Nina nem akarta, hogy Floyd felébredjen arra, ahogy hüppögve kapdosta a levegőt, ezért inkább beleharapott a takaró sarkába, még ha így rém nehézzé is vált a légzés. Torka szakadtából tudott volna ordítani.
Még csak elbúcsúzni sem tudott rendesen. Ezt az igazságtalanságot pedig képtelen volt lenyelni. A megrázó álmot tökéletes álmatlanság követte, s közben realizálódott agyában: kezd kiszeretni az életből.
Kibújt a meleg takaró alól, és felnyalábolta a székre dobott ruháit. Nem különösebben törődött azzal, hogy tegnap is azokat vette fel. Csendben belebújt a két számmal nagyobb, bolyhos pulóverbe, és a fekete farmerbe. Eldöntötte végleg: soha többé nem fog sírni Miatta. Soha.
Leosont a konyhába, ahol vakító fény fogadta. Ja tényleg, Niall indul a Champ bar-ba -jutott eszébe.
-Veled megyek! -jelentette ki a lány hirtelen ötlettől vezérelve. Miért is ne; úgysincs jobb dolga hajnali 5-kor, gondolta. Niall kicsit húzta a száját, valahogy nem volt jó megérzése. Rögtön látta nővérén, hogy valami nincs rendben, és volt sejtése arról is, mi ennek az oka. De nem akarta faggatni. Nagyon tapintatos fiú volt.
- Jó, lehetsz a kóstoló -ajánlotta végül.
Kocsiba szálltak, és Niall ráérős vezetési stílusában, dupla annyi idő alatt értek oda az étkezde elé, mint máskor. Amikor átkocogott a kocsi túloldalára, hogy kinyissa Ninának az ajtót, nem tágított az útból.
- Mi az? Odafagytál? -kérdezte a lány szórakozottan. A magas szőke az autó oldalára tenyerelt.
- Nem, de mondd el mi a baj! -ráncolta homlokát.
- Semmi -rántotta meg a vállát, próbált a lehetőségekhez mérten lazának tűnni- Rosszat álmodtam, aztán már nem tudtam visszaaludni -közölte, s várakozva figyelte Niall arckifejezését. A fiú további hallgatásából arra következtetett, gyenge érvével nem tudta megnyugtatni. Nina nehézkesen felsóhajtott.
- Miért nem hiszed el, hm? Tudod! Egy évet végigaludtam- felnézett öccse sötétkék szemeibe, s látta bennük, hogy nem volt túl jó ötlet felemlegetni azt, ami Niallnak volt a legpokolibb.
- De ugye elmondod, ha bánt valami? -nyújtotta felé karját kis töprengés után, és kisegítette.
Újabb füllentés volt szükségszerű.
- El, persze -vágta rá, s a füle mögé kócolva szőke tincseit.
- Vigyázz, csúszik! -karolta át a lányt apáskodva. Imádta, ha gondoskodhatott valakiről. Főleg, ha az a valaki Nina volt, akit az ébredése óta húgaként kezelt. Óvatosan totyogtak végig a fagypáncélos járdán.
- Uram Isten! Nyitva van! -nyögte elkerekedő szemekkel.Niall, amikor az ajtó kinyílt mielőtt még elfordította volna a kulcsot a zárban.
- Az hogy lehet? -lépett közelebb Nina is. próbált nem egyből a legrosszabbra gondolni. - Talán csak Floyd elfelejtette bezárni.
- És ha betörtek? Mit csináljunk? -jajgatott a fiú teljesen pánikba esve. Nina lábfejével kitárta a bejáratot, majd belépett. Sötét nesztelenség fogadta.
- Na? Nincs gáz? -idegeskedett az ajtóból öccse, de Nina nem figyelt rá. Ha tudta volna, mi fog történni, egészen biztosan nem lép be azon az ajtón. Mivel viszont gyanútlan volt, villanyt kapcsolt, majd sietve a kasszához ment. Niall kapkodva nézett körül, minden a helyén van-e.
- Na? Nincs gáz? -idegeskedett az ajtóból öccse, de Nina nem figyelt rá. Ha tudta volna, mi fog történni, egészen biztosan nem lép be azon az ajtón. Mivel viszont gyanútlan volt, villanyt kapcsolt, majd sietve a kasszához ment. Niall kapkodva nézett körül, minden a helyén van-e.
- Ez mi volt? Te voltál, Niall? -torpant meg a lány, felkapva fejét. Öccse halálra vált arccal nézett vissza rá.
- Mi mi volt? Én meg se pisszentem -rázta fejét megszeppenve- Ne ijesztgess, hallod!?
- Jó, de hallottam valamit -ráncolta szemöldökét, majd megakadt tekintete az egyik asztalon. Niall követte tekintetét. Az egyik asztalkán ott volt egy feszítővas, egy zseblámpa és egy fekete bőr kesztyű. A motoszkálás hangosabb lett. Most már Nina hátán is futkosott hideg.
- Még itt vannak a vendégeink. És szerintem nem gombás rizottót jöttek enni -motyogta cikázó gondolataival vívódva, látszólag tökéletesen higgadtan. Nem volt vicces kedvében, ebben a veszélyhelyzetben valahogy mégis meglódult a fantáziája. Szigorúan öccsére villant szemével -Menj már a pulthoz, keresd meg azt a vészjelző izét, ami riasztja a rendőrséget! -súgta neki elfojtva.
Niall ujjbegyeit a halántékára szorította, kezdett rajta eluralkodni a hisztéria. Nővérével ellentétben ő jól érezte a szituáció súlyosságát, a kockázatot és a lehetséges következményeket. Éppen ezért kezdett egyre inkább leblokkolni, de annyi lélekjelenléte még maradt, hogy el tudott indulni a pult fele.
Nina agya közben ezerrel zakatolt, képtelen volt megálljt parancsolni neki, túlélő-ösztönei pedig fittyet hánytak rá. Azon filózott, a tettes lehet, hogy csak egy ártalmatlan hajléktalan, vagy egy kisstílű rabló, de akár lehet egy szadista őrült is.
A nyitva hagyott ajtó feletti kis csengő halkan csilingelt, ahogy a bekúszó jeges szellő meglengette. Nina vontatottan odasandított, de abban a pillanatban egy fekete árnyék kerekedett fölé, s ragadta magához. Hiába kapálózott volna, a hátulról érkező szorítás túl erős volt. Megborzongott, ahogy fogva tartója alig hallhatóan felnevetett. Bőre alatt valami forró, szúró érzés szánkázott végig.
- Ha sikítasz, megbánod -súgta fülébe, száját valószínűleg valamivel eltakarta, azért volt olyan tompa a hangja, ami amellett, hogy karcos volt, selymes-lágy gyengédséggel kúszott végig a fogságba esett lány füle mögött.
Még élt a másik Nina benne, elevenebben, mint gondolta volna. Most meg is szólalt, és nyugalomra bírta a legveszélyesebb helyzetben. Azt súgta, nincs igazi bajban. Mélyen abban a hitbe ringatta lelkét, hogy a pasas, aki kést szorít torkának, nem fog neki ártani. Sőt. Szorítása inkább már védelmezőnek hatott, mint fenyegetőnek.
Tiszta hülyének érezte magát, amiért kezdte élvezni totálisan kiszolgáltatott állapotát. Nem a helyzete miatt, a fickó miatt. Volt valami különösen csengő hangjában, ami nagyon hasonlított valakiére. Valakiére, akinek a neve éppenséggel a tabulista élén állt.
Louis?! Nem, az le-het-et-len. Térj észhez!
A Nina fejében pergő emlékképek, zajok és örvénylő ábrándok más világba sodorták néhány másodpercre. De minden egyes másodperc egy kisebb örökkévalóságként araszolt tovább. Aztán a fickó megint megszólalt, s ez Ninában újabb döfést ejtett, mélyebbet. Merjen hinni képtelen gyanújának?
- Én a helyedben nem tenném - engedte ki hangját, ugyanis szavait a pult alatt matató Niallhoz intézte, aki a riasztó elrejtett gombját kereste. Sosem kellett még használni ezelőtt, s úgy festett, ezúttal sem lesz rá lehetősége. Niall riadtan fordult a barátságtalan hang irányába, s rögtön el is fehéredett, amikor meglátta nővérét a maszkos idegen markában.
- Kérlek, ne bántsd! -dadogta feltartott kezekkel, s engedelmesen kitántorgott a pult mögül. Sokkossá merevedett tekintetét képtelen volt elmozdítani a nővére nyakán pihenő szúrófegyverről. Egyre rosszabbul lett. A színtiszta félelem megbénította, kezdett rajta elhatalmasodni rohama, és ezt sehogy sem tudta megakadályozni. Botladozva vánszorgott el az egyik asztalhoz, melynek sarkában megkapaszkodhatott.
Ninát fele annyira sem ijesztette meg a bőrébe nyomódó, hideg penge ottléte.
- Engedd el -könyörgött lihegve, harmatgyengén. Lábai csukladoztak.
- Niall! Lélegezz! Semmi baj! -morrant rá a lány, s fészkelődni próbált a fogásban. Öccse mellett akart lenni. Nina megőrült a tehetetlenségtől, pontos elképzelése volt arról, hogy verné ki a szuszt ebből a pojácából, ha lenne rá ereje.
- El fogok áj... -lehelte mondandóját félbehagyva, üveges tekintetére sötétség borult, lecsukódtak szemei, s ájultan összerogyott a földön.
Nina arca megfeszült a látottaktól. Ekkor érkezett még két alak Robert Horan irodája felől. Az egyik vállán egy sportáska lógott, a másik egy miniszéfet cipelt. Az arcuk nem látszódott; sapkát viseltek, szájukat fekete sál takarta. Csak sötét szemeik árulkodtak arról, hogy milyen elégedetten vigyorognak jelmezük mögött az elejtett lány láttán. A magasabbik odasétált Nina közvetlen közelébe, s mielőtt arcát arcába dugta, fölényesen végignézett az eszméletlenül heverésző Niallon. Nina összeszorította fogait, mellkasa szétrobbanni készült a visszafojtott zilálástól.
- Rosszkor voltatok rossz helyen, csibéim -húzta végig kesztyűs kezét a lány álla alatt. Nina Horan gyűlöletet érzett, olyan erőset, hogy a következményekre nem gondolván, kénytelen volt egy jól irányzott köpéssel jutalmazni a fickót. Telibe.
Akkor vette csak észre, hogy az egészen idáig, nekiszegezett kés már nem fenyegette.
Az előbbitől felbőszült magas pasas, akinek a szeme alatt egy nem is apró szemölcs tanyázott, bosszúból rámarkolt a feszítővasra, odasétált a pulthoz, s egy könnyed mozdulattal bezúzta a rajta hosszasan végigvonuló üvegbúrát, mely alatt a frissen készült sütemények szoktak díszelegni. Aztán átugrott a pulton, és a plafonig magasodó, telepakolt polcokat vette célba. A rajta levő boros-és szörpös üvegek hangosan csattantak szét millió apró szilánkra morzsálódva. A vörösbor látványosan csorgott végig a krémszínű falon.
- Hagyjuk a francba. Inkább tiplizzünk már! -sürgette őt a másik, aki a páncéldobozt tartotta - Sérvet kapok, olyan nehéz ez a szar.
- Ugye nem szólt a zsaruknak? - bökött fémszerszámával Nina fele, a mögötte lévő férfi nyugtalanítóan világító szemeibe nézett.
- Ő nem. De én igen -szólalt meg hosszas némaság után a lányt szorító, azzal együtt pedig taszított rajta egy nagyot. Talán túl nagyot, mert Nina rongybabaként hullott a székek közé, feje hangosan koppant az asztal tömzsi lábán.
A könnyed kijelentés elsütötte a rajtpisztolyt. Nina a hirtelen felgyorsuló események kívülállójává vált. Kicsit sajgott kobakja, de nem maradt le egyetlen képkockáról sem. Valahol örült neki, hogy ostobának tűnő kételyei részben beigazolódtak; hisz a srác úgy tűnik nem a rossz oldalon áll. Jól érezte, hogy nem akarta őt bántani.
A kettő-egy túlerő ellenére meglepő fejlemények bontakoztak ki. A magas fazon ökle hangosan ért célt a maszkos fiú arcán, de nagyon úgy tűnt ő meg sem érezte. Az volt az első és utolsó pofon, amit kapott. A következő elöl már fürgén elhajolt, válaszul cipőtalppal kínálta az egyiket, s míg az öklendezett térdre rogyva -micsoda erővel rúghatta meg!?- az alacsonyabbikkal kezdett birkózásba. Egészen olyan volt, mintha a maszkos direkt hagyta volna magát kicsit az elején, puszta szórakozásból. Nina nem volt benne biztos, de nevetni vélte hallani őt. Az pedig valami varázslatos volt. Mintha jégcsapok koccanntak volna össze.
Orrcsont roppant, a gazfickó feljajdult, s vigaszdíjként rögtön kapott még egy jobbegyenest, ami már egész vicces, szédelgő táncra késztette. Ezt kihasználva hősünk felnyalábolta a pasast, és egész egyszerűen kihajította az utcára. A gond csak az iránnyal volt a baj. A váratlan vendég ugyanis nem az ajtón távozott, hanem a padlótól a mennyezetig érő ablaküvegen át.
Nina összerezzenve takarta el arcát a levegőbe robbanó üvegszilánkok elől. Mikor újra felnézett megállt körülötte a világ. Nem akarta elhinni, hogy egy igazi akciófilmbe csöppent. Még azt is megmerte volna kockáztatni, ez egy újabb álom. És ha az, akkor tudta, hogy fel kell ébrednie. Titkon mégsem akart. Bálványozva bambult a maszkos megmentőre, aki úgy harcolt, mint valami modern kori szamuráj. Kard nélkül, puszta kézzel. Fekete farmernadrágot viselt, hozzá szintén fekete, csatos bakancsot, lábszárig érőt. Szürke pulóverének kapucnija alól kibukkant néhány sötétbarna tincse. Az arca formáját felvevő maszk orrnyergéig ért. Egyetlen, gyors másodperc-töredék volt csupán, amíg érezhette magán a maszkos fiú felvillanó tekintetét. Bódítóan vad, türkiz szemek voltak. Akarva-akaratlanul is olyasvalakit képzelt a helyére, pontosabban azt a valakit, akit nem kellett volna. Mélyeket lélegezve ismételgette magában: ez nem ő, ez nem ő. De hát azok a szemek! Összetéveszthetetlenek! Szívbajt okoznak.
A szemölcsös fickót hagyta a végére, akit elintézett egy jól koreografált láblendítéssel, az meg úgy vonyított fel, mint farkaskutya a Teliholdra. Vérpöttyök mintázták a padlót, Nina már nem tudta, hogy mi gyengítette le lelkét jobban. A rablók, öccse ájulása, a maszkos fiú, a rombolás, amit az étterem elszenvedett, vagy netán az éjjeli álma?
Nina jól kivehetően reszketett. Észre sem vette, de halántéka felett kiserkent egy kis vér. A hirtelen támadt csendre döbbenten nézett körbe. A fosztogatók a földön, a maszkos meg épp felé tartott. Szíve nagyot dobbant, levegője vészesen fogyni kezdett a köztük csökkenő távolsággal arányosan. A fiú felé nyújtotta jobbját, ő pedig gondolkodás nélkül elfogadta. Éppen átfutott agyán, hogy eredménytelen vállalkozásba fogott, amikor keze összefonódott a fiúéval. A mágikus érintés bizsergette bőrét. Nina némán, elsápadva ocsúdott fel saját ujjait bámulva, miként szorosan kapaszkodtak az idegen kézbe.
Miután felhúzta őt két lábra, Nina szabályosan a boldogság mámorában fuldoklott, s döbbenetét képtelen volt csitítani. Hol remegő kezeit, hol a maszkos kábító szemeit nézte. Egyszerre volt rémült és megkönnyebbült.
A pasi nem bámészkodott sokat, az ajtónál hagyott sporttáskához sietett, s lázasan kutatta tartalmát. Kisvártatva egy mappát vett ki belőle, aztán bakancsa szárából előhúzott egy öngyújtót. Felsercent a szikra, az irat sarkát a lángba tartotta. Pár pillanaton belül fellobbant az egész papiros, az élénknarancs lángnyelvek fényei szemeiben táncoltak, melyek türkizből egészen smaragdra váltottak. Nina semmit nem értve, mégis hipnotizálva figyelte őt, s azt is, ahogy szó nélkül eltűnt, miután az iratokból lett, parázsló fecnit markában fojtotta meg. Ujjai közül hamu hullott alá, ő pedig már ott sem volt. Csak a döbbenetet hagyta búcsúzóul. Nina megfeszült vonásain.
_____
- Niall! Niall! -térdelt le öccse mellé, s némi bűntudat döfködte, amiért csak most eszmélt rá, hogy mindeddig ő itt feküdt. Elrohant egy konyharuháért, benedvesítette, végigtörölte vele homlokát. Óvatosan megpofozgatta vöröslő arcát, mire szemhéjai megremegtek, majd lassan felnyíltak.
- Mi...
- Minden rendben. Vége van. Már jönnek a rendőrök, elkapják a rohadékokat -vágott szavába, hogy megelőzze felesleges aggodalmát.
Valóban; pár pillanaton belül sziréna süvített fel, egyre hangosabban, kék-piros fények úsztak be a Champ bar épen maradt ablakain. Hivatalos hablattyal rohantak be, Niallt egy csinos doktornő vette kezelésbe, Ninát a főhadnagy faggatta, vagy legalábbis próbálkozott. Apja nyomozói múltján keresztül ismerték egymást rég. Különös volt, a bajszos pasas szokatlan bizalommal hívta félre egy mozgolódástól mentesebb sarokba, és kizárólag a megmentőről kérdezgette. Tudnia akart róla mindent, amit a lány látott.
- Túszul ejtett, kést tartott a torkomhoz, de nem bántott. Elengedett, megmentett minket. Érezhetően félelmek nélkül rontott neki a túlerőnek. Az a fazon, -mutatott a kiütött alak felé, akit éppen bilincsbe vertek- nézze csak meg, vagy másfél fejjel magasabb volt nála, de lazán elbánt vele. Bámulatos volt. A mozgása, az energiája, a hidegvérűsége, ahogy ütött és rúgott. Mr. Berger, lehet, hogy ez a fiú valamiféle titkos hős? -Nina még mindig nehezen találta a szavakat, s amiket meg is talált, ép tudata nélkül mondta ki, miközben szeme előtt, szűnni nem akarva, lassítva játszották újra magukat az iménti jelenetek.
A pasas megdörzsölte borostás állát, majd felhorkant a lány aranyosnak talált naivságán.
- Még hogy hős? Azt kötve hinném. Rég körözzük már ezt a fura fantomot. Véletlenül se hidd, hogy egy angyal. Tapad a kezéhez vér bőven -újságolta, de aztán gyorsan elnémult. Mintha ezeket nem akarta volna elárulni.
Ninának mindegy volt, mert meg sem hallotta a hadnagyot. Egészen más gondolatok felé evickélt. Próbált nem engedni csalfa ábrándjainak, de ahogy lehunyta szemét egy pillanatra, s bevillant előtte Louis arca, szinte lehetetlen volt. A falnak dőlt, s elgyengült lelke miatt már fizikailag sem tudott tovább talpon maradni. Körmei végigkarmolták a falat, ahogy próbált megkapaszkodni, de végül lecsúszott mentén. Éppen most történik ilyesmi, ilyen nagy, ilyen váratlan, amikor már kezdett elfordulni az élettől, hogy ásson magának egy mély gödröt, melyben balsorsán siránkozhat. Mi ez, ha nem egy jel? Elbúcsúzik Tőle, s helyette megjelenik ez a maszkos, aki visszaadta a hitét. Akinek egészen véletlenül érintése varázslat volt; hisz újra funkcionálnak kezei. Újra érzi rajtuk a hideget, a szilánkok okozta vágásokat.
Nem, ez biztos. Ez jel. Kit érdekel miféle; a sorsé, isteni vagy a véletlen műve? Határozott és félre nem érthető.
Nem, ez biztos. Ez jel. Kit érdekel miféle; a sorsé, isteni vagy a véletlen műve? Határozott és félre nem érthető.
- Kicsim! Hé, minden oké? -vetődött le mellé apja, s magához vonta a lányt - Tessék? Mit mondtál? -fogta közre arcát, majd a halántékán esett sebet vizsgálta.
- Azt, hogy -nyelt egy nagyot kiszáradt torka ellen- Ez a töréspont.
- Ezt hogy érted? -rázta meg fejét a férfi, kialvatlan szemei alatt mély árkok húzódtak.
- Figyelj apa, nem mondtam Bergernek, mert nem tudtam, nem-e titkos, de az a fiú, aki leverte a másik kettőt, elégetett egy aktádat.
- Gyere, látnia kell az orvosnak.