42 - What makes you Hero

Mielőtt Cris és Georga megérkezett volna a föld alatti bázisra, a minden porcikájában feszült számítógép-mágus addig-addig kötötte az ebet a karóhoz, míg betértek útközben egy kiskocsmába. "Kell valami a nagy ijedtségre."-erősködött, majd le is gurított rögtön két kört az ismeretlen szurokszínű löttyből. Az amazon viszolyogva figyelte Cristoph undortól összehúzódó arcát. Akármi is volt az a karcos párlat, felért egy lórúgással...csakhogy a leszedálás helyett, ez a ló lángba borította indulatait.

Hero egyelőre sehol sem volt. Cristoph addig hangoskodva randalírozott a termek között, mindenkihez volt pár akadékoskodó megjegyzése. Úgy idétlenkedett, mint egy zabolátlan kamasz.

- Miért engedted, hogy piáljon? Tiszta sor, hogy nincs rá jó hatással -kérdezte Arthur húgától.

- Felnőtt férfi. És én sem vagyok az anyja. Nem volt kedvem hallgatni a vinnyogását, gondoltam, igyon akkor. Az embereket általában lazítja, oldja az alkohol.

- Biztos ő a kivétel, aki erősíti a szabályt. Mostanában gyakran piához nyúl és elveszti magát. Nem ártana elküldeni őt is egy pszichoanalízisre.

- Jó, csak előbb derüljön ki, mi a fene történt. Hol van már Hero?

- Itt vagyok -szólalt meg a sötét hang, ahogy kinyílt a fotocellás fémajtó. Az állig felfegyverzett, fekete akcióruhában feszítő katona úgy menetelt feléjük, mint aki karót nyelt; jégcsap tekintetét meredten egy pontra szögelte. A cirkuszi bohócként neki tapsikoló Cristophra.

- Csakhogy megjöttél! -vigyorgott mit sem sejtve nevetséges viselkedéséről- Ne csak nézzél! Mondjad már, mi van! Mit állsz ott, mint egy totemoszlop? Asszed' félelmetes vagy? -kopogtatta meg Ezra mellkasán a fémszálas szövetet. A maszkjától megvált harcos látványosan visszafogta magát, nehogy hirtelen felindulásból valami olyasmit tegyen, amit később megbánna. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni az önkívületi állapotú Harlandot.

- Menjünk be a vallatóba! -intett fejével két társának.

A gond csak az volt, hogy a delíriumos srácnak nem tűnt fel, ő nem kapott meghívót a kupaktanácsba. Bizonytalan, de annál lendületesebb léptekkel követte a nindzsákat.

- Kifelé! -dörrent rá Hero- Hat szem közt kell beszélnünk!

- Még mit nem! Hallani akarom! -dobbantott lábával Harland- Majd becsukom az enyémet, ha téged ennyire zavar a szemek száma.

- A füleden ülsz? Azt mondtam kifelé, B1! -lépett Hero fenyegetően közel egykori barátjához, aki ezen csak gúnyosan kacarászott, mert nyilván semmit nem érzékelt Ezra Theron dühtől szikrázó aurájából. Georga viszont hiper érzékeny radarainak köszönhetően majd összeroppant idegileg a Harland-Theron viharban.

- Fogalmam sincs mit ivott, mit nyelt be, de tedd őt takarékra! -vetette oda Hero az amazonnak.

- Mit nyeltem? Mindent lenyeltem neked! -vinnyogott Cris.

- Elintézem -biztosította Georga megfeszülő vonásokkal. A szóban forgó háborogva érzékelte, hogy a jelenlevők úgy csinálnak, mintha ő itt sem lenne.

- Elintézel? -kacagott fel prüszkölve, fél kézzel a falba kapaszkodva.

- Most rohadtul nem érünk rá ilyenekre -morgott Arthur egyre inkább begorombulva, ami egyébként nem volt szokása.

- Cris, tényleg... -lépett mellé Georga, de már előre látta a Fürtös zavarodott tekintetében, kár a gőzért; nem fogja tudni leállítani. Aztán támadt egy kockázatos ötlete. Sötét szemeinek mozgatásával kommunikálta le bátyjának, mi a terve, aki rögtön fejét ingatta, szavak nélkül sugallva, szerinte ez nem jó ötlet. A lány erősködött. Bólintása volt a rajtjel. A Fray testvérek hirtelen kirebbentek a teremből, és rázárták az ajtót a bentiekre, akiknek felocsúdni sem maradt idejük.

- Georgi, miből gondolod, hogy ez a megfelelő pillanat? -kérdezte Art immár hangosan, miközben a kukkolónak hívott szobába tartottak, ahonnan minden bekamerázott, bemikrofonozott helyiség eseményeit nyomon lehetett követni egy jókora monitoron.

- Onnan, hogy sosem lesz megfelelő pillanat. Nekem már állatira elegem van belőlük! Hát neked?

- Szó, mi szó... -rántott vállat beletörődően Arthur- Ajánlom, hogy beváljon, különben Hero kifiléz minket, az fix.

- Srácok, ugye csak szórakoztok? -kérdezte Ezra, tudva, hogy látják és hallják őt. Sikeresen elrejtette haragját, majdnem még saját maga elől is. De ott volt az a furcsa, parázsló érzés a bőre alatt.

- Oké, fiúk! Terítsétek ki végre, amitek van! -szólalt meg a lány hangja, ezzel teret engedve a nagy csatának. Senki sem sejthette mi fog ebből kisülni.

- Nem félted a kis mentoráltadat tőlem? -nézett Hero egyenesen a kamera szemébe.

- Sok mindent túlélt már -jött a válasz.

- Rendben -szólalt meg a csapat állítólagos lelke- Elég volt a cirkuszból. Ha ez az izgága szeretne kérdezni vagy mondani valamit, itt a lehetőség -azzal Hero szélesre tárta merészen izmolt karjait, de mozdulata olyan mesterien volt provokatív és lekezelő, hogy Cristoph agya végleg eldurrant. Az alkohol már szín tiszta méregként cirkulált ereiben, s a keresetlen szavak szökőárként buktak ki belőle.

- Te utolsó, pökhendi szemétláda! -bökött rá mutatóujjal, majd a felesleges ócsárolás helyett rögtön a leglényegesebb részbe csapott- Mégis mi a francot gondoltál? Mi az, hogy hajszál híján lelőtted Ninát?

- Bár ne sikerült volna megálljt parancsolnom magamnak! -köpte arcába kegyetlenül, miközben törzse mellett veszteglő keze lassan ökölbe kövült, olyan szorosba, hogy ujjai is belefehéredtek. Az onnan eltávozó vérmennyiség valószínűleg az agyába szállt, vörös köddel lepve el szemeit, melyek gleccser kéksége most sötét tengervízként örvénylett. Cristoph fejében hasonlóképp félreérthetetlen, szín tiszta düh tombolt. Egyre közelebb lépkedtek egymáshoz; Hero feszesen, félisteni erőfölényét fitogtatva, míg a Fürtös imbolygó totyogással, piamámoros bátorsággal.

- Fogadjunk, ez nem is a csajról szól, hanem rólam! Engem akarsz a padlóra küldeni, ugye?

- Igen, persze, téged, ki mást! Mert nincs jobb dolgom, csak hogy veled foglalkozzak! -sziszegte arcába gonoszan. Cristoph megsüketült, és felemelt hangerőn folytatta.

- Minden világos! Azt hitted elbukok majd a végső próbán, ám amikor teljesítettem, új eszközökhöz nyúltál. Tudod, hogy Nina fontos nekem, ezért rajta keresztül akarsz kikészíteni, mígnem alkalmatlanná válok a Hurokban való munkára! Mert nem bírsz megférni mellettem, a bűntudatod mellett.

- Fejezd be, Cristoph. Semmit sem tudsz. -kérte Hero különösen elhalkulva, leszeget fejjel. Mintha hirtelen rosszullét környékezte volna meg, a levegőt egyre nehezebben vette.

- Olyannyira szörnyű vagy, hogy a saját mocskos lelkiismereted kínjait másokon vered le! Engem büntetsz, pedig magadat kéne! Annyi fájdalmat okoztál nekem! -üvöltötte Cris sakálként, arca lángolt, nyaki erei szembetűnően kirajzolódtak. És abban a pillanatban történt valami megmagyarázhatatlan. Ezra minden porcikája mintha izzani kezdett volna az energiáktól, törzse megfeszült, izmai egyszerre rándultak meg, ettől a lökettől pedig magatehetetlenül térdre rogyott, miközben a teremben álló asztal mellől az egyik szék megelevenedett. Méteres magasságba emelkedve húzott át a termen, és megpördült a levegőben, mielőtt hangos robajjal a falnak csapódott. Cristoph sokkosan vetődött az ajtó felé, őrjöngve rángatva a kilincset.

- Engedjetek ki! Halljátok?! Segítség! Jézusom! Itt démonok vannak!

- Én vagyok a démon -nyögte Hero felegyenesedve, akadozó lélegzettel; zavartan kapta fejét a fejjel lefele landolt fémszékre. Harland hátra sem mert sandítani, pánikja már-már bömbölésre késztette. Biztos volt benne, jól látta, amit látott. A Fray testvérek siettek ajtót nyitni. Harland úthengerként rontott ki a helyiségből, nem érzékelve, hogy durván Arthur vállának ütközött. Úgy trappolt előre a gyéren megvilágított alagútban, mint akit megszállt egy idegen lélek.

- Kockafej! Hé! Kockafej! Cristoph! -ordított Arthur, futólépésben követve az elszabadult srácot. 

- Odaadod az egyik szupersebes-robogódat? -állt meg egy betonfal előtt és idegesen pásztázni kezdte, mintha keresne rajta valamit. Ordított róla a teljes zavarodottság, s hogy fogalma sincs, mit beszél.

- Ugyan hova szeretnél robogni? -kérdezte a nindzsa, vállig érő, fekete hajába fűzve ujjait. Feszengve tekintgetett hátra.

- Jó, ne fáradj, megoldom egyedül is - Cris türelmetlenül tapogatta végig a falat, s egy-egy ponton előrenyújtott tenyérrel nekifeszült- Tuti, hogy itt van az egyik titkos ajtó. A múltkor láttam. Gyerünk már! -üvöltött maga elé. A robosztus falnak esze ágában sem volt megmozdulni. A fürtös nem tudta hova vezesse indulatait, ezért vehemens talprúgásokkal próbált szerencsét. Hiába.

- A világért sem akarlak zavarni, de elmondhatnád, hogy mit ártott neked a fal! -fonta össze karjait az idősebbik Fray.

- Ki akarok jutni a föld alól, levegőt kapni! -ripakodott rá, majd hisztérikusan belemarkolt fürtös hajába- Te tudtad?- nézett kétségbeesetten Arthurra- Persze, hogy tudtad! De hogy... Hogy lehetséges ez? Ez nem egy cseszett szuperhős mozi! Most akkor minden létezik, ami sci-fi? Vérfarkasok, zombik, hókuszpókok? Lehet, hogy te meg vámpír vagy? Jobb, ha most nem szívod a vérem, mert megégeti a szádat. -lihegte cikázó gondolatokkal, zaklatottságtól verejtékező homlokkal- Ugye tudod, hogy ettől a rohadt szervezettől semmit mást, csak egy tucat életre szóló traumát kaptam?!

- Rendben van, művész úr! -bólintott mélyen Art- Tombold ki magad, neked sem tilos. Elég sok szakadt a nyakadba egyszerre, mi tagadás. Ha sikerült lecsillapodnod, megérkeztél. Nincs több bónusz meglepi. Mindent tudsz. Érted már, miért Hero a Hurok középpontja? Miért ő a kivételezett? Miért az ő szava az első és az utolsó? Hogy miért kell bujdosóként élnie, álnévvel? Gondolkodj el ezeken, jó?

- Gondolkodni? Ésszel? Ezek után? -röhögött eszelősen csillogó szemekkel.

- Cristoph, próbálj megnyugodni! - érkezett meg Georga is a sötétből, majd anyáskodó aggodalommal végigmérte a nála egy fejjel magasabb srácot. Aztán tanácstalanul a bátyjára sandított - Tudom, ez durva volt, de...

- Durva?! -lépett hozzá közelebb Cris- Tudod mi volt a durva, G? Durva volt, amikor golyó súrolt, és ráébredtem, hogy akár meg is halhattam volna vagy amikor székhez kötözve tértem magamhoz egy ismeretlen helyen! Ez nem durva, ez lehetetlen! Ez őrület! -hajolt arcába, minden szavát erősen megnyomva. Szó, mi szó, reakciója színpadért kiáltott, pedig zsigeri ösztönből jött.

- Van nálam pár szem Xanax, ha kérsz -szólt közbe Arthur, majd hátba vágta Harlandot, mintegy biztatásként- Fel a fejjel, tesó! Amúgy a moci a D alagútban van, nem itt -bökött hüvelykujjával a háta mögé. Cristoph megfáradva roskadt le a földre. Tudta, hogy a látottakat nem fogja feldolgozni, ha most hazarohan pánikolni. Túl kell ezen lennem -mantrázta magában.

- Mondd csak ki hangosan is! -guggolt le mellé a lány.

- Nem megy. Nem merek mit gondolni.

- Mi lenne, ha szembenéznél a félelmeddel egyszer, s mindenkorra?

- Miféle félelmemmel?

- Inkább kiféle.

- De hát én nem félek tőle -vágta rá egyértelmű füllentését.

- Nem mondtam, hogy tőle félsz -vonta fel vállait az amazon, mintha csak találgatna- Szerintem magadtól jobban félsz, mert valahol még mindig reménykedsz, hátha visszakapod a kamaszkori barátodat, még ha nem is akkori formájában. Elsősorban nem is attól buktál ki, amit láttál. Hanem attól, hogy megint megvillant agyadban az a félelem, ami kiírtani igyekszik az utolsó reménysugarat. Pedig hidd el, okkal van ott az a sugár. Okkal rejtetted menedékbe az Ezrába vetett hitedet.

- Anyám borogass! Soha többé ne merészelj így leleplezni -gúnyolódott, majd megadóan felsóhajtott- Úgy beszélsz, mint akinek fontos vagyok.

- Itt mindenkinek fontos vagy! -szorította meg a fiú csuklóját- Nekem elhiheted.

- Ezt a mentori etikett mondatja veled?

- Nem, ezt a sátáni lelkem mondatja.

- Amúgy most hogy belegondolok, te vagy jelenleg az egyetlen ember az életemben, aki ha más nem, legalább úgy tesz, mintha a barátom volna.

- Én nem szoktam barátkozni. De aki számít, azt szemmel tartom, hogy ne kattanjon be.

- Úgy megölelnélek, de attól tartok, orrba versz.

- Jogos a félelem. Látom, te is figyelsz rám. -bólintott elvigyorodva, majd kis habozás után, két másodperc erejéig átölelte Crist, és ez bőven több volt, mint amire számítana az ember tőle- Tudom, hogy Ezrát eddig csak a szörnyeteg szerepében láttad, de higgy nekem, az igazibb oldalát még nem fedte fel előtted. Ő a csapat lelke, az ő emberfeletti akarata ad erőt mindannyiunknak. Ígérem, hamarosan te is átlátsz majd a tüskés védőburkon. Most pedig veszel egy nagy levegőt.

- Nem bírok. Most az egyszer komolyan beszélek. Félek, hogy az imént vesztettem el a józan eszemet. Szóval ezért ő a rettegett Hero. Mert amikor olyanja van, tárgyak repdesnek körülötte. Ti pedig összezártatok vele -motyogta révületbe esve.

- Ne haragudj. Az van, hogy még soha senki nem bőszítette fel Ezrát annyira, hogy ilyesmi történjen.

A háttérben feltűnt a szóban forgó közeledő alakja. Cris ösztönösen összerezzent, és dübörgő pulzussal a falnak préselte hátát.

- Ne merészeljetek magamra hagyni vele! -suttogta őszinte rettegéssel hangjában. Ezra immár jóval nyugodtabbnak tűnt. Katonás fegyelemmel szólalt meg.

- Kinek az ötlete volt? -nézett kemény tekintettel hol Georgára, hol Arthurra.

- Az enyém -sóhajtott a lány.

- Hát nem adod fel ezt a hülye kibékítősdit? Nem kiskölykök vagyunk már. Ne is válaszolj, mindegy.

Cristoph váratlanul összeszedte magát és rátalált hangjára.

- Tudni. Akarom. Mi. Vagy. -tagolta mondatát, de közben nem nézett Ezrára.

- Azt hittem tudod. Az ördög maga.

- Te nem veszel engem komolyan! -kapott bátorsága új szárnyakra.

- Hogy vegyelek, ha mindig toporzékolsz, mint egy drámakirálynő? Ráadásul bűzlesz a piától! Mostanában kicsit gyakran veszted el a mértéket.

- Te nem vagy normális! Szerinted miért iszom le magam? Ki miatt?

- Szabad a gazda -emelte fel kezeit gúnyolódva.

- Pedig a torkomat is elvágattam volna érted, te majom! -csuklott el hangja, majd fájdalmas fintorral elfordította arcát - Miért csinálod ezt, Hero? -nyöszörögte fáradtan, és hangjából végleg eltűnt a dac. Bármit megadott volna ott és akkor, hogy visszakapja egykori barátját. Rémesen hiányzott neki az a Hero. Ha most az a 16 éves fiú áll ott, biztosan vállon bokszolja őt, majd valami felejthetetlen programmal próbálná baját feledtetni. De ez a 10 évvel idősebb fiú nem így tett, helyette hűvösen megjegyezte:

- Fogadd el azt a nyugtatót Arthurtól! Többé meg ne lássalak ilyen felmosórongy állapotban a bázison!

Azzal a nindzsatrió elvonult kupaktanácskozni. Cristoph bekapott két szem Xanaxot, majd Doki és Mack ellenjavaslatát elengedve füle mellett, gyalog indult neki a városnak az éjszaka közepén. Az ideggyógyszer hamar hatott, de egyúttal össze is  veszett az alkohollal, és egy öntudatlan zombit csinált a Harland fiúból. Halántékát nyomkodva bandukolt a belváros szívében, és traumatikus állapotának köszönhetően képtelen volt rájönni, hogy hol is lakik; minden utcasarok ismerős volt, de beazonosítatlan maradt. Aztán hangtalanul megállt mellette egy matt fekete csodajárgány. Kinyílt neki az első ajtó.

- Szállj be! -utasította egy kísérteties hang- Hazaviszlek, te lökött! -szólt a sofőr, látva a Fürtös habozását, aki végül vontatottan, de beszállt démonja mellé. - Hogy vagy? -kérdezte Ezra, Cris legnagyobb meglepetésére.

- Mint akinek láncfűrésszel szabdalják épp az agyát -morogta fejét a hátradöntve a támlának. A csúcstechnológiával felszerelt sportautó lágyan búgott alattuk. Ráérősen siklottak végig a kihalt utcán. Crisnek az jutott eszébe, vajon Hero mióta követi őt?
- Hogy-hogy nem Georgát állítottad rám? 

- Úgy, hogy a csaj példátlan módon kiosztott, miután eljöttél. Azt mondta nekem kell rendet tennem, mert én csináltam a kupit. Ilyen anyatigrisnek még sosem láttam őt. Bepipult nőkkel jobb nem ujjat húzni. Szomjas vagy? -nyújtott át Hero maga mellől egy ásványvizes palackot, majd résnyire leengedte az ablakokat. Cristoph szinte feszengett attól, hogy most először nem vicsorognak egymásra. Persze örült is, csak épp szürreális volt megtapasztalni, hogy Hero emberi gesztusokra, hangnemre is képes. Ez a nap már úgy sem lehet őrültebb.

- Kérdezhetek valamit? -Ezra bólintására folytatta- Mégis mióta repkednek a tárgyak körülötted?

- Csak amióta te is láttad. Mindjárt megmagyarázom, de ha tényleg érdekel, ahhoz többet kell autóznunk.

- Ráérek. Te meg tartozol nekem némi magyarázattal.

- Legyen. Ismered azt a szót, hogy pszichokinézis?

- Nem, de szerintem tudom, mit jelent -felelte felélénkülve, pingpong labda méretűre nőtt szemekkel.

- Mindazon képességek összefoglaló neve, amik az elme anyag fölé rendeltségét jelentik. Tudom, ez hogy hangzik; marhaság. Gondolattal irányítani a részecskék mozgását? Dobhattam a kukába mindent, amit a fizika törvényei tanítottak. Én sem akartam elhinni, még úgy sem, hogy közvetlen megtapasztalója voltam a lehetetlennek.

- Szóval ez olyan, mint az a nőci abban a képregényben. Hogy is hívják? Tudod! Csak ránéz az ajtóra és becsukódik. -magyarázta agyában kutakodva, s próbált felülkerekedni kábaságán.

- Közismertebb nevén telekinézis. A lényeg, hogy te ma példátlan eset tanúja voltál. És lehet, hogy ijesztően hangzik, de fogalmam sincs, hogy csináltam.

- Hát mérhetetlen indulatból. Legalábbis úgy látszott, mert minden izomrostod görcsösen megfeszült. és összepréselt ajkakkal ziláltál. Mint aki éppen egy idegösszeomlást hord ki lábon. Amint lerogytál, huss, a szék magától tovaszaltózott.

- Tíz éve gyakorlok és azalatt tudod mire jutottam? -nevetett fel cinikusan- Bármelyik amatőr bűvész tud olyat.

- A különbség az, hogy a te mutatványod valóság, nem pedig szemfényvesztés. Ugye? Ugye nem? -villant fel Cris szemében a hirtelen gyanú. Megannyi furfangos trükk volt a Hurok tarsolyában, amellyel korábban kedvükre manipulálták gondolatait. Mi van, ha ez is egy előre kitervelt ravaszság része? -futott át Cris agyán- Várj, hogy érted azt, hogy gyakorolsz?

- Akarod látni? Hogy ne maradj kételyek között?

- Tényleg? Meg tudod mutatni? Csak így? -csettintett hitetlenkedve.

- Talán. Ha sikerül elérnem azt a tudatállapotot. De ne számíts filmbeillő látványra. Tényleg zsong a fejem. Keress a kesztyűtartóban valami apró és könnyű tárgyat, például egy zsebkendőt.

Cris izgatott kotorászásba kezdett. Volt ott minden; legfőképp lő-és szúrófegyverek, álcázási kellékek, baseball sapka, szemüveg, miegymás. Végül egy vaskos bankjegy guriga akadt kezébe. Kihúzott belőle egy 10 euróst.

- A súlya jó, méretileg határeset. Tegyünk egy próbát. -azzal leállította a motort egy üres üzlethelyiség előtt, s megkezdte az átszellemülést. Előbb csak meredten bámulta a tenyerébe fektetett papírdarabot, aztán lehunyta szemeit, s jól hallhatóan szívta tele tüdejét levegővel, hogy kiürítse gondolatait. A Harland fiú dermedten, lélegzetvisszafojtva figyelt. A műszerfal adta gyér fények ellenére is jól látszott, ahogy Hero vonásai egyre jobban ellazultak, szempillája sem rebbent, lassan már csak egy üres testnek tűnt. Cris meg is feledkezett róla, hogy egy gyilkos nindzsa mellett ül. És aztán a bankó sarka fellebbent, alig észrevehetően. Egy darabig megint semmi nem történt. Percek araszoltak tova. Végül pár centire megemelkedett az egész és finoman rezgő tenyere felett kezdett imbolyogni. Egyre feljebb, egészen szemmagasságig emelkedett. Cristoph megbizonyosodhatott róla, ez bizony nem csalás, nem ámítás. Akármi is ez, egy biztos: rémisztően igazi. Heronak váratlanul összeszaladt a szemöldöke, mintha egy váratlan gondolat szabotálta volna elnémított elméjét. Rugóként pattantak ki szemei, tekintete összeütközött a révületbe esett Harlandéval. A ringatózva lebegő papírpénz fogta magát és egyetlen gyors mozdulattal galacsinná töpörödött, majd leesett valahova az ülések alá.

- Mondtam, hogy csak egy ócska trükk lesz -engedte le kezét irritált arccal, majd megrántotta fejét, mintha egy rossz látomást akart volna elhessegetni. Mentálisan kimerültnek látszott.

- Ilyesmi hogy lehetséges? Ezt nem lehet csak úgy megtanulni, jól mondom? Már így születettél? Hogy jöttél rá, hogy ilyen képességet birtokolsz? Hogy csinálod? Rákoncentrálsz és paff, megtörténik? -hadarta kérdéseit. Ezra legszívesebben befogta volna a száját, de belátta, hogy teljesen jogosak a Harland fiúban felmerülő kérdések.

- A szervezetnek arra nincs erőforrása, hogy a pszichokinézist kutassa. Az egyelőre még az emberiségen is túlmutat. Hogy mikor derült fény először a különös erőre? Az egy hosszú, bonyolult és sötét történet, amit talán egyszer majd, egy másik alkalommal elmesélek. Ez a képesség semmit nem érne, ha a Hurokba kerülésemkor nem kezdenek el nekem agykontroll technikákat tanítani. Ez a tudás a végtelenségig fejleszthető. Amit az előbb láttál, 10 évnyi kemény fejmunka eredménye. Sajnos még csak makroszinten megy, és csak ilyen pillekönnyű tárgyakkal. Egyszer sikerült egy bögrét kemény 2 centivel odébb tolni. Az, hogy ma egy széket hajítottam odébb, ráadásul teljesen akaratlanul, számomra is különös.

- Akkor nem lehet, hogy csak rosszul közelítettél az erődhöz, és végig ott volt benned a nagyobb potenciál?

- Megeshet. De fogalmam sincs hogy csináltam. Még csak nem is fókuszáltam, teljesen máshol jártak a gondolataim. Nem mondanám, hogy összeszedett voltam.

- Te meg a szétszórtság? Ez nekem új. Mire gondoltál abban a pillanatban? Dühös voltál, igaz?

- Nem is kicsit. Alapból rossz hanglatban voltam, és a tény, hogy te mégjobban fel tudtál húzni, csak még dühösebbé tett.

- Szóval az utálat a kulcs?

- Nem. Nem az utálat -hajtott ki az útra, átmenet nélkül váltva sétakocsikázó módból szélvész tempóba, melybe a csodajárgány észrevehetetlen átmenettel simult- Pont az a bajom, hogy nem tudlak utálni, akármennyire is akarom.

- Igazán? Hát akkor nem szeretném megtapasztalni, milyen ha tényleg utálsz valakit -vigyorodott el jókedv híján. Hero elnyomott egy halk kis kuncogást, de gyorsan vissza is komolyodott.

- Örülök, hogy viccesnek találod -emelte égnek szemeit Harland- Szerinted meddig lehetne fokozni? Mármint az erődet vagy midet. Van határ?

- Az emberi mivoltom a határ. Már ha emberből vagyok, ugyebár -húzta száját féloldalas mosolyféleségre.

- Na ja, már ha emberből... Oké, megpróbálom ezt az egészet most félretenni egy kis időre, hogy megkérdezzem: Ninára miért pöccentél be? Elképzelni sem tudom, mi történt.

- Mindig pont ott van, ahol épp elintéznivalóm lenne. Nem tűnt még fel, hogy a csaj és a baj kéz a kézben jár? Nincsenek számodra jó híreim -szorította össze szögletes állkapcsát. Miközben beavatta Crist az események részleteibe, rá kellett jönnie, hogy nincs értelme tovább büntetnie se őt, se saját magát. Könnyen lehet, hogy ő volt az egyetlen, aki ismerte a Hurok előtti, eredeti arcát. S most, hogy a maszk mögé bújt gyilkost is ismeri, még mindig ragaszkodik barátságához. Mi ez, ha nem egy életre-halálra szóló kötelék?

- Nem tudom elképzelni, honnan bányászta elő a nevedet. Liam szimatolta ki mégis? Mikor, hogyan...?

- Az már mindegy. Nina tudja ki vagyok és ezen a ponton már biztos nem fog leállni.

- Ő az a magányos harcos típus, tutira nem avat be senkit, nem szeret csapatban játszani. Egyedül pedig mit árthat nekünk?

- Kiszámíthatatlanok a lépései. Lebecsültem őt. Folyamatosan szemmel tartottuk, és semmi jel nem utalt arra, jutott volna bármerre is a bosszúhadjáratával. Kórházba küldtük a haverját is, úgy tűnt visszavonult. Erre ma az arcomba vágja a nevem. Csak az a baj, hogy nagyon sajátos helyzetben van. A Hurok ellen ténykedik gőzerővel, mégis ártatlan a maga módján. Hajszál híján kiiktattam őt, de... nem tehettem, mert pont olyan kivételezett a főnöknél, mint te.

- Várj! Te tényleg lelőtted volna őt, ha rajtad múlik? -Cris döbbenetében ujjai közé szorította orrnyergét. Nem akarta hallani a választ.

- Nem szívesen, de megtettem volna. Nem kérem, hogy érts meg, hiszen még nem ismered a múltamat. A gond az, hogy Nina tudja, hogy Ezra Theron és Christoph Harland barátságban állnak.

- Már nagyon kíváncsi vagyok ki lehet a góré és mi okból kifolyólag szimpatizál ily mértékben Ninával. Na meg velem.

- Ő mindenkiről mindent tud, előtte nincs titok. Próbálja úgy mozgatni a szálakat, hogy lehetőleg ártatlanok ne sérüljenek, de ma ő is belátta: vészhelyzet van Nina Horan bosszantó kotnyelessége miatt! A lánynak fogalma sincs, mit csinál! Ha elszivárog valahogy az infó, miszerint Ezra Theron él és a többi, engem az alvilág teljes erőbedobással le akar majd vadászni. Az alvilág azon részére gondolok, amelynek a rendőrség legfelsőbb szintjein is vannak emberei. Akiket próbálunk leleplezni. Az olyanok pedig ha csak megneszelik, hogy közöd van a Hurokhoz, kérdezés nélkül lemészárolják a családodat és téged is. Hogy honnan tudom? A bőrömön tapasztaltam. Így kerültem ide. Felfogod mit mondok? Én most nem a saját életemről beszélek, azt már jó ideje nem féltem. Grace-ről van szó. Ő a legfontosabb. Nem tehetem ki semmiféle borzalomnak, nem érdemli meg, nem bírná ki. Normális életet akarok neki biztosítani, nem olyat, amit én választottam. Meg kell védenem, bármi áron.

- Megértettem, Hero, tényleg. És nagyon sajnálom, hogy elvesztettétek a nagymamátokat. Gracie belevaló kislány, biztosan szépen helyrerázódik majd.

- Nem, te nem láttad a kis arcát. Teljesen összetört a szíve. És én ebben a nehéz időben sem tudok vele lenni. Persze hogy úgy érzi, mindenki elhagyta őt.

- Én is láttam egy gyásztól szenvedő lány arcát. Szerinted az a lány nem érdemel egy normális életet, mindazok után, amin keresztülment?

- Azért mondod, mert szereted.

- Ahogy te is a húgodat.

- Cristoph, ne keverd össze a kettőt! Grace a testvérem. Neki csak én vagyok. Nina meg a te gimis plátóid, egy szimpi, de idegesítő kiscsaj, aki magának keresi a bajt.

- Igen kamaszként bálványoztam, de azóta már sokkal többről van szó. Megismertem őt, és az a lány bámulatos! Minden fantáziát felülmúl bátorsága, ereje. Ha te is rájönnél, milyen ő igazából, eszedbe sem jutna ártani neki. Figyelj Ezra, ő ismeri a te kevésbé marcona Louis-arcodat, mi több, valamiért ragaszkodik Louishoz, csak azért mert vele élt le egy évet álmában. Neki Louis egyfajta valóság volt és gyanítom romantikus szálakkal teleszőtt sztori volt, mert miatta Floydot sem tudta már szeretni.

- Sajnálatos, ami vele történt, de nem változtat a mi problémánkon.

- Jó, szóval megint oda lyukadtunk ki, hogy majd ti eldöntitek, hogy élhet-e. És mi lesz a nálunk bujkáló Roberttel? Ők átlagon felülien jó emberek! Öldöklés helyett megoldást kell találni!

- Én is ilyen naivan kezdtem. Azóta már beláttam, egy pisztolygolyó sokszor az egyetlen megoldás.

- De te elsősorban életeket mentesz! -szörnyülködött megnyúlt arccal.

- Van, akit nem lehet megmenteni.

- Látod, ebben igazad van -csóválta fejét a Fürtös lesajnálóan, majd kedveszegetten az ablaka fele fordult.  Némi szótlanság után, fejében megfogalmazódott gondolata automatikusan kiszökött száján- Idefigyelj Ezra Theron! Tudd meg, hogy én egyáltalán nem haragszom rád, pedig nagyon sokszor bántottál és azt is tudtam, hogy szándékosan. Mégsem tudtam rád igazi gyűlölettel gondolni egyszer sem. Helyette téptem a hajam és ahogy ti mondtátok "hisztiztem". Tojok rá mit tettél és mit nem, hogy mi tapad a kezedhez, hogy varázsolsz-e, te te vagy, mindig az az Ezra maradsz, akit mindentől függetlenül szeretek. Rég megbocsájtottam mindent. Ilyen defektes a szívem, most mit csináljak. 

Ezra kissé megilletődve bámult Cris őszinte zöld szemeibe.

- Fátylat borítani ennyi szarságra?

-  Nem hazudtam, amikor kilencedikben kijelentettem, te leszel örökre a legjobb barátom. Sok hülyeséget tudok összehordani, de ilyen mondatokat nem dobálok ok nélkül, tudhatnád.

Hero zavarában visszafordította tekintetét az útra. Képtelen volt kiengedni érzelmeit, s azt mondani: nekem is vagy a legjobb barátom.

A hatásszünet után Cris hozzátette: - De ha kinyírod Ninát, azt sosem bocsájtom meg neked. Soha.

- Értem -bólogatott elmerengést színlelve- Nem baj, ha kapcsolok egy kis rhythm and bluest?

- Számított bármikor is, én mit akarok? Te vagy a főnök, nem? -rántott vállat- Viszont lassan hazamennék.

- Hol laksz?

- Mintha nem tudnád! A Hastingsben. 

- Az elit lakónegyed a Charlotta Quay utcában -bólintott elismerően.

- Bejött az élet. E téren legalábbis -sóhajtott a fürtös.

Az út hátralevő részében, kínos csendben hallgatták az andalító R'n'B-t. Amikor Cris kiszállt a  kocsiból a lélektelen utcára, Hero utánaszólt:

- Hé, Kocka!

- Hm?

- Most mondom és többször nem: lenyűgöztél a Non Plus Ultrás szerepléseddel. Majd megpróbálok méltó lenni a barátságodra, amiből te csillagos ötösre doktoráltál.

- Kevés vagy ahhoz, hogy elérd, lemondjak rólad -vigyorodott el cinkosan, és tisztán érezte, ahogy kalitkába zárt madarak szabadulnak ki mellkasában. Örömében aligha jött álom a szemére.

A másnap reggel kevesek számára kezdődött nyugodtan. Mindenkit az elmúlt éjjel kísértett.

Alex megszeppent kisfiú volt, hozzá nem illő udvariassággal köszönt a bejárónőnek, a kertésznek, Cesarnak. Nem játszott kiskirályt, nem kérte a reggelit az ágyba. Csak elszívott pár szál cigarettát, aztán felöltötte sikkjét. Úgy döntött, rajta most csak szívszerelme segíthet; vadító sárga Ferrarijába pattant.

Amanda Harland is rossz gyomorral ébredt. Legfőképpen saját ostobasága miatt. A pasas, akiért napról napra hevesebben lobogott szíve, kerülte őt, amilyen messzire csak lehet. Cesarnak minden oka megvolt, hogy az elhidegültet játssza.

Delion a sokkoló események után képtelen lett volna egyedül tölteni az éjszakát a lakásában. Nina felajánlotta, hogy nála alszik. Reggel némán, kialvatlanságtól gyűrött arccal kavargatták a kávét, egymás arcába bámulva. Végül a szókimondó szőke csak kibökte.

- Ugye tudod, hogy ez kivételesen nem az én hibám volt?

- Jó, beismerem -sóhajtott fel Delion gondterhelten, majd kenyérmorzsák pöckölésébe kezdett.

- Miféle taxisofőr az ilyen, aki nem oda viszi az utasát, ahova kéri? -morgott tovább a szőke.

- Mit gondolsz, miért vagyok France informátora? Ilyen környékekről szerzem a pletyiket. Különben is! Nem lett volna semmi baj, ha te nem bőszíted fel azt a csávót! Az megvan, hogy majdnem meghaltál?

- Homályosan -gúnyolódott- Nem kell részt venned ebben az egészben! Nem kényszerített senki! Ha ez sok, még most szállj ki! -dobta félre a kiskanalat, majd az ajtó fele vette az irányt.

- Nyugi, nem kell kétszer mondanod! Tudod, nekem kedves az életem! Játszd csak ezt a magányos revolver szerepet, amíg a rosszarcúak meg nem unják. A temetésedre azért meghívsz? -válaszolta ingerülten, majd lepett arccal meredt a combján pihenő mobilra- Várj! Cristoph hív! Mit csináljak?! -meredt már az ajtókilincset szorongató Ninára.

- Például vedd fel? -forgatta meg szemeit. Egy kicsit sem tudott most a Cristoph című fejezetre koncentrálni. Állati feszült volt attól, hogy elárulta magát a maszkos előtt. De legalább kiderült, hogy Liam információja holtbiztos. Telibe is talált. De ennél jobban frusztrálta egy másik dolog...
Delion a sokadik csörgést kivárva, az izgalomtól kipirulva kapta fülére a telefont.

- Hé, Cris! Mizu? -szólt bele megremegő hangon, sikertelenül adva a lazát. Közben felpattant a konyhaszékről és céltalanul bolyongani kezdett a garzonban- Komolyan? Tyű! Nem semmi! A Hastingsben? Nem is tudom, mit csinálok ma. Szabadnapos vagyok. Ó. Tartsd egy pillanatra, csöngetettek -azzal eltakarta a készülék alján elhelyezkedő mikrofont. Segítségkérően rohant az ajtóban vesztegelő lányhoz.

- Találkozni akar. Nem randi, de érted! Tök gyanús ez nekem. Pár napja összefutottunk. De most mit akar? Mit csináljak? Nem akarok vele beszélgetni. Főleg, hogy tudjuk-kik közé tartozik. Szóval ha úgy vesszük, ő is bűnöző. Mert hát az!

- Találkozz vele! -erősködött Nina visszafogott hangerőn.

- De...-kapott homlokához Lio.

- Semmi de! Minél többet tudunk róluk, róla, annál jobb.

- A francba is! Oké -szívta be mélyen a levegőt, majd füléhez emelte a mobilt- Bocs, itt vagyok! Hol is tartottunk? Ja, a ma este? Miért is ne? Nálad? Ja, nem azért...de, de, jó lesz! Charlotta Quay 9, megjegyeztem. Rendben. Szia!

Amint bontották a vonalat Delion teljesen megkergült, legalábbis Nina így jellemezte mániás állapotát. Ennek ellenére megkísérelte a lelkére kötni a játékszabályokat...több-kevesebb sikerrel.

- Próbáld meg őt a lehető legobjektívebben szemlélni. Bár ahogy elnézlek, ez nehéz lesz. Te még mindig odavagy érte, tőle. Eltaláltam?

- Engem nem érdekel Cristoph, oké? Komolyan. Teljesen ki vagyok bukva rá. Hogy vehet részt ebben a borzalomban? Még az is lehet, hogy ő is erőszakos, mint azok a jelmezesek.

- Nem, biztos nem. Annyira azért ismerem.

- Bocs, de a te ítélőképességed a tegnapi után nem mérvadó.

- Figyelj, a nyakamat rá, hogy Cris a legyet sem meri lecsapni!

- Szuper! És mi a garancia, hogy amint belépek a lakásába, nem az a gyilkos fog ott várni? Lehet, hogy csapda. Lehet, hogy tudják, hogy neked segítek. Illetve, hogy segíteni szándékozok.

Nina ezen elgondolkodott egy kicsit. Végül vállat rántott. Teljesen tanácstalan volt. Nem kényszeríthetett másokat veszélybe, csak azért, mert rá már hatástalan volt.

- Igazad van, Lio. Komolyan. Látod, megint elkapott a hév! Tényleg ne hallgass rám! Én magam sem értem, tulajdonképpen mit is csinálok. Tégy megérzésed szerint, benned még működik a józan ész! Csak egy telefonodba kerül és lemondhatod az estét. Ha bármi van, hívj nyugodtan, de nekem most mennem kell.

- Mikor meséljük el France-nek?

- Majd értekezek vele. Te csak írd a blogodat vagy midet, próbáld meg feldolgozni a kalandunkat.

- Átgondolom, mihez is kezdjek -bólogatott.

- Pá! -slisszant ki Nina az ajtón.

Egy DART megállóba igyekezett, egészen addig, amíg a zebrán majdnem elcsapta egy feltűnően sárga sportautó. Nem sok Ferrari száguldozik Dublin utcáin. Dübörgő motorhang, 2x2 kipufogó, lapos, földön kúszó karosszéria, öntelten csibészes tekintetű suhanc a volánnál. Ahogy eltépett a lány mellett, már csikordultak is a fékek, kigyúltak a vörös féklámpák. Kit érdekel a KRESZ: a sofőr hátratolatott és zebra kellős közepén megállt; mi sem természetesebb. A lassan leereszkedő ablakból összetéveszthetetlen hang szólt ki.

- Hé gyönyörűm! Hova ilyen sietősen? Ráadásul gyalog, mint a pornép. Pattanjon be mellém!

A filmbeillő álomjárgányt szitkozódva kerülgették a gyalogosok, szatyros nénik rikácsoltak feleslegesen. Nina sietve huppant be a majdnem fekvőhelyzetű ülésbe. Az esze is megállt; először a jövőből származó kocsibelsőtől, aztán az utazás élményétől.

- Soha többet nem vágyok vidámparkba, hajóra, lóra, motorra. Ez a kocsi tényleg nem viccel.

Alex Harland csak vigyorgott a lány ámulásán. Úgy csinált, mintha mi sem lenne evidensebb a ténynél, hogy egy ilyen luxusjármű birtokában van. De azért csak feltűnt Ninának is, hogy elmaradnak a pajzán beszólások, az öntömjénező félmondatok, hogy hiányzik a huncut csillogás a zöld szemekből. Alex nagyon nehezen akarta elárulni, miért ilyen visszafogott, de egy lány unszolásának sosem állhatott ellen. Elmesélte, hogy úszta meg a tegnap estét. Nina kezdett belezavarodni az egészbe; nem fért össze fejében a harag és a hála, amit egyszerre érzett a maszkosok iránt.
- Kösz a potyafuvart! -paskolta meg a fiú vállát.
- Bármikor máskor is! Jöhetnél gyakrabban is arra mifelénk -kukucskált ki tükrös pilóta szemüvege mögül.
- Majd egyszer csak betoppanok, ha olyanom lesz.
- Ha addig nem is, majd Cristoph szülinapi zsúrján találkozunk.
Nina próbálta leplezni, hogy nincs képben. Alex sumák módon mosolygott; egyre jobban izgatta fantáziáját, vajon mi folyik a bátyja és a szöszi között?
- Azt ne mondd, hogy nem kaptál meghívót! Ne foglalkozz vele, az én meghívottam vagy! Jövőhét péntek, Charlotta Quay 9.
- Kösz mindent, Alexandrosz! -csapta be maga után a keskeny, szárnyszerű kocsiajtót- Ne felejts el néha a fékre is rálépni! -intett búcsút. Legnagyobb örömére egy kicsit sem foglalkoztatta az említett buli, ripsz-ropsz elengedte Cristoph gondolatát. Persze, mert valaki más volt ma az ügyeletes agycincáló.

Amikor Hero hazahozott és beléptem az ajtón, nem tagadom, nem szégyellem; eszelősen picsogni kezdtem. Ki kellett engednem végre. Azt hiszem egy részem megkönnyebbült.

Szóval hiába voltam félig piás, félig leszedált, agyam még pörgött, mint a búgócsiga. Odahúztam királyi méretű matracomat az üvegfalhoz, elhasaltam, és laptopom otthonos légkörében próbáltam emésztgetni. Nem ment túl jól, mivel valljuk be, eddig ez a mai volt a legmeredekebb. Hiszen természetfeletti élményben volt részem, és ez sokkal mélyebben megrengetett, mint amikor bicskát döftek a lábamba. Pedig az sem volt kéjutazás. Úgy próbáltam meg elterelni gondolataimat, hogy Delion egyszer már feltört Facebook és e-mail fiókjában kutakodtam, hátha rábukkanok egy hasznos beszélgetésre, félmondatra. A plafon bámulásánál ez is jobb. Gondoltam egyszer majdcsak reggel lesz.

Hát lett. Méghozzá pocsék. Mondhatom marha jól aludtam... kár volt becsukni a szemem. Levegőben szálldosó tárgyakról, szíven lőtt szőke lányokról álmodtam. Egy egész délelőttbe telt, mire valamelyest összeszedtem magam. Vegyes-heves érzelmek kavarogtak bennem. Volt miért örülni, volt miért egyre komolyabban aggódni. Hosszú percekig bámultam magam a tükörben, a mosdókagyló peremének támaszkodva. Próbáltam fontossági listát állítani fejemben. Nem ment. Végül a jó öreg figyelemlekötés mellett döntöttem; a Volvóba szálltam, zenével töltöttem be fülcimpáimat, és lakás felszerelési körútra indultam. Mígnem egy ismeretlen szám hívott. Nem hittem volna, hogy Hero lesz az. Feladata volt számomra, amit gyűlöltem és imádtam egyszerre. Tudtam, hogy nem helyes, amit tenni készülök, mégis égtem a vágytól, hogy belevágjak. Aztán Deliont tárcsáztam. Randi lefixálva. Könnyebben és gyorsabban ment, mint vártam. Hihetőnek akartam tűnni, ezért kerestem egy receptet a neten, bevásároltam hozzá, beleértve tányérokat és evőeszközöket is, majd anyai távsegítséggel összekutyultam valami egészen étvágygerjesztőt. A kaja kisült, de hogy az estéből mi fog...?

- Te komolyan vacsorát csináltál neki? Nem estél kicsit túlzásba?  -kérdezte Georga a telefonban.

- Bízd ide, a színészet az én asztalom, és úgy terítek meg rajta, ahogy akarok. Egyébként nem hinném, hogy nehéz dolgom lesz, mert a lány régen rendesen odavolt értem. Csak újra lángra kell lobbantani.

- Megnézem a hamuból hogy csinálsz te tüzet -nevetgélt az amazon. Értettem a viccet, de nem értékeltem. Titkon nagyon is izgultam az este miatt.

- Figyelj, segítened kéne valamiben.

- Na mesélj!

- Ki kéne szúrnod a kocsigumiját. Talán rá tudom venni, hogy nálam aludjon, és akkor onnantól sínen vagyok -tettem le a tányérokat a pultra.

- Hű, öregem, kisebb arccal! A megfektetés nem volt a feladat része. Bár bejön ez az ajtót berúgós Cristoph.

- Ha más nem, elvontatom az autót egy szervizbe, őt pedig hazafuvarozom. Nagyon hálás lesz majd.

- Csináld, ahogy akarod, csak deríts ki róla mindent! Tudnunk kell, hogy van-e valami köze a szőkéd ügyletéhez. És lehetőleg a koponyádban levő agyaddal gondolkodj.

- Kac-kac, én azzal szoktam! Amúgy csak szólok, ez nem egy pár órás meló. Beletelhet egy-két hétbe. Komoly színházat kell csinálnom, és csak úgy fog megbízni bennem, ha mindenemet bevetem. Többek között az őszinteségemet. A nők egyből kiszúrják a hazugságot.

- Ácsi! Mit akarsz elmondani neki?

- Egyelőre semmit. De ha kiderül, hogy sejt rólam valamit, nem fogok tagadni.

- Okosan! Vészhelyzet esetén morzézz! De bízok benned. Nem fogod elszúrni.

- Nem hiszek a fülemnek! Kösz!

- Jó randit! -búcsúzott Georga.

- Úgy legyen!