13. rész - Miszlikre téptem

Zayn fürgén kisuhant a konyha lengőajtóján.

- Várj! Akkor megnézed a mocimat? -kapaszkodott vállába Alex.

- Felejtsd el. Nem kell a pénzed -lökte oda rá sem nézve- Nina! Heló! -kiáltott kétségbeesetten kapkodva a fejét.

- Ne csináld már! Nem haverkodni akarok, üzletet ajánlok! - Alex mindig is ilyen rámenős volt, addig nem lehetett levakarni, amíg meg nem kapta, amit akart.

- Jó, legyen! -bólintott mérgesen Malik, majd az étterem kijárata felé rohant. Odakint érte utol Ninát. Még meg sem szólalt, de a lány már kieresztette karmait.

- Hagyjál Malik! Semmi bajom! -fújtatott kipirult szemekkel. Zayn mögül előbukkant Robert is.

- Mi történt? Floyd csak úgy fogta magát és elment haza. Nem mondott semmit. Összevesztetek? -meredt lányára kérdésekkel teli arccal.

- Szakítottatok. Ugye? -szólt közbe döbbenten Zayn. Nina hallgatása beszédes válasz volt.

- Micsoda? -ocsúdott fel apja, majd idegesen félrevonta a szőke lányt- Igaz ez? -suttogta neki elfojtva.

Nina keserűen oldalrapillantott a háttérben árgús szemekkel figyelő Zaynre. Az olajfoltokat számolgatta a kötényén.

- Igaz hát -rántotta meg a vállát. Remélte apja nem vár bő magyarázatot. Vagy egyáltalán nem vár magyarázatot. De sosem felejtette el, milyen, ha kibújuk belőle a nyomozó énje.

- Mi romlott el? Megbántott valamivel? Megcsalt? Nem szeretitek egymást? Nina, te szakítottál vele? -hadarta hangosan felvillanó gondolatait, s észre sem vette, hogy lánya nem akar beszélni.

- Én szakítottam -sóhajtotta fáradtan; szabadulni akart a mai nap történéseitől, de nem hagyták békén.

Apja úgy jajdult fel, mintha éppen a lábára ejtettek volna egy kétajtós szekrényt. Persze, mert imádta Floydot, mintha csak a fia lenne. Elég közeli viszony alakult ki köztük a reményvesztett helyzetben, miután Nina kómába esett. Floydra mindig lehetett számítani. Na meg Robert Horan elég empatikus fickó volt, és rendesen a szívére vette az Auben fiú sorsát: elveszett szerelmét, lezülött anyját, munkanélküliségét. Támogatta ahol tudta; adott neki munkát, apai törődést.

- De mit árthatott neked az a szerencsétlen fiú? Ő volt a nagy szerelmed -emlékeztette lányát, de nem sejtette, Floyd milyen őrültséget művelt. Ha megtudta volna...

- Múlt idő, igen. Apa, kérlek! Jó okom volt rá -nézett fel rá elszánt tekintettel, összeszedve végre erejét.

- Jó. Te tudod, te életed -tartotta fel kezeit megadóan és hirtelen olyan távolságtartóan, majd aggódva végignézett a kisírt szemű lányon- Nem kérsz egy kis ráksalátát? -bökött az étterem fele. Nina látta rajta, milyen csalódott volt, és hogy bosszantotta a semmit nem értés.

- Nem. Most megyek, otthon találkozunk -köszönt el, és lábait kapkodva meg sem állt a legközelebbi buszmegállóig a tengerparti sétányon.

A lemenő nap bársonyos felhők mögé bújt, s ettől narancs fényben fürdőzött az aszfalt. A busz ráérősen döcögött, mintha már nem is volna hova sietni. Mintha már minden mindegy volna. Nina még jegyet sem vett, beült a legelső helyre, s homlokát az ablaknak döntve remélte, hogy ez a járat a világ végére viszi. A Phoenix parknál egy csapat hangos egyetemista szállt fel a buszra, az egyik srác pedig éppen most próbálkozott meg felszedni egy csajt. Balszerencséjére éppen Nina Horant, aki el sem mozdította tekintetét a siető utcaképről, a Grafton utca butikrengetjéről, a Fellows téri sportfelvonulásról. Nem szólt semmit, még egy undok grimaszra sem méltatta a lázas udvarlást, kávémeghívást.

- Te vagy az a lány!? Aki egy évnyi kómából ébredt fel! -ütötte arcon a felismerés, de mivel még így sem tudott kicsikarni magának némi figyelmet Ninától, feladta. Visszacsatlakozott a barátaihoz, ahol fennhangon elújságolta, ki is "az a komor szőke csajszi, ott elől".

Amikor Donnybrook városrészt is elhagyták, a busz már kongott az ürességtől, csak egy ember ült leghátul Ninán kívül. Békés környék volt. "Végállomás" -krahácsolta rekedten a sofőr.

...Ezra a homlokát a fehérre mázolt, hűs falnak döntve hűtötte. Már nem volt benne biztos, hogy a monoton zúgás nem a fejéből jön. A zárt ajtók mögül kiszűrődő, kínba fúló ordítások ívbe feszítették gerincét. Ez percek óta tartott, s kezdte magát egyre rosszabbul érezni. Barátja hiúságból kivetkőztetett fájdalmát szinte saját bőrén érezte. És szívesen érezte volna bármeddig, ha ezzel enyhítetett volna állapotán vagy semmissé tehette volna baklövését. Nem látta, mégis megjelent lelki szemei előtt Arthur arca, ahogy mélyről feltörő jajgatásait hallotta.

- Mi a francot művel vele? Élve megnyúzza? -csattant fel hirtelen, s öklével ellökte magát a hideg faltól. Szavait az épp felbukkanó Georgához intézte. Ő meg csak némán, egy lesújtó pillantással válaszolt. Az ajtó mögül egy utolsó szőrszálhasogató kiálltás ütötte fel a fejét, majd lassacskán elnémultak Arthur utolsó nyöszörgései is.

- Ugye tudod, hogy most mindenki ki van rád bukva? Veszélybe sodortad az akciót.

- Ne emlegesd -morrant oda kidomborodó arcizmokkal, s ideges fel-alá járkálásba kezdett- Elszúrtam, nagyon -összekulcsolt kezeit tarkójára szorította, majd leszegte fejét. Legszívesebben felpofozta volna magát. Georga nem akart szemrehányást tenni, de Ezra még sosem hibázott ekkorát.

- Kis híján hátbalőttek. Ha Arthur nincs ott...

- Nem kellett volna ott lennie -szögezte le szigorúan, majd megenyhült arccal, fáradtan felsóhajtott. Georga vette a lapot, röviden és laza karokkal ölelte meg. Ezra nem szeretette túlzottan az ilyesféle emberi gesztusokat.

- Ne mártírkodj már! Utálom, amikor ezzel jössz. Amúgy meg a Frayeket nem akármilyen fából faragták, Artnak kutya baja sem lesz, csak szeret kicsit hisztizni.

- Átdöftek a lábfején egy acélrudat!

- Ne féltsd a bátyám. Fedezte a hátsód helyetted, köszönd meg és slussz. Azt az ócska bordélyházat meg bízd ide, este elrendezem -emelte fel tenyerét, s azzal együtt vállai mögé dobta ébenfekete sörényét.

A doktor elégedett arccal tépte fel az ajtót. Ezra szó nélkül bevágtatott rajta, vállával éppencsak nem lökte fel a fehér köpenyes férfit.

- Bocs, tudod milyen modortalan -emelte égnek sötét szemeit a lány.

- Megszoktam már -legyintett.

Zayn egykedvűen dobta le bőrdzsekijét az előszobában, de amint a türkizkék konyhába lépett, felelevenedett.

- Lám-lám! Te? Itthon? Csípj meg, álmodom?! -könyökölt a pultra lepetten.

- Dia duit szépfiú! -csilingelte Baily hangja, miközben épp a sütő ajtaján kukucskált befelé.

- Várj, kitalálom! Este vállalati bulira mész. Vagy hazahoztad a munkát és a nap hátralevő részében a katalógusaidba temetkezel -morfondírozott a plafont kémlelve, miközben borostás állát masszírozta. Fel sem tűnt neki, a vöröske mikor suhant oda mögé.

- Egyik sem talált! -súgta fülébe huncutan- Meglepetés.

- Na édes, ne csigázz -kuncogott halkan, majd kíváncsian hátrahajtotta fejét, Baily pedig fejjel lefelé csókolta meg.

- Megmondom mi lesz. Mindjárt kisül a csokis brownie, aztán pedig megfürdünk, megfürdetjük a piciket aztán befészkelünk a kanapéra, mert kezdődik a Dublin-Wexford meccs.

Zayn alig akart hinni a fülének, csak pislogott értetlen mosollyal.

- Ma van a szülinapom? Vagy valami rossz fát tettél a tűzre? -kérdezte széles vigyorral.

- Most azt akarod, hogy mondjam ki, ugye? -vonta fel szemöldökét mindent sejtően- Jó. Igen. Rémes kis hárpia voltam és felelőtlen és nem családanyához illően viselkedtem és sajnálom és megígérem, hogy...

Malik csókja elakasztotta bűnlajtromának szavalását.

- Ez az én Bee-m! -sóhajtotta felszabadultan, amikor elváltak ajkaik.

- Na jó, most az következik, hogy megkérdezem, mi volt a munkában, szívem? -nevetett fel, majd eltáncolt a hűtőig és töltött a jeges teából.

- Jaj, ott zajlik az élet! -tette át súlypontját a másik lábára. Örült, hogy mesélhet valamit, attól függetlenül, hogy nem éppen csupa szívderítő eseményről, mert Bee olyan ritkán kérdez ilyesmit - Ne tudd meg, ki jött be hozzám. A kedvenc emberegyedem egész Dublinban.

- Csak nem Alex?

- Ismersz asszony -bólintott tompa nevetéssel- Arra kért, hogy nézzem meg a csilli-villi mociját. Nem értem a srácot. A legprofibb szervízbe vihetné a járgányát, de ő hozzám akarja hozni -felkönyökölt a pultra, és miközben beszélt, mimikája jól tükrözte minden egyes gondolatát a kőgazdag kis Harlandról.

- Kit érdekel, jól fizet, nem?

- De, de Bee...-Zayn úgy döntött, inkább hagyja a témát, nem megy bele, mert félő, hogy ezt a szép otthoni békét a levegőbe repítené. Kicsit másképp látták mostanság az anyagiak jelentőségét - Ninával beszéltél ma? -vonta össze szemöldökét rosszkedvűen.

- Tegnap -rántotta meg vállát, miközben visszagondolt Nina kioktatására. Eszébe jutott, s nem dobta fel a dolog, hogy Zayn Ninának panaszkodik a magánéletükről.

- Volt szó Floydról? Mert szakított vele!

- Mi van? Ez biztos? -tátotta el száját.

- Ott voltam, láttam. Gondolhatod Floyd mennyire kifordult magából. Óriási balhé volt.

- Még csak meg sem említette, hogy ilyesmire készül -fonta keresztbe karjait csalódottan.

- Nem tudom mi történt kettőjük között, de néhány napja, amikor azon a tetőn iszogattunk, olyan aranyosan turbékoltak. Bár nekem feltűnt, hogy amióta Nina felébredt a kómából, mintha másképp viszonyulna Floydhoz. Amikor itt voltak az ikrek szülinapján, már akkor Nina olyan hűvös és távolságtartó volt a sráccal.

- De Floyd volt a nagy ő. Emlékszel mennyire őrülten oda volt érte? Mintha nem is ezen a földön járt volna.

- Igen, igen. Ninát kicserélték. Sokkal zárkózottab lett, nem?

- Aha. Szerintem valamit titkol -szűkítette össze szemeit Bee.

- És mi van, ha egyszerűen csak találkozott valaki mással? Van ilyen -találgatott Malik.

- Beszélnünk kéne vele. Mégiscsak a legjobb barátunk, hm? -ölelte át oldalról.

- Jó ötlet. Talán csak több törődésre van szüksége. Főleg a mai nap után. Te nem láttad az arcát! -csóválta fejét Zayn.

Az ég szürkült, a levegő még nem hűlt ki. Nina a forgalmatlan autóúton menetelt előre, a dombok fele. Volt egy afféle paranoid megérzése, mintha valaki követné őt, de nem akart hátranézni. Már csak azért se. Aztán cipőtalp sercenését hallotta háta mögül, és akkor kicsit megállt benne az ütő. Sokáig habozott, végül megtorpant, s abban a pillanatban egy szívmelengetően lágy hang szólította.

- Nina!

A szőke felzaklatottan rohanni kezdett visszafele, s egyenesen Liam nyakába ugrott. Szinte bőgve.

A mindig borús arcú fiú nem kérdezett semmit, hagyta, hogy Nina kicsit lecsillapodjon. Percekig csak álltak az útmenti pocsolya mellett, s abban bámulták egymás homályos tükörképét. Nina olykor az égre meredt, s szünet nélkül sóhajtozott, felháborodását nem rejtve.

- Mit csinálsz te itt? -ezt akár Liam is kérdezhette volna.

- Megláttalak a buszon és követtelek -ismerte be feszengés nélkül.

- De minek? Hiszen olyan sok a dolgod most -morogta, mire Liam közelebb merészkedett hozzá.

- Igen, sok lesz, ha fel akarlak vidítani.

- És a suli? A kutatásod? -nézett rá Nina ridegen.

- Szerintem holnap is meglesznek még -mosolygott jószándékúan. Nina elnyomott egy keserű kis kacajt.

- Ölelj meg, légyszi! -kérte tőle szokatlan gyenge tartással. Liam kipozsgásodott arccal zárta karjai közé a lányt. - Látod azt a dombtetőt ott? -mutatott a virító zöld fele - Na, az meg az én kedvenc helyem. Megnézed?

- Hát persze -bólintott szerényen.

Kissé rázós volt a felmászás, mert a korábbi eső miatt agyagossá vált a domboldal. A tetején azonban a kilátás és a nyugalom, ami fogadta őket, káprázatos volt. Nina se szó, se beszéd hanyatt feküdt a saras fűben. Liam lepett vigyorral követte példáját. Egyszerre sóhajtottak fel. És nyomasztó csend állt be, ami előcsalogatta a nyomasztó gondolatokat.

- Figyelj Nina... bocs, hogy úgy letámadtalak a vallomásommal tegnap. Kicsit elhamarkodott volt.

- Hogy érted ezt? Nem is vagy szerelmes belém? -kérdezte reménykedőnek tűnve.

- De. Vagyis nem tudom még. Szóval egyelőre felejtsük el, amit mondtam.

- Ahogy akarod, de ne tartsd vissza, ami kikívánkozik belőled! -kérte féltő hangon, s közben azt kívánta bár maga is meg tudná fogadni saját tanácsát!

- Igyekszem -halkult el. Nina érezte, hogy Liam azon töpreng, hogy is fogalmazza meg, amit kérdezni akar.

- Mi a baj? -csak ennyit bökött ki végül, amiért nehézkesen fújtatott is egyet.

- Honnan veszed, hogy baj van? -kérdezett vissza Nina szórakozottan, szürkés szemei mégis komoran meredtek az eget szelő repülőgép fele.

- Mondd el! -követelte bizonytalanul, mire meglepőmód Nina egy csettintésre megnyílt.

- Szakítottam vele. Pontosabban: miszlikre téptem őt.

Liam ijedten kapta fejét a lány fele, de ő nem volt hajlandó Liam szemébe nézni. Merev arccal folytatta:

- Neked volt igazad. Egy féltékeny őrült. Valamit belekevert az italomba, csak azért, hogy utána ápolhasson. Fel nem foghatom. Tönkretettük egymást - Nina olyan egyenletesen lélegzett, mintha a világ legnyugodtabb embere lenne- Majdnem egy újabb álomban ragadtam miatta. Azt hiszem mégsem gyűlölöm őt.

- Úristen -fűzte hozzá elképedve Liam.

- Nem tudom mit tehetnék ezek után. És ha valami őrültséget művel? Az én lelkemen szárad -gondolkodott tovább hangosan.

- Ne mondd ezt, nem igaz! Nem az a bűne, hogy gyenge és hogy halálosan szeret téged, hanem az, amit tett veled. Legszívesebben felképelném, még akkor is, ha utána sajgó ököllel bömbölnék.

Nina némán elvigyorodik, s végre a bús tekintetbe veszti gondolatait. Liam szégyenlősségével harcolva állja a Horan lány furcsán kutató pillantását. Dús szempilláit figyeli, ködös-szürke íriszét, arcára tapadt, világító hajszálait.

- Nem akartam ezt felhozni, de jobb lenne, ha elmondanád -harapja be alsó ajkát a fiú. Nina kíváncsian néz. - Szóval, hogy álmodsz még vele? A fiúval, aki kimentett a kocsironcsokból.

Pazar -suhant át Nina agyán- erre a napra elég lett volna Floyd is, de ma sem úsztam meg nélküled...

- Louis... -súgta maga elé nehéz szívvel, s appan a pillanatban egyszerre kapták fel tekintetüket a haragosan felcsattanó fellegekre - Nem álmodtam vele azóta. Nem álmodok semmit sem -vágta rá morcosan.

Hunyorogva veszik észre, hogy cseperegni kezd az eső.

- Nem találkoztál vele?

- Utoljára az engem ünneplő családi cécón láttam.

- És nem akarsz vele találkozni?

Nina úgy tesz, mintha egyáltalán nem zavarná, hogy a beszélgetés ilyen irányba kanyarodott.

- Ezt úgy mondod, mintha azt akarnád, hogy találkozzak vele.

- Te akarod.

Kijelentésével Nina nem akart vitatkozni. Csak tovább bonyolódnának a témába, amihez jelenleg még nem érezte elég összeszedettnek magát.

- Igen. Azt hiszem, ha láthatnám őt, az... az nagyszerű lenne -mosolygott, de legbelül őrjöngött. Hisz tudta, hogy akit a magáénak hitt, sosem volt az övé. Látványa csak felesleges kín lenne, semmi más.

- Tetszik, hogy itt vagyunk -jegyezte meg Liam váratlanul, miközben arra gondolt, elmondja-e Ninának, hogy ő tudja, hol találja meg Louis Tomlinsont.

Szaporán esni kezdett, mégsem mozdult meg egyikük sem. Mintha nem lenne más választásuk, hagyták, hogy rongyosra ázzanak. Tincsekbe tapadt szempillákkal pislogtak egymásra, egyetlen szó nélkül. Csak feküdtek az agyagos domb oldalán, a rájuk telepedő estében, lúdbőrző karokkal. Felettük csilagpor, körülöttül a szunnyadó Dublin fényei.