Georga tökéletesen elvegyült a hétköznapi emberforgatagban, feltűnés nélkül lépett ki a ruhaüzletből. Cris sem látta még így őt soha, lezser farmerben és trikóban, lazán felkötött hajjal, Converse tornacipőben. Senki sem ismerte arcát Dublinban. Nyugodtan, álruhák nélkül flangálhatott civilként. És olyankor rémisztő volt, mennyire egy átlagos, kedves lánynak tűnt, bárki lehetett volna. Senki meg nem mondaná róla, hogy rendkívüli élete van, és éppenséggel körözött bűnözőként tartják számon.
- Szia, ismerjük egymást? -dugta ki fejét a leengedett ablakon a Harland fiú. A lány csípőre vágott kézzel állt meg a járdaszegélyen.
- Nyuszifül, az én verdám, az én szabályaim! -hőzöngött várható módon.
- Három, kettő...
- Jó, jó, legyen! -kapcsolta ki vehemensen a biztonsági övet.
- Hoztam neked rágcsát az útra. Hátha kevesebbet jár a szád, amikor tele van -sózta ölébe a teletömött nejlonzacskót.
- Hogy te milyen tündéri vagy! -nevetett fel a fürtös, miközben hátrébb állította az ülését, és kényelmesen befészkelte magát. Georga is így tett, körbenézett, kizárt minden gyanús jelet, majd vadul a gázba taposott. Cris megpróbálta bebizonyítani, hogy ő igenis csendben tud maradni és meg tudja fegyelmezni magát, ha a helyzet úgy kívánja. Az út első 5 percében ez sikerült is, amíg elpusztított egy csomag kekszet. De aztán csak nem bírta ki.
- Georga, te sok durvaságot láttál már -jelentette ki, a lányt oldalnézetből szuggerálva.
- És csináltam is -vigyorodott el kissé eszelősen- Mi a fenét bámulsz? -morrant fel aztán.
- A Hurok isteneset játszik -állapította meg Cristoph átugorva egy másik gondolatszálra, majd rosszallóan konstatálta, hogy bizony az extrém vezetési stílusú amazon nem nagyon kíméli sem a váltót, sem a motort - Jesszus, úgy vezetsz, mint egy buszsofőr. Veled ellentétben ennek a négykerekűnek van lelke! Bánhatnál vele ennek megfelelően.
A válasz csak egy c betű volt, meg egy vállrándítás.
- Adsz a csipszből? -nyújtotta ki oldalra a kezét Georga.
- Sima sós vagy sajtos?
- Sajtos.
- Nem, az a kedvencem. Úgyhogy sósat kapsz.
- Te meg egy bazinagy öklöst, és végigszundítod az utat, na?
- Különben sem ehetsz ilyeneket! Szuperhős diétán élsz, nem? -fecsegett szórakozottan, ahogy szokta. Még mindig csapongtak gondolatai- Figyi G, én marhára bírlak.
- Elő a farbával! -ajánlotta szokatlanul jókedvűen, miközben hangosan ropogtatott.
- Gúnyolódsz velem.
- Nem, nem! Mire vagy kíváncsi? Most nem fülel minket senki, itt az alkalom a kérdezz-felelekre.
- Gondolom sejted, miről akarlak faggatni. Kik állnak mögötte? Ki finanszírozza? Annyi mindent nem tudok még, egyszerűen lyukacsos a kép, és ebbe lassan belehülyülök -hadarta agyában kutatva a sok-sok megválaszolandó kérdés után.
- Jól van okoska, idefigyelj, mert nem mondom kétszer! A Hurok titka az, hogy nagyon jól tudja, ki, miről, mennyit tudhat. Kapaszkodj meg, én sem tudom pontosan ki mindenki támogat minket emberrel, pénzzel, infókkal. A Hurok szétszabdalja és megosztja az információkat, így kisebb a lebukás veszély, senki sem tudja a teljes igazságot. Az egész zseniális. A segítség pedig egészen messziről érkezik, máskülönben honnan lenne légitámogatásunk?
- Hogy mink? Van repcsink is? -tátotta el a száját Cris, Georga figyelmen kívül hagyva folytatta.
- Valószínűleg nem csak Dublin méretben kell gondolkodni. Szerintem a Hurok szépen csendben szivárog, és szerveződik távolabbi városokban is. Minden országban vannak titkos szervezetek. A mienk sikere az információk adása, vétele és védelme. Ezért nem volt kérdés, miért kellesz te. Csigavér, most nem az a rész jön, amikor fényezlek, de állítólag penge vagy, ha számítógépekről van szó. Mármint tényleg nagyágyú vagy, igaz? Elvégre is bármilyen számítógép vezérelte rendszerbe be tudsz jutni. Ma pedig már bármilyen információról is legyen szó, ott van valahol, ha csak egy számítógépen is.
- És Hero? Mit szólt, amikor szóba került, hogy bevesztek?
- Sejtheted. Ő volt az egyedüli, aki ellenezte az ötletet, méghozzá a maga brutális hevességével. Aztán elárulta, hogy egykor legjobb pajtik voltatok, és minden világossá vált.
- Ja. Tényleg nagyon fontos volt számomra a barátsága. Együtt tervezgettük a nagybetűs felnőtt életet. Minden nap baromira szerencsésnek éreztem magam, hogy ő a legjobb barátom. Nem igazán hagyott búcsúlevelet, csak úgy "meghalt". Érzékeny életkorban voltam, hogy feldolgozzam a hirtelen veszteséget. A szüleimet lefoglalta a házastársi marakodás, az öcséim még kis pisisek voltak. Szóval csak Hero volt nekem, őt érdekeltem. Egyik napról a másikra rádöbbentem, hogy nincs senki, akit igazából ismerek, akivel a gondolataimat, emlékeimet megoszthatnám. Komolyan, nektek fogalmatok sincs mennyire más ember volt, és milyen váratlan dolgokra inspirált. Olyan volt mint egy lelki társ, nem pedig olyan, mint egy haver, akivel jókat lehet sörözni meg csajokról pletykálni.
- Cukik lehettetek. Sajnálom, hogy így alakult, de most a lehető legjobb helyen van. Ott, ahol szükség van rá. Talán ő sem így képzelte el a jövőt, de pont erre született.
- Hidegvérű gyilkolásra?
- A való világ hősei nem illenek mesékbe. A sötétben járnak és igen, véres a kezük.
- Hú, ez nagyon jó kis filmtrailer szöveg lenne -forgatta szemeit fejcsóválva- Engem csak az érdekel, hogy miért pont ti hárman? És hogy keveredett Hero bele? Egyáltalán miért övezi ilyen fene nagy hallgatás az eredetét? Később kezdtem csak kapiskálni, hogy talán nem mond el nekem mindent, titkolózik. Rá is kérdeztem, ő meg teljesen kikelt magából, és elég rondán összevesztünk. Másnap az ofő bőgve jött be a terembe és közölte a halálhírt. Sosem fogom elfelejteni azt a napot.
- És azután? Mihez kezdtél? -kérdezte Georga most először őszintén érdeklődve.
- Bőgtem, mint egy kislány. És megállás nélkül kérdezgettem mindenkitől, hogy mi történt. Nagyon furcsa volt, sokáig el sem hittem az egészet, mert nem volt rá épeszű magyarázat. Mindig is gyanakvó ember voltam, a felnőttek pedig titkolóztak és ködösítettek. A részeges mostohaapját, a vér szerinti apját, családi zűröket, bosszút, ilyesmiket emlegettek, de csak össze-vissza hadováltak, nem volt kerek a történet. Értettem is meg nem is, Hero miért nem mesélt a családjáról. Ilyen zűrösek lettek volna?
- Hidd el, jobb, ha nem feszegeted Hero múltját.
- De része volt az enyémnek!
- Miért nem vagy képes felnőtt fejjel elfogadni, hogy nem lesz többé a barátod. Nem akar az lenni. Ő senkit sem enged magához közel. Egyébként meg; emlékszel mit mondtam pár mondattal ezelőtt az információk megosztásáról?
- Kérlek Georga, légyszíves! Szükségem van erre, hogy rendezhessem magamban a sorokat. Megértettem, hogy ő már nem az a srác, nem is álmodozok arról, hogy olyan lesz, mint régen.
- Sajnálom Pumukli, nem mondhatom el.
- Kiderítsem magam?
- Ha magadra akarod haragítani az igazi Hero-t, csak rajta. De előre szólok, hogy fájni fog.
- Jó.
- Eszedbe ne jusson. A saját érdekedben.
- Jó.
- Lezárhatjuk ezt a témát? Szuper.
- Nem! Miért olyan nagy cucc Ezra? Mitől ő a rettegett szuperkatona?
- Hát, aki megtudja, az nem éli túl. Figyelj fürti, te nem ismered Herot. Olyasmiken ment keresztül, amik miatt már sosem lesz a régi önmaga. Ezra volt az első kísérlet, és egyben a sikeres projekt is. Ő lett a LOOP fenegyereke. Egyedülálló módon képezték ki, de erről ha jól tudom, már olvastál.
- Ugye nem mosták át az agyát?
- Sci-fi-s értelemben nem. De egy fiatalkori trauma még nagyobb rombolásra képes. Azon a napon jóformán tényleg meghalt az az Ezra akire te emlékszel.
- Mindhármótok traumáját arra használták fel, hogy két lábon járó fegyvert kovácsoljanak belőletek.
- Ez volt a megoldás. Várj csak, mit tudsz te a traumámról?
- Semmit, csak egy egészséges életű tini nem áll gyilkos nindzsának -felelte Cris, igyekezve elrejteni az elszólásából eredő zavartságot.
- Ugye nem próbálsz meg átverni?
- Nem! Na jó, oké, hallottam róla, hogy kinyírtad a...
- Az csak rémsztori -nevetett fel- Ezt is bekajáltad?! Mondjuk ez a javadra írható. Jutalmul nyílt lapokkal játszok! -jelentette ki egy mély levegővétel közben, s görcsösen rászorította ujjait a kormányra- Ha érdekel, nevelőotthonban nőttünk fel, 10 évesek voltunk, mikor egy házaspár örökbefogadott minket.
A hosszas csend után Cris kétkedve szólalt meg: - Ennyi?
Georga leintette.
- Egy életre megtanultuk, hogy ne legyünk naivak. Ugyanis sikerült kifognunk egy molesztáló nevelőapát. Szerintem nem érdekelnek a részletek. Pokol volt, amely a maszkos fiú felbukkanásával ért véget. Ő tette meg helyettem, amire hónapokig próbáltunk erőt gyűjteni. Megölte. Számunkra a LOOP bázisa menedék volt, egy új esély, egyfajta otthon. Éltünk a lehetőségünkkel. Rengeteg dolgot láttunk és megtanultunk. Nem holmi beprogramozott robotok vagyunk, saját erőfeszítéseinkből lettünk azok, akik. Hat nyelvet beszélünk folyékonyan, ismerjük a siketnémák jelelését és a Braille írást. Tízszer annyit tömtek a fejünkbe, mint bárkinek bármelyik egyetemen. Anatómiát, fizikát, kémiát és ezek határterületeit. De a fejünkbe vertek egy csomó más tudományt is; matekot, informatikát, gazdaságtant, jogot, nem sorolom végig. Megtanítottak túlélni, küzdeni a végsőkig, félelem nélkül. Minden nap egy kihívás.
- Szóval ilyen a hősök élete.
- Most akkor gyilkosok vagy hősök? A kettő kicsit összeférhetetlen.
- Összeférhetetlenek vagytok. Jó célért rosszat.
Georga csak komolyan arccal bólintott, majd megunva a szemébe tűző Napot, felvette napszemüvegét. Cristoph értékelte, hogy a jégszívű amazon végre kicsit megnyílt.
- Köszi, hogy őszinte voltál velem. Számon lakat, a kulcsot lenyeltem -hálálkodott.
- Még szép. Ki is filéznélek. De mostantól legyél észnél, kinek mit fecsegsz össze -figyelmeztette baljósan, de a srác nem értette a konkrét utalást.
- Rajta vagyok az ügyön, főnök -szalutált- De van még valami. Ami csak úgy kipattant az agyamból.
- Jesszus, a midből?
- Talán csak rosszul érzékelem, vagy tényleg tőled szokatlan módon aggódsz Liamért? Ismered őt?
- Ezt meg mégis honnan a fenéből szülted nagyokos?
- Mit aggódsz, most már bizalmasok vagyunk!
- Először is: ne legyél naiv, fürti, nem vagyunk azok! Másodszor: én sosem aggódok. És kattanj le az ügyről! Különben is, mindjárt odaérünk a Ka Dabrához.
- Georga, tegnap Hero péppé zúzta Liamet, és nem árulta el senki pontosan miért. Kinek ártott a kis zsenibogár?
- Nem ártott ő senkinek, de könnyen az egész szervezetre veszélyt jelenthet, mert megtudott valamit.
- Mégis mit?
- Hogy volt neked a gimiben egy legjobb cimbid, név szerint Ezra Theron, akit halottnak hittél 10 éven át, miközben sosem volt élőbb.
- Hogy mi van?! -emelte fel a hangját- Miért nem ezzel kezdted?
- Te akartál régi meséket hallgatni. Azt hiszed, lehet veled bírni, amikor valamire kíváncsi vagy? Ha nem kellenél a megbízatáshoz, már rég beragasztott szájjal, megkötözve csicsikálnál a csomagtartódban! -váltott át Georga is ellenséges hangnemre.
- Ragasztószalag és összekötözött végtagok, hú de eredeti!
- Be is újíthatok -lendítette ki oldalra öklét, egyenesen a srác arcába.
- Megőrültél? -visított fel Cris, orrára tapasztva tenyerét.
- Mindenki rád gyanakszik -förmedt rá a lány fogyó türelemmel.
- Oké, de én nem mondtam senkinek semmit!
- Megesküdnél?
- Igen -vágta rá kissé elbizonytalanodva- Nem lehet, hogy Robert szivárogtat kifelé?
- Dugulj el. A be nem álló szád miatt most nagy kakiban vagy, és a szőke tyúk is. Hála nektek Liam fekszik kórházban, aki igazából semmiről sem tehet, csak éppen hülye társaságba került.
Kivételesen Cristoph nem feleselt, sértettet játszott, de őszintén hitte, hogy ártatlan az ügyben. Feltűnt neki viszont, hogy G úgy emlegeti Liam nevét, mintha valami közük lenne egymáshoz.
- Mi van, nem a nyelvedet téptem ki! -szórakozott a lány békítően, s közben újra elindult- Ideges vagy? Mert az kapóra jönne. Csupafüllel figyelj ide! Az étteremtől szépen követjük a kislányt, te pedig felosonsz a szobájába és elmesélheted neki, mennyire egy szemét bagázs vagyunk. Hogy besokalltál és tévedtél velünk kapcsolatban. Ki akarsz szállni, de nem tudod, hogyan. Ajánlj szövetséget. Nem rágom a szádba a körítést, légy kreatív és meggyőző! Állítólag nagyon jól tudsz játszani. Csináld, amit a helyzet megkíván! Csak a füledben lévő adóvevőn keresztül tudok segíteni, másképp nem. Szedd ki belőle, tud-e Ezráról, és imádkozz, hogy ne tudjon. Érthető voltam?
Cris csak kedvetlenül biccentett egyet,s közben folyamatosan sajgó orrnyergét tapogatta.
Nina felöltött egy burgundi színű, mélyen dekoltált miniruhát, amit még Baily-től kapott kölcsön ezer éve, taxiba ült, és hercegnősdit játszva megvacsorázott a város legelőkelőbb éttermében, apja által régen annyit emlegetett Ka Dabrában.
Valamiért azt gondolta, ha fizikálisan távol marad Dublintól, azzal távol marad minden szörnyűségtől is. Persze aztán jött ez a rémes és intenzív álom. Egyrészt ott volt benne a fickó, Louis, és visszatérése sokféle port felkavart, ezerféle hamis emléket robbantott fel a lányban. Nina tudta, hogy mese az egész, és kár többé kislányosan ábrándozni róla, mégis titkon ragaszkodott lelkét vigasztaló teóriájához: ahhoz a szent meggyőződéshez, hogy az egész kómabeli história nem álom volt, hanem a másik élete, ami egy párhuzamos dimenzióban talán most is halad tovább. Abban a síkban a Louis nevű srác volt a végzete, egymáshoz tartoztak. Gyönyörű, boldog gondolat volt. De az álomnak volt egy nyugtalanító része is, ami erősen hasonlított valamire, deja vu érzése támadt tőle, és képtelen volt megfeledkezni róla. Mintha ez a jelenet nem csupán az agy unalmában alkotott meséje, hanem a múlt egy eddig elfeledett darabkája lett volna.
Azért is jött, hogy magányra leljen, meg kicsit szabaduljon az őt körülvevő emberektől, ismerős arcoktól. Itt végre senki sem tudott róla semmit.
A Ka Dabra, nevéhez méltóan varázslatos hely volt, mint ízeiben, mint hangulatában. Desszertbor különlegességgel zárult a vacsora, s a merengve kortyolgatás közepette Nina pont akkor nézett ki a kirakatszerű ablakon, amikor egy ugyanolyan mélykék Ford Mustang parkolt le az étterem előtt, ami idefele jövet is követte. Lám-lám kik szálltak ki belőle? Oly imádott harcmestere, Rough és France.
- Mi a fenét kerestek itt? -motyogta maga elé lepetten. Kezdte gyanítani, hogy ez nem lehet véletlen. Ahogy belépett a két zsarufiú, a ruhásszekrény hátszélességű, penge tekintetű koreai és a Ken baba fizimiskájú Borowski, arcukra kiült a zavartság. Nem teljesen voltak tisztában azzal, hogy itt bizony van egyfajta íratlan dresszkód, és azzal sem, hogy ide olyan jómódú polgárok járnak falatozni, akik ingzsebből kifizetnek több száz eurót egy-egy fogásért.
- Hol van? Én nem látom. Te látod? -forgolódott Rough kelletlenül, épp csak belépve az ajtón.
- A panzióban azt mondták ide jött -intette le France, de ő is hiába pásztázta a nyugodtan csipegető puccos népséget. Váratlanul felkacagott valaki a háttérben.
- Milyen mókás véletlen, hogy ti is pont ide jöttetek megtölteni a pocitokat -szólalt meg mögülük a karcos, de még így is kislányos hang- Elég jó fizutok lehet.
- Hát itt...vagy -lassult le a mondat végére France. Mindkét srác pár másodperces néma csendben próbálta felfogni Nina sosem látott oldalát.
- Na mi van, fiúk? Mi ez a megszeppenés? Pedig valami azt súgja, hozzám jöttetek.
- Aha, csak nem számítottunk ilyen erős figyelemelterelésre -bökött France a lányra, aki kivételesen élvezte, hogy a figyelem középpontja lehetett.
- Mi a fene folyik itt? -lépett Rough a lány túl intim közelségébe.
- Ezt én is kérdezhetném tőled. Nem Tokióba indultál?
- Meggondoltam magam -vágta rá, gyorsan le is zárva a témát- De nem haverkodni jöttünk. Térjünk a lényegre! -bökte meg búzaszőke társát, átadva a szót.
- Leülhetnénk kegyed asztalához? -intett France fejével az asztalok fele.
- Essünk túl rajta -dobta hátra loboncát a lány, s előreindult, hogy mutassa az utat asztalához, amikor Rough csak nem bírt magával.
- Tetszik ez a stílusváltás, szöszi. Hagyd ezt a rendőrösdit, szerzek neked egy sokkal jobban fizető melót, hm? -duruzsolta fülébe perverzül.
- Roppant csábító ajánlat- sziszegte oda alig mozgó ajkakkal Nina, amikor is Rough zsebtolvajos fürgeséggel belemarkolt a fenekébe.
Nina agyában villanásnyi sebességgel érte el a szikra a kanóc végét, és a bomba már robbant is.
Rough izgatottan várta Nina felcsattanását, de arra soha nem számított, hogy egy lány, pont ez a lány, az általa tanított fogásokkal fegyverzi majd le. Ágyékba lendített sarok, arcélnek ütköző könyök, hátracsavart alkar, és végül a legváratlanabb, a torokra szorított bicska. Az egykori kiképzőtiszt nem számított ilyen gyors és határozott mozdulatokra, hiszen amikor legutóbb dolga volt a szőkével, olyan erőtlen és védtelen volt, hogy csukott szemmel is könnyen le lehetett fegyverezni.
- Odanézzenek! Alábecsültelek! -adta meg magát az izomkolosszus, miközben próbálta elrejteni arcáról a kínzó ágyéki fájdalom jeleit - Steven Segal költözött beléd, doppingolsz, vagy csak ilyen jó tanárod voltam?
- Ne áltasd magad! -szorította erősebben a kést tartó csuklóját a fickó nyakára.
- Gyerekek, amíg élek nem felejtem el ezt a pillanatot, de Nina, most már eltehetnéd a kést, mielőtt a vendégek észreveszik és pánikolva szaladgálni kezdenek -nézett körbe France.
- Összecsuknám, de rettentően bicskanyitogató a modora -vetette oda dühösen, majd kisvártatva elengedte foglyát, és visszacsúsztatta a rugós kiskést a csizmaszárába. Rough hiába próbálta elbagatellizálni a dolgot és úgy tenni, mintha mi sem történt volna, France elismerően bólogatott és képtelen volt abbahagyni a vigyorgást. Ninának ez kellő elégtétel volt, le is higgadt tőle. Végre asztalhoz ültek. A jelenleg áthelyeztetési huzavonával bajlódó Rough és az apja által parkolópályára tett France komoly összefogási szándékkal érkezett a Horan lányhoz. Galway pedig épp elég távol volt a fővárostól, hogy bárki is együtt láthassa hármukat.
- Szóval arra gondoltunk, segíthetnénk neked. Vélhetően nagy falatnyi bűntettekről és bűnözőkről van szó -magyarázta France, majd hirtelen elhallgatott, amikor megjelent a pincér, s letett eléjük egy-egy pohár alkoholmentes koktélt.
- Majdcsak már nem ment el annyira az eszed, hogy ezt egyedül akard végigcsinálni -vette át a szót Rough, tőle szokatlanul normális hangnemben.
- Végig? Miért, ti látjátok a végét? -kortyolt borospoharába a lány.
- Nina, ne játszadozzunk tovább, nincs idő. Szorítkozzunk a tömör tényekre. Bent voltam Liamnél, beszéltünk.
- Már amennyire beszélhet egy gégemetszett -szólt közbe szórakozottan Rough, mire a másik két asztalnál ülő szúrós pillantással jutalmazta.
- Megpróbáltam kifaggatni, mire emlékszik a támadásból. Hát nem sokra. De tudom, hogy egy maszkos volt az. Miért? Mert te és Liam a kaptárukat piszkáltátok.
- Szegény srácnak esélye sem volt ellene. Szépen helybenhagyták csórit, én sem szívesen küzdenék meg ezzel az álarcos őrülttel. Egyikőjükkel sem -szólalt meg megint Rough, de mondandója senkit sem érdekelt.
- Figyelj Nina, itt most nem egyszerű hajtóvadászatról van szó. Nem látunk tisztán, vakon viszont nem léphetünk előre. Össze kell szednünk minden információt, és szerintem te tudnál mesélni, Liam szerint legalábbis. Azt mondta ő végleg kiszállt, ami érthető is, de majd szétveti az ideg, amiért elárult neked valami mélyen őrzött titkot. Hármunk közül csak én vagyok hivatalosan is a gárda tagja, hozzáférhetek sok mindenhez. Mit gondolsz?
- De ő minek ide? -kérdezte Nina egy pillanatra Rough felé sandítva.
- Nincs jobb dolga és szereti a kihívásokat -legyintett France.
- Mocskosan beszél a nőkről, majd szétveti az egója, és irányításmániás.
- Százpár bevetés tapasztalatával a háta mögött felőlem irányíthat.
- Te is tudod, hogy egy görény és nem éppen egy csapatjátékos.
Rough leszegett fejjel nevetgélt a vitát hallgatva.
- Jól értem, hogy a kiscsaj nem annyira szívlel?
- Az előbb jóformán lekurváztál, de már azelőtt is rühelltem a képed -támasztotta meg öklét az asztalon, s hajszál híján felpattant ültéből.
- Nina! Akkor bennem bízz! Én bízom benne, zseniális ötletei vannak, és testőrként sem utolsó.
- Ja, csak ha meglát egy kivillanó combot, azt sem veszi észre, hogy a sült galamb belerepült a szájába -morgott hercegnői külsejéhez méltatlanul.
- Oké, én meguntam. A kocsinál leszek -hörpintette fel az utolsó kortyokat Rough, majd a pohár szélére tűzött ananászkarikát elcsócsálva kisétált az étteremből.
- Rád sem lehet ismerni -morfondírozott borúsan France- És most nem a gyönyörű külsődről beszélek.
- Az újjászületés élőholt példája vagyok.
- Te szerintem csak a továbblépést keresed.
- Hova tovább, France? Összesen hat alkalommal láttam őket. Brutálisak.
- Nem sorsszerű kicsit, hogy mindig ott voltál, amikor ők is felbukkantak?
- Legutóbb nem voltam ott, csak Liam.
- De miért nem akarsz együttműködni?
- Nem bízom senkiben, sajnálom.
- Sosem bántottak egy ujjal sem, pedig te is tudod, hogy nem vagy számukra ellenfél.
- Valószínűleg. Korábban Rough ellen sem volt esélyem. Ma pedig te is láttad.
- Gondold át, jó?
- Jó.
- Elviszünk a panziódhoz, ha szeretnéd.
- Mehetünk.
A Volvo közben leparkolt az étterem közelében. Épp elcsípték, amint Nina beszáll France és Rough mellé, egy gyönyörű metálkék Mustangba.
- Hűha, az ott Nina? -tapadt Cris kimeredt szemekkel az ablaküvegre- Mi a fene...? Felszedett valami milliomost?
- Lám-lám, micsoda fejlemények! -vigyorodott el Georga- Valami izgalmas susmus készülődik.
- Vajon miben sántikálnak? Összefogtak?
- Sanszos. De ki tudja. Többek között ezt is kipuhatolhatnád a bosszús barbie-nál.
- Rendben -jelentette ki elszántan.
- Ez a Rough pasas klassz kis verdát vett -mosolygott G, miközben valami egészen máson morfondírozott.
- Elindultak! Ne tapadj rájuk, mert Nina felismeri a kocsimat -hadart Cris feszülten.
- Bla bla bla zöldfülűkém, ne oszd az észt nekem! Ez a második bevetésed, nekem meg a kétszázadik.
A kikötőbe érve Nina kiszállt, a Ford elhajtott. Kezdődhetett az akció. Mielőtt Cristoph elindult volna, utoljára visszafordult:
- Ne morzsálj a kárpitra, nemrég tisztíttattam ki! És ne tekerd el a kedvenc rádióállomásomat!
- Melyiket? A Kockafej FM-et?
Amikor kinyitottam a szemem, még nem voltam benne biztos, hogy felébredtem. Az a borzongatóan jó érzés futkosott a hátamon és a karomon a földszintről felszűrődő zongoraszó hallatán. Szerintem ezer éve senki nem ült le azokhoz a billentyűkhöz. Azt hittem Felixbe ütött valami, de amikor leértem, meglepetésemre nem ő volt a csodaművelő. Cesar volt az. Megálltam a lépcső alján, a háttérben maradtam, és próbáltam helyretenni magamban a muzsika hallatára feltörő érzéseket. Sírni és nevetni akartam egyszerre, megkönnyebbülést és meghatottságot éreztem, mintha belül valaki tudná, hogy bármit is hozzon ez az őrült élet, az úgy lesz jól. És közben ott volt bennem a másik, büszke hang, aki kiröhögött, hogy mégis mi a fenét érzelgek itt, szedjem össze magam, de rögtön.
De komolyan, jó volt nézni a pasast, átszellemült arcát, egy-egy magasabbra ugró hangnál megrezzenő szemöldökét. A szívig hatoló dallamokkal tökéletesen szinkronban hunyta le olykor szemeit. Hosszú ujjai maguktól járták a táncot, fürgén siklottak végig a hófehér billentyűzet teljes szélességén. Ismerős dal volt, de egészen biztos, hogy sosem hallottam ezt, ilyet és ehhez foghatót ezelőtt. Úgy tűnt, mintha Cesar titkos vallomása lenne ez a darab, melyet épp most komponál; néha egészen elmélyült, lelassult, majd a magasba emelkedett, de a kiteljesedés előtt visszazuhant a melankolikus, keserédes hangulatba. Aztán váratlanul megjelent lenge kis hálóingjében az anyám. Amikor Cesar észrevette őt, csak halványan elmosolyodott, a leütött hangok pedig máris sokkal hevesebben, bizakodóbban csengtek össze. Lehet, hogy ez már egy új dal volt, egy szerenád. Úgy éreztem magam, minta egy film nézője lennék, a hangulat még bensőségesebbé vált. Nagyon drukkoltam nekik és mindannak ami köztük izzik már egy ideje. Anyám, a gyönyörű és kortalan nő, lusta, mégis kecses mozdulattal könyökölt fel a zongora tükörsima fedelére. Az a kép, amit így alkottak, akár egy festmény is lehetett volna. A napfény megragyogtatta a koromfekete Steinwayt.
Leültem a legalsó lépcsőfokra. Miközben tovább néztem őket, a zongoraszó ha akartam, ha nem, gondolatláncot fűzött össze a fejemben. Úgy tűnik, sürgősen hozzá kell szoknom, hogy az általam ismert és szeretett emberek felváltva élnek-halnak. Most éppen Robert Horan él, létezésének tényét még mindig próbálom feldolgozni, és mindazt, ami aztán tegnap este történt. Mindazt a hazugságot, ami elhagyta a szám, és a szememben csillogott...
Bizalmi feladatot kaptam állítólag a szervezettől, de közvetlenül Georgától: férkőzzek Nina bizalmába, győzzem meg arról, hogy besokalltam és fel akarok hagyni a kiberbűnözéssel. Ms. Gyilkos Amazon nem tudta, hogy ez az érzés egyre inkább valós, és nem is kell túlzottan színészkednem. Úgyhogy erős elszántsággal indultam a megbizatásnak. Biztosra vettem, hogy sikerülni fog, de aztán a Ninával való első, mély beszélgetésem közben és után, ráébredtem valamire. A színházban vagyok csak ász, hisz tudom mi fog történni, s arra hogy fogok reagálni, a kezemben tartom, uralom az eseményeket. De a megrendezetlen élet egészen másféle színpad. Főleg ha Ninával közös jelenetekről van szó. Azokban képtelen vagyok jól eljátszani a szerepeimet. Nincs mindig aláfestőzene, sem súgógép, és esetemben lehetetlen kiszámítani mit hoz a következő perc.
Nem is olyan rég, az ikrek szülinapi buliján még eléggé ki voltam bukva Ezra miatt; hogy él, de nem az az ember, akit én ismertem. Tudom, hogy Nina szándékosan itatott le, igazából már akkor tudtam, mégis hagytam. Azt hiszem aznap este csúszott ki a számon valami, ami miatt mostanra Liam és Nina is tudja, hogy a város hírhedt maszkosa az én egykori barátom. Hogy félek-e a szóban forgó haragjától? Nem tudom, attól van-e félni valóm, vagy inkább magamtól; ez a lány a végén még bolonddá tesz és a szervezethez való lojalitásomnak annyi. Bár átlátunk egymáson, mégsem vagyunk képesek kiteríteni a lapjainkat, nem bízunk meg egymásban. Csupán bohóckodunk, megnehezítve a saját dolgunkat. Ennek akartam véget vetni tegnap, de nem hiszem, hogy sikerült. Nina okos és bonyolult, én pedig jóformán hazugságaim és szerepeim hálójában ragadtam, és már fogalmam sincs melyik oldalon állok.
Ez a lehetetlen csaj persze megint beújított, megjelenése stílusától élesen különbözött, és naná, hogy piszkosul jól állt neki. Sokat mutató, merész dresszt, térdfölé érő, enyhe dominás beütésű csizmácskát viselt, nyakára szoros kristálynyakék tapadt, félpucér hátát Disney hercegnős, szőke loknitenger takarta el. Hipnotikus szépségű vonásait ravasz smink erősítette fel. Sok szép, bájos és elbűvölő lánnyal találkoztam már életemben, de ő, ő egy nagy kérdőjel volt mindig, mert rendelkezett valami megmagyarázhatatlan szuggesszióval, valami vonzással, ami varázsos módon bénított meg, ha egy kicsit is lankadt a fegyelmem. Rémesen nehéz volt levenni róla a szemem.
A kedvenc típusú nyárestém volt, szélcsend, csillagos égbolt, mozdulatlan tengerillat. Nesztelen lépésekkel, tisztes távolságból követtem őt, amint kiszállt a zsaruk csodakocsijából. A panzió kapujában azonban megtorpant, és hátrafordult. Váratlanul ért. Oda a meglepim.
- Mi a jó büdös francot akar tőlem mindenki? -köszöntött meglehetősen ingerülten, ami a tervem szempontjából sürgős hárításra szorult. Gyerünk Cris, játssz!
- Hát szia - vágtam nadrágzsebre kezeim, hogy úgy tűnjön zavarban vagyok- Hű. El tudnám viselni ezt a látvány életem hátralevő részében! Kinek csípted így ki magad? Tudtad talán, hogy érted jövök? - mosolyogtam feltehetően elég bárgyún. Ennél valami ütősebbre lesz szükség.
- Értem? -vonta fel szemöldökét ellenségesen.
- Hozzád! -bólintottam.
- A különös estém egyre különösebb. A gyilkos cimboráid megtaníthatnának lopakodni, mert a tarkómon végigfutó viszolygásból egyből tudtam, hogy hívatlan vendég lohol a sarkamban.
- Olyan szigorú vagy. Én csak a jó társaságért jöttem. Rémlik, tegnap este még együtt néztük a csillagokat?
- Jó, ne érzelgősködj, az tegnap volt, ma pedig okkal jöttem az ország nyugati partjáig! Te mégis itt vagy és szabotálod a magányomat! -fonta össze karjait durcás kislány módjára.
- Miféle magány? Az előbb láttam elhajtani Szépfiút és Tuskót.
- Őket sem én hívtam, csessze meg! -vetette oda, miközben a kulcsát kereste- Miért vagyok olyan érdekes?
- Azóta érdekes vagy, hogy jóformán meghaltál, és amikor már az esélyeid a nullával voltak egyenlőek, zsupsz, felébredtél a kómából. Aztán rendőrködni kezdtél, és verekedsz, bokszolsz, tárat cserélsz a pisztolyodban, mindezt azzal az angyali külsőddel. Miért pont Galwaybe jöttél wellnessezni?
- Az nem wellness, ha véletlenszerűen hallucinálsz, telehányod a slozit, és fogalmad sincs, hogy ébren vagy-e. Ezt a napot már te sem teheted rémesebbé.
- Ez eddig a legkedvesebb, amit valaha mondtál nekem. Fejlődsz. Valójában viszont aggódom érted, de hiába kérdezném, mi van veled. Elmondom inkább a konkrét okát jöttömnek.
- Miből gondolod, hogy érdekel, miért jöttél? - villantott felém egy gúnyos, de annál kacérabb vigyort.
Bizalmi feladatot kaptam állítólag a szervezettől, de közvetlenül Georgától: férkőzzek Nina bizalmába, győzzem meg arról, hogy besokalltam és fel akarok hagyni a kiberbűnözéssel. Ms. Gyilkos Amazon nem tudta, hogy ez az érzés egyre inkább valós, és nem is kell túlzottan színészkednem. Úgyhogy erős elszántsággal indultam a megbizatásnak. Biztosra vettem, hogy sikerülni fog, de aztán a Ninával való első, mély beszélgetésem közben és után, ráébredtem valamire. A színházban vagyok csak ász, hisz tudom mi fog történni, s arra hogy fogok reagálni, a kezemben tartom, uralom az eseményeket. De a megrendezetlen élet egészen másféle színpad. Főleg ha Ninával közös jelenetekről van szó. Azokban képtelen vagyok jól eljátszani a szerepeimet. Nincs mindig aláfestőzene, sem súgógép, és esetemben lehetetlen kiszámítani mit hoz a következő perc.
Nem is olyan rég, az ikrek szülinapi buliján még eléggé ki voltam bukva Ezra miatt; hogy él, de nem az az ember, akit én ismertem. Tudom, hogy Nina szándékosan itatott le, igazából már akkor tudtam, mégis hagytam. Azt hiszem aznap este csúszott ki a számon valami, ami miatt mostanra Liam és Nina is tudja, hogy a város hírhedt maszkosa az én egykori barátom. Hogy félek-e a szóban forgó haragjától? Nem tudom, attól van-e félni valóm, vagy inkább magamtól; ez a lány a végén még bolonddá tesz és a szervezethez való lojalitásomnak annyi. Bár átlátunk egymáson, mégsem vagyunk képesek kiteríteni a lapjainkat, nem bízunk meg egymásban. Csupán bohóckodunk, megnehezítve a saját dolgunkat. Ennek akartam véget vetni tegnap, de nem hiszem, hogy sikerült. Nina okos és bonyolult, én pedig jóformán hazugságaim és szerepeim hálójában ragadtam, és már fogalmam sincs melyik oldalon állok.
Ez a lehetetlen csaj persze megint beújított, megjelenése stílusától élesen különbözött, és naná, hogy piszkosul jól állt neki. Sokat mutató, merész dresszt, térdfölé érő, enyhe dominás beütésű csizmácskát viselt, nyakára szoros kristálynyakék tapadt, félpucér hátát Disney hercegnős, szőke loknitenger takarta el. Hipnotikus szépségű vonásait ravasz smink erősítette fel. Sok szép, bájos és elbűvölő lánnyal találkoztam már életemben, de ő, ő egy nagy kérdőjel volt mindig, mert rendelkezett valami megmagyarázhatatlan szuggesszióval, valami vonzással, ami varázsos módon bénított meg, ha egy kicsit is lankadt a fegyelmem. Rémesen nehéz volt levenni róla a szemem.
A kedvenc típusú nyárestém volt, szélcsend, csillagos égbolt, mozdulatlan tengerillat. Nesztelen lépésekkel, tisztes távolságból követtem őt, amint kiszállt a zsaruk csodakocsijából. A panzió kapujában azonban megtorpant, és hátrafordult. Váratlanul ért. Oda a meglepim.
- Mi a jó büdös francot akar tőlem mindenki? -köszöntött meglehetősen ingerülten, ami a tervem szempontjából sürgős hárításra szorult. Gyerünk Cris, játssz!
- Hát szia - vágtam nadrágzsebre kezeim, hogy úgy tűnjön zavarban vagyok- Hű. El tudnám viselni ezt a látvány életem hátralevő részében! Kinek csípted így ki magad? Tudtad talán, hogy érted jövök? - mosolyogtam feltehetően elég bárgyún. Ennél valami ütősebbre lesz szükség.
- Értem? -vonta fel szemöldökét ellenségesen.
- Hozzád! -bólintottam.
- A különös estém egyre különösebb. A gyilkos cimboráid megtaníthatnának lopakodni, mert a tarkómon végigfutó viszolygásból egyből tudtam, hogy hívatlan vendég lohol a sarkamban.
- Olyan szigorú vagy. Én csak a jó társaságért jöttem. Rémlik, tegnap este még együtt néztük a csillagokat?
- Jó, ne érzelgősködj, az tegnap volt, ma pedig okkal jöttem az ország nyugati partjáig! Te mégis itt vagy és szabotálod a magányomat! -fonta össze karjait durcás kislány módjára.
- Miféle magány? Az előbb láttam elhajtani Szépfiút és Tuskót.
- Őket sem én hívtam, csessze meg! -vetette oda, miközben a kulcsát kereste- Miért vagyok olyan érdekes?
- Azóta érdekes vagy, hogy jóformán meghaltál, és amikor már az esélyeid a nullával voltak egyenlőek, zsupsz, felébredtél a kómából. Aztán rendőrködni kezdtél, és verekedsz, bokszolsz, tárat cserélsz a pisztolyodban, mindezt azzal az angyali külsőddel. Miért pont Galwaybe jöttél wellnessezni?
- Az nem wellness, ha véletlenszerűen hallucinálsz, telehányod a slozit, és fogalmad sincs, hogy ébren vagy-e. Ezt a napot már te sem teheted rémesebbé.
- Ez eddig a legkedvesebb, amit valaha mondtál nekem. Fejlődsz. Valójában viszont aggódom érted, de hiába kérdezném, mi van veled. Elmondom inkább a konkrét okát jöttömnek.
- Miből gondolod, hogy érdekel, miért jöttél? - villantott felém egy gúnyos, de annál kacérabb vigyort.
- Nem invitálsz be a szobádba? Volna itt pár kényes dolog, amiről beszélnünk kéne.
- Minek? Hogy aztán két csók között poloskát tegyél a mobilomba?
- Nem is rossz ötlet! Várj csak... te csókolózásban gondolkodsz? -böktem rá mutatóujjal megdermedve a mozdulatban. Válaszul csak égnek emelte szemeit, feketére festett szempillái szemöldökéig elértek. Aztán szó nélkül kinyitotta a kaput, s várakozóan kitárta előttem. Elcsíptem a felém vetett pillantását, ami talán nem szándékosan volt olyan, amitől egy régi illúzióról hullt le a lepel. Ez az érzés pedig túl erős volt ahhoz, hogy legyűrjem.
- Na mi van? Most akkor fel akarsz jönni vagy nem? -vonta össze mérgesen a szemöldökét. Nyájasan bólogattam, és megindultam. Kis kitérőt tettünk, hogy megleshesse a hátsó udvaron éberen szundító kutyáját. Felérve a szobájába viszont úgy csinált, mintha titkos szeretők lennénk, és sajnos tudtam, hogy mire megy ki a játék. Merthogy csak játék volt. A szemem előtt öltözött át, miközben arra kért beszéljek, csakhogy ruhadobálási rutinja és a perifériámból érzékelt idomai láttán a koncentráció egyre nehezebbé vált.
- Van valami alkohol a minifrigóban? -csak ennyi jutott hirtelen eszembe.
- Szolgáld ki magad! Bort, ha lehet!
- Hát nem túl nagy a választék...találtam egy kommersz chardonnay-t, megfelel?
- Nekem -hangsúlyozta- nem akad meg a torkomon az olcsóbb lőre! -gúnyolódott, s közben láttam, hogy az ágyra dobja a csizmaszárába rejtett kést. Nem akartam kommentálni, de pont elkapta meghökkent arckifejezésemet - Mi van?! Ez csak önvédelem. Különben meg egyre gyanúsabb, hogy még mindig nem bökted ki, mit akarsz.
- Ennek az az oka, hogy komoly a téma, és nem lehet csak úgy "kibökni".
Kivarázsoltam a dugót a palackból és töltöttem két pohárba. Nina meztelen lábfejének türelmetlen dobolására lettem figyelmes.
- Oké, oké, ne nézz így! -emeltem fel kezeimet megadóan- De lehet, hogy megbánom, amit most tenni fogok -egy határozott mozdulattal letéptem az ingem legfelső gombját, amiről senki sem mondta volna meg, hogy egy mikrofon, majd a fülembe nyúltam és ujjaim közé csippentettem a parányi adóvevőt. A bogárméretű kütyüket a show fokozása kedvéért a borospoharamba dobtam, s hagytam elsüllyedni.
- Lenyűgöző -tapsolt párat- És ezt most mit akar jelenteni? -sétált közvetlen közelembe, mint aki meg sincs lepve.
- Nem egyértelmű? Őszintén akarok veled beszélni! -nyomtam kezébe a másik poharat. Nem egészen értettem, mit művelek, de abban biztos voltam, hogy ki fog bukni belőlem féltve őrzött titkom, amit egyébként jobb, ha tőlem tud meg.
- Most ismerted be, hogy végig kamuztál nekem. Bár eddig is tudtam.
- Mintha itt te lennél az egyetlen áldozat! Mikor lettél ilyen álszent? -tettem le vehemens mozdulattal a poharat, végigfolyatva tartalmát a komódon - Akkor nyisd ki a füledet Nina Horan! -ragadtam meg karját, és közel húztam magamhoz. Rossz ötlet volt, mert a nagy kifakadás helyett elakadt a szavam. Nina meg csak némán somolygott orra alatt.
- Biztos, hogy csak beszélgetni akarsz? -súgta oda nyakamhoz bújva, szándékosan húzva az agyam. Utáltam, hogy ezt csinálja, és azt is, hogy ennek ellenére működött szemtelen kis trükkje.
- Mi lenne, ha rendeznénk sorainkat? -bontottam ki magam karjaiból, és rémes volt, hogy ezt kellett tennem- Úgy kellett csinálnom, mintha ki nem állhatnálak. Erre térjünk vissza később. Leitattál az öcséim szülinapján, és kiszedtél belőlem valamit, ami miatt most van okom félteni a testi épségemet, meg a tiedet is. Nina, én nem tudom, hogy mi folyik itt, csak azt, hogy kedves az életem. Amikor megtudtam, hogy mi történt Liammel, egyértelművé vált, mi a helyes és döntöttem. Ki akarok szállni ebből az őrült mókuskerékből. - Csak úgy engedik, hogy lelécelj? A sok-sok infóval róluk?
- Szerintem te is tudsz ezt-azt, csak adod itt a butus kislányt. Nem vagy önmagad. Akármit is forgatsz a fejedben, felejtsd el! Engedd el ezt az őrült rögeszmét!
- Az van, hogy senki szava nem hat rám. Bárhogy erőlködsz, a tied sem.
- Ja, kezdem kapiskálni. Csak az hathat rád, ha kinyiffansz -puffogtam egyre növő feszültséggel.
- Miért foglalkozol egyáltalán velem? Miért pont hozzám jöttél? -förmedt rám ellenségesen és mint aki szomjan halni készül, úgy húzta le borát. Tudtam, hogy sosem lesz ennél alkalmasabb pillanat a kitálalásra.
- Tényleg nem tudod? -néztem mélyen a szemébe, és ettől összezavartam előre megfogalmazott gondolataimat - 9 éves voltam, amikor a sulit kezdted, és onnantól fogva te voltál mindig a plátói szerelmem. Rajongtam érted, minden nyilvános versenyedet nyomon követtem, az évkönyvben, az iskolai újságban, mindenhol a te nevedet, fényképedet kerestem. Rajongásom és gyávaságom nem múlt el a gimiben sem, de aztán egy nap megláttalak egy sráccal. Floyd volt az. És láttam azt is hogy néztél rá. Ő volt jókor, jó helyen. Én meg aztán leléceltem élni az amerikai álmot. Hű, el sem hiszem, hogy ezt elmondtam neked. Tényleg elmondtam.
- Te most hülyéskedsz, ugye? -nevetett fel megrökönyödve, hitte is meg nem is. Kezdtem megalázónak érezni a helyzetet.
- Vegyük úgy, hogy nem is mondtam semmit. Nehogy már még nekiálljak bizonygatni! Tök kínos -fújtattam elfordulva, nem bírtam tovább már állni tekintetét.
- Csodálkozok! -szabadkozott a matrac szélére roskadva- Próbálom megfejteni, vajon Cristoph Harland most adja elő élete színjátékát vagy ezúttal tényleg levetkőztette a lelkét?
- Érthető -ismertem be, s odakuporodtam mellé- De mégis miért van közünk egymáshoz, ha a másiknak egy szavát sem hisszük?
- Fogalmam sincs, és ez meglehetősen frusztrál -halkult el, s arcán egy csomó, sehova se passzoló érzés cikázott - De miért nem mondtad el hamarabb?
- Mert egy béna, beszari balfék voltam. Micsoda alliteráció. Idealizáltalak, mintha csak valami elérhetetlen híresség lennél. Részben azért is jöttem haza a napsütötte Californiából, mert hallottam , hogy felébredtél. Alig vártam, hogy találkozzak veled sok év után.
- Gondolom nem éppen így emlékeztél rám -jegyezte meg, pedig láttam rajta, hogy valami mást akart mondani.
- Az emberfeletti küzdés stimmel. Biztos voltam benne, hogy hamarosan Írország színeiben indulsz majd az olimpián. De hamar rájöttem, hogy ez már nem az a lány. Persze ez nem a te hibád. Elképzelni sem tudom, milyen lehetett neked. Azt mondták zavart voltál, kevésre emlékeztél, és az álmodat hitted valóságnak.
- Felejtsd el, hogy erről fogok diskurálni veled -szögezte le hirtelen tüskéssé válva.
- Húzd vissza a karmaidat, én nem támadni akarlak. Látom, hogy fáj valami, és az nem apád halála, hanem egy korábbi dolog. És mondhatsz felőlem amit akarsz, tudom, hogy a fagykéreg mögött tombol a tűz.
- Na mi van? Most akkor fel akarsz jönni vagy nem? -vonta össze mérgesen a szemöldökét. Nyájasan bólogattam, és megindultam. Kis kitérőt tettünk, hogy megleshesse a hátsó udvaron éberen szundító kutyáját. Felérve a szobájába viszont úgy csinált, mintha titkos szeretők lennénk, és sajnos tudtam, hogy mire megy ki a játék. Merthogy csak játék volt. A szemem előtt öltözött át, miközben arra kért beszéljek, csakhogy ruhadobálási rutinja és a perifériámból érzékelt idomai láttán a koncentráció egyre nehezebbé vált.
- Van valami alkohol a minifrigóban? -csak ennyi jutott hirtelen eszembe.
- Szolgáld ki magad! Bort, ha lehet!
- Hát nem túl nagy a választék...találtam egy kommersz chardonnay-t, megfelel?
- Nekem -hangsúlyozta- nem akad meg a torkomon az olcsóbb lőre! -gúnyolódott, s közben láttam, hogy az ágyra dobja a csizmaszárába rejtett kést. Nem akartam kommentálni, de pont elkapta meghökkent arckifejezésemet - Mi van?! Ez csak önvédelem. Különben meg egyre gyanúsabb, hogy még mindig nem bökted ki, mit akarsz.
- Ennek az az oka, hogy komoly a téma, és nem lehet csak úgy "kibökni".
Kivarázsoltam a dugót a palackból és töltöttem két pohárba. Nina meztelen lábfejének türelmetlen dobolására lettem figyelmes.
- Oké, oké, ne nézz így! -emeltem fel kezeimet megadóan- De lehet, hogy megbánom, amit most tenni fogok -egy határozott mozdulattal letéptem az ingem legfelső gombját, amiről senki sem mondta volna meg, hogy egy mikrofon, majd a fülembe nyúltam és ujjaim közé csippentettem a parányi adóvevőt. A bogárméretű kütyüket a show fokozása kedvéért a borospoharamba dobtam, s hagytam elsüllyedni.
- Lenyűgöző -tapsolt párat- És ezt most mit akar jelenteni? -sétált közvetlen közelembe, mint aki meg sincs lepve.
- Nem egyértelmű? Őszintén akarok veled beszélni! -nyomtam kezébe a másik poharat. Nem egészen értettem, mit művelek, de abban biztos voltam, hogy ki fog bukni belőlem féltve őrzött titkom, amit egyébként jobb, ha tőlem tud meg.
- Most ismerted be, hogy végig kamuztál nekem. Bár eddig is tudtam.
- Mintha itt te lennél az egyetlen áldozat! Mikor lettél ilyen álszent? -tettem le vehemens mozdulattal a poharat, végigfolyatva tartalmát a komódon - Akkor nyisd ki a füledet Nina Horan! -ragadtam meg karját, és közel húztam magamhoz. Rossz ötlet volt, mert a nagy kifakadás helyett elakadt a szavam. Nina meg csak némán somolygott orra alatt.
- Biztos, hogy csak beszélgetni akarsz? -súgta oda nyakamhoz bújva, szándékosan húzva az agyam. Utáltam, hogy ezt csinálja, és azt is, hogy ennek ellenére működött szemtelen kis trükkje.
- Mi lenne, ha rendeznénk sorainkat? -bontottam ki magam karjaiból, és rémes volt, hogy ezt kellett tennem- Úgy kellett csinálnom, mintha ki nem állhatnálak. Erre térjünk vissza később. Leitattál az öcséim szülinapján, és kiszedtél belőlem valamit, ami miatt most van okom félteni a testi épségemet, meg a tiedet is. Nina, én nem tudom, hogy mi folyik itt, csak azt, hogy kedves az életem. Amikor megtudtam, hogy mi történt Liammel, egyértelművé vált, mi a helyes és döntöttem. Ki akarok szállni ebből az őrült mókuskerékből. - Csak úgy engedik, hogy lelécelj? A sok-sok infóval róluk?
- Szerintem te is tudsz ezt-azt, csak adod itt a butus kislányt. Nem vagy önmagad. Akármit is forgatsz a fejedben, felejtsd el! Engedd el ezt az őrült rögeszmét!
- Az van, hogy senki szava nem hat rám. Bárhogy erőlködsz, a tied sem.
- Ja, kezdem kapiskálni. Csak az hathat rád, ha kinyiffansz -puffogtam egyre növő feszültséggel.
- Miért foglalkozol egyáltalán velem? Miért pont hozzám jöttél? -förmedt rám ellenségesen és mint aki szomjan halni készül, úgy húzta le borát. Tudtam, hogy sosem lesz ennél alkalmasabb pillanat a kitálalásra.
- Tényleg nem tudod? -néztem mélyen a szemébe, és ettől összezavartam előre megfogalmazott gondolataimat - 9 éves voltam, amikor a sulit kezdted, és onnantól fogva te voltál mindig a plátói szerelmem. Rajongtam érted, minden nyilvános versenyedet nyomon követtem, az évkönyvben, az iskolai újságban, mindenhol a te nevedet, fényképedet kerestem. Rajongásom és gyávaságom nem múlt el a gimiben sem, de aztán egy nap megláttalak egy sráccal. Floyd volt az. És láttam azt is hogy néztél rá. Ő volt jókor, jó helyen. Én meg aztán leléceltem élni az amerikai álmot. Hű, el sem hiszem, hogy ezt elmondtam neked. Tényleg elmondtam.
- Te most hülyéskedsz, ugye? -nevetett fel megrökönyödve, hitte is meg nem is. Kezdtem megalázónak érezni a helyzetet.
- Vegyük úgy, hogy nem is mondtam semmit. Nehogy már még nekiálljak bizonygatni! Tök kínos -fújtattam elfordulva, nem bírtam tovább már állni tekintetét.
- Csodálkozok! -szabadkozott a matrac szélére roskadva- Próbálom megfejteni, vajon Cristoph Harland most adja elő élete színjátékát vagy ezúttal tényleg levetkőztette a lelkét?
- Érthető -ismertem be, s odakuporodtam mellé- De mégis miért van közünk egymáshoz, ha a másiknak egy szavát sem hisszük?
- Fogalmam sincs, és ez meglehetősen frusztrál -halkult el, s arcán egy csomó, sehova se passzoló érzés cikázott - De miért nem mondtad el hamarabb?
- Mert egy béna, beszari balfék voltam. Micsoda alliteráció. Idealizáltalak, mintha csak valami elérhetetlen híresség lennél. Részben azért is jöttem haza a napsütötte Californiából, mert hallottam , hogy felébredtél. Alig vártam, hogy találkozzak veled sok év után.
- Gondolom nem éppen így emlékeztél rám -jegyezte meg, pedig láttam rajta, hogy valami mást akart mondani.
- Az emberfeletti küzdés stimmel. Biztos voltam benne, hogy hamarosan Írország színeiben indulsz majd az olimpián. De hamar rájöttem, hogy ez már nem az a lány. Persze ez nem a te hibád. Elképzelni sem tudom, milyen lehetett neked. Azt mondták zavart voltál, kevésre emlékeztél, és az álmodat hitted valóságnak.
- Felejtsd el, hogy erről fogok diskurálni veled -szögezte le hirtelen tüskéssé válva.
- Húzd vissza a karmaidat, én nem támadni akarlak. Látom, hogy fáj valami, és az nem apád halála, hanem egy korábbi dolog. És mondhatsz felőlem amit akarsz, tudom, hogy a fagykéreg mögött tombol a tűz.
- Hogy te milyen szép költői képeket tudsz festeni! -hunyta le szemét, elrejtve az előtte kövéredő könnyfátyolt. A szívem szakadt meg érte, de a lehető legmélyebbre kellett vájnom. Most vagy soha.
- Mit álmodtál?
- Semmi különöset. Csak egy álom volt, nem számít -válaszolta keserűen.
Egy pillanatra leblokkolt az agyam. Eszembe jutott, amit egy titkosított jelentésben olvastam. Nina és Liam felkereste az akkor még Nassau utcai könyvtárban dolgozó Louis-t.
- Tegyük fel, hogy hiszek neked. Na és? Ha azt mondanám, hogy szerelmes vagyok beléd?
- Akkor mielőbbi jobbulást kívánnék.
Jóízűen felnevetett, a fejét csóválta.
- Látod? Például az ilyen beszólásaid miatt is bírlak. Láttam, milyen eltökélt és bátor tudsz lenni. Ezenfelül zárójelben megjegyezendő, hogy felelőtlen és őrült is. De sajnos engem érdekel, ki ez a Nina.
- Az engem is.
- Floyd óta senki sem szállt harcba a szívedért? Vagy a szerelem emléke és az azutáni vágy még a részleges amnéziád foglya?
- Rosszul lettem a szövegedtől. Hol lehet téged leállítani? -tapogatta végig karomat, mellkasomat, mintha valami vészleállító gombot keresne rajtam.
- Várj! Basszus! -ugrottam meg ültömben, s felé fordultam teljes mellszélességgel. Ő a térdeire hajtott fejjel próbált elzárkózni -A fiú, aki kimentett az égő roncsból. Ő volt álmaid hercege, nemigaz? -felismerésem hangosan koppant a kövön, magam is eltátottam a szám, Nina pedig lassított felvételben emelte fel a fejét, holdszínű írisze folyékony arannyá változott. Ordított róla, hogy csapdába esett, hogy lelepleződött, hogy nincs több kibúvó. Azt vártam, esetleg heves tagadásba kezd, vagy megüt, vagy bármi, amivel levezetheti a benne fellobbanó tüzet.
- Hahó, Nina! Nem mondasz semmit? -böktem meg finoman, mire ő válaszul távolabb ült. Kezdett feszélyezni hallgatása, akár a vihar előtti csend. Arra gondoltam, milyen szemétség volt ez Herotól; megmenti nekem a lányt, akiről neki is annyit áradoztam a gimiben, aztán el kell kerülnöm őt, át kell vernem őt.
- Végeztél? -állt fel hirtelen, és az ajtó fele indult, hogy kitessékeljen.
- Nem tudtam, hogy ennyire érzé...
- A francokat nem tudtad! -fordult vissza megfeszült izmokkal- Húzz innen!
- Próbálj már megnyugodni! Azért vagy dühös rám, mert fején találtam a szöget? -keltem fel én is, mire ő futólépésben indult felém, méghozzá ökölbe szorított jobb kézzel. Reflexből arcom elé rántottam karjaimat, de nem történt semmi, így óvatosan kikukucskáltam mögülük. Ökle csupán néhány centire állt meg az arcom előtt. Látványos volt, ahogy vívódott hirtelen haragjával.
- Sajnálom, de te még egy kósza statisztaként sem kaptál szerepet az álmomban -jelentette ki rezzenéstelen arccal, ami majdnem olyan volt, mintha tényleg betalált volna az imént elmaradt jobb horog.
- Most már kvittek vagyunk?
- Miért, fájt? -villantott felém egy apró, de annál ördögibb félmosolyt.
- Ó, hogy cseszd meg! Azt gondoltam, ha idejövök, és bebizonyítom, hogy cseppet sem fogamra való a jelenlegi melóm és kész vagyok otthagyni a titkos nindzsakört, végre lesz egy közös pontunk. Persze, hogy nem bízol ettől még bennem, de kapj már az agyadhoz! Minek marakodni? Sok mindent tudok, és hidd el, ez a fajta tudás nem egy életbizosítás. Szerintem viccből szajkózom, hogy állj le!? Te teljesen rosszul látod a helyzetet és teljes rossz úton indultál el! Hogyan lehetne a lelkedre beszélni, hogy belásd, amit művelsz az öngyilkosság? És az egy felháborítóan önző dolog. Talán beszélgetned kéne Cesarral, segíthetne feldolgozni a gyászodat.
- Csak ezt ne hoztad volna fel! -szállt be a vitába elcsukló fennhangon.
- Ne haragudj, sosem akartalak bántani!
- Tudom -borult ölelésembe váratlanul, én meg jó szorosan magamhoz vontam. Végre megnyugodhattunk, végre sínen voltunk. De ölelésünk közben tisztán érzékeltem, hogy pápá önkontroll.
- Nina, én nem vagyok gonosztevő. Ők sem azok, csak sajátos módon érvényesítik az igazságukat. Te is tudod, hogy az alvilági alakok válogatás nélkül tesznek el ártatlanokat az útból, sok esetben pedig direkt a kínzásra, és a lassú nyomorba döntésre törekednek. Tuti, hogy azt is tudod, hogy ezek a mocskok mindig megússzák, mert piszkos gazdagok és mert a hátsójuknál is messzebbre elér a kezük. Bizonyára már rájöttél, hogy az ominózus balesetben nem Floyd volt a ludas. Kifejezetten te voltál a célpont.
- Ezt apám kódolt nyomozási anyagából tudod?
- Igen. Nekem kellett kódfejtő programokkal feltörnöm.
- És most mi lesz veled?
- Majd kitalálok valamit. A kérdés az, veled mi lesz -hangsúlyoztam hajába fúrva ajkaim.
- Eddig mindig megúsztam a maszkosokkal való találkát -rántotta meg a vállát azzal a bosszantó közönyösségével. A képem leszakad, hogy lehet ilyen nyugodt?! Ezek szerint még sosem érezte azt az életféltő ösztönt a halál torkában.
- Eddig mindig megúsztam a maszkosokkal való találkát -rántotta meg a vállát azzal a bosszantó közönyösségével. A képem leszakad, hogy lehet ilyen nyugodt?! Ezek szerint még sosem érezte azt az életféltő ösztönt a halál torkában.
- Nem kéne kísértened a sorsot. Most, hogy cserben hagyni készülöm őket, előfordulhat, hogy magamra haragítom az egész bagázst. És akkor már nem lesz érvényben a kérésem, miszerint téged ne érjen bántódás.
- Várj! Azt mondod, csak miattad nem söpörtek félre?
- Ez is egy titok, jobb lett volna, ha nem tudod meg, pláne nem tőlem. Mostantól vége az őrangyal szolgálatnak. Ha túl mélyre nyúlsz, ők rögtön intézkednek. Lehet, hogy nem ölnek meg, de ha másféle rosszak szánnak neked golyót, nem fognak közbeavatkozni. Most min mosolyogsz? -meredtem rá elképedve- Mondtam volna bármi örömködni valót?
- Éppenséggel igen. Végig utálatos voltál velem, miközben titokban védeni próbáltál.
- Bánt, hogy vége a kettősjátszmánknak?
- Kicsit, de jobban örülök, hogy beavattál. Amúgy meg én is kértem a maszkost, hogy téged hagyjon ki a bulijukból.
- Tényleg? Mikor?
- A legutóbbikor, tudod, az álarcosbál után.
- Micsoda? Nem tudtam erről! Te találkoztál vele?
- Hát egy szeszkazán pasival találkoztam össze igazából, akinek elég egyértelmű és mocskos szándékai voltak. Huss, mint egy szellem, megjelent a pajtid, és a szemem láttára...ölte meg -fújta ki a levegőt elbambulva, mintha újraélné az eseményeket. Szóhoz sem jutottam.
- Látod? Vigyáznak rád! -szorítottam meg kezeit, mire elsötétült tekintete.
- Megölik az apám, és most csak úgy vigyáznak rám, mintha minden rendben lenne? Vagy valami nagyon rafinált tervben utaznak, vagy nem normálisak. Rács mögé akarom juttatni az egész pereputtyot. Túl sokan sérülnek meg, amikor ők felbukkannak.
- Nem, nem, Nina, nem! Nem tettek semmit apáddal!
- Bocs, de még mindig inkább a saját szememnek hiszek! Apám el akarta őket kapni és gondolom a finisben járt, ezért tették! Kérdeztem a maszkost, mivel állítottak téged maguk mellé. És tudod mit válaszolt? Azt, hogy téged is éppolyan könnyű félrevezetni, mint bárkit. Veled is megetették azt a maszlagot, hogy az alvilági ellen trükkje volt az egész, hogy bemocskolja szegény, ártatlan kis halálosztók nevét.
Értettem érveit, de mivel pár órája tudom a teljes igazságot, hogy Robert Horan összebratyizni kényszerült a Hurokkal, ja és mellesleg él, nehéz volt visszafognom indulataim.
Csak akkor tűnt fel, hogy jó időre elnémultam, amikor Nina gyanakvó arckifejezésével találtam szembe magam.
- Most mi van? Szinte hallom a fogaskerekeidet.
- Akkor legalább belátod, hogy van agyam -nevettem fel hamisan, mert közben egészen máshol jártam fejben, és képtelen voltam összeszedni magam- Mintha valaki erőből beletenyerelt volna a mellkasomba.
- Még csak alkoholt sem ittál. Minden oké? -vetődött mellém, és csak akkor tűnt fel, hogy kissé szédülök, amikor stabilan átkarolt.
- Kis vérnyomás ingadozás, semmiség -legyintettem- Inkább az aggaszt, hogy nem jutottunk egyről a kettőre.
- Dehogynem. Felfedted a saját titkodat, majd az enyémet is.
- Esküszöm, hogy megtartom. Már csak a Louis srác épsége miatt is. Ugye már meg sem leplek, ha azt mondom, hogy szétnéztem kicsit a kezelőorvosod szerverén. Louis arca volt az utolsó, mielőtt végleg elvesztett az eszméletedet. Nem múlt el nyomtalanul az a több hónapnyi álom. Fájdalmasan valósnak tűnt. De te elutasítottad a terápiát.
- Már nem számít. Felfogtam, hogy csak képzelegtem. De ez nem változtat a tényen, hogy hősként viselkedett, és neki hála állok most itt előtted.
- És Liam? Ő is olyan tettrekész, mint te?
- Nem, befejeztük. Az én rögeszmém mostantól nem árthat másoknak.
- Pedig ez a rögeszme nem csak rád, hanem a környezetedre is letális. Most már te is ismered a módszereiket. Gőzöm sincs Liam mit talált, és a saját érdekedben remélem, te sem. Mibe nyúltatok? Mert bárhogy igyekeztem kipuhatolni, nem árulta el senki.
- Ne kerülgessük tovább azt a kását! Mostanra már nem titok, hogy az egyik zsoldos a te egykori haverod volt; Liam utánajárt a létező összes információnak ezzel kapcsolatban, és képzeld a srácnak egyetlen árva betű sem őrzi emlékét. Nem furcsa? De az, és mesteri egy rejtély. Csak azt kellene kibogozni, a srác tényleg létezett-e, és ha igen, most szellemként él vagy halott. Nekem már van pár megérzésem. Segíthetsz vagy magam járok utána.
- Jól van. Úgy látom, egyetlen szavam sem jutott el hozzád, egyik sem hatott meg. Nem veszel komolyan. Késő is van, bocs a zavarásért.
- Lejárt az időd? Kiszedted belőlem, amivel megbíztak?
- Ha hazugságvizsgálóra lennék kötve, akkor sem hinnél nekem.
- Örülhetnél. Ez azt jelenti, hogy erős ellenfélnek tartalak, és tudom, hogy mindig van valami a tarsolyodban.
- Kissé sokat képzelsz rólam. Nehogy úgy járj, mint én: élt egyszer egy lány, akit vakon csodáltam és többet láttam benne, mint ami valójában volt.
Durva végszavaim betaláltak, ebben jó voltam. Bár még mindig nem tudtam kiismerni a másik félt, mégis sikerült megingatnia a bizalmamat. Hero állítólagos mondata visszhangzott szüntelen a fejemben: "...őt is éppolyan könnyű félrevezetni, mint bárkit." Váratlanul összeszorult a torkom, ahogy az ajtó fele indultam, és azt ütött szöget a fejemben, hogy a balul alakult múltam nem zárható le, küldetése a jelenem irányítása. Szellem-emberek befolyásolják életemet; a legjobb barátom és a plátói szerelmem. De most, ma, egyik sem létezik. A feloldhatatlan feszültség pedig összeroppant, ha nem figyelek oda.
Nem köszöntünk el, csak hátat fordítottunk egymásnak. Zaklatottan sétáltam ki a panzió kapuján, elképzeléseimmel szöges ellentétben. Még csak nem is terveztem szerelmet vallani a lánynak, akinek szó szerint is szorul a Hurok a nyaka körül. Egy részem még szerette, ragaszkodott tinikori emlékéhez, miközben tudomásul kellett vennem, hogy ő menthetetlen. Nem fog, nem akar leállni, és csúnyán meg fog sérülni. Fogalma sincs, mit jelent az élete, és az agyvérzés kerülgetett, hogy ez ellen sem tehettem semmit.
- Várj! Azt mondod, csak miattad nem söpörtek félre?
- Ez is egy titok, jobb lett volna, ha nem tudod meg, pláne nem tőlem. Mostantól vége az őrangyal szolgálatnak. Ha túl mélyre nyúlsz, ők rögtön intézkednek. Lehet, hogy nem ölnek meg, de ha másféle rosszak szánnak neked golyót, nem fognak közbeavatkozni. Most min mosolyogsz? -meredtem rá elképedve- Mondtam volna bármi örömködni valót?
- Éppenséggel igen. Végig utálatos voltál velem, miközben titokban védeni próbáltál.
- Bánt, hogy vége a kettősjátszmánknak?
- Kicsit, de jobban örülök, hogy beavattál. Amúgy meg én is kértem a maszkost, hogy téged hagyjon ki a bulijukból.
- Tényleg? Mikor?
- A legutóbbikor, tudod, az álarcosbál után.
- Micsoda? Nem tudtam erről! Te találkoztál vele?
- Hát egy szeszkazán pasival találkoztam össze igazából, akinek elég egyértelmű és mocskos szándékai voltak. Huss, mint egy szellem, megjelent a pajtid, és a szemem láttára...ölte meg -fújta ki a levegőt elbambulva, mintha újraélné az eseményeket. Szóhoz sem jutottam.
- Látod? Vigyáznak rád! -szorítottam meg kezeit, mire elsötétült tekintete.
- Megölik az apám, és most csak úgy vigyáznak rám, mintha minden rendben lenne? Vagy valami nagyon rafinált tervben utaznak, vagy nem normálisak. Rács mögé akarom juttatni az egész pereputtyot. Túl sokan sérülnek meg, amikor ők felbukkannak.
- Nem, nem, Nina, nem! Nem tettek semmit apáddal!
- Bocs, de még mindig inkább a saját szememnek hiszek! Apám el akarta őket kapni és gondolom a finisben járt, ezért tették! Kérdeztem a maszkost, mivel állítottak téged maguk mellé. És tudod mit válaszolt? Azt, hogy téged is éppolyan könnyű félrevezetni, mint bárkit. Veled is megetették azt a maszlagot, hogy az alvilági ellen trükkje volt az egész, hogy bemocskolja szegény, ártatlan kis halálosztók nevét.
Értettem érveit, de mivel pár órája tudom a teljes igazságot, hogy Robert Horan összebratyizni kényszerült a Hurokkal, ja és mellesleg él, nehéz volt visszafognom indulataim.
Csak akkor tűnt fel, hogy jó időre elnémultam, amikor Nina gyanakvó arckifejezésével találtam szembe magam.
- Most mi van? Szinte hallom a fogaskerekeidet.
- Akkor legalább belátod, hogy van agyam -nevettem fel hamisan, mert közben egészen máshol jártam fejben, és képtelen voltam összeszedni magam- Mintha valaki erőből beletenyerelt volna a mellkasomba.
- Még csak alkoholt sem ittál. Minden oké? -vetődött mellém, és csak akkor tűnt fel, hogy kissé szédülök, amikor stabilan átkarolt.
- Kis vérnyomás ingadozás, semmiség -legyintettem- Inkább az aggaszt, hogy nem jutottunk egyről a kettőre.
- Dehogynem. Felfedted a saját titkodat, majd az enyémet is.
- Esküszöm, hogy megtartom. Már csak a Louis srác épsége miatt is. Ugye már meg sem leplek, ha azt mondom, hogy szétnéztem kicsit a kezelőorvosod szerverén. Louis arca volt az utolsó, mielőtt végleg elvesztett az eszméletedet. Nem múlt el nyomtalanul az a több hónapnyi álom. Fájdalmasan valósnak tűnt. De te elutasítottad a terápiát.
- Már nem számít. Felfogtam, hogy csak képzelegtem. De ez nem változtat a tényen, hogy hősként viselkedett, és neki hála állok most itt előtted.
- És Liam? Ő is olyan tettrekész, mint te?
- Nem, befejeztük. Az én rögeszmém mostantól nem árthat másoknak.
- Pedig ez a rögeszme nem csak rád, hanem a környezetedre is letális. Most már te is ismered a módszereiket. Gőzöm sincs Liam mit talált, és a saját érdekedben remélem, te sem. Mibe nyúltatok? Mert bárhogy igyekeztem kipuhatolni, nem árulta el senki.
- Ne kerülgessük tovább azt a kását! Mostanra már nem titok, hogy az egyik zsoldos a te egykori haverod volt; Liam utánajárt a létező összes információnak ezzel kapcsolatban, és képzeld a srácnak egyetlen árva betű sem őrzi emlékét. Nem furcsa? De az, és mesteri egy rejtély. Csak azt kellene kibogozni, a srác tényleg létezett-e, és ha igen, most szellemként él vagy halott. Nekem már van pár megérzésem. Segíthetsz vagy magam járok utána.
- Jól van. Úgy látom, egyetlen szavam sem jutott el hozzád, egyik sem hatott meg. Nem veszel komolyan. Késő is van, bocs a zavarásért.
- Lejárt az időd? Kiszedted belőlem, amivel megbíztak?
- Ha hazugságvizsgálóra lennék kötve, akkor sem hinnél nekem.
- Örülhetnél. Ez azt jelenti, hogy erős ellenfélnek tartalak, és tudom, hogy mindig van valami a tarsolyodban.
- Kissé sokat képzelsz rólam. Nehogy úgy járj, mint én: élt egyszer egy lány, akit vakon csodáltam és többet láttam benne, mint ami valójában volt.
Durva végszavaim betaláltak, ebben jó voltam. Bár még mindig nem tudtam kiismerni a másik félt, mégis sikerült megingatnia a bizalmamat. Hero állítólagos mondata visszhangzott szüntelen a fejemben: "...őt is éppolyan könnyű félrevezetni, mint bárkit." Váratlanul összeszorult a torkom, ahogy az ajtó fele indultam, és azt ütött szöget a fejemben, hogy a balul alakult múltam nem zárható le, küldetése a jelenem irányítása. Szellem-emberek befolyásolják életemet; a legjobb barátom és a plátói szerelmem. De most, ma, egyik sem létezik. A feloldhatatlan feszültség pedig összeroppant, ha nem figyelek oda.
Nem köszöntünk el, csak hátat fordítottunk egymásnak. Zaklatottan sétáltam ki a panzió kapuján, elképzeléseimmel szöges ellentétben. Még csak nem is terveztem szerelmet vallani a lánynak, akinek szó szerint is szorul a Hurok a nyaka körül. Egy részem még szerette, ragaszkodott tinikori emlékéhez, miközben tudomásul kellett vennem, hogy ő menthetetlen. Nem fog, nem akar leállni, és csúnyán meg fog sérülni. Fogalma sincs, mit jelent az élete, és az agyvérzés kerülgetett, hogy ez ellen sem tehettem semmit.
Zseniális 😍💜
ReplyDeleteMindjárt kész a következő!
DeleteLuvv u Lya <3
Juuuj de jó 😍 kánaán :D
DeleteKelj fel és járj!
ReplyDeleteAddig nem kelek fel, amíg ki nem nőnek a szárnyaim. És aztán csak az égen keressetek!
Delete