SIKEREKKEL TELI, KALANDOS 2015-ÖS ÉVET KÍVÁNOK MINDEN DRÁGA OLVASÓMNAK! KÖSZÖNÖM NEKTEK, HOGY VELEM VOLTATOK, REMÉLEM JÖVŐRE IS FIGYELEMMEL KÍSÉRITEK A SAVE YOUR HERO-T, HISZEN A JAVA MÉG CSAK EZTÁN KÖVETKEZIK.
CSAK ELŐRE TESSÉK NÉZNI, NEM HÁTRA! TUDJÁTOK: MÚLT VS. JÖVŐ...
ÉS HOGY MI MINDEN JÖN MÉG? MEGPRÓBÁLTATÁSOK, SORSFORDÍTÓ TITKOK ÉS PERSZE A MASZKOSOK.
XX, BB
19 - Múlt VS jövő
Sosem feledem Cesar bölcs szavait: "A múlt úgysem segíthet abban, hogy nézzen ki a jövő. Ha nem ébredsz fel, nem leszel halott, de éppenséggel nem is leszel élő ember."
És Liam mondata is folyton ott köröz a fejemben: "Mindegy, hogy kit minek hiszel, de a végén úgyis neked kell megmentened majd saját magad."
Remeg a gyomrom, amikor beülök a Dublin-címeres autóba, tetején a vadul villogó kék-piros lámpával. Niall felbosszantott, de úgy istenigazából. Nem tudom mi van vele, vagy velem, de arra tisztán emlékszem, hogy a régi Ninával sosem balhézott. A pár perces dührohamom gyorsan csillapodni látszott, ahogy kiértem a városközpontból, és Clondalkin felé vezető útra kanyarodtam. Na ott aztán nem kíméltem a gázpedált. Ahogy pillekönnyen száguldott velem az autó, az egekbe szökött adrenalinom miatt már nem értem rá öcsém viselkedésén mérgelődni. Az kezdett erőteljesen foglalkoztatni, hogy merre tartok. Mármint nem akkor, a kocsiban ülve, hanem mint a "csodalány", mit is kezdek az életemmel. Volt valamiféle tervem, de ezt egyelőre senkivel sem akartam megosztani. Nem, mert nem kértem mások véleményéből, rosszalló fejrázásából. Nem jó döntést akarok hozni, csak a sajátomat. Meg akarom mutatni nekik, hogy ki is vagyok most, ki tudok lenni, ha úgy akarom. A határaimat szeretném feszegetni, csak ez rázhat fel végleg az álmatagságomból. Azt viszont nem hittem volna, hogy máris bizonyíthatom fenenagy bátorságomat. Egy szörnyű autóbalesetbe csöppentem, melyben egy fiatal lány életét vesztette.
A visszapillantóban néztem végig, ahogy a sportautó lesodródik az útról és egy fának csapódik. Kihagyott néhány ütemet a szívem, felfoghatatlan volt a látvány. Éleset fékezek, gondolkodás nélkül pattanok ki a kormány mögül. Kétszeresre gyorsult szívveréssel rohanok a füst felé, közben remegő hangon hívom a segítséget. Alig találom a szavakat. Egy srác járkál a felismerhetetlenné roncsolódott kocsi mellett, a fejét fogja. Akkor válik csak pokollá a helyzet mikor közli, hogy a barátnője ült mellette. A fehér sportverdából csak egy kupac fémgalacsin maradt. A fiú sokkos. Idegtépő percekbe telik, mire kiérnek a mentők, a tűzoltók, és persze a rendőrök. Nem bírom nézni, amint kiemelik a holttestet a roncsokból, inkább beülök egy rendőrautóba. Itt ülök még most is. És persze még mindig remeg a gyomrom. A helyszínelők jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a négykerekű egy Lamborghini Aventador volt, a halott lány pedig még csak 18 éves múlt. Olyasmik jutnak eszembe, hogy fel kéne hívnom apát, meg hogy akár én is lehetettem volna az a lány, hiszen útközben még csak eszembe sem jutott lassítani. Isteni mázlim volt, megint. De vajon meddig lesz?
Miután felvették az adataimat és minden szavamat jegyzőkönyvbe vésték, végre hazaindulhattam. Egy tanulóvezető sebességével araszoltam végig az utakon. Kezdtem lehiggadni, bár máson sem járt az agyam, csak a szörnyű látottakon. A fájdalom, amit a srác dermedt tekintetéből ordított, nem ereszt. Nekem is fáj. Miért nem vagyunk óvatosabbak?
Miután beálltam a garázsba, s rámcsukódott távirányítású ajtaja, harapható sötétség és csend támadt. Kifújtam a levegőt, és támlának döntöttem a fejem. Azon kaptam magam, hogy halkan duruzsolok.
- Jól van, Nina. Vegyük csak sorra, amit tudunk. Van egy szerető, és joggal féltő családod. Van Liam, akit tudjuk miért szeretsz. Van Cesar, Harlandék, Zaynék. Igen, volt egyszer Floyd is. Ő már nincs, hagyd békén! Hogy mit akarsz? Tudod te jól, elég rég óta. Emlékszel, mit éreztél, amikor Liamet péppé verték azok a vadbarmok? Emlékszel a tehetetlenségre, amikor betörtek a Champ bárba? Erős akarsz lenni, ennyi az egész. Atléta voltál és szerelmes, majd kicsit halott, végül álmodozó és gyenge. De most ki vagy? Láttad az előbbi balesetet. Láttad a meglőtt rendőrt. Erős akarsz lenni. Küzdeni akarsz a fájdalom ellen. Volt egy fiú, Louis, de ő sincs már. Most csak te vagy, és az új céljaid. Valld be, mi foglalkoztat.
- Nina?! -hirtelen fény gyúlt, mire kikászálódtam a kormány mögül- Most értesítettek a balesetről a 42-es úton. Ugye jól vagy? - repül felém nagy hévvel, szinte felöklel, ölelése kis híján szétroppant. Valahogy mégis egybentart.
- Szia apa -köszönök halkan. Mikor elereszt, egyből elgyengülök; könnyes megkönnyebbüléssel bámul rám. - Kutya bajom, ne nézz már így! -kérlelem lesütött szemmel.
- Nem csak a ma történtekről van szó. Hanem, hogy be kell lássam, felnőtt vagy. Felelőtlen bár, de felnőtt. És el kell, hogy engedjem a kezedet. Én nem taníthatlak már, magad kell okulnod.
- Hogy érted ezt? -meredek rá feszülten figyelve arcát, sötét szemeit.
- Hiába féltelek, ez úgysem fog enyhülni. Ha virágkötő lennél, akkor is ugyanúgy aggódnék érted, mintha gyilkosok után kutatnál. De azért boldog lennék, ha mégis inkább virágkötőnek állnál.
Elnevetem magam.
- Köszönöm. Figyelj csak, ha már ilyen áldozatot hoztál értem, tartozom neked egy vallomással.
- Ó, anyám borogass. Mit csináltál már megint? -emeli égnek szemeit. Apámmal egyébként mostanában idill harmónia honol köztünk. Nem vágunk egymás szavába, próbáljuk megérteni a másik nézőpontját. Most pedig eltökélem, hogy megértetem vele, mit akarok.
- Nem csak rólam van szó. Liamről. Egyik éjjel a városban ránktámadtak. Liam meg akart védeni, de elbukott a túlerővel szemben, én pedig nem tudtam neki segíteni. Fizikailag erősebbé kell válnom, meg kell védenem magam. Annyira régóta vagyok gyenge és kiszolgáltatott. Azt szeretném, hogy megérts. Nekem igazából fogalmam sincs, mit szeretnék csinálni hosszútávon. Viszont abban halálbiztos vagyok, hogy most mit kell tennem. Egy ideje már üldözitek ezeket a feketeruhásokat, hm? A maszkosokat. Segíteni akarok. Megpróbálok róluk minél több információt összegyűjteni. Szeretnék részt venni ebben. Én vagyok az egyedüli, aki látta közelről az egyiket, nem? Adj egy esélyt! Közben pedig ígérem, kitalálom mivel is foglalkozhatnék később.
- Nem várom el, hogy tudd máris, milyen szakterületen szeretnél dolgozni. Alig egy éve még a rehabilitációdat töltötted. Nem véletlen hívnak csodalánynak. Tudom, hogy nem fogsz csalódást okozni. És ha te a holtidőben bele szeretnék kóstolni a piros betűs veszélybe, hát hajrá.
- Ez azt jelenti, hogy...?
- Igen. Megadom magam. Legyen. Ámen -bólint- Istenem, nem hiszem el, hogy belementem. De van néhány aranyszabály! -emeli fel a kezét, mielőtt elterülhetne arcomon egy fülig érő vigyor.
- Rendben, ez így fer -komolyodok vissza.
- Anyád biztosan leveszi majd a fejem, de ha már szövetséget kötöttünk, akkor tegyük a dolgunkat rendesen, nem? Na szóval - előveszi vaskos ujjait a soroláshoz- Beszervezlek egy intenzív, profi kiképzésre. Nem lesznek tekintettel arra, hogy ki vagy, hogy lány vagy, hogy gyenge vagy. Ha feladod, akkor vége a játéknak. Második szabály; nincs titkolózás, nincs magánakció. Továbbá nincs éjszakai császkálás. Ha bármilyen gyanús dolgot észlelsz, azonnal szólsz nekem! -harsogja kérges hangján, miközben arca katonássá kövült. Szigora véresen komoly, de örömöm nagyobb erejű.
- Igenis, uram! -szalutálok megfeszített fejtartással, de nem értékeli viccemet - Nyugi, értettem. Becsszó, bízhatsz bennem! -nyújtom praclim felé. Tekintete mintha keresne valamit az enyémben. Valamit, ami biztosítja, hogy komolyan gondolom. Aztán elmosolyodik, és belecsap a tenyerembe.
Így tehát megállapodtunk. Még magam sem tudom elhinni, hogy végre nyomozgathatok kedvemre, és még csak sunnyognom sem kell apám elől. Szerintem még egy pisztolyt is kikunyerálok tőle. Ki tudja? Ettől az egésztől úgy érzem magam, mintha halhatatlan lennék. Közben azért folytatom, amit korábban elkezdtem, vagyis a munkát Harlandék ranchén. Az a környezet, a levegő, a tisztás Howth-ban, mindaz, amihez az új Nina nagyon is ragaszkodik.
- Inkább mesélj, mi újság veled? -tette apja Felix vállára a kezét- Anyád mesélte, hogy a dolgozatod a fázis hiányos piaci egyensúlytalanságról elnyerte az első helyet a Tudományos Diákköri Konferencián.
Miután felvették az adataimat és minden szavamat jegyzőkönyvbe vésték, végre hazaindulhattam. Egy tanulóvezető sebességével araszoltam végig az utakon. Kezdtem lehiggadni, bár máson sem járt az agyam, csak a szörnyű látottakon. A fájdalom, amit a srác dermedt tekintetéből ordított, nem ereszt. Nekem is fáj. Miért nem vagyunk óvatosabbak?
Miután beálltam a garázsba, s rámcsukódott távirányítású ajtaja, harapható sötétség és csend támadt. Kifújtam a levegőt, és támlának döntöttem a fejem. Azon kaptam magam, hogy halkan duruzsolok.
- Jól van, Nina. Vegyük csak sorra, amit tudunk. Van egy szerető, és joggal féltő családod. Van Liam, akit tudjuk miért szeretsz. Van Cesar, Harlandék, Zaynék. Igen, volt egyszer Floyd is. Ő már nincs, hagyd békén! Hogy mit akarsz? Tudod te jól, elég rég óta. Emlékszel, mit éreztél, amikor Liamet péppé verték azok a vadbarmok? Emlékszel a tehetetlenségre, amikor betörtek a Champ bárba? Erős akarsz lenni, ennyi az egész. Atléta voltál és szerelmes, majd kicsit halott, végül álmodozó és gyenge. De most ki vagy? Láttad az előbbi balesetet. Láttad a meglőtt rendőrt. Erős akarsz lenni. Küzdeni akarsz a fájdalom ellen. Volt egy fiú, Louis, de ő sincs már. Most csak te vagy, és az új céljaid. Valld be, mi foglalkoztat.
- Nina?! -hirtelen fény gyúlt, mire kikászálódtam a kormány mögül- Most értesítettek a balesetről a 42-es úton. Ugye jól vagy? - repül felém nagy hévvel, szinte felöklel, ölelése kis híján szétroppant. Valahogy mégis egybentart.
- Szia apa -köszönök halkan. Mikor elereszt, egyből elgyengülök; könnyes megkönnyebbüléssel bámul rám. - Kutya bajom, ne nézz már így! -kérlelem lesütött szemmel.
- Nem csak a ma történtekről van szó. Hanem, hogy be kell lássam, felnőtt vagy. Felelőtlen bár, de felnőtt. És el kell, hogy engedjem a kezedet. Én nem taníthatlak már, magad kell okulnod.
- Hogy érted ezt? -meredek rá feszülten figyelve arcát, sötét szemeit.
- Hiába féltelek, ez úgysem fog enyhülni. Ha virágkötő lennél, akkor is ugyanúgy aggódnék érted, mintha gyilkosok után kutatnál. De azért boldog lennék, ha mégis inkább virágkötőnek állnál.
Elnevetem magam.
- Köszönöm. Figyelj csak, ha már ilyen áldozatot hoztál értem, tartozom neked egy vallomással.
- Ó, anyám borogass. Mit csináltál már megint? -emeli égnek szemeit. Apámmal egyébként mostanában idill harmónia honol köztünk. Nem vágunk egymás szavába, próbáljuk megérteni a másik nézőpontját. Most pedig eltökélem, hogy megértetem vele, mit akarok.
- Nem csak rólam van szó. Liamről. Egyik éjjel a városban ránktámadtak. Liam meg akart védeni, de elbukott a túlerővel szemben, én pedig nem tudtam neki segíteni. Fizikailag erősebbé kell válnom, meg kell védenem magam. Annyira régóta vagyok gyenge és kiszolgáltatott. Azt szeretném, hogy megérts. Nekem igazából fogalmam sincs, mit szeretnék csinálni hosszútávon. Viszont abban halálbiztos vagyok, hogy most mit kell tennem. Egy ideje már üldözitek ezeket a feketeruhásokat, hm? A maszkosokat. Segíteni akarok. Megpróbálok róluk minél több információt összegyűjteni. Szeretnék részt venni ebben. Én vagyok az egyedüli, aki látta közelről az egyiket, nem? Adj egy esélyt! Közben pedig ígérem, kitalálom mivel is foglalkozhatnék később.
- Nem várom el, hogy tudd máris, milyen szakterületen szeretnél dolgozni. Alig egy éve még a rehabilitációdat töltötted. Nem véletlen hívnak csodalánynak. Tudom, hogy nem fogsz csalódást okozni. És ha te a holtidőben bele szeretnék kóstolni a piros betűs veszélybe, hát hajrá.
- Ez azt jelenti, hogy...?
- Igen. Megadom magam. Legyen. Ámen -bólint- Istenem, nem hiszem el, hogy belementem. De van néhány aranyszabály! -emeli fel a kezét, mielőtt elterülhetne arcomon egy fülig érő vigyor.
- Rendben, ez így fer -komolyodok vissza.
- Anyád biztosan leveszi majd a fejem, de ha már szövetséget kötöttünk, akkor tegyük a dolgunkat rendesen, nem? Na szóval - előveszi vaskos ujjait a soroláshoz- Beszervezlek egy intenzív, profi kiképzésre. Nem lesznek tekintettel arra, hogy ki vagy, hogy lány vagy, hogy gyenge vagy. Ha feladod, akkor vége a játéknak. Második szabály; nincs titkolózás, nincs magánakció. Továbbá nincs éjszakai császkálás. Ha bármilyen gyanús dolgot észlelsz, azonnal szólsz nekem! -harsogja kérges hangján, miközben arca katonássá kövült. Szigora véresen komoly, de örömöm nagyobb erejű.
- Igenis, uram! -szalutálok megfeszített fejtartással, de nem értékeli viccemet - Nyugi, értettem. Becsszó, bízhatsz bennem! -nyújtom praclim felé. Tekintete mintha keresne valamit az enyémben. Valamit, ami biztosítja, hogy komolyan gondolom. Aztán elmosolyodik, és belecsap a tenyerembe.
Így tehát megállapodtunk. Még magam sem tudom elhinni, hogy végre nyomozgathatok kedvemre, és még csak sunnyognom sem kell apám elől. Szerintem még egy pisztolyt is kikunyerálok tőle. Ki tudja? Ettől az egésztől úgy érzem magam, mintha halhatatlan lennék. Közben azért folytatom, amit korábban elkezdtem, vagyis a munkát Harlandék ranchén. Az a környezet, a levegő, a tisztás Howth-ban, mindaz, amihez az új Nina nagyon is ragaszkodik.
_______________________
Cristoph hallgatagon ült Felix mellett a kanapén, aki olyan sebességgel habzsolta a paradicsomos pennét, mintha egy hete nem evett volna.
- Te nem eszel? -kérdezte tele szájjal. Cris elnevette magát, majd megrázta a fejét. Kicsit mintha el lett volna varázsolva.
- Jóllakom, ha nézlek. De ha már nem fenyeget az éhenhalás veszélye, mesélhetnél Nináról. Ennyire rossz a viszonyuk Niallel? Kicsit brutál volt ez a jelenet, amit leműveltek egymással. Tök rossz kedvem lett tőle.
- Mostanság nincs sok nyugtuk. Nem egyszerű esetek, tudod. A viszonyuk eddig mindig felhőtlen volt, engem is meglepett a mai incidens. Ninával nem tudom mi a helyzet, de Niall elég érzékeny srác, mindent a szívére vesz. Biztos bántják a Shelby bálján történtek is.
- Miért? Mi történt? Rálépett tánc közben a lány lábára? -vigyorgott.
- Vicces vagy, de nem. Mindegy, ez Niall és Shelb ügye. Ne ártsuk magunkat bele -vonta össze szemöldökét, majd kivitte a tányérját a konyhába. Mikor visszaért egy zöldalmát dobálgatott.
- Egyébként holnap lesz a St. James kórházban véradás. Jössz? - közben hangosan roppant a gyümölcs fogai alatt.
- Egyébként holnap lesz a St. James kórházban véradás. Jössz? - közben hangosan roppant a gyümölcs fogai alatt.
- Nem is tudom. Nem bírom a tűket -fintorgott Cris elborzadást színlelve.
- Nem nagy cucc. 15-szörös véradó vagyok -rántotta meg a vállát Felix, majd újra lehuppant bátyja mellé, egyik lábát átvetve a másikon.
- Jó, elmegyek veled. Felix, Felix, ha nem lennél ilyen önzetlen! -lökte meg vállát büszke mosollyal.
- Öröm füleimnek! Felix, beszerveztél egy újabb véradót? -toppant a képbe Cesar- Mindössze 4,5 dl-t vesznek le, amit gyorsan újratermel a szervezeted, ne aggódj -legyintett.
- Szóval te is jössz? Mi ez, valami vámpír rajongóklub? -kacarászott Cris göndör tincseit sodorgatva.
Felix és Cesar jóízűt nevetett a feltevésen, majd a központi telefon fülsértő csipogása félbeszakította a csevejt.
- Harland villa, tessék! -szólt bele Cesar nyugodt hangján- Á, Mr. Harland. Hogyne. Remek. Persze. Intézkedem, ahogy megbeszéltük. Viszont hallásra!
- Na mi az? Talán hazajön a ház ura? -fújtatott Cristoph, s kiült az arcára apja iránt érzett minden ellenszenve.
- Ha minden igaz, ma este érkezik. Azt üzente, hogy mindenki úgy tervezzen, a The Commonsban vacsoráztok. Apa-fia estét szeretne.
A kijelentésre Felix már előrelátóan behúzta a nyakát tartva Cristoph most következő kifakadásától.
- Mégis kiket ért a fiai alatt az ikreken kívül? A zabigyereket vagy azt, akit hónapokig nem is keres? Miért nem hívott fel minket? Miért üzenget Cesarral? Apa-fia estét akar, komolyan? Csak ő lehet ennyire álszent! Na és persze nem itthon főzünk valamit, a konyhát nem ezért építette akkorára mint egy focipálya. Együnk a The Commonsban, igen, mert az jól veszi ki magát, mert az presztizshely. Aki olyan nagy ember, mint ő, csak oda jár.
- Cris, hagyd már ezt... -morgott arccal a díszpárnába Felix, de bátyja csak mondta és mondta...
- Mit ülünk itt?! Gyerünk tisztítassuk ki a szmokingunkat! Rolexeket és pecsétgyűrűket fel! -pattant fel a kanapéról színpadiasan. Cesar képtelen volt elrejteni vigyorát, Felix csak sóhajtozott. - Esetleg apuci nem küldte el e-mailben a szövegünket, hogy miről kell majd beszélgetnünk? Felkészült szeretnék lenni, nehogy valami oda nem illőt találjak mondani. Isten ments, hogy aztán valaki meghallja és másnap rosszindulatú pletykák állítsák, mennyire rossz Hugh Harland viszonya a fiaival.
Cesar egy megértő bólintással reagált, majd annyit mondott:
- Akkor jól értem, hogy nem akarsz jönni? -tört ki belőle egy önfeledt kacaj, és ezzel Cristoph-ot is lenyugtatta. Nem véletlen, hogy a pasas pszichológiát tanul, értett az emberek sokféle nyelvén.
- Ölnék ezért a logikáért! -csapott tenyerébe, aztán mindenki figyelme egyetlen emberre terelődött. Úgy tűnt fel a nappaliban, mint egy megidézett szellem.
- Hoppá, elnézést a lengeségemért! -lepődött meg Rooky, aki tegnap óta itt ragadt a villában. Minden zavartságtól mentesen húzta össze magán azt az egy szál inget, ami "öltözékét" képezte. Alex ingét. Mellbimbói helye egyértelműen kivehetőek voltak, alul pedig csak a franciabugyi csipkéi takarták intim részeit. A férfifalka nem kicsit tátotta el a száját. Egyrészt a lány szokatlan szemérmetlenségétől, másrészt formás és fedetlen idomatól. Mintha csak egy dögös fehérnemű reklámból lépett volna ki. De nem kevésbé volt meghökkentő az a borzalom sem, amit karján tartott.
- Te nem félsz ettől az undormánytól? -meredt Cris szörnyűlködve a számára idegen lányra. Ő volt talán a legkevésbé zavarban a férfimagazinba illő látványtól.
- Szerintem tök aranyos ez a madárpók. Ő Kasza, vele jóban vagyok -csücsörített a szőrös ízeltlábú fele.
- Hát ez szuper - bólogatott golfabda méretű szemekkel Cristoph, majd hitetlenkedve Cesarra bámult.
- Egyébként bemutatkozom. Brook Evenson.
Felix feszengve kémlelte az ablakokat, miközben Brook feltette a költőinek szánt kérdést, vagyis hogy hogy lehet mindenki ilyen jóképű ebben a családban. Valaki azonban válaszolt rá.
- A gének. De azért látod ugye, hogy kibe öröklődött a legtöbb szexiség? -mutatott végig magán Alex.
- Már csak te hiányoztál meg a hibátlan biológia tudásod -morogta halkan Felix.
- És ha már itt tartunk, a legtöbb gyökérség is beléd öröklődött -helyeselt Cristoph is.
- És ha már itt tartunk, a legtöbb gyökérség is beléd öröklődött -helyeselt Cristoph is.
- Szívesen csevegnénk veletek, de Rooky bébivel még nagyon sok tennivalónk van -fogta a fejét sopánkodva, de a végén felkúszott arcára az a védjegyszerű csibész vigyor. Alex Harland egyik leghatásosabb fegyvere.
- Jó szórakozást -szólt méla undorral hangjában Cris.
- Meglesz - karolta át Alex a tejcsokoládé bőrű szépséget, aki immár a markában tartotta az óriáspókot.
- Este 6-kor viszont vacsorára vagy hívatalos a The Commonsba. -közölte vele Cesar.
- Zsír. Mit szólsz Rooky? -csapott a lány fenekére, ami Crisből egy halk morgást váltott ki.
- Apa-fia este lenne -tette hozzá Felix gorombán.
- Remek! Addig jakuzzizz egyet drágám! -kacsint a lányra, majd a konyhába húzta - Kíváncsi vagy a franciatudásomra? -kérdezte a lánytól komoly arccal. Közben a hűtő tartalmát egy tálcára pakolták: ananászt, szőlőt, sajtfalatokat, egy kis turmixot.
- Beszélsz franciául? -gyanútlan öröme kissé butácskán festett. Alex kaján vigyorral mérte végig Rooky-t, mielőtt felelt.
- Csak szép lányok lábai között.
Múlt, jövő. Jövő, múlt. Ezek a szavak jártak körbe a fejemben, mint egy gyorsuló ringlispil. Feküdtem szétcincált ágyneműm tetején, s a tükör borította plafonomon bámultam magamra. Elszakadni a görcsösen szorongatott múlttól, hogy a jövő szabadon formálhatóvá váljon - ezt kell tennem. Mindezt pedig csakis a jelen határozza meg. A jelen. Ekkor selymes xilofon-szerű hangok kíséretében rezegni kezdett az éjjeliszekrényen hagyott mobilom. Ki nem állhatom ezeket a mini masinákat.
- Ki a franc az? -morogtam, amíg érte nyújtóztam. Ismeretlen szám. -Tessék -sóhajtottam.
- Sajnálom, jó? Igazad volt. Ne haragudj rám, hülyeségeket mondtam -lihegte egy akadozó hang a vonal túlvégén. Kikerekedett szemekkel ültem fel az ágyon.
- Floyd... -motyogtam magam elé, miközben egyáltalán nem értettem hívásának okát.
- Igenis érdekelsz, és érdekel, hogy aggódsz értem. Szükségem van rád, és a törődésedre. Nem szabadott volna olyan rondán elküldenem téged - tisztán hallottam, ahogy a francia fiú zokog, szipog, ahogy levegőért küzd, s azt is, hogy nem józan, megint.
- Mit akarsz, mit tegyek? -kérdeztem- Mivel tudnék én segíteni?
- Csak kell a törődésed. Ne hagyj magamra, könyörgöm! Csak te vagy már, csak te, csak te! Nina! Gyere ide, szépen kérlek! -hangja el-elcsuklott. Rémes érzések lettek úrrá rajtam. Ma már sokadszorra.
- Rosszul vagy? Ugye nem vettél be semmit?
- Nem tudom, fogalmam sincs. Talán gyógyszereket, mert fájt..fájt a...
- Floyd!?
- Meghalok, segíts! -nyöszörgött, és egyre rosszabbul hallottam őt. Koppanás hallatszott, mintha elejtette volna a telefont.
- Haló? Hallasz?
A vonal élt, de Floyd nem felelt. Nem tudtam mérlegelni, gondolkodni. Nem volt idő. Csak egyet tehettem; kocsiba pattantam, és imádkoztam, hogy ne kelljen megint mentőt hívnom.
______________________
Egy hadseregnyi paparazzi tanyázott Dublin legelitebb étterme, a The Commons előtt. A képvadászok azonnal munkához is láttak, amint Cesar leparkolt a bejárat előtt. Cristoph és Felix Harland szállt ki a szerény Lexusból, s arcukba máris megállás nélkül villogtak a vakuk.
- Kérlek, csak ezt a vacsit bírd ki. Otthon már dühönghetsz, kisebb közönség előtt -sziszegte Felix csukott szájjal.
- Jó. Majd megpróbálom hányás nélkül kibírni apa negédes színjátékát -horkantott Cris, csigákból álló haja ezúttal apró kontyban kuporgott a feje tetején. Modern stílusú srác volt, és neki valahogy mindig jól is állnak a divat extrémebb viseletei.
- Légyszi -fohászkodott imára tapasztott kezekkel Felix, miközben hunyorogva próbáltak bejutni az étterembe. Az ajtónálló készségesen nyitotta nekik az ajtót. Az asztaluknál már ott ült Hugh Harland és a legkisebb sarj, a mindig önelégült képű Alex.
- Máris elment az étvágyam -ül le köszönés nélkül Cris.
- Sziasztok! Cris, Isten hozott, fiam! -mosolygott Hugh, bár ez a mosoly nem önfeledt volt, inkább aggodalmas.
- Heló -bólintott a legidősebb fiú, de apja felé sem nézett.
Megérkezett a pincér, és felszolgálta az előételt. Garnélás-fetás falatok voltak, rozmaringos mini cipókkal. Felix villámló tekintettel meredt bátyjára.
- Késtetek, ezért rendeltünk helyettetek is -rántotta meg a vállát Alex.
- Nagy volt a forgalom -füllentette Felix egykedvűen, neki sem volt kedve a családi bájcsevejhez.
- Nem, dehogy is! Csak az öcsém fél óráig győzködött, hogy jöjjek -dőlt hátra Cristoph karba tett kézzel, és egyértelművé tette, hogy esze ágában sincs enni az előételből.
- Örülök, hogy azért meggondoltad magad. Mondjuk tudom, hogy nem vagy oda az éttermekért -szólalt meg Hugh.
- Ja, nem csak az étterem miatt. Na, de mindegy. Chadwick nem jön, remélem tudod -rázta meg a fejét, és próbált Felix kérésére nem botrányt csapni.
- Cesar szólt, igen -bólint műgyásszal arcán, mintha annyira megrázná a dolog.
- Cesar szólt, igen -bólint műgyásszal arcán, mintha annyira megrázná a dolog.
- Inkább mesélj apa, sikeres volt az út? Elfogadta az Európai Parlament az uniós költségvetést? Több pénzt kapnak az egyetemek a felszerelési projektekre? -kérdezősködött Felix, az egyetlen, aki naprakész volt a világban uralkodó politikai és gazdasági helyzetekről. Az egyetlen Harland, aki nyomon követte apja politikusi tevékenységét.
- Elfogadta, igen. A Trinity is végre felszerelheti a természettudományi laborjait.
- Sokkal érdekesebbet mondok -tette le villáját Alex, majd megtörölte szája szélét- Apa, látnod kell, milyen csajt szedtem össze. Indián, vágod? -röhögött, miközben ezüstgyűrűjét forgatta a középső ujján.
- És félig afroamerikai -szólt közbe szúrósan Felix, persze ikertestvére figyelmen kívül hagyta.
- Cross motorozik. De micsoda amazon, ugye Felix? Szerinted is? Ha átengedném egy-két éjszakára még te is felhagynál a cölibátussal, mi? -húzogatja szemöldökét fel-le, perverz vigyorral tagadhatatlanul kivételes vonásain.
- Sajnálom őt, hogy veled képes beérni -fanyalgott Felix.
- Fiúk, ezt ne itt... -süti le szemét atyai intésként Hugh.
- Miért? Azt gondolod te jobb vagy? Sosem lesz ilyen nőd -bök Alex testvére fele hencegve.
- Nem vagytok egy szinten, hogy össze lehetne titeket hasonlítani -grimaszolt Cris Alexre.
Felix a rombuszba hajtogatott szalvétájába markolt.
- Inkább mesélj, mi újság veled? -tette apja Felix vállára a kezét- Anyád mesélte, hogy a dolgozatod a fázis hiányos piaci egyensúlytalanságról elnyerte az első helyet a Tudományos Diákköri Konferencián.
- Pedig szar munkát csaptam össze. Nem végeztem elég felmérést hozzá -legyintett elkedvetlenedve.
- Stréber -súgta Alex halkan, mire Cris bokán rúgta az asztal alatt.
- Áú, hogy az a... -morgott rá Alex felháborodva.
- Áú, hogy az a... -morgott rá Alex felháborodva.
- Betömöm azt a kis gusztustalan garnélát az orrlukadba! -fenyegette Cris az öccsét, szinte vicsorogva. Felix gyámoltalanul apja szemébe nézett.
- De történt valami más is. Képzeld véletlen odakeveredtem a mikrofonhoz Niallék próbáján.
- Te énekeltél? -kérdezte Alex és Hugh egyszerre, ugyanolyan derűsen.
- Igen -hunyorgott Felix, s elbizonytalanodva folytatta- Le voltak döbbenve, hogy milyen jó hangom van - várakozásával ellentétben apja nem lepett örömmel reagált. Ingább kétkedő gúnnyal.
- Neked? Hülyéskedsz? Berúgtatok? -kacarászott a férfi, nemkülönb mindenki az asztalnál.
- Nem, tényleg tudok énekelni. Felkértek, hogy legyek az énekesük! -erősködött csalódott arccal Felix, majd összeszorított állkapoccsal tűrte, hogy a hitetlen kacajok eltapossák épp csak sarjadzó önbizalmát.
- Megnézném én azt, amit te éneklésnek hiszel. Akár indulhatnál is egy tehetségkutatóban, nem? -könyökölt fel az asztalra Alex. Felixet majd szétvetette a düh, s éppen ezért nem is akart reagálni a további sértésekre.
- Na, fiam, mi van? Csak hülyéskedünk! Ne szívd mellre! -lökte meg karját.
- Ja, ne szívd mellre, hogy nem vagy különösebben tehetséges semmiben. Te csak tanulj, az a neked való, és kíméld meg a világot a hangodtól -vicsorgott rá Alex, miközben nyelvét végigfuttatta fogain.
- Te meg csak fogd be a pofád, és figyeld meg melyikünk is viszi többre! -emelte fel hangját Felix; hangosan csattant a kés a tányérján.
- És még te mondtad nekem, hogy ne balhézzak? -emelte fel tekintetét Cris a kanyargós idomokkal cifrázott, vajszínű plafonra - Pedig még csak az előételnél tartunk -állapította meg kínos mosollyal, míg körbesandított hányan bámulják őket.
Ekkor született meg Felix fejében a csillapíthatatlan akarat; meg fogja mutatni, hogy igenis van tehetsége. Alig várta, hogy mobilt ragadjon, és elújságolja Niallnek a nagy hírt: elfogadja a Blushboys frontemberi posztját.
Eszemet vesztve rohantam felfelé a bérlakáshoz vezető, kedvlankasztó lépcsőházban. Floyd ajtaja természetesen nyitva volt. Majdhogynem a térdemen csúszva érkeztem meg földön fekvő alakja mellé. Fejét ölembe vettem, onnan nézett fel rám, vizes-vérhálós tekintettel, izzadtságtól fénylő arccal.
- Kösz-köszönöm -szuszogta vacogó fogai mögül.
- Nincs mit -simítottam végig arcán.
- Köszönöm -ismételte. Mandulavágású szemének sötéten örvénylő írisze megtelt hálával.
- Jólvan, semmi baj. Itt vagyok most már. Fel tudsz kelni?
Erőtlenül bólintott egy picit, majd nagynehezen sikerült felsegítenem. Teljes súlyával rámnehezkedett, majdnem elestünk. Kínkeservesen vánszorogva elértünk az ágyáig, ahol úgy dőlt el, mint egy élettelen bábu. Gondosan betakartam, miután megitattam vele egy nagy pohár vizet. Nyöszörgéssel és újabb "köszönöm"-ök kíséretében pár perc után elnyomta az álom. De alvása közben is ugyanolyan erősen szorította a kezem. A másik kezemet, amelyik kipirult arcát cirógatta, egyszer csak visszahúztam, amikor belém hasított a felismerés. Mintha az egész egy nagy tévedés lenne; hogy idejöttem, hogy ápolom őt. Emlékeznem kell arra, mit művelt velem. Hiszen arra nem mentség a szerelem. Nem bocsájtottam azt meg neki. Akkor mégis minek vagyok most itt? Miért rohantam szó nélkül?
Tudom, miért. Mert még gyenge vagyok. De nem marad ez így sokáig. Mikor végre ellazultak kezemet nem eresztő ujjai, halkan odébb álltam. Hosszú egy nap volt, fárasztó, fájdalmas, és tanulságos.
18 - Találkozások
Végre olyan langyos volt a levegő, hogy elég volt egy farmering a póló fölé. Jön a nyár, megállíthatatlanul. Nina rágyújtott. Beszív, benntart, kifúj - ezt ismételgette. Nem is tudta igazán, kell-e ez neki. Ninát egyszerűen nem érdekelte, mit miért csinál.
A bársonyos ég alját kémlelte, meg a rajta elsuhanó 8 tagú madárcsapatot. Ja nem, 9. Délelőtt 11 óra van. Próbálta emésztgetni a reggelit és az aközben történteket. Vagyis inkább a reggeli helyett történteket, mert enni aztán elfeleljtett. Nem hagyták békén apja szavai, ahogy hosszasan ecsetelte véleményét "lánya sosem tapasztalt könnyelműségéről". Na ja. A tegnapi nap kissé hirtelen és homályosan ért véget. Ma pedig fájtak fülének a hangok, főleg, ha azok Robert Horan hadnagy úr recsegő-zengő torkából fakadtak. "Elegem van belőled!" Hangulata még a tegnapinál is tüskésebb volt, melyet csak fokozott kialvatlansága. "Karlson hozott haza az éjszaka közepén, és..." Egyfelől Nina bánta már felelőtlen tettét, hiszen ezzel megintcsak a szülei idegrendszerét bombázta. " Mi ütött beléd, hm? Üzenni akarsz ezzel valamit?" Nem kellett volna azt a hülye hasissal töltött bonbont elfogadnia.
- Nem akarom, hogy aggódj miattam -motyogta orra alatt, még mindig a lépcsőn állva. Tudta, hogy apja az a fajta, ha dühös, a saját hangján kívül nem hall meg mást. Így Nina csak elmélyülten vizsgálta lábujjai táncát , hátha hamarabb túlesik a fejmosáson.
- Utoljára mondom el neked, és légyszíves vésd az eszedbe! Felnőtt nő vagy és ha ennek ellenére ilyenek művelsz, én leveszem a kezem rólad! -harsogta levegőért kapkodva. Lefogadom, hogy a vérnyomása a csillagokig szökött. Kijelentését véresen komoly fenyegetésnek szánta, de Nina tudta, hogy mindennél jobban szereti őt. Szóval vívódni kezdett lelkiismerete a feldúltságával. És egyre csak gyűlt benne a feszültség, ahogy apja haragos vonásaira sandított. A hegyi beszéd végére már az anyja és Niall is a háttérben figyelt. Semmiből jövő hányinger vágta gyomron. A konyhába akart jutni, hideg vízért. És egy fejfájáscsillapítóért. Halántékát masszírozva indult volna útnak, de apja utána kapott. Teljesen begőzölt. Nina minden erejével azon volt, hogy bűnbánatával megpuhítsa szívét, igazat adott neki, bocsánatot kért sokadszorra és belátta azt is, hogy nagyon rossz döntést hozott. De aztán csak nem bírta ki, csak nem tudta ennyivel lezárni a dolgot és befogni a száját.
Mert akárhonnan is nézte, eltitkolták előle előző élete legfontosabb momentumát. Az akkori álmát. Most pedig, hogy az utolsó hiányzó képkocka is a helyére került, mindennel tökéletes tisztában volt. Emlékezett végre mindarra, melyre az orvos szerint emlékeznie kellene. És, hogy miért is volt ennyire fontos mindez? Mert az akkori életcélja sosem halt ki belőle, tovább élt az újjászületett Ninában is.
Niall úgy tett, mintha nem értené miről beszél nővére. Nyugodtságot kényszerített magára, de arca minden rezdülése egy olyan nyitott könyv volt, melyet még Nina - átmeneti analfabéta- is olvasni tudott. Sosem sikerült lepleznie érzelmeit, lánytestvére előtt meg végképp.
- Volt valami, amire egyáltalán nem emlékeztem. Telt az idő, és minden emlékem visszajött ezt az egyet leszámítva. Végül is, ti nem csináltatok semmit. Igaz? Nem mondtátok el, abban bíztatok nem fogok erre soha többé rájönni -mondta visszatartva idegességét. Úgy bámultak vissza rá mind a hárman, mintha Nina kínaiul beszélne. - Rémes színészek lennétek egytől egyig! -emelte fel kissé a hangját. Végül Robert bátorkodott közbeszólni, és bevallott mindent. Igen, Nina jól sejtette. Zsaru akart lenni, majd megveszett a gondolattól. Ők pedig hülyének nézték és kihasználták amnéziáját. Csalódottságában nevetnie kellett. A jövőjéről volt szó. Hogy ki lesz belőle. Ezek szerint elég szilárdan tudta, mit akar kezdeni az életével.
Robert -mert Nina így hívta apját, ha dühös volt rá- azt mondta, minden az ő sara. Ő kötötte az anyja és öccse lelkére, hogy ne szóljanak neki erről egy szót se. Mégis mit képzelt? Mindezt azért, mert ő csak olimpikonként tudta a lányát elképzelni? Vagy élsportoló lesz vagy semmi? Azzal jött, hogy szerette az atlétikát, volt hozzá tehetsége, de egyszer csak elvesztette a fejét és ellógta az edzéseket. Nina fejében erősen dereng valami; folyton veszekedtek apjával emiatt, de ő egyre csak azt hajtogatta: rendőr leszek!
- Azelőtt csak szimplán meg akartalak óvni attól, hogy kamaszos fellángolásból felrúgd a sportolói karriered. Most viszont egyszerűen csak rettegek. Rettegek attól, hogy újra elveszíthetlek. Nem bírnám ki, ha a lányom nap, mint nap életveszélyben lenne. Csak most kaptunk vissza.
- Ezért inkább legyek boldogtalan, hm... -fogta ujjai közé állát. Nem tagadhatta, azért kissé szíven ütötte majd' két méteres melák zsaruapja vallomása, mégsem tudott meglágyulni a témában. Tüzesen izzó akarata úgysem ereszti.
- Nina, a világban annyi foglalkozás létezik. Miért pont az kell neked, amelyik orosz rulett nap, mint nap? -hallotta meg anyja kellemes és nyugtató hangját.
- Sajnálom -rántotta meg a vállát a lány, majd visszaindult az emeletre. Az első néhány fokon azonban megtorpant, és visszaszaladt a családjához. Fékezés nélkül ugrott apja karjaiba. Pár pillanaton belül csak annyit érzett, hogy a többiek is csatlakoznak a nagy összeboruláshoz. Igen. Úgy tűnik ez jelenleg elég volt ahhoz, hogy elűzzék otthonról a viharfelhőket.
A feje fölül viszont még nem sikerült. Meg kellett ugyanis látogatnia valakit. Valakit, akire nem akart már gondolni egy ideje, de kötődése hozzá rémesen lassan múlik.
Egy hangosan pöfögő, tűzpiros motorcsoda repeszt el Nina ráérősen sétáló alakja mellett. Hangja nem csak hogy visszarántotta a jelenbe, de már-már meglékelte a fejét.
- Az istenit! -morogta, s ahogy a fénysebességgel elszáguldó alak után kapta fejét, észrevette, hogy integet neki- Alex Harland, hát persze, ki más.
Átbattyogott az úton, a Hoverton utcában folytatta túráját. Jesszusom, hanyadik szálat szívom? -miután rámered az ujjai közt szorongatott cigarettára, ledobja, s rátapos. Hoverton street 45. takaros kis társas ház. Malikék szomszédja már ismeri Ninát, beengedi, csengetnie sem kell.
- Látod Mazen? Ez itt a karburátor - magyarázta Zayn, akit tetőtől talpig gépolaj borított és különböző motoralkatrészeket mutogatott a 18 hónapos fiának. A mackómintás overallba bújtatott csöppség hatalmas, barna szemekkel pislogott apjára, mintha csak értené, miről van szó. Mindenesetre a csavarhúzó végét jól elszopogatta.
- Ha ezt Baily látná! -állt meg a dohos műhely ajtajában- Ideális hely egy babának -vigyorgott rá.
- Ó. Szia! -emeli égnek szemöldökét, majd barátságos arccal végigmér- Mi szél...?
- A múltkor nagy ívben tettem rád, pedig segíteni akartál.
- Várj, melyik múltkor? -veszi el Mazen kezéből a csavarhúzót- Amikor otthagytál a Champ bárban, vagy amikor elmentem hozzátok? Esetleg amikor háromszor hívtalak?
- Jó, jó -sóhajtotta morcosan. Elege volt, hogy örökké bocsánattal tartozott mindenkinek.
- Felejtsd el! -legyintett.
- Nem vagy pipa?
- A barátom vagy. Csináltál már nagyobb hülyeséget is, mégsem buktam ki rád. És persze volt ez fordítva is így. Szóval? Hogy vagy azóta, hm? -kelt fel a kibelezett motorháztető mellől, majd leporolta magát. Nina elmosolyodott. Zayn jóságos, ez rá a megfelelő szó. Na meg türelmes, kitartó és hűséges. Néhanapján kicsit macsóskodó, de egyébként egy igaz barát.
- Egész jól, nem vészes. Most épp hozzá tartok -felelte könnyedén, pedig ólomsúlyú volt a mellkasa.
- Hogy? Elmész hozzá? De miért is? -húzta össze sötét szemöldökét. Közben megtörölközött egy rongyban, majd felkapta Mazent. Túlontúl édes látványt nyújtottak így együtt.
- Teljesen magára maradt. Meg kell néznem, mi van vele -mintha magát próbálta volna meggyőzni.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? Bár nem tudom, de úgy hallottam, elég csúnyán váltatok el.
Nina nem tudta levenni a szemét a babáról, aki apró ujjaival Zayn orrát vizsgálta.
- Nem, nem jó ötlet. És jól hallottad. Csúnyábban el sem válhattunk volna. De valamiért piszkál a lelkiismeretem.
- De már nem tartozol hozzá. Nem tartozol érte felelősséggel.
- Hiába! -vágta rá tiltakozóan.
- Jó, megértelek -látja be, majd vicces prüszkölő hangot ad ki, hogy kacajra bírja Mazent.
- Zayn, veled ez az apaság csodákat művel!
- Azt mondod?
- Hidd is el! -bólintott, majd óvatosan átvette tőle az apróságot. Régen a falra mászott a kisbabáktól, amióta viszont megszülettek az ikrek, mintha valami furcsa anya-ösztön bűvölte volna meg. Vállának döntötte a picit, keringőzött egyet vele. Mazen a kobakját Nina vállára hajtotta. Éles hangon vijjogott. A dobhártyámnak mára már mindegy -gondolta a Horan lány.
- Tetszik neki -nevet Zayn őket figyelve, majd elkomorodva pakolászni kezd a szerszámos ládájában. Farmeringje tiszta nyál lesz, és Ninát még ez sem zavarja.
- Idefele Alex robogott el mellettem. Szóval megjavítottad a féltett kis motorját?
- Uh. Meg. Csak a pénzért, nem miatta. Úgy irritál még mindig az a gyerek -csóválja fejét Zayn. Nina jól kifigyeli, hogy eszébe jutott valami, de nem meri elmondani. Tudta kiről van szó. Eltökéli, hogy kifaggatja.
- Baily merre van? Rég beszéltem vele -közben összedugják orrukat Mazen babával.
- Céges megbeszélés.
- Szombaton?
Zayn vállat ránt.
- És Atifára ki vigyáz?
- Anyám. Bent vannak -biccent a lakás ajtaja fele.
A legutóbb már minden rendben volt köztük, mi történt már megint? - Nina gondolatait mintha Zayn meghallotta volna.
- Tudom, a múltkor azt mondtam, hogy Bee-t mintha kicserélték volna, de azóta megint minden a régi. Figyelj Nina, ezt ne mondd el senkinek, de...
- Ígérem.
- Szerintem Bee kezd munkamániás lenni, túlhajszolja magát, nem eszik, azt hajtogatja, hogy kövér és ronda és nem hajlandó a picikkel foglalkozni. Örökké nekem kell róluk gondoskodni. Már amikor tudok, mert így, hogy apád előléptetett főszakáccsá, sokkal több a melóm. Én próbáltam vele felnőttek módjára megbeszélni ezeket, de meg sem hallgat, mert ő "nem ér most erre rá". Kávén és hülye vitaminokon él!
Mazen sírdogálni kezdett, talán apukája ingerült hangjától. Nina igyekezett csitítani.
- Kedves tőled, hogy elmondtad mindezt, csak mert azt hiszed, én vagyok az egyetlen normális ember a környezetedben. Kár, hogy nem sejted, nálam nincs zakkantabb. Mindenesetre segíteni akarok nektek, csak tudnám hogyan. Általában magamon sem tudok.
Zayn felsóhajt.
- Nina, ez a Baily kicsit sem olyan, mint akibe beleszerettem. Önző és elképesztően felelőtlen. Nem csak az fáj, hogy szinte tudomást sem vesz arról, hogy anyai kötelességei vannak. De velem sem foglalkozik egy percet sem. Én azt hittem más lesz. Olyan boldogan vártuk, hogy megszülessenek az ikrek, erre minden széthullott. Próbáltam rá hatni szép szóval, türelmes voltam vele. Aztán próbáltam keményebben, dühösen, akkor pedig sírni kezdett és azt vágta a fejemhez, hogy durva vagyok vele, és nem érthetem, min megy keresztül.
Nina szíve majdnem meghasad, ahogy barátja könnybe lábadt szemekkel mesél. Sérelmei listája hosszú. Megérti őt, ha minden úgy van, ahogy mondta, megérti és még akkor is, ha Bee a barátnője, Zayn mellé kell állnia, teljes vállszélességgel.
- Ne haragudj -néz rá szomorúan- Nem akartam rádzúdítani mindent, csak nincs több ötletem. Kétségbe vagyok esve. De tudom, hogy neked sem könnyű. Éppcsak visszakaptad az életed, az emlékeid, de itt a Floyd dolog is. Sajnálom.
- Nem kell -adja át neki Mazent- Igaz, fogalmam sincs merre halad az életem. Tényleg! Te tudtad, hogy rendőr akartam lenni, semmi más?
- Miért te tudod? Úgy értem... -dadogása egyet jelentett azzal, hogy Nina apja őt is bevonta a titkos "Ninának egy szót se!" szövetségbe.
- Szóval igen. Jó, hagyjuk is -emelte fel a kezét- Én most elmegyek Floydhoz, és elbúcsúzom tőle rendesen. Oké? Ezt meg kell tennem, vagy becsavarodok. Aztán pedig leülök Bee-vel, és beszélek a fejével.
Egy cingár, karamellbőrű lány lépett be Harlandék birodalmába. Haja apró csigákból álló vattacukor volt, szája húsos szivecske forma, szemei mélyreható feketék, kissé keletiesek. Elámulva sétálta körbe a tágas teret, mely fogadta. Elefántcsont színű fa és üveg határolt mindent. A kora nyári napfény csak úgy tódult befelé, fellangyosítva a padlót.
- A mindenit! -súgta maga elé. Csípőre tett kezekkel bámult a fel-le kanyargó lépcsősorok irányába. Lenyűgözte az enteriőr; a skandináv stílusú padlóvázák, a semleges színek harmóniája, az égig érő fátyolfüggönyök, s a kristálycseppekből fűzött csillár, ami imbolygó színes fényfoltokat vetített a világos falakra. Erősödő hangokra lett figyelmes, valaki dúdolva közeledett. Felix teljesen megfeledkezett a világról, ha fejhallgatója a fülén bömbölt. Szinte csukott szemekkel táncolt át a nappalin, majd teljes lendülettel a süppedős fotelkreációba ugrott.
- Love me harder baby! -énekelte hátradőlve, hunyorogva és vicsorogva, de amint kinyitotta szemét, halálra vált arccal dobta le fejhallgatóját. Ujjai a fotel puha karzatába markoltak.
- Ugye nem ijesztettelek meg? -kérdezte a behatoló ártatlanul- Jól énekelsz -mérte végig Felixet leplezetlenül.
- Most hordtam ki egy szívrohamot, de kösz -bökte ki nagynehezen.
- Te vagy Alex Harland? -billentett oldalra fejét.
- Nem -sóhajtotta Felix. Most kezdett csak feltűnni számára, mennyire dögös is halálra rémisztője.
- Jól hallom, hogy engem keresnek? -tűnt fel hangtalan léptekkel a szívtiprók szívtiprója. Frissen vasalt inget viselt, hátrasimított fürtöket, csibész vigyort.
- Ó, hogy kettő van belőled! -nevetett fel a lány, majd nyakláncának medáljához kapott.
- Á-á-á! Téves, hölgyem! Belőlem csak egy van. Az a slampos tökfej ott csak a silány utánzatom. Olcsóbb replika -futatta végig nyelvét fogain. Felix halkan felhörrent.
- Aha. Én Brook vagyok. De jobban komázom a Rooky-t -mutatkozott be, jóformán csak Alexnek.
Ahogy beszélt teljesen hipnotizálta a Harland ikreket. Felix a háttérbe szorulva, zavarát palástolva meredt a nem mindennapi külsejű lányra, míg Alex... nos nyilvánvaló, mire gondolt. Zöld szemében már ott csillogott a vadászösztön.
- Bármi is sodort erre, érezd magad otthon! -tárta szét karjait elégedett mosollyal. Csapdába csalogató, mézes mosoly volt.
- Köszönöm -a lány szája is szélesre szaladt, fogai szabályosan világítottak- A komornyikotok engedett be, azt hiszem -bökött hüvelykujjával a háta mögé.
- Nem a komornyikunk -bátorkodott közbeszólni Felix. Hangja kötekedő volt- Családtag -erősködött láthatóan megsértve.
- Ugyan! -legyintett Alex egy pillanatra sem eresztve Rooky tekintetét- Inas, komornyik, csicska. Rooky észrevéve az ikrek közt kialakult puskaporos hangulatot, témát igyekezett váltani.
- Olyan jó illat van itt -szimatolt a levegőbe.
- Fréziát és mangót érzel -bólintott Alex, miközben ezüstgyűrűjét forgatta mutatóujján.
Egész közel sétált a lányhoz. Pont egymagasak voltak. Felix feleslegesnek kezdte magát érezni, főleg, hogy Brook felé sem pillantott, mióta Alex is képbe került.
- Ja, mielőtt találgatni kezdenél: félig afroamerikai, félig indián származású vagyok -vonta fel vállait álszerényen, miközben jól tudta, hogy különleges vér fut az ereiben.
- Hát ez egyre izgalmasabb -simított végig haján Alex, majd bűvölő zöld tekintete túl sokáig elidőzött a lány nemigen takargatott dekoltázsán, mely csábítóan kivillant bőrdzsekije alól. Végül mélyrehatóan végignézett teljs alakján - Na várjunk csak... -emelte fel mutatóujját, amikor feltűnt neki Rooky neon-mintás bakancsa, melyet csakis a cross motorosok viselnek- azt ne mondd, hogy motorozol! -féloldalas mosolya kétkedő volt.
- A Bull Islandi pályára indultam gyakorolni, de útközben kissé rángatni kezdett a moci, nem egy mai darab már. Kéne néhány szerszám, hogy megbütyköljem. Tudsz segíteni?
Alex tátott szája lassan fülig érő, jellegzetesen fölényes vigyorba nyúlt.
- A lehető legjobb helyen vagy, édes. Motoron ülve születtem. A motorcrosst csak freestyle-ban nyomom, de gyorsaságiban az élmezőnyben vagyok. Nem létezik, hogy nem hallottál még rólam! A tavalyi ír nagydíjon harmadik lettem -mesélte büszkén, elismerésre várva. Imádta hallgatni, ha fényezték.
- Bocs, a gyorsasági motorozás nem az én pályám.
- Igen, sejtettem -rebbent meg szemöldöke egy pillanatra- Szóval a motocross a te pályád. Miért nem versenyzel?
- Apám szerint még nagyon kezdő vagyok.
- Az nem olyan biztos. Lenne kedved megmutatni, mit tudsz?
- Mármint, hogy...
- Hogy bírod-e a menetet. Velem -mélyült el még jobban a hangja, amely hallatán Rooky karja hirtelen lúdbőr pettyes lett.
- Most? -harapott alsó ajkába nem palástolva lelkesedését. Imádta a kétértelmű szójátékokat, főleg ha azok erotikától túlfűtöttek voltak.
- Fúj, te jó ég! -háborgott Felix, majd fújtatva elsietett. Rooky kérdően nézett utána.
- Hagyd, hiányzik legalább két kereke -legyintett Alex, majd átkarolta a lányt- Gyere! Megmutassam, amit csak kevesek láthatnak?
- Alex! -kuncogott Rooky.
- A motoromra gondoltam. Egyelőre. Vagy te engem akarsz megülni?! -hajolt arcával a nyakához.
- Csak ha bírod tartani a sebességet - flörtölt tovább.
- Szépségem, együtt fogunk elmenni, ezt garantálom.
- Jó, de vigyázz, nehogy durr-defekt legyen a vége! -markolta meg a fiú ágyékát, mire Alex elégedetten felmorrant- Rossz kislány vagy, a gyengém.
Felix feldúltan trappolt végig a konyhán, majd onnan ki az arborétumra hasonlító kertbe. A medence szélére ült, és olyan látványosan duzzogott, akár egy megsértődött kisfiú.
- Na kivele! Mi a hézag? -guggolt le mellé Cesar.
- Semmi -rántott vállat egykedvűen, s közben azon tépelődött: mi kavarta fel ennyire? Hogy apja megint elfelejtette a beígért közös programjukat, vagy ez a semmiből idepottyant dögös lány, vagy öccse elviselhetetlen egoizmusa, netán a Blushboys énekesi posztjára való felkérés. Vagy mi?
- Jó. Nem nyaggatlak. Egyébként apád telefonált, és...
- Tudom, nem ér rá, mert minden mindig fontosabb, bla, bla -grimaszolt unott arccal.
- Hát... nagyjából. Felix, kezeld kicsit érettebben a dolgot. Apád nem akárki.
- Naná, hogy nem. Ő valaki. A fiai viszont senkik számára -puffogott, majd hirtelen lecsillapodott- Tudom mivel jár, ha az ember ilyen életpályát választ. Tudom, hogy neki a karrierje az első. Nem hibáztatom ezért. Csak nehéz elfogadni, érted?
- Hogyne. De hidd azt el, hogy ő igyekszik jó apa lenni.
- Tudod, hogy erről mi a véleményem.
- Igen. Jólvan, Felix, nekem mennem kell. Anyád kérdezi, hogy itthon vacsorázol-e.
- Persze, hogy itthon. Mégis hol máshol? Megint összekever Alexszal, aki sosincs itthon vagy ha igen, akkor elvonul valami csajjal a kis lakosztályába hancúrozni. Apropó, ezt a Brook nevű lányt, te engedted be?
- Igen. Gond volt a motorjával, gondoltam segíthetnénk rajta. Rendes lánynak tűnik -rántotta meg vállát Cesar, majd azon kezdett töprengeni, mivel javíthatna Felix hangulatán.
- Rendesnek, aha.
- Gondolom Alex már kezelésbe is vette.
- Szó szerint -vágott undorral telt arcot, de amint kimondta hangos motorbúgás kíséretében felemelkedett a mélygarázs ajtaja.
- Úgy tűnik nyeregbe pattantak -hunyorgott a kapubejáró fele, miközben a Honda cross motor morgó hangja egyre távolabbinak tűnt.
- Utálom őt! -kapta ki Felix csupasz lábfejét a medence kristálykék vizéből, majd megfeszített testtel felegyenesedett.
- Felix! -Cesar kellemes, nyugtató hangján szólt a fiúra - Most hova mész? -kérdezte leblokkolva a fiú sietve távolodó alakja felé.
-NINA-
Kissé nehezen jutottam az elhatározásra, hogy eljövök Floydhoz. Akartam is, meg nem is, végül csak a szívem győzött. Tök mindegy, ha már itt állok az ajtajában, becsengetek. Furcsa idegesség vett hatalmába. Csend. Talán nincs itthon. Nem tudom miért, de újra és újra megnyomtam a csengőt, mintha egy részem mégis azt akarta volna, hogy itthon legyen. Halk neszekre lettem figyelmes, de a hallucinálás lehetőségét sem zárhattam ki a tegnap éjjel után.
- Floyd? -kérdeztem az ajtótól rátapasztott tenyérrel, de aztán megint megfordult a fejemben a menekülés gondolata, miként visszanéztem a lépcsőház fele.
Akkor jött az alig hallható kijeletés: - Nyitva.
Ezt vegyem beinvitálásnak? Rendben, sétáljunk önként a kelepcébe! Erőt vettem magamon, határozottan benyitottam, és a keserű sóhajok irányába indultam. Beértem a bérlakás egérluknyi nappalijába, de a látvány több volt, mint sokkoló. Nem az ablakról félig leszakított függönyökre, vagy az ízekre szedett komódra gondolok, és nem is a padlót beterítő szilánktengerről, ételmaradékról, sörösüvegről. Á, nem.
Hanem róla. A porcelán arcú francia fiúról, akinek gesztenyebarna szemei mindig csillogtak. Régen legalábbis. Döbbenetemet értelmetlen lett volna rejtegetni, hiszen Floydnak is tisztában kellett lennie rémes állapotával.
- Úristen! -ennyit tudtam csak köszönésképp kibökni. Egykori nagy Ő-m szerelmi bánatban fuldoklott, és teljesen leamortizálta önmagát, a szó lehető legsúlyosabb értelmében.
- Szia! -köszönt egy borosüveget szorongatva. Nem úgy néz ki, mint aki fel tudna kelni a kanapéról. Szórakozott arca eltorzult, maszatos, tekintete fakó, zsíros haja kusza tincsekben omlik homlokába. Beljebb lépnék, de egy szilánk találkozik cipőm talpával és a hangos pattanástól összerezzenek - Nem ülsz ide mellém? -kérdezi szinte nevetve. Végignéz rajtam és tovább nevet; halkan, szinte sírva.
- Mi a fenét csinálsz? -számon kérném őt, de úgy sejtem, nem fogok vele előre jutni.
Szemembe próbál nézni, de elkapom tekintetemet. Nem megy. Közben tovább szörnyülködök a fénytelen szoba részletein: a dohányzóasztal közepén egy tömzsi gyertya ég, körülötte legalább négy csomag cigi hever, mindenütt csikkek. Szorul nyakam körül a hurok, ahogy néha-néha felé sandítok és életundorral teli arcát nézem. Meghúzza az üveget, és nem zavarja vagy nem veszi észre, hogy a bor végigfolyik állán, le a nyakáig. Jaj Floyd Auben, mi történt veled?
- Nem akarlak szeretni, a fenébe is! -emeli fel hirtelen a hangját, mégis erőtlen minden rezdülése- Nem volt bekötve a biztonsági övem, így én kirepültem a szélvédőn. De te? Olyan erővel verted a fejed a műszerfalba, amelytől hosszú álomba zuhantál. A kocsi felrobbant volna veled együtt, ha nincs ott az a fiú. Tényleg azt álmodtad, hogy meghaltam?! -bömbölte hunyorogva, szemét könnyek marták.
- Miért fontos ez? -sütöm le a szemem.
- Talán tényleg meg kellene halnom.
Önsajnáltató szavak ide vagy oda, tudtam, hogy Floyd komolyan beszél, és a gondolat felrázott.
- Ennyi? Ez a terv? Lenyűgöző, gratulálok! -tapsoltam meg a lehető legkomorabb arcomat elővéve.
- Persze, neked nem úgy fáj.
- Na és? Férfi vagy vagy nem?
- Delaney, mon chéri... -csóválta fejét megtört mosollyal- Minek is jöttél ide?
Lepetten vettem észre, hogy sírok.
- Aggódtam érted -fújtatok. Még mindig az ajtóban állok, és azt hiszem innen nem is kellene bentebb lépnem. Így is túl közel kerültem Floydhoz, s mi újra ott voltunk, ahol abbahagytuk. Az összetört szerelem zsákutcájában - Szakítottam veled, de... azt akarom, hogy tedd le azt az üveget, hogy kelj fel onnan és ölelj meg, és mondd azt, hogy "rendben leszek Nino, a kedvedért". Kérlek Floyd! Nem azért, mert én nem bírlak így látni, hanem azért mert... értékes ember vagy és nem teheted ezt az életeddel. Csak miattam... nem.
- Nem, nem, te nem érted - könyökölt fel térdeire, s közben egy spanglit dugott szájába. A gyertyaláng fölé hajolt, s míg meggyújtotta benne cigijét, meleg fény vetült arcára. Arra a pillanatra újra az a srác volt, akire emlékeztem, akit régen Nina szerethetett. De aztán elfújta a gyertyát, majd mélyen beleszívott a ki tudja hanyadik szálba. Nem mozdult, nem nézett felém már - Kíváncsi lennék mit tennél fordított esetben. Mivel ez azonban lehetetlen, törődj magaddal. Nem kellek neked, így én sem fogok a kedvedért tenni semmit.
- Látom már, hogy feleslegesen jöttem. Sajnálom.
- Felfogtad akkor, hogy így már nem kell a törődésed? És cseppet sem érdekel, mennyire önző vagyok, de nem érdekel, hogy aggódsz értem, nem érdekel a problémád. Nekem te vagy a szűnni nem akaró problémám. S'il vous plait aller! -vetette hátra fejét lehunyt szemekkel. Köhögött párat, miközben pedig feltette lábait az asztalra fellökte a boros üveget.
- Méltó befejezésben reménykedtem. Hülye voltam. Rágódj rajtam! -azzal sebesen eljöttem onnan, a lehető legszélesebb lépteimmel. Pokoli érzésekkel ültem a buszon, aztán amikor bementem, hogy segítsek a Champ Bar-ban, kicsit sem javult a helyzet. Niall szorgosan gyúrta a cipókat a konyhában, anya meg három ember helyett sürgölődött, aztán megérkezett a műszakváltásra Zayn. De nem ez a lényeg, hanem, hogy azt hittem legalább itt minden rendben van. Vagy még sincs rendben semmi? Ezt csak azért gondoltam, mert Niall furcsán szótlan és komor volt. Anyu elküldött minket bevásárolni, persze szigorúan csak úgy, ha öcsi vezet a tegnap esti kedélyfokozómnak hála. Bepattantunk a Chevrolet-be, de szőke herceg még mindig mufurc volt. Kérdeztem, faggattam a tegnapi bálról, a hogylétéről, a vizsgáiról, és azt hittem a pofám leszakad: még csak egy vállrándítást sem ejtett meg.
- Elvitte a nyelved a macska? -kérdeztem azon töprengve, mi lehet a baja. Nem viselkedett így mostanában. Semmi reakció, egy félpillanatnyi szájbiggyesztés sem. Hát jó, játsszunk csendkirályt!-gondoltam elszántan. Ha valaki, hát én be tudom fogni a számat. A mellettem elsuhanó kivilágított kirakatokra próbáltam összepontosítani. Végül tekintetem mégiscsak visszalopakodott Niallra, majd nyakában lógó nyakláncon állapodott meg; a töltényhüvelyen, amit tőlem kapott szülinapjára.
Annál a nagykereskedésnél állt meg, ami a Phoenix parknál van. Ki sem kapcsolta a biztonsági övét, a mobilját olvasgatta. Kezdtem átmenni morcosba. Egyszer csak a kezembe nyomta a bevásárlólistát, és annyit motyogott oda az orra alatt, nem eresztve az átkozott telefon képernyőjét: - Én addig benézek a hangszerboltba.
Mire kiszálltam, már csak arra eszméltem fel, hogy el is tűnt az említett irányba. Tök jó; magamra maradtam egy méteres listával és a forrongó haragommal. Azt hiszem a mai napom egy kész kudarc. Kedvemre válogathattam, mi bánt jobban, és melyik miért. Közben összevásároltam az egész boltot. Négy tele szatyorral manővereztem vissza a kocsihoz, Niallt kerestem a szememmel. Útközben sikeresen meg is találtam őt, egy billiárdklub előtt beszélgetett.
- Szia Nina! -köszönt Felix fülig szaladó szájjal, mikor észrevette katonás közeledésemet. Jóságos ég, de ki ez az édes pasi mellette?
- Sziasztok -nyögtem ki nem éppen lelkesen. Éreztem, ahogy ujjbegyeimben lüktet a teljes vértérfogatom.
- De régen láttalak! -mosolygott rám barátságosan, s akkor csattant fejemben a felismerés, hogy ki is ő. Azok a gyűrűs fürtök! Hát persze.
- Cristoph Harland? -néztem rá zavartan, és próbáltam az örömöt az arcomra is ráerőltetni. Atyavilág, ha tudná milyen nehéz néha az emlékezés. Ha tudná ezt bárki is...
- Látjátok engem nem felejtett el! -húzta ki magát, de közben észrevettem Niall arcán a viszolygást. Betelt a pohár, nem csendkirályozunk többet!
- Niall! Niall!
Öcsém folytatja a csevejt a két sráccal, akik szintén nem értik a helyzetet. Cris rosszat sejtően Niall arcába néz.
- Hé Niall! A nővéred szólt! -bökött felém. Olyan aprónak éreztem magam, mégsem akartam kifakadni.
- Jó, mindegy -intézte el ennyivel a dolgot- Szóval az a lényeg, hogy Felix...
- De... -ráncolta homlokát Felix, s aggódva rám nézett. Megőrülök ezektől a kölyökkutya tekintetű Harland fiúktól. Mindig elgyengülök, legyen szó bármilyen élethelyzetről. Előbb az öcsém nyelve tűnik el, most meg a füle megy tönkre. Közben Cris elveszi tőlem a súlyos szatyrokat. Ha nem teszi meg akkor, néhány pillanat múlva úgyis eldobtam volna őket. Hálálkodva szemébe nézek, s közben az jutott eszembe, hogy miért is kéne nekem erősnek látszanom? A válasz az volt, hogy hipp-hopp megtelt a szemem könnyel. Igenis sírhatok, ha akarok. Akár itt és most. Nem kell visszafojtanom.
- Mi a baj? -kérdezi Cristoph olyan arccal, mintha most omlott volna össze egy világ a lelkében.
- Igen. Mi a baj?! -kérdezi Niall gorombán- Mi lehet a baj már megint veled?
- Velem? Veled! -erősödik meg a hangom végre- Reggel még nem voltál ilyen. Mi változott?
- Te! Nem akartam anyáék előtt drámázni. Jó, sajnálom, hogy elhallgattuk a rendőri ambícióidat. Mindenki elhallgatta. Megértetted az okát, nem? Nem örökre akartuk őrizgetni a titkot, csak amíg fel nem épülsz teljesen.
- Szóval nem vagyok ép? Még nem vagyok ép, hm?
- Nem tudom! Néha olyan, mintha nem is ismernélek. Főleg ez a tegnapi. Egyáltalán honnan szereztél füvet?
Összeszorítottam állkapcsom, mielőtt egy átgondolatlanul kiborulok pánikbeteg öcsém előtt.
- Muszáj volt ezt? Dicsekedni akarsz vele? -tártam szét karom, és akkor éppen nem bántam volna, ha helyén szárnyaim lettek volna. El akartam tűnni.
- Én füveztem vagy te? Eszedbe sem jut, hogy ezzel apát milyen rossz helyzetbe hozod? Főkapitány lett, felfogtad?
- Tökéletesen -bólogatok. Ha Niall tudná, hogy a lövöldözés helyszínén is ott voltam tegnap este...
Nem merek Harlandék fele nézni. Szégyellem magam, miközben torkom szakadtából tudnék üvölteni. Tudom, hogy helytelen, amit tettem. Valami mégis ott neszel az agyamban, hogy lázadjak, hogy port kavarjak.
- Az van, hogy hívtalak tegnap este, mert... rohamom volt. De te csak magaddal vagy elfoglalva.
- Rohamod? -érzem, hogy ellágyulnak vonásaim, de Niall nem szakad ki magára erőltetett szigorából. A ki voltam-vagyok-leszek problémakör jelenleg eltörpült amellett, hogy mostanában csak fájdalmat látok szeretteim arcán. Sokukén miattam.
- Felix velem volt. Ezért ő a legjobb barátom, tudod?
Görcsbe ugrott gyomorral mértem végig az említett legjobb barátot. Buggyos sapkáját, F betűs nyakláncát, kapucnis pulóverét. Kiérdemelte a címet. Felix tényleg mindig másokat helyez maga elé.
- Sajnálom, hogy nem voltam veled és azt is, hogy úgy érzed nem ismersz. Igazad lehet. Kicsit sem vagyok olyan, mint előtte. Ne haragudj, nem akartam kómába esni 13 hónapra -a mondandóm vége szarkasztikusra sikerült, mellyel nem meglepő módon nem sikerült pontot tenni ennek a kínos testvér háborúnak a végére. Láttam, hogy a két Harland mukkanni sem mer, csak döbbenten figyelik az eseményeket.
- Én is sajnálom, mert azóta vagyok pánikbeteg.
A Niallal való kapcsolatom kezdett viharossá válni.
- Ó, ne csinálj úgy, mintha ez lenne a véleményed a kómámról!
- Van még véleményem ahonnan ez jött, ha már így belefogtunk a kinek mi baja témába. Nem vetted észre, hogy megnehezíted az emberek dolgát? Például a költözés! Elsősorban a szüleink régi álmáról volt szó, te mégis teljes erőbedobással tiltakoztál ellene. És Floyd? Örökké melletted volt, végig segített a gyógyulásodban. Te meg csak eldobtad őt, amikor már nem kellett.
- Mit tudsz te Floydról és rólam? -emeltem fel a hangom. Annyira elegem volt már, hogy mindig ezzel jött. Miért ítélkezik, ha nem is ismeri a teljes történetet!? Fogtam magam és elrohantam a kocsihoz.
- Nina! -szólt utánam Felix. Nem érdekelt, hogy nem vezethetnék; én száguldani akartam. Hangosan motorbőgéssel húztam el a járdán ácsorgó három fiú mellett. Akkor már sejtettem: sosem lesz normális életem. Mert nem akarok normális életet.
17. rész - Blushboys
Kidomborodó inakkal vonalazott kézfejét lassan elemelte az arca elől. A szempár azúrkéken világított ki barna bőréből. Hosszasan nézett farkasszemet a tükörképével. A csap csak csobogott tovább, cseppek csillantak meg hosszú, sötét szempillái végén. Mardosták az aznap történtek. Mert bár ketrecbe zárta lelkiismeretét, elnémítani nem tudta teljesen. Nem! -csitította magában a hangokat.
- Ezra! Hát te mit csinálsz? Csak nem Louis? -tűnt fel mögötte Georga Fray, a macskajárású amazon. A nő, aki mindig tudta, mit akar.
- De -morrant oda, majd egész egyszerűen a vízsugár alá dugta a fejét.
Georga kacaja olyan volt, mint valami veszedelmes mágia. Nem tudta levenni szemét a férfinek tűnő fiúról. Izmai árnyjátéka, bőre fűszeres illata, finom borostája, magas, mégis borzas hangja csak tovább fokozta mindazt a dermesztő bűvöletet, akit úgy hívtak Ezra Theron. Társai sokszor csak úgy hívták: Hero. Hogy helytálló volt-e beceneve...?
- A rohadt életbe -kapta fel fejét Georga, miközben a csuklójára pillantott. A karórának tűnő négyszögletű kijelzőn egy név állt, villogó piros betűkkel. Hosszú ujjával az érintőképernyőre bökött kétszer, majd felháborodva Ezrára meredt.
- Azt ne mondd, hogy én is kellek! -elzárta végre a csapot és megrázta a haját.
- Csak te kellesz! Arthur nem jön -csippentett le egy láthatatlan szöszt blúzáról.
- Arról volt szó, hogy...-vágta csípőre a kezét, de addigra már Georga felszívódott, mintha csak teleportált volna. Ezra nem nyűgölődött tovább. Feladata volt, át kellett szellemülnie, méghozzá villámgyorsan. Elöntötte a tettvágy, ledobta magáról maradék álruháját is és felöltötte igazi énjét. Tekintetében láng lobbant. Futásnak eredt, s olyan volt, mintha lába földet sem érne.
- Retinaszkennelés kész. Belépés -jött a robosztikus hang. Fotocellás fémajtók nyíltak meg előtte. Belépett.
Két perc múlva éjfekete árnyként bukkant elő. Az esti utcák fedezték őt. Majdhogynem repülve pattant a futurisztikus kétkerekű nyergébe. Sebességkorlát nélkül, mégis szinte hangtalanul száguldott. Észrevehetetelen volt, mint mindig. Csuklóját a szájához emelte, mielőtt halkan elmormolta:
- Elindultam. Mit tudunk?
A válasz az észrevehetetlenül apró füldugójából érkezett, a utcazaj és menetszél ellenére kristálytisztán.
- Az úticél Crumlin városrész. Két fegyveres ámokfutó puffogtat a Kildare utca sarkán álló supermarket tetejéről. Egy járókelő megsérült. A rendőrségre pontosan...32 másodperce érkezett meg a bejelentés. Új főkapitányuk van, Robert Horan.
- Vettem. Mesés.
- Nem tűnsz valami lelkesnek.
- Szappanbuborékokat kéne fújnom?
- Csak ne gőzölj be. Fedezlek. A fickó inkább szakácsnak remek, mintsem kopónak.
- Jó. Fogd be!
- Miért varrattad a seggedet a fejedre? -jött a feldúlt hang; Georga utálta, ha Hero ilyen hangnemben beszélt vele.
- Inkább mondd meg, hol vagy!
A Kildare utcában ezalatt javában tombolt a terror. Meglőtt autók riasztójának vijjogása töltötte meg a környéket. Néhány sikoltozó járókelő rohant át az úton fedezéket keresve.
- A francba. Hogy értek ide a zsaruk ilyen hamar? -hallatszott újra Georga hangja, s Ezra hiába kérdezett vissza, nem kapott választ. Ez éppen elég sürgető jel volt számára. Nem ért rá az úton közlekedni. Áthajtott egy étterem kültéri részén, az ezt követő parkon, és egy sétáló utcán.
Niallt újra elővette a gyomorszorítás, amit régen a koncertjei előtt érzett. Pedig csak a bálba készült. De előtte még ki kellett írnia magából azt a sok mindent, ami a fejében körözött. Felnyitotta laptopja tetejét, és pergő ujjakkal gépelni kezdett.
"Most, hogy betelt az imádott kapcsos noteszem, nagy döntést hoztam; nem írok tele több noteszt. Ebbe a blogba fogom vezetni a napjaim. A tippet Shelb adta. Hiszen változunk, s remélhetőleg előre tartunk. Új dolgokat kell kipróbálni. Tegnap költöztünk ide, Sandycove-ba. Messze mindentől, legfőképp a múlttól: az elmúlt két év fájdalmaitól, Liamtől, a régi életünktől. Június 15. van, Shelby végzős báljának napja. És csupán két éve annak, hogy a sajátomra nem mentem el. Nos akkoriban csak...azokra az időkre nem akarok emlékezni.
Furcsa érzésem van. A jövőnk olyan képlékeny, olyan halvány és illékony. Félelmetes, hogy bármi megtörténhet. Most még itt ülök a képernyő előtt, teljes díszben. Kicsit béna a válltömés ebben a zakóban. Perceken belül indulok Shelby-ért. Igaziból bánt valami és csak remélni tudom, hogy Bunny (Shelb nem díjazza, ha így becézem) nem haragszik már rám. Mert az van, hogy a minap kissé rámjött a néhai dilim, és megint feleslegesen jártattam a számat. Olyanok buktak ki belőlem, hogy nincs is kedvem ehhez a bálos cécóhoz. Meg azon hisztiztem, hogy milyen kínos lesz, ha mindenki azt fogja hinni, hogy én vagyok Shelby pasija. Ráadásul nem tudok és nem is akarok táncolni. Rosszul érzem magam a sablonos balladákra meghitten ringatózó párocskáktól. Olyan ciki. Őszintén ezeket gondoltam abban a pillanatban, de hozzátettem, hogy mindezeket örömmel vállalom miatta. Hiszen az a legfontosabb, hogy elhívott engem a báljára, ráadásul kísérőjeként. Érte megteszem. Szókimondóságommal viszont megsértettem őt, azt hiszem. Úgyhogy ki kell békítenem, és gondoskodni fogok róla, hogy élete legemlékezetesebb estéje legyen a mai."
Izgatott mosollyal szaladt le az U alakú lépcsősoron. Anyja fejcsóválva próbálta lecsillapítani fiát, akiben mintha egy egész atomerőmű dolgozott volna. Gyakran előfordul, hogy izgatottságában hiperaktívvá válik. Maura gondosan körbenézte a fejére nőtt suhancot, szinte csak pipskedve tudta megkötni csokornyakkendőjét.
- Na, hogy nézek ki? -kérdezte anyjától gyémántosan csillogó szemekkel, lábai megállás nélkül doboltak, jobbra-balra lépkedtek. Egy kar ölelte át mellkasát hátulról.
- Mint aki bolondgombát evett -nevetett fülébe nővére. Niall imádta ezt a kacajt hallani, s gyanútlanul azt gondolta, Nina végre rendbejött. Tényleg úgy tűnt, ez igaz is.
- De most komolyan! Mint a szőke herceg maga! -porolta le színpadiasan saját vállait. Huncut vigyorától Nina is jókedvűnek érezte magát.
Ekkor Robert Horan látványosan átvágtatott a nappalin, pisztolytáskáját becsatolta, füléhez mobiltelefont szorított. Szemében idegesség és egyszerre elszántság lobogott. Aggasztóan feldúlt volt.
- Mi a... -morogta orra alatt Maura, s csak kapkodta a fejét.
- Apa, mi történt? -Niall is hüledezve bámult a férfi után.
- Akció van. Ketten lövöldöznek a Kildare utcán. Mozgósítunk mindenkit -hadarta gépiesen, miközben vissza sem nézett. Már az ajtóban állt.
- Robert...! -kiáltott Maura kétségbeesetten.
- Ne izguljatok. Elkapjuk őket -jelentette ki hangjába higgadtságott kényszerítve. Senkit nem győzött meg vele. Utoljára hátrasandított, majd hangosan csapódott a bejárati ajtó.
- Apátok kemény fickó -szólalt meg hosszas csend után Maura- Tud magára vigyázni. Te viszont el fogsz késni! -pillantott vékony csuklóján lötyögő órájára. Igyekezte kisimítani aggodalomról árulkodó vonásait - Jó mulatást! -csókolta homlokon fiát, s ez csak úgy sikerülhetett, hogy Niall lehajolt hozzá.
- Gyere Prince Charming! -indult Nina az ajtó fele. Már tudta, hogy mi lesz a ma esti programja, miután elfurikázta a bálozókat.
A kocsiban andalító jazz szólt. Ninának túl sok dolog járt egyszerre a fejében, melyeket nem volt kivel megosztania. Például az, amin mostanság sokat agyalt: Amikor betörtek a Champ Bar-ba, a rosszfiúk nem biztos, hogy elsősorban a pénzért jöttek. A legfőbb cél a széf volt, melyben Robert Horan feljegyzései, nyomozói előéletéből fennmaradt aktái lapultak. És a maszkos! Elégette az egyiket, mely valószínűleg veszélyt jelentett rá. De milyen akta volt az, és miért ennyire fontos ez mindenkinek? Robert Horan tajtékzott, amikor átkutatva az irathalmazt rájött, melyik tűnt el közülük, azaz égett porrá. Ninát egyszerre foglalkoztatni kezdte a rejtély, és érezte, hogy valami nagyon bűzlik Dublinban. Arra gondolt, mi lenne, ha kicsit jobban kinyitná a szemét, kutakodna, játszana? Szüntelen késztetést érzett arra, hogy kiderítse mi a célja a maszkosnak, és egyáltalán ő a jófiú vagy a rosszaknál is rosszabb?
- Arra gondoltam, csináltatok egy tetoválást. Szerinted faterék kibuknak? -nézett egy pillanatra merev háttal ülő öccsére. Próbált lazán viselkedni, hogy oldja Niall ragályos feszültségét.
- Tutira. Komolyan varratni akarsz magadra? -húzta fel orrát- Az ikreknek is van, de ők fiúk. A tetkó az fiús dolog.
- Nem, a tetkó egy talizmán.
Niall csak fújtatott. Kezdett elhatalmasodni rajta az idegesség. Nina elszántan próbálta lekötni a figyelmét.
- Kösz amúgy -mondta barátságosan- Hogy nem mondtad el apának. Tudod, hogy ránktámadtak Liammel.
- Nem mondtam el, mert te fogod -néha egész szigorú tudott lenni.
- Felejtsd el -vágta rá a lány- Végre visszaadta a jogsimat. Ráadásul sok most a gondja, hogy újra nyomozó lett. Nem akarom terhelni.
- Tudod, hogy gyűlölöm a titkokat! -enyhült meg.
- Tudom, öcsi -rázta meg a fejét morcos arccal- Ahogy én is -morogta, mert bár könnyebb lett volna mindent elárulni, nem lehetett. Egyszerűen azt érezte, muszáj titkolóznia.
- És milyen tetkót szeretnél? -kérdezte váratlanul.
- Nem is tudom, talán egy virágot, vagy valami ilyesmit -töprengett vállat rántva, pedig pontosan tudta, mit szeretne bőrén látni: egy kék nefelejcset. Niall kétkedő arccal kuncogott fel.
- Fura vagy.
- Tudok róla, ne félj! Egyébként gondolkoztam, és szerintem megvan, honnan olyan ismerős az a jelmeztervező szalon.
- Tudod? -meredt nővérérére döbbenten.
- Ott varrattuk a tornadresszemet a diákolimpiára, nem? Nem biztos, csak úgy eszembe jutott. Nyisd csak ki a kesztyűtartót! Nézd meg azt az újságot! Még nem mertem elolvasni. Mondjuk kit érdekel.
Niall feszengve nyúlt be a kacatokkal teletömött tárolóba. Szinte remegett kezében a tavaly nyári People magazin. Dublin legnépszerűbb hírforrása.
- Imádom ezt a képet. Olyan erősnek nézel ki rajta -szökött ki Niall száján a felismerés, majd félve pillantott szeme sarkából a lányra.
- Igen -ennyit tett csak hozzá.
- De azóta csak erősebb lettél. Remélem ezzel tisztában vagy -fiúsan tasla tenyerét nővére törékeny vállára simította.
- Ha te mondod, elhiszem -bólintott komoran, majd halkan szitkozódott a beragadó sebességváltóra.
Minden megváltozott, Niall is tudta. S bár Nina emlékei napról-napra, meglepő gyorsasággal tértek vissza, az a lány, aki előtte volt, már sosem lehetett. Nem vigasztalta a tudat, hogy törhetetlenné vált. Sóvárgása nem eresztette, csak kínozta. Ugyanakkor egyre több minden kezdte mozgatni a fantáziáját, s olykor azt érezte, a világ túl széles, túl színes, túl mulandó. Soha nem volt ennyire szabad, miközben álma börtönében ragadt. Élni akart végre. Csapongó gondolatai zűrzavarában mégis kezdett megszületni az új Nina Horan.
- Szerinted meg van még ez a fókagúnya? -szólalt meg hosszas csend után, s öccse kezében tartott újságra mutatott. Niall behúzta a nyakát.
- Biztosan. Anya mindent megtart, ismered.
- Tudom, hogy anyáék még reménykednek benne, hogy visszatérhetek a DUSC-hoz.
- Mert meg is lenne rá minden esélyed. De úgy hallom a hangodon, hogy már nem úgy tekintesz egykori szenvedélyedre, mint előtte.
- Már nem a szenvedélyem. Ilyen egyszerű. Lehet, hogy a Dublini Sport Klub egykori reménysége voltam, de a jövőnk olyan halvány és illékony. Minden megtörténhet.
Niall lepetten nézett maga elé, de nem kommentálta nővére szavait. Igaza volt, ezt egyből belátta. S ennek fényében elnyomott bűntudata jutott eszébe...Ideje lenne elmondania neki azt az egyetlen igazságot, amit képes volt elhallgatni előle. Pont ő, az őszinteség élő szobra.
- Szerinted jól áll ez a ruha? De biztos? -forgolódott Shelby a tükör előtt.
- Nyuszikám, ha még egyszer körbefordulsz, tutira elszédülök! -nevetett Alex. De ránézésre lehetett volna Felix is, ugyanis az ő stílusát tükröző farmerban és kockás ingben terpeszkedett a pezsgőszínű kanapén.
- Ma elég sok lány fog téged utálni a bálon -simított végig a lány karján Amanda. Szó, mi szó: a mindig bohón és tarkán öltözködő Shelby most olyan volt, mint egy fenséges pillangó. Ruhája egyik felén apró kristályok futottak le, mintha csak harmatcseppek lennének a lepke szárnyain. Éjkék ruhája térdig ért, vállán cérnavékony pántok sokasága futott, melyek a hátán keresztezték egymás útját. Bizonytalanul méregette magát a tükörrel borított falon.
- Lehet, hogy... -kapott hajához ajkába harapva, de ekkor Cesar lépett be a hallba, mögötte pedig egy rég nem látott arc bukkant fel.
- Helóbeló szépségeim! -tárta szét karját széles vigyorral a fiú, majd mikor észrevette Alexet, elbrozadt- Uh, nem rád értettem! - tette fel mutatóujját. Aztán újra felnevetett.
- Cristoph! -sikította Amanda, és sietve megölelte legnagyobb fiát. A 26 éves Cristoph az Egyesült Államokban dolgozik évek óta, a Google Inc-nél. Meglehetősen ritkán jár haza.
- Mi szél hozott erre bratyó? Kirúgtak? A gugli többé már nem a barátod? -hülyéskedett Alex is, majd kezet fogtak, s összeütötték vállukat.
- Szabadságot kaptam. Gondoltam benézek -rántotta meg a vállát, s le sem vette a szemét a számára leggyönyörűbb nőről a világon: Amandáról. Oda volt érte, szinte rajongásig.
- Mesélsz majd San Fransiscóról? -kérdezte Shelby lelkesen.
- Még szép, Pillangókisasszony! De te hova-hova ilyen törvénytelenül csinosan? -fogta meg kezét, s körbeforgatta. A ruha szoknyája lágyan fellibbent, színei összemosódtak.
- Ja, csak a végzős buli -legyintett vidáman.
- Jön érted valaki? Vagy elvigyelek? -kérdezte.
- Egy fuvar jól jönne -biggyesztette le a száját. Alex már éppen kérdezni akarta, hogy mi van Niall-lel, amikor Cristoph összecsapta a tenyerét.
- Na! Akkor gyertek! Kirakjuk Shelbót a sulinál, utána pedig meghívok mindenkit vacsorázni.
- Cris -köszörülte meg torkát Alex- Apa lett a társtulajdonosa Dublin legjobb éttermének -vonta fel szemöldökét gúnyosan.
- Ki szerint a legjobb? Mert szerintem ahol legalább 6 fogást kell rendelnem egy havi fizetésemért azért, hogy azt mondhassam jóllaktam, az nem a legjobb. Különben meg valami kevésbé gourmet-ra gondoltam. Egy jó spagettis taco?
- Zseniális ötlet! Ezer éve nem ettem olyat! -lelkendezett az anyja.
- Kezd uncsi lenni a libamáj, hm? -karolta át Cris.
Alex fintorgott, fújtatott. Sosem volt egy véleményen bátyjával. Igazából teljesen másként vélekedtek a világ dolgairól, és ellentétes nézeteik gyakran durva vitákká fajultak. Ráadásul Alex hűen követi apja fényűző és pazarló életmódját, ami az alkotókedvű és tettvágyó Cristoph-nak nem kicsit csípi a szemét. A gimnázium után egyből el is költözött otthonról, mert a saját lábán akart megélni. Az államokba utazott, és ott megtalálta a helyét. Azóta is keményen dolgozik, és köszöni szépen, apja nagylelkű adományaiból és ajándékaiból nem kér. Szóval ő a legidősebb Harland utód, s Hugh legnagyobb szívfájdalmára nem akar a nyomdokaiba lépni. Ígyhát az ikreken a sor, bár Alex csak várja, hogy minden az ölébe hulljon. Felix viszont céltudatos, tanulmányi eredményei figyelemre méltóak. Talán belőle még egy nap komoly politikus válhat.
- De hol a kedvenc öcsikém? -nézett körbe a páratlan ízléssel berendezett előtéren.
- Felix dolgozik. Tudod abban a nagy CD-boltban.
- Közben indulhatnánk! -rohant el Shelby a kabátjáért, de Cesar megelőzte és feladta rá.
- Érezd magad nagyon jól! -súgta a fülébe a férfi. Shelb kedves mosollyal köszönte meg.
- Alex, jössz? Vagy ez neked túl köznépi? Nem ereszkedsz le a pornéphez? -fordult felé Cris. Öccse habozott, mobiljára pillantott, aztán bólintott, hogy velük tart.
A Chevrolet kerekei csikorogva találkoztak az apróra zúzott díszkövekkel. A felhajtó le volt zárva, melyet elegáns fénypontok szegélyeztek. Néhány pillanaton belül fekete alak körvonalazódott ki. Cesar volt az, és közölte, hogy Shelby már elment a bálba. Kísérő nélkül. Niall kétségbeesve sürgette nővérét.
- Egyébként...mutter -törölte meg száját Cristoph- Mi újság a Rómeóddal? Philippel.
- Fogakat fúr reggeltől estig. Álommeló -nevet fel Alex, majd sokadszorra egy pajkos pillantást küld a mögöttük levő asztalnál ülő lánynak.
- Legalább ő nem szorul az apja pénzére. Ezt úgy hívják öcsisajt, hogy karrier. A te agyaraid sem maguktól ilyen világító fehérek -vágott vissza Cristopher, s mint mindig, most is derűsen, mosolyogva tette. Alex úgy csinált, mint akit nem érdekel a megjegyzés. Mintha mi sem történt volna, folytatta a flörtölést. Önelégült mosollyal kacsintott egyet.
- Bocs édesanyám -rázta meg fejét a bátty- Hol is tartottunk?
- Ott, hogy Phil és én remekül megvagyunk -billentette fejét oldalra szégyenlősen.
- Ezt jó hallani, de feltűnt valami -könyökölt fel az asztalra. Körülöttük lárma, tányércsörgés, jövés-menés.
- Ne csigázz -bíztatta Amanda a nyakában lógó gyémántot ujjai közé véve.
- Van valami az inasotokkal. Úgy értem, ahogy rád néz. Szerintem odavan érted, de persze én nem tudhatom. Jó pasi, nem? Bejön? Nem akarok gonoszkodni, de ezerszer szimpibb és szexibb, mint Phil.
- Várj, várj! Mi van? -nevetett fel zavartan Amanda- Megbuggyantál? Az időeltolódás?
- Jó, nyugi, csak egy észrevétel volt. Ha neked jó a fogdokival, akkor áldásom rátok. Csak az érdekel, hogy boldog legyél -mosolyodott el, és anyja kézfejére csókolt. Aztán újra elkapta a pillanatot, amikor Alex tudomást sem véve róluk néma csókokat dobott a levegőbe. Cristoph gúnyos kacajjal csóválta a fejét, majd hátrafordult, hogy megnézze végre öccse flörtpartnerét. Smaragd színű szeme találkozott a lányéval, kinek arcáról abban a pillanatban lefagyott a kacér bájmosoly, s elpirulva visszafordult a barátnője felé. Úgy látszik ezúttal a nagytesó volt a befutó. Alex számonkérően meredt bátyjára, aki Harlandokhoz méltó genetikával rendelkezett. Haja göndörebb volt, szemöldöke vastagabb, de a tekintete pont olyan révületbe kergető és pajkos.
- Na mi az öcsisajt, beijedtél? Új vadász érkezett a terepre? Csak nem elfogyott a csáberőd? -ingerelte nevetve. Amanda halkan kuncogott a szívószálával játszadozva.
- Te, mint ellenfél? Számomra? A nőknél? Ha-ha! -túrta hátra haját megrögzött mozdulatával, majd lesujtóan végigmérte testvérét - Mikor indulsz vissza a hamburgerzabálókhoz?
- Ne aggódj, még nem most. Hé, rezeg a harmadik füled -bökött fejével az asztalra. Alex kíváncsian kapott mobiljáért- Nina? Az a Nina?
- Az. Heló hercegnőm! -szólt bele fennkölt hangon, mire Cris kikerekedett szemekkel pislogott anyjára.
- Nem, ő nem. Dehogy. Nina nem olyan lány -válaszolt fiának elfojtott hangon, anélkül, hogy kérdezett volna valamit. Alex közben hátradőlt, keresztbe tette lábait, és éppen a legújabb versét akarta elszavalni Ninának, de a Horan lány beléfojtotta a szót.
- Chadwick számát? De minek?
A név hallatán hirtelen elkomorultak az asztalkánál ülők.
Nina a szélvédőn kibámulva figyelte, ahogy öccse beszalad a bálterembe. Közben hirtelen jött feszültség uralkodott el rajta.
- Alex, mit nem értesz ezen? Gael nyelven mondjam? Küldd el Chadwick számát! Fel kell őt hívnom. Ne érdekeljen miért. Magánügy.
- Szeretem, ha ilyen vadmacska vagy. Erre beindulok cicám.
Nina közben bekapcsolta az övét és a Trinity College felé kanyarodott.
- Örülök neki. Na akkor megteszed nekem? Várom az sms-edet -azzal vékony pamut parka kabátja zsebébe csúsztatta a sokgombos mobilt- Én tutira megőrültem. Apa pedig ki fog nyírni -jegyezte meg hangosan, aztán visszakapcsolta a rádiót és feltekerte a hangerőt. Néhány másodperc múlva megkapta Chadwick Grei telefonszámát az utóirattal: édes csókodról álmodom.
- Arról álmodhatsz -nevetett fel, de hirtelen kintről valami zajra lett figyelmes. A Club Nassau neon felirat sütött arcába. Odakapott a rádióhoz, hogy elnémítsa. Akkor tudatosult benne, hogy éppen a Kildare Streeten hajt végig. Már messziről látta a kék-piros fények pulzálását. Hirtelen egy egyenruhás futott felé, feldúltan integetve. Leállította a motort, félreállt. A pasas zseblámpájának fénye kis híján megvakította.
- Forduljon vissza, amilyen gyorsan csak tud. Le van zárva az utca, az előbb még lövöldöztek a tetőről! - a férfi homlokán még a sötétben is látható módon csillogott a verejték. Teljesen eluralkodott rajta a pánik. Talán még sosem volt bevetésen. Nina leengedte az ablakot. - Veszélyes most itt lennie. Menjen, kérem! -paskolta meg a motorháztetőt a kopó.
- Szóval elkapták őket? -kérdezte Nina a szeme előtt táncoló fénykörök hipnózisában.
- Megszűnt a fenyegetettség, de jobb, ha távol marad! -azzal elrohant, s a hangyabojként nyüzsgő fények elnyelték. Ninának több sem kellett, utánairamodott. Fel akarta kicsit hevíteni a vérét. És nem bánta, ha apja tüzet okád majd rá emiatt. Fogalma sem volt, miért vágyott adrenalinra, de az új felismerésnek örült. Tette hát, amit a szíve diktált, még akkor is, ha tudta, hogy szívének nincs esze.
Niall a külön Shelby számára rendelt csuklócsokrot szorongatva rohant végig egykori gimnáziumjának jól ismert folyosóján. Izgatottan loholt a sportcsarnok felé, ahonnan andalító zene és némi huhogás ütötte fel a fejét. Alig tudta kivárni a pillanatot, hogy meglássa a lányt. Valami olyasmire számított, mint amiket a romantikus filmekben látni; az idő lelassul, majd mikor tekintetük találkozik, megfagy egy kicsit, egyszerre mosolyodnak el, szégyenlősen egymás felé indulnak, ki-ki töri a maga útját a tömegben és akkor...
Nem értette miért érezte azt a szívszorító érzést. Ahogy a bálteremmé dekorált csarnok bejáratához ért, fejjel lefelé fordult vele a világ. Az arany szalagfüggönyön átlépve rémálomszerű kép fogadta. És bár Shelby még gyönyörűbb volt, mint ahogy elképzelte, nem erre számított. Pedig még az idő is lelassult: de a kép lidércként kísértett fejében, és nem tudta elhinni, hogy ez valóság: Shelby arcán félszeg, kislányos mosoly, zavartan a csigába tekert kontyjához kap, kezei valaki máséba siklanak. Dylan arca rámenősen közelít felé, egyértelmű mire készül. Csókra. Shelby nem hátrál, hagyja magát?
Niall képtelen volt mozdulni. Földbegyökerezett lábakkal állt. Szíve szerint hanyatt-homlok menekült volna el innen messze, valamiért azonban képtelen volt rá. S mielőtt elfordíthatta volna a fejét, csalódottságtól telt tekintete hirtelen összeért Shelby-ével. Akkor mintha szilánkosra tört volna a környezet minden zaja, fal omlott köréjük, és egy véget nem érő pillanatig meredtek egymásra. Shelby sötét szemei riadt őzikeként fürkészték a szőke fiú keserű arcát. Dylan is észrevette az ajtóban ácsorgó Niallt. Kínos mosollyal intett neki, hisz ők afféle barátok lennének, vagy mik. Niall most sem palástolta érzelmeit. Ösztönből a földre hajította a ciklámen csokrocskát, s akkor végre lábai mozgásba lendültek. Okát nem értette, de tudta, hogy baj van. Rohama lesz. S mint olyan, megmagyarázhatatlan sürgetés fogta el, ki kellett jutnia innen, amilyen gyorsan csak lehet.
- Niall! Niall, várj! -kiáltotta utána egy elmosódott hang.
- Shelb, hagyd! Hova mész?
- Ő volt igazából a kísérőm, Dylan! Nem szabadott volna veled...mindegy. Niall! Állj meg!
Hunyorogva nézett körbe. Minden olyan világos volt; a szirénák fénye, a mentőautók belseje, a zseblámpák pásztája, a köztéri világítás. Dermedve vette észre az élénk piros vért egy orvos fehér kabátján. Meglőtt rendőr karját kötözte, fiatal fiú volt, egész kölyök még. Két mentőautó indult el visítva. Közben megállás nélkül a fülében duruzsolt a rendőri adóvevők recsegése. Lárma és fejetlenség uralkodott.
- Mit keres itt? -fogta meg a karját valaki, de Nina egy sötét árnyra lett figyelmes a távolban. Előrerohant, mint aki se hall, se lát, közben pedig két egyenruhás és egy másik férfi is feltűnt. Úgy sprinteltek, mintha dobbermannok kergetnék őket.
- Apa!? -hasított Ninába a megérzés, amikor felismerte a robosztus alakot. Lövés dörrent el. Nem értette mi folyik itt. Hiszen az ámokfutókat elkapták, az előbb látta a saját szemével. Az egyik mozdulatlanul feküdt egy hordágyon, a másik félkábán, megbilincselve térdelt három rendőr gyűrűjében - Apa! -kiabált a legrosszabbra gondolva, rémképek cikáztak szeme előtt.
- Hol az apám? - ragadta meg az egyik zsaru dzsekijét, aki épp utolérte őt.
- Ki az apád? -meredt arcába a férfi.
- Robert Horan, Sherlock! Lövést hallottam! Menjen már oda! Mit áll itt?
Nina olyannyira bepánikolt, hogy sírás kezdte mardosni torkát. Nem is értette mi a fene ez a kislányos reakció, azok után, hogy annyira vágyott egy kis izgalomra. Segíteni akart, máskülönben pedig beleőrült a tétlenségbe.
- Te vagy Nina, hát persze! Ne félj, csak a szokásos macska-egér harc. A maszkost üldözik -közölte bosszantó lezserséggel.
A név hallatán megfagyott Nina ereiben a vér.
- Mit mondott? -motyogta maga elé.
- A rohadt életbe! -lendületes léptekkel közeledett valaki a St. Stephen's park felől - Vigye innen a civileket! -ordította dühösen.
- De kapitá...
- Ez parancs! -harsogta teljes extázisban, a futástól kifúltan.
- Apa, én vagyok az! -vékonyodott el Nina hangja a megkönnyebbüléstől.
- Te mi a fenét keresel itt? -kérdezte döbbent szigorúsággal. Megszorította a lány karját, miközben apai aggodalmát palástolva végigmérte.
- Semmit. Vagyis téged. Jól vagy? Azt mondták a...maszkost üldözöd! A maszkost? Azt a maszkost? -dadogta, majd észrevette apja zsebéből kikandikáló papírt. A papírt, melyre Nina lerajzolta a titokzatos fiút, aki játszi könnyedséggel legyőzte az éttermüket feldúló gazfickókat. De most akkor ő is rosszfiú?
- Miért vagy itt? Elment az eszed? -lihegett levegőért kapkodva- Ki engedte őt ide? -fordult oda a közelben ácsorgó beosztottjához.
- Uram én nem tudom! Egyszer csak itt termett, épp erősítést akartam hívni.
- Ezek szerint megint meglógott? -trappolt Karlson Borowski a képbe. Meglehetősen idegesnek látszott, mint mindenki más.
- Ezek szerint megint meglógott? -trappolt Karlson Borowski a képbe. Meglehetősen idegesnek látszott, mint mindenki más.
- Miből jöttél rá? -csóválta fejét Robert fáradtan, majd újra lányára meredt. Amolyan szülői számonkéréssel az arcán.
- Ne nézz így! Addig nem mondok semmit, amíg te sem. Elloptad a rajzomat?
- Lehet, hogy neked rajz, de nekem nyom.
- Elloptad! -hajtogatta Nina bosszúsan. Egy makacs és hisztis kislányra hasonlított. Duzzogva félrevonult, várt valamire, még maga sem tudta mire. Közben pedig elcsípte a Karlson nevű zsaru és apja bizalmasnak szánt csevejét.
- Várjunk még ezzel. De az biztos, hogy ketten voltak. A Shelbourne hotel tetejéről lőtt az egyik, és pillanatok alatt leszerelte a két őrültet. Infrahullámú célbemérője lehetett. Beküldtem néhány embert a hotelba, állítólag ott senki sem látott semmi gyanúsat. Sem érkezni, sem távozni.
- Egy talpig feketébe öltözött, maszkot viselő alak azért elég szembetűnő kellene, hogy legyen.
- Megint nincs semmi a kezünkben. Csak a lányom rajza. Csak ő látta közelről az egyiket.
- Várj Robert, de akkor összesen hány ilyen igazságosztó van?
- Eddig úgy számoltam három. Nem tudom kik ezek, kinek dolgoznak, vagy mi a céljuk, de elkapom őket, addig éljek. Nem számít, hogy mit tesznek és még mielőtt hősöket látna benne valaki, kijelenthetem, hogy veszélyesek. Módszereik távol állnak a törvénytől, a tisztességtől és az emberességtől. Kegyetlen gyilkosok és kész. Nem akarom, hogy Dublinban ilyenek mászkáljanak az utcán.
- Értem én. De azért azt beláthatod, hogy profik. Bármit is akarnak elérni, nagyon felkészültek és szinte tényleg láthatatlanok.
- Csigavér Karlson. Csak egyszer kell egy apró hibát véteniük, és mi ott leszünk, hogy lecsapjunk rájuk. Mindenki hibázik egyszer. Legalább.
- Úgy legyen főnök! - biccentett- Ha nem bánod bemennék a kórházba. Meglőtték az újoncot.
- Melyiket?
- A fiamat, France-t. Vállsérülés, nem annyira súlyos, de azért aggódom érte.
- Melyiket?
- A fiamat, France-t. Vállsérülés, nem annyira súlyos, de azért aggódom érte.
- Természetesen. Menj csak. Később értesíts az állapotáról!
Robert Ninához lépett. Nem tudta, mit is mondhatna neki. Hiába teremtette volna le, ismerte. Azt nem gondolta, hogy valójában Nina nyomozósdit akart játszani, még ha igazából jól tudta, hogy ez kicsit sem játék.
- Szóval nem is ti fogtátok el a tetteseket? A feketeruhások voltak -nevetett fel szánakozva, s cinizmusa apja legérzékenyebb pontjába döfte magát.
- Hallgatóztál? Erről nem szabadna tudnod! Senkinek sem beszélhetsz róla, értsd meg!
- Nem fogok. Viszont a helyedben aggódnék. Nem érzed azt, hogy a rendőrség munkája nem ér egy kalap sza...
- Nina! -rivallt rá elfojtott haraggal, majd hátrafordult- Mennem kell. Jó lenne, ha kicsit visszafognád magad- Indíts haza! Most! -mostanában rendesen ki tudott jönni a sodrából, de ez is csak azt mutatta, mennyire imádja és félti a lányát.
- Jó éjt! -morgott a lány, majd sietve nyomkodni kezdte mobilját- Chadwick? Bizalmas ügyben hívlak. Fontos, oké? Tudunk most találkozni? A River Liffey alaksora? Tíz perc és ott vagyok -amint bontotta a vonalat, halkan csilingelni kezdett a telefon. Vetett rá egy gyors pillantást, de amikor meglátta, hogy Niall az, visszasüllyesztette zsebe mélyére. Most nem ér rá öccse élményeit hallgatni, találkozója volt. Valami felelőtlent akart tenni, mert fogalma sem volt róla, vajon meg meri-e tenni.
Niall szabálytalanul kapkodta a hűs levegőt, torkát csalódottság és önszánakozás marta. Hátát erősen az épület falának feszítette, és még csak nem is próbálta meg felvenni a harcot azzal, ami rá várt. Ninát próbálta hívni, ő volt jelen esetben az egyetlen reménye, de hiába. Mikor másodszorra akarta tárcsázni, a mobil kiszökött reszkető ujjai közül. Zúdulni kezdtek könnyei, melyeket bőszen igyekezett zakója ujjával letörölni.
- Niall! -toppant elé Shelby, s kétségbeesett arcára mély döbbenet, s látványos riadalom ült ki -Sajnálom, jól vagy? -nyöszörögte bűnbánóan, de amikor megakarta ölelni a fiút, elutasító karok hárították vissza.
- Hagyj most -préselte ki magából zilálva-hüppögve. Arcát karjával takarta. - Menj el, Shelb!
- De...de -dadogta elfátyolosodó szemekkel, majd erősen az ajkába kapott fogaival- Minden rendben lesz! Melletted maradok!
- Kérlek hagyj magamra! -hörögte könnyeit kortyolva, légszomjával küszködve. Már azt sem tudta, melyik borítja ki igazán; a rohama vagy hogy mindez Shelby előtt játszódik le.
- Hívok segítséget! Ne mozdulj! Rendben? Mindjárt jövök! -azzal elrohant, Dylan után. Niall bármit megtett volna, csak hogy pánikroham közben ne lássák őt. Elég mára, hogy Shelby ilyen állapotban látta őt, az kéne még csak, hogy Dylan is megtudja. Nem akarta, hogy sajnálják. Erőt vett magán, és bizonytalan léptekkel elindult az utcán. Ahogy tőle kitellett, kapkodta lábait, közben pedig lassan elült a benne tomboló vihar. Azt a barátját hívta, akire mindig számíthatott; Felix Harlandot.
Felix vidáman vette fel a telefont, szinte szóhoz sem hagyta jutni Niallt; gyorsan el is újságolta, hogy hazajött a bátyja Californiából. Aztán leesett neki Niall hallgatagságából, hogy cimborájával nincs minden rendben. Felajánlotta, hogy elmegy vele enni egy hotdogot, vagy amit csak akar. A szöszinek volt is ötlete. A zenekari társaihoz indultak, miután bevásároltak két szatyornyi Guiness sörből.
A Monkeyfunky a dublini egyetemisták egyik közkedvelt pubja, ahol délutántól késő estig zajlik az élet. A nyüzsgés-pezsgés folytonos. Különben nem vészes a hely, tágas, olcsó, és olykor még egész elviselhető zenekarok is játszanak itt. Van egy alaksora, melyet egy vaskos acélbetétes ajtó zárt le, rajta a felirat: Privát - idegeneknek tilos a belépés. Nos, néhány perce ez az ajtó tárult ki Nina előtt, s ami odabent fogadta, az cseppet sem hasonlított arra a képre, amely odafent látható. Valahogy stílusos és vonzó módon volt lebuj. A füstöt késsel lehetett volna szeletekre vágni és az ember ha akart, ha nem, jóllakott vele. A szürke homályban némi csiklandozó parfümillat ütötte meg Nina orrát. Chadwicket kereste, s hiába volt a legfeltűnőbb emberek egyike, az andalító félhomály csak sziluetteket láttatott.
- Hé, bocs! Nem láttad Chadwick Greit? Magas, démonian fehér...-sorolta, miközben a szórakozott arcú srác rubintvörös kanapébarikádok fele mutatott - Ó. Kösz -intett, s ki is szúrta az albínófiút.
- Szóval ez a te titkos törzshelyed? -ült le Nina a srác mellé, és nem is zavarta, hogy a másik oldalánál ülő párocska lassan félmeztelenre vetkőzik egymásra gerjedésük hevében. Chadwick most is hozta a tőle szokott kísérteties attitűdöt. Világító haját feje egyik felére túrta, sopánkodva égnek emelte a szemét, majd vontatottan Nina fele fordított arcát. Mint akit halálra kínoz az unalom.
- Azt hiszed behoználak a titkos törzshelyemre? Ez itt csak egy elbaszott babazsúr -hangja fakó volt és nem evilági nyugalomtól sima. Nina újabban el tudott veszni a részletekben, az emberek elemezgetésében. Most is; fel sem tűnt neki, hogy túl régóta bámulja Chadwick csontos ujjait, a mutatóujján ékeskedő ezüst koponyás gyűrűt, vagy a halványan parázsló cigicsonkot.
- Menő gyűrű -mondta zavarában, feleszmélve kínos bámészkodásából.
- Na, kinyögöd-e mi kell? Előre mondom, ha nincs elég zsetonod, bele se kezdj. Van egy kis marim, nem a legjobb minőség, de nem is túl drága. Mennyit kérsz? Egy elég.
Nina felélénkült, és bátorkodott Chad démonian világos, szinte színtelen szemeibe nézni.
- Hasis kell.
A fiú gúnyos halksággal felnevetett. Megérintette orrkarikáját, majd szánakozó mosollyal végigmérte Ninát.
- Hülyülsz, ugye? Épp csak élsz, na hagyjál már!
- Várj, ti másképp nevezitek, mi? Haska, csoki? Érted te. Komolyan beszélek.
- A válaszom nem, nincs, nem adok -felelte erőltetett higgadtsággal. Nina összepréselt ajkakkal pásztázta körbe a termet. Világos volt, hogy itt senki sem ezen a bolygón jár.
- Kár. Pedig azt hittem te vagy a megfelelő ember -mondta álszenten. Tudta jól, hogy ez a kijelentés akármelyik ember hiúságát felpiszkálja.
- Persze, hogy én vagyok, csessze meg! -nyomta el a csikket a dohányzóasztal üvegén, majd félrepöccintette.
- Csak egy icipicit, amitől nem lehet bajom!
- Az apád a fővárosi rendőrkapitány, totál idiótának nézel?
- Nem érdekel az apám. Attól, hogy van egy jelvénye, még nem zsaru. Töketlen -puffogott megjátszott daccal. Persze nem gondolta teljesen komolyan amit mondott, de a színlelés valahogy gondolkodás nélkül, ösztönből jött.
- Úgy látom, nem fogsz leszállni rólam -fújtatott egyet, majd feltűnésmentesen a zsebébe nyúlt és átcsúsztatott egy kis zacskót Nina markába. - De nem ismerjük egymást, és nem tőlem kaptad. Megértetted? -súgta fülébe, amitől Nina hátán pengeként hasított végig a borzongás. Akkor jött rá, hogy nem is bízik ebben a fiúban.
- Heló, téged még nem láttalak itt ezelőtt! Bethany vagyok -állt meg előtte egy miniruhás lány, hatalmas, fekete műszempillákkal, karnyi vastagságú aranylánccal a nyakában. Egy pohár italt tett le Nina elé az asztalra. Kedvesen mosolygott, amikor Nina is bemutatkozott, aztán néhány sablonos bájcsevej után eltűnt.
- Kösz. Mennyi? -kérdezte Grei felé sandítva, visszatérve oda, ahol félbehagyták az üzletet.
- Bemutató ajánlat. Most az egyszer és soha többé.
- Az előbb még el akarták küldeni a fenébe.
- Az előbb volt. Na, most már tényleg sicc -fordult el Chadwick.
- Jó. Isten veled! -emelkedett fel a kanapéról, majd megragadta a teli poharat, amelyet az idegen csajtól kapott. Nem is olyan gázos ez a hely -gondolta végül- persze a drogseftelést leszámítva. Ahogy átfutott az agyán a szó -drog- kissé elszégyellte magát. Komolyan ezt akarja tenni? Elsétált a pultig, s háttal nekidőlt. Végignézett az egybegyűlteken, de újra Chadwicken akadt meg a tekintete. Hiába; Mr. Hófehérke látványos volt, s ezt csak tovább fokozta, hogy olyan mozdulatlanul gubbasztott helyén, s olyan ádáz pillantással, mint a vacsora után keresgélő vad. Nina a poharába meredve filozofálgatni kezdett. Legfőképpen a maszkosokról, akik mint kiderült többen vannak. Az jutott eszébe, borsot kéne apja orra alá törnie; és ha visszalopja a rajzát? Nem eresztette a vágy, mindenkinél előbb akart rájönni kik ezek. Megakarta tudni mire készülnek, mekkora az erejük. Nyomokat akart, izgalmat. Kerüljön bármilyen veszélybe, közelebb és közelebb akart jutni a darázsfészekhez.
Túl sok volt a mai nap, zsongott a feje. Próbált felidézni, mire kellene még emlékeznie. A doktor azt mondta, az elmúlt évek emlékei ha nem is maradéktalanul, de vissza fognak térni. A legmélyebbek mindenképpen. Nina hitt ebben s ez hatásos módszernek bizonyul. Viszont valami mégis frusztrálta. Mintha egyetlen morzsányi híja lenne a teljes megvilágosodásnak. De ez nem úgy működött, hogy nagyon akarta vagy nagyon koncentrált. Ezt nem irányíthatta, vagy várt türelmesen, vagy... vagy hallucinogénekre vetemedett, hogy megbolygassa elméjét.
Nem pislogott tovább a kétes eredetű italba, úgy döntött lehúzza.
- A helyedben nem tenném -szólalt meg Chadwick jeges hangja egészen a füle mellől. Nina lepetten vette észre az előtte állót. Nem értette, mit akar - Bethany mániákus önértékelési zavarokkal küzd.
- Mi van?
- Egy féltékeny ribanc -vágta rá égnek emelt szemekkel- Láttam, amikor beleszórt egy kis műhavat az itókádba -fejével a kijárat fele intett, majd elindult. Nina megkukulva követte őt.
- Anorex ringyó -hallotta félfüllel, amint elhaladt az előbb még kedvesen barátkozni próbáló Bethany mellett.
- Már egyszer bemutatkoztál -emlékeztette hátrafordulva Nina, legnyájasabb mosolyát elővéve, közben pedig kezébe nyomta a tőle kapott poharat. Aztán Chadwick mögött kullogva kiért az utcára.
- Többé nem üzletelünk -közölte a fiú- És nem játszok ezek után ovóbácsit sem -mormolta, s azzal fejére húzta kapucniját. Nina arra eszmélt fel, hogy keze integet, de már csak egyedül ácsorog a Monkeyfunky előtt. Egyedül alatt persze egy tucat részegen ordibáló fiatalt értek. Felélénkülő pulzussal kapott zsebéhez; ideje kicsit a felhők fölé emelkedni -hergelte a benne szunnyadó tinilány, túlkiabálva az észérveket felsorakoztató felnőtt nőt.
- Kicsit mintha szomjas lennél -jegyzi meg Felix enyhe aggodalommal hangjában. Niall vállat ránt; ezt nővérétől tanulta. Letette a sörösüveget az erősítő mögé, majd gitárt ragadva az Omnipotence intróját kezdte el játszani. Pár pillanaton belül lábdob és basszus is csatlakozott. Felix lehunyt szemmel bólogatott a ritmusra. Ha valamit szívből szeretett, az a hangszeres muzsika volt. Ezernyi dalszöveget raktározott fejében. Hirtelen ötlettől vezérelve a mikrofonállvány elé lépett, és beszállt a dalba énekléssel. Kizárt minden gondolatot, átadta magát a tiszta zenének. Niall és a többiek kikerekedett szemekkel néztek össze. A hang, mely Felix torkából jött, egyszerre volt képtelenség és nagyon is valóságos: mély volt, kicsit borzas, mégis olyan könnyed és egyeneltes, és volt megvolt benne a szemtelen dögösség, amelyhez hasonlót Dylan soha életében nem produkált.
A dal közepén azonban kettészakította a varázst, mikor valaki dörömbölni kezdett a garázsajtón.
- Hé, fiúk, én vagyok az! -kiabált Dylan. Felix kérdően fordult a többiek felé, felengedje-e a kaput.
Niall megfeszülő vonásokkal bújt ki gitárja hevederjéből. Nyugodtnak tűnő léptekkel sétált a ajtóhoz, és nyomta meg az 'up' feliratú gombot. Alig emelkedett fel derékig, az öltönyös Dylan átbújt alatta, s bár a legártatlanabb képű teremtéssel találta szemközt magát, ami aztán jött, azt sosem hitte volna. Niall kibontott csokornyakkendőben, fehér ingben állt előtte.
- Niall, figyelj... -ennyi szót kapott csupán, mielőtt a szőke magából kikelve meglökte mellkasát és kiabálni kezdett.
- Nem! Te figyelj! Tudom, hogy azt mondtam, Shelby csak a haverom, és ha még így is van, akkor is engem hívott el a bálba! Hetek óta erre készültem! Veled ellentétben én tényleg szeretek vele lenni, és nem ágyba akarom vinni! -csapkodott a levegőben, mutogatott, s bár mindenki tudta, hogy a légynek sem árthat, ezúttal tényleg dühös volt. Minden eddig elfojtott mérge kiszabadításához csak egy sokkoló élmény és pár üveg Guiness kellett.
- Shelby mesélte, hogy nincs kedved menni! Régóta kiszemeltem őt, úgyhogy nekem járt volna az elsőbbség ígyis-úgyis.
Niall elhallgatott, mozdulatlanná vált egy kis időre. Felix közéjük ugrott, pont a legjobb pillanatban.
- Hogy mondhatsz ilyet? Te egy önző szemétláda vagy! -robbant fel.
- Nyugi -fogta meg karját Felix, de hasztalan gesztus volt. Niall észre sem vette.
- Tudod mit Nialler? Szerintem a következő próbánkat hagyd ki. Sőt az azt követőt is. Higgadj le, oké? -tette fel tenyerét Dylan, arrogáns viselkedését immár a többiek sem hagyhatták szó nélkül.
- Ácsi, ácsi! -szólalt meg a dobos a háttérből- Te vagy az Dylan, akinek nem kell jönnie ide többé. Soha. Többé -hangsúlyozta.
- Miről dumálsz? Kirúgtok a bandából? -nevetett fel lassan elkomolyodva.
- Röviden, tömören -bólintott.
Dylan pár másodpercig emésztette a híreket, majd hetykén felhorkant, s öntelt arccal végignézett barátain. Volt barátain.
- A hangom tette igazán zenévé azt a bénaságot, amit műveltetek hangszereiteken. Sok sikert a lúzerkedéshez. Úgysem fogtok ilyen énekest találni, mint én.
- Ó, jaj, és ha azt mondom, már találtunk is? -sétált be a háborús övezetbe a basszusgitáros srác is, majd széles vigyorral Felixre nézett. A többieknek is egyből leesett, mire, vagyis kire céloz.
- Ch! Kit? Őt? A celeb Harland ficsúrt? Az év vicce, de sok sikert! -vágta rá dühbe gurulva, s ezt látva a többiek jól szórakoztak. Dylan távozott, a többiek pacsiztak.
- Vá-vá-várjatok! -emelte fel kezét jelentkezéskép Felix, majd homlokát ráncolva Niall arcába meredt- Ezt most komolyan gondoltátok?
A srácok lelkesebbek aligha lehettek volna. Szuperlativuszokban áradoztak Felix hangjáról, de a szóban forgó, épp most felfedezett őstehetség kétkedve reagált. Nem akarta elvállalni a hirtelen jött ajánlatot. Eddig nem is sejtette, hogy fülbarát lenne a hangja. Niall viszont eltökélte, hogy rábeszéli barátját a banda fronemberi posztjára. Újra megteltek inspirációval, már az új nevüket is kitalálták: Blushboys. Felix félt a hirtelen változástól, félt magától, nem hitt képességében. Nem tudott se igent, se nemet mondani.
Előbb csak kellemes zsibbadtság lazított hangulatán, némi gyenge szédüléssel, később felélénkültek érzékszervei.
- Mit...-bámult feszülten- mit művelsz? Hallod?! Nina Horan! Figyelj rám! -rántotta a lány csuklóját maga felé valaki. De Nina csak nevetett, le-lecsukódó szemekkel. A Prada kirakata előtt álltak meg, ahonnan selymes lila fény bukott Nina szőke hajára, arcára.
- Csak jól érzem magam végre! -nézett komolyan egy pillanatra, de íriszét elnyelő fekete pupillájának nem lehetett hinni. Kitágult számára a világ, érzései sokszorosukra erősödtek. A sötét nyugalomtól áradó utca ellenére minden olyan élő és lüktető volt. A tárgyak, a színek, a környezet legapróbb rezdülései. Fogalma sem volt, ki az az idegen, aki gyámolításba vette. Nem is látta az arcát, szétfolyt előtte. Az viszont már feltűnt neki, hogy a Chevrolet hátsó ülésén ül, hátravetett fejjel, aztán kirángatják őt a fénybe, végül az ananász alakú párnája képe az utolsó aznapi emlékeiben.
Amikor ismét kinyitja szemeit, a kinti vakító napfény körbefutja a szoba falait is. Nina könnyedén kiugrik az ágy krémes takarói alól. Elborzad a rémképektől, melyek álmában kísértették. Közben leér a nappaliba, s kicsit megugrik a pulzusa, amint észreveszi a kisebb fogadóbizottságot kinek tagjai nagyon hirtelen, egyszerre hallgatnak el, s meredten bámulnak rá. A kanapén ül az anyja, apja és Niall, a mellettük levő fotelban pedig Floyd. Tekintetük félelmetesen komor, kissé talán megvető is.
Hosszas csend után Nina kénytelen megszólalni, mert a jelen levők mintha szobrokká kövültek volna.
- Mit néztek?
- Felébredtél? -kérdezte Niall aggódva.
- Igen -vágta rá idegesen- Vagy szerinted alvajárok? -sétált közelebb. Nina egyre csak furcsállotta viselkedésüket, és cseppet sem volt jó előérzete.
- Jobban vagy már? -vette át a szót apja, mintha megkoreografálták volna, ki, mikor, mit mond.
Nina irritált arccal válaszolt. Mire feltehette volna a kérdést: "Mi a franc folyik itt?!", addigra Niall arca látványosan meglágyul, bűnbánóba formálódik. Felsóhajt, és annyit mond: - Kérlek, ne haragudj ránk! El akartuk mondani, csak...
- De mit? -emelte fel a hangját, s türelmetlenül végignézett egyesével mindenkin.
- Erre az egyre nem emlékeztél. Hogy az igazi vágyad az volt, hogy rendőr lehess.
Nina hirtelen összerezzent, s robotszerűen felült az ágyban. Kellett pár perc, mire helyretette tudatát. Szóval csak álmodta. De a Chadwickkel való találkozás és a hasis keksztől való zsibbadtság meg kellett, hogy történjen, ebben biztos volt.
Lomhán battyogott le a még mindig szokatlanul kanyarodó lépcsőkön. Az utolsó fok előtt azonban megtorpant, ugyanis egy 45-ös cipőtalp dobolt rajta. Nina kábán emelte fel tekintetét apjáéval egy magasságba.
- Na idefigyelj Delaney! -mondta vészjóslóan egyenletes hangsúllyal, miközben felemelte a kezében tartott apró zacskót.
Subscribe to:
Posts (Atom)