevettem el magam lepettségemtől.
- Igen -szája sarkában egy aprócska mosoly jelent meg- Tudom, kicsit groteszk a személyiségemhez.
- Nem, csak... erre nem számítottam -ráztam meg fejem, és vártam, hogy megmagyarázza.
- Nem akarom, hogy többé feltöröljék velem az aszfaltot, és ne tudjam megvédeni azt, akit szeretek -hajtotta le fejét, gondolom az utcai verekedés rossz emléke azóta is kísérti. De úgy tűnik nem csak kísérti, hanem ösztökéli is.
- Ez nagy lépés, Liam. Büszke lehetsz magadra -azt akartam, hogy érezze, mennyire sokra tartom őt. Nekem is követnem kell példáját; a rossz emlékekből előnyt kell kovácsolnom a jövőben. Miközben kifaggattuk egymást, ki mivel töltötte az elmúlt egy hónapot, őrült ötletem támadt, és kivételesen Liamnek sem volt semmi kivetnivalója abban, miért ne ülhetnénk be a kikötőben parkoló egyik motorcsónakba. Gyerekes csínynek tűnt és jót nevettünk rajta. És még a bemászással járó borulás veszélyét is kiküszöböltük. Halkan ölelt körbe a távolabbi koncert hangja, s fülsimogatóan közelről a tenger álmos locsogása.
- Nem gondoltam volna, hogy eljössz -érintettem meg alig szúrós borostáját, melynek ellenére ugyanolyan kisfiús és szelíd arca volt, mint előtte.
- Mert mostanában mindig kifogásokat kerestem, miért nem érek rá? -sandított felém beismerően- Kellett idő. Tudod. Végre a saját érzéseimen és vágyaimon gondolkozni, nem pedig a laborban ülve, differenciálegyenletek megoldásán.
Nem volt túl tágas kis csónak, pont két ember fért el benne. De szeretetteljesen ringatott minket. Liam fele fordultam, átvetettem a lábaimat ölén és a vállába kapaszkodtam. Nem szólaltam meg. Azt akartam beszéljen még, tovább. Hiszen olyan jó volt a hangját hallani.
- Mostanában azt fontolgatom, hogy visszavonom a doktori képzésre beadott jelentkezésemet -vakarta meg szemöldökét. Elég zavartnak tűnt.
- Hogy-hogy?
- A szüleim azt akarják, hogy végezzem el a doktorit, majd vágjak neki a habilitusnak is. Legyek professzor az egyetemen, legyek szaktekintély, satöbbi. Ők középiskolai tanárok, miért hiszik azt, hogy értik ez mit jelent? Fogalmuk sincs, és tudom, hogy rám akarják erőltetni megrögzött elképzelésüket. Szerencsére volt aki korábban felnyitotta a szemem, és mint mondtam, egy sorsfordító felismerést köszönhetek neki -itt rám nézett egy pillanatra- Éppen ezért nem fogom hagyni, hogy mások döntsenek a fejem felett. Ebből volt már elég. Amúgy is ösztöndíj-lehetőséget ajánlott egy elég komoly, robotikával foglalkozó nagyvállalat. Ha bekerülhetnék hozzájuk, határtalan lehetőségek adódnának a jövőmet illetően.
- Várj csak! Eddig nem a biológia és kémia területén kutattál? -kérdeztem butának érezve magam.
- Dehogynem. Viszont az elmúlt hetekben rászántam az időt, hogy kiolvassak tizenpár programozó informatikáról és robottechnológiáról szóló szakkönyvet. Ezek a területek sokkal izgalmasabbak, Nina! El sem hinnéd, hol tart ma a technika. Fel is vettem néhány hasznos kurzust. Persze anyámék azt hiszik a laborban gürizek estig.
Fogalmam sincs miért, de annyira boldog voltam, hogy végre határozott lépéseket mert tenni.
- Ki vagy te és mit csináltál Liammel?
- Te csináltad -sütötte le szemét, mielőtt észrevettem volna benne a régi szégyenlősséget- Ha nem akarod, nem kell róla beszélned, de tudsz valamit Floydról?
Felkacagtam, de nem az örömtől.
- Tudok. Sajnos. Bánatában csak arra ügyel, nehogy kijózanodjon. Egyszer követtem el a hibát, hogy elmentem hozzá. Azóta nem tudom, mi van vele. Niall meglátogatja néha.
- Szegény srác -motyogta Liam az orra alatt.
- Már én is sajnálom őt -sóhajtottam elnehezült mellkassal. Liam észrevette, hogy nem akarok erről tovább beszélni.
- Végül, de nem utolsó sorban: veled mi van? -nézett rám mindent tudni akaróan, s ezúttal nem jött zavarba arcunk közelségétől. Az a csók jutott eszembe, vele.
- A helyzet az, Liam, hogy teljesen belehabarodtam ebbe az nyomozósdiba. Nem szabadna erről beszélnem, talán még neked sem.
- Mesélj el mindent! Meg akarlak érteni.
- Nem vagyok már semmiben sem biztos. Mármint, hogy a maszkos, aki az étteremben elintézte a betörőket, ugyanazok közé tartozik-e, akik hidegvérrel gyilkolnak. Szemrebbenés nélkül az apámra lőtt az egyikük, és fogadom, hogy csak a szerencsén múlt, hogy nem a szívébe kapta a golyót. Ez a tudat pedig elönti az agyam vörös köddel, érted? Mindig is abnormális módon áhítottam a veszélyre, és most ennek fényében bosszút is állhatok. Eleinte azt gondoltam, ezek a fickók csak ócska kis rosszfiúk, de már tudom, hogy profik. Egy hülye kis liba vagyok, ugye? Mit akarok én? Kést a szívembe? Tudod te, hogy miről beszélek, mikor azt mondom: elegem van abból, hogy gyengeként kezelnek, és gyámolításra szorulok. Erős akarok lenni végre, hogy bizonyíthassak, hogy szabadon éljek. Le fogom őket buktatni, Liam. Így vagy úgy, de le én!
- Őrület -csóválta fejét.
- Igen érdekes dolgot derítettem ki, s azóta apám már százszor bánja, hogy rábólintott lánya őrült kérésére. Az a kórházi dolgozó, akit lelőttek a feketeruhások, teljesen véletlen az öccse egy bizonyos Atkin Wrognak, aki pedig a dublini alvilág egyik feje. Utánanéztem az adatbázisban, és a fickó főként illegális, forgalomba nem engedett gyógyszerekkel és azok feltuningolásával keresi a betevőt. Elég jól megy neki, mert az északi városrészben van egy kacsalábon forgó palotája lovardával, meg amit el tudsz képzelni. Mintapolgárként jár-kel, jótékonysági esteken bájolog, miközben otthon három nőt tart, akiket kedvére vághat gerincre vagy arcon.
- Furcsák ezek a nyílt titkok. Hogy nem kapták még el?
- Elkapták néhányszor, de túl nagy a befolyása, túl sok a pénze és túlságosan is mázlista a rohadék.
- De akkor nem értem. Gondolod, hogy az ő katonái lennének ezek a feketék? -hunyorgott rám.
- Csak akkor, ha a testvérekből halálos ellenségekké váltak volna, mert szitává lőtték az autót, amiben a pasas ült. De még akkor sem biztos. Zavaros a kép. Arra gondoltam, hogy a kisebbik Wrog a bátyja keze alá dolgozott, kórházi dolgozó lévén, a maszkosok pedig a konkurencia zsoldosai. Talán -fújtam ki a levegőt lüktető halántékkal- Ott van a tetőről lövöldözős eset is, melyből azt gondolhatnánk, hogy titkos jótevők, ez az elgondolás viszont azonnal megbukik, ha eszembe jut, hogy a rendőrségre lőttek.
- Fel sem fogom! Gyilkosság, lövöldözés, rendőrség? Te ezt élvezed? -kérdezte szelíden, s látszott szemében, hogy képtelen elképzelni, min ügyködöm.
- Élvezem, igen, mert közben erősödöm. Na, képzeld csak el, hogy Atkin Wrog felkereste apámat és nagylelkűen szövetséget ajánlott, hogy segít a rendőrségnek kézre keríteni a fekete ruhásokat, az ő szeretett öccse gyilkosait. Bosszút akar ő is, és ez végül is hihető is, de akkor ez most megint azon felvetés fele billent engem, hogy a kórházon keresztül akart illegális szereket szállítani a kaptárba. És odass! Rejtélyes módon betörtek a bűnügyi analitikai laborba, és eltűntek a szétlőtt kocsiban maradt gyógyszerminták. Mindenesetre nagyon sanszos, hogy apám belemegy Wrog ajánlatába, és el fog felejteni rá is gyanakodni.
- Úgy beszélsz, mint a zsaruk a filmekben.
- Zsaru leszek, Liam! Ez volt az álmom mindig is, most is. Ha pedig sikerül bizonyítanom rátermettségemet és leleplezni a maszkosokat, nem állhat semmi ennek az útjába. Egyelőre csak puhatolózok, edzek, de néhány hét és lőni és verekedni is tanulok.
Liam kicsit elhallgatott, de egyértelműen arcára volt írva, hogy mondani akar valamit.
- Szerinted ez olyan vagány? Az erőszak és az állandó félelem? Mókás dolog? Nem, ez felelőtlen, hülyeség, vakmerő és önző -fakadt ki váratlanul. Komolyan beszélt, minden szót keményen megnyomva- Nem akarom, hogy ezt csináld; hogy ne legyen sosem biztos, mikor látlak újra. Lehetnének kevésbé rémes álmaid -halkult el végül, s kissé mintha megbánta volna kirohanását. Elvettem lábaim combjáról, és visszahúzódtam a saját térfelemre. Nem néztem rá, csak egyenesen előre.
- Szeretném azt hinni, hogy velem vagy -fontam össze karom a mellkasom előtt. Kicsit duzzogóra vettem a figurát.
- Hiszen veled vagyok, tudod! Csak nem értem, Nina...úgy játszol a tűzzel, mintha még sosem égetted volna meg magad. Pedig ha jól emlékszem nemrégiben porrá égtél.
- De feltámadtam a hamvaimból! -folytattam a metaforizálást.
- Begyulladok a szövegedtől... -rázta meg a fejét nevetve, majd elkomolyodva rám meredt- Azért te sem vagy halhatatlan. Sajnos.
- Sejtettem. De ha valaki lángot akar, vállalnia kell, hogy esetleg megégeti magát. Semmi sincs ingyen és minden megtörténhet. Folytassam még a közhelyeket?
- Azt hiszem ennyi elég lesz. Felfogtam -sóhajtotta nehézkesen, majd beleengedte karját a hideg tengerbe, s kavarni kezdte a vizet.
- Tudom nehéz, de bízz és higgy bennem -kértem még mindig kicsit begorombulva.
- Így tettem a nagymamámmal is, mégis itt hagyott ezen az elfuserált világon. Egyedül hagyott. Szó nélkül.
Lassított felvételben tudtam csak fejem felé fordítani, megakadt a légzésem.
- Micsoda? Mags néni meghalt? -rebegtem szánalmasan elfátyolosodó hangon. Liam válaszul erősen magához húzott, és azt szipogta a nyakamba:
- Nem tudtunk elbúcsúzni, és ez már örökre így marad.
Éreztem, hogy remeg a mellkasom. Képtelen voltam nem elsírni magam.
- Úgy sajnálom. Annyira sajnálom -dadogtam, miközben Liam előző mondata újra és újra szíven döfött.
- El a kezekkel a szöszimről! -háborgott Alex, s mikor fittyet hánytak szavára, hirtelen megrántotta a gázkart. Én is összerezzentem ijedtemben. Fejével maga mögé intett, hogy pattanjak fel. Különben is csábított a gondolat. Hihetetlen nagy, de mégis sportos motor volt, a géptest alól pedig valahonnan neon fény festette kékre az aszfaltot. Habozás nélkül ültem fel mögé, és karoltam át a derekát. Bár nem láttam arcát, szinte éreztem a zsigereimben, hogy fülig elvigyorodik. Szélvész módon indultunk el, otthagyva a roppant kellemes csürhét.
- Örültem a szerencsének! -kiabáltam hátra, majd nem túl kulturált módon kifejeztem nemtetszésem feléjük, és felemelt középső ujjal intettem búcsút. Elhúztunk a motortalálkozó magja mellett, végigrepesztettünk a kikötőbe vezető sétányon. Volt valami veszedelmesen gyönyörű és felfoghatatlanul szabad ezekben a nagy-teljesítményű járgányokban. Alex hátának szorítottam a fejem, hogy ne tépje a hűvös szél. Úgy éreztem, mintha repülnék; leírhatatlanul felemelő érzés volt.
Elhaló dorombolással állt meg a motorcsoda. Mindenki minket figyelt; hát perszehogy: Alexet ki ne ismerné; az apja révén, a nőügyei révén, a partijai révén, így ő amolyan "celebbé" nőtte ki magát.
- Te aztán tökös vagy -jegyezte meg, miután levette bukóját és ujjaival hátrafésülte fürtjeit. Bőrdzsekije alatt világoskék inget viselt, mellkasközépig kigombolva, nyakában három ezüst nyaklánc csilingelt: egy, a legészrevehetőbb, az ikonikus A betűvel, egy a rózsaarany bilétával, és egy hosszabb, rajta egy kulcs medállal.
- Kösz a fuvart Harland -bokszoltam vállába, mire kedvesen elmosolyodott, s ettől megzavarodva véletlen tettem egy felelőtlen kijelentést: - Jövök neked eggyel.
Több se kellett neki; felvillant ezúttal mohaszínűnek tetsző szeme.
- Bizony, jössz egy csókkal -futtatta végig nyelvét makulátlan fehér fogsorán. Nem tudom mi ütött belém, de úgy éreztem, ideje meglepni őt. Nem hagytam időt, hogy felfogja, mit fogok csinálni. Hosszan tartó puszit nyomtam szájára. Amikor elhúzódtam tőle, s megláttam azt a semmit nem értő zavart, azt gondoltam, ez a nap már nem is lehetne jobb. A szívéhez kapta kezét, talán infarktusra gyanakodott.
- Na mi van Casanova? Mintha torkodon akadt volna a szó -mulattam rajta, s akkor lassan, de biztosan, felkúszott arcára tipikus, önelégült és pajzán Alex-vigyor.
- Hű -nyögte ki, majd nyelt egyet- "De láthatod, az istenek, a por meg az idő mégis oly súlyos buckákat emel közéd-közém, hogy olykor elfog a szerelem tériszonya és kicsinyes aggodalma."
Rögtönzött verseit már volt időm megszokni, de ez akkor őszintén megérintett, ezt viszont nem sejthette.
- Nem mindig vagy olyan rémes, mint amilyennek látszol -vallottam be.
- Már tuti boldogan murdálok meg -túrt hajába újra, majd az ég fele röhögött.
- Nem fogjátok elhinni! -kiabálta mögülem egy Alexéhez hasonló, de annál mélyebb hang. Felix, Niall, a zenekaruk másik két tagja, és a roppant magas Cristoph Harland érkezett meg. Az öcsém és Felix önkívületi állapotban mesélték, hogy a Fall Out Boy bemondta a nevüket a színpadon, és fogalmuk sincs miért vagy hogy ki intézte ezt el nekik. Elnyomtam egy vigyort, és megtartottam a titkot magamnak. Elég volt látni, hogy milyen őrült módon odavoltak az örömtől, s ezt csak Alex nem tudta értékelni.
- Szia Nina! -köszönt oda nekem Cris mindeközben.
- Szia Cris! -bólintottam, s véletlen túl sokáig időztem el játékosan derült arcán. Nagyon hasonlított öccseire, de nem ugyanazt a kamaszos vadságot sugározta, sokkal inkább kiegyensúlyozottságot és mozdíthatatlannak tűnő békét. Férfiasabb volt, mindenképpen, de még így is letagadhatott volna 7-8 évet. Zavarba jöttem magam is, mikor ráébredtem, kendőzetlenül bámulom, úgyhogy gyorsan Felixre kaptam tekintetem, aki ezúttal egy szelet pizzát majszolt, amiről folyamatosan potyogtak le a kukoricaszemek. Ez a srác reggeltől estig tud enni és közben karcsú, mint a nád.
- Ki a francot érdekel a hülye zenekarotok, amikor ennél sokkal nagyobb dolog történt az imént -szónokolt Alex fennkölt módon. Felix a szemét forgatta. Irtóra elege lehetett testvéréből, ahogy megkeményedett vonásaiból leszűrtem.
- Kímélj meg a gusztustalan nőügyeidtől! -tette össze kezeit Cris, majd bátorkodott felém irányítani sopánkodó grimaszát. Összevontam a szemöldököm, és jelentőségteljesen Alexre néztem.
- Hékás, vigyázz, hogy beszélsz erről az istennőről itt! -bökött felém hüvelykujjával, majd figyelmen kívül hagyva rosszalló-kérlelő pillantásomat, s megelőzve a többiek értetlenkedést, gyorsan folytatta- Nina Horan, igen, ő ott; megcsókolt. Engem. -bökött saját mellkasára, s vigyorogva nyugtázta, hogy kellő döbbenetet okozott.
Cris és Felix egyszerre bámult össze, majd rám. Megfagyott a levegő.
- Csak egy szájrapuszi volt, Rómeó. Ne fantáziáld túl -pillantottam fel az arcomba omló tincseim mögül, gyilkolni vágyó tekintettel.
- Öregem, látnotok kéne az arcotokat! -örvendezett "Rómeó", majd végigfuttatta nyelvét felső fogsorán. Ez volt számára az igazi siker.
- Komolyan, Nina?! -meredt rám hitetlenkedve Felix. Cristoph csalódottnak tűnve bámulta arcom minden rezzenését.
- Tényleg megcsókoltad? -kapott észbe Niall is.
- Miért csókoltad meg? Mi a fene vonz benne? -bátorkodott Cris is hozzám szólni- Azonkívül, hogy úgy néz ki mint egy giccses selyemfiú.
- Semmi jelentősége nincs. Vicc volt! -hangsúlyoztam megfeszített fejtartással. Őszintén reméltem, hogy leakadnak Harlandék végre erről a témáról. Miért olyan nagy dolog ez?
- Ó, ja értem! Szóval te csak úgy viccből csókolgatsz. Érdekes szokás, nem gondolod? -dörzsölgette állát művin ábrándozva. Kinyílt a bicska a zsebemben.
- Ki vagy te, hogy ítélkezz, hm? Nem is ismersz! -ugrottam torkának hurrikánszerűen kikelve magamból, de karcos hangom nem emelkedett meg. Próbáltam kisimítani vonásaimat.
- Ezek után megérted, ha nem is vágyom rá, ugye? -billentette oldalra a fejét, s ajkai egy vékony vonallá préselődtek. Elszántan belebámult a szemembe.
- Majd valahogy megpróbálom túltenni magam eme tragédián -mosolyogtam vissza kegyetlenül, mire ő szó nélkül, de annál hatásosabban elviharzott.
- Cristopher Harland! -szólt bátyja után Alex- Hogy sikerült röpke 2 perc alatt a Szőke finom kis lelki világába tipornod? -háborgott szórakozottan, s közben egyik medálját szopogatta. Cris visszafordult.
- Ami neki van, az nem éppen egy finom kis léleknek tűnik -morgott gyűrűs fürtjei közé fűzve hosszú ujjait. Niall komor pillantásával figyelmeztette Crist: vigyázzon, mit mond rólam. Én nem voltam hajlandó reagálni szavaira többé. Niall egykedvűen pillantott rám, majd megcsóválta a fejét.
- Na, hölgyeim és uraim! Ha már ilyen jó kis hangulat kerekedett, megyünk bulizni? -lelkendezett Alex, s a Treearena melletti épület felé mutatott. Elindultunk, én pedig nem kérdeztem hova is tulajdonképpen. Aztán kiderült: az aréna VIP klubjában exklúzív, zárt körű koncerteket tartanak, s immár a jó időnek hála nem odabent, hanem az avantgard stílusú épület tetején. Pechemre Cris is arra tartott.
- Hogy lehet ide bejutni? -kérdeztem, mikor odaértünk.
- Úgy, hogy te vagy Alex Harland -jött a pökhendi válasz, és csont nélkül besétáltunk a 'művészbejárat' feliratú kapun. S hogy mi fogadott, amikor felértem? Jobbról a tenger végtelen öle, balról egy fényárban úszó bárpult, előttem egy kisebb színpad, felettem pedig a csillagporos ég. Olyannyira lenyűgözött, hogy már nem is puffogtam tovább Cristoph viselkedésén. Kit érdekel az a hólyag?
Alkohollal kínáltak a felszolgálók, de nem ihattam. Holnap reggel korán kell kelnem, hogy teljes erőbedobással belevethessem magam a feladataimba. Előtte még azért lesz egy köröm apunál, ugyanis valahogy be kell majd neki adagolnom legújabb - és fogadom szerinte vakmerő- ötletemet. Már előre láttam az arcát, és hallottam a hangját, ahogy azt mondja: "- Nem, erről szó sem lehet." Megértem, hogy miért próbált óvni mindentől, de utáltam szót fogadni.Közben megérkezett Ellie Goulding, és énekelni kezdett. Amúgy is kezdtem fázni, de hangjától még inkább lúdbőrzött a karom. Én inkább a fekete vízen ringatozó vitorlásokat és tranzithajókat nézegettem. Nem volt kedvem az emberekhez, egyet kivéve. Egyetlen ember volt jelen pillanatban, akinek most szívből örültem volna, és akivel mindent meg akartam osztani. Lemondóan nyúltam zsebembe a mobilomért, ami kitartóan rezgett. Alig egy órája, a FOB koncert végén, írtam Liamnek. Azt írtam, látni akarom. Nem tudom miért nem válaszolt az üzenetemre. Több hete nem láttam őt.
- Haló.
- Nézz le! -szólt bele a rég nem hallott, gyengéd és bátortalan hang. Kihajoltam a korláton, ő pedig nekem integetett. Megtébolyultam rohantam át az emberek között, nem figyeltem senkire, még az is lehet, hogy pont Cristoph volt az, akit véletlen meglöktem; nem érdekelt semmi. Izgatottan rohantam le, egyenesen karjaiba. És furcsa volt, mert másképp ölelt.
Őszintén szólva, biztos voltam benne, hogy ez a Nina "megcsókolta" Alexet ügy meglehetősen túl volt reagálva, főként, hogy Alex szereti a saját javára ferdíteni a történeteket. De az igaz, hogy folyamatosan aggódom Nináért, mert valami nem stimmel vele. Kezdjük ott, hogy anyával paffok vagyunk amiatt, hogy apával nyomozgat meg ilyenek. Ez azért nem játék, de szerintem ezt a nővérem nem teljesen fogja fel. Azt mondta apa, próbáljak meg bízni benne és higgyem el, nem hagyja Ninát túlzásokba esni. Hát nem nyugtatott meg, főleg azok után, hogy ő meg felkötött vállal jött haza, miután kiszedtek belőle egy golyót. Furcsa dolog ez a bizalom, ott van, mindig lebeg ez a szó a fejünk felett, és kimondani olyan könnyű, már-már természetes. De a bizalom nehéz. Az agyam tudja, hogy felesleges agyon izgulnom magam miattuk, mert végül is felnőttek, és tudják mit csinálnak. Mondjuk annak nagyon nem örülök, hogy anya most mosolyszünetet tart apuval emiatt. Nem is nagyon szól hozzá, meg ilyenek. Remélem nem duzzog sokáig.
- Ez a kedvenc számom! -kiabált a magasba tartott kezekkel Felix, az első sorban. Ellie Goulding nagyon jól nézett ki élőben. Éneke hallatán pedig furcsa hangulatba jöttem; sírni támadt kedvem, de nem szomorúságból. Csak úgy... az élet miatt. Hálás voltam az ikreknek, hogy általuk ilyen emlékezetes pillanatoknak lehettem részese. Az énekes lányt figyeltem, de csak egy valakire tudtam gondolni. Körülnéztem tétovaságomban; Alex a színpad oldalán smacizott az új barátnőjével, Rookyval, de nem tudom meddig fogja még őt szédíteni. Beszéltem múltkor a lánnyal pár szót. Nekem amúgy rendesnek tűnik, bár Felix azt mondta rá, hogy buta liba, mint az összes, aki Alex ágyában köt ki. Amúgy Brooknak nagyon különleges arca van, ha ránézek, mindig a tengerpartra vágyom. A haja pedig fantasztikus. Hihetetlen, hogy valakinek természetesen így nő a haja.
- Szuper ez a lány! -érkezik mellém Cris Martinit kortyolva, pont a szám végére. Valószínűleg nem örülhetnek neki a mögötte állók, ugyanis olyan magas, hogy nincs sok ember, aki kilátna mögüle.
- Igen, nagyon -értek egyet- Egyébként, sikerült már felvenned a kapcsolatot a DNT-vel? -kérdeztem, mire lepetten elmosolyodott.
- Pont ma hívtak! -újságolta boldogan, én közben a poharában lődörgő olivabogyót figyeltem- Holnap megyek a meghallgatásra. Állatira izgulok miatta.
- Menni fog öregem! Biztosan! -tényleg így gondoltam. Valamiért a Harland család tagjai ilyennek születtek: ha akartak valamit, elérték. Minden összejött nekik. Felixre akartam pillantani, de barátom nem volt az eddigi helyén. Keresni kezdtem őt tekintetemmel, de amikor megtaláltam, gyomrom felugrott a torkomig, minden vérem a fejembe tolakodott, s ettől vagy nem ettől, de szinte meg is szédültem: Itt van Shelby. Felix és ő egymás fülébe kiabálva diskuráltak. Mintha egyik győzködné a másikat. Hátrakaptam fejem, hogy megnézzem nővérem még mindig a korlátnál ácsorog-e, idegességemet palástolandó. Hát nem volt ott, viszont valaki megfogta a karom. (kapcsold be a zenét) Nem akartam odanézni, s akkorra táncoló fények és hangos basszus ölelt körbe, így hát elbukott bárminemű szó. Végül mintha mégsem lett volna rá szükség, ugyanis Shelby békés mosollyal karolt belém, és vállamnak döntötte fejét. Nem értettem ezt az egészet; megmondtam neki, hogy haragtartó típus vagyok, és nem akarok vele beszélni egy darabig. Úgy tűnt tiszteletben tartotta a kérésemet, én meg jól elsajnálgattam magam. Egészen idáig.
Feszengve harapdáltam a számat, és megállás nélkül pörgött az agyam, mint egy búgócsiga. Talán az est legjobb dala szólt éppen. Óvatosan, a szemem sarkából rásandítottam olykor, úgy tűnt nagyon élvezi a koncertet, és úgy csinált, mintha semmi gubanc nem lenne köztünk. Aztán a refrén közepette rám nézett kedves szemeivel, és képtelen voltam nem megadni magam. Fogalmam sem volt, miért érzem olyan furcsán gyengének magam, mintha átvette volna valami tőlem független erő az érzéseim irányítását.
- Meg akarlak csókolni -sóhajtotta elszomorodó arccal, s azt hitte a hangzavarban nem hallom meg. Tévedett. Remek szájról olvasó vagyok. És akkor megtörtént, amit egyikünk sem hitt ezelőtt két másodperce. Odahajoltam arcához, automatikusan közel húztam magamhoz derekát és becsuktam a szemem. Azt mondták mindig, ez amolyan ösztönös dolog, nem kell rajta agyalni. Csókolózni mindenki tud, és tényleg tudtam! Olyan érzés volt, mintha pehelykönnyű lennék, lebegnék, és mintha nem lenne senki körülöttünk. Esküszöm ez olyan volt, mint egy mézes álom, mint az érzés, amikor beleharapsz egy krémes csokoládéba, mint amikor elsírod magad a meghatottságtól, vagy mint amikor viszontlátsz valakit, akit nagyon szeretsz. Bizsergett a belsőm, forrt a bőröm, mégsem égetett, kellemes volt, mint ahogy nyakig elmerülsz egy meleg habfürdőben. Éreztem Shelb arcának vaníliás illatát. Komolyan, ez a nap életem egyik legjobbja. Ahogy ezt felismertem, villanásra lettem figyelmes. Hát persze; Felix megörökítette ezt a bizonyos első, feledhetetlen csókot. Nem bántam.
- Istenem -súgtam magam elé- Annyira örülök neked!
Nem akartam őt elereszteni, mert ölelésében megnyugvást találtam.
- Nagyon jó látni téged -engedett el, s találkozott tekintetünk. Nem hittem el, amit látok; Liam?
- Veled meg mi a fene történt? -tártam szét karom teljesen ledöbbenve. Nem az volt a legszokatlanabb, hogy borostás volt és a haja is megnőtt, hanem kiszélesedett vállai - Gyúrni kezdtél? -nevettem el magam lepettségemtől.
- Igen -szája sarkában egy aprócska mosoly jelent meg- Tudom, kicsit groteszk a személyiségemhez.
- Nem, csak... erre nem számítottam -ráztam meg fejem, és vártam, hogy megmagyarázza.
- Nem akarom, hogy többé feltöröljék velem az aszfaltot, és ne tudjam megvédeni azt, akit szeretek -hajtotta le fejét, gondolom az utcai verekedés rossz emléke azóta is kísérti. De úgy tűnik nem csak kísérti, hanem ösztökéli is.
- Ez nagy lépés, Liam. Büszke lehetsz magadra -azt akartam, hogy érezze, mennyire sokra tartom őt. Nekem is követnem kell példáját; a rossz emlékekből előnyt kell kovácsolnom a jövőben. Miközben kifaggattuk egymást, ki mivel töltötte az elmúlt egy hónapot, őrült ötletem támadt, és kivételesen Liamnek sem volt semmi kivetnivalója abban, miért ne ülhetnénk be a kikötőben parkoló egyik motorcsónakba. Gyerekes csínynek tűnt és jót nevettünk rajta. És még a bemászással járó borulás veszélyét is kiküszöböltük. Halkan ölelt körbe a távolabbi koncert hangja, s fülsimogatóan közelről a tenger álmos locsogása.
- Nem gondoltam volna, hogy eljössz -érintettem meg alig szúrós borostáját, melynek ellenére ugyanolyan kisfiús és szelíd arca volt, mint előtte.
- Mert mostanában mindig kifogásokat kerestem, miért nem érek rá? -sandított felém beismerően- Kellett idő. Tudod. Végre a saját érzéseimen és vágyaimon gondolkozni, nem pedig a laborban ülve, differenciálegyenletek megoldásán.
Nem volt túl tágas kis csónak, pont két ember fért el benne. De szeretetteljesen ringatott minket. Liam fele fordultam, átvetettem a lábaimat ölén és a vállába kapaszkodtam. Nem szólaltam meg. Azt akartam beszéljen még, tovább. Hiszen olyan jó volt a hangját hallani.
- Mostanában azt fontolgatom, hogy visszavonom a doktori képzésre beadott jelentkezésemet -vakarta meg szemöldökét. Elég zavartnak tűnt.
- Hogy-hogy?
- A szüleim azt akarják, hogy végezzem el a doktorit, majd vágjak neki a habilitusnak is. Legyek professzor az egyetemen, legyek szaktekintély, satöbbi. Ők középiskolai tanárok, miért hiszik azt, hogy értik ez mit jelent? Fogalmuk sincs, és tudom, hogy rám akarják erőltetni megrögzött elképzelésüket. Szerencsére volt aki korábban felnyitotta a szemem, és mint mondtam, egy sorsfordító felismerést köszönhetek neki -itt rám nézett egy pillanatra- Éppen ezért nem fogom hagyni, hogy mások döntsenek a fejem felett. Ebből volt már elég. Amúgy is ösztöndíj-lehetőséget ajánlott egy elég komoly, robotikával foglalkozó nagyvállalat. Ha bekerülhetnék hozzájuk, határtalan lehetőségek adódnának a jövőmet illetően.
- Várj csak! Eddig nem a biológia és kémia területén kutattál? -kérdeztem butának érezve magam.
- Dehogynem. Viszont az elmúlt hetekben rászántam az időt, hogy kiolvassak tizenpár programozó informatikáról és robottechnológiáról szóló szakkönyvet. Ezek a területek sokkal izgalmasabbak, Nina! El sem hinnéd, hol tart ma a technika. Fel is vettem néhány hasznos kurzust. Persze anyámék azt hiszik a laborban gürizek estig.
Fogalmam sincs miért, de annyira boldog voltam, hogy végre határozott lépéseket mert tenni.
- Ki vagy te és mit csináltál Liammel?
- Te csináltad -sütötte le szemét, mielőtt észrevettem volna benne a régi szégyenlősséget- Ha nem akarod, nem kell róla beszélned, de tudsz valamit Floydról?
Felkacagtam, de nem az örömtől.
- Tudok. Sajnos. Bánatában csak arra ügyel, nehogy kijózanodjon. Egyszer követtem el a hibát, hogy elmentem hozzá. Azóta nem tudom, mi van vele. Niall meglátogatja néha.
- Szegény srác -motyogta Liam az orra alatt.
- Már én is sajnálom őt -sóhajtottam elnehezült mellkassal. Liam észrevette, hogy nem akarok erről tovább beszélni.
- Végül, de nem utolsó sorban: veled mi van? -nézett rám mindent tudni akaróan, s ezúttal nem jött zavarba arcunk közelségétől. Az a csók jutott eszembe, vele.
- A helyzet az, Liam, hogy teljesen belehabarodtam ebbe az nyomozósdiba. Nem szabadna erről beszélnem, talán még neked sem.
- Mesélj el mindent! Meg akarlak érteni.
- Nem vagyok már semmiben sem biztos. Mármint, hogy a maszkos, aki az étteremben elintézte a betörőket, ugyanazok közé tartozik-e, akik hidegvérrel gyilkolnak. Szemrebbenés nélkül az apámra lőtt az egyikük, és fogadom, hogy csak a szerencsén múlt, hogy nem a szívébe kapta a golyót. Ez a tudat pedig elönti az agyam vörös köddel, érted? Mindig is abnormális módon áhítottam a veszélyre, és most ennek fényében bosszút is állhatok. Eleinte azt gondoltam, ezek a fickók csak ócska kis rosszfiúk, de már tudom, hogy profik. Egy hülye kis liba vagyok, ugye? Mit akarok én? Kést a szívembe? Tudod te, hogy miről beszélek, mikor azt mondom: elegem van abból, hogy gyengeként kezelnek, és gyámolításra szorulok. Erős akarok lenni végre, hogy bizonyíthassak, hogy szabadon éljek. Le fogom őket buktatni, Liam. Így vagy úgy, de le én!
- Őrület -csóválta fejét.
- Igen érdekes dolgot derítettem ki, s azóta apám már százszor bánja, hogy rábólintott lánya őrült kérésére. Az a kórházi dolgozó, akit lelőttek a feketeruhások, teljesen véletlen az öccse egy bizonyos Atkin Wrognak, aki pedig a dublini alvilág egyik feje. Utánanéztem az adatbázisban, és a fickó főként illegális, forgalomba nem engedett gyógyszerekkel és azok feltuningolásával keresi a betevőt. Elég jól megy neki, mert az északi városrészben van egy kacsalábon forgó palotája lovardával, meg amit el tudsz képzelni. Mintapolgárként jár-kel, jótékonysági esteken bájolog, miközben otthon három nőt tart, akiket kedvére vághat gerincre vagy arcon.
- Furcsák ezek a nyílt titkok. Hogy nem kapták még el?
- Elkapták néhányszor, de túl nagy a befolyása, túl sok a pénze és túlságosan is mázlista a rohadék.
- De akkor nem értem. Gondolod, hogy az ő katonái lennének ezek a feketék? -hunyorgott rám.
- Csak akkor, ha a testvérekből halálos ellenségekké váltak volna, mert szitává lőtték az autót, amiben a pasas ült. De még akkor sem biztos. Zavaros a kép. Arra gondoltam, hogy a kisebbik Wrog a bátyja keze alá dolgozott, kórházi dolgozó lévén, a maszkosok pedig a konkurencia zsoldosai. Talán -fújtam ki a levegőt lüktető halántékkal- Ott van a tetőről lövöldözős eset is, melyből azt gondolhatnánk, hogy titkos jótevők, ez az elgondolás viszont azonnal megbukik, ha eszembe jut, hogy a rendőrségre lőttek.
- Fel sem fogom! Gyilkosság, lövöldözés, rendőrség? Te ezt élvezed? -kérdezte szelíden, s látszott szemében, hogy képtelen elképzelni, min ügyködöm.
- Élvezem, igen, mert közben erősödöm. Na, képzeld csak el, hogy Atkin Wrog felkereste apámat és nagylelkűen szövetséget ajánlott, hogy segít a rendőrségnek kézre keríteni a fekete ruhásokat, az ő szeretett öccse gyilkosait. Bosszút akar ő is, és ez végül is hihető is, de akkor ez most megint azon felvetés fele billent engem, hogy a kórházon keresztül akart illegális szereket szállítani a kaptárba. És odass! Rejtélyes módon betörtek a bűnügyi analitikai laborba, és eltűntek a szétlőtt kocsiban maradt gyógyszerminták. Mindenesetre nagyon sanszos, hogy apám belemegy Wrog ajánlatába, és el fog felejteni rá is gyanakodni.
- Úgy beszélsz, mint a zsaruk a filmekben.
- Zsaru leszek, Liam! Ez volt az álmom mindig is, most is. Ha pedig sikerül bizonyítanom rátermettségemet és leleplezni a maszkosokat, nem állhat semmi ennek az útjába. Egyelőre csak puhatolózok, edzek, de néhány hét és lőni és verekedni is tanulok.
Liam kicsit elhallgatott, de egyértelműen arcára volt írva, hogy mondani akar valamit.
- Szerinted ez olyan vagány? Az erőszak és az állandó félelem? Mókás dolog? Nem, ez felelőtlen, hülyeség, vakmerő és önző -fakadt ki váratlanul. Komolyan beszélt, minden szót keményen megnyomva- Nem akarom, hogy ezt csináld; hogy ne legyen sosem biztos, mikor látlak újra. Lehetnének kevésbé rémes álmaid -halkult el végül, s kissé mintha megbánta volna kirohanását. Elvettem lábaim combjáról, és visszahúzódtam a saját térfelemre. Nem néztem rá, csak egyenesen előre.
- Szeretném azt hinni, hogy velem vagy -fontam össze karom a mellkasom előtt. Kicsit duzzogóra vettem a figurát.
- Hiszen veled vagyok, tudod! Csak nem értem, Nina...úgy játszol a tűzzel, mintha még sosem égetted volna meg magad. Pedig ha jól emlékszem nemrégiben porrá égtél.
- De feltámadtam a hamvaimból! -folytattam a metaforizálást.
- Begyulladok a szövegedtől... -rázta meg a fejét nevetve, majd elkomolyodva rám meredt- Azért te sem vagy halhatatlan. Sajnos.
- Sejtettem. De ha valaki lángot akar, vállalnia kell, hogy esetleg megégeti magát. Semmi sincs ingyen és minden megtörténhet. Folytassam még a közhelyeket?
- Azt hiszem ennyi elég lesz. Felfogtam -sóhajtotta nehézkesen, majd beleengedte karját a hideg tengerbe, s kavarni kezdte a vizet.
- Tudom nehéz, de bízz és higgy bennem -kértem még mindig kicsit begorombulva.
- Így tettem a nagymamámmal is, mégis itt hagyott ezen az elfuserált világon. Egyedül hagyott. Szó nélkül.
Lassított felvételben tudtam csak fejem felé fordítani, megakadt a légzésem.
- Micsoda? Mags néni meghalt? -rebegtem szánalmasan elfátyolosodó hangon. Liam válaszul erősen magához húzott, és azt szipogta a nyakamba:
- Nem tudtunk elbúcsúzni, és ez már örökre így marad.
Éreztem, hogy remeg a mellkasom. Képtelen voltam nem elsírni magam.
- Úgy sajnálom. Annyira sajnálom -dadogtam, miközben Liam előző mondata újra és újra szíven döfött.