11. rész - Szeret, nem szeret

Ha Nina nem tudta volna, hogy Zayn sosem reagálja túl a dolgokat, azt hitte volna, Baily-vel semmi probléma nincs. Ugyanis a vörös szépség jobb lábbal kelt, s tündéri kismamaként sündörgött a picik körül. Nina viszont tudta, hogy ez csupán hirtelen jött szeszély, Zayn nem túlzott, amikor arról panaszkodott, Bee mennyire elhanyagolja a családját.

- Ma nagyon fel vagy dobva -jegyzi meg a morcos arcú szőke, miközben a tejszínhabot belekutyulja a kávéba.

- Mi az, hogy! -dobta hátra haját, majd karjaiba kapta a halkan sírdogáló Atifát. Tündéri baba volt, hatalmas barna gombszemekkel, sötét pihékkel fejecskéjén. - Kaptam egy megbízást a Dora Padora ősz-tél kampányában! -újságolja anélkül, hogy Nina firtatta volna jókedve okát.

- Szóval többet kell dolgoznod?

- Rengeteget! Ez hatalmas feladat - meresztgette hatalmas szemeit, majd leült Ninával szemben a koyhaasztalhoz. Atifát a térdén hintáztatta.

- És te ennek örülsz? -vonta fel szemöldökét unottan.

- Hülye vagy? Órisáit lendíthet a karrieremen, ha sikerül! -puszilta arcon a babát. Nina felkelt, a mosogatóba tette a kiürített csészét, majd az etetőszékében nézelődő Mazenhez lépett.

- Szia öcskös! -köszönt neki odadugva orrát pici arcához. A baba önfeledten kuncogni kezdett.

- Szeret téged -jegyzi meg Bee vidáman- Hé Nina! Ez a pulcsid új? Nagyon csini -méri végig barátnőjét.

- Anyutól kaptam. Figyelj Baily... -tűri haját a füle mögé- Beszélhetünk kicsit komolyan?

- Naná. Mondd csak! -tapogatta végig a válláig kígyózó fülbevalóját.

- Zaynnel valami nem oké. Valami bántja, és úgy érzem ez a valami köztetek leledzik.

A vöröske prüszkölve felnevet: - Ezt meg miből gondolod? -mosolyog kicsit, de aztán lehervad.

- Látom. Rosszul? -hangja és kissé számonkérő arckifejezése őszinteséget követel.

- Nem. Jól látod. Kicsit szétszórt voltam mostanában. Nagyon belefeledkeztem a munkámba.

- Nem teheted! Már családanya vagy. 

- Szerintem gőzöd sincs milyen nehéz ez -rázta meg fejét elgondolkodva. Közben visszaültette az etetőbe Atifát is.

- Nyilván nem tudhatom. De attól még felelősséggel tartozol értük! -mutatott a tátott szájjal gügyögő picik felé.

- Tisztában vagyok vele. Viszont ott a munkám. És kell a pénz. Zayn fizetéséből nem tudunk megélni.

- Jaj Bee, megtudnátok! Talán ha nem a legdrágább ruhákat vennéd meg. De a te dolgod.

- Na jó, Nina, hagyd ezt abba! -támaszkodott meg csukott szemmel az asztallapon.

- Mi van? Jól érzed magad? -karolta át.

- Semmi bajom, csak nem ettem...

- Reggelit?

- Meg tegnap ebédet, sem vacsorát -vallja be vonakodva.

- Elment az eszed?

- Kövér vagyok! Nem látod? Jól kell kinéznem! -fakadt ki hisztérikusan- Ne mondj semmit! Bocs, de indulnom kell. Ahogy hallom ép most jött meg a bébiszitter. 

- NIALL-

Csúnya kézírásom oka, hogy annyira sok dolog zúgolódik a fejemben, hogy képtelen vagyok kordában tartani betűim vonalát, de tényleg. Hogy miért? Nos, a tegnapi és a mai nap miatt. Igen, megint Liam. Az a baj, hogy egyre nehezebben tudok haragudni rá. Meg az is a baj, hogy nagyon ocsmány dolgokat mondtam neki. De nem tudtam visszafogni magam, ez van, most már mindegy. Tudom, ez rossz. Leírni sem tudnám, mennyire nagyot csalódtam benne. Én sosem emlékeztettem őt arra, hogy mindig kiálltam mellette, hogy mindig csodáltam a zseniális észjárását, hogy foggal-körömmel segíteni akartam neki, amikor mélyre ásta magát. Persze...igen, én is gyenge voltam, mert elegem lett, hogy újra és újra belémrúg. Otthagytam őt megbántottságom ürügyén. Pontosan tudom, mit éreztem akkor. Azt hittem, utálom és félreismertem őt. De ha alaposan belegondolok; nem is tehetett róla. Na mindegy...Azt viszont tudom, hogy a nővérem új világszemléletének hála, hogy Liam kezd visszatalálni magához. De nem vagyok benne biztos, hogy újra barátok leszünk. Na mindegy. Mély a tüske bennem, na...ez van.

Tegnap Harland-féle vacsin voltunk. Azt hiszem Shelby és én kezdünk összebarátkozni. Olyan aranyos egy lány. Akárhányszor ránézek, elfog a csodálat. Bezzeg ha ő néz rám! Lángra kap az arcom, tudom is én miért. Na mindegy. Tüneményes, de tényleg. Az tetszik benne, hogy olyan szép a fekete haja, és mindig van az öltözékén valami fura és szokatlan. Meg tetszik, ahogy beszél, és sokszor annyira beleéli magát mondandójába, hogy irtó vicces grimaszokat vág közben. Tetszenek a szeplői az orrcsontja két felén, meg ahogy szélesen elvigyorodik, és kivillannak apró, hófehér fogai. Shelb imádja a fiúzenekarokat és az állatokat, úgyhogy mondtam neki, hogy jöjjön el a Dubeedoo próbájára, mert ott mindkettőt megtalálja. Bár állatból jóformán csak egyet, az énekesünket, Dylant. Ugye barátok vagyunk, vagy legalábbis a látszat az. De én valamiért kezdem őt nem csípni. Nem veszi komolyan a bandánkat, szerintem. Folyton elégedetlen, s persze mindenért minket okol. Na mindegy, most nem róla akarok írni. Hanem Shelbyről, aki rengeteg dolgot elmesélt már magáról. Tudok róla egyet, s mást: utálja a zöldet, allergiás a szójára, imádja a csillámport, nagyon szoros a kapcsolata az új pótanyukájával, Amandával, szabadidejében pedig előszeretettel rajzol és nézeget csillagtérképeket. Azt mondta megmutatja majd egyszer az égen, mi merre. Különben Shelby még csak gimis és ráadásul lány, nem is értem, hogy lettünk mi ilyen jóban. Sosem barátkoztam össze egy lánnyal sem. Na mindegy. Azt viszont nem ő mesélte, hanem magam vettem észre, hogy nagyon romantikus típus. Azon kívül, hogy odavan Dylan O'Brienért és Matt Healyért, két hetente más fiúba szerelmes. Most éppen az osztálytársába, és azt reméli, őt fogja elhívni a végzős bálba. Na mindegy. 

És mondjak még egy klasszat? Már vagy egy hónapja nem volt rohamom. De tényleg! Most zárom soraimat, mert próbára megyek. 

_______________________

- Niall a kanapén hasal és a naplóját írja.

- Jézusom! -ugrott meg Nina felpillantva a könyvéből. Növekvő szorongással nézte az ajtófélfába csimpaszkodó fiút.

- Nem, csak a Floydod -rántotta meg vállát féloldalas mosollyal. Égkék inget viselt, fekete farmert. Sűrű növésű haja féloldalasan volt hátrafésülve. Olyan volt akár egy fiú porcelánbaba.

- Majdnem becsináltam. Olyan halkan jársz, mint aki repül. Nem dolgozol? -kérdi Nina párnája alá dugva a Tíz kicsi négert. Nehézkesen nyelte le a torkában ragadt gombócot.

- Apukád a legjobb főnök. Azt hiszem kivételezik velem, csak mert a te fiúd vagyok -közben belép a lány szentélyébe, körbenéz, mintha nem fújná már kívülről, hol vannak hajszálrepedések a falon. - Na és te? Hogy megy az olvasás?

Nina borúsan sütötte le szemét, majd öklével a takaróra csapott.

- Sehogy! Fél órája ülök egy oldal felett -morogja hangosodó légzéssel.

- Türelmetlen vagy -csóválja fejét a francia ifjú, majd lehuppan a lány lábához. Alaposan szemügyre veszik egymást, de a két tekintet nem ugyanarról árulkodik. Az egyik kedvetlen és titokzatos, a másik lelkes és szenvedélyes.

- Ez újdonság? -vonta fel halvány szemöldökét.

- Ebben a régi vagy -komolyodott el egy pillanatra, majd kitekintett az ablakon, melyen kivételesen a sötétítőfüggönyök nem fogták fel a narancsos napfényt. Floyd írisze borostyánszínűvé változik. Ninát elkapja valami mélyről jövő szeretni akarás. Nem jut el tudatáig, hogy akarás is maradt. Megcsókolja Floydot, majd megrettenve tettétől hátrahőköl.

- Mi a gond? -halkul el a fiú megbabonázott arckifejezéssel.

- Az, hogy ebben nem vagyok a régi - mondaná a szőke, de a mondat felénél Floyd csókolja belé a szót. Nina riadtan bugyvál gondolatai között, melyeket már egy jó ideje képtelen rendbe tenni. Elhasal az ágyon, s fohászkodik, hátha Floyd magától jön rá, nem akarja romantikáját. Maga sem értette, mi ütött belé. Azt hitte, olyan típusú ember, aki mindig kimondja amit gondol és érez az adott pillanatban. Most miért fél bevallani?

Pólója alá meleg kezek simulnak. Mit meleg? Tűzforró!

- Floyd, figyelj...

- Hm? -dünnyögi, majd ajkaival végigcirógatja a lány gerincvonalát. Nina szava elakad. Ordítana, de az párna, melybe arcát fúrta, nem engedi. Auben apró, finom csókjai behintik Nina egész hátát. Jól esik neki, de mégsem esik jól. Furcsa egy helyzet. Érzi ahogy bőrén enyhén remegnek a fiú kezei. Nina azon kattog, hogy képtelen megsebezni őt. Őt, aki olyan érzékeny és akkora szíve van. Igaz, meglehetősen féltékeny a fickó, de ki hibáztatja ezért? Egy évig csatázott saját reményével, vajon csókolhatja-e még eben az életben azt a lányt, akiért a pokol fenekére is lemenne. Floyd Auben mindig kitart mellette, egy igazi angyal, Nina tudta. Mégsem akart többé glóriája fényében sütkérezni.

- Do thoil, tá mé chun dul -szuszogta Nina alig érthetően.

- Te a franciát nem beszéled, én meg a gallt.

- Csak azt mondom -ült fel óvatosan kibújva Floyd közelségéből- hogy ne haragudj, de megígértem az öcsémnek, hogy elmegyek a próbájukra.

- De kár -biggyeszti le száját, nem direkt csinálja, de megesik rajta az ember szíve. Igen, még Nináé is.

- Mi lenne, ha este átjönnél vacsizni? -élénkül meg a pillanat hevében a szöszi, s lelkesen megszorítja Floyd kezeit.

- Tényleg? -csillan fel szeme, s tükrében Nina saját magát látja. Azt a csalót, akivel egyre inkább le akar számolni.

- Persze -bólintott őszinteségtől mentesen- Lesz steak burgonya is, amit úgy szeretsz.

- De ha te ott vagy, nem is kell steak burgonya -fogta kezeibe a lány fejét, s egy pici puszit lehelt a homlokára. Ilyen gyengéd fiúcska volt, de mégis elég erős ahhoz, hogy elfelejtse szívének vérző részeit. Titkon félt, sőt rettegett már a gondolattól is, hogy elveszítheti Ninát. És ezúttal nem egy autóbaleset miatt. Hiába rajongott érte, s adta volna neki mindenét. A kapcsolat nem olyan volt, mint előtte; gyenge, ingatag lábakon állt. De még állt, s Floyd vakon hitegette magát: minden olyan lesz, mint régen.

Floyd odébbállt, Nina meg szinte menekült a zuhany alá. Nem értette miért, de mindenáron le akarta mosni magáról Floyd csókjait, ez pedig beszédes jel volt. Ahogy az is, hogy épp az előbb hazudott neki. Többek között azt, hogy Niall próbájára hivatalos. Ó, dehogy. A szembeszomszédhoz, Liam Payne-hez sietett lelki segélyért.

________________________

Alex kíméletlenül a lány combjába markolt, s szorosan magára húzta testét.

- Ez most komoly, Alex? -nevetett fel a fiú fürtjeibe fúrva arcát.

- Mindjárt meglátod -súgta neki egyre duzzadó vágyakkal. A lány fedetlen dekoltázsába csókolt, majd csuklón ragadta és behúzta őt egy ajtón.

- A tanári mosdó? Hülye vagy? -hőkölt volna hátra, ha Alex karjai nem tartják- Amúgy is órán kéne lennem. Alig tudtam kisurranni az előadásról.

- Nem fogod megbánni -vigyorodott el ádászul, mint aki pontosan tudja, mit akar, s meg is fogja kapni. Mint mindig.

- Egy gyors menetre kellek, hm? Azért nem te vagy itt a mindenható, minden ujjamra akadna egy rendes srác.

Alex gúnyos kacajt hallatt, majd kezei vándorútra indulnak a lány szoknyája alatt. Egészen a fehérneműjéig. Szemérmetlen kezdeményezése mégis zöld utat kap.

- Nem szavakkal érvelnék. De különben is. Minek neked rendes srác, amikor Alex Harland téged akar? - mélyen és áthatóan fúrta tekintetét a lány kétkedésről, s bizonytalanságról árulkodó arcába. Jól bevált terve most sem mondhatott csődött. Ujjai megtalálták amit keresett. Nem gatyázott, a dolgok közepébe csapott.

- Na jó -nyögte hátravetett fejjel- Megadom magam -sóhajtotta, majd kajánul elmosolyodott, s pár pillanaton belül nyelvvel rontott Harland szájába, mint akiben berobbant valami. Talán a vágy. Na meg hát mégis csak Alex Harland, Dublin elsőszámú fiúideálja akar tőle valamit! Nyilván nem gazdaság történelem korrepetálást... Alex a hideg csempének préselte a lány törékeny testét, de egyik keze még mindig odalent kalandozott, a másik a pántos felsőt fejtette le válláról. A lány felnyögött, azzal együtt Alex másik keze is szabaddá vált, s pontos céllal simult a csupasszá vált mellekre. Kibújt a csókból, fújtatva esett a mellbimbóknak. Észreveszi, hogy eközben meglazul övcsatja, farmerja térdéig csúszik. A lány zilálva kuncog, Alex ajkaiba harap, közben a nyakában függő nyaklánc medálját birizgálja. A fürtös fölényes morranással engedi ki torkán mély hangját. Nyeregben van, tudja jól, övé az irányítás. Nem bír várni, saját maga húzza le passzos alsónadrágját. A lány szemei elkerekednek a látottaktól, majd nyelvét végigfuttatja felső ajkán. A testbeszéd egyértelmű: tetszik neki, amit lát. Alex vigyora letörölhetetlen, amikor megérzi férfiasságán a lány érintését. Harland segítőkészen rámarkolja kezeit, instruálja őt, mit tegyen, s hogyan. A "dublini csődör" fel-felbugyogó nyögései csak tovább izgatják prédáját. Hagyja magát kényesztetni, jólesően lehunyja szemeit.

- Igen. Jó, jó lesz kislány! Gyorsan tanulsz.

Leveszi kacskaringós tincseibe kötött kendőjét, ölébe kapja a lányt. Ideje a komoly tettek és élvezetek mezejére lépni -gondolta.

- Minek az? -kérdi lepetten- Azt hiszed telekiabálom majd az egyetem épületét tőled? -hangja irónikus.

- Hidd el, nem te lennél az első. Kelleni fog -vigyorodik el ismét, majd megrázza bozontját, s ujjaival gyurmázza egy kicsit, hogy tökéletesen álljon.. A lány totálisan begerjedt, alig bírt már magával. Hagyta, hogy Alex bekösse vele a száját. Így csak még izgalmasabb.

Mint kiderül, tényleg elkellett az óvintézkedés. Alex elégedetten zilál a nadrágját gombolva. Izmos hátán néhány piros csík jelzi az iménti élvezet tetőpontját.

- Ó, anyám... -igazgatja haját a lány, majd odahajol Alexhez, és megcsókolja - Lenyűgöztél -sóhajtja a plafonra emelt tekintettel.

- Nem lep meg. De most megyek. Kösz, bébi! -csap fenekére, majd a győztesek magabiztosságával kivonul. Akkor jut eszébe, hogy gőze sincs róla, hogy hívták a lányt.

______________________

Dylan hangosan vitatkozott valakivel telefonon, majd dühében egész egyszerűen a falhoz vágta mobilját.

- Elkezdjük még ma? -nézett körbe elhűlt ábrázatú barátain, majd vadul maga elé rántotta a mikrofonállványt.

- Mindjárt. De valami van a tremolókarral -motyogja Niall ölére fektetett gitárja fölé hajolva.

- Édes Istenkém! Ez annyira nem profi -puffog, cipője orrát a betonon koptatja.

- Hűtsd már le magad, mi bajod? -kérdezi a dobos, dobverőjével a tarkóját vakargatva.

- A csajom. Vagyis a volt -halkul el égnek emelt tekintettel.

- Szakított veled?

- Ja, hogy találtad ki? -morog- De ha kérdezik, én dobtam őt, oké?

- Aha, felőlem.

Niall kétkedve sandított fel a bütykölésből. Nem díjazta Dylan viselkedését, de nem ám. Balhézni viszont nem akart azzal, hogy a képébe vágja véleményét. Rohamai miatt nyugodtnak kellett maradnia.

- Addig elpróbálhatjuk a dobszólós részt, hm? -pörgette meg ujjai közt a dobverőket, majd a lábgépre taposott, s a lábdob a mellkasuk alatt kezdett dübörögni. A hatalmas garázst betöltötte az erősítőkből kizúduló muzsika. Dylan nem sokáig bírta, teljesen odavolt. Képtelen volt eltalálni a hangokat.

- Figyelj már ide Niall, mi van Shelby-vel? -ült le a szőke mellé a hangfalra. Niall riadtan meredt Dylanre.

- Hogy érted? Nincs vele semmi. Barátok vagyunk -vágta rá hirtelen a témát elkerülendően.

- Szóval akkor rárepülhetek? Helyes kiscsaj, bejön. A következő próbánkra hívd el, jó? -bökte oldalba.

- Mi? Komolyan? Hát...végülis is elhívhatom, de... -ráncolta homlokát, s közben az jutott eszébe, hogy ha Shelb meghallja Dylan rémes fejhangjait, sikítva menekül ki az országból.

- A kis feketéről beszéltek? -szólt közbe valaki más. Niall összeszorította állkapcsát.

- Aha. Ott volt Niall szülinapján is, tudod! -fűzte össze ujjait Dylan, majd hátbaveregette Niallt- Na, megjavítottad a hangszeredet Hendrix?

-NINA-

Törékeny kis virágszál, most megfosztalak apró lepleidtől. Leszakítom az első szirmot: szeret.

S bár az agyam tudja, hogy valaha ő volt életem legfényesebb csillaga, s nem teljesen valós, mi miatt most eltaszítom őt magamtól, itt volt az ideje, hogy megtegyem. Fürdőzhetek még csalfa fényében, elhitethetem vele, hogy kell nekem, de elég volt. Így is túl sokáig tartottam fejem a homokban.

Nehéz ez, rettentően. Ismertem egykor, sejtem, hogyan fog érezni. Sejthetem? Csak töredékét élhetem át fájdalmából, s még így is könnyedén összeroppanthat. De magam miatt nem aggódok.

Nézem a vaníliaszínű virágszirmokat. Tovább tépem: szeret, nem szeret, szeret...

Nézem az eget, csodaszép kék foltok mintázzák, egyszerre mozog az egész.

Nézem Liam kezét, a fűszálak között futnak ujjai. Képtelen vagyok eljuttatni agyamig, amit mond. Csak mondattöredékeket csípek el, pedig itt ül mellettem: "Tudom, hogy ez neked..., De te berobbantál..., Nincs rá jó szó, hogy ki tudnám fejezni..."

Azt hiszem, tudom mi történik. Egy részem odaveszett az álmomban, és nem fog visszatérni. Az a részem makacsul hisz saját szüleményében. És az a részem egyre dominánsabb. Hát bevallom: nem tudom elengedni Louis-t, azt hiszem rögeszmémmé vált. Veszélyes rögeszmévé. Tudom, hogy ő nem létezik, vagy ha igen, ő más. Bár elfelejthetném őt is, olyan könnyen, mint Floydot. Bár arra ébrednék fel egy nap, hogy már nincs többé ott minden gondolatomban. Miért nem megy? Ha ő csak álomkép, miért nem tágít? Miért választott el Floydtól? Oka kell legyen?... Nem, lehet, csak megőrültem. Megpróbálom eltemetni, azon leszek, ha bele is gebedek a fájdalomba.

"- Ilyen tavaszra még sosem virradt a lelkem..." -hallom, s nem furcsálom Liam szavait. Sokszor beszél így.

A csupasz virágot nézem, kopasz szegény, ahogy letépem utolsó szirmát. Nem szeret -súgom magamnak, próbálom véglegesíteni az igazságot. Nincs több kegyelemből adott csók, bűnbánó ölelés.

"- A tetőn is el akartam mondani."

Floyd imádja a virágokat. Ha most látná, ahogy megcsonkítottam ezt itt, biztosan rámszólna és előadná egész estés litániáját a virágok kiszolgáltatott életéről.

Liam riadt tekintettel rázza meg a vállam. Nem értem mi baja; miért néz rám úgy, mintha kísértetet látott volna.

- Hallod Nina? -válaszom hiányában nehézkesen kiböki- Azt próbálom elmondani, hogy szerelmes vagyok. Beléd!

- Hogy mi van? -szalad ki számon finomkodás nélkül.

____________________

Egy légiesen könnyed mozdulattal rántotta le magáról nedves pólóját, s vakon a háta mögé hajította. Izmolt felsőtestére selymesen simult az éjjelilámpa fénye. Közben zenét kapcsolt. Valami lassút, kellemeset. Ujjait összefonta tarkóján - keserűen sóhajtozott a plafonra meredve. Fejében lármás kavalkád zúgolódott, pechére azonban senkivel sem oszthatta meg.

- Louis? Hazajöttél? -lépett be a szobába egy alacsony, hálóinges lány. Hangja végtelenül finom, vékony volt.

- Gracie -nyögte a fiú, arca démonivá vált a félhomályban- Késő van, miért vagy még fent? -morogta rá se nézve. Lekapcsolta a zenét, felvedte az előbb földre száműzött ruhadarabot.

- Nem is szóltál, hogy itthon vagy -jegyezte meg halk szemrehányással, de őzike szemeiben őszinte öröm hömpölygött. Úgy bámult a magas fiúra, mint egy istenre.

- Nem terveztem, hogy jövök. Csak hazaugrottam -rántotta meg vállát, majd végre a kislányra sandított. Szeme sarkából mérte végig, majd mogorva arccal fújtatott egyet.

- Ilyen sokat kell dolgoznod? De mit kell csinálnod? Miért nem jössz haza? Megígérted! -tört ki Grace-ből panaszosan minden eddig megfogalmazódott kérdése. Lágy hullámú hajával úgy festett, akár egy angyalka. Ismerte bátyja hirtelen indulatait, hűvös hanglejtését, közönyös tekintetét, így cseppett sem rezzent meg az ostorként felcsattanó választól.

- Mondtam már, hogy ne kérdezősködj annyit! Nem mesélek a munkámról, mert bizalmas. Majd ha nagy leszel, megtudod -förmedt rá. Grace-t viszont már nem tántorította el a heves reakció; imádta bátyját és érdekelte, mi van vele.

- Még mindig ilyen régi könyveket őrzöl? Ennyire tit...

- Nem könyvek. Inkább azt mondd, hogy megy az iskola -szakította félbe érdeklődéstől mentesnek tűnve, a párnáját igazgatva.

- Jól, de Louis! - nyavalygott, s meztelen lábfejével dobbantott egyet a padlón.

- Gracie, feküdj már le! Ilyenkor már aludnod kéne! És én is fáradt vagyok.

- Rendben, de... ugye velem maradsz végre? Holnap elmehetnénk palacsintázni.

- Ne éld bele magad. Sok dolgom van. Na, hagynál aludni? Légyszíves.

Goromba kérésére húga elszontyolodva bólintott, majd eltűnt az ajtóból. Louis mély levegőt vett, aztán megpróbált álmot erőltetni szemeire. Őszintén gyűlölte magát, amiért a saját kínjait azon az egy emberen töltötte ki, aki a legfontosabb volt számára.