Amanda a zongora tetején könyökölt, reggeli kávé helyett Cesar dallamokba rejtett szerenádját itta. Hitegető, verőfényes reggel volt. Aztán dél tájékára hívatlanul megérkezett a hidegzuhany, múlni nem akaró zápor formájában. A Harland-hodály meglehetősen csendes volt, a nyitva hagyott teraszajtón át üdítő esőillat szökött be, szellője táncoltatta a csillár lelógó kristálycseppjeit. Csak a fotelbe kuckózott Felix dúdolása és az esőszemek szapora kopogása visszhangzott odalent. Egy évekkel ezelőtt elkezdett dalszövegen dolgozott, és most a borús-nedves időjárás meghozta az ihletet a befejezésére. A fejében már szinte szólt is a kész mű, a füzet és a toll volt a dobszerelés.
- Végzet, részlet, éghet, szétvet... -dünnyögött rímeket keresve- Mi rímel még arra, hogy képlet? -pillantott fel a jegyzetelésből, amikor megjelent bátyja.
- Széklet! -csettintett elvigyorodva Cris. Felix felakadt szemekkel reagált a frappáns ötletre.
- Nem is tudtam, hogy itthon vagy.
- Még nagyjából 2 percig. Épp indulok -meglehetősen elvarázsoltnak tűnt, ahogy tétován bóklászott a karóráját nézegetve - Neked nem suliban kéne lenned? -igyekezett elterelni magáról a csevejt.
- Július elején?
- Jó, akkor vizsgákra tanulnod.
- Szia, Felix vagyok, nem Alex, aki az utóvizsgákkal kaparja össze az abszolvált félévét. Viszont te a nyár ellenére kicsit elhavazottnak tűnsz. Hova mész?
- A nagyok dolgára -vágta rá- Miért érdekel?
- Te érdekelsz, tesó -hangsúlyozta ki öccse felvont szemöldökkel- Nem mesélsz mostanában semmit.
- Tudom, tudom, bepótoljuk. De most rohanok!
- Ninához?
- Állj le Columbo! És anyát is állítsd le, ő is folyton ezzel húzza az agyam!
- Csigavér bátyó! A heves reakció még gyanúsabbá tesz. Most mi az? Miért nézel így? Rámragadt a szemtelenséged! -nevetett, majd Crisre bökött.
- Mi gyanús van abban, hogy bosszantóak vagytok? Hiszen egy nem létező románccal szekáltok -morogta miközben felkapott egy bőrdzsekit.
- Szóval az a baj, hogy nem létező? Amúgy igen, nagyon szívesen kölcsönadom a kabimat, ha már így kérded -csipkelődött változatlanul jól mulatva Felix.
- Hálám örökké üldözni fog! -dobott a levegőbe egy csókot kissé durcásan, és lendületesen kilépett az ajtón. Tudta, hogy mit jelent karórája ciripelése: hívja a nagybetűs kötelesség.
A bázison aztán -ahogy várta- kapott a hidegből is, melegből is, felváltva. Hideget a kamikaze-mód rögtönzött műsorért, amikor is letépte magáról a lehallgató kütyüket. Bármilyen vakmerő és hülye ötlet is volt, végül jól jött ki a dolog -ismerte el a Cristoph-fal szemben ülő sztárstáb: az anonim góré szóvivője Mack, Ezra, Georga és Arthur.
- Kicsit olyan ez a felállás, mint egy érettségi. Akarom mondani leültetés. Mondjuk ott a vizsgabizottság tagjai általában nem gyilkos szuperhumánok. Bár ezt ti honnan is tudnátok, nem szenvedtétek végig a gimit.
- Én elvégeztem! De mi lenne, ha a kérdésre felelnél? -vetette fel mérsékelt barátságosággal Mack. Átlagos figura volt, hipster szemüveggel; lehetett volna egy gyorséttermi dolgozó is, vagy akár egy webdesigner, de az senki sem mondaná meg róla, hogy egy országosan körözött illegális banda stratégája. Igen, ez esetben ez is egy szakma.
- Mindig ezt csinálja, ha terelni akar vagy leplez valamit. Löki a viccesnek szánt sóderét, pedig állatira irritáló -hunyta le szemeit Arthur, miközben hátralökte magát székestől, hogy felpakolhassa lábait az asztalra, egyenesen Cris orra alá.
- Bocsánat elgurult a Cavintonom, mi is volt a kérdés? -vágott vissza Cris vigyorogva, mintha nem tudta volna, hogy türelmetlen és hirtelen fellobbanó fenevadakkal kekeckedik. Hero mély megvetéssel horkant fel, de egyelőre visszafogta indulatait, és szoborarccal ült tovább. Valójában a "klaviatúrabetyárban" is elpattant valami - Úgy csinál, mintha gyűlölne, pedig ebben a sztoriban én is sokat veszítettem, nem csak ő! -bökött Cris váratlan felindulással Herora. Saját magát is meglepte azzal, hogy mindezt hangosan kimondta. Hirtelen csend állt be, senki sem próbálta lecsitítani és az elsőre közönyösnek tűnő reakció csak még jobban tűzbe hozta a Harland srácot. Erőszakosan szabályozott légzéssel, az asztal lapját szorítva folytatta: - Azt hittem újfent működni fog, ha a laza és poénos énemet tálalom nektek, de tudjátok mit? Nem! Próbálkozok, holott nem is én akartam itt lenni! Kényszerűségből kerültem ide és a non plus ultra, hogy még vele is szembe kell néznem! -pillantott egy villanásnyi ideig megint Ezrára- Meg akarjátok mondani kivel találkozhatok és kivel nem? Hogy kit szeressek? És még működjek is együtt? A nagy büdös francokat! Az egész életem egy nagy kamu! Miattatok! És bolhányi bizalmat sem szavaztatok meg nekem!
- A tegnapi egy bizalmi meló volt -szólt közbe Georga komoran, jelentőségteljesen a fiú arcába meredve, de ő kerülte a szemkontaktust. Minden egyes fürtje izzott a feszültségtől.
- Ó igen, aranyos kis gesztus volt. Odaküldtök, hogy üssem szíven a lányt, akibe kamaszosan bele voltam zúgva. De persze ti csak igazságot szolgáltattok. Minden áron.
Arthur lepetten fordult a többiek felé, de nagyon úgy tűnt, az ominózus információ csak számára hatott újdonságként. Cristoph összeszorított állkapoccsal bámult maga elé.
- Folytasd csak! -biztatta bosszantó nyugalommal az asztal legtávolabbi feléről jövő hang. Harland dühös csalódottsággal konstatálta Theron gúnyos mosolyát, egykori barátja igazi, maszk nélküli arcát.
- Szeretnéd? -vigyorgott rá válaszul- Legyen!- csapta le öklét, s felpattant ültéből- Kik vagytok ti egyáltalán? Számomra csak parancsolgató idegenek. De megmondom mizu: még ez is belefért volna! Minden szarsággal megbirkóztam. Ezrával viszont nem! És nem akarom őt soha többé látni, úgyhogy ennyi volt, kiszállok! -tárta szét karjait lázasan csillogó szemekkel, kipirult arccal, remegő végtagokkal.
- Ugye tudod, hogy... -kezdte volna Arthur, de Cris félbeszakította.
- Ki kell, hogy nyírjatok? Ajvé! Lássuk! Teszek rá! Senkinek nem lesz különösebb veszteség!
- Figyelj Harland, ha megpróbálsz kisétálni azon az ajtón, csak rontasz a helyzeten. És meg foglak állítani! -vágódott mellé Georga és megragadta a karját.
- Én elintézem! -jelentkezett szorgos diák módjára Art, de a húga leintette jelezvén, erőszak nélkül is meg tudja oldani a problémát.
- Georga, kérlek, engedj! Esküszöm, hogy agyvérzésem lesz vagy van. A tegnapi volt a nagy pont a mondat végén. Összeroppanok, érted?
- Csak egy kicsit bírj még ki! Egy napot! Most először kérlek szépen, mint barát, és nem mint a nyakad kitekerésére képes katona. Holnapra értelmet nyernek ezek a szavak, megígérem! Ha nem így lesz, hát... akkor tudod, hogy egy aljas hazug vagyok, akinek semmit sem számítottál.
- Engem nem képeztek ki úgy, mint titeket. Ti bármilyen tragédiát kihordanátok egy szem könnycsepp nélkül. De én csak egy hétköznapi ember vagyok. Oké? Betelt a pohár.
- Igazad van. Jogosan fogyott el a türelmed. Rengeteg az elvárás, kevés a megértés. Én viszont akkor is hiszek benne, hogy fontos tagja lehetnél a szervezetnek. Tudod mit? Ne is bízz bennük! -bökött a háta mögé- Bízz meg csak egy valakiben. Aki tegnap elmesélte élete legsötétebb foltját, aki kimenekített a stadiumos lövöldözésből, és aki most valamiért elszántan győzköd.
- Georga, mióta is vagy te ilyen pátyolgatós? Ja várj, igen, két perce.
- Mr. Szarkazmus visszatért, ez már jó jel! Csak ülj le!
- Nem mintha lenne más választásom -trappolt vissza helyére undorral telve, amikor is Hero halkan felkacagott a maga vészjósló módján, majd ádáz türkiz pillantását egyenesen Cris képébe villantotta.
- Befejezted az önsajnáltatást? Kihisztizted magad? -kérdezte. Georga az égiekhez intézte fásult sóhaját, mert előre tudta a forgatókönyvet. Cristoph Ezrának rontott volna, ha nem fogja le hátulról.
- Mi van? Bunyózni akarsz? Ez már egészségtelen önbizalom! -dőlt hátra kényelmesen, miközben a fürtös pórázvégen tartott kiskutya módjára kapadozott.
- Végre szívből mondhatom, hogy ki nem állhatlak! -ordított Cris.
- Ezra, ne csináld már! -bátorkodta odasúgni neki Arthur.
- Mit csinálok? Ő akar nekem esni! Hát rajta! Georga, engedd csak el! Hallod? Engedd el! És húzzatok ki! Négyszemközt akarok lenni a legjobb barátommal!
- Rohadj meg! -köpte a szavakat Cris, miközben akarata ellenére elcsuklott a hangja. Nem fért a fejébe, hogy Hero miért ennyire kegyetlen vele.
- Hero... -kelt fel Arhurt lassan, óvatosan támadóállásba helyezkedve.
- Tudtommal nekem feleltek, ha nincs itt a főnök. Szóval kifelé! -ismételte meg nyomatékosan, és testbeszéde azt sugallta, jobb nem ellenkezni. Art és Kip vonakodás nélkül lelécelt, de Georga aggodalmaskodva figyelte őket továbbra is, nem akart elmozdulni a Harland csemete mögül. Hero látványosan fogyó türelemmel kopogott ujjbegyével csuklópántja kijelzőjén. Cris hátrafordult a lány felé, s jelentőségteljes bólintással biztosította, hogy semmi vész, menjen csak. Amikor becsapódott mögötte az ajtó, az eddiginél is nyomasztóbb hangulat ütötte fel a fejét.
- Akkor először tisztázzunk néhány dolgot! -fűzte össze ujjait Hero, s kirúgta a vele szemben lévő széket az asztal alól Cristoph számára- Nem ismersz. Nem vagyunk barátok. Nem miattad mentettem meg Nina Horant. És végül: Sosem akartam, hogy itt legyél.
- Kösz, jót dumáltunk, nincs is több kérdésem.
- Én viszont ismerlek téged. Pontosan ugyanolyan vagy, mint régen, leszámítva ezt az idegesítő teátrális stílust.
- Vágom, te pedig új ember lettél, egy rettenthetetlen szuperkém, bla bla. Unom az üres mesédet. Nincsenek érzelmeid, nem ismersz félelmet, öntörvényű és megközelíthetetlen vagy. Mindez a látszat. Miért nincs merszed megosztani velem az eredettörténetedet? Azt ami miatt most itt tartunk; ami miatt most haraggal és fájdalommal telve ülök itt, és alig bírok rád nézni.
- Mert szerfelett gyengéd érzelmi világod már tegnap összeomlott. Csakhogy nem mesélted még el, mi történt az este a bosszús szöszinél -terelte el a témát rögtön magáról, látta, hogy Crisben sok mondanivaló gyülemlett fel.
- Te akartad. Hát akkor hallgasd szépen végig érzelmes kis litániámat. Egészen idáig azt gondoltam, szépen lassan minden a helyére kerül. Elvesztettem a hozzám akkoriban legközelebb álló embert, tudom nagy ívben teszel rá. Rohadt ijesztő, hogy ez az ember elvileg te voltál, zárójel bezárva. De tudom, kemény idők köszöntöttek be nálad és azt hittem, hogy beletörődtem a teljes tudattalanságba. Azon voltam, hogy eltemessem a rémes emlékeket, a bizarr gyanúimat és a milliónyi kérdőjelet. Készen álltam, hogy megismerjem és elfogadjam az új Ezrát, még ha egy gyilkos is. Elhittem nektek mindent, kétkedés nélkül, azt is, hogy Nina őrült és meg kell őt fékezni. Olyan jól csináltátok, hogy fel sem tűnt, saját magamat is átvertem. Dehogy is ment el a szőke lány esze! Teljesen logikus amit csinál, ráadásul ártatlan. Bosszút és igazságot akar, pont mint ti. Nagyon jól tudod, mekkora jelentősége volt Ninának az életemben. Mert ismerted a lelki világom legmélyebb bugyrait is. Most pedig azt mondod, ez semmit nem számít. Sajnos Nina, ahogy te is, mára teljesen más emberek lettetek. A különbség csak az, hogy Ninát még mindig szeretem. Ő viszont tudod ki szeret? -nevetett fel fintorogva.
- Érdekel ez engem? -dörzsölte meg Ezra a tarkóját érdektelenül a plafonra bámulva.
- Meglehet. Mert téged, Louis Tomlinson.
- Csak mert megmentettem?
- Csak mert 13 hónapig rólad álmodott, és amikor felébredt azt hitte minden igaz volt.
- Baj ha ez nem hat meg? Tudod, nincs szívem -emlékeztette- És ezért borult meg az agyad? Féltékeny vagy egy nemlétező karakterre?
- Nem tudom, talán csak képzelgek; Ezra Theron 16 évesen meghalt, mégis most itt pletyózok vele. Nagyon is létezel, cseszd meg! Hogy is várhatod el, hogy ne a barátomként tekintsek rád?
- Úgy, ahogy én sem akként tekintek rád.
- Á. Sejthettem volna -mosolyodott el lehajtott fejjel- Akkor legalább pontot tehetünk ennek a végére.
- Ez minden, amit kiszedtél a kis bigéből? -ásított. Kabalaként hurcibált marokbicskáját a levegőben megpördítve dobálta fel-le.
- Mert ha nem?
- Akkor kiszedem belőle magam. De nyugi, először nem a durva módon, hanem egy kis izgalommal megfűszerezve, Louis-ként.
- Ezt nem mondhatod komolyan -dermedtek meg vonásai.
- Miért? Ha egyszer a szíve nem érted repes...
- Nem fogok megint begurulni, és nem csak azért, mert tudom, hogy te vagy az alfahím, hanem mert nem akarok hasonlítani rád. Tulajdonképpen sajnállak. Te tényleg egy szörny vagy, és most ezt nem úgy értem, hogy a gyilkolászás a munkád. Hanem mert üresség van sziklakemény mellkasod mögött.
- Hé, a kegyetlen sértések az én hatásköröm alá tartoznak! Vigyázz, mert észre sem veszed, és eladtad magad az ördögnek -mutatott felé a pengével.
- Befejezem az ördög keze alá dolgozást. Bár nem akarok meghalni, de vállalom a következményeket. Viszont jobb, ha számítasz rá, hogy olyasmit fogok tenni, ami miatt komoly bajba kerültök. Ez nem fenyegetés, csak a lehetséges jövő. Ninát sem likvidáltátok, pedig teljes gőzzel ki akar csinálni titeket. Miért élünk még?
- Nyugalom, mindenkinek megvan a maga szerepe. Kinek a kényelmes gyors halál, kinek a hosszan tartó szenvedés -sóhajtott elmerengve kicsit, majd távozott a teremből. Cris ott maradt, hogy végre közönség nélkül kiereszthesse a benne tomboló hurrikánt; miután felborította az asztalt és minden útjába eső széket félrerúgott, egyszerűen csak lerogyott a földre. Felhúzott térdei mögé bújva próbált nem felrobbanni. Georga érintésére rezzent fel.
- Bármiféle meggondolatlanság vérontást eredményezhet, ezt ne feledd! Menj, próbálj meg ma normális emberek módjára lazítani!
- Hogyan legyek lojális ezek után? -kérdezte, s egeket verdeső pulzusának egyértelmű testi tünetei voltak.
- Cris, remeg a kezed! Vegyél nagy levegőt! Emlékszel, hogy megtanítottad, hogyan törhetem fel bárki Facebook fiókját? Na, hát én feltörtem a tiedet!
- Mi?
- Ne izgulj, csak írtam a nevedben pár régi haverodnak. Ma este kanbuli lesz, pletyózhattok, ihattok, sírhattok egymás vállán.
- Két lehetőségem van. Vagy utállak ezért vagy értékelem, hogy te legalább tettél valamit értem.
- Jó bulit! -búcsúzott az amazon.
- Köszi -sóhajtott Cris.
Az este nem kezdődött túl ígéretesen. Persze, hogy a súlyos letargiába esett Cristoph-nak fikarcnyi kedve sem volt a társasághoz, a ricsajhoz. Semmi oka nem volt, hogy jól érezze magát. Teljesen padlót fogott. Egyre inkább erősödött benne az érzés, hogy feladja az egészet, hogy fogja a cókmókját és felül a legelső repülőgépre. Miért maradna? Életének minden aspektusa orosz ruletté változott, titokra, hazugságokra épült, így nem csoda, hogy mindent reménytelenül elcseszettnek érzett. Mélypont volt a javából. De aztán rég nem látott haverjainak mégis valahogy sikerült életet csiholni azokba a huncut zöld szemekbe. Természetesen nem pusztán lelkesítő szavakkal, hanem a jó öreg alkohollal. Így vagy úgy, de Crisnek visszatért a beszélőkéje, még inkább gyilkos humora. Előkerültek a híres egyetemi sztorik, miegymás, s közben gyorsan szaladtak a "Fenékig!" felkiáltású körök. A gátlásokat és hangulatot oldó tömény csodaszereknek hála a fiúbanda a kocsmát megunva a Dirty Decay nevű night klubot tűzte ki célállomásként. Megállíthatatlanok és csontrészegek voltak.
- Ezt a kört én állom! Igyunk arra, hogy ki a fenének kellenek a nők?
- Miért, meleg vagy? -szólt be Cris mélyen behajolva a pulton, szemügyre véve mind a mixer csaj keveset takaró szerelését, mind az éppen készülő szivárványszínű shotokat.
- Srácok, lehet meglátogatom a slozit, a róka nem móka -szólalt meg valaki a társaságból.
A nemrég nyitott klub éjfélre zsúfolásig telt, az RnB vadul lüktetett a dobhártyákban. Az egymáshoz simuló testeken vörös fények hullámoztak. Az U-alakú pultban videóklipbe illő show keretében keverték a káprázatos színvilágú italokat. Cristoph a barátainál mindig legalább két körrel előrébb járt, így jóval hamarabb el is vesztette magát. Az egyik pillanatban még valami őrületes nagy hülyeséget mesélt, röhögés általi halálba kényszerítve cimboráit, a másikban meg már egy ismeretlen társasággal spanolt. Nem sokkal később a pulton feküdt és az egyik mixerlány locsolta a szájába a vodkát. Olybá tűnt lassan kimeríti a bulizás fogalmát. Jött néhány kósza és jelentéktelen flört is, majd egyszer csak arra eszmélt fel, hogy a tömegben ugrál égbe nyújtózó karokkal. A jeleneteket apróbb képszakadások különítették el egymástól. Az utolsó a mosdókagyló szélének támaszkodva kezdődött. Cris percekig csak bámult tükörképére; feltűnt hússzínű ingjén a sötétlila rúzsfolt, csuklóján a strasszos női karkötő, és hogy farzsebéből hiányzik az a nagy köteg lóvé, amivel elindult otthonról. A falról visszabámuló Cristoph ijesztőbbnél ijesztőbb arcokba gyúródott át. Furcsán izzottak a színek, sípolt a füle, lassan szétfolytak az apróbb részletek, mint a csaptelep, a szappanadagoló, az ajtókilincs. Úgy érezte megvakul a neoncső fényétől, így inkább a sötét folyosón próbálta meg visszanyerni ember mivoltát. Görcsösen markolt mobilja rezegni kezdett.
- Anya? -kérdezte újra és újra- Te vagy? Anya?
- Felix vagyok! -kiabálta a hang- Vagy tízszer hívtalak! Ennyire sokat ittál? Tudsz egyáltalán magadról? Érted megyek!
- Jó, várj, nehogy letedd! Ki-kimegyek a... izé, mert nem hallak.
- Csak mondd meg hol vagy!
- Itt a WC-nél. Irtó fura szagok vannak.
- Jesszus...
- Honnan tudjam? Ahol -indokolatlanul nevetni kezdett- van ilyen nagy bárpult és szuper a Tequila Sunrise! Figyi, figyi! Volt itt előbb egy csinos lány, aki tuti, hogy egy ribi volt, de ráírta a számát a karomra. Megadom neked, legyen egy jó estéd. Jaj ne, lekopott...a filc.
- Cris, fogd már be! Add oda a telefont valakinek, aki kevésbé tűnik részegnek.
- De amúgy nem is akarok hazamenni! Oké? Vetted az adást öcsi? Részeg akarok maradni holnaputánig!
- Pedig ma már nem kéne többet innod. Szinte a vonalon keresztül érzem a sörszagot.
- Hát ezt benézted kissrác, mert nem is ittam sört. Különben is, csak felvidítottam magam, slussz-passz. Mos' baj, hogy jól érzem magam?
- Hallom a hangodon, hogy ez nem csak jókedv. Hullarészegség.
- A fészkes nagy frászt!
- Hahó! Cris! Hallasz?
A tepsifon csak úgy sutty, kiesett Cris kezéből, amit betört képernyővel talált meg a földön.
- Most leteszem, Felix, vár a felelőtlen, izé... felhőtlen szórakozás. Buli-buli-bulika!
- De ígérd meg, hogy nem kerülsz bajba! Gyere haza taxival!
- Igenis mami, puszi...-szuszakolta be zsebébe a mobilt, majd elindult a folyosón, de fogalma sem volt, hogy merre van a tánctér. Nyakát tette volna rá, hogy az előbb még a mosdók előtt támasztotta a falat, most viszont egyetlen gyér lámpafény sem segített kiútra lelni a semmiből ott termett labirintusból. Ismeretlen ajtók mellett haladt el, melyeken olyan feliratok álltak, mint: privát, személyzet, raktár.
- Mi a fene? Ki varázsolta el a bulit? Hol van mindenki? Basszus, merre kell menni? Srácok, hova bújtatok? -kiáltott fel, amikor érezte, hogy megmozdult a sötétség. És itt következett az utolsó szakadás, de a képernyő fekete maradt.
Percek teltek el az ébredezéssel. Cristoph sűrűn és aprókat pislogott. A bántó fényben próbált találni egy fix pontot, ami nem mozog. Élesen lüktetett a feje, imbolygott a gyomra, érezte, ahogy hátán lefelé szaladgálnak a verejtékcseppek. Sokáig tudattalanul nézett maga elé, még csak eszébe sem jutott tudomást szerezni arról, hogy hol lehet éppen, vagy hogy milyen napszak van.
- Kezdek unatkozni. Löttyints az arcába egy kis vizet! -szólt a semleges, színtelen hang egy nemlétező fal mögül. Cris morgó-hümmögő hanggal rántotta hátra a fejét az arcába csapódó hideg nedvességtől. A szempilláiról csöpögő vízcseppek függönyén keresztül két emberi alak körvonalazódott ki. Pupillája kétszeresére nőtt, ahogy előbb meg akart szólalni majd a karjai megmozdításával próbálkozott, de mindkettő kudarcba fulladt. A hirtelen riadalom sebesen igyekezett kitisztítani alkoholgőzös fejét.
- Jól van, mindjárt visszatér közénk! -konstatálta elégedetten az ismeretlen alak.
Cristophban száguldozni kezdett az adrenalin, ahogy sorra vette a körülményeket; leragasztott szájjal, hátrakötözött kezekkel ül egy széken, sehol egy ablak, sajog a nyaka, melege van és kibírhatatlanul szomjas. A lajstrom végére összeállt fejében a kép: fogva tartják őt. A sosem látott, vélhetően ártó szándékú fickók egy darabig csak mulatoztak tehetetlen rángatózásán.
- Úgy tippelem, mondani akar valamit -röhögött az egyik.
- Végül is azért kaptuk el, hogy mondjon dolgokat -bólogatott egyetértően a szélesorrú kopasz, majd durva mozdulattal letépte a ragasztószalagot a Harland fiú szájáról.
- Vi... -lihegte kipirulva a túsz.
- Mit makogsz?
- Vizet!
- Úgy bűzlesz, mint aki rumban fürdött! Kutyaharapást szőrivel? Van nálam egy kis whiskey!
- Vizet! -ismételte drámaian, mint aki haldoklik.
- Adj neki -adta ki az utasítást a sarokban meghúzódó, elsőre akár szimpatikusnak is mondható pasi. A kopasz megitatta Crist, majd közvetlenül az arca előtt roppantotta szét a poharat neoprén kesztyűs markában.
- Most pedig játszunk valamit, jó? -duruzsolta elmeroggyant vigyorral, egy szilánkkal hadonászva Cris nyaka előtt.
- Tudni akarom... -zilálta sűrűn nyeldesve- Tudni akarom, hol vagyok -miközben a fejét kapkodva próbálta milliméterenként felmérni a helységet -ahogy Georgától tanulta- túlpörgetett motorként járt az agya. Egyrészt küzdött zsibbadó tudata ellen, másrészt sürgősen ki kellett dolgoznia egy túlélő stratégiát. Kétségbeesve kapaszkodott minden hasznosnak vélhető információba, amit a Hurokban szedett magához. Mert ha másban nem is, egyetlen dologban biztos volt, ez bizony nem a kedves kis LOOP, ezek a vastagbetűs rosszfiúk.
- A lehető legjobb helyen vagy, a megfelelő kezekben -sétálgatott fel-alá az állig felfegyverzett, szőkésbarna hajú. Kettejük közül ő tűnt az észnek, a kopasz meg a nyers, barbár erőnek - Gale vagyok, a társam pedig Steven. Te pedig a híres Cristoph Harland. Mondd csak, mi szükség volt arra, hogy így kiüsd magad? Elég idősnek tűnsz ahhoz, hogy tudd mi a mérték.
Mióta korhoz kötött a lerészegedés? És miért kéne, hogy konkrét oka legyen. Persze volt, de ezer százalék, hogy nem fogok ezekkel a rosszarcú pacákokkal lelkizni. Bár nyilván őket sem érdekli az én érzelmi vívódásom. De akkor mit akarhatnak? Jobb, ha nem szólalok meg. Esetleg megpróbálhatnám eljátszani, hogy szívrohamom van. Vagy dobjak be pár laza viccet? Az agyam is sajog.
- Arra számítottunk beszédesebb leszel. Elvégre is szereted produkálni magad, imádod hallani a saját hangodat. Másodállásban színész vagy, nem igaz?
- Talán az őrült rajongóim vagytok? -bukott ki belőle gondolkodás nélkül- Egy fotó és autogram még belefér, ha elengedtek.
- Csípem a burád, még ha nem is akarsz együttműködni. Van egy jó meg egy rossz hírem.
Miért érzem azt, hogy számomra a jó hír is rossz lesz? Oké, semmi baj. Tuti, hogy a Hurok kiment innen. Így is van. Georga bármelyik pillanatban betörheti az ajtót, és sitty sutty leszedi ezt a két balféket.
- A jó az, hogy választhatsz, felelsz vagy mersz -kulcsolta össze vaskos ujjait Steve, majd Gale vázolta a rosszat.
- A mersz minden esetben fájni fog. És addig tart a játék, amíg nem felelsz.
- Melyik filmből loptad ezt az ócska dumát?
A kopasz oldalba bökte Galet: - Kinyílt a csipája.
Lehet, hogy idehányok. Jólvan, Cris, nyugi, ürítsd ki a fejed! Koncentrálj! Játszani akarnak? Etesd meg velük a maszlagot, amit mindenkinek előadsz; hogy te a nagy Hugh Harland lázadó kisfia vagy, semmi több.
Az átlagos fizimiskájú Gale leguggolt és megpörgette a földön heverő ásványvizes palackot. Cristoph észrevette fekete ingujja alól kibukkanó sárkányfej tetoválást. A műanyag palack szája természetesen felé mutatott.
- Odass, ez te vagy! -kacagott fel Steve lepetten.
Nem tetszik ez nekem...brutál alacsony a fájdalomküszöböm. Várjunk csak! Mi van, ha ezt az egészet csak képzelem? Vagy álmodom? Lehet, hogy most valójában a detoxikálóban fekszek eszméletlenül.
- Első kérdés: a Huroknak dolgozol? -állt meg előtte Gale, mellkasa előtt szorosan összefont karokkal.
- Hm, Hurok? Nem ismerős. Az valami horgoló szakkör netán? -mormogta leszegett fejjel, majd elnevette magát. Tuti csak álom.
- Látom még nem érted a szabályokat -töprengett csalódottan a sárkánytetkós, majd bólintásával a tettre kész Steve zöld utat kapott, hogy vasöklét Cristoph képébe lendítse.
A francba, ez nagyon is valóságosnak tűnik. Ne már! Hogy a francba kerültem ide? Ez képtelenség! Hol késlekedik a felmentősereg?
- Rühellem, ha hülyének néznek -pöccent be, s újra fel-alá kezdett járkálni.
- Mi másnak néznének? Okosnak? Komolyan? -grimaszolt sajgó arccal, a meggondolatlan szavak még az alkohol hatására buktak ki belőle.
- Steve, a vendégünk repetát kért!
Újabb kemény ütés, egyenesen az arccsont alá, balról.
- Szemét állat! -nyögte, kis híján felordítva. Egyre kevésbé tompította kínját a szesz.
A filmekben a főhős mindig olyan lazán állja a pofán bokszolást, mintha nem volna ilyen pokolian fájdalmas! Jesszus! Én mindjárt elbőgöm magam.
- Ne húzzuk egymás idegeit, hm? Kínvallató specialisták és nem mellesleg bérgyilkosok vagyunk. És nagyon-nagyon sok nullára végződő összeget kapunk, ha megosztasz velünk egy apró kis információt. Pénz beszél, mi meg majd legfeljebb ki verjük belőled, amit akarunk. Te választasz, nem muszáj fájnia!
Cristoph dühében, tehetetlenségében és legfőképpen fájdalmában kutyavonyítás szerű hangokat hallatott volna, ha nem szorítja össze állkapcsát.
- Fogalmam sincs miről beszéltek, összekevertek valakivel! -játszotta a tudatlant, meglehetősen élethűen. De teljességgel feleslegesen.
Öklös. Orrba. A csapzott hajú Cris csukott szemmel fújtatott, próbálta blokkolni a fájdalmat.
- Téged komolyan felvettek az ifjúsági színtársulatba?
- A Nemzeti Színtársulatba! -javította ki elakadt lélegzettel suttogva, majd lenyalta az orrából patakzó vért felső ajkáról. Keserédes örömmel konstatálta, hogy arca minden része zsibbadásnak indult.
- Akkor kérdezek mást, mert jófej vagyok -bökött felé Gale a kezében tartott késsel- Ugye nem szeretnéd, hogy a kislánynak bántódása essen?
- Milyen kislány? -kérdezte, miközben véreset köpött a földre. Eszerint a nyelvemet is elharaptam?
- Tudod te nagyon jól. A kinyírt rendőrfőnök lánya. Tüzes kis bige, hm? Odavagy érte, semmi baj, tudjuk. Ahogy azt is, hogy te vagy a család tékozló fiúcskája. Haragszol apádra, de csini anyuci a szemed fénye. Rajtad áll szíved nőinek épsége. Csak mesélj picit a szuperkatonákról!
- Guglizz rájuk, érdekes cikkeket lehet találni róluk a neten.
Gale szemében látványosan tükröződött az agyér-elpattanás. Fröcsögve ordított társára.
- Steve, túl kíméleteseket ütsz, még mindig van kedve viccelődni!
Érkezett is a száguldó horog jobbról, kézbesítője a mázsás izomtorony. A megkötözött címzett székestől borult el, akár egy krumplis zsák. És egy jó darabig csukott szemmel, mozdulatlanul feküdt.
- Ébreszd fel Csipkerózsikát, még korántsem végeztünk! Ennyivel nem ússza meg -ropogtatta ujjait Gale egyre feszültebben.
- Nem. Tudok. Semmit. -lehelte Cris félkómásan, ahogy a kopasz vadul felrántotta a földről, majd a rongybaba szerű testet visszahajította a székre.
- Kemény dió vagy, de megtörünk!
- El fog jönni értetek a maszkos. És kiereszti a beleteket. Még most meneküljetek!
- Végre témánál vagyunk, remek! Biztosan van neve is a hősödnek!
- Persze, hogy van. Mindenkinek van.
- Csak annyi a dolgod, hogy elmondod! Akkor senki nem sérül meg és elengedünk.
- Biztos, hogy nem versz át?
- Szavamat adom, nekem csak a zsé kell, teszek rád nagy ívben, ha a Fülöp-szigeteken koktélozhatok. Mindenki jól jár.
Egy fél pillanat erejéig Cristoph-nak valóban megfordult a fejében: mi lenne, ha belemenne a rosszfiúk alkujába. A szervezet biztosan megértené a döntését. De aztán gyorsan elröppent a szándék. Egy elemi erő egyszerűen nem engedte. Nem sodorhatja veszélybe az egész LOOP-ot. Az, aki felbérelte ezeket a drága killereket, bizonyára megszállottan Hero fejét akarja. És ha Hero megvan, akkor sorban mindenkit ki fognak iktatni.
- Mondod a nevet, és már el is vágtam a kötelet a csuklódon -állt meg előtte Gale a kést szorítva, és nem volt túl nyugtató, se nem bizalomgerjesztő a kisugárzása.
- Úgy hívják, hogy... Menj a pokolba! -sziszegte szinte összeszorított fogakkal. Nemvárt válaszára Gale agyát végérvényesen elöntötte a vörös köd. Cristoph teletorokból ordított fel, majd hosszasan jajgatott és bömbölt, s közben sokkos tekintettel meredt a combjából kiálló bicskanyélre. Ekkora már biztos volt benne, hogy nem jön segítség, és abban is, ha elárulná nekik Hero nevét, bármelyiket, nem fáradoznának tovább kínzásán. Mégsem volt képes az árulásra. Csak bökd ki, hogy Theron!!! Nem fért a fejébe, miért védi Ezrát még mindig. Főleg a mai nap után. Hisz egyértelműen kijelentette, semmibe sem veszi létezését, éppúgy, mint egykori barátságukat.
Miért nem tudom elengedni? Nem érdemli meg, hogy védjem! Nem érdemli meg a lojalitásomat! Csak fájdalmat okozott nekem, semmi mást. Miért én szenvedek miatta megint?
Miután Gale bikaként fújtatva kirántotta a sebből a pengét, Cris kétségbeesve érezte, ahogy szépen elkezd tompulni az eszmélete; a fejét ért ütésektől, az egyre növő vérveszteségtől, torkát, gyomrát maró vérétől, a tartós fájdalomtól. Már meg sem rettent túlzottan, amikor egy kéz durván hátrarántotta a fejét, s az élénken vöröslő penge a nyakához ért.
- A játékunk véget ért. Elküldjem a fejedet díszdobozban anyucinak, vagy beszélsz? -ajánlotta fel Gale a végső kegyelmet.
- Hősként halok meg, nem pedig spicliként. Pedig sosem bíztak bennem. Felfogtad? Hogy nem mondok nektek semmit!? -lehelte el utolsó erejéből, légszomjjal küzdve, sűrűn nyelve, lehunyt szemekkel, várva a kegyelemdöfést. De nem történt meg. Próbálta nyitva tartani szemét, hogy lássa mi történt, azaz miért nem történt semmi. Gale és Steve némán egymásra bólintottak, majd Gale levetődött Cris lába elé, és Steve asszisztálásában szakszerű nyomókötéssel elállította a Harland fiú combjából ömlő vért, végül szabaddá tették összekötözött kezeit.
- Ez igen! Gratulálok! -veregette meg vállát Gale elismerően, sejtelmesen mosolyogva, majd mindketten kiléptek az ajtón.
- Mi van? Most mi van? Hova...? Rám robbantjátok a kócerájt?
Megpróbált talpra állni, de a kísérlet gyors kudarcba fulladt, mert összecsuklottak a lábai. Csak feküdt a földön, a semmit nem értéstől rémülten, felhúzott térdekkel, arcára tapasztott tenyérrel.
- Nagyon büszke vagyok rád! -hallotta meg az ismerős női hangot a füléhez közel. Időbe telt, mire felismerte, hogy kié. És akkor valamiért zokogni kezdett, ösztönösen, teljesen kifordulva önmagából - Megcsináltad! Átmentél a próbán, Cris! -ujjongott Georga szinte meghatódva. Maga sem hitte volna, hogy ilyen végkimenetele lesz a hűségtesztnek. Senki sem számított erre. Egyöntetűen alábecsülték a folyton poénkodó Harlandot.
- Ugye csak viccelsz? -engedte le kezeit és a lány fele fordította arcát- Ugye csak viccelsz? -ismételte ki sem látva könnyei mögül. A megkönnyebbülés és a düh egyszerre próbált eluralkodni rajta, és képtelen volt zaklatottságából fakadó sírást abbahagyni.
Mint később megtudta, ez volt a Non plus ultra fedőnevet viselő teszt, az utolsó vízválasztó, mielőtt bizalmi taggá válhat valaki. Eddig még keveseket vetettek alá, és azok közül is csak a Fray testvérek, Georga és Arthur mentek át rajta. A titkos kilétű góré ötlete volt az egész, aki megint bebizonyította, hogy látása éles és mindig a legmegfelelőbb embereket veszi be a csapatba. Csak ő hitt Cristoph Harlandban. De honnan ismeri őt ilyen jól? Mindenesetre tudta, hogy elkerülhetetlen számára a próba, ugyanis nagy szükség van a bizalmára és a szakértelmére, ráadásul személyesen is érintett a szervezet szignifikáns ügyeiben, lásd Hero, Robert Horan, Nina Horan.
Cristoph persze kapott egy kis infúziót, pár öltést, futurisztikus sebgyógyulást gyorsító kötést, antioxidáns turmixot, hatcsillagos reggelit. Mint közben számára is kiderült, Gale és Steve is a "horgolószakkör" tagjai, és a csúnya kérdezz-nemfelelek végig egy föld alatti LOOP kecóban zajlott. És bizony, a lajstrom, amit a fürtös kiállt, nem mindennapi. Nem tört meg sem a kitartó fizikai ártalom hatására, s nem eredt meg a nyelve a családja vagy Nina említésekor sem. A saját életének aligha féltése pedig hab volt a tortán.
- Minden oké vele? -kérdezte a fedetlen, izzad felsőtestű Arthur, testvére szobájának ajtajából.
- Csss! -fordult hátra szigorúan a lány- Alszik! -trappolt felé.
- Aha, látom. Az ágyadban?
- Megérdemli, hogy kicsit gyereknap legyen. Ismerd már be, hogy leesett a te állad is!
- Naná, hogy le! Hero jóformán a földbe döngölte verbálisan, és tudod, milyen kegyetlen tud lenni.
- Kicsit furdal is a lelkiismeret, hogy nem bíztam benne. De legalább egyel kevesebb ember előtt kell titkolózni. Nem mintha nehezemre esne, csak...
- Csak marhára megkedvelted Mr. Poéngyárt.
- Nem vagyok poéngyár, többé nem! Mr. Sosembékülmeg vagyok! -morogta Cris a háttérből, párnába fúrt arccal, jóformán félálomban.
- Jól van, látom tényleg egyben van, most már megmarad -vigyorodott el Art, miközben középen hosszabbra hagyott haját dobálta egyik oldalról a másikra.
- És Hero tudja már?
- Gondolom. De most kisebb gondja is nagyobb ennél -halkult el, majd intett fejével, hogy a folyosón folytassák a csevejt.
- Mi történt? -vonta össze szemöldökét G. rosszat sejtően.
- A főnök anyukája meghalt.
- Gracie nagymamája.
- És Heroé.
- Kellünk?
- Nem, Mack azt mondta intézkednek. De Hero most pár napig nem jön.
- Akkor nekünk kell tartanunk a frontot.
- Stipstop a nyűgös fürtös a te reszortod!
- Nyugi, az enyém! Rád amúgy sem hallgat!
- Sok sikert hozzá! Megyek, szétnézek kicsit a városban.
- De ne gyere haza üres kézzel!
- Mit szeretnél hugicám?
- Azt az isteni vaníliás kalácsot!
- De az a pékség nagyon messze van innen!
- Cristoph-nak is hozz! Kösz! -azzal visszatért a másnaposságból és a halálra szóló élményből lábadozó fiúhoz. Órákon át őrizte álmát. Viszont amikor felébredt, Georga nem egy lehiggadt Crisszel találta szemközt magát.
- Mi ez, házi őrizet? -morgott óvatosan felülve. Látszott rajta, hogy még nincs rendben mentálisan, hogy még nem sikerült megemésztenie a történteket - Mindenkit szarrá kínoztok? Ez a beavatási szertartás? Mert én ki akarok lépni! Menj innen! Végignézted! És én még abban reménykedtem, hogy kimentesz onnan.
Georga nem próbált mentegetőzni, nem is volt miért, hagyta, adja csak ki magából, ami bántja. És Cristoph csak mondta és mondta, ami csak eszébe jutott, válogatás nélkül, kipirulva. Georga értette dühét, tombolását, hiszen ő is átélt már ilyet és sok ehhez hasonló szituációt.
- Most miért nézel így rám? Nem hatsz meg! Most tényleg nem... egyáltalán milyen napszak van? Hány óra?
- Dél van. Hat órát aludtál. Felix kapott egy üzit tőled, hogy ne izguljon, a kemény buli másnapját pihened egy haverodnál. Én pedig csak csodállak. Lenyűgöztél mindannyiunkat. Tudod ez mit jelent?
- Kit érdekel.
- Azt, hogy mától teljes körű Hurok ügynök vagy. Szabadon járhatsz-kelhetsz, lazábbak a szabályok. De azért maradt némi kötelezettség. És én leszek a mentorod.
- Mert gondolom senki sem akart lecsapni a nagy lehetőségre.
- Ez igaz. Csak én.
- Bájos. De vérig vagyok sértve. Szó szerint.
- Tudom, hogy megbékülsz és adok neked időt is hozzá, amennyit akarsz. És csak hogy tudd: még senkit nem engedtem be a szobámba.
- Tök jó, ehhez csak szét kellett magam veretnem -puffogott, majd összeszorított ajkakkal meredt maga elé.
- Örülök, hogy itt vagy -nyomott egy puszit az arcára, majd magára hagyta a meghökkent srácot.